Somogyi Néplap, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-03 / 232. szám
Kádár János és Alvaro Cunhal megbeszélése Elvtársi véleménycsere SZVSZévforduló Ünnepi nagygyűlést tartottak Havannában a Szakszervezeti Világszövetség megalakításának 36. évfordulója alkalmából. Több mint ezer ember gyűlt össze, hogy megemlékezzék az évfordulóról és hitet tegyen a kubai— magyar barátság mellett. Elsőként Roberto Veiga lépett' a szónoki emelvényre. Beszédében méltatta a Szak- szervezeti Világszövetség megalakulása, a jövőre Havannában tartandó X. SZVSZ-kongresszus jelentőségét és éltette a kubai— magyar barátságot. Gáspár Sándor beszédében kiemelte, hogy a kubai dolgozók munkájuk minőségének javításával köszöntik az SZVSZ évfordulóját és munkafelajánlásokkal igyekez- jnek hozzájárulni a X. kongresszus előkészítéséhez. Meggyőződését fejezte ki, hogy Kuba méltó házigazda lesz. K3.CSn£§sÓ üzem. Erdőbényén megindult a termelés a kalcináló üzemben. A nagyjavítás során újra falazták az égetökemeneét, az égőfejek átalakításával egy tonna késztermék előállításához száznegyven kilogramm olajjal kevesebbet használnak fel. Az év végéig háromezer tonna gyöngykovaföldet állítanak elő, amelyből Görögországba és az NSZK-ba is szállítanak (MTI-fotó — Kozma István) ÁRA: MO Fi SOMOGYI NÉPLAP XXXVII. évfolyam, 232. szám 1981. október 3., szombat Módosították a mezőgazdaság pénzügyi és árszabályozó rendszerét Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára tegnap délelőtt a KB székiházában fogadta a Portugál Kommunista Párt küldöttségét, amely Alvaro Cunhal főtitkár vezetésével az MSZMP Központi Bizottságának vendégeként tartózkodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen kölcsönösen tájékoztatták egymást pártjafe helyzetéről, tevéAz őszi száffitási csúcsforgalom minden évben nagy erőpróbája a közlekedési es szállítási dolgozóknak. Ekkor kell — sokszor nehéz időjárási körülmények között — rendeltetési helyükre eljuttatni a mezőgazdaság terményeinek nagy részét. A megnövekedett szállítási feladatok zavartalan lebonyolításához elengedhetetlen a fuvarozók és fuvaroztatók szoros együttműködése. Ezért a Központi Szállítási Tanács titkársága tegnap a MÁV vezérigazgató- iágon, országos értekezletet ártott, amelyen az év hátralevő időszakának legfontosabb tennivalóit, az őszi csúcsforgalom közös feladatait vitatták meg és egyeztették az érdekeltek. A fuvarozó vállalatok — •isősorban a vasút és a Vo- .án — felkészültek a nagy forgalomra. A fuvarozási igényeket évek óta jól begyakorolt módszerekkel elégítik ki. Ezekben a hetekben például — a lehetőségekhez igazodva — elhalasztják a járművek selejtezését, hogy minél több kocsit állíthassanak a forgalomba. A fuvarozási igényekhez igazítják a vasúti pályaépítéseket, s a javításokat is. A dolgozók szabadságuk nagy részét is a nyugalmasabb időszakokra teszik át. A hétvégi és vasárnapi munkák ösztönzésére az idén is meghirdették a rakodási versenyt. Az őszi ácsban, mint korábban, ö«rzehangaltaa . dolgokén ységéről és feladatai ről. Véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. A megbeszélésen kifejezésre jutott a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Portugál Kommunista Párt nézetazonossága, valameny- nyi érintett kérdésben. Áttekintették a két párt hagyományosan jó kapesoiarik a tárcaközi operatív bizottság és a mezőgazdasági szállítási operatív bizottság is. A felkészülés és az igények egyeztetése alapján az idén előreláthatóan rendkívüli intézkedésekre nem lesz szükség. A tanácskozáson részt vevő fuvaroztató vállalatok képviselői egyebek közt szóltak arról, hogy az őszi csúcsLázár György, a Miniszter- tanács elnöke tegnap hivatalában fogadta Nyikola j Faggye jevet, a Kölcsönöz Gazdasági Segítség Tanácsának titkárát. Megbeszélé- -«iiisőtt-—- «melyen jelen volt tait és megerősítették azt a kölcsönös szándékot, hogy az MSZMP és a PKP kapcsolatai a marxizmus—leni- n izmus és a proletár internacionalizmus szellemében tovább fejlődjenek. A találkozón részt vettek: Albano Nunes és Francisco Copes, a Portugál KP Központi Bizottságának tagjai, valamint Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB külügyi osztályának vezetője. forgalom zavartalanságát nagy mértékben befolyásolja a szállítóeszközökkel való ésszerű gazdálkodás, vagyis törekedni kell arra, hogy az áruk elszállításához mindig az arra legalkalmasabb eszközöket használják. A veszteségidők csökkentése a fuvaroztatók és a fuvarozók közös érdeke, amihez nélkülözhetetlen a feladatok naprakész egyeztetése és a rugalmas együttműködés. Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese — a szocialista gazdasági integráció és a KGST munkájának időszerű kérdéseivel foglalkoztak. Az Illetékes kormányzati szervek döntése alapján módosulnak a mezőgazdasági nagyüzemekre érvényes érés pénzügyi szabályozó rendszer egyes elemei. Az intézkedések célja: a nemzeti jövedelem és a vállalati jövedelmek összehangolása, a gazdaságosan exportálható élelmiszertermékek termelésének erőteljesebb ösztönzése, valamint a gazdaságos termelésnövelés feltételeinek javítása az átlagnál gyengébb földű nagyüzemekben. A főbb intézkedések a következők : a mezőgazdaság legfontosabb ipari eredetű termelőeszközeinek — műtrágyák, növényvédő és gyomirtó szerek, takarmányfélék — hatóságilag maximált ára nem változik. 1981. november 1-től átlagosan 10 százalékkal növekszik az energiahordozók termelői ára, 15 százalékkal emelkedik a vasúti és közúti áruszállítási tarifa, továbbá differenciált járadékfizetési kötelezettség lép életbe a tehergépjárművek után. Ez utóbbi nem vonatkozik a mezőgazdasági vontatókra és egyes speciális mező- és er- I dőgazdasági tehergépjárművekre. A mezőgazdasági nagyüzemek az állami költségvetésből az energia-áremelés 75 százalékára térítést kapnak, a tehergépjárművek utáni járadéknak pedig csak 50 százalékát kell fizetniük. A mezőgazdasági termékek hatóságilag megállapított termelői árai nem változnak. A gabonatermelés fokozásának ösztönzésére többlettermelési prémiumot vezetnek be, amelyet azok a mezőgazdasági üzemek vehetnek igénybe, amelyek a gabonatermelés mennyiségét az 1976—1980. évek átlagos termelésének 10 , százalékkal emelt mennyiségén túl is növelik. A prémium 1982-ben 100 kilónként 80 forint lesz, amely a többlettermés után számolható el. Ezenkívül sor kerül néhány — az igények és a termelés, valamint az ár- és a minőség jobb összhangját szolgáló — kisebb árkorrekcióra ml 1982, január 1-től a népgazdaság valamennyi termelő- ágazatában —így a mezőgazdaságban is — 3 százalékkal emelkedik a bérjárulék és 1 százalékkal a hitelek utáni kamat. A tartalékképzés kötelező mértéke 5 százalékkal emelkedik, ami már az idei eredményfelosztásnál is érvényesül. A személyes jövedelmek tervszerű befolyásolására a mezőgazdasági nagyüzemekben a munkadíj-színvonal adómentes növelésének lehetősége egységesen 2,5 százalék lesz. A munkadíjak szabályozásánál a jelenlegi kedvezmények érvényben maradnak. A munkaidőn túli munkavállalás lehetőségét — a mellékfoglalkoztatás feltételei szerint — a folyamatosan dolgozó termelőszövetkezeti tagokra is kiterjesztik. A szarvasmarhatartás ösztönzőinek módosítása a vágómarha-termelés növelését célozza. A tejtermelés növelése esetén igényelhető tejprémium és a tejárkiegészítés mértéke 1982. január 1- től csökken, ugyanakkor a vágómarha-értékesítés után árkiegészítést kapnak a mezőgazdasági nagyüzemek. A beruházásokhoz adott eddigi támogatások fennmaradnak. A meliorációkhoz 1982-től az egy főre jutó bruttó jövedelem színvonalától függően differenciált támogatás igényelhető. A tartósítóipari vállalatok a zöldségtermelő mezőgazda- sági üzemeknek — szerződéses kapcsolat alapján — a zöldségtermesztés fejlesztését szolgáló támogatást adhatnak. A mezőgazdasági nagyüzemek egyes ipari és egyéb tevékenysége után fizetett termelési adó 1982. január 1-től differenciált mértékben emelkedik. Egyidejűleg azonban, megszűnik a mező- gazdasági-ipari, valamint az ipari-mezőgazdasági termelőszövetkezeti besorolás, és az ezzel együttjáró emelt mértékű termelési adó, valamint — Budapestet és mw záskörzetét kivéve — a megyei városokban g$tfd?lk<*ió termelőszövetkezetek több* let termelési adója. Üj intézkedések ösztönzik a kedvezőtlen adottságú, és más; az átlagosnál gyengébb földdel rendelkező mezőgazdasági üzemeket termelési szerkezetük ésszerű megváltoztatására, egyes ágazatokban a termelésnövelés meggyorsítására, elősegítve ezáltal gazdálkodásuk megjavítását is. A kedvezőtlen adottságú üzemeknek az árbevétel százalékában meghatározott alapár-kiegészítése emelkedik. Az elemi károk esetében igénybe vehető támogatás viszont megszűnik. Emellett az eddig kedvezőtlen adottságúnak ki nem jelölt, de az átlagosan 17 aranykoronát meg nem haladó értékű szántóterülettel rendelkező nagyüzemek 1982. január 1-től emelt mértékű külön árkiegészítést kapnak a gabonafélék, a vágómarha és a vágójuh, valamint a bogyós gyümölcsök értékesítése után, továbbá pályázat alapján a gazdaságos ipari és szolgáltató tevékenység fejlesztéséhez termelési adóból visszafizethető fejlesztési hozzájárulást kapnak, és részesülhetnek a szakemberek foglalkoztatását elősegítő támogatásokban és kedvezményekben. Az említett, az átlagnál gyengébb földterülettel rendelkező és a jó adottságú gazdaságok közötti — gazdasági társaság keretében folytatott — együttműködésből származó jövedelem után 1982-től a gyengébb föklű gazdaságra vonatkozó feltételek szerint adózhatnak a társulok. A mezőgazdasági kistermelőkre vonatkozó támogatások, kedvezmények és adózási feltételek továbbra is fennmaradnak. A nagyüzemek és a kistermelők állatállományához rendszeresített állatkísérőlap és annak illetéke 1983. január 1-től A szállítás dolgozóinak őszi erőpróbája Lázár György fogadta Hyikolaj Faggyejevet