Somogyi Néplap, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-28 / 279. szám
ortesportospo ~ ortSPORTí ftSPORTSPOr fi Bp. Vasas Izzó Kaposváron NB 111: Kaposgép VL— Pacsa 11:5 Gy.: Háhn (4), Nagy, Háttá (3—3), Teleki. A kaposvári gárda biztos győzelmet aratott a sereghajtó Pacsa ellen. ' * * « Somogy megye 1981. évi II—III. osztályú bajnokságának dobogósai: tóti—K. Gazdász 15:1, Balatonszárszó—Boglárlelle 3:13. * * * Utánpótlás csapatversenyt a rendeztek vasárnap Budapesten a Bp. Statisztika termében. Az együtt'esek egy újonc, egy serdülő és egy ifjúsági játékosból álltak, s az azonos korosztályúak játszottak egymás ellen. A 32-es tábláról három mérkőzésen győzelemre álltak, amikor megijedtek a nagy lehetőségtől, s végül is két találkozót 2:1 arányban elvesztettek. Csupán Limbek Anettnek sikerült nyernie, méghozzá a múlt heti újonc „tizek” bajnokság győztesét verte 2:0-ra. A legjobb 4 közé csupán a BSE I. tudott bekerülni a három statisztikás csapat mellé. Ma délután újabb rangos ellenféllel mérkőzik — ezúttal hazai környezetben — a Kaposvári Táncsics SE NB I-es férfi kosárlabda csapata. Az ellenfél a Budapesti Vasas Izzó gárdája, amely jelenleg a csoport második helyén tanyázik, s a lejátszott 12 mérkőzés közül csupán kettőt veszített el. Az összecsapás első számú esélyese tehát . a vendégegyüttes, amelynek legénysége 1091:939 kosárarányával a Bp. Honvéd mögött a második legeredményesebb a bajnokságban. Ezzel szemben a Táncsics erejéből mindeddig négy győzelemre futotta, s a hetedik helyen áll. Budapesten, az ottani mérkőzésen a Táncsics 18 ponttal maradt csupán alul, s ez a téhy némi önbizalmat jelenthet a mai visszavágón. Klenovics Endre edző sem táplál hiú reményeket a találkozót illetően, de azért azt mondta: „Majd elválik, hogy mi lesz az eredmény.” Ez egyben jelzi is, hogy a kaposváriak mindent igyekeznek majd megtenni a tisztes helytállás érdekében. A csapatban mindenki egészséges, így a legerősebb összeállításban kezdhet a gárda ma 16 órakor, a Gépészeti Szakközépiskolában, dr. Garamvöl- gyi és Földházi játékvezetők sípjelére. Az utánpótlás csapatok a felnőttéit előtt lépnek pályára. Megint itt az alk'alom a bizonyítani vágyóknak! A Siófoki sportfelügyelőség és a KISZ újabb próbázási lehetőséget biztosít mindazoknak, akik az „Edzett Ifjúságért” mozgalom „Edzett vagyok” kategóriájának kerékpáros követelményét teljesíteni szeretnék. Szombaton Siófokon, a víztorony előtti parkolóból indáinak 13.30 órakor a város és a járás vállalkozó kedvű kerékpároséi, hogy Ságváron ,keresztül Tabig „tekerjenek”, majd egy „hátra arccal” visz- sza. A túra távja férfiaknak hatvan, nőknek negyven kilométer. Ez az újabb próbázási lehetőség elsősorban a Magyar Ifjúság Kupa kispályás labdarúgó akcióba nevezni kívánó csapatoknak kedvez, hiNők II. o. (13 induló): 1. Németh, 2. Garbóczi, 3. Véber és Vadál. III. o. (12): 1. Garbóczi, 2. Vadál, 3. Vörös és Véber (valamennyien a Kaposplast versenyzői). Férfiak II. o. (20): 1. Varga (K. Rákóczi), 2. Márton (Lengyeltóti),' 3. Benkő (Lengyeltóti) és Krausz (Siófok). III. o. (17): 1. Márton (Lengyeltóti), 2. Rák (Marcali), 3. Krausz és Benkő. * * * • A megyei férfi csapatbajnokság eredményei: Siófok— Zselickislak 7:9, Kaposgép VL II.