Somogyi Néplap, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-11 / 264. szám

Jubileumi kiállítás 30 éves a Balázs János szakkör Képzőművészeti szakköri hangulatot idézően megren­dezett bemutató várja az érdeklődőket a Killián Gyöngy; Ifjúsági és Űttörö- művelodési Központban. a harmincéves csoport jubileu­mi kiállításán. A rajzbakok­ra helyezett grafikai tanul­mányok készítői mintha csupán néhány percre hagy­ták volna félbe a munkát— A gipszfejmodell a tárlat­látogatóval néz „farkassze- mev”_ A termekben a har­minc évi munka legjobbjai érzékeltetik: hogy a szabad idő hasznos eltöltése során a szakkör tagjai olyan tu­dásra tettek szert, amely életüket gazdagította. A ka­posvári Balázs János kép­zőművészeti szakkör néhány tehetséges fiatalt a művészi alkotómunka útjára is segí­tett; korai tanulmányaik mellett mai. érett alkotása­ikkal tisztelegnek a jubileu­mi kiállításon a szakkör múltja előtt. Sárái Árpád, a megyei KISZ-bizottság első titkára mondott megnyitót. A képzőművészeti kör szabadiskolaként kezdte mű­ködését: 1950. november 1-én. Művészeti továbbkép­zés. tehetségkutatás és gon­dozás szándékával hozták létre; megteremtették annak lehetőségét is, hogy a város képzőművészeti életét ösz- szehangoió tevékenységet folytathasson. Az alapító Soós István' volt, később Qerö Kázmér és' Ru isi: György vallalta a művészeti nevelés szakköri feladatait, a fiatal tehetségek gondozá­sát. Évről évre mintegy nyolcvanan ülnek a rajztáb­la mögé, hogy lerajzolják az első ígéretes vonalakat, má­sok tudásuk további gyara­pításáért áldoznak szabad idejükből. Az igazán tehet­ségesek arra is gondolhat­Novem bér 30. és decem­ber 6. között ismét megren­dezik — immár negyedik alkalommal — a gyermek­könyvhetet Az akciónak — a tavalyihoz hasonlóan — az a célja, hogy megnyer­je a legfiatalabbakat az ol­vasásnak, felkeltse érdek­lődésüket a könyvek iránt. Nehéz I istennek ienni A tombolas undorító, illetlen örömének hulláma már ma­gával ragadta. Még földla­kó, felderítő maradt, a tűz és a vas embereinek örökö­se, akik nem kímélték ma­gukat, és másoknak sem irgalmaztak a nagy cél ér­dekében. Nem válhatott Esztori' Rlimatává, de . kom munar sem volt többe. Nem voltak többe köteleaettsegei a kísérlettel szemben. Csak az önmaga iránti kötelessé­geivel törődött. Minden vi­lágosan állt előtte, kivétel nélkül minden. Pontosan tudta, ki miben rbűnös. és pontosan tudta, mit akar: vagdalkoy.ru. tűzzel-vassal pusztítani. Rumata felriadt, es ki­húzta kardjait a hüvelyük­ből, A pengéi-: csorbultak voltak, de tiszták. Arra em­lékezett, . hogy valakivel vafidalkozott. de kivel? ... A lovakat elitták. A pénztelen dónak eltűntek. Rumata — erre is emléke­zett — hazacipelte magához a bárók Pampa dón Bau nak, hogy céljukat, a főis­kolai tanulmányokat meg­alapozzák. A képzőművésze­ti szakkör a város fiatalon elhunyt, neves festő szülöt­tének, Balázs Jánosnak a nevét vette föl. tevékenysé­gével pedig szolgálja emlé­kének ápolását. A jövőről is szó esett a megnyitón: Sárdi Árpád ar­ra hívta föl a figyelmet, hogy ezután többet kell ál- doz.ni a képzőművészeti kör támogatására; már nemcsak a létjogosultsága van. ha­nem letette annak zálogát is. hogy a Balázs János kép­zőművészeti kör magasabb szinten elégítse ki a jpai igényeket. A kör negyvenegy tagja mutatkozik be a jubileumi kiállításon. A többség So­mogybán él. tizenegy pedig E szándékot tükrözi a könyvseregszemle változat­lan jelmondata: „Olvassa­tok minden nap!’ Az országos gyermek­könyvhét szervező bizottsá­ga a napokban juttatta el tájékoztatóját és felhívását az iskolákhoz, a könyves­boltokhoz. színjózati volt, kész arra, hogy folytassa a vigadozást, csupán nem tudott a lá­bán állni. Ráadásul úgy vél­te. hogy az imént búcsúzott el a kedves ' bárónetól. és jelenleg hadat visel ősi el­lensége, a végsőkig elkaná- szodolt Kaszka báró ellen. „Micsoda? Agy?... Hogyan kerülhet ágy a mezőre? A mi agyunk a harci men ta­karója!" — e szavakkal Pampa letepte a falról a gobelint, feje búbjáig beta­karózott vele. es nagy ro­bajjal a sarokba zuhant, a mécses alá. Rumata meg­hagyta Unónak, állítson a báró .mellé egy vödör sós- let és egy dézsa savanyúsá­got. Alckor valami történt. Valami nagyon csúf dolog, ami végigűzte a városon kérésziül. ki a szabadba. Valami nagyon, nagyon csúf, megbocsáthatatlan. sze­gycnletes... Ez akkor jutott eszébe, amikor mar a házhoz köze­ledett. s amikor eszébe ju­tott, megállt* ... Félrelökte Unót, fel­mászott a lépcsőn, kitárta az ajtót, berontott a lány­hoz. és az éjjeli lámpás fé­nyénél megpillantotta fehér arcát, rémülettel és undor­ral teli. óriási szemét, es ebben a szempárban önma­gát, tántorgó alakját, le­csüngő. piszokioltos ruháját, ezt az arcátlan és alias, kék­vérű ripőköt, és ez a tekin­tet visszavetette a lépcsőre, le az előszobába, ki az ajtón, a sötét utcára, és messzebb, messzebb, minél- messzebb . Rumata összeszorította a fogat, erezte, hogy belsejé­hivatásszerűen foglalkozik a képzőművészettel, mások formatervezéssel. építészét­tel. színházi diszletfestéssel, rajztanítással, kei'ámiával. Mindez kiderül a kiállí­táson. Valamennyién elküld­ték azokat a munkáikat, amelyekkel kiállították egy­ben a névjegyüket is. Bors István szobrászművész. Ha­rangozó Ferenc alkalmazott grafikus. Horváth János. Kertész Sándor festőművész. Kő Pál szobrászművész, Lettner Sándor. Mezey Lász­ló formatervező, Németh Jó­zsef. Ungvári Kárbly, Szaba­dos János, Szekeres Emil és Törzsök Tibor festőművész. A kiállítás sokszínűségét a képzőművészeti kör volt tagjainak széles körű tevé­kenysége adja. Szabó Tünde és Gács András építészeti alkotásainak a tervei. Gás­pár András díszlettervei a szakköri fölkészülés a pálya sikereinek egyaránt bizonyí­tékai. A Balázs János képzőmű­vészeti kör harminc évét szinte lehetetlen megjelení­teni. hiszen nemcsak a raj­zok. a tanulmányok, a maj­dani érett alkotások fejezik ki e tevékenység fontossá­gát és hasznát: az emberek­ben végbement személyiség­jegy-változás, a közösséggé kovácsolodás épp ennyire fontos. H. B. ben minden megdermedt. Halkan kinyitotta az ajtót, s lábujjhegyen belépett az előszobába. A sarokban bé­kés álomban szuszogott a báró. „Ki az?” — kiáltott fel Unó. „Csendesen — mondta suttogva Rumata. — Gyerünk a konyhába. Ké­szíts egy hordó vizet, ecetet, tiszta ruhát, de szaporán!" Sokáig bőszen, élvezettel locsolta magát vízzel és dörzsölte ecettel, hogy