Somogyi Néplap, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-03 / 232. szám

Sikeres „vérfrissítés" Zenei világnap Kaposváron IV. DUNÁNTÚLI TARLAT Ilyen a kortárs művészet Nincsen ugyan oszlopcsar- nokos, kényelemérzetet és áhítátot sugalló szentélye a muzsikának Kaposváron, nincsenek imádott zenész­bálványok sem, akik „egy életre emlékezetes élmény- nyé” tehetnének egy hang­versenyt, van azonban vala­mi más. ami — furcsa mó­don — éppen a sokszor rek­lámozott koncerttermek lég­köréből hiányzik általában, s a szupersztárok fellépései­ből. Kedvesség, közvetlen­ség, az otthonosság érzése, melyet a, megyei könyvtár nagyterme biztosít rendsze­resen a kamarahangverse­nyek közönségének, s bizto­sított hétfőn este is, amidőn a zenei világnapot ünnepeltük. S még valami, ami különle­gesen mély nyomokát hagy az emlékezetben egy-egy ilyen bensőséges „házimu­zsikálás” után; az emberi tehetségnek, szorgalomnak, kitartásnak azok a meg­nyilvánulásai, melyeikkel a kaposvári Liszt Ferenc Ze­neiskola tanárai lepnek meg valamennyiünket időről időre. Fiatalok és korosab­bak, jó mesterek, akiknek ugyan nem áll rendelkezé­sükre Guarneri-hegedű vagy Steimvay-zongorá, ám a profi „nagymenőknél” gyak­ran tapasztalt kimértség és életúntság sem érezhető já­tékukon, arcukon és mozgá­sukon, annál inkább a lel­kesedés, a szó legnemesebb értelmében vett messianiz­mus. Tizenöten leptek fel hét­főn, az iskola tanárainak éppen a fele, aminél bizony aligha találhatnák szemléle­tesebb példát arra, amit manapság az oktatás és a közművelődés egységének nevezünk. Tizenöt arcon lát­tuk az öröm okozta pirt a termet zsúfolásig megtöltő közönség vastapsai után. S ami a lényeg: az ezerfejű cézár nemcsak a szándékot jutalmazta, a felkészülés szorgalmát: a színvonallal sem lehetett elégedetlen. Jo­gosan ragadtatta őket zajos tetszésnyilvánításra például az a szinte robbanó vehe­mencia, mellyel Balázs Ist­ván játszotta hegedűn Kardos Kálmán zongorakí­séretével — a Kállai ket­tőst, s nem véletlenül ha­Kesergés és tetfrekészség Az elmúlt hetekben rövid időn belül két általános isko­la igazgatójával is szót vált­hattam intézménye helyzeté­ről, működési körülményei­ről. Mindketten közepesnél valamelyest nagyobb tantes­tület élén állnak, életkorban és a boesztásukban eltöltött idő tekintetében sem ' igen különböznek egymástól. Ezért lepett meg felfogásuk, véle­ményük, egész vezetői maga­tartásuk éles ellentéte. Nem a szoros értelemben vett szakmai kérdésekről vallot­tak más- nézetet: a tantervi követelmények gyors váltá­sait mindketten elmarasztal­ták. Engem inkább az érde­kelt, hogy a szűkös anyagi lehetőségeket miként képesek bővíteni, illetve hogyan hasz­nálják ki a lehető legjobban, milyen eszközökkel, módsze­rekkel teremtik meg az intéz­mény színvonalas működésé­hez nélkülözhetetlen körül­ményeket, személyi, tárgyi feltételeket. Az első látogatásom után borús hangulatban búcsúz­tam. Zsúfolt osztály tértnek,' rossz közlekedés, máris fá­radt, mert sokat túlórázó pe­dagógusok. csaknem egyötöd­nyi képesítés nélküli nevelő, kevés szakkör („ki vezesse őket és hol?”), tornaterem hiánya, testnevelési órák a folyosón, elutasított óvodás korú gyerekek, gyéren csor­dogáló társadalmi segítség, költségvetési krajcároskodás. A felsorolás korántsem teljes. A jó félnapi