Somogyi Néplap, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-25 / 225. szám
« PÉNTEKTŐL PÉNTEKIG Hatvan indutó a várisi teniszvífsjr!!!i ét Asztalitenisz NB 111 Nagykanizsai .üveggyár Marcali 9:7 Gy.: Ivusza (4), Lantos (2). Rák. A Kanizsán lejátszott mérkőzésen végig íej-íej mellett haladt a két csapat. Kis szerencsével ugyanilyen arányban a marcaliak is nyerhettek volna. Döntő volt, hogy a vendéglátók ifjúsági játékosa három mérkőzést is megnyert. Komló—Kaposgép VL 11:5 Gy.: Nagy (2), Hahn, Halta, Teleki. A fölerősödött Komló biztosan két vállra fektette a kaposváriakat. A Kapos- plast reménye megcsappant a végső győzelemre; erre a papírforma szerint még hat együttes számot tarthat. Megyei bajnokság Zselickislak—K. Gazdász 5:11, Nagyatád—Siófoki Spartacus 9:7, Darány—Ka- posgép VL II 9:7, Lengyeltóti—Siófok 11:5, K. Rákóczi II—K. Gazdász fi:10, Ka- pos-plast II—Boglarlelle 8:8, Kaposgép VL II—Lengyeltóti 9:7. Tenisz A városi tömegsport egyéni teniszbajnokságon . 90 sportoló lépett a vörös salakra, ebből 10 a gyengébb nemet képviselte. A dobogós helyezettek; férfiak, 35 év alatt: 1. Dobrovóczky (kórház), 2. Horváth (Gépipari szakközépiskolái, 3. Hegedűs (VBKM).' 35 év felett: 1. Dobrovóczky, 2, dr. Nagy (kórház), 3. dr. Vékony (városgazdálkodási vállalat). Nők 1. dr. Bartonné, 2. dr. Kővári (mindkettő kórház), 3. Varsányiné (Mezőgép). A vigaszágon: 1. Vörös (Mezőgép), 2. dr. Györki (Somber), 3. Ligeti (Mezőgép) és dr. Hermann (Mezőgazdasági főiskola). A legsportszerűbb játékos: dr. Baka (mezőgazdasági főiskola). . Teke Megkezdődtek az őszi forduló küzdelmei a teke NB Ill-ban. A K. Közlekedési SE biztosan nyert a K. Fáklya ellen, a Vasas Szakcson, . a K. Spartacus pedig — mint az várható volt — Máza- szás/.váron szenvedett vereséget. A Kaposmérő szabadnapos volt. K. Fáklya—K. Közlekedési SE 1:7 (2298:2600) Ld.: Jani 410, Juhász 339, illetve Lőczi 479, Végh 460, So modi- 444. Mázaszászvár—K. Spartacus 6:2 (2275:2214) Ld.: Sovány 401. Sziklai 393, illetve Kovács 411, Szilágyi 386. Szakcsi Tsz—VBKM Vasas 5:3 (2255:2230) Ld.: Niklai 406, Imecs 373, illetve Peltzer 418, Knipli 383, Molnár 375. Motocross-csapatbajnokság Kaposváron Szombaton és vasárnap újra benépesedik a Kaposvár melletti Hangár-domb. Ott rendezik meg az országos motocross-csapatbajnokság harmadik — egyben utolsó — fordulóját. Szombaton délután két órától lesz a kötelező edzés, ott a versenyzők megismerkedhetnek a módosított pályával. A K. Közlekedési SE ugyanis kissé rövidítette a korábbi pályát, hogy a közönség többet láthasson a versenyből, így mintegy 80 százaléka látható a módosított versenytérnek. Vasárnap 10 órától (óránkénti indulással) 3x30 percig versenyeznek a csapatok. Az előzetes nevezésben valamennyi magyar szakosztály jelezte részvételi szándékát. A győzelemre esélyes Kis- kunlacháza minden bizony- 'nyal azt szeretné, ha idei