le­vakarja *az. éjszaka szeny-. nyét. Unó. mogorván közöl­te: — Éjjel, ahogy az úr el­rohant. Kira lejött, és meg­kérdezte. itt volt-e a dón vagy nem. Biztosan azt hit­te. csak álmodta az egészei En azt mondtam neki. hogy mióta az úr este őrségre ment,' vissza sem jött... Rumata elfordult es me­lyet sóhajtott. Nem kön.v- nyebbült meg. Meg rosz- szabbul erezte ma&al. — . En meg egész et ­je! íjjal ültem a báró mel­lett: attól féltem, hátha ré­szeg fejjel feltolakszik. — Köszönöm, fiacskám. — bökte ki nagy nehezen Rumata Felhúzta a cipőjét, kiment az előszobába, kis ideig a sötét fémtükör előtt állt. A kaszuaramid kifogástalanul hatott. A tükörben egy ele­gáns. nemes dón látszott, akinek arca kissé beesett a fárasztó éjszakai ügyelettől. Aranvabronccsal leszorított, nedves haja puhán és ke­csesen omlott alá arca két oldalán Rumata gepiesen megigazította az objektivet az ormyerge fölött. Szép je Gyermekkönyvhét: november 30-tól Olvassatok minden nap! A valóság katlanában Dosztojevszkij emlékezete Ördögök anar­chista lazadóiban ugyanazt a nihi­lizmust látjuk vi­szont. A lelkiis­merettől elsza­kadt emberi cse­lekedetek itt a hatalom kísérté­sében vergődnek, és gyilkosságok­ban, öngyilkossá­gokban emész­tődnek fel. Hősei többnyire Pétervár poklá­ban gyötrődnek, ki-ki a maga „odújában” el­mélkedve arról, hogy „semmí­Fjodor Mihajlovics Doszto­jevszkij százhatvan éve-szü­letett Moszkvában, jómódú nemesi családból, de tizen­hat éves korában édesanyja meghalt, a züllésnek indult apát pedig nem sokkal utá­na parasztjai verték agyon. Ö Pétervárra kerültr s a hadmérnöki akadémián folytatta tanulmányait. Ám hamarosan kitűnt: nem ne­ki való az a pálya: a sókat olvasó növendéket „Fotyij atyának” csúfolták társai. Az 1840-es évek vége vá­ratlan fordulatot hozott Dosztojevszkij életében: egy értelmiségi kör többi tagjá­val együtt 1849 áprilisában öt is letartóztatták. A vád szerint magas állású szemé­lyeket bírált, liberális esz­méket terjesztett, s ezért halálra ítélték. Néhány perccel a büntetés végrehaj­tása előtt — A félkegyelmű tudósít majd róla megdöb­bentő élességgel — az ítéle­tet szibériai száműzetésre enyhítették. Irodalmi pályafutását az 1840-es évek elején kezdte. Eleinte novellákat, kisregé­nyeket írt, melyek nem túl bonyolult cselekményében annál bonyolultabb jelleme- 'ket sikerült emlékezetesre formálnia A látszatra szín­iven sem tud lenni, se rossz, se jó. se aljas, se becsüle­tes”. Dosztojevszkij azonban fáradhatatlan volt kivezető utak keresésében. Tudatuk kétségbeeséséből azok a hő­sei szabadulnak, akik ken­dőzetlenül szembenéznek sorsukkal, és „nem mentik hazugságaikat űjabb hazug­ságokkal". önhittségük le­győzésére drámai események tisztítótűzébe sodródnak. s az író a bűnbevallás vagy az ön pusztítás alternatívája elé állítja őket. Mindazt, amit erről a vá­lasztásról. jóról és rosszról. becsületről és aljasságról, megbékélésről és engesztel­hetetlenségről tudott, Dosz­tojevszkij utolsó' nagy regé­nyében. A Karamazov test­vérekben (1880) összegezte. Dosztojevszkij regényei­nek végső morális tanulsága az. hogy nincs olyan élet­helyzet. melyből — mint gyönge hagy más zárt az öregasszonyt — az embert ki ne segíthetné