Somogyi Néplap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-30 / 203. szám

SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK A csillagnéző Lánykorában gyakran kelt fel éjszaka — mondták is Senglaslban „Holdkóros leszel, te lány!” —, látni akarta az Orion csillagké­pet, a Kentaur alfáját; a Capella csillagot, a Siriust. Egyedül volt a csillagokkal; ez va­rázslatos érzés ... Akkor még odaíönt keres­te azokat. Most — több emeletnyi magasban — lefelé néz: nem is a panorámát mutató város épületei vonzzák, hanem a bennük lakó emberek. — Érdeklődésem az emberi személyiség iránt, állandósult érdeklődés. Én nem holt lelkeket gyűjtök, hanem eleveneket. S itt, a tetőn, a főiskola kollégiumának két üvegfalú tetőszobájában — isten tudja, ere­detileg milyen funkciót szánt nekik a terve­ző — a látogató az első pillanatban meg is bizonyosodik a hitvallás-mondatok hitelessé­géről. Emberi arcok tekintenek rá a falakról; a sokféle emberkarakter abban egyezik: a lelkűk kiül a szemükbe, arcukra... A sze­mélyiség belső jegyei vetülnek ki, tudjuk kik, honnan jönnek, merre tartanak. Azt hiszem, portréfestményekre ez a legtöbb, legdícsé- rőbb, amit elmondani lehet: jellemet állíta­nak elénk. Szirmayné Bayer Erzsébet vendégei va­gyunk a Bajcsy-Zsilinszky utcai kollégium sokemeletes épületének tetején. John Braine híres regényének címével: „Hely a tetőn”. Ki mindenki volt már modellje! Főiskolai hall­gató, anya gyermekeivel, költő, a világhírű zeneszerző özvegye, parasztasszony, tanár­nő... Nyugtató zene árad a magnetofon- rádióból; mindig szól Vivaldi, Bach, Händel muzsikája vagy a nyelvismere­tet kondicio­náló német, francia, olasz élőbeszéd. El­időzünk a szentlászló- senglasli vise­letbe öltözött anya- és lánya festmény előtt. (Szavak buk­kannak fel a múltból, gye­rekkora élet­vidékéről: kitl — szoknya, sere — kötény, hémt — ing, lenes — blúz... Kádi pászl — Kati néni — is ezeket visel­hette! Most itt az *ő arcképe is a falon.) — Innen in­dult , ebből a somogyiból baranyaira változott falu­ból Szirmayné Bayer Erzsébet. — Nem voltunk gazdagok: apám két bottal járó első világháborús rokkantként boltot nyitott ugyan, de rossz kereskedő volt, sze­gény. Inkább érdekelte újság, könyv, telepes rádió, mint az üzlet. Hét gyerek közül négyen maradtunk életben, négy lány, köztük a leg­kisebb. én. Szegények voltunk, de érzelmileg, szellemileg sohasem voltam hátrányos hely­zetű gyerek! Apám kivételes egyéniség, jel­lem volt. aki belém oltotta: minden ember egyenlő. Kezdetben Eszéktől délre éltek, így aztán egyaránt tudott bunyevácul. magyarul, németül, horvátul. Játszotta, énekelte vala­mennyiük dalait... Ma is bennem zsong néhány horvát dal dallamostól-szövegestől, noha nem tudom, miről szólnak. Életem első nagy élménye az a néhány német nyelvű me­sekönyv volt, melyeket édesapám adott a ke­zembe. Kitárult a világ! Kitárult, de mégis csak gátlásosán lépte át Varga tanító úr senglasli eminens tanítványa a szigetvári polgári iskola kapuját, (Évvesz­tesen. mért meg kellett várnia, míg nővérei közül végez az első, és telik a hárompengős tandíjra neki is.) Ugyanilyen szívszorongva állt nővéreitől „örökölt” ruhájában a kapos­vári egyesületi leánygimnázium kapujában, ahová különbözeti vizsgával került. Belecsöp­pent egy ragyogó képességű, öt év óta ková­csolódó közösségbe. És megtörtént a csoda: a lányok befogadták a „német ruhában” napi