Somogyi Néplap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-11 / 187. szám

A nemzetközi tudományos élet \ betegségei

Történészkongresszusok néhány tanulsága

Itt van a nyár, s ez nemcsak a nyaralás, az idegenforgalom főszezonja, hanem a nemzetközi tudományos élet megélénkülésének is az ideje. Itthon és külföldön egymást követik a konferenciák, kongresszusok meg a szerényebb kollokviumok és szimpozionok, s a külsőségek alapján a nagyközönség hajlamos arra, hogy ezekben csupán a nemzetközi idegenforgalom egyik sajátos.a résztvevők számára gyanít- hatólag olcsó válfaját lássa. Szaktudományos körökben gyakran másfajta fenntartásokat lehet hallani, főként a nagyobb szabású nemzetközi tudományos összejövetelekkel kapcsolatban: túlzsúfolt a program, kevés az igazán újat hozó előadás, a viták formálisak, a résztvevők nagy száma a kötetlen ' és épp ezért annyira gyümölcs ző személyes kapcsolatok és eszmecserék létrehozását is mind nehezebbé teszi. Megkérdeztük Jeszenszky Gézát, a történelemtudományok kandidátusát, a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem adjunktusát, aki részt vett a tavaly augusztusban Bukarestben megrendezett XV. nemzetközi történettudományi kongresszuson, hogy a mind többet hangoztatott rossz tapasztalatok alapján hogyan látja a nagy nemzetközi tudományos találkozók jövőjét, hasznosságát.

— A magyar sajtóban indokoltan nagy figyelmet keltett bukaresti kongresszus minden szakmai és egyéb érdekessége mellett sok tekintetben alátámasztotta az ilyen mammutrendezvé- nvekkel kapcsolatban a történészek körében jelentkező szkepszis. Ha viszont nagyobb távlatban, a korábbi

trtrténészkongressznsoickal összevetve vagy a nemzetközi szinten megoldandó kérdések fényében nézzük ezt a kérdést, ha keressük a történettudomány nemzetközi találkozóiból leszűrhető általános tanulságokat, akkor a kép kedvezőbbnek, a kongresszusok hasznossága meggyőzőbbnek mutatkozik.

Mindenekelőtt: a gondok,

a nehézségek zöme nem újkeletű, tehát nem a tudomány fejlődéséből adódik. Az 1898-ban Hágában megtartott első nemzetközi történészkongresszus óta a lebonyolítás módszerei ugyan sokat változtak, de az alapvető formák megmaradtak, s bizonyos nehézségek, panaszok állandó kísérői voltak a tanácskozásoknak. A kongresszusokon napirendre kerülő témákat és megvitatásuk időpontját előzetesen

megállapított program rögzíti, az ülések egymással párhuzamosán, szekciókban folynak, s így elkerülhetetlenül átfedések adódnak. A vitákban nem jut minden érdeklődő szóhoz, de az egy felszólalásra rendelkezésre alió öt percben nem is lehet sokat mondani.

— Mi fenyegeti jobban ezeket a nagy tudományos fórumokat: a túlzott specializálódás-e i'agy pedig túl átfogónk, általánosságban mozgóak a témák?

— E két tendencia kezdettől fogva egymással párhuzamosan van jelen. A történészkongresszusokon az 1930-as évektől fogva történtek komoly kísérletek e két véglet áthidalására, főként az úgynevezett „nagy témák” bevezetésével. Itt egy szűk korhoz kevésbé kötött kérdést vizsgálnak meg előzetes referátumok és spontán hozzászólások formájában számtalan oldalról, nézőpontból. Ha a vita nem az általánosságok, a, közhelyek, a régi ítéletek ismételgetése szintjén zajlik, akkor ezek a témák képesek ösz- szehozni a különböző részkérdések kutatóit, és élénk, mozgalmas fórumot tudnak teremteni.

— Nem fenyeget az a némely, hogy túlságosan „lerágott csontok” kerülnek így a tudomány asztalára?

— A történettudományban,

de gondolom a többi tudományban is, nincs igazán „lerágott csont”, csak keVés- be fogékony tudós. Vannak szinte soha el nem avuló problémák, sokszor új jelenségek tesznek aktuálissá régi kérdéseket. Persze sok függ a témák kiválasztásától. Jó választás esetén a kongresszusi viták alapján kapunk képet arról, mi foglalkoztatja a nemzetközi történész-közvéleményt, hogyan gondolkodnak ma a szakemberek a történelem nagy kérdéseiről, avagy hogyan néznek ki ma az emberiség nagy kérdései történeti megközelítésben.

— A magyar tudomány hogyan szerepelt a történész- kongresszusokon, és áItalában: mennyire találja hasznosnak részvételünket a nemzetközi tudományos életben?

