Somogyi Néplap, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-01 / 230. szám
„Ä magam útján járok" Afcán nem hagyott még nyomot a sport. A rokonszenves, fekete hajú és szemű fiatalembert inkább szí- ninövendéknek vélnénk, mint ökölvívónak. Pedig már „tekintélyes” múltja van a szo- rítóban. Amikor 1973 őszén édesapja először vitte a Dózsa edzésére, ő sem gondolta, hogy fia erre termett. Hogyan is gondolhatta volna, hiszen az ő világa mindig a zöld gyep volt. Nagy László annak idején kitűnő labdarúgó hírében állott, s csak a munkahelyéhez való ragaszkodásának tudható be, hogy a vasutas sportegyesületénél maradt, elutasítva minden kecsegtető ajánlatot. Fia, Zoltán egy ideig maga is kacérkodott a focival. mégis a boksz mellett tört lándzsát. Elég fölsorolni eddigi eredményeit, máris elmondhatjuk: jól tette. Hergert Jenő és Molnár Gyula keze alatt gyorsan csiszolódott a nyers gyémánt. Még négy éve sem bokszolt, amikor országos serdülőbajnokságot nyert, majd egy évvel később — ugyanott — a második lett. 1979-ben már az országos ifjúsági bajnokság mezőnyében találkoztunk vele, és a dobogó harmadik fokára állhatott. Ezt később még egyszer megismételte. S ezzel nem merült ki az eredménylista: a szocialista országok fővárosainak tornáján kétszer volt ezüstérmes, közben 19T9-tö>l szinte állandó tagja lett a magyar ifjúsági válogatottnak. Csaknem tizenöt mérkőzést vívott, jobbára sikerrel. Ebben az évben újabb nagy lépést tett előre: májusban bemutatkozott a magyar utánpótlás-válogatottban, s a múlt hét végén kétszer is tagja volt annak a junior- válogatottnak, amelyik az angolok ellen bokszolt. Mostani mérlege: egy győzelem és egy pontozásos vereség. A 67 kilós, 180 centi magas fiú előtt — a szakemberek szerint — szép jövő áll. Ehhez természetesen szorgalomra van szüksége. Vajon van-e benne kitartás? Nagy Zoltán válasza: — Heti négy alkalommal két-két órát töltök az edzőcsarnokban; többet nem tudok, mert komolyan igénybe vesznek tanulmányaim. A tanítóképző főiskola test- nevelési szakkollégiumának másodéves hallgatója vagyok. Hogy szeretek-e edzeni? Néha a végelgyengülésig tudom hajtani magamat. de vannak periódusok, amikor valósággal teher az edzés. — Van-e példaképe az ökölvívók között? — Szó ami szó: az itthoniak közül nincs. Mint minden bokszoló, én is Alit tartom a legnagyobbnak, a követendőnek. De ettől függetlenül a magam útján akarok járni. A vívó stílust kedvelem az ökölvívásban. — Érzelmileg hogyan kötődik a bokszhoz? — Természetesen szeretem; eadig is sok örömet szerzett. De elismerem, hogy hangulatember vagyok. Csak egy példa: amikor tavasz- szal megérkezett a meghívás az NDK elleni utánpótlás-válogatottba, rossz napom volt. Szóltam az edAz ötletes edző A labdarúgó mérkőzések krónikájába nemcsak a drámai percek, a túlfeszített légkör szülte események tartoznak, gyakran akadnak humoros események is. Egyet följegyeztünk. A nemrégiben lejátszott Latinca SE—Táncsics SE területi bajnoki mérkőzésen a marcali csapat megyeszerte ismert edzője, Borsfái Géza túlontúl nagy hangerővel biztatta és igaz- gáttá pályán küzdő „fiait"'. A szabálykönyv paragrafusai szerint ez tilos. Sok játékvezető szemet hunyt efölött. de nem mindegyik. Az említett mérkőzést vezető pécsi Burai Imre sem tette: előbb csak távolról, kézmozdulattal igyekezett az edzőt csendre bírni, majd miután ez hatástalan maradt, oda- szalact^ a kispadhoz és úgy figyelmeztette a szakembert. Erre Borsfái Géza megkérdezte a játékvezetőt: „És tessék mondani: a nézőtérről szabad bekiabálni?” Mire a válasz: „Igen.” Az edző fölkelt a kispad- ról, pár lépéssel hátrább ment, a szurkolók közé, s onnan hangosan végigdirigálta a mérkőzést. Ebbe