majdnem száz kilométert vonatozó, őszi lu- csokbaö, ték hidegben íaluvégről állomásig gyalogló társukat, akinek harisnyáját pán­céllá keményítette a hó... Félévkor kiderült: apja rokkant volta nem jogosítja fel tandíj- mentességre — el kell hagynia a gimnáziu­mot, ha nem fizet. Az osztálytársak adták össze a pénzt. És összegyűjtötték neki a má­sodik félévre is, de akkor már a tanulmányi eredménye feljogosította a kedvezményre; társai a pénzen megvették neki — máig őrzi! — Barát—Éber—Takács A művészet történe­te című könyvét, ök mór akkor „határoztak” róla: festő is lesz. Pedig Bayer Erzsébet, aki ugyan otthon már kislánykorában a Pesti Hírlap műmellékleteiben gyönyörködhetett, talán még nem is döntött; akart lenni hiva­tásos csillagnéző — csillagász —, vegyész (a Műegyetemről levélben biztosították: ő lesz az első női hallgatójuk, ha férfi nem jelent­kezik elég), s hallgatott volna tanáraira: Biczó, Zelenik Sarolta, Lendvay igazgatóhe­lyettes biztatta, tanulja az ő tárgyát, hogy taníthasson.,. — Pedig a drága Biczó Ferenc osztályfőnök úr az első latinórán nagyon rám ijesztett. Híres volt németellenes érzelmeiről. Így bí­rálta kiejtése­met: „Bauer, Bauer, maga svábosan be­szél latinul!” De nemsokára már Bayer let­tem néki is, és kedvesen Aszpirinnek szólított. A mai napig „forró drót” köt ahhoz az osztályhoz, akár csak a nagy család­hoz, amelybe születtem. Él­tető, meleg kö­zösségekben éltem, ezért vagyok kiegyensúlyozott. Az emberi kapcso­latok szépségénél semmi sincs fontosabb. Érettségi után „törés nélkül” került 1942- ben a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol Kontuly Béla osztályába járt egészen addig, amíg Bernáth Aurél meg nem nézte néhány rajzát. Másnap, amikor az aulában találkoztak, Bernáth mester közölte vele: „Bayer kisasszony, fölvettem a tanítványaim közé!” Szőnyi Istvánért, Elekffy Jenőért is lelkesedett, Varga Nándor Lajos felajánlotta, tanuljon nála grafikát. A nagybányaia­kat szerette; rokonszenves volt itthoni talajba ültetett költői realizmusuk, s ez hatott a festészetére is. — A közérthetőség számom­ra parancs: nem az én igaza­mat kell megfogalmaznom, hanem a mi igazunkat, s ez fontosabb, mint a szubjek­tum. A közösség igaza maga- sabbrendű igazság. A főiskolai évek otthoni háttere nem volt szivárvá- nyos. Apját kihallgatta, meg­fenyegette a Gestapo, mert a szentlászlói fiataloknak azt javasolta: a magyar hadsereg­be álljanak, ne az SS-be. Ké­sőbb viszont, amikor a kitele­pítések folytak, elvették tőlük a fél házat. Édesanyját akkor „ütötte meg a szél”;.soha töb­bé nem hallották szavát, úgy halt meg 1957-ben, követve a családfőt, az apát, aki 55-ben hunyt el; még utoljára az új­ságját kérte. — Férjemmel a felvidékiek kollégiumában ismerkedtem meg 1946-ban, ez volt az első koedukált kollégium. Egyetemi kollégiumi nevelőtanár volt, mindenki „Bandi bácsija” fiatalon, még maga is tanult a munkája mellett. Fé­nyes, gyönyörű évek voltak. Szeretetcso- magból öltöz­tünk, meg egy­más ruháiból, úgy jártunk randevúra. Mi­vel a „meny­asszonyszoba” lakói is a leg­különfélébb főiskolákról, egyetemekről kerültek össze, egymástól leg­alább annyit . tanultunk, mint a főisko­lán. Pedig Cs. Szabó László­tól, D oma­novszkytól, Révayiól volt mit elsajátíta­ni...! Jártak az Operaházba • stnemuv*' szeti főiskolások bérleteivel, beszöktek a pró­bára, amikor Kodály koncentre