Somogyi Néplap, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-15 / 242. szám

Mihail Szuszlov helyzetértékelése A józan politika útján A nemzetközi helyzettel, ezen belül a lengyelországi helyzettel is foglalkozott Mi­hail Szuszlov, az SZKP KiS Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára abban a beszédében, amelyet az egyetemek és fő­iskolák társadalomtudomá­nyi tanszékvezetőinek moszkvai tanácskozásán mondott el. Beszédében ki­tért a szovjet gazdaság né­hány időszerű kérdésére, va­lamint az ideológiai munka feladataira is. Az SZKP KB titkára szólt arról, hogy az elmúlt évek­ben kiéleződött a nemzet­közi helyzet, az imperialis­ta körök, mindenekelőtt az amerikai imperializmus a katonai-ipari komplexum szolgálatában arra törekszik, hogy visszafordítsa a törté­nelem kerekét, véget vessen az enyhülésnek, és vissza­térjen a hidegháború kor­szakához. Ezért akarják ' megbontani a kialakult ka­tonai-hadászati egyensúlyt, ezért törekszenek az egyol-. dalú katonai fölény megte­remtésére. Az imperializmus — hangoztatta Szuszlov —• válsághelyzeteket alakít ki a világ különböző térségeiben, Helmut Schmidt betegsége Helmut Schmidt nyugat­német kancellár egészségi állapota jóval súlyosabb volt, mint azt korábban hi­vatalosan feltüntették. Schmidt az elmúlt hét vé­rién életveszélyes állapotba [ érült, mivel a rossz szív- Iműködés miatt agyának vér­ellátása nem volt kielégítő. A kormányszóvivő „lázas fertőzéssel” indokolta a kancellár kórházba szállítá­sát. Schmidt kezelőorvosai szerint' a szívritmus-szabá­lyozó behelyezésével sikerült elhárítani a veszélyt, s a nyugatnémet kancellár visz- sza fogja nyerni korábbi munkaképességét. durván beavatkozik más or­szágok belügyeibe. — Az imperializmus ilyen, a békét veszélyeztető tervei­vel és tetteivel szemben áll az SZKP szilárd, békeszere­tő külpolitikája, szemben állnak a párt XXVI. kong­resszusán előterjesztett, a nemzetközi légkör megjaví­tására irányuló kezdeménye­zések, amelyek a jóakaratú emberek legszélesebb körű támogatására találtak — mondotta. — A világ közvéleménye egyre világosabban látja, milyen hazugok a „szovjet fenyegetésről” terjesztett de­magóg állítások, és azt is fel­ismeri, hogy a feszültség enyhítésének eszméje válto­zatlanul élő erő, és hogy csupán a józan politika ilyen útján járva lehet reálisan megoldani a nemzetközi problémákat, megőrizni a béke". — Az imperialista körök meg akarják gyengíteni a szocialista országok közössé­gét — folytatta Szuszlov. — Az imperializmus már huza­mosabb ideje tesz titkos és nyílt erőfeszítéseket arra, hogy a Lengyel Népköztár­saságban megingassa a szo­cialista rendet, kiélezze az országban a válságot, kine­velje és aktív tevékenységre vesse be a szocialistaellenes, ellenforradalmi erőket. Ezzel kapcsolatban emlékezni kell arra, hogy a szocialista Len­gyelország, a lengyel kom­munisták, a lengyel nép biz­tosan számíthatnak a Szov­Nagyszabású béketüntetést szerveznek ma Hó mában. A demonstráció az NSZK-beli és a dél-olaszországi felvonulások folytatása. Képünkön: az OKP által szervezett felvonulás a szocialista Comisóban, ahol a NATO tervezett rakétatelepítésc ellen tiltakoztak Mubarak Egyiptom új elnöke jetunió és a Varsói Szerző­dés többi tagállama testvéri szolidaritására és támogatá­sára. ' — A szocialista közösség egyesült ereje, a 'béke és a népek közötti együttműkö­dés lenini politikájának te­kintélye teszi lehetővé szá- 'inunkra, hogy teljes biza­lommal szóljunk a jövőről. Az SZKP KB titkára ezzel összefüggésben szólt arról is, hogy' a világban rendkívül kiéleződött az ideológiai harc is. Az oszlólyellenség, propagandaapparátusával és különleges szolgálataival va­lóságos lélektani háborút in­dított a Szovjetunió és a többi szocialista ország el­len. A Szovjetunió azonban nem engedi meg, hogy bárki is befeketítse a lenini párt vezetésével elért eredmé­nyeit, vívmányait. Mihail Szuszlov beszédé­ben igen részletesen foglal­kozott a társadalomtudomá­nyok feladataival, az egye­temek és főiskolák társada­lomtudományi tanszékeinek, a társadalomtudományi ku­tatásnak a teendőivel, alá­húzva az ifjúság soraiban végzett