Somogyi Néplap, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-27 / 252. szám
Nagy teljesítményű rönkf aosztályozó és manipuláló berendezés kezdte meg működését Lentiben, a Zeíag 18. számú fafeldolgozó üzemében. A korszerű, automata vezérlésű be- zndez-s — a nehéz fizikai munkát végezve — évi 80 ezer köbméter rönkfa negyven féle osztályozását teszi lehetővé, az igényeknek megfelelően. A taktikázó vállalatvezető Miért keil a tartalék? „Jusson is, maradjon is” Olvasom a most megjelent Munkagazdaságtan című könyvben (Tímár János egyetemi tanár kitűnő szerkesztése), hogy ....... minden v állalatnál, minden fajtái munkánál és a bérezési rendszerek minden típusánál létezik teljesítményvisz- szatartás. Ez a jelenség any- nyira általános, hogy a gyakorlott munkásnak, ha munkahelyet vagy beosztást változtat, első kérdése ez: „És itt mennyi a napi munka?” A különböző munkafajtáknál ugyanis kialakulnak azok a teljesítménystandardok, amelyek egy-egy munkahely belső „normáiként” működnek ... Megszegésüket gyakorta még a művezetők sem támogatják, mert növelnék a csoporton belüli súrlódásokat és ellentéteket, s ez az egész csoport teljesítményét veszélyeztetheti.” Erről jut eszembe egy korábban olvasott másik könyv (Nemes Ferenc munkája, „Érdekeltség, magatartás, tartalékok” címmel), amely már fél évtizede leszögezte: „... az ösztönzési rendszer nem képes a különböző szintű érdekek összhangját megteremteni. Ez pedig az érdekek elkülönüléséhez, végsősoron ésszerűtlen tartalékoláshoz vezet. Külön tartalékol a munkás, külön a művezető, külön az üzemvezető és így tovább, egészen a vállalati hierarchia legfelső fokán álló vezetőkig”. Minderről pedig egy nagyvállalat vezérigazgatójával folytatott beszélgetés jut az eszembe. Tőle azt kérdeztem: igaz-e, hogy mindenki, még a vállalatok legmagasabb beosztású vezetői is tartalékolnak (vagyis hogy visszafogják a lehetséges telísitményeket); s ha igaz, akkor valójáhan mi ennek az oka.., A kérdés első felével gyorsan végeztünk: igaz. Tartalékol a segédmunkás és a vezérigazgató is. Hogy miért? Mert az ösztönzési rendszer — a vezérigazgató személyes anyagi ösztönzése is! — sajnálatos módon erre kényszerít. Az érvényes bér- és keresetszabályozás előírásai szerint ugyanis — a legkedvezőbb jövedelmi pozíció eléréséhez — úgy kell vezetni a vállalatot, hogy minden évben a lehető legtöbbet és legjobbat, s minden következő évben a korábbinál is többet és jobbat „hozzanak ki” a kollektívából. Ez pedig nem megy. Nem is mehet! Például azért nem, mert a piaci helyzet — mondjuk- — kényszerű stagnálásra ítéfi a vállalatot. Vagy azért nem, mert a vállalati gazdálkodásban szükségképpen vannak tudatosan megválasztott stagnálási periódusok: amikor például fölkészülnek a piaci változás megkövetelte fejlesztésre, szerkezetátalakításra, struktúra-korszerűsítésre, új piacok meghódítására, s hogy ehhez időt, energiát és pénzt nyerjenek, esetenként lassítani kell a tempót E lassítást azonban a szabályozási rendszer nem honorálja. Következésképpen: minden vállalat esetében megfontolandó, hogy egyik évről a másikra mekkora eredménytöbblettel emeljék azt a bázist amely n\ajd a következő esztendőben esedékes teljesítményértékelés alapjául szolgál. Megfontolandó ez azért is. mert — bár mások vitatják, a vállalatvezetők meg rendre bizonygatják —, a teljesítménynövelés egy ponton túl már nem lehet arányos a bérnövekedéssel. A vállalatoknál sok progresszív, s ígéretes hatékonysággal ösz- ■ tönző bérezési rendszer bukott meg már emiatt. Jó néhány vállalatnál a viszonylag könnyen hasznosítható belső tartalékokat szétaprózzák; több évre beosztják, hogy a legváratlanabb helyzetekben is produkálhassanak valami