az akarat. A szabadulás útja azonban föltétien szeretetet igényel. Éneikül minden erőfeszítés kudarcra van ítélve. B. K. télén életsorsok titkainak földerítésében már ekkor megnyilvánult mély ember­ismerete, pszichologizáló készsége. Első. igazán nagy " sikert hozó regényében, a Bűn és bűnhődésben (1867) bonyo­lult típusait már szövevé­nyes cselekménybe helyezte. A történet középpontjában Raszkolnyikovnak, egy Pé­tervárra került fiatalember­nek a jelleme áll. aki hosz- szas fontolgatás után úgy dönt, hogy megöl egy uzso­rást. A bűn. és a megváltás kérdése foglalkoztatta to­vábbi műveiben is Doszto­jevszkijt, A félkegyelműben (1868), A kamaszban (1875), és az Ördögökben (1871). Megváltást kereső (Raszkol- nyikov) és megváltozott (Miskin herceg) alakjai azért hitelesek, mert jól is­merte a kiúttalan ember­sorsokat is. Már a Bűn és bűnhődés Szvidrigajlovjá- ban megmutatta, hogy az élet végletekig vitt élveze­te hogyan csúszik át go­noszságba. élőbb a lelkiis­meretet, aztán magát az életet semmisítve meg. Az leneteket figyelhettek meg ma a Földön, gondolta ko­moran. Eközben megvirradt. A poros ablakon benézett a nap. Csapódtak a spaletták. Az utcán álmos hangok szó- longattáik. egymást. Rumata felment, kopogott, s belépett a dolgozószobába. Kira a karosszékben ült, mint tegnap. Fölemelte .te­kintetét, és aggodalommal pillantott a férfi arcába. — Jó reggelt kicsikém — mondta Rumata. A lány megkérdezte: — Elfáradtál? — Igen, egv kicsit. És megint mennem kell. — Készítsek neked vala­mit? — Köszönöm, nem kell. Unó majd készít. Rumata érezte, hogy a ha­zugság fala emelkedik köze­liik. Eleinte vékonyka, majd egyre vastagabb es szilár­dabb. Lehunyt szemmel olt, miközben Kira különféle parfümökkel óvatosan meg­nedvesítette a gallérját, az arcát, a homlokát a haját. Azután a lány igy szólt: — Valami szörnyűt, na­gyon szörnyűt álmodtam A fal olyan vastag lett, mint egy érődé. — Uj helyen mindig így szokott lenni — felelte Ru­mata képmutatóan. — Meg aztán a báró is biztosan ri- csajozott odalent. — Hozassak reggelit? — kérdezte a lány. — Hozass! (Folytatjuk) „Elégia egy somogyi vadkörtefához” Sipos Gyula-emlékest „Nőnek még jak meg er­dők, tölgyek, platánok, har­sak, (nékem már ez marad meg örökre óriásnak, , ez a vadkörlefa, a félig lomb ja­vesztett, jaj, nékem ez a leg­szebb, mégiscsak ez a leg­szebb.” Még csak hatvanéves volna, aki ezt a vallomást versbe irta: Sípos Gyula. Emlékét ápolni jöttünk ösz- sze hétfőn este a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár­ban, ahová a Hazafias Nép­front és a Somogy szerkesz­tőségének meghívója invitált, öt éve már, hogy nincs köz­tünk Sipos Gyula, Tüske­puszta szülötte, Kaposvár neveltje. Az emlékidézőn Szita Fe­renc könyvtárigazgató kö­szönthette a költő, író, poli­tikus idős édesanyját és öz- •vegyét. Dr, Kanyar József kandidátus meleg hangú em­lékidéző beszédet olvasott föl: a kortárs barátot' idéz­te. életútjuk párhuzamos szakaszait elbeszélve. Ma is tanulságos emlékeket eleve­nített föl a gimnáziumi évekből. amikor Sípos, az eminens tanuló, a tűzeszü „pusztafi” Hetyey tanár úr jutalmát kiérdemelte. A je­les érettségi bizonyítványt első, Kaposváron megjelent verses kötete, a