—Mosdós 15:1, Darány —Boglárlelle 8:8, Lengyel szen az egyéni teljesítésre itt a ragyogó alkalom. A résztvevőknek az Edzett Ifjúságért Mozgalom igazolványát magukkal kell vinniük a helyszínre. Akiknek még nincs ilyen, de szintén nevezni szeretnének, azok a helyszínen is megvásárolhatják. A Magyar Ifjúság Kupa akció népszerűségéről mindeddig nincsenek megbízható megyei adatok, hiszen a csapatok nevezését még jövő év januárjáig lehet leadni. Az egyéni próbázások viszont (amely előfeltétele a csapatok kialakulásának) sikeresen folynak. Így várható, hogy a női, az iskolás fiú és a felnőtt férfiak kategóriájában Í6 jó- néhány csapat méri majd össze erejét a Spanyolországba jutás reményében. induló, kieséses rendszerű versenyen a Kaposplast leányai nagyszerűen helytálltak, s kis híján vaskos meglepetést szereztek. Először kiemeltként, ellenfél nélkül jutottak a legjobb 16 közé, majd a 8 közé jutásért magabiztosan, 3:0 arányban verték a Gamma csapatát. A 4 közé jutásért a Bp. Statisztika III- mal kerültek szembe, s mindhatra. A tavaszi idény után biztos győztesnek tűnt a védő Bányász válogatott, de legutóbbi két veresége után a Néphadsereg válogatott utolérte. A hajrá előtt egyaránt 12—12 pontjuk van, de a Bányász győzelmi különbsége jobb. A papírforma szerint a hátralévő két fordulóban mind a két együttes legyőzi ellenfeleit. Mi dönt? — Sökan úgy vélték, hogy pontegyenlőség esetén a két csapatnak újabb mérkőzést kell vívni a bajnoki címért — mondotta Döry Miklós szakfelügyelő. — Erről szó sincs. A versenykiírás értelmében ilyen esetben a győzelmi különbség dönt. Ha ez is egyenlő, az határoz, hogy szupernehézsúlytól visszafelé számítva mejyik aratott több győzelmet. Bár még sok izgalmat tartogat a csb. a válogatott keret is készülődik. Hétfőtől december 5-ig 25 versenyző tartózkodik majd a Népstadion szállóban és végez közös munkát, míg december A kaposváriak részletes eredményei: Kaposplast—Gamma 3:9 Limbek—Göndöcz 2:0, Gazdag—Kocsis 2:0, Auguszt— Lévai 2:0. Statisztika 111.—Kaposplast 2:1 Nagy—Limbek 0:2, Folk- mayer—Gazdag 2:1, Pidl— Auguszt 2:1. 7-től a szabadsághegyi tábor lesz a főhadiszállás. A keret a december 15-i, Egyesült Államok elleni mérkőzésre készül, s minden valószínűség szerint ugyanakkor Pécsett a B-válogatott a jugoszlávok hasonló gárdájával küzd meg. A válogatott keret: papírsúly: Rózsa (Tatabánya), Hoiota (Építők), légsúly: Botos (Salgótarján), Lipódi (Bp. Honvéd), harmatsúly: Farkas (Salgótarján), Dudus (ÉVIG), Csordás (Bp. Honvéd), pehelysúly: - Gönczi (Kecskemét), Dankó (SZIM Vasas), Turu (Építők), köny- nyűsúly: Horváth M. (Bp. Honvéd), kisváltósúly: Bácskái (Bp. Honvéd), Magyar (Kun B. SE), váltósúly: Danyi (Bp. Honvéd), Táncos (Ű. Dózsa), Csató (Kun B. SE), nagy-váltósúly: Hranek (Salgótarján), Némedi (Ű. Dózsa), középsúly: Balogh, Vörös (mindkettő Dózsa), félnehézsúly: Csépányi (Zalka SE), Pintér (Tatabánya), nehézsúly: Lévai £Ű. Dózsa), AÍvics (PVSK), szupernehézsúly: Somodi (Tatabánya). „ Tekerés ” Spanyolországért Bányász vagy Néphadsereg? 25 tagú válogatott keret az amerikaiak ellen Az ökölvívó csapatbajnokságból még két forduló van SPORTMŰSOR SZOMBAT Kosárlabda NB I: K. Táncsics SE—Bp. Vasas Izzó, Kaposvár, Gépészeti Szakközépiskola, 16 ó., dr. Garamvölgyi, Földházi. Teke NB ILI: K. Közlekedési SE —Szentlőrinc, Kaposvár, Közlekedési SE pálya, 15 ó. Kaposmérői Spartacus— Szakcs, Kaposvár, Spartacus pálya, 8 ó. Asztalitenisz Járási úttörő olimpiai döntő. Kaposvár, Berzsenyi ált. isk. 9 ó. Kerékpár Edzett ifjúságért mozgalom Edzett vagyok kategória próbája. Indulás