Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-30 / 229. szám
Lelkesítsen ex a zászlói Takács László igazgató szalagot köt a zászlóra A napokban ünnepli fennállásának 20. évfordulóját Dunai Imre alezredes egysége. Két évtized alatt végzett munkájuknak szép elismerése, hogy az évforduló alkalmából — a fegyveres erők napján — a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság dolgozói csapatzászlót adományoztak nekik. A zászlóátadási ünnepségre tegnap került sor katonai pompával a Táncsics Mihály laktanyában. A zöld egyenruhás gazdasági dolgozókon kívül ott voltak Kaposvár párt- és állami szervezeteinek, valamint több vállalatnak képviselői, a Bartók Béla utcai Általános Iskola úttörői és a Gépészeti Szak- középiskola ifjúgárdistái. A díszegvség parancsnoka, Kieska Imre százados tett jelentést a honvédelmi miniszter képviseletében érkező Györgyi Béla vezérőrnagynak, majd Bőröndi József őrnagy üdvözölte a vendégeket és a zászló átvételére felsorakozott katonákat. — A csapatzászló lelkesítsen, ösztönözzön még jobb munkára, helytállásra! — l Takács László, a Sefag igazgatója beszelt arról a gyümölcsöző kapcsolatról, amely az egység és a gazdaság között kialakult, s szólt a katonáknak az erdészetnél végzett munkájáról. Ezek a katonák példásan látják el kiképzési feladataikat: eddig ötször érdemelték ki az élenjáró címet, a Pajzs ’79 gyakorlaton kiváló eredményt értek el, s kétszer nyerték el a KISZ KB vándorzászlaját. Arra kérte az igazgató az adományozó gazdaság dolgozói nevében a katonákat, hogy őrizzék becsülettel a zászlót, érjenek el újabb kiképzési sikereket. Ezt követően átadta a szép vörös selyemzászlót a parancsnoknak, s a honvédelmi miniszter nevében Györgyi vezérőrnagy kötött szalagot. Szalagot kötöttek az adományozó gazdaság, a Gépészeti Szakközépiskola és a Somber képviselői is. Dunai Imre alezredes mondott köszönetét a csapat- zászló adományozásáért, s ígérte meg katonái nevében, hogy méltók lesznek hozzá. Erre kérte az egység katonáit Györgyi Béla vezérőrnagy is, amikor átadta az MSZMP néphadseregi bizottságának és a honvédelmi miniszternek az üdvözletét. A csapatzászló előtt — kiemelkedő munkájukért — többen is kitüntetésben, jutalomban részesültek, illetve soron kívüli előléptetésben. Ez is bizonyítja, hogy az egység katonáinak határozott a célja: hatodszor is kiérdemelni az élenjáró címet. Végül a csapatzászló és a vendégek előtt díszmenetben elvonultak a katonák. Látszott az arcukon: büszkék erre a szép elismerésre. S látszott az elhatározás is, hogy méltók lesznek hozzá. Végül egyenruhás úttörők egy-egy szál vörös szegfűvel köszöntötték a katonákat. Vízgazdálkodási program az ezredfordulóig Átadták a Tegyünk többet Somogyért! kitüntető jelvényeket Ülést tartott a megyei tanács Ülést tartott tegnap a negyei tanács. Ott nyájtotta át Sugár Imre tanácselnök tíz személynek, három szocialista brigádnak és két intézménynek a Tegyünk többet Somogyért! kitüntető jelvényt. A testület elfogadta a megye vízgazdálkodásának hosszú távú koncepcióját, megtárgyalta a Balatonpart regionális rendezési tervének végrehajtásáról szóló előterjesztést és határozott a további feladatokról. Döntött a megye településhálózat-fejlesztési tervének korszerűsítéséről, és tájékoztatót hallgatott meg Somogy törvényességi helyzetéről. A megyei tanács a vízgazdálkodás jelenlegi helyzetének értékelése és a jövő szükségleteinek figyelembe vétele alapján határozta meg a