Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-11 / 213. szám
Dutka Ákos „kallódó dallamai" Száz éve született Dutka Ákos, aki 1908-ban részt vett a modem magyar költészet nagy újrakezdésében, forradalmi zászlóbontásában: a Holnap antológia megjelentetésében. Ez az irodalom- történeti jelentőségű pillanat ott. Nagyváradon (szülővárosában) kapcsolta össze a fiatal Dutka Ákost merész, újat akaró társaival; Ady Endrével, Babits Mihállyal, Ju~ húsz Gyulával, Balázs Bélával, Ernőd Tamással és Miklós Jutkával. A régivel való szakítás és az új hangon való megszólalás főleg Ady Endre nevéhez fűződött,.- De mellette mások is voltak: a holnaposok, a nyugatosok, akik ugyanúgy az „új idők új dalait” akarták megszólaltatni. Dutka Ákos költői sorsa igen érdekesen alakult. Fiatalon Ady társaként indul, s már korán támadások érték Adyhoz hasonló hangja miatt. Kosztolányi és mások kemény ütéseit alig feledtették a harcostárs, Ady meleg szavai: „Valóság és ismerni való tény, hogy Dutka Ákos itt van, s ha nem volna más, mint hívő harcosa a mi harcainknak, akkor is valaki... érték, akit be és le kell jegyeznünk.” Nem vitás, hogy Dutka Ákos költészetének egyik csúcspontja Nagyváradhoz, a HolHazánkban a szívsebészet az utóbbi években jelentősen fejlődött. Egyre több rászorulón segítenek a specialisták. A tudomány önmagában azonban nem hozná meg a kívánt eredményt, ha a sebészet „hátországában” nem állnának önzetlenül a véradó „közkatonák". Czulák Györgyné, a megyei kórház szülészetén adminisztrátor. Egy éve aorta- billentyűt helyeztek el a szivében a budapesti klinikán. Különleges vércsoportú, a tudomány RH negatív A- ként jelöli. Húsz éven át halogatta a műtétet, amikor végül is rászánta magát: lenap antológiához, Adyék irodalmi forradalmához kapcsolódik. S ehhez méltó, ehhez mérhető korszaka nincs későbbi munkásságának. Ö maga is később mindig a fiatalságára gondolt, regényes korrajzban meg is írta nagyváradi éveinek történetét A Holnap városa címmel. Dutka Ákos egyik vallomásában azt fejtegeti, ... "<■*.(,. — '— —íy y'Z*.,....v-i*. * 'A / ■ v ‘ ' ^ , ... .. ... -t; ,S , ■ S- - ' > jk-ivó - Jt* ? *•*'•< C. <V.'Vw„ v :< • í’.'o," vsí'lfVxv«*. v . . . , ' < - / O - '' > Ő- . , <£•»« ^í<íW. &&***&&&+**» ,■. ’ .... . .:.• ?.«■■■■■ '■<<■ ■ ■ '■ J'- :-z. y.A''Dutka Ákos levele 90 éves korából is mondhatjuk, hogy a statisztikai átlag szerint háromszáz ember közül egynek van RH negatív AB-s vére. — A ritka vércsoportú szívbetegen azzal lehet segíteni, hogy fölkutatjuk azokat, akik időben rendelkezésre állnak önkéntes véradóként — folytatta a főorvos. Megyénkben kialakítottuk ezt a hálózatot. — A kaposvári, illetve a nagyatádi és a siófoki vérellátó tíz nappal a műtét előtt szállítja Budapestre az igényelt különleges vért. Az önkéntes véradók mozgósíhogy Reviczky Gyula és Vajda János költészete mutatott neki utat fiatalkorában. és mindenekelőtt, min- denekfölött Ady. S hozzáteszi: „talán vesztemre.” Mert az Ady-hatás túlzottan erős volt — egy életre szólt. Dutka költői hangja kezdettől fogva impresszionista, teli zeneiséggel, fátyolos ábrándokkal, sejtelmes-elmo- sódott hangulatokkal. A tűnő pillanatot akarja megragadni; Ha tűnt a perc, / az p első tavaszi virág nyilasát (Hóvirágok). Az első világháború „vérszagát” hozzá is elviszi a szél. A váradi esték hangulatát, a Körös-parti séták perceit, amerikai útjának pillanatait rövid versekben örökíti meg. Olykor úgy érezzük, hogy a költő barát. Juhász Gyula lírai hangjához áll közel Dutka Ákos egy-egy alkonyati han- gulatképe, Nirvána-sejtelme. Az elmosódott hangulatok ábrázolása sikerült talán legjobban a költőnek. A reggel „opálos, hamvas”; a város „párás uszályban áll”; Velence „hosszú, hűvös árkádok árnyával” fogadja; a szőnyegen „tűzszélű árnyak” pompáznak. A fegyelmezettséget követelő szonettformát nagyon kedvelte, épp úgy, mint Juhász Gyula. Eredeti életképszerű vemet ír szonett formában (A csorda), tása