Somogyi Néplap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-09 / 186. szám

215 ezret fizet a négyes Néprajzi gyűjtés, együttesek veniiszerepjése A Győr-Sopron megyei Kópházán holnap nyitják meg a negyedik délszláv néprajzi gyűjtőtábort. Egye­temi és főiskolai hallgatók, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségé­nek aktivistái néprajzkuta­tók irányításával fölkutatják az ország nyugati részén élő horvátok értékes hagyomá­nyait. Tárgyi és szóbeli em­lékeket gyűjtenek Bezenyén, Kimién, Fertőhomokon és Hidegségen. A közelmúlt­ban a mohácsi délszláv mú­zeum munkatársai a Vas megyében élő szlovének ré­gi használati tárgyait men­tették meg a kallódástól, a harmadik néprajzi tábor résztvevői pedig a Bács-Kis- kun megyei bunyevácok por­táira kopogtattak be hasonló céllal. A tököli t ének-zene- és táncegyüttes a délszláv nem­zetiségek lakta településeken szerepel majd a következő hetekben, s szeptember 16­A múlt század közepére már csak két megközelíthe­tetlen tája maradt földünk­nek : az északi és a déli sarkvidék. Az északi földré­szeknek a sarkkörön túl nyú­ló részei az északi sarkvidé­ken. szinte összeérni látszot­tak, északról nem lehetett őket hajóval megkerülni, ar­rafelé nem vált lehetségessé a közlekedési hálózat kiala­kítása. Pedig nagyon szeret­ték volna megtalálni az északi átjárókat, amelyeken át a hajók e földrészeket „felülről”, azaz északról megkerülve jussanak a Tá­vol-Kelet még kiaknázatlan területeire. Az északnyugati átjáró ví­zi útját Amerika „fölött” keresték, hogy azon át jus­sanak az Atlanti-óceán észa­ki medencéjéből Ázsia kele­ti és északi pontjaira, sőt Amerika nyugati részére is. Az északkeleti átjárót Orosz­ország és Szibéria fölött ke­resték... Csakhamar bebizo­nyosodott, hogy az átjárók — ha egyáltalán léteznek — csupán a nyári hónapokban járhatók, és az északi fél­teke földrészei a sarkvidé­ken nincsenek egymással összeköttetésben. án részt vesz a „Vinkovci ősz” című rendezvényen. A vendéglátók amatőr együtte­se viszonozza majd a tököll­ek látogatását. Jugoszláviai vendégszereplésre készül a Fáklya nemzetiségi együttes is: a horvátországi népmű­velési intézet meghívására augusztus 28-a és 31-e között lipovljani nemzetiségi talál­kozón lépnek föl, egyébként ott látják vendégül minden évben a szomszéd országok­ban élő nemzetiségek képvi­selőit. A német nemzetiségi együttesek programjai is fi­gyelemre méltóak: a sorok­sári tánccsoport például augusztus 22-én a Tolna me­gyei Páriban és Tamásiban mutatja be produkcióit. Tö­rökbálinton, Móron és Gón- ton szeptember 3—8. között pedig a sonnebergi rádiógyár 36 tagú fúvós-zenekara mu­tatkozik be — a törökbálinti fúvós-zenekar NDK-beli vendégszereplésének viszon­zásaként. Először 1850-ben az észak- nyugati átjárót fedezték föl. Bár járhatósága csak később bizonyosodott be, használha­tósága ma is kétséges. Az északkeleti átjárón elsőnek egy svéd kutató Vega nevű hajója jutott át 1879-ben. A telet a jég fogságában kel­lett töltenie. Áttelelés nél­kül 1932-ben sikerült az át­kelés a szovjet Szibirjakov jégtörőnek. 1967-ben egy ke­reskedelmi hajó indult a Szovjetunió balti-tengeri ki­kötőiből a távol-keletiekbe, és vízi úton árut szállított. 