fejlesztés fő irányait és feladatait az ezredfordulóig. Az elmúlt tíz év alatt öt és fél milliárd forint értékű vízgazdálkodási fejlesztés valósult meg Somogybán — ennek eredményeként erőteljesen javult a vízzel való gazdálkodás, a lakosság közműves vízellátása. A testület azt is megállapította, hogy a szennyvíztisztítás és -elvezetés, a Balaton vízminőségének védelme, a közegészségügyileg veszélyeztetett települések ivóvízellátása területén, valamint a tárolókapacitás növelésében és a belvízelvezetésben a kívánatosnál kisebb volt az előrelépés. A Dráva somogyi szakasza — a víz minősége alapján — közvetlenül is alkalmas a lakosság és az ipar ellátására. Egyébként a felszíni és a felszín alatti vízkészletek a megye déli határán vannak, az igények viszont Kaposváron és a Balaton térségében nagyobbak. A Balaton vizének minőségiben érdemi változást a íatodik ötéves tervben megvalósuló létesítményektől lehet várni. A minőség megóvásához és javításához azonban további hatékony intézkedésekre van szükség. A testület elé került jelentés szerint a megye lakosságának 70 százaléka jut hozzá közműves ivóvízhez: a 241 településből 96 helyen oldották meg a közműves vízszolgáltatást, harminchét településen pedig közkifolyók, intézményi vízművek szolgálják az ellátást. Közegészségügyi szempontból nem megfelelő vizet 121 településen használnak a megyében: ez a lakosság 18 százalékát érinti — mintegy 67 ezer embert. A hatodik ötéves tervben Marcalit a nyugat-balatoni regionális ízműhöz csatlakoztatják. após váron pedig megkezdik a városi hálózat zónásí- tását és rekonstrukcióját. A közegészségügyileg veszélyeztetett települések közül 49-ben oldódik meg a gond. A megyeszékhely szennyvíz- elvezetési gondját az új tisztítótelep megépítése, Marcaliét pedig a meglevő bővítése oldja meg. A hatodik ötéves terv végére elkészül a boglárlellei tisztítótelep is. A hosszú távú célkitűzésekben a megyei tanács megfogalmazta, hogy a vízkészletek növelése és a minőség javítása érdekében szükség van a drávai parti szűrésű víz Kaposvárra, illetve Nagyatádra vezetésére, a nagybaráti, a nagykorpádi és a Kapos völgyi tározók megépítésére. Az ipari üzemekben a vízforgatásos technológiák alkalmazása, a mezőgazdaságban pedig a vízháztartási viszonyok javítása a cél. Lényegesen csökkenteni kívánják a kommunális, az ipari és a mezőgazdasági szennyező hatást. Alapvető célként jelölték meg a további vízminőségromlás megakadályozását, és a nagyon szennyezett vízfolyások szennyezettségének .megszüntetését. Ezért az állattartó telepek szennyvizeinek elhelyező-* sét, a műtrágyák és növényvédő szerek korszerű tárolását, a hiányzó szennyvíz- tisztító telepek és a több célú tározók megépítését biztosítani kell. A Balaton vizének minőségvédelmét szolgálja a regionális szennyvízelvezető és tisztítórendszer megvalósítása éppúgy, mint az iszapkotrás. Készül a Balaton vízgyűjtő területén gazdálkodó üzemek feladatait tartalmazó program. A vízellátás fejlesztésében azt tűzték ki célul, hogy 1985-ig a megye valameny- nyi lakója jusson valamilyen formában egészséges ivóvízhez. Kaposvár ellátásához szükség lesz a regionális rendszer második ütemének megvalósításán túl, a Dráva kavicsteraszainak bekapcsolására is. Marcalin kívül — a hetedik ötéves tervben — Tab gondját is a balatoni regionális rendszerhez való csatlakozás oldja meg, Nagyatádét pedig a Dráva és Kaposvár közötti vezetékhez való csatlakozás. További 53 településen