sem kis gond. Kik segítenek ebben? — A körzeti orvosok és a vöröskeresztesek nagyon sokat segítenek nekünk. — Hány véradót tartanak nyilván megyénkben? — Körülbelül harmincezret, ebből kaposvári lakos tizennyolc-húszezer. Elégedettek lehetünk a számukkal. — Mennyi ideig áll el a vér, amit a gyógyításban fölhasználnak? — Huszonegy napig. De jelentős mennyiségben állítunk elő különféle vérkészítményeket is. Horanyí Barna máskor a világháború gondja nyomasztja (1916), s az alföldi katona arcképét rajzolja meg szonettjében (A közkatona). A felszabadulás után Má- riaremetén élt. Sokáig hallgatott, majd új versekkel, válogatott versgyűjteményeivel jelentkezett. Kallódó dallamok címmel rendezte sajtó alá verseit. Az volt az érzése, hogy versdallamait elfelejtik. Szerencsére s jóslata nem vált be: az öreg költőt a békéscsabai nyomdásztanulók válogatott verseinek új kiadásával lepték meg. A Holnaptól Remetéig cíművel (250 példányban). A csaknem 90 éves költő verseit a Magvető tette közzé. Születésnapján nem volt egyedül: barátai, olvasói kopogtattak be remetei házának kapuján. 1970. szeptember 11-én jártunk nála a kecskeméti For” rás folyóirat „képviseletében”. Derűsen fogadott kis házában. „A versírás született betegség. Ügy látszik, én nem gyógyulok ki belőle soha” vallotta az akkor készült interjúban. A vénség bállá* dójában bölcs rezignáltsággal tekint végig életén; nem lázadozik, nem panaszkodik. A megértés derűje járja át. Lámpája ég, a költészet tüze is világít még. Balzac zsugorodó „szamárbőrét” emlegeti, meg-megáll az őszi kertben, eltűnődik a múlton. Mintha ezt a kései Dutka- lírát nem becsülték volna eléggé. Igazíalanul csak a fiatalkor fényeire figyeltek, s a kelleténél kevesebbszer vették észre a költő „őszi- kéinek” varázsát. Kallódó dallamok Dutka Ákos versei ? Reménykedem, hogy nem. Egy-egy évforduló, így ez a mostani — a költő századik születésnapja — jó alkalom a számvetésre. A költő emlékét az irodalomtörténet és művei őrzik, ö maga a Végrendelet című vemében ezt írja: „Hogy voltam, éltem, sokszor lelkesülve, / Hirdesse néhány árva verssorom. I S ha nem lenne szív, hol visszhangra lelne, I Szórjátok kertemben szét marék porom, / Feltámadok, színként, illatként lebegve, I Az esti szélben bokoló virágokon." Sz. E. Szív és vér A sebészet „hátországa” Sumonyi Zottá ______ I P A N E L * H A L 0 M győzi félelmét... A gondos orvosi előkészítés után hosszabb ideig arra kellett várnia, hogy a megfelelő vércsoportból kellő mennyiség álljon a szívsebészek rendelkezésére. — Hogy is volt? — 1980 márciusában előkészítettek az operációra. Június végéig nem érkezett meg az igényelt vércsoportból a szükséges mennyiség. Végül az Elzett gyár önkéntes véradói segítettek. Czulák Györgyné nem babonás, most mégis így folytatja: — Lekopogom, azóta jól vagyok. Három hónappal a műtét után már munkába álltám. Dr. Tarján László főorvos, a megyei kórház vérellátó osztályának a vezetője ezután vette át a szót. — .Egy-egy szívműtéthez általában húsz palack vérre van szükség: ez a mennyiség húsz véradó hozzájárulása a beteg gyógyulásához. A különleges vércsoportúak szívsebészeti műtétéhez megyénk ezután közvetlenül igyekszik hozzájárulni, a somogyi betegeknek biztosítjuk a vérellátást. — A tudomány szerint mit jelent a ritka vércsoport? — Lakosságunk 15—20 százaléka RH negatív vércsoportba tartozik. A közismert négy vércsoport — az A, B, 0, ÁB — sem fgyenlő aranyban fordul elő. A legtöbb az A-s, aztán a ()-ás, kevesebb a B-s és a legritkább az AB-s vércsoport. A már említett RH negatív vércsoporton belül a^ AB-s tehát rendkívül kevés, szinte alig fordul elő. Minden RH negatív vércsoportú ember ritka vércsoportúriak számít, de ezen belül az AB-sek 4-— 5 százalékot tesznek ki. Ügy — Hát van, szerencsére, mert itt van az az én jó kis acélollóm, amit még Kaposváron kaptam a kommün alatt. A tanár ekkor kezdett csak odafigyelni. Ügy látszik, mégsem hallotta eddig ezt