Somogyi Néplap, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-29 / 280. szám
Göbölös Sándor Ne! .. Aliért a lombikokban ott sistereg az ember örökkevalósaga, de a nemlét lehetősége is. Ha elpusztul a Föld, hollók fekete serege kereng . . . de mi fölött? Hisz akkor már nem lesz semmi! Undok halálmadarak sem lesznek, csak összeszaladt fortyogó óceánok, melyek gőzéből felizzik cgy-egy hegycsúcs az emberi őrület fároszaként. Tavaszi rügyeket simogatok, a megújulás öröme szikrázik bennem, de éjszaka rettenet fog el, mert fölöttünk légicirkálók szabdalják darabokra az eget, s valahol a vak űrben ott kuksol az orv halál. Ám napjaink iszonyat vízióját óhajtani, hepp múljon el, nem elég! A kezeket kell lefogni a rémület gombjain, hogy megőrizhessük partjaik között az óceánokat, s hogy a béke jeleit írhassuk idegen csillagokra is! Ez mellű az emberhez! Fagyöngy. Szász Endre festmény*. Nyelvművelés, avagy a nyelv művelése M ar nem emlékszem pontosan, hogy előbb * kesét ajánlotta-e fel • kenyérszeléshez, vagy pohárral kínált, amikor üvegből akartam inni. a lényég, hogy az első adódó alkalommal a szol gá latikés zségé.e 1 teremtett; kontaktust a beszélgetéshez. Elmondta, hogy egv rokonát látogatta meg Szlovákiában, hogy számára mindennapos dolog átlépni az országhatárt, s mert meglehetősen sokat utazik, bizonyos praxisra tett szert az utazáshoz szükséges tárgyak tekintetében, még egy termosz teát is hozott magával, szívesen megkínál, ha megszomjazom. Akkor meg nem érzékeltem, hogy egyfajta bírálat, vagy inkább ítélet lao- pang a pergő mondatok mögött. elnéző ítélet ugyan, de megfellebbezhetetlen ítélet rólam, aki nem hordok magamnál bicskát, s üvegből iszom a sört. Semmit nem szabad vásárolni a vonaton, figyelmeztetett az útitársam, ami pedig a sört illeti, ő egeszen egyszerűen képtelen lenne meginni, talán egy kortyot sem tudna lenyelni belőle, vagy ha igen, ha kényszerítenek rá. hat bizonyosan rosszul lenne tőle, mert szeszes italt egész életében nem fogyasztott. Esküszöm, derültem rajta, persze csak magamban, hiszen nem akartam megsérteni, de azért kibukott belőlem, hogy nekem néha a pálinka is jólesik. Félre ne értsen, kapott a szón, s hosszú perceken át arról beszélt. hogy neki kizárólag az alkoholistákról vön meg a véleménye, s egészen természetesnek tartja, hogy masok, akik nem olyanok, mint ő, egy-egy pohárral alkalomadtán lehajtanak, legyen az bor, sör vagy pálinka, neki magának is van egy nagyon jó barátja, aki mindig bort iszik ebéd után, s természetesen semmi kifogása sincs az ellen, hogy például a szlovákiai rokonai szeretik a sört, ami ott ugyebár sokkal olcsóbb, mint nálunk. Ha Jól emlékszem, az árakról esett szó ezek után, útitársam a fülke többi utasát is igyekezett bevonni a be-, ' szélgetésbe, ami persze job- bára abból állt, hogy ő beszélt. Kezdtem sajnálni a pasast, akiről rövidesen megtudtam', hogy kalapos, hogy a kalaposmesterséget még a háború előtt sajátította el, s hogy ma is kalaposboítja van Külsőre egészen jelentéktelen alak volt, s érzékelhetően kedvét lelte abban, hogy figyelnek rá, s arra gondoltam, hogy talán nem is a rokonok kedvéért utazik olyan gyakran Szlovákiába. hanem azért, hogy úti társai legyenek. Amíg a kalaposmesterség révén szerzett tapasztalatairól beszélt, például arról, hogy szerinte a fejméret mennyiben függ össze az észbeli