Somogyi Néplap, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-21 / 273. szám

Használjuk ki a tél nyújtotta lehetőségeket! A Videoton RÖPLABDA NB I — Ügy hiszem, szoros mér­kőzésre van kilátás — mondta Klenovics Endre ed­ző. — Szeretnénk rácáfolni a papírformára, bár kétség­telen, hogy igen nehéz lesz. Szerencsére mindenki egész­séges, s így a legjobb ösz- szeáliításban kezdhetjük a t találkozót. Kaposváron Sift délután óira hazai pá­lyán lép játéktérre a K. Táncsics SE NB I-es kosár­labdacsapata. az ellenfél pe­dig a Székesfehérvári Vi­deoton együttese lesz. A ven­dégek rutinosabb gárdája a találkozó esélyese, de... Itt meg kell jegyeznünk: az ok­tóberi — fehérvári — talál­kozón a Táncsics mindössze egyetlen kosárral kapott ki, 85:83-ra. Ha a kaposváriak most is olyan lelkesedéssel, odaadással és eredményesen játszanak, könnyen megle­petést okozhatnak. A Video­ton eddig mindössze hárbm vereséget szenvedett, s a csoport harmadik helyén ta­nyázik. A Táncsics pedig há­romszor nyert. „ Idényzáró — vereséggel Az érdeklődők tájékozta­tására elmondjuk, hogy a Gépészeti Szakközépiskolá­ban az összecsapással pár­huzamosan a Skorpió együt­tes ad koncertet, így a meg­szokott módon nem lehet be­jutni a tornaterembe. A szurkolók a hátsó bejáraton közelíthetik meg a találkozó helyszínét. Az összecsapás hivatalos kezdési ideje 15 óra, a játékvezetők: Szittya, Kardos. Az utánpótlás-csa­patok összecsapására 16.30 órától kerül sor. A Vidéoton elleni mai mérkőzés után sem sok ide­jük marad pihenésre a Tán­csics játékosainak. A csapat ugyanis holnap Budapesten a Bp. Honvéd ellen lép pá­lyára 11 órakor. Ezen az összecsapáson végképp nincs győzelmi esélye a kaposvári gárdának, s csupán a tisztes helytállást tűzheti ki célul. A találkozót Szécsi és Hor­váth vezeti. Csonka és Csorba sáncot, llollósi beavatkozásra kész Az őszi idény utolsó baj­noki összecsapására került sor tegnap délután Kapos­váron, a női röplabda NB I- ben. A KV. Izzó a BVSC együttesét fogadta, s a küz­delmes, de színvonalában csak közepesnek minősíthe­tő mérkőzésen nem sikerült győzelemmel búcsúztatni az őszt. BVSC—K. V. IZZÓ 3:1 (13, -14, -12, -11) Kaposvár, 300 néző. Vezet­te: Bote, Karsai. K. V. Izzó: Csonka, Csor­ba, Pintér, Lengyel, Varga, Oláh. Csere: Bódis, Hollósi, Tóth, Németh. Edző: Ver­mes Károlyné. Megilletődve kezdett a ha­zai csapat, s a vendégek ju­tottak vezetéshez. Az első hazai pontot Pintér szerezte, de utána újból a vendégek erősítettek, s 12:5-re elhúz­tak. Ekkor váratlanul rákap­csolt az Izzó, sorra szerezte pontjait, s nagy küzdelem­ben végül 12:13-ig feljött. A már nem várt lehetőség azonban szinte megbénította' a hazaiakat, akik néhány elemi hibát vétettek, s a játszmát így a budapestiek nyerték. A második játszma szinte ugyanúgy kezdődött, mint az első. 8:l-re elhúzott, a BVSC, s a hazaiak csak akkor kezdtek rákapcsolni- 11:14, majd 13:14-ig feljöt­tek. A vendégek elhibáztak egy játezmalabdát, s az Izzó végül szoros küzdelemben nyerni tudott. Az egyenlítés után a harmadik játszmában már jobban koncentráltak az izzósok az elején te. 10:8-as vendég veze tés rtél végre hangját kezdte hallatni a közönség, sajnos, a somogyi­ak. erejéből nem futotta újabb játszma megnyerésé­re. A negyedik játszma ala­kult a legszorosabban: fej­fej mellett haladt a két csa­pat a pontszerzésben, de a hajrá újból a vendégeknek sikerült jobban. A találkozóra Inkább a küzdelem volt a jellemző, mintsem a magas, színvonal. Az Izzó ezúttal félénken ját­szott. Úgy látszott, mintha a játékosokat nyomasztotta volna az a tudat, hogy a kö­zönség most győzelmet vár tőlük. Igen keveset