eredményt a mindenkori bázishoz képest. Az érdekeltségi rendszer ugyanis csak a növekményt, az állandó eredmény- többletet honorálja. S mi köze mindehhez a vállalatvezető személyes jövedelmének? Annyi, hogy a vezetői jövedelmek nagysága is a mindenkori és az állandó eredménynöveléstől függ A vállalatvezetőnek tehát minden oka meg lehet arra, hogy szünet nélkül kalkuláljon, taktikázzon. s csak módjával törekedjék arra, hogy növelje a munka hatékonyságát, a vállalat eredményét. Többnyire így is cselekszik — jobb meggyőződése ellenéré. A vállalatvezetőt ugyanis a taktikai számítgatásai közben nem annyira személyes anyagi érdekeltsége vezérli, iránt inkább az — s erről munkatársai lépten-nyomon meggyőzik —, hogy a nagy teljesítményugrásnak a következő évben, de legkésőbb két év múltán meglesz a böjtje. Ilyen esetekben pedig vajmi keveset segít a vezető belátása. Ö esetleg még elfogadná, hogy az egyszeri „nagy ugrás” rövid időn belül megismételhetetlen, s emiatt személyes jövedelme is csökken. De hogyan fogadtassa el ugyanezt a munkatársaival, a gyár egész közösségével? A taktikázó vállalatvezető lényegében nem tesz mást, mint egy adott konstrukció feltételrendszeréhez igazodik. E konstrukció — az érdekeltségi rendszerrel együtt — pedig arra készteti, hogy a vállalatot a „jusson is, maradjon is” elve szerint irányítsa. T. Cs. Együttműködés (T udósítónktól.) Évről évre szorosabb a kapcsolat a Nagyatádi Konzervgyár és a csurgói áfész között. Szerződéseiknek igyekeznek messzemenően eleget tenni. Az idén például 43 vagon méretes uborkát termeltettek és szállítottak a gyárba, ezenkívül 15 vagon meggyet, négy vagon sárgabarackot, négy vagon szilvát és egy vagon cseresznyét. Most az almán a sor. • A szövetkezet a múlt évihez hasonlóan az idén is igyekszik könnyíteni a konzervgyár munkaerőgondjain. Megállapodtak abban, hogy a szövetkezet tíz vagon hámozott, negyedeit almát szállít a konzervgyárnak. A szövetkezet fölkutatta azokat a családokat, melyek az alma hazájában — Porrogon, Por- rogszentkirályon és Csurgón — képesek elvégezni a mun'kát, s október 5-től megkezdték az alma szállítását. Naponta 50—60 mázsát raknak a szövetkezet gépkocsijaira. Időközben kiderült, hogy a szövetkezet képes 15 vagon feldolgozására is, ezért fölemelték a szállításokat napi 90 mázsára. Abban is része van ennek mert az őszi munkák lassan megszűnnék a határban, s a termelők és családtagjaik jobban ráérnek. A feldolgozott alma kilójáért a termelők 7 forintot kapnak. Az áfész 25 vagon léalmát is szállít a konzervgyárnak. MAI KOMMENT, A lakáskérdésről *Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a társadalom legszélesebb rétegeit írintő kérdés megvitatására ült össze a múlt héten a Központi Bizottság. Hiszen meg napjainkban is legégetőbb gondjaink közé tartozik a lakáshiány; pedig, ha visszapillantunk eddigi eredményeinkre vagy körsétát teszünk valamelyik városunkban, szembeötlő a változás. De azoknak, akik több éve albérletben laknak kisgyermekükkel vagy hatodmaguk- kal alszanak egy szobában (sorolhatnánk még a példákat), vajmi kevéssé vigasztalónk a következő — valóban impozáns — adatok: az elmúlt tíz évben három- millióan (!) költöztek korszerűen fölszerelt, új lakásba. Azaz: az országnak csaknem egyharmada. Nemcsak új lakások épültek azonban, hanem a régieket is komfortosították. Az elmúlt öt évben 75 ezer tanácsi lakást korszerűsítettek — ez pedig óriási összeget emésztett föl. Mert azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy a havi néhány száz forintos lakbér fedezi egy tanácsi lakás karbantartási költségeit. Ebből következik, hogy a tanácsi ingatlankezelés csak jelentős állami támogatással tudja hálózatát