a történetet vagy ha igen, nem emlékszik rá; de most kíváncsivá tette, hogy miféle efnléke van a nagyanyjának a Tanácsköztársaságról. — A sátortáborban laktunk Kaposváron, merthogy a nagyapád, a Marczali nagyapa, katona volt. Ügy valahogy ősszel fejeződött be a világháború. A nagyapátok nem sokkal előbb sebesült meg, r^ír úgy, hogy a háború végén éppen a katonakórházban feküdt. Amikor meg kiengedték, mindjárt be is sorozták Károlyi-katonának. Utána meg vöröskatonának. Na, elég az hozzá, hogy szegény már sehogyan se tudott leszerelni. Ugye, hát a katona az katona, annak parancsolnak. A tanár ugyan jobban szerette volna valamiféle hősibb megvilágításban látni nagyapja vöröskatona -múltját, deh át ezt özvegy Marczali Ferencné nem tudhatta, ezért csak úgy mondta el, ahogy emlékezett rá. Ezek után, persze, már az olló történetétől sem lehetett valami túlságosan felemelőt várni. — Na, egyszer csak kürtölik ám a városban, úgy április lehetett, mert ma» csak olyan kiskabátban jártunk, hogy jön a Kun Béla beszédet tartani. Az uram ki volt vezényelve, de tódult ám a nép az állomás felé. még az asszonyok is. Egyszer csak beszól hozzánk egy őrmes- terné; nem is tudom ám megmondani, hogy hogyan hívták. Talán Sörösné. Igen, mert Sörös nevezetű volt az az őrmester; a második szomszédaink voltak. Bejön ez a fiatalasszony, olyan helyes kis barna asszony volt, egy évvel volt idősebb a kisfiúk. mint az én Piroskám, Lacikának hívták; beszól, azt mondja: maga nem jön, Marczali né? Nem érdekel engem a Kun Bélátok. Mariskám — mondom neki így, mert különben aztán magáz- tuk egymást, nem volt még ez a nagy tegeződés. — Meg úgyis ott van az uram, majd elmondja, mit hallott. — Jaj, hát nem azért; hanem a városban az asszonyok törik fel a boltokat, mindenki azt visz, amit akar. — Nézze, Mariskám, nekem sose kellett a másé, most se kell, nem megyek. — Na, de hát addig-addig, hogy csak nézzük meg. Csak egy kendőt terítettem a váltamra, mert ha sütött is a nap. azért szeles idő volt. Azt a barna kendőt nagyon szerettem, jó kis gyapjúkendő volt, még az első uramtól kaptam Tuz- lában, a Forgács nagypapától, mert ott feküdt a hadikórházban tífusszal. Szóval, még a világháború elején. Mi meg elmentünk meglátogatni, de gondoltam, hadd lássa még ezt a kislányt, mert hátha meghal. Hát tényleg, akkor látta utoljára. Elég az hozzá, hogy akkor kaptam tőle azt a barna kendőt. Megyünk fölfelé a városba, hát a nép éppen a Weisz-féle vaskereskedést rámolja. Én nem mentem be. csak így megálltam a járdán, így srégen egy akácfa mellett, de ez az őrmes- terné az bement. Egyszer csak jön ám ki, és a kezembe nyom egy ollót. Hát ez meg micsoda? — kérdezem. — Tegye csak el. Marczali- né, jusson magának is valami a kommünből. ha egyszer minden a miénk. —Na, én mást nem is hoztam el, de ezt az ollót nem bántam megt Ezt még most se cserélném le akárhány újért. A tanárt elkedveleníti a történet, s a következőre, a tuzlai látogatás aprólékos részleteire és viszonttagsá- gaira, hogy miként jutott át két fiatalasszony egy-egy csecsemővel a szerb fronton és miképpen ügyeskedték be magukat szigorú egészség- ügyi kordonok ellenére a hadikórház tífuszosai közé, erre a hátborzongató történetre a tanár nem is figyel oda. Szeretne már felállni az aszBúcsú hónapja a szeptember. Segesdről hagyományt újító kezdeményezésről kaptunk tájékoztatást: vasárnap egésznapos rendezvénysorozat várja a búcsú vendégeit. A vásártéren reggeltől népi iparművészeti ajándékok közül válogathatnak a vendégek, 9 órától ugyanott fazekak és bőráru készítését mutatják be a népművészeti hagyomány ápolói. Életképek címmel fotókiállítás nyílik a művelődési házban Tokaji András képeiből, 15.30 órakor a bjelovári városi fúvós-zenekar ad térzenét. A folklór sem marad ki a programból: 18 órakor kezdődik a Somogy Táncegyüttes műsora. Este búcsúi bállal fejeződik be az egésznapos program. Barcson scifi-nap keretében tartanak számos bemutatót — szombaton — a művelődési központban. Délelőtt 10 órakor a pécsi, az érdi és a budapesti scifi- klubok foglalkozásait tekinthetik meg az érdeklődők, 14.15-kor hologram és lézerbemutató lesz, egy órával később az Apollo-12 holdraszállásáról készült filmet vetítik le. A délutántól késő estig — 22 óráig — tartó programhoz scifital mellől, hiszen éppen elhangzott a tévéhíradó szignálja, a bemondó a külföldi híreket olvassa, s ö úgyis befelé fülel. Most valami kopogás vagy kaparászásszerű zajra föláll, a szék és az asztallap közötti szűk résen kipréseli magát az előszobába, és lenyomja a kilincset. Nem is kell többet tennie, mert az ajtó valami súlyos, puha tárgy nyomásától már nyílik is befelé, lassan, de egyenletes erővel, s ez nyilvánvalóvá teszi, hogy nem a huzat kapaszkodott bele. A tanár mintha megérezné, hogy némi ellenirányú erőt kell' kifejtenie, nem engedi el a kilincset, s hogy íélméternyi rés támad az aj- tónyílásban, látja, hogy Han- kóczyné rogyadozik a küszöb fölött. Alig áll a lábán. Dőlne befelé; vállánál fogva tartja vissza a férje, de olyan szokatlan testtartásban, mintha még ő is az asszonyra támaszkodna. Borostás félarcát a felesége fejére hajtja, s miközben lassan és szó nélkül nyomulnak befelé, majdnem a nagyszoba közepéig. A tanár egy pillanatig úgy érzi, hogy valami első-világ- haborús falusi kőszobrot lát, a helybeli elesettek névsora fölött. Mire utánuk megy és elébük kerül, addigra már a felesége és nagyanyja is bent van a szobában, a két asszony riadtan áll a fájdalmas szoborpár előtt, Han- kóczyné kifejezéstelen arccal mered rájuk, és valami szokatlanul közönyös gep- hang jön ki a torkán. (Folytatjuk) könyvkiállítást rendeznek a művelődési központban. Ugyancsak Barcson tekinthetik meg az érdeklődők Halász Károly festőművész kiállítását a Dráva múzeumban. A Magyar Fotóművészek Szövetségének vándorkiállítása — Kultúránk alkotói címmel — hétfőn zárul Ka- darkúton, tehát a hét végén még fogad látogatókat a művelődési ház. Irodalmi, zenei, színházi és képzőművészeti életünk jeles alkotói szerepelnek a fotókon. Zenei rendezvényről is kaptunk hírt: Boglárlellén a kertmoziban vasárnap dc’- előtt 11 órakor szerepel a Magyar Rádió gyermekkórusa. Botka Valéria és Csányi László vezényel. Szombaton délután 15 órakor Kaposváron a Latinca Sándor Művelődési Központban műsorral köszöntik a rokkantak napja alkalmából meghívottakat: a Somogy Táncegyüttes, a Fonómunkás Kisszínpad. a Munkácsy gimnázium kamarakórusa, a Vakok és Gvengénlátók Szövetségének együttese ad műsort, este 19 órakor a Csiky Gergely Színházban a társulat Kander—Ebb—Fosse Chicago című zenés darabját adja elő, s a bevételt a rokkantak letéti számlájára fizetik be. Nyugdíjastalálkozóra kerül sor szombaton Barcson a művelődési központban: dr. Sári Katalin városi főorvos tart előadást a város szociális és egészségügyi helyzetéről — 18 órakor — a résztvevők szórakoztatásáról pedig a mosdósi pávakör gondoskodik. Megyénk vendége a hét végén a bjelovári városi fúvós-zenekar: ma este Kaposváron a Latinca Sándor Művelődési Központban mutatkoznak be, szombaton Siófokon adnak térzenét. A Kaposvári Killián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központban ma délelőtt nyílik meg az MHSZ kiállítása, a hét végén is megtékinthetik az érdeklődők. Weöres Sándor sajátos műve ihlette a film alkotóit a Psyché képi megjelenítésére, a kaposvári mozimúzeumban szombaton vetítik. Bud Spencer — a népszerű Piedone — ismét a mozivásznon. A Seriff az égből című olasz film főszerepét játssza a kedvelt színész. A Vörös Csillag filmszínházban mutatják be, s a hétvégén is láthatjuk. A Szabad Ifjúság Filmszínházban az Óvakodj a törpétől című amerikai bűnügyi filmet vetítik. A kaposvári városi könyvtárakban mozgalmas lesz a hétvége. A Petőfi emlék- könyvtárban az ifjúsági klub, a Ságvári klubkönyvtárban e napon az ifjú olvasók klubja tart megbeszélést a második félév programjáról.