vállal­koztak leütésekre, gyakran ütőhelyzetben is ejtésekkel próbálkoztak, s > ezt rendre hatástalanítani tudták a vendégek, akik nem játszot­tak jobban, de rutinjuk ré­vén a döntő pillanatokban jobban tudtak összpontosíta­ni. A hazaiak közül Csonka és Csorba játéka érdemei ki­emelést. Vermes Károlyné: — Óriási küzdelem volt; sajnos, az első két játszmában túl későn kezdtünk „játszani”, addigra már jelentős előny­re tett szert az ellenfél, A sokkal rutinosabb budapesti­ek a kellő időben jobban koncentráltak, nem küzdöt­tek akkora lámpalázzal, mint mi. Junior mérkőzés; K. V. IZZÓ—BVSC 3:1 Gy. L. mm Y.spor^ SF •sporté SPOR übor ortSPO QRTSPO Karpov világbajnok Nem folytatták a Karpov —Korcsnoj sakkvilágbajno­ki párosmérkőjés 18. játez-> máját, amelyet csütörtökön a világos bábukat vezető Anatolij Karpov 41. lépését követően szakítottak félbe az olaszországi Meránóban. A kihívó, Viktor Korcsnoj ugyanis pénteken kora dél­után közölte a mérkőzés fő­bírójával, az ecuadori Paul Kleinnel, hogy feladja a partit. Fonyódi KISZ-esek felhívása A cím egyben mottója is lehetne annak a felhívásnak, amellyel a megye KISZ-fia- taljaihoz fordult a fonyódi nagyközségi KISZ-bizottság. Arra szólítja föl a szerveze­teket, hogy területükön igye­kezzenek minél több lehető­séget biztosítani a téli spor­toláshoz. Megyénk jó adott­ságokkal rendelkezik e té­ren. Elég csak a Balatont említeni, s a Somogybán le­vő kétszáz halastó közül azok is alkalmasak a jég­SPORTMŰSOR SZOMBAT Kosárlabda NB I.: K. Táncsics SE—Vi­deótól*. Kaposvár, Gépészeti Szakközépiskola, 15 6., Szittya, Kardoo. Teke ‘ NB üt.: K. Fáklya—VBKM Vasas. Kaposvár, Közlekedési éE pálya, 14.30 6. Természetjárás A K. Spartacus SE Kapos ter- n.éezetjáró szakosztályának, tú­rája Zalába és Tabra. Gyülőké­it* a kapós vári vasútállomás kultú rváró t erm é oen. 7.20-kor. Visszaérkezés 20.30 Órakor. ' Labdarúgás Megyei bajnoki mérkőzés: Sző­ni! SE—Karád. Taszár. 13 ó. (Gyenes.) vasárnap Kosárlabda NB I.: Bp. Honvéd—K. Tán­csics SE. Budapest. Dózsa Gy. u„ 11 ó. Szécsi, Horváth. Röplabda NB II.: Tatai Videoton—Zirc- Dudari Bányász. Tab, 10 ó. Ba­latoni Hajózás—Zala Bútorgyár. ■ Siófok, gimnázium, ti ó. Női mérkőzés! Tatai Videoton —Bakony Vegyész. Tab, 11.30 ó. Asztalitenisz NB Hl.: Kaposgép VI»—Pacsa. Kaposvár, közgazdasági szakkö­zépiskola, 11 6. Megyei felnőtt Et-HL osmtályú egyéni bajnokság. Kaposvár. Kisfaludy Alt. Isik.. » ó. Természetjárás A Kapos természetjáró szak­osztály túrája a Cserénfa—Her­ceg-forrás—szentjaioabi ■ romok útvonalon. Túravezető: Kar­buczky Zoltán. Gyülekező: 7.30 ónakor a kaposvári buszpálya­udvaron. Túratáv 10 km. CViez- szaérkezés: 15 órakor.) Labdarúgás NB n.: Sopron—K. Rákóczi. Sopron, 13 ó. (Szemes.) Területi bajnokság, a kezdési idő 13 óra. Latinca SE—Paks (Kövesi). Mázaszáezvár—Kiss J. SE (László). Táncsics SE—Báta- szétk (Kain), Barcs—Tamása (Sárkány), Siófoto—PBTC (Luga- si). Megyei bajnokság. A kezdési idő 13 ó. Kéthely—Balaitonke- resztur (Kreiner), Csurgó—Bog- lárlelle (Bognár), Kadarkút—Ag­raria SE (Bálint), Kaposgép VL —K. Közlekedési SE (Kercea). Tab—VBKM Vasas (Műdig), K. Gazdász—Nagyatád (Ducsai). i onyoü—MaroaU (BeaH Gttl. sportra, amelyeknek a víz­mélységét a téli időszakra csökkentik. Kaposvár mel­lett itt van a Deseda víztá­roló, ahol máris három he­lyet jelöltek ki a korcsolyá­záshoz. A megye dombor­zati viszonyai a legtöbb he­lyen kedvezőek a szánkó- és a sísporthoz. Remélhetőleg a fonyódiak felhívása kellő fo­gadtatásra talál. Lássuk, mi­vel rukkolnak ki ők maguk! A vasútállomás mögötti strandnál, ahol alacsony a vízállás, két jégpályát ké­szítenek — külön