képességekkel, vagy a jellembeli tulajdonságokkal, még érdekeltek is a szavai. Pedig az ezzel kapcsolatos történeteit is Egy idő irtán alvást színleltem, de rövidesen azon kaptam magam, hogy a kalapos hangjától csukott szemmel sem tudok elszabadulni, bogi' képtelen vagyok a saját gondolataimba, ábrándjaimba menekülni, hogy kínban és tehetetlenül figyelek. Az semmi, uram, mondta a kalapos, és ügy éreztem, mintha egyenesen, hozzám intézte volna a szavait, holott vélhetően a közvetlen szomszédom volt az áldozat. Az semmi, uram, ezt hallgassa meg, hallottam ismét, és nekem figyelnem kellett, mert ha hiszik, ha nem, feszültséget teremtett bennem a lenyűgözően ostoba szóára- dat. Aczél Gábor Útitársam, a kalapos A múltkor be.iön hozzám a boltba egy illető, mesélte élvezettel a kalapos, be.iön. forgolódik, bizonytalannak látszik, megkérdezem tőle, hogy miben segíthetek. Erre azt mondja, hogy törülközőt szeretne vásárolni, én meg udvariasan elmagyarázom neki. hogy ez kalapos- bolt, nem árulok törülközőket. Értik, kérem? 1 Láthatta a kirakatban a kalapokat, nincs is más a kirakatomban, csak kalap, mégis el kellett neki. mgyarázni, hogy törülközőket kalaposboltban nem árusítanak. De még nincs vége! Fél óra múlva megint be.iön. És törülközőt kér! Türelmes ember vagyok, finoman, halkan élmondom í»egúitv,lioa.ií jég. kalaposboU, törülköző nincs, nem tartunk, nem árulok. Mit mondjak, uram! ..Úgy .kellett magamit visszatartanom, hogy ne kiabáljak. De mit tehet ilyenkor az ember? Tudomásul veszi, hogy ilyenek is vannak, el sem tudják képzelni, hocv 'mennyien. De várjanak! Nem fogják elhinni, ugyanez az illető, ugyanaznap, még zá- ■rás előtt megint bejön! Nem akartam hinni a szememnek, »amikor benyitott. Látom, • hogy nincs egyedül, mert :most‘ a feleségét is magával hozta, várok tehát türelmesen, pedig elülhetik uraim, pattanásig feszültek az idegeim. És az illető ekkor ismét ugyanazt kérdezi, mint délelőtt, hogy nem árulok-e törülközőt! Hát idefigyelj?n uram, mondom neki. de higgyék el. majdnem szétrobbantam a méregtől, és mégis sikerült nyugodtnak maradnom. Ön, uram. mondom neki, most van itt harmadszor. Kétszer már elmagyaráztam önnek, hogy ez kalaposbolt, törülköző nincs, nem tartunk, nem árulok! Uraim! Én ilyen emberrel életemben nem találkoztam. Mért most jön a java! Mit gondolnak, ki volt másnap az első vevőm?! Ugyanez az illető! És úgy jött be, úgy nézett körül, mintha soha nem járt volna a boltomban. Tessék parancsolni, mondom neki udvariasan, mert kíváncsi voltam, hogv van-e mersze még egyszeri azt kérdezni, hogy árulok-e törülközőt. Hát megkérdezte! Csíkos törülközőt kért, kéksárga csíkosat, nekem meg. gondolhatják, uraim, abban a pillanatban elborította az agyamat a vér, megfogtam ezt az illetőt, nem vagyok egy erőszakos ember, de odavonszoltam az ajtóhoz, és úgy kilöktem a boltomból, hogy ott terület el az utcán. Most mondják meg, uraim, nem volt igazam?! A rövid szünetben, ami ezután következett, csaknem felröhögtem. Arra gondoltam ugyanis, hogy kinyitom a szemem, és a kalaposnak a lehető legártatlanabb érdeklődéssel a következő kérdést teszem fel: végül is miért nem adott ennek az illetőnek kék-sárga csíkos törülközőt? , Kinyitottam a szemem .. a- nyjtott ablak mellett gyors egymásutánban rohantak felém a távíróoszlopok.,... ránéztem a kalaposra ... és nem mertem kérdezni