marxista—leninista nevelőmunka fontosságát. Az ellenséges propaganda — mondotta — nem kis mér­tékben a szovjet ifjúság be­folyásolására összpontosít­ja erőfeszítéseit, és nem sza­bad eltagadni, hogy az ifjú­ság egyes csoportjaiban a burzsoá propaganda bizo­nyos mértékű befolyást szer­zett. A szadati út „dinamikus” folytatását ígérte szerdai parlamenti beszédében Hoszni Mubarak, Egyiptom új elnöke. Az államfő dél­ben tette le hivatali esküjét a népi gyűlés előtt, miután bejelentették a megválasztá­sára kedden rendezett nép­szavazás eredményét. Hiva­talos adatok szerint az ér­vényes szavazatok 98,46 százalékát adták Mubarakra. Hoszni Mubarak, államfői minőségében először intézve szavait az egyiptomi nép­hez, illetve a világhoz, a múlt kedden meggyilkolt Szadat elnök örökségének megőrzése mellett kötelez­te el magát. Kifejezte ra­gaszkodását azokhoz a meg­állapodásokhoz, amelyeket Egyiptom aláírt, s külön ki­emelte az Izraellel kötött Camp David-i egyezménye­ket, illetve a békeszerződést. A palesztinoknak szánt autonómiáról szóló tárgya­lásokat folytatják — közöl­te s azt állította, hogy Egyiptom ezzel nem a pa­lesztinok nevében lép fel. Mint mondotta, biztosíté­kokat kapott arra nézve, hogy Izrael az eredetileg tervezett időpontban, jövő áprilisban befejezi az Egyip­tomhoz tartozó Sinai-félszi- get kiürítését s — Izrael megnyugtatására — kijelen­tette, hogy országának ma- * gáíartúsá ezután áérri fog változni. Egyes megfigyelők ugyan­akkor figyelemre méltónak találták, hogy Mubarak nem mulasztotta el hangsúlyozni elődje pályafutásának har­cos szakaszát, Szadatnak azt a döntését, amely a Szuezi - csatornán történt egyiptomi átkeléshez, az 1973-as hábo­rú révén az arab hadseregek önbizalmának helyreállítá­sához vezetett. Szadat po­litikáját, mint a nasszeri örökség folytatását beállítva Mubarak óvatos, burkolt formában a politikai irány­vonal módosításának lehe­tőségét vetítette előre — vc- l.k az idézett kairói megfi­gyelők. Az egyiptomi népi gyűlés rendkívüli ülésén — a Lí­biával szemben közösen fel­lepő két ország összetarto­zásának hangsúlyozására — Nimeri szudáni elnök is részt vett, és Szadat emlé­két méltató, Mubarakot üd­vözlő beszédetmondott a képviselők előtt. A szudáni elnök egyhe­tes kairói tartózkodás után, tegnap hazautazott Kharlo- umba. Walesa Párizsban NOBEL-BÉKEDÍJ Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) kap­ta az idei Nobei-békedíjat. Az indoklás szerint az UNHCR kiterjedt és értékes munkát folytatott világszer­te a meneküllek segítése ér­dekében. A világszervezet által 1951-ben genfi székhellyel létrehozott szerv 1954-ben mar egyszer elnyerte ugyan­ezt a díjai. Most tizennegyed­szer fordul elő, hogy a No- bel-békedijjal egy szerveze­tet tüntetnek ki. Az UNHCR a kitüntetéssel együtt a No­bel díjak történetében re­kordnagyságúnak számító 200 ezer dolláros összeget kap. Az ENSZ menekültügyi fő­biztosságának elődje, a Nansen vezette nemzetközi menekültügyi iroda 1938- ban ugyancsak elnyerte a Nobel-díjat. A szervezet, amely éppen most tartja éves közgyűlé­sét Genfben, a támogató or­szágok gazdasági problémái miatt erős nyomás alá ke­rült. A tavalyi év 460 mil­lió dolláros költségvetésével szemben idén csupán 420 millió dollárra számíthat. A Nobel-bekedijat decem­ber 10-én, a dijat, alapító, Nobel halálának évforduló­ján adják át Oslóban. Minden héten újdonságot, triss árukészletet tatái a Boglárlellei Áíész discontvásárában, a Lelle étterem helyén (benzinkúttal szemben). Nyitva: hétköznapokon 9 órától 17 óráig. MOST ÉRKEZETT: női plüssköntös, 1 jugoszláv női nadrág, jugoszláv bébi kötött garnitúra, női és férfi fehér pamuttrikó, férfi, női és gyermek habselyem alsóneműk. Udvarias, figyelmes kiszolgálással várjuk kedves vásárlóinkat! (85161) ÁFÉSZ IGAZGATÓSÁGA Szerdán Leeh Walesa ve­zetésével Párizsba érkezett a Szolidaritás szervezet kül­döttsége. A delegáció több francia szakszervezeti köz­pont képviselőivel folytat megbeszéléseket. Kétnapos értekezletet tartottak Londonban a közös piaci országok külügyminiszterei. A megbeszélések során első ízben tárgyaltak ilyen szinten az EGK és az ASEAN, a