— Magyarország kezdettől fogva aktívan bekapcsolódott a történészkon gresz- szusok munkájába, Lánczy

Gyula, Marczali Henrik és mások az I. világháború előtti találkozókon megalapozták a magyar történetírás jó hírét. Az 19ö0-as évektől létszámban is erősen föifu- tó magyar kongresszusi képviselet. illetve a magyar felszólalások ismét komoly, kedvező nemzetközi visszhangot váltanak ki. A kisebb országok és nemzetek számára valóban igen fontos a nemzetközi tudományos életben való részvétel: itt van módjuk kitörni nyelvi elszigeteltségükből, így tudják a világ elé tárni sajátos nézőpontjukat, s lélekszámúknál mindenképp jobb arányban részesülnek a világ figyelméből.

— A nemzetközi tudományos életben eltérő világnézetek, különböző felfogások találkoznak, sőt ütköznek egymással. A történetírást az eltérő, nem egyszer ellentétes nemzeti és osztály- érdekek sok esetben egyfajta csatatérré teszik.

— Az eltérő felfogások, eltérő érdekek nem a személyes találkozók termékei, s attól még nem 'Szűnnek meg, ha nem beszélünk, nem vitázunk róluk. Talán túl erős a fogalmazás, mégis kimondom : inkább a tudományos fórumokon, csatázzunk egymással, mint a valódi harcmezőn. A valóságban azért nincs is szó ilyen keserves alternatíváról: a tudománynak lételemét, fejlődésének feltételét képezik a viták, az eszmei konfrontációk, s ezek eredménye nem valami szellemi hidegháború, hanem ennek épp az ellenkezője: a békés és barátibb eszmecsere, egymás jobb megértése, az igazság jobb megközelítése. A történészeknek nem az a feladata, hogy bezárkózzanak országuk határai mögé, s onnan küldjék egymás fölé a tudományos bombákat, de pem is az, hogy a problémákat szőnyeg alá söpörjék; még az sem, hogy mindenki csak „a maga portája előtt söpörgessen”, hanem az, hogy a közeledés szellemében és az igazság igényével nyíltan megvitassák egymással a közös érdekű kérdéseket. A magyar történettudomány képviselőit az utóbbi évtizedekben egyre határozottabban ez a szándék vezérli s bízhatunk benne, hogy még kemény viták árán is csak ez a tisztázás és a rendezés útja, a Duna völgyében éppúgy, mint a tágabb világban.

J. N.

\

Rozoga faházam története

Ilyenkor, ha beköszönt a rekkenö meleg, robbanásig feszült a légkör egyébként békés otthonunkban. Ritkán kapunk össze Izával hűvösebb évszakokban. A balatoni favityilló ürügyén tört ki az ostromállapot ma is. Lőporoshordó ez a vén kalyiba. így hívják a nebulók, akik átdobják a labdát az összeeszkábált kerítésen.

Ürömest szabadulnánk tőle, ha olyan verébre akadnánk, akinek megtetszene. Ámde mi évről évre várjuk azt a csodabogarat. Iza, a feleségem így nyilatkozik:

— Süllyed ez a nyaralónak csúfolt fahaz, Félórát küszködünk a zárral, amíg nyílik az ajtó. Többet erne egy vikendsátor, azt legalább j üzözsinörral zárhatnánk. Már közepes viharban fejünkre is rogyhat a telő.

Köztudottan galambepevei rendelkezem, s ekként

válaszolok a páromnak:

— Nekem pont jó. Hava mennénk nyáridőben, ha ilyen se lenne? Sokkal barátságosabb, mint a szabad ég alatt.

Olaj a tűzre. Ilyenkor töt ki a családi perpatvar.

— Hogyisne! Nekem tök nyomor, és megalkuvás. Rohadnak az alsó deszkalemezek; a prérir.e látunk a lyukon. Egerek rágják az anginákat. Szanaszét repül a toll!

— Nem kell észrevenned. Nomadizálsz, de mégis nya ralsz — próbálóm leszerelni fölhergelt asszonykámat.

— Ügy? Ezt nevezed te nyaralásnak? Ezt az istenverte szegénységét? Rajtunk derül az egess utca. Malik a betonpadló a sok vakondtúrástól. Egyszer hátukra veszik az egész mindenséget, és továbbviszik!... Kész nevelscg, hoyy tasziga. Iják

egymást a családtagok, melyikük nyaraljon előbb a faházban. Tülekednek érte a jóbarátok..;

— Na látod — hangoztatom ilyenkor — mindenkinek megfelel, csak neked nem. Persze, te luxusnyaralót képzelsz. Bottal kergettek az asztal körül kiskorodban, ha kevesellted a bungalót. Neked csak Mijá- misziget, esetleg Kapri.