fenntartani. Gondoljuk csak meg: csupán Budapesten 180 ezer lakás vár felújításra a következő évtizedben. S miközben a régi lakásokat felújítják, új meg új lakások épülnek. Mégis: minél több új lakás épül, annál több lesz az igénylő... Mikor érjük utol magunkat? — kérdezik sokan. Miért kell még mindig tíz-tizenöt évet várni, amíg lakást kap valaki? Az igények zöme jogos: lakni — és ma már egészséges, korszerű lakásban — mindenkinek kell. A Központi Bizottság úgy foglal állást, hogy tovább kell fejleszteni a lakásgazdálkodási rendszert. A realitások ismeretében a fokozatosság elvét hangsúlyozta. És azt, hogy belátható időn belül a jogosultakat lakáshoz kell juttatni. De azt is hangsúlyozta, hogy ennek terheit az eddiginél nagyobb arányban kell viselni a tanácsi lakások bérlőinek, s a lakbéreket — ugyancsak a fokozatosság elve alapján — úgy kell megállapítani, hogy azok fedezzék a lakás fenntartásának költségeit. Természetesen nem hagyva figyelmen kívül a családok szociális, jövedelmi és vagyoni helyzetét — hogy mindenki teherbírásának megfelelően vállaljon részt a költségviselésből. Ezeket az irányelveket a Központi Bizottság és a Minisztertanács széles körben vitára bocsátja. A legilletékesebb társadalmi és állami szervek a jövő év februárjáig megtárgyalják a lakásépítés, -fenntartás, -gazdálkodás és -elosztás rendszerének továbbfejlesztését Észrevételeik, javaslataik figyelembe vétele után véglegesítik az irányelveket. Támogatja a lakosság Kommunális kötvények a lábodi óvodaépítéshez Kommunális kötvény — új fogalom ez, s megyénkben a lábodiak találkoznak vele először. A módszer, amelyhez az Országos Takarékpénztár a kötvényt kiadja, kísérleti jellegű: az ország tíz megyéjének egy- egy településén így segítik a tervezett tanácsi beruházások mielőbbi megvalósítását. Az egyik ilyen helység Lábod. A községben a mostani óvodában 130 százalékos a kihasználtság: három csoportban hetvenöt gyermekkel foglalkoznak, s a létesítményt már nem tehet tovább bővíteni. Ezért, döntöttek úgy, hogy új óvodát építenek — ott száz apróságnak lesz helye. A munkát jövőre kezdik, és 1983- ban fejezik be. Költsége mintegy hat és fél millió forint. Ad hozzá pénzt a helyi termelőszövetkezet, a Sefag, az áfész, az állami gazdaság, a lábodi és a megyei tanács. De még így is hiányzik egy tekintélyes A cukorparancsnok Egyhangú a „műsor” a monitoron: a végtelen futószalagra egyenletesen folyik a répaszelet, s indul a gyárba, hogy sok órás „bolyongás” után hófehér cukorként kerüljön a raktárba. Sovány József a „cukorparancsnok”. Hivatalos beosztása: müszakve- zető, s örül ennek az egyhangú „műsornak”. — Azt jelenti, hogy jól megy a gyár. Kisebb problémák adódnak csak: elsősorban akkor, ha gazosabb a répa. — Mi volt az idei kampány legnehezebb feladata? — Az indulás: akkor minden berendezés és minden ember vizsgázik. — És a legkellemesebb meglepetés? — Az, hogy rövid idő alatt elerte kapacitását a gyár. S ezt azóta is tartja: naponta háromezer tonnánál több répa kerül az úsztatókról az üzembe. A műszakvezető fiatal ember: tíz éve frissen szerzett szakközépiskolai bizonyítvánnyal itt kezdte a munkát. Sok lépcsőfokot járt végig. A legnagyobb erőpróbát azonban mégis az iskola jelentette: oklevelet szerzett az élelmiszeripari főiskolán. A félévi vizsgák mindig a kampány időszakában voltak, amikor nincs szabadság. A feldolgozási időszakban 1300 embernek ad munkát a répa. — Van elég ember? — Mindig van felvétel. Tíz-tizenöten minden műszakból hiányoznak, de a feladatot meg kell oldani. A kulcsfontosságú helyeken állandó munkások dolgoznak: olyanok, akik. értik a gyár hangját is. — Sok a fiatal. — Csábítja őket, hogy a kampány idején jól lehet