Siófokon a víztorony előtti parkolóból 13.30 órakor. Az útvonal : Siófok—Ságvár—Tab es vissza. VASÁRNAP Teke NB III: Kaposvári Spartacus SE—K. Fáklya, Kaposvár, Közlekedési SE pálya 8 ó. Asztalitenisz Felszabadulási emlekver- seny. Férfiak: Kisfaludy Ált. isk. Kaposvár 9 ó. Nők: Kaposvár, Berzsenyi átt. isk. 9 ó. Birkózás Úttörő olimpia megyei döntője szabad és kötöttfogásból, Marcali, szakmunkásképző intézet, 10 ó. Utána.. kisdobos birkaac verseny Zalaegerszeg. Szigetvár, Kaposvár, Lengyeltóti, Marcali és Fonyód fiataljainak részvételével. Természetjárás A Kapoß természetjáró szakosztály túrája a Simon - fa—Kecskehát—Töröcske —Kaposvár útvonalon. Túra- vezető : Karbuczky Zoltán. Gyülekezés 7.25 órakor a kaposvári buszpályaudvaron. Túratáv 10 km, visszaérkezés 13 ó. a Gyertyános völgyi, turista házakhoz. Fáklya túra a Töröcske— Zselickislak—Gyertyános— Ballakút útvonalon. Találkozás Kaposváron, a Petőfi téren, 9 órakor. Túratáv: 12 km, visszaérkezés 14 órakor. Vezető: Graffits László. Labdarúgás Országos serdülő kupa mérkőzés: Siófok—PMSC. Siófok, 13 ó. A Somogy megyei Beruházási Vállalat építészmérnököket keres Elsősorban magasépítésben jártas mérnökök, illetve üzemmérnökök jelentkezését várjuk. Jelentkezés részletes önéletrajz beadásával a vállalat személyzeti előadójánál, Kaposvár, Németh látván fasor 2. HÍREK NOVEMBER A B*9» 7.07 érvekor kél, és 15.57 érakor nyngszik; a hold t.30 érakor kél. és 17.29 órakor nyugszik. [28 SZOMBAT Stefánia A várható időjárás: • Átmenetileg fclazakadozé felhőzet. ttUnyosné- an borult idő. Sokfelé havazás, havaseső, eső. Többfelé megélénkülő, elsősorban a Dunántúlon megerősödő délnyugati, nyugati szél. Helyenként tartós köd. A legmagasab b nappali hőmérséklet szombaton plusz 2 és plusz 7 fok között várható. I lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 48. heti lottósorsoláson a következő szamokat húzták ki: 19, 40, 51, 75, 76 A november havi szelvények tárgynyeremény-sorso- lásán a 47. játékhét szelvényei vésznek régzt. — Elkészült a második, és megkezdték a harmadik tízemeletes lakóház építését Nagyatádon. A három középmagas épületben 240 család talál majd otthonra. Több hasonló méretű lakóházat már nem építenek a dél-somogyi városban. — Néptánc antológia TI címmel ad műsort ma este Kaposváron a Latinca Művelődési Központban Baranya, Tolna és Somogy nyolc népi együttese. A dél-dunántúli néptánc-találkozón megyénket a barcsi Boróka, valamint a kaposvári BM és a Somogy táncegyüttesek képviselik. Sárvári üdítő Oj, az eddigieknél nagyobb kapacitású töltőgépek telepítése kezdődött meg az Erdei Termék Vállalat sárvári gyárában. Az üdítőitalokkal négy megyét ellátó gyár mostanáig évente 50 millió palackot szállított az üzletekbe. Az új gépek révén ez a mennyiség 72 millióra nő. Jelenleg — a Pepsi Cola és kétféle narancslé mellett — meggy, málna és szőlő alapanyagú italok készülnek Sárvárott, a gépparkcsere után — februártól — a gyömbérital és a Tonic gyártása is megkezdődik. — Felbecsülhetetlen értékű műkincseket raboltak el csütörtökön a Limai Régészeti Múzeumból. A fegyveres rablók 34, az inka birodalom korából származó arany, és ezüsttárgyat vittek el. — Tizenhét kisgyermeknek tartottak tegnap délután névadóünnepséget Kaposváron, a SÁÉV szállóban. Különösen a lakatos üzem dolgozói „tettek ki magukért”, hiszen tőlük hét gyermek kapott hivatalosan is nevet. — Sípálya készült