építenek törpe vízmüvet, 68 faluban közutat létesítenek. A szennyvíz-elvezetés és -tisztítás fejlesztésével azt kívánják elérni, hogy az élővizekbe csak biológiailag tisztított szennyvíz kerüljön, a Balatonba pedig még az sem. Foglalkozik a tervkoncepció a vízrendezés feladataival a gyógy- és hévízhasznosítás lehetőségeivel, valamint a mezőgazdasági víz- hasznosítással is. Kimondja: az öntözőfürtök építését kell előtérbe helyezni. Ezek a komplex hasznosítású nagytározókra támaszkodnak majd. Dr. K. I. Termékszerkezet-váltás az Épgép barcsi gyárában A minimumra csökkent a selejt Kissé nehéz mostanában eljutni az Épgép barcsi gyárába. A város nyugati részén fekvő ipartelepre kacs- karingós terelőút vezet, mivel a sínekkel párhuzamos, régi utat javítják. A gyárban Vtda István főkönyvelőt kérdezem az öntő- és a szerkezeti üzem idei munkájáról. — Az öntöde hatékonysága még az első negyedévben is rendkívüli problémákat okozott — mondja a főkönyvelő. — Ezt követően azonban erőteljes volt a javulás. Az üzem vesztesége tavaly kórülbe'ül 5—6 millió forint volt. Ezt sikerült csökkentenünk idén egymillióra, de elképzelhető, hogy egyáltalán nem lesz veszteség. Az öntöde évi 38 milliós termelése mellett ez szép eredménynek számít. — Hogyan sikerült a korábbi nagy veszteséget ilyen alacsonyra leszorítani? — Elsősorban a minden munkafázisra kiterjedő se- lejtvizsgálatokkal — válaszolja Vida István. — Feltártuk a »elejt Weletkeaesenek okait, s megszüntetésükkel a minimumra sikerült csökkentenünk a hibás gyártmányok arányát. De ésszerűsítettük az energia- fogyasztást is: a gáztechnológiánál rendeztük a normát, és a napi termelés növelése mellett a fajlagos kokszfelhasználást is csökkentettük. — Megszűnt azóta a magas fluktuáció? — A munkaerőforgalom lényegesen csökkent. A munkásfelvételnél alaposabban mérlegeljük a jelentkezők alkalmasságát. Több gondot fordítunk a betanításra és a beilleszkedésre is. A bér azonban még mindig problémát okoz a nehéz fizikai munkát igénylő és az egészségre ártalmas munkakörökben. — Mit gyártanak most a szerkezeti üzemben? — Házgyári elemekhez betonsablonokat, vállalaton belüli kooperációban felvonók vázait, darupályákat. Jelentős sablonmennyiséget szállítunk Líbiába, A szerkezeti «zeal ta—niiLtós termelésének eredményéből kívánjuk finanszírozni az öntöde ráfizetését, illetve ebből akarjuk megteremteni a gyár tízmillió forint értékű idei fedezetét. Maróti Béla üzem- és munkaszervező vezetésével negyedévenként megvizsgálják az üzemekben a termelés feltételrendszerét. Ennek is köszönhető, hogy idén, a termékszerkezet megváltoztatásával nőtt az élőmunkaigényes cikkek aránya, javult a hatékonyság, a jövedelmezőség, és csökkent a termékekre vetített , anyagfelhasználás mértéke. A szerkezeti üzem a piaci igények miatt szinte havonta mást gyárt, kénytelen rugalmasan alkalmazkodni a körülményekhez. A gyári termelőberendezések azonban csak részben felelnek meg a piaci igényeknek. Egy kissé el használódtak, ezért a folyamatos termelés csak magasabb karbantartási és pótlási költségek mellett lehetséges. Az egység próbája M egy az ember az ismeretlen úton. Megismerhette volna már vagy hézagos tapasztalatai tudatában elkerülhetné, mégsem teszi, önbizalma van, de önismeretének híján s az önbírálat képességének legcsekélyebb jele nélkül belevág az ismeretlenbe. Mert valamikor régen így kezdte, és lám, azóta is talpon áll. Megy, bandukol, és a sötétben belelép