csapatteljesítményére fölte- hetné a . koronát. Az eddigi két fordulót ugyanis megnyerte. A házigazda, a Kaposvári Közlekedési SE együttese csak az egyik fordulóban ért el értékelhető csapateredményt, s így a 1. helyen várja a rajtot. Egy esetleges jö szerepléssel a kaposváriak megszerezhetik a 3. helyet. A KKSE háza táján még nagy a bizonytalanság. Valószínűleg csak egy 4 fős csapatot indít. Ebben 250 kem-es motorjával Néme'th és Komáromi, 500-as CZ- jével Roírics helye biztos. A negyedik indulót a szakvezetés csak a szombati edzés után jelöli ki. Elkészült végre a bekötőút a pályára. Csak gyalogosan (illetve depó jegyes gépkocsikkal) lehet használni. A nagyközönség gépkocsijainak a zselickislaki labdarúgó-pályán van parkolási lehetőség. Angol gondok a 0:0 után Á bukaresti Románia— Magyarország világbajnoki selejtező mérkőzést megtekintette Ron Greenwood, az érdekelt angol labdarúgóválogatott szakvezetője is. Amikor véget ért a küzdelem, sápadtan állt föl a helyéről, s nem is titkolta, mi bántja: ,— Ez a 0:9 számunkra a lehető legrosszabb eredmény — mondotta. — Továbbjutási lehetőségeink így most mar tényleg sivárak. De meg mindig nem vesztek el... Részletesebb nyilatkozatában Greenwobd kiemelte, hogy Svájc kezében van a RÍ SOMOGYI KJ NÉPLAP döntés, búr hozzátette: nem kellemes érzés, hogy az angol válogatott csak azt ' remélje, hogy mások kikaparják számára a gesztenyét. „Pontokat kell ' elvenniük Romániától és pontot a magyaroktól ; de _ még akkor sincs minden rendben, hiszen nekünk még le kell győzni a magyarokat, amire persze, íszárhítok.” Greenwood meg kijelentette : — A bukaresti 0:0 a magyaroknak nagyon kedvező helyzetet teremtett, de még ők sincsenek páholyban. Ami pedig Angliát illeti, mi hoztuk saját magunkat ilyen szörnyűséges helyzetbe az oslói vereséggel, hiszen Norvégia azelőtt meg sohasem győzött ellenünk.” Birkózás Salgótarjánban ifjúsági II. korcsoportős országos szabadfogású birkózóversenyt ✓rendeztek. 24 egyesület 84 versenyzője lépett szőnyegre, a somogyiak közül a legeredményesebben Bogdán szerepelt, s a 60 kg-ban a 3. helyen végzett. Ugyanitt Dörnyei. a 4. lett. A plusz 87 kg-ban Steller szintén a 4. helyet szerezte meg. Az első két versenyző a K. Dózsa. az utóbbi a KASI sportolója. Hiúsági II. korcsoportos kötött fogású birkózók találkoztak Egerben. a Bornemissza Gerge! y-enilókverse- myen. 25 egyesület 105 verlabdarúgó-bajnokság versenybizottsága. Az ülésen részt vett dr. Terpitkó András, az MLSZ területi versenybizottságának elnöke is. Értékelték az eddigi fordulók tapasztalatait és meghatározták a legfontosabb feladatokat. Járási eredmények: Maréali járás: Balatonszentgyörgy—Balatonbe- rény 0:6, Lengyeltóti—Vitya 3:1, Szölősgyörök—Somogy - sámson 2:0, Öreglak—Mesz- tegnyő 1:0, Táska—Buzsák 1:2, Nemesvid—Ordacsehi 2:2, Taps any—Somogy vár, 1:3. 1. Somogyvar 6 5 1 — 16-7 11 2. B.