keresni. Igaz, ezért hárqm műszakba kell járni, és nincs ünnep. Aztán megszokják a gyár illatát, megkedvelik, és itt ragadnak. A ..próbaidő” három-négy kampány: aki azt kibírja, cukorgyári munkás lesz. És lehet rá építeni, biztos, hogy nem marad segédmunkás. A műszakvezető azt mondja, szereti a gyárat. Minden műszaknak hangulata van: az éjszakást a csend, a nappalit a zsongás teszi változatossá. És soha nincs két egyforma feladat... Csak a monitoron látszik egyhangúnak a „műsor”. Dr. K. U summa. Ezt jegyzi majd • lakosság kommunális kötvényekkel. A kísérleti módszer hivatalos előkészítése befejezésének számít az a megbeszélés. amire szombaton délután került sor Nagyatádon a járási hivatalban. Részt vett rajta a lábodiak képviseletében héber Gyuláné tanácselnök és Bállá László, a községi pártvezetőség titkára; ott volt dr. Szirmai Jenő, az Országos Takarék- pénztár vezérigazgatója, Sarudi Csaba, a megyei tanács általános elnökhelyettese, Bencze József, az OTP megyei igazgatóságának vezetője, valamint Szabó István, a járási pártbizottság titkára, Hubay Sándor, a járási hivatal elnöke és Ágoston Gyula, az atádi OTP-íiók vezetője. Vala- mennydüket érinti a lábodi beruházás, illetve a kísérleti módszer sikere. A lábodi elncíkasszomy elmondta, mire jutottak eddig: — Májusban javasolta a megyei tanács a kötvény- jegyeztetést, mint a beruházás megvalósítása anyagi támogatásának új formáját, s mi vállaltuk. Tájékoztatót hallottak róla a tanácstagok az egyik tanácsülésen, majd hozzáfogtunk a szervezéshez. Most már meghaladja a félmillió forintot a lakosság fölajánlása, de további kötvényjegyzésekkel is számolunk. Mintegy száz fiatal vett részt az aktívaértekezleten; ez volt a téma, s a tanácstagok által végzett fölmérések során számos öt-, tíz- és húszezer forintos jegyzést ajánlottak fői a lábodiak... És a november 16-5 falugyűlésen ismét terítékre kerül a kommunális kötvény, amely tulajdonképpen nem más, mint magasan kamatozó betét — háromtól 5 évig 5, öt éven felül 6 százalék kamat jár utána — s a lakosság áldozatkészségére épül. — Ha a lakosság kész áldozni ilyen fontos célra, az OTP a maga eszközeivel támogatja ezt a készséget — mondta dr. Szirmai Jénő. — Miután a községi tanács és a megyei tánács-vb ás állást foglalt a kísérleti módszer bevezetéséről, a jövő év tavaszán kezdődhet a kötvényjegyzés a betétgyűjtés. Ezt a munkát az OTP megyei igazgatóságának munkatársai a helyszínen segítik. A jövő év végén országos szinten értékeljük a tíz megye egy-egy településén szerzett tapasztalatokat. Az így összegyűlt összeg 90 százalékát használják fel a lábodiak a VI. ötéves fejlesztési tervükben szereplő óvoda Ráépítéséhez. • • * A társadalmi összefogás szép példáját adták eddig is a lábodiak és a közigazgatási térség más településeinek lakói. Tavaly 880 forint körül volt, az idén ennél is iöbb lesz az egy lakosra jutó társadalmi mun- ika értéke. Az 1979-es évi eredményeik alapján másodikak lettek a megyében a településfejlesztési versenyben, s az ezért kapott 175 ezer forintos jutalomból fizették a leendő óvoda kiviteli tervét. Megkezdték az építőanyagok beszerzését az új intézményhez; szeptember 10-én, megkötötték, illetve megújították az együttműködési szerződéseket a területen levő gazdálkodó szervezetekkel, s pontosan meghatározták, ki mit vállal a létesítmény megvalósításából. Legtöbb pénzt a megyei tanács ad: 1,7 millióval a fejlesztési alapból, 450 ezer forinttal pedig a tanácsi kölcsönalap- ból támogatja az óvodaépítést. Ezzel és az egyéb csatornákból érkező segítséggel párosul a helyi lakosság áldozatkészsége, becsülendő szándéka, amely a kommunális kötvények jegyzésében nyilvánul meg. H. F. SOMOGYI NÉPLAP