beszélgetés után megkérdeztem a fásult kedvű igazgatótól: minek tulajdo­nítja, hogy ilyen kedvezőtle­nek itt a körülmények? A válasz: nagyobb óvoda, új is­kola kellene, melynek építése már az' előző ötéves tervben is szerepeit, legkevesebb négy pedagóguslakásra lenne szük­ség, hogy ne legyen átjáróház az iskola, de a mostani épü­let felújítására is legalább néhány százezret kellene sür­gősen fordítani; vakolásra érett az épület, korszerűsítés­re a világítás, cserére a be­rendezés egy része. — De hát manapság még csak nem is ígér senki, és ez a kilátásta- lanság kedvét szegi az em­bernek — teszi hozzá lemon­dó legyintéssel. Társához bekopogva is ha­sonló nekikeseredésre, a sem­mit sem lehet tenni fásultsá­gára számítottam. Helyette példák sokaságát találtam ar­ra, mikent lehet hasonló kö­rülmények között merőben más szemmel nézni a világot. De nemcsak szemléim: tenni is azért, hogy a szűkös lehe­tőségeket önnön erőből, szer­vezéssel, utánjárással, ötle­tekkel, kezdeményezésekkel bővítve, folyamatosan javul­janak az állapotok. A hasonló jellegű iskolában tizennégy szakkör működik — közülük hármat külső szakember, pél­dául a tsz gépszerelője vezet — valamennyi nevelőnek megfelelő otthona van, képe­sítés nélküli pedagógus alkal­mazására nem kényszerülnek. Télen a művelődési otthon nagytermében tartják a test- nevelési órákat, a szabad fog­lalkozásokhoz maguk terem­tenek mind kedvezőbb körül­ményeket. Óvodájuk ugyan zsúfolt — két éve építették jelentős társadalmi összefo­gással —, de minden jelent­kező helyet kap benne. Tan­teremmel ők sem állnak bő- viben. De nagy merészen úgy szervezték meg a körzetet, hogjr a központi iskola ne­gyedikesei a közeli társköz­ségbe járnak át, ahol önálló csoportot alkotva a helybe­liekkel, biztosították az orosz nyelv oktatását is. A központi épületben járva tanúja voltam, mint látják el ízléses faburkolattal a zsi­bongót és a tantermeket. Anyagához lábon jutottak hozzá, a kitermelés és a fel­dolgozás társadalmi munká­ban történt. Kitűnő kapcso­latuk van ,a szülőkkel, de a tsz és a megyeszékhely több szocialista brigádja is kész a segítésre. Igaz, ennek meg­szervezése itt sem megy ma­gától. Akárcsak a világító- berendezések teljes cseréje, amelyet viszont pályázat út­ján oldottak meg! Nem soro­lom tovább. Azt hiszem, e néhány példa is elég bizonyí­ték arra, hogy mire juthat egy intézmény, ha vezetője — magával ragadva környeze­tét — kesergés helyett azon munkálkodik, miként lehetne minél nagyobb mértékben hasznosítani a társadalmi készséget, megragadni min­dent a legkisebb továbblépés­re is. Tudom, hogy a vállalkozó kedv, a kezdeményezés min­denekelőtt a gazdasági élet sokat emlegetett kifejezései. Hasonló vezetői tulajdonsá­gokra azonban — egyebek között — a művelődési élet­ben is mind nagyobb szükség van. A lehetőségek és az igé­nyek összhangját az oktatás­ügyben is csak úgy lehet legalábbis megközelíteni, ha az iskolák irányítói és testü­letéi társadalmi tekintélyük és kapcsolatuk leleményes és következetes kihasználásával is igyekeznek javítani saját körülményeiket, az oktatás •feltételeit. Igaz, nem új követelmény ez, és az elmúlt évtizedek számos jó példávii szolgái­nak teljesítés érői. A mai fel­tétele* között azonban mind nagyobb szerepe van az érte­ket így is teremte vezetői