már a játékvezető sem szólhatott bele. Az eredményt ismerjük: 3:1-re nyert a Latinca. Hogy ebben mennyi szerepe volt Borsfái hangos utasításainak, sohasem derül ki. Mindenesetre az edző improvizációja ötletes volt, ott és akkor sikert aratott. zömnek, hogy mondja le a részvételemet; másnap reggel már rohantam hozzá, hogy ne tegye. Tudom, jó lenne ezep változtatni egy kicsit, mert hatással van a teljesítményre is. — Legemlékezetesebb mérkőzése? — Budapesten egy nemzetközi torna döntőjében Bácskaival szemben alig maradtam alul. Egy évvel később ő indult a moszkvai olimpián. Ha most belegondolok: mi van, ha akkor én nyerek? .., — Ezek szerint vannak álmai, komoly tervei? — Nagyon messze nem tekintek. Ügy érzem, hogy mint mindent, a sportot is addig kell csinálni, amíg örömünket leljük benne. Amíg nem teher a boksz, amíg nem kell magammal győzködnöm, csinálom. J. R. NB l-es mérkőzés Volán—Debrecen 0:0 Czabán Samu tér, 1000 néző. V.: Szávó. Mindkét csapat gyenge teljesítményt nyújtott, a döntetlen igazságos. Somogyi Képlap-kip a legjobb góllövőnek A területi labdarúgó-bajnokság Dráva csoportjának irányítása Kaposvárról történik. A Somogy megyei Labdarúgó-szövetség a két érdekelt megye szövetségével karöltve igyekszik mindent elkövetni a zavartalan lebonyolítás érdekében, épp ezért a közeli jövőben — ha ezzel Tolna és Baranya szövetsége is egyetért — a sportszerúségi versenyt is meghirdeti. A játék színvonalának javítására, az eredményesség fokozására a Somogyi Néplap kupát ajánl föl a területi bajnokság legeredményesebb góllövőjének. Ha az érintett labdarúgó harminc vagy annál több gólt ér el, végleg az övé lesz a kupa; ha kevesebbel lesz gólkirály, akkor kétszer kell az első helyen végezni a végleges elnyeréshez. A második és a harmadik helyezett oklevelet kap. A három díjat a bajnokság befejezése után ünnepélyesen adják át Kaposváron. A Somogyi Néplap kéthetenként ismerteti a góllövőlistát. Nemzetközi kupaszerda Bánik Ostrava—Ferencváros 3-0 (2-0) Ostrava, 30 000 néző.: V.; Zsedov. FTC: Kakas —• Szántó, Judik, Rab, Jancsika — Ebedli, Nyilasi, Pölyskei — Kvaszta, Szokolai, Pogány. Edző: Novak Dezső. Csere; Kvaszta helyett Szabadi a 70. percben. Sárga lap; Szántó a 13. percben. 7. perc: Egy jobb oldali szabadrúgás után a magasan a kapu elé ívelt labdát a nagy tumultusban végül öt méterről Sreiner fejelte Kakas hálójába. 1:0. MHK-mérkőzés R. Rákóczi—Barcs 4-0 (2-0) Barcs, 300 néző. V.; Vuk- man. Rákóczi: Horváth — Kozma, Gulyás, Szlovák, Varga, Czabula (Balázs), Bódis, Vékony, Fábián, Bíró, Házi. Edző: Magasházi József. Barcs: Kótai — Bödő, Erdelecz, Vinkler, Dóczi, Racsek, Horváth, Kovács, Bardek, Hol- dosi (Marinka), Gulyás. Edző: Gibizer József. A csúszós talajú pályán küzdelmes mérkőzés volt, amelyen a rutinosabb Rákóczi megérdemelten nyert a lelkes hazaiak ellen. Góllövök: Vékony (2), Bíró (2). Pandúr Ferenc 14. perc: Ártalmatlannak látszó helyzetben, mintegy negyven méterről Knapp lövésre szánta el magát, s a hatalmas erejű, de középre tartó labdát Kakas beeresztette. Óriási kapushiba! 2:0. 54. perc: Kvaszta a tizenhatoson belül buktatta Ry- gelt. A megítélt büntetőt Knapp biztosan értékesítette. 