semmit. Allítólag' századunk egyik jelentős fizikus-filozófusa, Weizsäcker jelentette ki : „Igaz, hogy a természet előbb volt, mint az ember, de az ember előbb volt, mint a természettudomány” — vagyis a tudományt az ember hozta létre, az emberi tapasztalatokon alapszik, és nem más, mint a valóságról (természetről, társadalomról, emberről) felismert törvényszerűségek ösz- szessége. Semmit „nem talál ki”, nem találhat ki, ami nincs meg a valóságban, s az általa fogalmazott igazságok közül a körülményekhez alkalmazkodó ember a létért való küzdelem évezredeiben ösztönösen még nagyon sokat felhasznált. A világért sem vagyok a tudomány tudatosító szerepe ellen! Ám, mint a fenti példa is mutatja — gyakran éppen az igazán nagy tudósok hangsúlyozzák —, a tudomány semmiképpen nem tolakodhat az ember és dolgok közé, célja nem az, hogy az embert elbizonytalanítsa, hanem hogy segítse, bátorítsa, ösztöneit tudatosítsa. Miért írom le ezeket? Bárczi Géza a XX. század egyik nagy — talán legnagyobb — nyelvésze volt. Egy 1975-ben vele készült riportban fontosnak tartotta kimondani ......... az embert í rás közben a gondolatai foglalkoztatják és nem a grammatikai szabályok”. Azt hiszem, hozzátehetem: ez az élőbeszédre is vonatkozik. A lapok beszámoltak arról az örömteljes hírről, hogy megjelent a Nyelvművelő Kézikönyv I. kötete. Értékelői azonban általában elfelejtették hangsúlyozni, hogy a helyes, jó szabályok is az életből, vagyis a helyesen és jól beszélő emberek nyelvéből teremtődnek, olyanokéból, akik esetleg úgy beszélték szépen és jól az anyáiktól, apáiktól örökölt nyelvet, hogy nem is tudták: a nyelv szabályokba is foglalható. „Nem ismerek magamnál nagyobbat, nem ismerek magamnál kisebbet” — Petőfi Sándor szavai ezek, s mi most annak megvalósításán fáradozunk, hogy ezt mindenki így gondolja. A jelenleg elénk tornyosuló nehézségek megoldásának talán a technikai modernizálásánál is fontosabb feltétele a demokrácia erősítése és az általános műveltség emelése. Ennek pedig legfontosabb eszközé a nyelv. Mi a nyelv? A nyelv a testet öltött gondolat. Próbáljuk meg, kezdjünk el beszélni! Ám ne a nyelvre figyeljünk, ne a szavakat keresgéljük. hanem kezdjünk el gondolkozni, s észre sem vesszük, közeledni kezdenek hozzánk a szavak. Gondoljunk szépet, színeset, sokfélét — s tódulni kezdenek felénk s tolonganak körülöttünk a szebbnél szebb szavak. Gondolkozzunk világosan, szabatosan — világos és szabatos lesz a nyelvünk. Törekedjen az 'ember gondolatait pontosan, helyesen megfogalmazni — s pontos és helyes lesz a beszéde. De így van a más gondolataival is. Nem kell félni senkiétől. Az ember természetes, józan ésszel mindent képes megérteni, „csak nyelvén adják elő” — írta Arany János. Kérdezni kell, addig kérdezni, amíg a másik úgy nem fogalmaz, hogy értsem, amit akar! Aztán — sajnos — olyan is van, hogy valaki „beszél, beszél, de nem mond semmit” — ott nincs is mit érteni. A nyelvművelés a fontos, a Nyelvművelő hasznos könyv, de a .nyelvet művelheti jól az is, aki nem bibliaként forgatja naponként e súlyra is tekintélyes könyvet, hanem aki „csak” akkor szól, ha igazság közlésére használja a szót, s Nagy Lászlóval vallja: „Bánnom a szóval: odaadás és felelősség”. Kállai Eszter Fazekas Lajos Idézd az örömöt Idézd az örömöt, ha hosszú úton megszólít magányos útitárs. Szavad oldjon emléket vagy régi vágyakat; s öröméből szívedre is hulljon annyi, amennyi a barátsághoz elég. A szó összeköt — egy-haza gondja — mint a gyökér a lombot bokorba. — Az ember békével kösse meg ünnepét! nagyon unalmasan adta elő, nem tudok mást mondani: ennek a kalaposnak kifejezetten tehetsége volt ahhoz, hogy unalmas legyen. Valamiféle szuggesztív unalom áradt belőle, az egyik semmitmondó mondatot szinte lélegzetvétel nélkül küldte a másik után. miközben hol az egyik, hol a másik útitársára nézett, s bármelyikük is próbálta egy-egy megjegyzéssel félbeszakítani, az egészen más témában is azonnal otthon volt, azonnal volt mondanivalója, véleménye. ? I m gy van. uram. mondta ilyenkor, de hallgasson ide! És jött a kö1 vetkező történet, amiből rendszerint kiderült, hogy ő. a kalapos igazán tisztel és becsül mindenkit, aki rászolgál erre, de el nem tudhatjuk képzelni, hogy milyen emberek élnek ezen a világon, nevezetesen olyanok, akik meg tudnák fojtani egymást egy kanál vízben, aztán olyanok, akiknek semmi sem szent, meg olyanok, akik a csillagot is lehazudr.ák az égről, és így tovább egészen az olyan emberekig, akik egyszerűen kibirhatatlanok .Negatív formák. *táo7 Ankrfc mo».»lkja. Csúnyaságverseny Kovácsné a héten tizenkét levelet irt a televíziónak, húszat a rádió különböző műsorainak, beküldte a megfejtett keresztrejtvényeket és a Márka-kupakot, volt a tanácsnál, a rendőrségen, a KISZ-nél, és a nyugdijasbi- zottságnál. De heti normáját még igy sem teljesítette. Hogy ne legyen hiányérzete, új papírt tett a konyhaasztalra, és írni kezdett. „Rendezvények Országos Felügyelősége, Program Főosztály! T. Et(nö)! A dolgozó magyar nők nagy átlaga nevében szólok. A bálokon, meg anélkül is mindenféle szépségkirálynőket választanak. A falu szépe, a szakma szépe, a konferencia szépe, és így tovább. Mi, egyszerű nők tiltakozunk, akik sem szépek, sem túl csúnyák nem vagyunk. Ám ezek mellett a szépek mellett, kérem, kifejezetten rosszul mutatunk. Ez elveszi az önbizalmunkat, és elidegeníti tőlünk a férfiakat. Ezért azt javaslom, hogy az érdekeinket sértő szépségversenyek helyett rendezzenek csúnyaságversenyt. Válasszák meg a bál rondáját! Osszák ki a legvisszataszitóbb nők számára kiírt díjat. Mutassák be a c?-' iság-királynö fényképét, I Heg bikiniben! Akkor aztán megbecsülnek majd minket, átlagos magyar dolgozó nőket, akik a sok munkától nem érnek rá szépítkezni.” Á levél természetesen elsikkadt a Felügyelőség férfidolgozóinak kezén. Kovácsné ezért két hét múlva megírta a kedvenc újságjának, hogy közérdekű bejelentésére, a szabályoknak fittyet hányva, nem kapott nyolc napon belül gyógyuló választ. A Felügyelőség munkatársa a riporter érdeklődésére elismerte, hogy hibát követett el, amikor Kovácsáénak nem adtak t méltó választ. De ami késik, nem múlik. Csak kerüljön a kedves levélíró a szeme elé! Ami pedig az ötletet illeti, nem rájuk tartozik, hanem a nötanácsra. Az újságcikk elolvasása után 42 propagandista és reklámfőnök csapott a fejéhez (valakinek), és hirdetett vásárokon, szakboltokban, áruházakban és egyéb helyeken, ahol erre semmi szükség, Miss Randa vetélkedőket. Közülük 38-nak remek ötlete támadt. Leróva tiszteletét a . csúnyaságverseny szülőanyja előtt, az első díjat ünnepélyesen Kovácsné- nak adták át. Azóta nem ír Kovácsné leveleket. Mint mondta, a nagy szellemeket nem érti meg koruk. T. A.