magatartásnak. Kelle Sándor: Palkonya ritmusa tottak a nagyszerű meglepe­tés erejével Csupor László két fuvolára készített Bar- tók-átdolgozasai, melyeket ő maga adott elő Csupor Lászlcmé társaságában. ki­váló hangszeres tudassa! és utolérhetetlen bajjal. Sorolhatnánk még. hosz- szan a korábbi hangverse­nyekről már jól ismert ze­nepedagógusokat. A krónika teljességének hiányát is vál­lalva hadd szóljunk azon­ban egy több szempontból is örömet okozó tényről: arról, hogy ezen a hangversenyen jó féltucatnyi megyeszékhe­lyünk publikuma számára teljesen vagy csaknem tel­jesen ismeretlen fiatal zene­tanár lépett pódiumra. Vi­gasztaló tény ez, mely az egyre mostohább körülmé­nyek között működő tanin­tézet közösségének mérhe­tetlen kitartását bizonyítja, s ugyanakkor — amint a produkciókból kitetszett — a műhelymunka elmélyült- ségét is. Hadd említsük az első helyen Balatinecz Már­tát, akinek szép, telt. nagy terjedelmű és vivőerejű hangja és éneklésének ér­zelmi intenzitása óriási fel­tűnést keltett, legfeljebb az okozhat némi kételyt, vajon éppen Mozart és Kodály rengeteg apró szépséget, ezernyi nüanszot kifejező világához illik-e legjobban ez a fajta hanganyag és éneklés mód. Bach d-moll triószonátája harmadik tételének előadói­ként — s általában is — először hallhattam Brandisz Márton oboa zását, Bran- diszné Szép Emőke hegedűjá­tékát és Kokasné Farkas Ágnes gordonka-ostinalóit. Először, de — a hibátlan összeszokottság, a technikai felkészültség és a muzsiká­lás feltűnő vitalitásának okán — remélhetjük, hogy nem utoljára. Hasonlókép­pen a „vérfrissítési eljárás” sikerét igazolta a fuvolás Soltra Monika és a hegedűs Tátrai Anikó, akik egy Du- vernoy-triót adtak elő a kürtjét most is finom ele­ganciával, de férfias erővel „kezelő” Bogát!ig József tár­saságában. A „kötőszövet” ezúttal Spindler Béla versmondása volt. A Csiky Gergely Szín­ház művésze — talán nem sértés, ha így fogalmazunk — életkorát meghazudtoló megfontoltsággal és intel­lektuális formálással inter­pretálta Juhász Gyula. Kas­sák Lajos és Fodor András egy-egy költeményét, fölerő­sítve ily módon azt az ér­zést, mely a zene élvezeté­hez az áhitatnál és a szer­tartásosságnál ezerszer in­kább szükséges; az ottho­nosságét. L. A. Egyheti ismeretség után már bátrán beszélhetek ró­la... Már az első találkozás során feltűnt, milyen „jól öltözött”. Igaz, hasonlít egy kicsit arra a dámára, aki nem minden holmiját válo­gatta ügyesen össze. Min­denesetre ez a kiállítás sok­színűségével, a rendezéssel elhiteti, hogy ilyen a ma­gyar kortárs képzőművészet. A IV. dunántúli tárlat lát­lelet a mai állapotról. Ta­nulságai általánosíthatók. Ha valaki úgy véli, hogy provinciális az, amit a So­mogyi Képtárban lát, akkor ezt a bélyeget rásütheti a hazai képzőművészet egészé­re, vagy ha úgy érzi a lá­togató, néhány olyan mű­vész van, akinek a munkái­ban gyönyörködhet, tudhat­ja: remekművek ritkán szü­letnek. Azt hiszem, első alkalom­mal esett meg a dunántúli tárlatok történetében, hogy a hagyományos műfajok mellett tágabb teret kapott a design, a formatervezés és a szélesebben vett iparmű­vészet. A látogató mindezen kívül bepillanthat a dunán­túli művésztelepek műhelyei­be. Borsos Miklós meghívásá­val a jövő kiállításainak a felépítését is meghatározták. Borsas művészete alapvető­en: mérce, de