3:0. Az igen mély talajú pályánál már csak a Fradi játékának színvonala volt „mélyebben”. A somogyiak számára csupán a csokonya- visontai Szabadi tíz percnyi, jó játéka jelentett némi vigasztalást. Vasas—Paralimni 8-0 (1-0) í’áy utca, 5000 néző. V.: Fausek. Vasas: Leboniczky — Török, Komjáti, Halász, Szabó, A. — Szebegyinszky, Zom- bori, Rixer — Kiss, Izsó, Váradi. Edző: Bundzsák Dezső. Csere: Szabó A. helyett Bá- rinyi a 60. percben, majd Halász helyett Pecha a 61. percben. A 33. percben kezdte meg a „gólgyártást” a Vasas. Váradi révén. Az első félidőben még tartani tudta magát a ciprusi csapat, de fordulás után a Vasas nyo- ma'sztó fölénybe került, s szinte kedve szerint érte el góljait. Gólszerzők: Váradi (3, kettőt 11-esből), Kiss (2), Izsó (2), Szebegyinszky. Rapid—Videoton 2-0 Gázszünet! Asztalitenisz NB II Értesítjük tisztelt gázíogyasztóinkat, hogy Közel az ezüsthöz A hét végén újabb bajnoki fordulót játszottak NB lies asztalitenisz-csapataink. A K. Rákóczi férfi együttese a székesfehérvári Szondy SE-t látta vendégül és győzte le nagy küzdelemben. Ezzel a csapat nagy lépést tett az ezüstérem megszerzése felé. A Kapos-plast női gárdája a dobogóra pályázó Győri Elektromos otthonába látogatott, s vereséget szenvedett. K. Rákóczi—Szondy S.S 16:9 Gy.: Haiser (5), Balázs (4), Katona (3), Varga (2), Hayden (2). A szoros találkozón tőként Haiser kitűnő játékának köszönhető, hogy a hazai csapat nyerni tudott Győri Elektromos—Kaposplast 12:4 Gy.: Limbefc (22, Németh, Gazdag (1-1). A rutinosabb hazai gárda a vártnál biztosabban fektette kétvállra az erősen megfiatalított kaposvári csapatot. A somogyiaknál a 11 éves Limbek két győzelme igen biztató, Auguszt viszont mélyen a tudása alatt szerepeit eae» c taláMtoaric. 1981. október 3-án Nagyatád város területén gázszünetet tartunk. Kérjük, készülékeiket elzárni szíveskedjenek. KÖGAZ KAPOSVÁRI ÜZEM (204013) A PAMUTFONÖIPARI VÁLLALAT kaposvári gyAra fölvesz 1 építésztechnikust, 5 karbantartó lakatost, 5 férfi segédmunkást, 5 nő dolgozót betanított munkára. Jelentkezés a gyár telephelyén. (202975) OKTÓBER I 1 | CSÜTÖRTÖK Malvin \ A nap 5.43 órakor kél, s 17.24 órakor nyugszik; a hold 8.44 órakor kél, s 19.16 órakor nyugszik. A várható időjárás: Néhányszor fölszakadozik a felhőzet — újabh esőre, záporokra számíthatunk. A viharos szél lassan mérséklődik. Az esősebb helyeken napközben Is lesz köd. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csütörtökön általában 18 és 23 fok között alakul, az esősebb helyeken 15 fok körül. — Népmű vésxeti vásárt tartanak vasárnap Nagyatádon a Gábor Andor Művelődési Központban — környékbeli népművészek közreműködésével. — Megkezdődött a kaposvári járás és a város ifjú- gárdistáinak az 1981/82-es kiképzési éve. Az ünnepélyes megnyitót tegnap tartották Kaposváron a Helyőrségi Művelődési Otthonban. Bábszinészképzés Pécssn A Bóbita Bábszínház keretében színészképzés kezdődött Pécsen. Vidéken ez az első bábszínészképző stúdió. Hazánkban nincs külön bábművészed felsőoktatás, ezért alakult. Tizenketten kezdték meg a tanulmányaikat. — Időszerű nemzetközi kérdésekről rendezett tájékoztatót a népfront Somogy megyei bizottsága tegnap délelőtt katolikus, protestáns papok és a kisegyházak lelkészei számára. Az előadó Ágoston László volt, a Magyar Távirati Iroda főszerkesztő-helyettese. — Szakmai továbbképzésen vett részt a napokban a kaposvári Mezőgép 15 munkatársa a siófoki oktatási központban. A kétnapos fölkészítésen a jövő évi oktatási tervet össze is állították. — A műszaki könyvnapok megyei megnyitóját a jövő héten kedden tartják Kaposváron a Délviép tanácstermében. A helyszínen műszaki könyVkiállítás és -vásár is lesz. — Űj helyet kell kijelölni a Rákóczi asztalitenisz-csarnokának. Amikor ugyanis felvonultak a terepre az építők, egy „ismeretlen” fűtéscsövet találtak a földben. Emiatt a megvalósítás késni fog. — Vetélkedősorozatot indított a Medosz, a szakszervezet fennállásának 75. évfordulója tiszteletére. So- mogyból 65 szocialista brigád nevezett be a versenyre; megyei döntőjét október végén tartják. — Tudományos ülést rendeznek Kaposváron, a hallássérültek korszerű vizsgálati módszereiről, a gyógyításról és a rehabilitációról. A jövő heti tanácskozásra német és csehszlovák orvosokat is várnak. — Tízmillió forinthoz jutnak évente a háztájiban termelt áruk értékesítéséből a nagyberényi Egyesült Erő Tsz tagjai. A közös gazdaság hízott sertést, hízómarhát, tejet és gyümölcsöt vesz át a gazdáktól. — Már csak egy kemping van nyitva a Balaton mellett. Szeptember végéig‘-négy fogadott vendégeket, mától viszont csak a íonyód—bé- lalelepi. — Van már sportorvosa a Rákóczi labdarúgóinak. A több hónapja üresen álló állás betöltésére dr. Detre Gábort, a kaposvári kórház sebészeti osztályának nemrég nyugalomba vonult osztály- vezető főorvosát kérték föl. Szerkesztőségi ügyelet este 8-Tg Telefon: * 11-510 6 évvel ezelőtt, 1975 október 1-én rendezték meg először — az Unesco Nemzetközi Zenei Tanácsának a kezdeményezésére — a zenei világnapot. A kultúra egyik legegyetemesebb ága a zene, amelynek nagy előnye, hogy semmiféle külön „tolmácsolás” nem szükséges a megértéséhez, a megértetéséhez. Ilyen értelemben — a képzőművészeti ágakhoz hasonlóan — a nemzetközi kultúra kincsesházának is fonfos tartozéka. A zene a világ legtöbb országában, így nálunk is igen népszerű. >Taponta sok százezren hallgatják például a rádió zenei adásait, és nagy tábora van — az ifjúság köréből is a hangverseny- és operaelőadásoknak. Kodály és főként Bartók révén a magyar zene meghódította a világot. Ezt nemrég a Barték-cenfenári- um kapcsán tapasztalhattuk jóleső érzéssel. Hazánkban egyébként évről évre megrendezik a magyar zenei hetet, az ifjúsági zenei napokat és különböző nemzetközi zenetudományi, -pedagógiai konferenciák színhelye is hazánk; ilyen célt szolgájl az Esztergomban évről évre sorra kerülő Duna-kanyar nyári egyetem is. — Több száz ember tűnt el Nepálban — azután, hogy a szokatlanul heves esőzések nyomán tengernyi víz árasztotta el az 'ország középső, sűrűn lakott területeit. Több százan eltűntek. A hatóságok eddig 35 ember holttestére bukkantak. — A zenei világnapról emlékeznek meg ma Kaposváron a megyei könyvtárban: este a kaposvári zeneiskola tanárai hangversenyt adnak. Közreműködik Spind - ler Béla, a Csiky Gergely Színház művésze. — Bérletes színi előadást kilencet szerveznek az idén Siófokon a Dél-balatoni Kulturális Központban. Többször tart előadást a kaposvári Csiky Gergely Színház, valamint a szegedi, a szolnoki, a pécsi, a kecskeméti, a veszprémi és a Madách Színház társulata. — Hirtelen jött a tél Ausztriában: tegnap reggel hatalmas hóesés volt az ország nyugati részén. Vorarl- bergben 30 centiméternyi hó hullott. r — Megmérgezte egy szélsőséges olasz nacionalista szervezet az egyik Bolzano környéki almáskert teljes termését. Az almaszedők kedden fedezték föl a merényletet. A szervezet az almák megmérgezésével az ellen tiltakozott, hogy az olaszországi Dél-Tirolban élő olaszok hátrányos helyzetben vannak az ottani németekkel szemben. Rajzpályázat gyerekeknek A munkásőrség megalakulásának 25. évfordulója alkalmából rajz- és riportpályázatot hirdettek Nagyatádon. Október 31-ig olyan rajzokat várnak a járás és a város általános iskolásaitól, amelyek bemutatják a munkásőrség életét, s olyan rö- videbb írásokat, amelyek az alapító tagokat ismertetik meg a többiekkel. — Utazzon velünk Moszkvába a forradalom ünnepén! Időpont; november 6—10-ig. Utazás: re- pütógéppel. Elhelyezés: I. osztályú 2—3 ágyas szállodai szobákban, teljes panzióval. Részvételi díj: 5330 Ft. A programban városnézés., részvétel a november 7-i ünnepségen, színház- vágy cirkuszlátogatás is szerepel. Jelentkezés és felvilágosítás a SIOTOUR valamennyi irodájában. SIOTOUR főiroda: Siófok. Szabadság tér 6. Telefon: 84-10-900. mw» $