a gyere­keknek és a felnőtteknek. Ha egyenetlenül fagyna be a tó (ami gyakran előfor­dul), locsolással igyekeznek simává varázsolni. Nagyobb gond a hó. Erre is gondol­tak! Máris megszervezték a rendszeres takarítást, így mindig lesz szabad jégfelü­let. Melegedőt ayitnak, és szó van arról is, hogy meg­oldják a villanyvilágítást — így jócskán kitolódna a „nyitvatartási” idő. Jégkar­nevál, ügyességi verseny, „jégdiszkó”, továbbá ismert jeges szakemberek és spor­tolók meghívása, illetve be­mutatója is szerepel a prog­ramjukban. Ezekben a na­pokban tárgyalnak a helyi üzemekkel, vállalatokkal, hogy segítségükkel egy meg­felelő sí- és ródlipályát is kialakítsanak. Felhívásukat elküldték va­lamennyi városi—járási KISZ-bizottságnak, kérve őket, hogy saját területükön szorgalmazzák a lehetőségek kihasználását. Versenyre szó­lítanak föl mindenkit. A fonyódiak kezdeménye­zése kedvező visszhangra liláit a megyei KlSZ-bizoti- ságon. Felajánlottak egy vándorserleget annak a KISZ-szervezetnek, amelyik — lehetőségeihez képest — a legeredményesebben tevé­kenykedik e téren. A téli hónapok után a városi—já­rási KISZ-bizottságok fog­ják majd javasolni a leg­jobbat a kupára. Ezek figye­lembevételével választja ki egy bizottság, hogy kié le­gyen első ízben a díszes serleg. Lapunk is figyelem­mel kíséri majd az esemé­nyeket. A Kaposvári Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat felvételre keres 2 felsőfokú végzettségű személyt. (közgazdasági egyetemet, számviteli főiskolát vagy hosszabb gyakorlattal rendelkező mérlegképes könyvelői tanfolyamot végzettek jelentkezését várjuk). Jelentkezni lehet a vállalat gazdasági igazgatóhelyettesé- nél, Kaposvár, Rákóczi tér 9—11„ II. emelet ( (85559) • HÍREK NOVEMBER A M, (.9* ómkor két. és te.« ómkor ayqgay.lk: A hold US ómkor kel. és Mas órakor nyugszik. 21 A várható időjárás: Keleten ftp csökken a felhőzet. As énH or» szá gr észben kisebb eső. zápor. SZOMBAT A nyugati, északnyugati szél sokszor soles' erősödik. Olivér A legmagasabb nappalt hőmérséklet ma, szombaton plusz 1 ás 14 Celsius-fok között ala­kul. ■ — ........ -i t • 1 lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Bonyhádon tartott 47. heti sorsoláson a következő szá­mokat húzták ki: 19, 23, 25, 32, 51 — Megnyílt a Szépművé­szeti Múzeum és a Nemzeti Galéria közös kiállítása a japán Kitakjusuban, A tár­lat az 1860 és 1900 közötti magyar, valamint a század- forduló körüli francia fes­tészet remekeit mutatja be. — A szabadalmi informá­ciókról tanácskoznak a szak­emberek kedden a Délviép kaposvári központjában. A témát a hazai és külföldi piaci helyzettel összefüggés­ben, a piackutatás tükrében vitatják meg a résztvevők. — Megjelenik s jégsikló a hazai vizeken. A Hungária Műanyagfeldolgozó Ipari szövetkezet hazai ötletet ka­rolt föl; háromszög alakú, üvegszálas poliészterből ké­szített, bordázott lemez a jégsikló teste, s alsó felé­ben vasvázra rögzítették a három korcsolyát — Két új bútor jelenik meg hétfőtől a Domus áru­házakban és a Kanizsa bú­torgyár mintaboltjaiban. A gyár új terméke a Viktória svédfal; elemekből álló, fe­nyő borítású polcrendszer tárolószekrényekkel, a Bu­dapesti Bútoripari Vállalat pedig három változatban mu­tatja be a Tip szekrénysort. — Divat és egészség cím­mel kamaszoknak, KISZ-fia- taloknak tartanak előadást ma Barcson, s ezt a Dráva Ipari Szövetkezet és a kéz­műipari vállalat termékeiből rendezett divatbemutató kö­veti. — Felújított televíziót ajándékozott a Gelka Szink­ron szocialista brigádja egy bonny ai rokkantnak. Nagy Máriát betegsége többnyire ágyhoz köti, a brigád ezért vásárolt neki egy tv-készülé- ket, s felújítva üzembe he­lyezte a bonnyai lakásban. — Kiegészítő ösztöndíjat adott hat legjobb szakmun­kástanulójának tegnap a Fi­nommechanikai Vállalat ka­posvári gyára: fejenként két­ezer forintot. A másod-, il­letve harmadéves galvanizá­ló-, esztergályos, műszerész­tanulók és szüleik ezután közös gyárlátogatáson vettek részt. — Ónként jelentkezett a rendőrségen Szalai Antal 29 éves, büntetett előéletű, fog­lalkozásnélküli szombathe­lyi lakos, akit a Tv csütör­töki Kék fény adásában többrendbeli lopás alapos gyanúja miatt köröztek. Az ajkai városi—járási rendőr- kapitányság Szálait előzetes letartóztatásba helyezte, s ügyében folytatja a nyomo­zást. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: * 11-510 ISO érni ezelőtt, 1831. november 2l-én rob­bant ki, és december 3-ig tartott a lyoni fölkelés, a francia proletariátus első ön­álló meerrnozdulása. A mun­kásmozgalom hőskorához tartozó eseményt, amelyet ké­sőbb különböző művészeti eszközökkel (zene, vers. drá­ma) is megörökítettek, az váltotta ki hogy a manufak- tü r a- túl a.i d on os o k el utasító t- ták a takácsok béremelési kérelmét. A fölkelést novem­ber* 2l-én a selyemszövö munkások kezdték meg: mozgalmuk rövid idő alatt az egész városra kiterjedt, s a munkások kezükbe vdtték a város irányítását. A forra­dalmi helyzetre jellemző, hogy a kormánycsapatok no­vember 23-án kénytelenek voltak kivonulni Lyonból, S a fölkelést csak jelentős Ka­tonai erősítés érkezése után, december 3-án tudták lever­ni. Említési érdemel a máso­dik lyoni fölkelés is. Ez 1834. április 9-én robbant ki; munkások és kis kézművesek vettek részt benne — tilta­kozva a munkásszervezetek betiltásáról és a sztrájkotok bírósági eljárás alá vonásá­ról hozott törvény ellen. A mozgalmat a köztársasági át­alakulást követelő Emberi és Állampolgári Jogok Társasá­ga irányította. A munkások fölkelését véres utcai harc után kegyetlenül leverték és megtorolták. Öttalálatos tv-Sottó Az őszi tévélottó nyere­ményei: öt találatot egy fo­gadó ért el, a nyereménye 660 122 forint. Négy találatos szelvénye 62 fogadónak volt, nyereményük egyenként 42 589 forint. A háromtalá- latosokra 461, a kettesekre 23 forintot fizetnek. — Rekordforgalmat bonyo­lított le megnyitás óta a ka­posvári Donner vendéglő. Tíz nap alatt 1700 adag halászlé kelt el, a bevétel pár nap alatt 220 ezer forint volt. — Kisipari kiállítás lesz december 1—9. között Ka­posváron az ifjúsági házban: a somogyi kisiparosok mu­tatják be termékeiket Á rendezők november 25-ig fo­gadnak még el jelentkezőket a Kiosz megyei titkárságán. — Bemutatósorozatot kez­dett a Caola kozmetikai vál­lalat. Első állomása a győri Arrabona áruház, ahol e hét végén árusítással egybekö­tött bemutatót és tanács­adást tart A következő hó­napokban a Caola folytatja bemutatóit az ország külön­böző városaiban. — Somogy és Baranya sza­kosított sertéstelepeinek gazdasági eredményeit veti össze a Pécsi Műszaki Szem­le legutóbbi számának egyik cikke. Az írás a hígtrágya­hasznosítással kapcsolatban közöl adatokat a dél-dunán­túli megyékbőL — A nyúltenyésztésről dr Horn Péter főiskolai tanál tart előadást hétfőn Lábodon a művelődési házban — a helyi szakcsoport tagjainak. — Gyümölcslékoktélokat hoz forgalomba — csecsemők­nek — a kecskeméti konzerv­gyár. Kapható lesz a C-vita-. minban gazdag ribizliital és háromféle gyümölcskoktél, közöttük az alma—banan— tök, illetve az alma—banán— őszibarack levéből készült ital. — 1981. november 28-án 19.30 órakor BOJTORJÁN koncert Ka- posvároaa az ifjúsági házban. Jegyek a Rend ez vény iroda ban es a helyszínen válthatók.

Next

/
Thumbnails
Contents