szervesen kap­csolódik a táj képzőművé­szetéhez is, ezáltal üzenet. Szobrászatának lényegét fogalmazta meg Perneczky Géza, amikor 1965-ös tiha­nyi kiállításakor ezt írta róla: — Borsos plasztikai művészete azokra a görög mesterekre vagy román ko­ri faragokra emlékeztet; akiknek a műveit szemlél­ve nem gondolunk heroikus félistenek látogatására, sok­kal inkább érezzük azt, hogy egy ember járt itt, és mindent a helyére tett. Éles határvonalat nem húz­Borsos Miklós: Erato hatunk a különböző műcso­portok közé, hiszen csak látszatszélsőségek — mond­juk — Cziráki Lajos festő­művész alkotásai és Erdős János képi plasztikájá. Az elmúlt évtized stílustörekvé­se fedezhető föl Fehér Lász­ló szuperrealista festményén, íresik József Barcsay nyom­dokain jár. Nálunk újdonság­nak számít a kerámia „át­változása; Molnár Sándor, Pattantyús József és elsősor­ban Geszler Mária mutat be ilyen munkákat. A díjazottakról: a zsűri az egyéni teljesítményt vet­te alapul, nem az irányza­tokról alkotott általában vé­leményt az értékmeghatáro­zás során. Gjtczy János lírá­ja különös fájdalommal te­lített. Az időt — vele az embert — faggatja a válto­zásokban. Halász Károly, a Pécsi Műhely egyik alapító­ja „vizuális nyelvújítóként” fejezi ki korunkat. Bartha László festészete — a kiállí­táson bemutatott Fehér fa­lak-sorozata. — a dermedt lélekről vall. Bors István két kisplasztikája a műfaj „is­kolapéldája”. A Háború az emberi fenség nevében szól, a Trónus e témának gro­teszk ábrázolása. Csiszár Elek rezignált lírája, Erdős János, R. Füzesi Zsuzsanna kísérletező kedve. Szekeres Októberben is gazdag, szí­nes programokkal várja az érdeklődőket a Szovjet Kul­túra és Tudomány Haza Bu­dapesten. a Semmelweis ut­cában. A Szovjetunió fiatal magyar művészek szemével című képzőművészeti kiállí­tás október 5-ig tekinthető meg: október 9-től J6-ig pedig azoknak a magyar képzőművészeknek a tárlata várja a látogatókat, akik a Emil humánuma, a Valkó László-ötvözte grafika bizo­nyítja a sokszínűség sajátos értékkategóriáit. Tizenkét somogyi képző­művész szerepel a tárlaton. Helyüket pontosabban meg­határozhatjuk a dunántúli — a hazai — képzőművészet­ben most, mint eddig bár­mikor, hiszen az összevetés­re több mint félszáz alkotó munkássága ad alapot. „Föl­fedezésként” annyit mond­hatok el róluk, hogy olyan festői világot teremtettek, amelyben egyféle zártság ér­zése jut kifejezésre. A lírai hang sem feledtetheti ezt velem. Leit ne r Sándor Ti­zenöt év feStöasztala című képe fejezi ki ezt a zártsá­got a leg világosabban. Ung- váry Károly önfeledtsége, leszűrt festőisége, Szikra János őszinte megnyilvánu­lása oldódást hordoz . magá­ban. A IV. dunántúli tárlat az országos bemutatók sorába lépve máris azzal kecsegtet, hogy bízhatunk a jövőjében. Szűkebb pátriánk pedig csak nyerhet ezzel a lehetőség­gel; a közönség jobb tájé­kozódását szolgálja, az itt élő alkotók számára buzdí­tás lehet arra, hogy még rangosabb műveket hozza­nak létre. Szovjetunióban végezték ta­nulmányaikat. A volt szovjet ösztöndíja­sok októberben is minden vasárnap találkoznak. 