Somogyi Néplap, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-02 / 231. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRA: 1,« Fi SOMOGYI NÉPLAP AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI XXXVII. évfolyam, 231. szám 1981. október 2., péntek Portugál pártküldöttség élén Budapestre érkezett Álvaro Cunhal A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására csütörtökön Budapestre érkezett a Portugál Kommunista Párt küldöttsége Alvaro Cunhalnak, a párt főtitkárának vezetésével. A küldöttség tagjai: Albano Nunes, a PKP külügyi osztályának vezetője és Francisco Lopes, a lisszaboni pártbizottság tagja, a központi bizottság tagjai. A portugál vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Be- recz János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB külügyi osztályának vezetője fogadta. Egészségügyi miniszterek konferenciája AczéJ György, a Minisztertanács elnökhelyettese tegnap a Parlament Gobelin-termében fogadta a szocialista országok egészségügyi minisztereit, akik szeptember 28. és 30. között Balatonul igán tartott 22. konferenciájukon vettek részt. A fogadáson megjelent Schuitheisz Emil egészségügyi miniszter és Komidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője. Jubileumi tanácskozás az Aranyparton Zenei világhét Losonczi Pál ünnepi megnyitója A KGST Szabványügyi Állandó Bizottságának biztonságtechnikai szekciója hétfő óta ülésezik Siófokon a 43. sz. Állami Építőipari Vállalat aranyparti üdülőjében. A kilenc ország szakemberei ma fejezik be a tanácskozást. A szekció évente két alkalommal ülésezik előre meghatározott terv szerint, s a siófoki a 20. — jubileumi — tanácskozás. A KGST szervezetén belül a munkát, mint ismeretes, állandó bizottságok keretében végzik. A Szabványügyi Állandó Bizottság feladata a KGST-országok szabványainak egyeztetése és az úgynevezett KGST-szabványok kidolgozása. E bizottság egyik fontos szerve a biztonság- technikai szekció, melynek kereteién az említett országok műszaki felügyeletei működnek együtt E felügyeletek feladata országaikban az üzem közben veszélyes berendezések hatósági ellenőrzése, gyártásuk, üzemeltetésük engedélyezése. Mindegyik KGST-országban kialakult előírásrendszer van érvényben az említett berendezésekkel kapcsolatos követelményeket illetően. A Siófokon ülésező szekció feladata, hogy ezeket az előírásokat közelítse egymáshoz, s hogy végcélként kialakulhasson egy egységes KGST-előírásrendszer ezen a szakterületen is. Most a kazánok és nyomástartó berendezések, az emelőgépek és a liftek biztonságtechnikai előírásainak KGST-szab- vány formájában történő kidolgozását végzik a szakemberek. E munka eredménye mind munkavédelmi- biztonságtechnikai szempontból, miad pedig a berendezések használatának «Támpontjából — így gazdasági szempontból is — igen jelentős. A zene nemzetközi napja alkalmából tegnap a Zene- akadémián ünnepi estet rendeztek, amely egyben az idén Budapesten sorrakerülő zenei világhét megnyitó díszhangversenye is volt. Az UNESCO Nemzetközi Zenei Tanácsa ezekben a napokban hazánkban tartja közgyűlését, majd tudományos kongresszusát, s — immár hagyományosan — a zenei közélet e kiemelkedő jelentőségű eseménysorozatának színhelyén, ezúttal tehát a fővárosban zajlanak a világhét programjai is. Az ünnepi hangversenyen részt vett a Bartók Béla emlékbizottság számos tagja. köztük Pozsgay Imre művelődési miniszter, s ott voltak társadalmi és kulturális életünk vezető képviselői. Megjelent Makaminan Ma- kagiansar, az UNESCO főigazgató-helyettese, s a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek több vezetője is. A zenei világhetet Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, a Bartók Béla emlékbizottság elnöke nyitotta meg. Az Elnöki Tanács elnöke köszöntőjében elmondotta: —- Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az UNESCO Nemzetközi Zenei Tanácsa éppen ebben az esztendőben választotta fővárosunkat közgyűlésének kongresszusának, a zenei világhét eseményeinek színhelyéül, amikor a magyar zeneművészet kiemelkedő alkotójának, a XX. századi zene klasszikusának, a népek barátságát minden művével, kutatásaival, minden szavával hirdető Bartók Bélának 100. születésnapját ünnepeljük — mondotta. — A népek összefogását, egymás értékeinek jobb megismerését, kölcsönös megbecsülését és a békét szolgáló bartóki gondolat — hisszük — híven fejezi ki a nemzetközi tanács céljait, törekvéseit is. — A zene nemzetközi napja, a zened világhét mély gondolata, hogy a zeneművészet emherformáló, nevelő, népekét összekapcsoló, varázslatos erő. Ezért fogadunk örömmel minden humánus üzenetet közvetítő alkotást, bárhonnan érkezzék is az, s zeneművészetünk legjobbjai is azért vannak ott szüntelenül a világ nagy pódiumain, hogy a magyar és az egyetemes emberi kultúra követeiként, a zene világnyelvén szolgálják a népek közeledését, egymás jobb megértését. Fo!ytat]ák a hazai gyógyszergyártás tíz százalékát adó debreceni Biogál bővítéssel egybekötött rekonstrukcióját. Je- j lenleg negyven százalék készültségi fokú az új fermentálóüzem építése. A 370 milliós költséggel 1982-re fölépülő üzem átadásával megkétszerezik az antibiotikumok alapanyag-ellátását. Képünkön: az épülő fermentáló (MTI-jotó — Oláh Tibor felv. — KS) ÜLÉST TARTOTT A MINISZTERTANÁCS Átszervezés, korszerűsítés A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács tegnapi ülésén a kormány elnöke tájékoztatást adott Anker Jör- gensennek, a Dán Királyság miniszterelnökének meghívására Dániában tett hivatalos látogatásáról. A Minisztertanács a beszámolót tudomásul vette. A kormány megerősítette az Állami Tervbizottság határozatát egyes gazdasági szabályozók módosításáról. Az intézkedések célja — az 1982. évi népgazdasági terv előkészítésére vonatkozó korábbi határozatoknak megfelelően — a teljesítmények növelése és a népgazdaság egyensúlyának javításai. A Minisztertanács felhívta az illetékes szerveket, hogy az intézkedéseket tartalmazó jogszabályokat október végéig dolgozzák ki, az érdek- képviseleti szerveket pedig felkérte, hogy a módosított szabályozók figyelembe vételével segítsék elő a vállalatok és szövetkezetek felkészülését jövő évi feladataikra. A kormány határozatot hozott a Pénzügyminisztérium bevételi főigazgatósága és az irányítása alá tartozó szervezet módosításáról. Az intézkedést a megnövekedett vállalati önállóság és az adóhatósági feladatok korszerűsítése indokolja. 1982. január 1-től megszűnnek a területi igazgatóságok, a fővárosi és a megyei hivatalokat pedig igazgatóságokká szervezik át. A Minisztertanács határozatot hozott a vám- és pénzügyőrség hivatásos állományának szolgálati viszonyára vonatkozó egyes rendelkezés, sek módosításáról. A vállalati pénzügy és gazdaság ellenőrzésének új szervezete Villamos távvezeték épül Kaposvár és Keszthely között Littvai István ipari miniszterhelyettes Kaposváron Időszerű iparpolitikai kérdésekről tárgyalt tegnap Kaposváron Littvai István ipari miniszterhelyettes Tóth Károllyal, a megyei tanács elnökhelyettesével és dr. Ex- ner Zoltánnal, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályvezetőjével. Áttekintették a somogyi ipar jelenlegi helyzetét, és véleményt cseréltek a vállalatok hatodik ötéves terveiről. Dr. Orosz László, a megyei tanács ipari osztályvezetője tájékoztatójában elmondta, hogy a megye ipari üzemei átlagosan 30 százalékkal kívánják növelni — elsősor- , ban a termelékenység és a hatékonyság fokozása, valamint a termékszerkezet korszerűsítése révén — a termelésüket. Az átlagon belül meglehetősen nagy a szóródás : a gépipar például 52 százalékos termelésemelkedést tervezett, a könnyűiparé pedig 26 százalékos. A tanácskozáson néhány somogyi vállalat, illetve $ üzem fejlődést segítő gyárl- mányszerkezet-változtatá- sáról is szó volt. Véleményt cseréltek arról, hogy miként lehet — és milyen ütemben kell — korszerűsíteni a kaposvári elektgoncsőgyárban, a Mechanikai Művek marcali gyárában, valamint a Budapesti Vegyipari Gépgyár tabi gyáregységében', a termékstruktúrát, előkészíteni a termékváltást. Szó volt a tanácskozáson a megye energiaellátásáról is. Elmondták: a Dombóváron kialakított bázistelep jelentősen növeli Somogybán is az üzemanyagellátás biztonságát. Döntés született arról, hogy ismét megvizsgálják: miként lehet Böhönyén és Igáiban új töltőállomást létesíteni. A megye villa- mosenergia-ellátását " javítja, hogy a hatodik ötéves tervben megépítik a Keszthelyt Kaposvárra« összekötő 400 kilovoltos távvezetéket. (Ez ideiglenesen 120 kilovoltos feszültséggel üzemel majd.) A megye vezetői tájékoztatást adtak arról, hogy körülbelül harminc somogyi tsz kíván tüzelőolaj helyett földgázt használni. A gondjuk az, hogy nagyon drága a vezetekr* való rácsatlakozás. A tanácskozáson elhangzott: egyszerűsített nyomáscsökkentők alkalmazására nyílik mód a közeljövőben, és ez jelentősen csökkenti majd a költségeket. A tanácskozáson ismét szóba került a megyében keletkező fahulladék ipari célú hasznosításának lehetősége. A Vegyterv készít majd — a megye felkérésére — részletes vizsgálatot, és javaslatot tesz a hasznosítás- módjaira. Bejelentették azt is a tanácskozáson, hogy az Uni- technika Ipari Szövetkezet marcali üzemében — a Hajdúsági Iparművekkel kötött szerződés alapján — megkezdik a lúgos akkumulátorok gyártását, és a betanu-. lási idő után, a termelés fejlesztésére, a technológia korszerűsítésére is mód nyílik. Littvai István miniszter- helyettes tegnap délután Marcaliba látogatott. Felkereste a Mechanikai Művek gyárát és a Május 1. Ruhagyár farmer üzemet. A Minisztertanács tegnapi ülésén újonnan szabályozta a vállalati pénzügyi-gazdasági ellenőrzés szervezeti rendjét. Az intézkedésre az államigazgatási, a pénzügyi - gazdasági munka egyszerűsítése, korszerűsítése érdekében került sor. A szabályozás szerint 1982. január 1-től valamennyi vállalati rendben gazdálkodó szervezet pénzügyi-gazdasági ellenőrzését egységesen a Pénzügyminisztérium ellenőrzési főiigazgatóságának irányítása alatt álló, a fővárosban és a megyeszékhelyeken létesítendő igazgatóságok látják el. Megszűnik az a különbség, amely a minisztériumok felügyelete alatt álló vállalatok, illetőleg a tanácsi vállalatok és szövetkezetek adóztatásában, pénzügyi-gazdasági ellenőrzésében és törzskönyvezésében jelenleg fennáll, és a mostani hármas tagozódásit szervezet (főigazgatóság, területi igazgatóságok és me- ■ gyei hivatalok) helyébe két- ,fokozatú (főigazgatóság, megyei igazgatóságok) szervezet ilep. Az új szabályozás a vállalati pénzügyi-gazdasági ellenőrzés egységes szervezeti .rendjét alakítja ki: a megyei igazgatóságok hatásköre a óterületükön működő valamennyi gazdálkodó szervezetre kiterjed. Míg a vállalatok a jelenlegi szervezeti rend szerint gyakran száz kilométernél is távolabb vannak" az ellenőrzést ellátó szervezettől, az új szabályozás szerint lényegesen közelebb kerülnek ehhez. így az ellenőrző apparátus és a vállalatok kozott az eddiginél közvetlenebb, intenzív vebb kapcsolat alakulhat tó: minden vállalat és szövetkezet a székhelye szerinti megyeközpontjában kaphatja meg azokat a felvilágosításokat, tájékoztatásokat, amelyekért ma esetleg félnapokat kell utaznia. Tovább erősödik a pénzügyi-gazdasági ellenőrzést végző szervezet és a tanácsok kapcsolata is. Míg a tanácsok a területükön működő gazdálkodó szervezetek tevékenységéről, a náluk tartott ellenőrzések megállapításairól eddig csak több helyről (igazgatóság, hivatal) együttesen beszerezhető adatok alapján nyerhettek tájékoztatást, 1982. január 1-től az egységesen megyei szervezettől kaphatják meg a szükséges információkat, a megyei igazgatóságok rendszeres adatszolgáltatási kötelezettsége alapján. A vállalati pénzügyi-gazé dasági ellenőrzés szervezetének átalakításától a revíziók színvonalának további emelkedése, hatékonyságuk növekedése várható. Emellett az átszervezés jelentős létszámmegtakarítással jár. Végül számottevő csökkenés várható mind a gazdálkodó szervezetek, mind az ellenőrző apparátus kiküldetési költségeiben. Az ellenőrző szervezet kor-f szerűsítése felelősségteljes munka. A Pénzügyminisztérium ellenőrzési főigazgató^ sága az átszervezés sikeréhez kéri a párt és állami szervek, a vállalatok és szövetkezetek megértését, ne- gítségét és a konstruktív