Lámpák a ködben nyomatékosította. Olyan belépőjegy volt az irodalomba ez a Berzsenyi Társaság gondozásában meg­jelent kötet, amit később sem kellett szégyellnie, sőt egyes költeményeket gyűjte­mény es kötetébe is beválo­gatott. Kanyar József föl­idézte a lázas éveket, a Nemzeti Parasztpartban be­futott pályaszakaszt, a kép­viselő Sipos Gyulát is, aki „az új közösségi eszmény megszállottja volt”. Bizony, lett volna még mondaniva­lója uradalmas megyénkről is; a levéltárban — soha­sem kerülte el. ha a me­gyében járt. — őrző tervek­ről beszélt. A halai lett pon­tot az eletműre. A Táncsics Diákszinpad összeállítással lépett föl e szép könyvtári esten. Üdén, frissen, és az utódok értel­mezésében — pontosan — szólaltak meg a versek, rész­letek, bizonyítva, hogy az örökség jó. kezekben van. Valahogy még a népdalok is őt idézték, a népből jött, küldetése» költőt, akinek „kis gép számlán a szivé­ben”, de — mi már tudjuk — csak öt és fél évtizedre volt beprogramozva. Sipos Gyula elete egy nem­zedék pályáját sűríti, jel­lemzi — ezt a gondolatot bontotta ki az emlékesten Pomopáís Béla irodalomtör­ténész, aki mederbe ssori ­lőtt, szabatos mondandóval lépett a közönség elé. ele­mezve a síposi út kezdeti szakaszát, amelyben a fiatal költő szakított a régi Ma­gyarország rendjével, esz­ményeivel, és nyitott szívvel lépett az ellenállásba, majd fogott az országépítesjiez. Pomogáts Béla idézte a fé­nyes szelek nemzedékének meghatározó alakjait — Nagy Lászlót, Simon Ist­vánt, Juhász Ferencet, Csa­nádi Imrét —, és meghatá­rozta köztük Sipos Gyula, helyét. Nem tért ki a „ki­hívás”, a személyi kultusz idejének szorongató, szemé­lyiséget passzivitásba kész­tető korszaka elöl sem elő­adásában. Igv vált érthető­vé az a költői megújulás, amely a siposi lírát 1957 után jellemezte. A hatvanas években nemcsak az iroda­lomban, hanem a közéletben is újra megtalálta helyét a költő. Erről győzött meg a kol­léga. Sziits László szép meg­emlékezése. Ez — akárcsak Kanyar Józsefé — az em- 1 bérhez engedett közel ben­nünket. A hétköznapok Sípos Gyuláját ismertük meg ál­tala: azt az újságírót, aki­nek otthona az egész ország volt. A „forgószélben” élő Sípos úgy volt viselős az or­szág gondjával, hogy egyet­len percre sem feledkezett, meg szőkébb pátriája szülöt­teiről, azok életútját egyen­gető jószándékkal követte figyelemmel. Dr. Szíjártó István, a köl­tő életművének ismerője — a leendő monográfia, illetve | az ouvre elemzője — Szabó Pált idézte, aki azt irta jel­lemzésül: úgy van egyéni hangja a magyar költészet­ben, ahogy mindig más és más a röppenő vad galambé Tizenegy verskötet. négy, prózai mű szerzőiéként Sí­pos Gyula kitörölhetetlenül beírta nevet a magyar iro­dalom nagykortyvebe Köl­tőd és szépiTói tel lesitménye — emelte ki az előadó —■ felelős szocialista humaniz­must hirdet. Minden írásé­ban hűséges maradt a sze­génységhez: ahhoz az embe­ri közeghez, amely magasra röpítette őt. Az emlékezések szinte ki­egészítették egymást, moza­ikként. rakták össze-egy je­les álkotó és jeles ember arcképét. Méltó megemléke­zés volt az életműhöz. JL. L. SOMOGYI NÉPLAP flrkagyij és Borisz Sztrugackíj

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents