Somogyi Néplap, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-08 / 236. szám
Környezetkultúránk A lakótelepekről Csaknem kétmillió magyar állampolgár költözött az utóbbi évtizedekben a lakótelepek világos, kényelmes otthonaiba, lerázva a favágás, a tüzelőbehordás, a fűtés nyűgeit. Saját lakás! Egykét év múlva azonban jött a szorongás. Kevés az ötven négyzetméter, ráadásul klub, játékterem, művelődési otthon sincs a környéken. A gyereknek nincs hol biciklizni, bújócskázni, focizni. S jött a bezárkózás, a társ- talanság, melyről- szinte valamennyi előadó részletesen szólt a háromnapos szentendrei tanácskozáson. Az építészek, szociológusok, művészek nem jutottak közös nevezőre azzal kapcsolatban: megfelelő keret-e a lakótelep a spontán közösségek kialakulásának. Az egyik álláspont: vissza kell térnünk az utcás-teres építkezési formához, hiszen csakis ez biztosíthatja a csoportképződést. A másik vélemény: a lakótelepek is lehetnek emberiek, otthonosak, ha közösségi terekkel látjuk el őket, ha betartjuk az észté tikusság, otthonosság, gondozottság hármas ' követelményét. Elsősorban Szűcs István építész és Beke Pál művelődésszociológus eszmefuttatása nyomán azonban az az álláspont alakult ki, hogy a lakótelepek — jelenlegi formájukban — nem adnak megfelelő hátteret a közösségi társadalom létrejöttéhez. Ezt bizonyította Tilles Béla Debrecenben készített dokumentumfilmje is. Az egyik legtöbbször hangoztatott kritikai megállapítás: a lakótelepi életforma sokféle képesség és készség kibontakozását akadályozza. Nem formálódhat például a kéz intelligenciája. A betQntengerben minden kész, sehol sem lehet fúrni-farag- ni. Az összkomfortos, szűk lakásban a gyereknek egy varázsló ügyességére van szüksége ahhoz, hogy kis barkácskészletét fölszerelhesse, használhassa. Amint Kruppa István pedagógus és mások vizsgálódásaiból kiviláglik: a látás intelligenciája is elszegényedik. A faluról vagy a külvárosból frissen a lakótelepre költözött apróságok rajzai még gazdag színfantáziáról, formai ötletekről árulkodnak, egy-két évvel később azonban már csak egyenes vonalakat, derékszögű időtlenségeket vetnek a papírra, mint egy rossz kubista festő, és színfantáziájuk is elvesz. A kultúra fogalomköréből nem felejthetjük ki a test intelligenciáját sem. Nos, ebből a szempontból a lakótelep kettős hatást tesz gyermekre és felnőttre egyaránt. A mérleg egyik serpenyőjében szépen fölszerelt fürdőszoba, korlátlan higiéniai lehetőségek. A másikban: szűk terek, bitumenezett, tehát veszélyes foci- és kézilabda- pályák, betonból öntött pingpongasztalok és a „fűre lépni tilos” elve. Mindez tunyaságot szül a felnőttben és agresszivitást a gyermekben. A természet és a mesterségesen létrehozott környezet egysége többnyire szintén csak vágyálom a lakótelepeken élők számára. A telepített csenevész facsemetéken nem rak fészket madár, a házakról hiányzik az eresz. Virág alig-alig díszük. A gyermekek tehát csak a könyvek s a tévé segítségével kaphatnak képet a természetről. A közösségi terek hiánya miatt a lakótelepeken rendszerint csak alkalmi érdek- közösségek jöhetnek létre. „Gócpontjuk” — amint Beke Pál vizsgálódásaiból kiderült — egy-egy, zömmel falusi vagy külvárosi környezetből elszármazott, markáns személyiség. Egy idős asszony, aki szabásvarrásra, hímzésre ösztönzi a gyermekgondozási szabadságon tartózkodó kismamákat. Egy nyugdíjas tanár, aki gyermekeket korrepetál. Egy falusi néni, aki remek palacsintájával csődíti ösz- sze hetenként kétszer-há- romszor a tízemeletes ház unatkozó gyerekeit. .A közös helyiségben berendezett klub azonban fehér hollónak számít. Mint a környezetkultúra alkotóeleméről, többször is szó esett az urbanisztikai társaság tanácskozásán a húsz-huszonnégy tantermes lakótelepi iskolákról, a százszázötven kisded ellátására hivatott bölcsődékről és óvodákról. Javarészt kényszerhelyzet szüleményei. Csak éppen a bennük naponta nyolc-kilenc órát eltöltő gyermekek közérzete nem a legjobb. Budapesti felmérés során kiderült: egy vadonatúj óvoda kis „lakói” abba a lakásból átalakított szükségóvodába vágyakoztak vissza, melyben pedig csak néhány hónapot töltöttek. Az kicsi volt, el lehetett bújni a sarokban; ez nagy és rideg. Hasonló a helyzet az iskolákban. Szintén budapesti példa: egy huszonnégy tantermes lakótelepi „alma mater” hatvan pedagógusából egy átlagos diák nyol- cat-tízet ismert. A környezetkultúra három eleme közül a legfontosabb hiányzott : az otthonosság. A lakótelepék üdvözítő vagy átkos voltáról tehát egyelőre nincs megfellebbezhetetlen ítélet, s még sokáig nem is lesz. A mai lakótelepekről azonban, már van. Ezért tervezi a fővárosi tanács, hogv az új városrészek tervezésébe bevonják a társadalomtudományi, oktatási, közművelődési, közlekedési szakembereket. s néhány jelentős művészt is. Vajon követik-e a példát a megyeszékhelyeken ? Lengyel András (Folytatjuk.) Élő tőrténelom H Aki nincs ellenünk... n Csaknem háromezer halálos áldozat, hárommilliárd forint kár a harcokból és húszmilliárd a sztrájkokból, négyezer elpusztított és több mint tizenöt ezer megrongált lakás — íme: 1956 őszének és telének szörnyű mérlege. S a lelki sérülések talán még ennél is súlyosabbak voltak. Bizonytalanság és kiábrándultság mindenütt, az egykor hatalmas párt a Rákosi-klikk és a Nagy Im- re-csoport küzdelmeinek következtében kisebbre zsugorodott, feloszlottak vagy éppen csak vetegáltak a tömegszervezetek, a munkás- tanácsok egy része ugyan a kibontakozásra adta voksát, a másik fele azonban zavaros ideológiák hirdetésével akadályozta a konszolidációt. A főváros és néhány vidéki nagyváros utcáit még 1957 januárjában—februárjában is fegyveres csoportok járták éjszakánként. Az 1958 őszéig tartó időszakot summázta sok dokumentummal a rádiósorozat kedden elhangzott hetedik löszében a szerző, Asperján György. Ez a nem egészen két esztendő józan intézkedések egész sorát szülte. A tények nyílt feltárását a decemberi plénumon, a népfront-politika meghirdetését az országgyűlés 1957. évi első ülésszakán. Bér- és nyugdíjemeléseket. A viszonylagos vállalati önállóság meghonosítását. Egy új, a doktrinérség nyűgeitől jórészt megszabadított ifjúsági szervezet létrehozását. Higgadt értelmiségpolitikát. A jelszót: aki nincs ellenünk, velünk van! S egy „apróságot”, mely azonban rengeteget tükröz a politika lényegéről is, s amelyből bőven kaptunk ízelítőt a keddi adás Kádár János beszédeit fölelevenítő részleteiben: a közvetlen, személyes hangnem fölerősödését vezető államíérfiaink megnyilatkozásaiban, ezáltal a fölismerést: az államférfi is ember, nem a tömegek feje fölött toronymagasan álló tévedhetetlen szent, amint egy ideig Rákosi, Gerő, Farkas és Révai tartotta magát. Hadd szóljunk itt a konszolidációnak még egy fontos vonásáról, a rádiósorozat hetedik részének szerzői helyett is. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy egy egész sor párton kívüli államférfi került szűk huszonöt esztendeje felelős állásokba. Tisztulni kezdett hát a zavaros víz, s 1958 tavaszán Nagy Imre, Maléter Pál, Gi- mes Miklós és társaik perének idején is alig fodrozódott a tükre: a konszolidáció végérvényessé, visszavonhatatlanná vált. Talán nem lesz stílustörés, ha az ismertetést egy akkor kilencéves fiúcska — jómagam — személyes emlékével fejezem be. Szomszédunkban egy korosodó hivatalnok lakott akkor, polgári, de csöppet sem szélsőséges gondolkodású férfiú. Vitáik a barikád innenső oldalán álló apámmal naponta éles szóváltásokba — de sohasem személyeskedésbe! — csaptak át azokban a kritikus hónapokban. Egyszer, öl- venhét tavaszán, úgy esett, hogy szomszédunk nálunk hallgatta a néprádión Kádár János egyik beszédét. Arcán aüg titkolt fanyalgás ült, egészen addig, amíg el nem hangzott a szállóigévé vált mondat: aki nincs ellenünk, velünk van; s amíg a párt első titkára, a miniszterelnök ki nem jelentette: társadalmunkban minden jó szándékú embernek helye van, kommunistának és nem kommunistának, hívőnek és ateis-tának. A mondat hallatán szomszédunk — hatalmas sóhaj kíséretében — csak ennyit mondott: ez igen! A nyolc év alatt ál-, landósult görcs egy pillanat alatt feloldódott. Kislányával együtt jártam iskolába. Ö volt az úttörőőrs egyik legtevékenyebb, legönzetlenebb tagja. Ami bizonyítók arra, hogy az apa — az egykori ellenfél — cselekedeteivel is elismerte a konszolidáció létjogosultságát. S kell-e nagyobb elismerés az egykori ellenfél pozitív véleményénél? L. A. Requiem a forradalomért Táncszínházi bemutató Nagybajomban Somogybán először a nagy- bajomi művelődési házban mutatta be műsorát kedden este a Népszínház táncegyüttese Györgyfalvay Katalin vezetésével. Kvaütásos, nagyszerű együttest ismertünk meg, mely a legjobbj a legősibb néphagyományokat eleveníti föl, szinte újjászülve, jelen világunk szemléleti szintjére emelve azokat. A folklórból táplálkozó táncszínház nem „fiók” Állami Népi Együttes, hanem önálló arculatú, határozott irányban haladó fiatal társulat. Műsorukból elsőként — kedden éppen az aradi vértanúkra emlékeztünk — a Requiem a forradalomért — táncolja a falu bolondja című táncjátékukat emelem lei. Ahogy Györgyfalvay Katalin, az együttes SZOT- és Enkel-díjas vezetője mondta: nem a Kossuth-nóták ünnepélyességét, nem a Nemzeti dal patetikusságát óhajtották feleleveníteni, hanem a különös szemszögből a nagyszerű események tragikumát. Valóban, az Arany János megénekelte falu bolondja táncol itt, utánozva a bevonuló legényeket; s mégis — az eseményeken látszólag kívül rekedve, mégis valahogy a sűrűjében — átéli a forradalom diadalát, és a vereséget is. Mi mindent eljátszik a talált husánggal, a mezítlábra csatolt sarkantyúkkal...! Körülötte a történelem zajlik, félrevert harangok, nyihogó paripák hangkáosza „festi” •meg a véresen nagyszerű eseményeket. A felsorakozó — megtorlásra parancsolt — osztrák katonák egyenletes léptekkel, lövésre tartott fegyverrel a rivalda széléig jönnek. A véletlenszerű dá- tumi egybeesés az aradi évfordulóval felforrósította a nézőteret, és különös, szavakba nem foglalható tartalmat adott az egész estnek ... Egy inas, szikár kis női sámán állt elénk: mélyen ülő szemek, kiugró járom- csont, fekete apródfrizura — ez Györgyfalvay Katalin. Megszállott, szuggesztív egyéniség, aki értelmező, bevezető — rendkívül világos — szavaival szinte kalauzul szegődött mellénk: „Nép- táncegyüttes vagyunk: sem a klasszikus, sem a modern balett nyelvét nem használjuk. Műsorunk és művészi szándékaink mégis kissé különböznek a közönségnek már ismerős néptáncmű soroktól. A paraszti néphagyomány — zene, tánc, költé- szet — olyan gazdag, formakincse és gondolatvilága olyan sokrétű, hogy többféleképpen lehet meríteni belőle.” Es „merítettek”; az est bizonyította. A gyermekmondókákból, gyermektán- cakból éppúgy, mint az erdélyi népdalkincsből, táncmotívumokból. S hogy menynyire fontosnak érzik a más népek kultúrájának, folklórkincsének megismertetését, több műsorszámuk is bizonyítja: ezekben ötvözni próbálják — sikerrel! — a testvérinek érzett dallamokat, a magyar néptánc tárházából vett formációkkal. Egy példa erre: a balkáni népeknél táncolt' kólót termékenyítik meg magyar lépésmotívumokkal. Nem idegen ez, hiszen a középkorban Európa népei még ismerték és járták a körtáncokat. Valamiféle közösségi érzés, megtartó erő sugárzott a Népszínház táncegyüttesének produkciójából, Egy másik példa: héber törzsi lakodalmas kettőst a mongol dalkincs egy kedves dallamával „kereszteztek”. Az eredmény egy kifejező, szimbólumtartalmú „táncszertartás”. Az a hosszú szalag, melynek az egyik vége a vőlegénynél, a másik a menyasszonynál egyre rövidébb lesz, ahogy táncolnak, s egy-egy darabját a derekuk köré tekerik. A táncban benne van az a gyötrelmes küzdelem, melyet a férfi folytat a lányért a lánnyal s önmagával... A párkapcsolat eleve elren- deltsége, minden szépsége. Két ember — szó szerint — összeköti az életét. A leírtakból bizonyára kitűnik, hogy egy nagyon tudatos, nagyon következetes útról van szó, melyet az együttes jár. így szinte törvényszerű, hogy a gyermekmondókákból, balladás dalokból építkezve minőségileg is újat hozzanaík létre: elvonatkoztatott, abszurd régiókba emelő kompozíciókat, melyek azonban nem talányosak, hiszen az alap — a folklórkincs — közismert, tgv jött létre az Utcák és kitérők című táncjáték, melyben a néptáncos kvalitásokon kívül az akrobatikus képzettség, a mimes mesterség tudása is fellelhető nyomokban. Ami megragadott: az együttes próbáiból is történet nő ki, mely megidézi az örök konfliktust, a tehetséges ember és a tehetségtelen csírázó viszályát. Káin és Ábel bibliai története ez voltaképpen, a tánc világába transzponálva. A tehetséges, teremtő erejű táncosnak megjelenik a tükörképe, a tehetségtelennek nem „fogan meg” a tükör, emiatt ellensége lesz „atyja fiának”. Nem így vagyunk evvel minden emberi közegben, amióta világ a világ? Az est műsorának koreográfusa Györgyfalvay Katalin volt; a zeneszerző — egyben a remek zenei együttes vezetője — Rossa László. Szép este volt. Leskó László I Jogi előadások fiataloknak Ügyészek a táborokban Érdekes ötlettel álltak elő tavaly a Somogy megyei Fő- - ügyészség fiatal munkatársai: felajánlották, hogy jogpropaganda-előadásokat tartanak az építőtáborokban dolgozó diákoknak. Most, a második nyári szezon után értékelték a tapasztalatokat. Dr. Major Magdolna ügyészszel, a főügyészség KISZ- alapszervezetének titkárával beszélgettünk erről. — Mit jelent tulajdonképpen. a jogpropaganda? Ez a kifejezés nem éppen figyc- lemfölkeltó. — Mi is tapasztaltuk, hogy ez a címszó nem vonzó. A jogot, törvényeinket azonban nem ismerik a mindennapi élétben, ezért foglalkozunk a propagandatevékenységgel Ez egyébként nem mai keletű. A megye iskoláiban, ifjúsági klubjaiban már 1975 óta tartunk előadásokat. . — Az építőtáborok látogatása a KISZ-alapszervezet ötlete volt. — Tizenöt KISZ-tagunkból tizenkettő egyetemet végzett. Sokat gondolkodtunk azon, milyen vállalásokat tehetnénk, s úgy láttuk, ez a propagandamunka lenne a leghasznosabb. Tavaly nyáron az egész országot bejártuk, Összesen húsz előadást tartottunk olyan építőtáborokban. ahol somogyi diákok dolgozlak. A szervezés es az utazás nagyon körülményes volt, így' az idén már csak a megyén belüli táborokat látogattuk. — Elhangzott az értékelésen, hogy ez sem volt minden gond nélküli. — Előfordult. hogy a munkatársunk kiment a táborba. s ott — mivel a vezető későn kapta meg az értesítést — nem tudtak az előadásról; három más program várta a gyerekeket. Egy másik esetben a táborvezető felhívott bennünket, s az előadás törlését kérte, mert — szerinte — nem érdekelte a fiatalokat. Mégis kimentünk, s mintegy hetven diák gyűlt össze; a táborvezető tehát rosszul mérte föl a fiatalok igényét. A kisebb problémák ellenére mind a tizennyolc alkalommal nagy sikerünk volt, a közönségről kedvezőek a tapasztalataink. — Milyen jogi kérdések érdeklik a fiatalokat? — Főként a családjog, a fiatalkoiú bűnözés. A fiúk körében a közlekedési témák, a szakmunkástanulóknál a munkába állás jogi háttere népszerű. A leghasznosabbak a fórumrendszerű előadások. Ott az előre vagy a helyszínen föltett kérdésekre válaszolunk, s így biztos, hogy a fiatalokat leginkább izgató témákról esik szó. Ha hívnak bennünket, szívesen elmegyünk üzemekbe, KlSiS-alapszervezetekhez, ifjúsági közösségekhez is. Sajnos, kevesen ismerik a megyében ezt a lehetőséget. Általában a felnőttek számára sem világos, hogy mi az ügyészség, mi a feladata, mi a szerepe. Ebben az • Ismeretterjesztésben szintén szeretnénk segítséget nyújtani. A fiatal somogyi ügyészek kezdeményezése szinte egyedülálló az országban. A tevékenységet értékelő taggyűlésen eltervezték, hogy javasolják a többi ügyészségi, illetve igazságügyi KlSZ-szer- vezetnek az építőtáborok látogatását. Ehhez szívesen átadják tapasztalataikat. A jövőben pedig hasznos lenne, ha a táborvezetőket már a táborozás előtti megbeszéléseken tájékoztatnák a jogpropaganda-előadások . lényegéről, céljáról. Kár lenne, ha a jól fölkészült szakemberek munkája a rossz szervezés, a figyelmetlenség niatt veszne kárba. I. E. SOMOGYI NÉPLAP