4-én például a Moszkva nem hisz a könnyeknek című Oscar- díjas alkotást tekintik meg. Ugyancsak minden vasár­napi- program a Napocska gyermekklub, ahol a legki­sebbeknek vetítenek rajzfil­meket. Horányi Barna Moszkva nem hisz a könnyeknek Irodalmi presszó, értelmiségi klub Fiaital jogászokat hívott össze — a megye minden részéről — két évvel ezelőtt a megyei KISZ-bizottság. A beszélgetésen érdekes ötle­tet vetett föl az egyik mar­cali jogász: a kisváros ér­telmiségi fiataljait klubba akarják tömöríteni. Azóta kósza híreket hallottunk a kezdeményezésről, s most ennek próbáltunk utánanéz­ni. Dr. Liszkai Katalin a vá­rasi tanács munkatársa egyike volt a rövid életű klub tagjainak. — Nemcsak az ötlet szár­mazott a jogászoktól: ők végezték a szervezőmunkát is. Tavaly tavasszal, alakult meg a klub; a városban mindenki örült neki, az if­júsági ház adta a helyisé­get. Anyagi támogatást azonban sehonnan sem vár­hattunk: a városi tanácsnak nem volt ifjúságpolitikai cé­lokra fölhasználható pénze, s a megyei ifjúsági titkár sem biztatott sok jóval. Az ifjúsági ház ugyan segített, de akkora összeget ők sem adhattak. hogy valóban színvonalas programokat csináljunk. Márpedig a ne­ves írók, művészek meghí­vásához pénz kell. Ipper Pállal tartottunk egy nagy sikerű fórumot, ám ez az egy rendezvény szinte ki­ürítette a kasszát. — Gondolom, nem ez az egyetlen oka a vajúdásnak. Kikre lehetett számítani a klubban? — A jogászok szívvel-lé- lekkel ott voltak; lehetett építeni a pedagógusokra, s az agrárszakemberek közül is eljártak néhányat1!. Az egészségügyi dolgozókra, az orvosokra azonban egyálta­lán nem számíthattunk. A városban harminc—negyven fiatal orvos van. közülük egyetlen egv érdeklődött. S végül nálunk is lelohadt a kezdeti lelkesedés. — A nagy rendezvénye­ken kívül azonban egyéb más lehetőségek is van­nak ... — Nem törvényszerű, hogy a klub ilyen sorara jutott; természetesen voltak hibák is. Űgv érzem, erősebb ke­zű vezetőség kellett volna. A városban nagyon kevés a szórakozási lehetőség, s ami van, alacsony színvonalú. Szükségünk lenne egy hely­re, ahol rendszéresen össze­jöhetnénk. s intézményesen biztosítanánk a legkülönbö­zőbb szakkönyveket. Min­denkinek igénye, hogy a gondolatait kicserélhesse más hivatású, érdeklődési körű emberekkel. Most kö­zös erűvel kellene tenni va­lamit. Az értelmiségi klub tehát nem működik. Nem így a városi tanács KlSZ-alap- szervezete, amely egyre élénkebb tevékenységet folytat a közművelődési alapszervezettel való fúzió után. Titkára Kovács Pál. a Társadalmi Ünnepségeket Szervező Iroda munkatársa. — Ismerve a városban le­vő szórakozási lehetősége­ket és az igényeket, létre­hoztuk az irodalmi presszót — mondta. — Ez még csak próbálkozás, de úgy látjuk, van érteimé. Korábban Sán­dor György volt a vendé­günk, s most újra szerve­zünk előadási. Október li­re Nagy Bandó András hu­moristát várjuk. Van érdek­lődés, lelkes a, társaság: sze­retnénk, ha kellemes, kötet­len beszélgetések alakulná­nak ki, s egy kicsit összerá­zódna az irodalmi presszó közönsége. A tanácsi fiatalok nem­csak magukkal törődnek: rendszeres a kapcsolatuk a tanintézetekkel, vitaköri foglalkozásokat vezetnek az iskolákban. Ennek a gárdá­nak a segítségével, remél­hetőleg. sikerül tartalommal megtölteni a tervezett értel­miségi klubot is. Nem ha­szontalan dolog, hiszen egy­re több fiatal szakember te­lepedik le a városban, és igényli a véleménycserét. Jó színtere ennek egy ilyen közönség. I. E. SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents