Somogyi Néplap, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-29 / 280. szám
XXXVTf. évfolyam/ 280. szám 1981. november 29., vasárnap A genfi tárgyalások legfontosabb feltétele: ÁRA: 1,80 Ff JÓAKARAT, MEGEGYEZÉSI KÉSZSÉG Julij Kvicinszkij nagykövet vezetésével szombaton íjnegérkezell Géni be az a Szovjet .... küldöttség, amely r észt vesz az európai nukleáris ’ fegyverzet korlátozásával foglalkozó, hétfőn kezdődő szovjef—amerikai tárgyalásokon. A genfi repülőtéren a , szovjet delegáció vezetője nyilatkozatot adottba sajtó képviselőinek. Kvicinszkij .kijelentette: a genfi tárgyalásokkal kapcsolatos szovjet álláspontot az...SZKP4 -XXVI. fiongresz- szusának idevágó határozatai, Leonyid Brezsnyev megnyilatkozásai — egyebek közt Bonnban november 23-án elhangzott beszéde — határozzák meg. Ez világos és építő jellegű megközelítés, amelynek az a célja, hogy kölcsönösen elfogadható megállapodást lehessen kidolgozni az Egyesült Államókkal az európai közép-hatótávplságú nukleáris fegyverzet jelentős mértékű csökkentéséről. Meggyőződésünk szerint ilyen fnegállapodás nemcsak szükséges, de . teljes mértékben meg is valósítható az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvének szigorú betartása révén — mondotta Julij ' Kvine!nsxkí j". ........... H a partnereink kinyilvánítják készségüket egy olyan megállapodás megkötésére, amelynek alapján mindkét részről teljességgel Eredményes évet zár a homokszentgyörgyi tsz Bár a • zárszámadásig még több mint. két hónap hátravan; az már most biztos, hogy az idei az eredmények megszilárdításának éve a ho- mokszentg.yörgyi isz-ben. Az időjárás 19.81-ben is olyan mostoha volt, mint két éve. mikor a rég hiányolt egyen- súl.y^negteremtését, te.tye.Je- hetéfrenné az aszály. Alikor a rossz természeti adottságok meg elsöpörhették a .tsz első sikermorzsáit. Az idei nyár végi aszály miatt a kukorica hozama két- mázsával maradt el a tervezettől, és sem a nyári kalászosok, sem a dohány termése nem kárpótolt e kiesésekért. Hogy ennek ellenére föl sem merül a veszteséges mérleg veszélye. hogy a gondqk dacára is gyarapodott a terme- iési érték és a jövedelem, az azt mutatja: a rendkívül gyönge adottságok között is sikerült, megteremteniük az eredményes gazdálkodás föltételeit. A tsz közgazdasági elnökhelyettese úgy mondta ezt: végre több lábon áll a gazdaság. Egyetlen ágazat veszteségei többé nem rendíthetik meg a gazdálkodás egyensúlyát. A távaíyi 17,5 millió után jdép 52 millió forintos termelési értéket állított elő a tsz emlékmajori ipartelepe. Az idei nyereségben a tehenészetnek is nagy szerep jutott. ‘ A tejtermelési átlag idén már meghaladja a 4000 litert. Ez a tavalyi 3340 literhez mérten is nagy fejlődés, még inkább a két év előtti 2400 literhez viszonyítva. Hasonló. . rohamos fejlődés jellemzi a tsz sertéságazatát is. A bordásmajori szakosított telepről idén —■ a tavalyinál 1500-zal több — összesen 7100 hízót értékesítenek. Tervszerűen haladnak a célul tűzött fejlesztések is. A -napokban, kezdődött - bekötőút építésével befejeződnek az emlékmajori építkezések. A korábban elkészült üzem- ésarhokókiiöz és szociális helyiségekhez az Idén kor- WerS üzemi konyha is épült. Ütemesen halad a 600 férőhelyes Józseí-majori tehenészeti 'telep építésé. A munkálatok i mellett za várt-alapú 1' folyik a termelés a régi épületekben; Idén’ is folytatódott a ', ná&vafánjru. talajjavítási program. 1985-ig összesen 65 milliót fordítanak meliorációra. Eddig a kálmáncsai részén és a Homokszent- gvorgytől északra eső területeken sikerült megteremteni az eredményesebb növény- termesztés föltételeit. Tempósan haladtak. és még—.tó- időben- befejeződtek az idei őszi munkák. Ezer hektáron már 1 a műtrágyát is kiszórták a tavasziak alá. A szántások minősége különösen jó esélyeket ad- a jövő évi aratáshoz. Eredményes évet zárhat tehát a gazdaság, melynek jövője immár korántsem homokra épül. . lemondanak az európai közép-hatótávolságú nukleáris fegyverzet minden fajtájáról, akkor a Szovjetunió emellett foglal állást, ' mint, ahogyan azt Leonyid Brezsnyev Bonnban mar leszögezte — mondotta a szovjet küldöttség vezetője. Kvincinszkij utalt arra, hogy -a most kezdődő tárgyalásokat nagy érdeklődés kíséri, reményeket és elvárásokat fűznek hozzá. A tanácskozások megindulása azonbar> még nem jelenti a problémák megoldását, mert azok sikeréhez szükség Van mindkét fél jóakaratára és együttműködési készségére. Szovjet részről megvan ez a jóakarat és készség — szögezte le a nagykövet. A Szovjetunió és az Egyesült Államok jövő héten kezdődő genfi tárgyalásai előtt a szovjet fővárosban elhangzott politikai állás- foglalások azt hangoztatják, hogy a megállapodás a közepes hatótávolságú nukleáris ráké tafegy vérekről nem lehetetlen, ehhez azonban az szükséges,' hogy az amerikai fél is reálisan közelítse meg a kérdést. törekedjék a mindkét fél számára eltagadható, az egyenlőségen es az egj^enlő biztonságon ala- 1 puló megoldás megkeresésére. Reagan amerikai elnök ■ legutóbbi "javaslatai- nem engednek arra következtetni, hogy Washingtonnak a tárgyalások előtt ez lenne a szándéka — .még akkor sem, ha legutóbbi -beszédének hangvétele valamelyes módosulást mutatott. (A genfi tárgyalásokat részletesen elemző cikkünk a Lap 2. oldalán.) Hazánkba látogat Ny. Tyihonov szovjet kormányfő A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának a meghívására Nyikolaj Tyihonov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Politikai Bizottságának ..tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke december első felében hivatalos, baráti látogatást tesz Magyarországon. Az alumínium egyes területeken, például a közlekedésben energetikai előnyt is nyújt. A személygépkocsikban például minden kg beépített alumíniummal 2 kg közvetlen és közvetett tömegcsökkenés érhető el, ami 100-kilométerenként több mint fél liter üzemanyag-megtakarítást eredményez. Képünkön a részben alumíniumból készült hűtőberendezések szerelése látható. (MTI Külföldi Képszolgálat) Élni a lehefőségekkeS r Ifjúsági parlament Ujmajorban Az üj üzemi konyha ebédlőjében gyülekeztek tegnap délelőtt ifjúsági -parlamentre a kaposmérői tsz fiataljai. E színhely, az ablakokból jól látható üvegházváros önmagában is sokat elárult a gazdaság fejlődéséről, s eleve derűssé tette az ifjúsági fórum légkörét. A két évvel ezelőtti: parlamenten eltagadott intézkedési terv végrehajtásáról és a fiatalok helyzetéről, lehetőségeiről szóló beszámolóját Szabó Gábor tsz-elnök r is az örömteli változások sorolásával kezdte. Minden eddiginél eredményesebb évet zár a Latinca Tsz. Az idén kezdtek kamatozni azok a kezdeményezések. amelyek elsősorban az elmúlt három-négy évben jellemezték a gazdaságot. Új hotel a Duna-parton Hazai tervek alapián — huszonhat hónap alatt December 1-én megnyitja kapuit Budapest ú.i Duna- parti szállodáia, a Fórum Hotel. amelyet szombaton avatott fel ’ Marjai József miniszterelnök-helyettes jelenlétében — dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter és dr. Josef Staribacher osztrák kereskedelmi és iparügvi miniszter. Az eseményen ott volt Veress Péter külkereskedelmi miniszter is, A szálló építését. 1979 júliusában kezdték meg. s a kulcsátadásig huszonhat hónap telt el. A terveket a La- kóterv munkatársai készítették — tervező: Finta József. belsőépítész: Király László —. a kivitelező az osztrák . Arge Donauíerhotels Univer- sale-Porr cég volt. A tizennégy szintes panelépület 480 szobában 816 vendéget fogadhat. A szálló étterme nemzetközi és magyar etelkülönlegességekkel várja a vendégeket. Az épület közepén kiképzett szabadidőközpontban uszoda, szauna, tornaterem, szolárium es masszázs vehető igénybe. A szállodát díszítő valamennyi. képzőművészeti alkotás magyar művészek munkája. Hazai vállalatok szállították a textíliákat, bútorokat. étkészleteket és nyomdatermékeket is. A Lenfonó- és Szövőipari Vállalat készítette a textíliákat. a Zsolnay és Alföldi Porcelángyár az étkészleteket, a Salgótarjáni Üvegipari Művek a poharakat. A légkondicionáló ' berendezéssel. távhívásos telefonnal, minibárral, színes tv-vel, ébresztő automatával ellátott vendégszobák bútorait a