Szombathelyen, melyet szinte teljesen társadalmi munkában építettek a téli sportok kedvelői. Tavaly végeztek a földmunkákkal, kialakították a négyszáz méteres lesikló- pályát, ez év őszén elkészült a sífelvonó és á világítás is. A kőszegi után ez Vas megye második sípályája. — Türingiai képek címmel tartott színes diavetítéssel egybekötött előadást Kaposváron, a Latinca Művelődési Házban Bencze József. A Kapo6 Természetjáró Szakosztály jól sikerült rendezvényén mintegy harmincán vettek részt. ügyelet este 8-ig Telefon: . 11*810 ■— Az indián mítosz című kiállítást vasárnap Esztergomban, a Balassa Múzeumban nyitják meg. A Tatán és Tatabányán korábban már nagy sikert aratott tárlaton Boglár Lajos neves néprajzkutató Wahári efmű könyve elevenedik meg. A december végéig nyitva tartó kiállításon az amazonasi őserdei településeken élő indián népek mindennapi eszközeit, valamint Horváth Ferenc festőművész az indián népmesék gazdag képzeletvilágát megelevenítő mono- typia-torozatát mutatják be. „Ravasz” kesztyű Pécsről Kétszázezer pár sportkesztyűt gyártanak idén Pécsett, s az áru kilencven százalékát a tőkés piacon értékesítik. Keresett modelljeik között szerepelnek az autósok, motorosok, lovasok, labdarúgók, vívók és ökölvívók számára készített kesztyűk. A sportkesztyű-család az idén sízőknek, széllovasoknak, teniszezőknek készített kézre- valókkal bővült Gondoltak a vadászokra is, számukra olyan kesztyűt varrnak, amelyen tölténytartó-zseb van. s a mutatóujj helyén „ablák”, hogy a \ vadász könnyebben tudja elhúzni a ravaszt — T7j vasúti híd építését kezdték meg Győrött a MÁV hídépítési főnökségének dolgozói. A Rába folyón átívelő híd 182 méter hosszú, ötnyí- lásos lesz, i44 millió forintba kerül majd. Szerkezetéhez, amely a Ganz Mávag- ban készül, 900 tonna acélt használnak fel. Az új hídon a forgalom 1984-ben indul meg. — Kiestek a nagyatádi ifjúsági labdarúgók az Országos Ifjúsági Kupa küzdelemsorozatból, miután a PVSK együttesétől minimális, 2:1 arányú vereséget szenvedtek. — Elsüllyedt az Atlantióceánon egy nyugatnémet teherhajó, 24 főnyi legénységgel a fedélzetén. Az Élma Trés nevű hajó, amely argentin szállítmányt vitt és Boston felé tartott, a Bermudáktól 215 mérföldre északra merült a mélybe. — Jelentős kábítószer-rakományt foglalt le a francia rendőrség a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren. Egy Bolíviából érkező belga állampolgárnál három kiló kokaint találtak. Nem bizonyult szerencsés álcázásnak az sem, hogy a kábítószer- csempész tolókocsiba kényszerült rokkantnak tetette magát. — Contry-koncert színhelye lesz ma este a kaposvári Kiilián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központ. A műsorban fellép a Bojtorján és az Interíolk együttes, valamint Eszményi Viktória. — TiezteK fcfitőgép-tulajdonosok! Ezúton hívjuk Eel figyelmüket arra. hogy a MIXSZK, az ELEKTROSZVIT. a SZARATÖV és SZMOLENSZK hűtőgépek garanciaideje a 4,1969. (III. .16.) BkM—KGM sto. számú rendelet szerint a vásárlástól számított 24 hónapig tart. Ezekkel a hűtőgépekkel, sajnálatos módón- több olyan nyomdahibás jótállási jegy került forgalomba, amelyeken a jótállási idő 12 hónapban van meghatározva. Ha ilyen jótállási jegyet kaptak hűtőgépükhöz, akkor is a vásárlástól számított 24 hónapon helül érvériyesithetik teljes körű garanciális jogukat. RA MO VILI. Szolgáltató Szövetkezeti Vállalat (HÓIM) flsztaliteniszezőink több erőpróbán