Dél­kelet-ázsiai Országok Szövetsége közti együttműködésről. Képünkön: tanácskoznak a kül­ügyminiszterek . (Telefotó — AP—MTI—KS) / érint, és jelzi a kormány előrelépesi akaratát. Am az is világos, hogy a franciák Mitterrandtól ott várnak iga­zán sikert, ahol Giscard a legnagyobbat bukott: a mun­kanélküliség és az infláció elleni -csatában-. Ez a harci terep pedig buktatókkal van tele: a1 munkanélküliek szá­ma jelenleg sem csökken, a grafikon vonala kúszik a kétmillió felé. A frank érté­ke is romlik. A franciák ma még megértik, hogy ez nem Mitterrand-ék, hanem az előző vezetés bűne. Ma még megértik, de később talán már nem. A belpolitikánál jóval el­lentmondásosabb az u,i fran­cia külpolitika, Az a Párizs, amely Washingtonnal szem­ben a salvadori ellenzék le­galitásáért száll síkra, egyidejűleg állást foglal a nagyobb atlanti fegyverke­zés mellett, és nem talál semmi kivetnivaló), a neut­ronbomba gyártásában. Nincs pártatlan megfigyelő, aki ne tartaná természetel- lenesnek. hogy Párizs ..Afga­nisztán miatt'’ szünetelteti a magas szintű szovjet—fran­cia párbeszédet. Ezek a vég­letes, de — remélhetően — nem végleges álláspontok. Ahogyan a Közel-Keleten a realizmus irányába mozdult el a kezdeti egyoldalú Iz- rael-barátság, minden bi­zonnyal más területeken is érvényesülni fog a józan szemlelet Hável József Napóleonon át mindmáig tö­retlenül érvényesült. A jog­szolgáltatás demokratizálá­sától vezérelve a kormány megszüntette a politikai pe­rekben önkényesen ítélkező hirhedt állambiztonsági bí­róságot, amelyet még az al­gériai háború idején hívtak életre. Szabályozták annak a több százezer vendégmun­kásnak a helyzetét, aki tar­tózkodási es munkavállalási engedély nélkül él Francia- országban. sokszor a legva­dabb kizsákmányolás áldo­zataként. A kormány napi­rendre tűzte és véghez is viszi 11 kulcsfontosságú ipar- vállalat és 36 hazai bank ál­lamosítását. E folyamatokat a földresújtottságából tá- pászkodó jobboldali ellenzék csak lassítani tudja — meg­gátolni nem. Az intézkedések társadal­mi-politikai súlya különböző, da mindegyik tömegeket Francia ősz — reformpolitikával Mitterrand mérlege „Csendes forradalom" — „Nagy szociáldemokrata kí­sérlet” — a nyugati világ­ban ilyen és hasonló címké­ket ragasztanak mindarra, ami Franciaországban május óta történik. A kormánykoa­líció szocialistái és kommu­nistái viszont szerényen, visszafogottan fogalmaznak: a jelenlegi kormány (amely­nek négy kommunista mi­nisztere is van) végrehajtja azt a választási programot, amelynek alapján a baloldal hatalomra jutott. Ami meg­valósul, nem más, mint jó­zan, körültekintő reformpo­litika, szó sincs a „mindent, de azonnal" túlzó jelszavá­ról. Az óvatosság természete­sen nem óvatoskodás. Fran­ciaországban az elmúlt idő­ben máris több változás tör­tént. mint a giscard-i „lej- lett liberalizmus” — valójá­ban újkonzervativizmus — hét esztendeje alatt. A bőség zavaraval kell megküzdenie annak, aki a mitterand-i ve­zetés intézkedéseit akarja felsorolni. De kezdjük in­kább azzal, ami nem követ­SOMOGYI NÉPLAP kezett be, A jobboldal a vá­lasztási harcban azt hirdet­te, hogy a baloldal hatalom- rajutása esetén Franciaor­szág a káoszba hull. „Feke­te októbert” jósoltak — vad sztrájkharcosokkal, véres ut­cai megmozdulásokkal. Sem­mi ilyesmi nincs. Sőt! A szakszervezetek és a kor­mány egyfaj.ta szótértés je­gyében kölcsönös türelmet tanúsít egymás iránt." Ez a türelem arra épül, hogy a vezetés folyamatosan teljesí­ti azt, amit még ellenzék­ként megígért Csodát senki sem vár, de a franciák örömmel nyug­tázzák, hogy a társadalmi igazságosság nevében a kor­mány felemelte a minimális munkabért, a családi pótlé­kot, a nyugdíjakat, a rok­kantsági járulékot Pótadót vetett ki a nagyon magas jövedelmekre, külön meg­adóztatta az olajmonppoliu- mok nyereséget. A baloldali többségű nemzetgyűlés a közigazgatási reform kereté­ben elfogadta az adminiszt­ráció decentralizálását, ma­gyarán azt, hogy szűnjék meg Párizs, a főváros kicsi­nyes gyámkodása a vidék fölött. Egy olyan gyakorlat ér ezzel véget, mely a Nap- kiráiy óta Robespierre-en es Bonn után Rómában

Next

/
Thumbnails
Contents