Bu- biv tervezte és szállította. Az épület alatt kétszintes garázsban mintegy 100 gépkocsi fér el. A szálkidgt' üzemeltető Huhgarhoteís'Vállalat vezetői arra számítanak, hogy a- 600 millió schilling osztrák, hitellel és 380 millió forint ráfordítással, készült szálloda beruházási költségei, tíz’ év alatt megtérülnek, .a '’jelentkezések alapján- npárú .idén szilveszterkor telt ifaz Jéáz a a Korúmban. Nemrég még senki sem gondolt arra, hogy a kukoricatermesztés átlagában vagy az egy kocára jutó szaporulat értékesítésében valaha is a megyei rangsor élére kerül ez a tsz. Országosan is figyelemre méltóak azok a fejlesztések és újszerű technológiai megoldások, melyek kertészeti ágazatukat jellemzik. A nagyüzem termelési értéke két év alatt 58 millióról több mint 100 millióra nőtt. Az 'itt csupán, jelzett sfke-> vekben nagy . részük van a fiataloknak. Azoknak, akik az elmúlt hetekben éjszaka is traktorra és kombájnra szálltak’ akik a kúkorica- vagy borsóbetakarítás idején vasárnap is a határban dolgoztak __ M integy száz harminc éven aluli dolgozója van a Latinca Tsz-nek. A dolgozó tagság harmada tartozik a KISZ-korosztáíyhoz. Munkájuk valódi súlyáról többet, mond ennél, hogy a különféle vezető beosztásúak kétharmada fiatal, s hogy közü_ lük kerül ki a gazdaság szakmunkásainak zöme. Fölkészültségüket, sokoldalúságukat példázza, hogy csupán idén nyolcán szereztek második szakmát. Alighanem épp e helytállásnak köszönhető, hogy — mint a beszámolóban elhangzott — a tsz-ben nincsenek „nemzedéki ellentétek”. Az efféle vitákat ugyanis nemegyszer épp a csupán jogaikat ismerő és számönkérő fiatalok magatartása idézi elő. Pénzügyi lehetőségeinek határáig a mérői tsz támogatja a fiatalokat. A hozzászólásokból kitűnt azonban, hogy ennek ellenére sok még a teendő. A hét községben élő fiatalok számára nem könnyű közös programot szervezni. Nem áll rendelkezésre olyan helyiség, ahol mód volna közös szórakozásra. A gazdaság vezetői is belátják ezt, s így a most megfogalmazott intézkedési tervben már szerepel egy jövőre létrehozandó KIbÉ-klub kialakítása. ' A lakásépítéssel kapcsolatos visszásság, hogy a gazdaságban dolgoznak fiatalok, akiknek a tsz támogatása mellett sincs módjuk családi ház építésére. A tsz a vissza nem térítendő támogatás és íüvarkedvezmények mellett ingyen telekkel is segítene egy K ISZ-lakasépíié- si akciót. Többen is fölvetették: kevés a sportolási lehetőség. K ’vélemények ’ ’alapián. szierés pel az uj felgdglitérvbén egy" labdarúgópálya- kihlákftása. Üjmajorban: 1 a gazdaság píngpongasztalokát is vásárol. A fiatalokat is foglalkoztató ‘ nyitott kérdés: hogyan, lesz képes a tsz áttérni az ötnapos, munkahétre. A gazdaság kertészmérnöke arról az együttműködésről számolt be. melyet több ’általáhos iskolával is kialakítottak: A kaposmérői iskolában már önálló kertészeti szakkör is alakult. A gyerekek önállóan termesztenek, és rendszeresen eljárnak a gazdaságba tapasztalatszerzésre. Aligha kell mondani, milyen jelentős ez az együttműködés a kertészet szakember-utánpótlása- ban és a gyerekek pályairányításában. A fiatalember javasolta, hogy a tsz más ágazatai is alakítsanak ki ilyen hasznos kapcsolatokat. Ugyancsak javaslat hangzott el egy önálló ifjúsági brigád létrehozására is. Az egyik résztvevő —• nem kis derültséget keltve — fölvetette, hogy a majorban levő 28 fokos termálvíz fölhasználásával úszpmeden- ' cét lehetne építeni. Az egyik fiatal könyvelőnő nyomban letorkollta a - javaslattevőt, mondván: effélére aligha lesz pénz belátható időn be- . lül. A -kérés mégis sokat elmond az igények és lehetőségek változásáról, a jövő „gondjairól”; B. F. Közgazdászok közgyűlése A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tegnap megkezdődött a Magyár Közgazdasági Társaság VII. közgyűlése. Csikós-Nagy Béla államtitkárnak, a társaság elnökének megnyitója után Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnök-helye tte- se, az Országos Tervhivatal elnöke tartott előadást, amelyben a magyar népgazdaság növekedésének és egyensúlyi helyzetének ösz- szeiüggeseit taglalta.