1968-ban már rendszeresen használták a vízi utat. Az északkeleti átjárónak kereskedelmi hajóúttá fej­lesztésében nagy szerepe van a modern technikának, a' radarnak, a sarki jégen sod­ródó meteorológiai állomá­soknak, az ellátó repülőgé­peknek és nem utolsósorban a jégtörőknek. Az átjáró has'ználatának a fő oka az volt, hogy így a Távol-Kelet és Nyugat-Európa között a vízi út kerek tíz hajózási nappal rövidebb lett — az északi út használata tehát gazdaságilag nagyon előnyös. A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 32. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A nyere­mények az illeték levonása után a következők: négytalá- latos szelvénye 35 fogadónak volt — az ő nyereményük egyenként 215 ezer forint; három találatra 835, kéttalá- latos szelvényre 30 forintot fizetnek. — Nyolc előadást tartottak eddig a szegedi szabadtéri játékokon, s további nyolc még hátra van. Ma A cigány­báró idei záróelőadására ke­rül sor; tegnap — több mint félszáz művész közreműkö­désével — mutatták be a Teli Vilmost. — tij kiadásban lát nap­világot a 80 éve született Lengyel József elbeszéléskö­tete, az Igéző. • Ezúttal a „Magvető-zsebkönyvtár” kö­tetei között adják ki. — Megjelent a Mai Ma­gyar Művészet című könyv­sorozat 65. kötete, amelyben Úri Ibolya írt Gráber Mar­gitról, a mai magyar festő­társadalom idősebb nemzedé­kének nagy tehetségű alko­tójáról. — Rendezvénysorozat kez­dődött tegnap Bács-Kiskun megyében Vágó Bélának, a magyar forradalmi munkás- mozgalom kiemelkedő alak­jának emlékére — születésé­nek 100. évfordulója alkal­mából. Szülővárosában, Kecs­keméten megkoszorúzták szobrát, s ma Baján emlék­kiállítás nyílik életútjáról. — Vándorszínházak orszá­gos találkozója kezdődött Tatán. Négy hivatásos és amatőr színészekből alakult csoport vesz részt ezen — olyanok, amelyek a nyári hó­napokban a kisközségeket, tanyádat keresik fői. — Kirakodóvásárt ren­deznek ma Szentendrén. El­adásra kínaija áruját takács, szíjgyártó, asztalos, taragó, botos, lazekas, íesus, keicios- to, gyéivenyes es ^tosarionó. Bár a vásár csak egynapos lesz es nem versenyczneo a hajdani nagy vasarosanl, am így is ízenuut ad azoic nan- g illatából. — Lemezlovas-iskola nyílt az NSZK-beli Schweiníurt- ban. Aki sikeresen elvégzi, „íenyes karrier” eiott all, hi- szen az NSkK-ban jelenleg nyolcezer diszKÓKiub műkö­dik, s a íiataioK atlag heti 23 órát töltenek egy-egy ilyen helyen. — Átadták a büki Termál üdülőszövetkezet első épüle­tét. Az országban elsőként — 1978 szeptemberében, csak­nem hétszáz taggal — ala­kúit szövetkezet tagjainak száma az alapítás óta folyton nő. A tervek szerint négy üdülőtelepet hoznak létre a gyógyvizéről híres BüKfür- dőn. — Társalgó címmel a Ba­laton északi és déli partja lesz a téma a Petőfi adó holnap 20 óra 33 perckor kezdődő műsorának, amely­ben Zákonyi Ferenc, Reőthy Ferenc és Matyikó Sebestyén József valí a tóhoz, a telepü­lésekhez való viszonyáról. — Most is „működik” Prá* ga ’egyik látványossága a vi­lághírű Szent Vitus-székes- egyház Zikmund nevű hatal­mas harangja. A harangot 1548-ban Tomas Jaros mester öntötte; súlya 15,2 tonna, „szájának” átmérője 2,56 mé­ter. — A divatcsarnok Lotz- termében mutatja be termé­keit a budapestieknek au­gusztus 13-tól egy hétig Nóg- rád megye hét vállalata. A kiállítók üvegárui, tűzhelyei, ülőbútorai, ruházati cikkei s Nógrád megye népművészeti alkotásai a helyszínen meg is vásárolhatók. Hétfői ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 A BARCSI UNITECII IPARI SZÖVETKEZET FÖLVESZ; 1 számviteli vezetőt, 1 gépi anyagkönyvelési csoportvezetőt Mindkét munkakör betöltéséhez szakirányú felsőfokú képesítés szükséges. Jelentkezés: a szövetkezet elnökénél, 7570 Barcs, Nagy híd u. 1. Északt hajóüt