Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-27 / 227. szám
XXXVII. évfolyam, 227, sióm 1981. szeptember 27., vasárnap Szedés o Somlót a Tamási Állami Gazdaságban. A százüt vcnhcktáros ültetvényről mintegy tizennyolc vagonnal takarítónak be, CMTI-fotó — Cser István felv.—KS) Pályázat ifjúsági közösségeknek Könyv, film, színház Olvasó ifjúságért címmel tavaly háromrészes pályázatot hirdettek, s abba megyénk is bekapcsolódott. A szervező- munkát a megyei és a kaposvári városi KISZ-bizottság, valamint a megyei könyvtár fiataljai vállalták.’ Olvasónaplót készítettek, s abban öt témakört jelöltek meg. Mindegyikhez ajánlólistát állítottak össze, majd a foglalkozásokon közösen megbeszélték az olvasott könyveket. A tavalyi első fordulóban 57 alapszervezet, 1741 fiatal vett részt a pályázaton, Somogy a megyék közötti rangsorban az első, helyen szerepelt A lengyeltóti könyvtár és KISZ- alapszervezet a KISZ KB különös ját kapta eredményes munkájáért. A mozgalom második fordulója októberben kezdődik, a pályázati kiírás hamarósan Bábeli csűr csavar Az ám a javából! Mert a játékot, amely a Bábeltorony nevet kapta — és a bűvös kocka után megjelent logikai játékszerek egyike — csavargatni kell, s ebből aztán zűrzavar lesz. A színes golyócskák teljesen összekeverednek. Eme játék prospektusán olvasható kis írásunk címe, és még sok egyéb. A mellébeszélés. azaz a csűrés-csa- varás ugyan szükségtelen a játékhoz, elég azt egyszerűen, szó nélkül tekerni, úgyhogy a csűr csavar inkább fogalomzavarnak tetszik. Be ez inég semmi! A magyar találmány magyar ismertetője olyannyira magyartalan, hogy az első pillanatban azt hittem: ez az új népi őrület importból származik. íme! A torony .. tudományosan megtervezett formája, textúrája arra is irányul, hogy századunk elfeledett érzékszervét — a tapintást — is foglalkoztassa: a taktilitás örömével ellensúlyozza a stress zh áfásokat.” Nahál! Mi meg leginkább arra irányulnánk, hogy anyanyelvűnkön fogalmazó szakemberekkel ellensúlyoztuk a magyart kerékbe törőkét. Legalább akkor, ha mondandójukat a nyilvánosságnak szánják. 5t 'eljut a könyvtárakba, az ifjúsági klubokhoz és az alapszervezetekhez. Űjdonság, hogy most az olvasás mellett a színház és a film is szerepel, így háromféle módon lehet pályázni. Készülhet esz- szészerü dolgozat a javasolt irodalmi művek alapján, föl lehet dolgozni három színházi előadást, illetve három filmet és az ajánlott irodalmat. Akik ez utóbbi kettőt választják, azok számára április végén külön vetélkedőt szerveznek. Megkezdte a Piért nagykereskedelmi vállalat az 1982-es naptárak forgalmazását. Hamarosan minden boltban kaphatók lesznek az irodákban munkaeszközként használt, illetve munkahelyet, lakást szépítő naptárak. Az utóbbi években ez az árucikk december elején többnyire már elfogyott, s év végén legföljebb a csúOfotért-vásár A drága gépeket keresték Fényképezőgépet a háromhetes Ofotért-vásár utolsó napján — tegnap — még negyvenszázalékos árengedménnyel vásárolhatott, aki akart. Ilyenkor ősszel, általában csökken a fotócikkek forgalma, s az Ofotért a leárazás mézesmadzagjával akarta meghosszabbítani a szezont. Sikerült! Jól jártak a vevők és az eladók. A kaposvári üzletnek e három hét több mint ötszázötvenezer forint vásári bevételt hozott. Nagy részét készpénzben hagyták ott a vásárlók. A Zenit TTL — belső fény- mérős — gépeket ugyanis OTP-hitelre is meg, lehetett venni. Leginkább a Zeniteket, illetve a drága Praktica és Péntacon Six gépeket keresték az emberek. A negyven százalék ezeknél jelentős összeget — több ezer forintot — tett ki. nyább maradék jutott a későn ébredőknek. Épp ezért az idén 15 százalékkal több naptárat juttatnak a somogyi boltokba, mint tavaly. Háromezer falra akasztható — művészi kivitelű — naptár van a raktárakban, és hét fajtából választhatnak a vevők. Különösen szép a XIX. századi vadászjeleneteket ábrázoló, festményekből összeáliított kalendárium. A kiadók ezúttal gondollak az ifjabbakra is: popzenekarok képeivel jelentettek meg egy naptárt. Tízezer asztali, kis méretű naptárt is beszerzett a Piért, s megint kapható lesz olyan, amilyenből ki lehet vágni képeket, levelezőlapként fölhasználva. Újdonság az ételrecepteket is tartalmazó naptár. Az egyszerű, mindenütt látható — és a hiánycikklistán általában először megjelenő — irodai naptárakból hatvanezer vár gazdára. Ennyi talán elég lesz. Hajózás és keriskeÉíom Október elsején nyitják meg Budapesten a Munkás- mozgalmi Múzeumban a berlini Német Történeti Múzeum kiállítását, amely áttekintést ad a XV. és XIX. század közötti időszak hajózásáról és tengeri kereskedelméről. Abban a korszakban kezdett lendületesen fejlődni a tengeri forgalom. Ez a föllendülés az európai kapitalizmus kialakulását is serkentette. A XV. századtól meggyorsult a hajózás technikai fejlődése. Az új hajő- típusok, a jobb navigációs eszközök lehetővé tették, hogy a korábbi, beltenger! hajózást kiegészítse — később háttérbe szorítsa — a nyílttengeri hajózás. A kiállítás hajókat ábrázoló grafikák, hajómodellek, tengerészeti műszerek az egyéb tárgyak segítségével mutatja be ezt a korszakot. HS-Fi-tornyok borsos áron Répaszelet az úton Meglehetősen ingerült olvasó hívta föl ügyeletünket. Elmondta: — Kaposváron, a Budai Nagy Antal utcában reggel motorral igyekeztem a munkahelyemre és három sorstársammal együtt jól elvágódtunk. Az út tele volt répaszelettel, répalével. Az pedig jó csúszós ... Tényleg csúszós! És igen. kellemetlen meglepetéseket okoz, amikor a száraz, jó úton — mit sem sejtve — rászalad valaki motorral. Valószínű, hogy a dupla lutzok és egyebek után. még ha a motoron marad is, meginog az önbizalma. Az pedig biztos, hogy nem énekelgeti majd vidáman, hogy „jaj, de csúszik ez a répa- héj” ... Valami haszna mégis van a dolognak. Ha az illető motoros eddig nem tudta volna, az esés után egyből rájön: javában tart a cukor- gyárt kampány. És jonnek- mennek a teherautók, répával, répaszelettel... A magyar hifisták népes tábora a tavalyi BNV óta sokszor emlegetik a hazai Hi-Fi- tornyokat. .Eddig jobbára csak kiállítási tárgyként vagy egy- egy újságban fotótémaként láthatták a „házi hangversenytermeket”. Most Kaposváron is megjelent a lemezjátszóból, rádióból, magnóból, erősítőből, hangfalakból és a tárolásukhoz szükséges polcokból álló szerkezet. A La- tinca téren a villamossági bolt kirakatában az Orion és a Videoton tornya látható. Kedd óta bámulhatjuk az előbbit, az utóbbit tegnap óta. Kérdésünkre az üzletben elmondták, hogy az Orion egyelőre mintadarab, csupán irányára van: több mint 42 ezer forint. A Videoton kétféle tornyot is piacra dobott: a nagyobbik — az Orionéhöz hasonló elemekkel — harmincötezer forint, a kisebbik, amelyben a rádiót és az erősítőt egybeépítették, olcsóbb. Ezek meg is vásárolhatók. Még nem tudni, hogy OTP- hitelre kaphatók lesznek-e. A kereslet egyelőre nem nagy — az emberek inkább csak az árcédulát nézegetik. Az árat igen borsosnak tartják ... A tornyokból biztos, hogy nem lesz tömegcikk. Talán a „savanyú szőlő” — azaz: lapos pénztárca — mondatta a bolt előtt egybegyűltekkel többek között azt is: „Le vagyunk maradva. A jobb cégek prospektusai már a mini tor- nyokat’hirdetik, azok negyedekkorák és ugyanennyit tudnak. De aki bútornak akarja megvenni, csak vigye...” E megállapításban van némi igazság. A majdnem ember- nyi magas monstrumok csak nálunk számítanak csúcsteljesítménynek. Es az ígéretek ellenére részenként nem kaphatók — csupán együtt.Ezért aztán a valódi vásárlók inkább a kisébb teljesítményű, de a fülnek még elegendő örömet okozó s ráadásul épp leértékelve kapható berendezéseket mustrálták alaposabban. Védik a Kaszpi-tenger vizét A Kaszpi-tengert hosszú ideig csak olaj- és gázlelőhelyként tartották számon. A Kara-Bogaz-Gol kaszpi- tengeri öböl azonban gazdag szulfátrétegekben, és sajátos a tenger ökológiai rendszere is: itt - található a vi- j lág tokhal adományának több mint 31) százaléka. A Kara-Bogaz-Go! — a „Fekete torok” — több mint száz kilométerre nyúlik be a napégette pusztába. Gyakorlatilag itt csapadék nincs, ezért az öböl óriási természetes vízpárolóvá lett. A kaszpi-tengeri komplex program megvalósításában az első lépés a Kara-Bogaz- Golt a tengerrel összekötő sgoros elzárása volt. 1980- ban ez sikerült, s így a további párolgást megakadályozzák. Óvják a víz tisztaságát is. Ma már va’amennyi olaiki- kötőhen tisztító berendezést építettek. Gesztenyeszezon Egy-egy utolsó nekirugaszkodásra visszatér az elköszönő nyár, de a vadgesztenyehullást már semmi sem állíthatja meg. Reggelenként olyan a Széchenyi tér Nagyatádon, mintha gesztenyezápor hullott volna éjszaka. Délre eltűnnek az apró, barna kis golyók. Tegnap meglestem a titkot. Apró gyerkőcök, nagymamák, műszakba igyekvők és érkezők, szatyrot. vásárlókosarat cipelök hajladoztak a fák alatt. A zacskóból zsákokba került a gesztenye, és vándorútra indult — az áfész meg a MÉH-telep felé. A jól értesültek nem vaktában vágtak neki az útnak: előbb I alaposan tanulmányozták, hogy hol adnak többet. Mert az áfész kettö-ötvenet, a MÉH csak két forintot kínál. Az előbbi az NSZK-ba küldi az atádi gesztenyét, az utóbbi pedig Kőbányára viszi. Hull a vadgesztenye, és persze a forint is. Ezerötös Lada áll az átvevőnél. Tele a csomagtartó. Három mázsát hoztak, s hétszázötven forintot kaptak érte. Tankolásra talán elég lesz. Holnap beállók a gyűjtők közé. N. J. SOROK Próbatétel Az ifjú menyasszony próbára akarja tenni vőlegényét. Közömbös arccal megkérdi: — Mit becsülsz jobban egy nőben: az eszét vagy a szépségét? — Sem egyiket, sem másikat — válaszol a fiú —, tudod, hogy csak téged szeretlek. Érvek A tanár földrajzórán egy fiúcskához fordul: — Karcsi, mondj nekem gyorsan három döntő érvet annak bizonyítására, hogy a föld gömbölyű! •— Először: benne van a könyvünkben. Másodszor: a legutóbbi órán a tanító bácsi mondta, harmadszor pedig: otthon az apukám is ezt állítja! A hét vicce A fiatal pár moziban Ül. A fiú egész előadás alatt a lányt ölelgeti. Végre a mögöttük ülő nő megszólal : — Mondja, nem csinálhatná ezt otthon? — Nagyon szeretném .. De nem tudom, mit szólná hozzá a feleségem. Művelődéspolitika — Miért építettek négyszáz ember számára művelődési házat, amikor a községnek csak kétszáz lakosa van? — Na és mi van akkor, ha egy programot kétszer néznek meg az emberek? Fő az egészség — Ha szép idő lesz — mondja az étterem vezetője —, akkor a kerthelyiségben rendezzük meg a táncmulatságot. Sokkal egészségesebb a friss levegőn verekedni... Étteremben — Van panaszkönyvük? — kérdezi a vendég az étteremben. — Sajnos, már egészen betelt_ Tessék talán eljönni a jövő héten... Diszkrét — Ügyvéd úr, szeretnék elválni! Meg lehetne ezt teljesen diszkréten csinálni? — Hogy érti ezt? — Ügy. hogy a feleségem ne tudja meg ... Vallomás — Drágám! Szeretnék neked elmondani egy édes titkot... — Igazán? — Igen. Van valakim... Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztö-h.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7403 Felelős kiadó: Balajcza János. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet hetö a hfrlapkézbesitő postahivataloknal és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra :i4 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft, egy évre 40p Ft Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató Kéziratokat nem Őrzünk meg, és nem adunk visa*») MEGJELENTEK A NAPTÁRAK