az első gödörbe. Nem törik el a lába, csak bokaficamra panaszkodik, s nálunk a megelőzés még gyermekcipőben jár a gyógyítás-talpraállítás készségéhez, szándékához képest. Azután halad tovább az ismeretlen úton, ahelyett, hogy fölkészülne bejárására vagy messze elkerülné, ö is tudja hétköznapi gyakorlatunkból, hogy — bár rövid az élet — még legalább nyolc gödör tátong majd előtte. A társadalomban föllelheíő félreértelmezett humanizmus révén hagyják és elnézik, hogy mind a nyolcba belelépjen. Furcsa módon egyre kisebb „sérülés” éri. Már-már elhiszi, hogy „ez az élet rendje”; az utak buktatókkal járnak (s ez nem kétséges). Viszont eszébe sem jut, hogy mások, a fölkészülteb- bek, az ismereteket szerzők, a „terepasztalt” előre áttekin- tők a buktatókat simán kikerülve vagy megszüntetve haladhatnának tovább, előre. A „kórisme” nem más, mint gyermekbetegség. Gyógyítása egyszerű fölismerésen alapszik: nem bizonyos, hogy mindenki mindig és minden út bejárására alkalmas ... Változik az élet. Mi változtatjuk, nem az istenek, mint a görög mitológiában. Ennélfogva egyre jobban kiderül, hogy az egység próbája nem a kinyilatkoztatás, nem a hovatartozás fitogtatása. Az egység próbája a tett! Mindezt csak bevezetőnek szántam. Azt hiszem: az egység és a tett elválaszthatatlan fogalom. Ha egységről beszélek, az elvekkel való azonosulásról van szó, célkitűzéseink fenntartás nélküli vállalásáról. Tehát semmiképp sem elég hozzá a kinyilatkoztatás (netán a melldöngetés). Elveink szerint kell cselekednünk. Félreértene az olvasó, ha azt hinné: alapvető bajok, általánosnak tekinthető gyakorlat miatt beszélek erről. Szó sincs róla. De mert tudom, hogy nem mindig az „általános példázatok” dicsérete, néha a „nem egészen általános esetek” fölvetése is előbbre viheti közös ügyünket, ezért nem tudom elhallgatni: az azonosulást, az igazi egységet nem c szónoklat, hanem a tettek sorozata fémjelzi. Arra gondolok most, miközben e jegyzet betölt verem az írógépen (és hiszem, hogy ezzel nem vagyok egyedül): két és fél évtizeddel ezelőtt az MSZMP visszaadta népünknek a pártba, a szocializmusba vetett hitét. Es azzal, hogy tettek igazolták az egységet, a szándék tisztaságát, az elvek megvalósításának szándékát. Azzal, hogy nem szónoklatokban csupán, hanem a valóságban is igényelte és ma is számit, ad a tömegek véleményére, kéri észrevételeit-, javaslatait. Azért, hogy a tapasztalatok „esszenciájának” birtokában tudja tovább vezetni a társadalom építését. Nem hiszem, hogy „nagy szavak” ezek. Ha a gondolat mélyére hatol az olvasó és szembesíti saját tapasztalatával^ aligha mond ellent. A véleménycsere ugyanis — a gödröket elkerülő vagy betömő emberek számára — cselekvési programokat szül, és jó irányba hat. S aki így fogja fel a dolgozó ember álláspontját, valóban (és nemcsak formálisan) igényli a tömegek véleményét, aktivitását, szókimondását és tettrekészségét, oz jó úton halad. D e hát nem vagyunk angyalok. A politika szándéka és elhatározása — lássuk be — nem zárja ki a hibák újratermelődésének, az irányítás bürokratizáló- dósának, a túltengő szubjektivizmusnak, az elburjánzó ösz- szefonódásnak a lehetőségét. S e torzulások ellen csakugyan egységesen kell föllépnünk, ha igaznak tartjuk: az egység próbája nem a kinyilatkoztatás; az egység próbája a tett! Voltaképpen címszavakban is felsorolhatnám, mi mindenre gondolok. Bárki kiegészítheti a sort saját tapasztalatával. Ha például valahol csak