A Szlblr atommeghajtású jégtörő vezette hajókaraván 17 nap alatt két vasúti szerelvényre való árut juttat el 7000 kilométer távolságra AUGUSZTUS VASARNAP Ernőd A nap 5.32 érakor két és W.fl7 érakor nyngszfb; a hold IS.09 órakor kél és 0.47 órakor nyugszik. várható időjárás: Tovább tart a kánikula: fülledt, meleg Idő lesz. Időnként megnövekszik a gotnoiyftiihőzet — többfelé szá nüthatunk záporrá, zivatarra. A zivatarok idején auiteneaieg megerősödik a szél. A legmagasabb hőmérséklet ma. vasárnap fok körül alakul. A Balaton vízének hőmérséklete Siófoknál tegnap délelőtt 11 órakor 24 fok volt. Pannónia '81 Ezzel a névvel rendezik meg augusztus 22. és szep­tember 4. között a szövetke­zeti szakemberek országos találkozóját Harkányban. Az immár 12. alkalommal sorra kerülő fórum módot ad a három nagy szövetkezeti ága­zat — a mezőgazdasági, az ipari és a fogyasztási szövet­kezetek — képviselőinek, hogy mozgalmuk időszerű kérdéseiről cseréljenek véle­ményt. — Nyolcvanéves a legidő­sebb szovjet filmrendező, Ju­lija Szolnceva. Még a néma­film korában, színésznőként kezdte pályafutását. 1961-ben Lángoló évek című művével a cannes-i filmfesztiválon nyerte el a legjobb rendező­nek járó nagydíjat. fipad a Velencei-tó A mostani kánikulában fél centimétert apad naponta a Velencei-tó. A legutóbbi mé­rések szerint átlagos víz­mélysége 1,40 méter. Ez még megfelelő, de a Közép-du­nántúli Vízügyi Igazgatóság már fölkészült, hogy ha to­vább tart a forróság, a pátkai tárolóból — a tó „vízkamrá­jából” — pótolja az elpárol­gott vizet. — 858 garázst kezel a négy somogyi garázsszövetkezet. Az elmúlt öt évben, csaknem 750 garázs épült szövetkezeti tár­sulásban. — Az ésszerű energiagaz­dálkodásért címmel kiadvány jelent meg az Országos Ener­giagazdálkodási Hatóság, il­letve az Idegenforgalmi Pro­paganda és Kiadó Vállalat gondozásában. A kiadvány gazdasági életünk egyik köz­ponti kérdésével, az energia­ellátás helyzetével, az ész­szerű takarékosság lehetősé­geivel foglalkozik. — Motoros—autós találko­zót rendeztek tegnap és ma a Velencei-tó mellett lévő Nadapon — ügyességi ver­sennyel, tó körüli túrával, divatbemutatóval, autósbál­lal. A vetélkedők során a Wartburg gépkocsik eredmé­nyeit külön értékelik, sőt ma délután 2 órakor Wartburg- fórumot is rendeznek. — Viasszal átitatott kar­tondobozokban szállítják a telepítés helyére Svédország­ban a fecsőfacsemetéket. A dobozok akár helikopterről is leereszthetők — sérülés ve­szélye nélkül —, s napokig megvédik az időjárás viszon­tagságaitól a csemetéket. 115 érvel ezelőtt, 186«. augusztus %~én nyílt meg a pesti Allatkert, mai nevén Fővárosi Állat- es Növénykert. Alapítói koruk kiemelkedő, külföldön te el­ismert tudósai — Xantus Já­nos, a világhírű természet­kutató, Gerenday .József, a budapesti Egyetemi Botani­kus Kert igazgatója és Ku- binyi Ágoston, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója voltak. A főváros vezetősége 16 hektárnyi területet bocsá­tott az álíatkert rendelkezé­sére; az Állatkerti Részvény- társaság 1872-ben Állat- és Növény honosító Társulattá alakult át, s megkezdte a hazánkban még korábban soha nem termesztett növé­nyek és nem tenyésztett ál­latok honosítását is. 1907-ben a főváros átvette a társulat­tól : az akkori időkben kor­szerű állatícertet épített föl a Városligetben, s az új in­tézményt 1912-ben nyitották meg a nagyközönség előtt. A második világháború a pestiek kedvenc állatkertiét nagyrészt elpusztította, de a főváros tanácsa a felszabadu­lás után újjáépítette, s rész­ben bővítette. Több mint két évtizede az ismerctterjesfctés- bc a tudományos népszerű­sítő munkába is bekapcso­lódtak az Allatkert tudomá­nyos munkatársai. Gázrobbanás történt tegnap hajnalban a komlói Zobák bánya üzemé­ben. A vizsgálat eddigi ada­tai szerint az üzem mintegy 650 méter mélységben levő vágatában munkavégzéshez szükséges robbantást hajtot­tak végre, s azt követően — eddig ismeretlen okból — nagy erejű gázkitörés tör­tént. A robbanást végrehaj­tók közül Bota János 27 éves vájár, komlói és Mayer János 5b éves vájár, erdősmecskei lakos a helyszínen méghált; a 47 éves, komlói Duzsi Ist­ván életveszélyes szénmo- noxid mérgezést szenvedett. A gázkitörés idején a komlói légaknánál dolgozó két he­gesztő könnyebben megsé­rült. — Tíz mázsa fagylaltot szállít üzleteibe naponta a Somogy megyei Vendéglátó Vállalat kaposvári cukrász­üzeme. A porfagylaltból a presszókban, fagylaltozókban készül az üdítő csemege. — Rokkantkocsit ajándé­kozott. egy rászoruló jai'okép- telen kisgyereknek a csoko- nyavisontai Gépjavító Társu­lás Kossuth Lajos szocialista brigádja. — Tinó Rossi, a francia és olasz dalok kedvelt énekese most lesz 75 'éves. Első leme­ze ötven éve jelent meg, s azóta mintegy, 150 millió pél­dány kelt el a neves művész hangját őrző lemezekből. — Ritka betegségben szen­ved egy dél-afrikai kisfiú. Egyéves kora óta a gyermek évente tíz évet öregedett, s a ma nyolcesztendős fiú olyan, mint egy aggastyán: haja teljesen kihullott, arca csupa ránc, teste csont és bőr... A baj okát nem is­merik. , — A madártani kutató- tábor tegnap zárta kapuit a Hanságban. ' Lakói egyete­misták, középiskolás és mun­kásfiatalok voltak; 15 napig masíélszáz madárfaj viselke­dését, szokásait figyelték, s mintegy ezer madarat gyű­rűztek meg. — Figyelmetlenül vezette Wartburgját tegnap reggel a 7-es főúton — a balatonöszö- di kereszteződés közelében — a 43 éves Rátóti Istvánné ceglédi iskolaigazgató-helyet­tes, s egy előtte fékező sze­mélygépkocsinak ütközött. A Wartburgos és férje köny- nyebben megsérült; a kár 25 ezer forint. — Összeomlott egy hid a hatalmas áradások következ­tében a Kínai Népköztársa­ság délnyugati részén, s a rajta épp áthaladó vonat négy kocsija a mélybe zu­hant. Több mint 137 utas éle­tét vesztette. A hírt pénteken közölte egy kínai újság. — Veterán autók, motorok versenyeztek tegnap a csong­rádi szőlőhegyen. Az öreg járművek nemzetközi gála­bemutatóján az 1908-ban gyártott Gregorie-típusú autó és 1925-ben készített Triumph motorkerékpár volt a rang- idő«. Kezdők és haladók — Az autó vonalát nézd, ne a pacákét! — Boly — — Kaszkadőrként néhány nő is dolgozik a film világá­ban. Az egyik legismertebb, Evelyn Bienert főleg az autó­baleset jeleneteket tartja ve­szélyesnek. Egy krimi jele­netben őt kellett elgázolni, s a jelenet túlságosan élethűre sikerült. Szerencsére megúszf ta néhány horzsolással, kitört fogakkal — és agyrázkódás­sal^. — MEG EC.T HÉTIG férfi hosszú ujjú, kockás- es alkalmi ingek 40",o engedménnyel kap­hatók a Somogy megyei Ipar­cikk-kiskereskedelmi Vállalat szaküzLeteiben es áruházaiban. (85226) — Áramszünet. Az Áramszol­gáltató Vállalat értesíti Kapos­vár lakosságát és közületeit, hogy 1981. augusztus 10-én és 11-én. délelolt 7.20-tól délután 16 óráig a Tanácsház utca pá­ros oldalán áramszünet lesz. 1081. augusztus 13-án és 14-én Simon fa község egész területen tanttmiic áramszünetek.

Next

/
Thumbnails
Contents