Gúnyos oldalvágásomra gyilkos szemvillantás a válasz:

— Tudod mit? Utazz csak egyedül, élvezd n szerencsédet; de engem hagyj ki a játékból! Valóoknak is megteszi a. fahaz ...

Békés természetű vagyok, de elönt a méreg engem is ekkora napyzoldsra, Tüstént akcióba lépek. Az ajtó fölé akasztottam lei a táblát, gömbölyded betűimmel:

„Rokonok es jobaratok, figyelem! Osszerogyas vészéPesti pillanatkép

(MTI-fotó, Fényes Tamás felv.)

Polevoj utolsó látogatása Kalinyinban

Újságíró kollégák jártak a közelmúltban nálunk Kali- nyinból. Az első nap a fővárosban sétálgattunk, s a közös ismerősökről kérdezgettük egymást.

— Polevoj? — érdeklődtem.

Két kalinyini barátunk arca elkomorult.

— Nagyon beteg — mondták, szinte egyszerre. — A szive...

A nálunk is közkedvelt író, újságíró ezer és ezer szállal kötődött Kaposvár testvérvárosához: ott járt iskolába, ott állt munkába, ott jegyezte el magát egy életre az újságírással. Amikor moszkvai lakos lett, akkor is tartotta a kapcsolatot szülővárosával, s gyakran beállított, egész váratlanul, a Kalinyinszkaja Pravda szerkesztőségébe.

— No, fiúk, hová mentek riportútra? — kérdezte. S ha kiváló riporteri érzékével igazi nagy témát szimatolt meg, máris telefonált haza, Moszkvába, hogy marad egy hétre. Ezekből az utakból születtek legjobb, hazai, ihletésű írásai.

Polevoj halálhírét nagy megdöbbenéssel olvasták barátai, amikor a telexgépen érkezett anyagot átnéztek. A másnapi újságban egészoldalas összeállítást közöltek róla. Az egyik képen, amelyet illusztrációként' helyeztek el az oldalon, kenyérrel és sóval köszöntik az írót egyik vidéki útja alkalmával. A másik fotó azt idézi följ amikor Borisz Polevoj a szerkesztőségben kollégáival találkozik.

A veszteség nagy volt; az az egy enyhítette a fájdalmat, hogy Polevoj kevéssel a halála előtt még járt Kalinyinban, s szokása szerint benézett a szerkesztőségbe is. Megmutatták neki a sajtótörténeti kiállítást. Az író sokáig álldogált egy-egy tabló előtt, kísérőit humoros történetekkel szórakoztatta;

lye miatt a bungaló zárva. Ápolási költséget nem vállalok!"

Csak láttátok volna a pánikszerű riadalmat és dühödt tiltakozást, amilyet alkalmi nyaralóvendégeink csaptak! Irigyeljük tőlük azt a pár gondtalanul derűs napot, amit itten tölthettek, ebben az osztályon felüli nyaralóban? Talán meguntuk a szívesség üdültetést

? Biztosan külföldiekre pályázunk konvertibilis valutáért! — ilyenformán érveltek régi klienseink.

Szabályos palotaforradalom tört ki lenézett faházam birtoklásáért.

Sehogyan sem. tudtam leszerelni lázongó híveinket. Néhányon megfenyegettek, hogy fölmondják a barátságot. Akár föl is gyújthatom est a rozzant favityiUót, eleg lesz gyújtójának!

Innen kaptam én a mentő ötletei. Fogtam a csákányt, a nyeles baltát, es szétvertem a kalyibamai,

Hunyadi István

fölidézte, milyen volt a szerkesztő, a fotóriporter munkája akkor, amikor ő elkezdte az újságíró mesterséget.

— Aztán nehogy kihúzzátok a nevemet az újságírók névsorából! — jegyezte meg tréfásan.

S ahogy mentek tovább a kiállítási teremben, új „sztorikat” mesélt. Akkor még senki sem gondolta, hogy utoljára hallgatják színes előadását, tanácsait a szakmáról, amelyet annyira szeretett és tisztelt.

Polevoj első írása a Tver- kaja Pravdában jelent meg iskolai estjükről, amelyet a híres parasztköltő, Sz. D. Drozzsinnak szenteltek A hosszú beszámolóból mindössze kilenc sor jelent meg, ez azonban elég volt ahhoz, hogy soha ne hagyja abba az írást. Több mint fél évszázadig ez a lap közölte az írásait, tudósításait, riportjait. Utána a -.Pravda riportere lett, s ha valaki sorba rakná az újságokban megjelent írásait, azokból kikere- kedme a Szovjetunió történelme. Szive parancsa szerint volt újságíró; riportjainak hőseit mindig szerette, tisztelte. S lényegében irodalmi életét is a hősei körében élte. Jóban volt velük, leveleztek, figyelemmel kísérte. miként alakult a sorsuk. Olykor váratlan találkozások hozták meg a kedvét. hogy újra írjon az egykori hősről. Haditudósítóként megszámlálhatatlan emberrel találkozott a frontokon. S milyen öröm volt, amikor a németek kegyetlenségei miatt elkeseredett, vállára boruló felderítőlánnyal asz- szonyként újra találkozott a kijevi operában, s kiderült róla, hogy a nyelvtudományok kandidátusa, két gyermek édesanyja már.

öt évvel ezelőtt a balatonfüredi szívszanatóriumban találkoztunk Borisz Po- levojjal. Egy délutánt töltöttünk együtt vele. Előkerült legnépszerűbb regényének, az Egy igaz embernek magyar nyelvű kiadása. A nyolcadik Az Európa-zsebköny- vek karcsú példányába emléksorokat írt a Somogyi Néplap főszerkesztőjének.

Riportjaim története című visszaemlékezés-kötetét Ba- latonfüreden kezdte írni, akkor meg is mutatta nekünk. Abból való a következő idézet: „En már öreg hírlapíró vagyok, s amikor elérkezik az az idő, hogy kitegyem a nagy pontot az életem végére, megelégedetten mondhatom: mindent

láttam, amit bírtam, mindent megírtam, amit tudtam.”

Ez így van. S az is biztos, hogy neve mindig ott lesz testvérlapunk újságíróinak névsorában.

Lajos Géza

Tv-jegyzet helyett

Mazsolák

Manócska, Manócska, kérlek, ugye, bekapcsolhatom a tévét? Ui, ui! Csak azt szeretném, ha Egérke nem nézné... Ez az én televízióm lesz, jó, Manócska? Kicsit turkálok, és nézem közben. Ui, ui! Manócska, én úgy szeretem ezeket a hajótörötteket minden szombat délután... Most aztán végük. Kár! Hallod, Manócska holló bácsi jön.

Manócska olyan jó, hogy csak én nézhetem a tévét. -Egérke meg nem, beee! Nekem játszik a tévém, igeeen! Figyelj, Manócska, most valami izgi következik! A Magyar Televízió tánc- és popódalfesztiválja. Ui, ui. De malacok!... Hogy az pop- fesztivál? így semmi értelme.

Manócska, Manócska kérlek — miért ül annyi felnőtt a zsűriben? Miért nincsenek ott embermalackák is!? Azok jobban tudják, mi tetszik sajátmaguknak, nem? Hiszen nekik írták ezeket az ui, ui-nótákat, igaz? Akkor miért Tokás bácsi és Sonka néni a zsűri? Ki érti ezt?... Gondolod, hogy az ember- malackaknak is a Korda Gyuri tetszene legjobban? Röf, röf, kiturkalom a mikrofon! a helyéről! Manócska, Manócska — a zsűriről Írlak a műsorújságban, hogy Rosszért)berek? Neeem? Hogy az egy film címe? Miért: ez szerinted egy film?.,.

Manócska, Manócska ui, ui. aludtam eg.vet a szombatra. Ugye, ma is csak en

nézem a tevémet? Egérke úgyis szívesebben játszik a csutkababámmal. Jaj, de aranyos vagy, Manócska! Mit adnak ma? Ahá: Apacs- erőd! Ez jó lesz. Csak...

Csak egy szót sem értek, Manócska. Azt mondod, hogy angolul beszélnek? Ui, ui. De hát én nem vagyok yorkshire-i! Ha meg nem magyarul beszélnek, akkor miért nem lehet elolvasni a belüket, Manócska? Ja, hogy így büntetik azokat a nézőket, akik kánikulában is a tévét nézik.. Így már más, Manócska.

Manócska, kérlek: gondolod, hogy ebben A halál képmásában az Apacseröd betűinek olvasásakor vakult meg a Carl bácsi? Jaj, de sajnálom, hogy az a csúnya Yvonne néni őt is bepaliz- za... Hogyhogy' csúnyán beszélek?! Hiszen a filmekben mindenki így beszél már! Mondd, Manócska, ha ez a Carl bácsi nem lat, miért akar mindenáron képkiállí- tasra menni! Érted te ezt? Ja, ha te sem..

Tudod, mit, Manócska? Ne/.ze ezt a tévét inkább az Egérke!_ Hogy büntetésből kedden is néznem kell, amiért irigy voltam? Jaj, Manócska csak ezt md Inkább a húskombinát...

L. L.

SOMOGYI

NÉPLAP