-berény « 4 1 1 23-8 9 3. Lengyeltóti • 6 4 1 1 21-7 n 4. "Szölősgyörök 6 4 1 1 9-7 9 Siófoki járás: Balatonszárszó—Látrany 8:0, Nagyberény—Balatoni Vasas 1:3, Andocs—Balatonföldvár, 3:2, Siófoki Bányász II—Balaton- szabadi 1:1, Balatonendréd —Kötcse 0:0, Töfökkoppány —Zamárdi ' 3:2. Somogyba- bod—Somogyiueggyes 2:1, Köröshegy—Balatonszemes • 2:0. í. Balaton v. b <> —- :w>-íi a 2. ICörü.iiicey * 6------. iü-;í iü 3 . Balatonszárszó s 4 1 1 ni-5 9 Nagyatádi járás: Bolhás— Görgeteg 2:3, Kutas—Somogyi BSE 0:4, Berzence— A múlt hét végén rendezték meg a munkahelyi olimpia versenyeit Kaposváron több sportágban. Felvételünk az SZMT-székházban készült, a sakkversenyen senyzője indult, közöttük a marcali Balogh. Ö az 52 kg- osok között a bronzérmet szerezte meg. Tájfutás Lábod 5:0, Gyékényes—So- mogyud varhely 1:4, Inke— Segesd 1:1, Háromfa—So- mogyszob 1:1, Szabás—Por- rog 2:0. A K. Rákóczi tájfutói a közelmúltban két versenyen vettek részt. Eredményeik: Arató János-emlékvei'seny, Ajka térségében: F 35 C:3. Pavlovics György, F 15 B:3. Csizmadia János. Döbrönte kupa, Pápa térségében: F 13 C;3. Pavlovics Gábor, F 11 C:2. Porcsa Tamás, 3. Ulrich Sándor. N 19 B:3. Szabados Magda. 1. Somogyi BSE 5 3 2 — 13-6 8 2 Somogy szob 5 3 2 — 11-4 8 3. Berzence 5 3 — 2 13-6 6 4. S.-udvarhely 5 2 2 1 11-6 6 5. Szabás 5 2 2 1 8-4 6 Barcs környéke: Darány —Kastélyosdombó 2:0, Dráva SC—Somogytarnóca 0:2, Babócsa.—Heresznye 11:0, Kálmáncsa— Péterhida 3:4, Lakócsa—Homokszent- györgy 4:3, Csokonyavison- ta—Szülök 5:0. Labdarúgás Tegnap délelőtt Kaposváron tanácskozott a területi A kaposvári járás eredményeit ezúttal sem kaptuk meg. A Csiky Gergely Színház 1981. október havi műsora 2. péntek 19.00 Egy hónap falun C'siky-bérlct BEME" 3. szom nat 14.00 Hokirálynő \' „F”-bériet 19.00 Egy hónap falún Somlay-bérJet 4. vasárnap 15.00 Egy hónap falun Vörösmarty-beriet 6. kedd 14.00 Hókirálynö „G”-bérlet 7. szerda 14.00 Húkirálynö „H”-bérlet 8. csütörtök 14.00 Hókirálynö „I”-bcrlet 19.00 Lgy hónap falun Munkácsy-bérlet 9. péntek 14.00 Hókirálynö „J”-bérlct 19.00 Egy hónap falun Bajor-bérlet 10. szombat 19.00 Egy hónap falun Berzsenyi-bérlet 11. vasárnap 15.00 Egy hónap falun Erkel-bérlet 19.00 Eu.V hónap fülűn Katona-bérlet 12. hétfő 14.00 Hókirálynő „K”-bérlet 13. kedd 14.00 Hókirálynő „L”-bérlet 11. szerda 14.00 Hókirálynő ,.M”-bcrlet 15. csütörtök 19.00 Egy hónap falun Komor-bérlet 16. péntek 14.00 Szegény Dániel Ady-bérlet 19.30 Egy hónap falun Rálkay-bérlet 17. szombat 19.00 Szegény Dániel TESZOV A-beriet 18. vasárnap 15.00 Szegény Dániel TESZÖV B-beriet 24. szombat 19.00 Víg ö/.vegv < Miky-bérlet BPMl' 35. vasárnap 15.00 Víg özvegy Gárdonyi-bérlet 19.00 Víg özvegy Katona-bérlet 27. kedd 14.00 Hókirálynö * ..N”-bérlet 19.00 EgV hónap falun Déryné-bérlet 29. csütörtök 14.00 Hókirálynö „0”-berlet 19.00 Víg özvegy Petőfi-bérlet 30. péntek 14.00 Hokirálynő „P”-borlet 19.00 Víg özvegy Kiss Mányi-bérlet 31. szombat 19.00 Víg özvegy Odry-bérlct SZEPTEMBER A nap <».34 ómkor kél, s orrkor nyugsrik; a hold 341 órakor kel, s 17.43 órakor, nyugszik. várható időjárás: PENTEK Eufrozina Délnyugat felöl erős felhősödé?!, egyre t5hb helyen keU számítani esőre, zivatarra. Az északi szel delire töretül és megerősödik. A legmagasabb hőmérséklet ma, pénteken 22 és 27 lók között alakul. A távolabbi kilátások (keddig): csapadékos és napsütéses időszakok váltakoznak. E Darány 3 3-------10-1 6 2 . Lakócsa 3. 3-------11-4 6 3 . S.-tarnoca 3 3-------7-1 6 Jegyek a Jegyirodában válthatok (Kaposvár, Május 1. u. «. telefon: 11-103), — Értékelő előadásokkal fejeződik be ma Siófokon az államigazgatási szakemberek háromnapos tanácskozása. A 19 megyéből érkezett vendégek és a tanácsi költségvetési hivatalok képviselői a szakmai programokon túl hajókiránduláson is részt vettek, s megtekintették a szennai falumúzeumot is. — Bélyegkiállítás nyílt tegnap a Magyar Vöröskereszt megalakulásának 100. évfordulója alkalmából a Mabéosz-székház nagytermében. A bemutatón 12 ki- aiuto 24 gyűjteménye látható: 2500 aloumlapon mintegy 25 ezer bélyeg és levélzáró címke. — Egymillió karácsonyi és újévi képes levelezőlapot forgalmaz Somogybán az idén a Piért. Ez kétszázezerrel több a .tavalyinál. — Komplett várost szállít a Szovjetunióba egy finn építési vállalat. A szibériai Lena folyó deltájában épülő városka 1000 lakosnak ad majd otthont. — Két somogyi fiatal alkotásai is szerepelnek a belügyi amatőr alkotók országos kiállításán, amely tegnap nyílt meg Debrecenben: Maloveczky István rézdom borításokkal, Baranyai Sándor pedig parasztbarokk és Surján menti motívumokkal díszített népi bútorokkal. — Középiskolai technikatanároknak tartottak tegnap továbbképzést a csurgói Csokonai gimnáziumban. A technikát az idén vezették be fakultatív tantárgyként megyénk nyolc középiskolájában. — Honty Márta iparművész alkotásaiból nyílik kiállítás hétfőn Lábúdon a művelődési házban. 'A 17 órai megnyitón közreműködik a berzeneei népi együttes és a rinyábesenyői ci- terazenekar. Szárítótüzek Három terményszárítóhoz kellett kivonulniuk a kaposvári tűzoltóknak tegnap és tegnapelőtt. Szerdán este a berzeneei tsz-ben gyulladt ki egy Colman típusú szárító (a kár csaknem 150 ezer forint), tegnap 'pedig a nagybajomi és a kaposméröi tsz terményszárítóiban keletkezett tűz. Ezt sikerült időben megfékezni, így nem kell beszámolnunk kárról. Egyébként mindhárom üzemben napraforgót szárítottak, s a tüzet technológiai hibák okozták. — Csak egy földünk van címmel országos vetélkedőt hirdet az Országos .Környezet- és Természetvédelmi Hivatal, a Művelődésügyi Minisztérium és a KISZ KB. A vetélkedőn, amelynek döntője 1982 áprilisában lesz, középfokú oktatási intézmények tanulói vehetnek részt, három fős csapatokban. A vetélkedő' részletes feltételeit a Búvár című lap e havi, feladatait pedig októberi szama közli. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 J 100 évval ezelőtt, 1881. szeptember 25-én született, és DJ eves korában, 1956 októberében halt iiicg Lu Hszun kínai regényíró es novellista, a realista elbeszélés kiemelkedő mestere, a modern kínai irodalom legjelentősebb egyénisége. Elszegényedett kisbirtokos családból .származott, s gyermekkora nehéz körülmények közt telt el. Liöbb orvosi tanulmányokba kezdett, de azokat abbahagyva az irodalom iránti érdeklődését elégítene ki. Hosszú evekig pedagógusi tevékenységet folytatott; 1913-tól a kínai irodalom tanára volt a pekingi egyetemen. Több lapot is szerkesztett. Később, 1927-ben Sanghajba költözött, s élete végéig ott tevékenykedett. Első, feltűnést keltő elbeszélésé, az 1919-ben publikált „Az őrült naplója’". Két évvel később jelent meg „A Q hiteles története” című elbeszélése, amely egy nincstelen, ostoba falusi legény tragikus sorsában rajzolt kegyetlen kórképet a kínai társadalom fő bajáról, a tudatlanságról és a közönyről. „Vadfüvek” címmel kötetbe gyűjtött írásaiban viszont líraiság uralkodik. Könyvei magyarul is megjelentek. Erőmű napenergiával Az ország első, napener- . giával működő erőműve szolgáltat áramot a dél-spanyolországi Almeria tartományban a hét eleje óta. A tervek szerint Spanyolországban a villamos energia 2,5 százalékát 1990-ben már a napenergia segítségével nyerik. Ez az arány az ezredfordulóra 4 százalékra nő. — Üj cukorrépa vágó gépet fejlesztettek ki a moszkvai, a harkovi és a szófiai mezőgazdasági gépgyártó intésetek. A szovjet—bolgár együttműködés eredményeként az idén hatszáz, jövőre pedig tízezer ilyen berendezést gyártanak . Bulgáriában. — Hirdetőtáblákat helyeznek ki a , főváros forgalmasabb csomópontjain. Az érdeklődőknek nem kell fizetniük a hirdetésért, csupán föl kell ragasztaniuk,a táblára. — Leesett a kerékpárról szerdán este Csurgón a 62 éves Kovács Ernő helybeli nyugdíjas. Súlyos sérülések- * kel szállították kórházba. — Fedezet nélküli csekkel fizetett "egy autóért a 32 éves, kaposvári Károlyi Miklós. A tízezer forintos csekk beváltásakor derült ki, hogy az OTP-nél nincs rá fedezet. A Kaposvári Járásbíróság ezért nyolchónapi börtönre ítélte és két évié eltiltotta a közügyektöl. Az ítélet ellen a vádlott íöileb- bezett. — Elhunyt Gazda Géza Kossuth-dijas, a Csepel Művek volt dolgozója, a róla elnevezett takarékossági mozgalom elindítója, egykori országgyűlési képviselő. 92 éves volt. — COOPTOURIST-HIREK. 3 njp Becsben. Utazas autóbusszal. íél- panziós ellátással. Kaposvári indulással és érkezéssel, időpont: 1081. november 26-tól 28-ig. Jelentkezés irodánknál. Kaposvár*, Kossuth L. u. 8. Telefon: 12-038. —• A kadarkút! művelődési ház rendezéseben szeptember 26-án 19 órakor magyarflóta- és operett- est. Közreműködnek a Fővárosi OperelLs/inhaz. a Vidám Színpad es az Állami üperaliaz művészéi.