látszatdemokrácia tapasztalható a kádermunkában, ha kifelejtjük intézkedéseinkből a társadalmi ellenőrzés követelményét, abból baj is keletkezhet. Ha beszélünk az összefogásról, amely feudális hagyatékokra utal, de kontroll híján időnként újra is termelődik, akkor nem elég általában beszélnünk róla, hanem „illik” fölkutatni a gyökerét, a gyökerek táplálóinak személyét és a cselekedet mögött föllelhető személyes érdekeltséget ahhoz, hogy „gyökerében kiirtsuk” a nemesebbre hivatott társadalmi talajból. És nem elég elmondani; „ilyesmi is előfordul nálunk, elvtársak”. Ha egységesek vagyunk elveink vállalásában és megvalósításában, akkor meg kell különböztetnünk az elvtársi viszonyt, az igaz barátságot a rendszerint személyi elkötelezettséget termelő haverkodástól, a „te se bánts, én se bántalak” nagyon is átlátszó „elvi síkjától”. Ha az állami személyzeti munka formális vonásairól ejtünk szót, ha a bürokratizmus torzuláshoz vezető, sokszor személyiséget sértő magatartásformáit bíráljuk, akkor nem elég erről „úgy általában" beszélni, s főként nem célszerű újabb bizottságokat verbuválni a bürokrácia leküzdésére. Előfordul — és egyre gyakrabban beszélünk róla—, hogy az egyéni felelősség a végrehajtásban nem nélkülözhető. S még mindig találkozunk azzal a gyakorlattal, hogy ha nem találják egy-egy beruházás elmaradásának, késésének felelősét, ha nem tudják kideríteni, hogy az esemény vagy netán egy határozat végrehajtása miért maradt el, akkor vagy a döntést hozó testület mögé bújnak az illetékesek, vagy azt javasolják, hogy újabb közösséget, bizottságot hozzanak létre, mert akkor — úgymond — lesz felelős. Azt hiszem, ebbe a „kategóriába” tartozik a következő téma is. A felsőbb szervek képviselői lehetőleg ne alakítsák át testületi ülés előtt az alsóbb szervek szakembereinek jelentéseit „saját képükre és hasonlatosságukra”. Elvégre nem az apparátus, hanem az illetékes szervek véleményére kíváncsi a testület. Csak annak alapján tudhat reális, az ügyet előbbre vivő döntést hozni. Ezt mindenki tudja. Mégis gyakran „megszépül a valóság”, mire összegezése az illetékesekhez jut. Talán nem is ez a szándék. De így nem jó. Mégis torzul a gyakorlat, néha presztízs- féltésből, máskor a hibák leplezése szándékával, netán azért, hogy véletlenül se derüljön ki: ki miért felelős. Az egység próbája a tett — mondtam. Nem elég hát elismerni: szépek, jók, igazak a mi elveink, megalapozottak a döntések, ha emberi, egyéni okokból, a kisszerűség vagy nagyvonalúság következtében ellenlépések sorozatával találkozunk. Ismeretlen utakról, gödrökről beszéltem az imént, ahol legtöbbször nem a boka, hanem oz egyéniség, a jellem fi- camodik ki. Ha nem vigyázunk, a hatodik vagy a hetedik gödör már a gőg, az elbizakodottság, a dörgölödzés, a kétarcúság és felelőtlenség melegágya lesz. Folyamatosan be kell hát temetnünk a gödröket; és jó szándékkal kell elterelnünk más irányba a tehetetlenül bukdácsolókat, az ismeretlen utakon tévelygőket. Ebben is egységesnek kell lennünk. H ivatalos tanácskozáson, magas rangú vezetőtől hallottam, és nem tekintélytiszteletből értettem egyet vele: „Szembe kell néznünk hibáinkkal, őszintébben kell feltárnunk a valóságot. Már csak azért is, mert őriznünk kell történelmi vívmányainkat: a pártegységet, a párt és a tömegek kapcsolatát, szövetségi politikánk eredményeit, a népi, nemzeti egységet”. Ekkor írtam be a jegyzetfüzetembe; az igazi egység próbája a tett! Cm. b Jávori Béla