készült. — Ripsz-ropsz esküvő volt a miénk, s még­sem elhamarkodott. A férjemben én ugyan­azt az erkölcsiséget észleltem, ugyanazt a tartást érzékeltem, mint apámban. Sírtam örömömben, amikor Szentlászlóra megtávira­tozta: „Summa cum laude, Bandi.” Így tud­tam meg, hogy ledoktorált, mégpedig kitün­tetéssel. Három nap alatt megesküdtünk, mi­vel Dombóváron két állás kínálkozott. Fér­jem az ipari leányközépiskola igazgatója lett; ott tanítottunk, majd (amikor az megszűnt) a tanítóképző igazgatóhelyettesévé nevezték ki. Albérlet, négyszáz forint fizetés, az ötvenes évek minden nehézsége ... Bandi bácsi édes­anyja velünk lakott, sok terhet levett a vállam- ról. Mindent vállalt értünk! És jöttek, jöttek Szentlászlóról a csomagok ... Tiszta tekinte­tű, tiszta szándékú falusi lányokból nevel­tünk jó pedagógusokat, szaktekintélyeket. Megismertem a gyönyörű anyai hivatást; ez csodálatos élmény volt. Endre ma már kutató vegyész, Zol­tán építész- mérnök, elfo­gadott talál­mányokkal, tervekkel... Mindkettő nős. Unokáink van­nak! Ahogy Szir­mayné Bayer Erzsébet festői világára hatott a tanár-költő Szirmay Endre költői, emberi világa, úgy gyakorolt ha­tást ő a festé­szetével Szir­may Endre költészetére. íme, az Egy kép előtt című vers, amely bizonyosság a mondottakra: Vidáman virít a kék a képen s a háttérből ezüstbe fagyott szürke úgy dereng, mint a hunyó parazsak üszke vagy mint a zöld hátú légy a mézen. majd szárnyra kél a kék a szürkeségből a színek puhán összemosódnak árnyak és szárnyak összefogódznak és zümmögő csend ragyog a messzeségből. A Maroknyi sors című kötetben több vers is tanúskodik az ihlető harmóniáról. De ez a. kötet már életük kaposvári fejezetéhez kap­csolódik. Az 1959,60-as tanévre — lakásígé- ret.tel — a somogyi megyeszékhely tanító­képző intézményének tanárai lettek; az isko­la, mely a legszebb hivatásra nevel, közép­fokúból felsőfokúvá, majd főiskolává lépett elő. Mennyi öröm érhette a pályáján a kép­zőben, a pécsi tanárképzösök konzultációs központjának vezetőjeként tíz évig, az orszá­gos főiskolai diákrendezvényeken — ahonnan díj, helyezés nélkül sohasem tértek haza ta­nítványai —, a dombóvári művelődési ház­ban, ahová húsz évig visszajárt szakkört ve­zetni — és a Szocialista Kultúráért miniszteri kitüntetésben részesült —, az INSEA-világ- kongresszusokon, melyek alkalmával Prágá­ban németül tarthatott előadást (Budapesten szintén), a SÁÉV rajzszakkörében — ezt. egy év óta vezeti —, és festőművészként. 1970 óta tagja a Képzőművészeti Alapnak, kiállítást rendeztek neki szülőfalujában, de Szigetvá­ron, Szekszárdon, Bonyhádon, Dombóváron, Kaposváron, Pécsen, Budapesten, Nagyatádon, Nagykanizsán is. Vásárolt tőle a Magyar Nemzeti Galéria, s kiállításain a „Megvették” felirat gyakran kerül ki festményei alá. Ne­ves műkritikusok, művészettörténészek mél­tatták munkáit. M. Kiss Pál, Ecsery Elemér, dr. Maksay László... Szíj Rezső ezt írta: „Új teremtés ez. Eszközei közt legnagyobb ereje a szín.” Pogány ö. Gábor így méltatta; „Ebben a művészetben megvan a finom, árnyalt ko- lorit rendkívül biztos, jó hallású, abszolút hallású intonálása, és ugyanakkor megvan a színvilágnak a frissessége, gazdasága, sőt ele­vensége.” Szirmayné Bayer Erzsébet rendszeres részt­vevője nyaranként a művésztelepeknek, a Fészek-klub havi összejöveteleinek — ezeket a vizuális szakosztály rendezi —, a Magyar Pedagógiai Társaság peripatetikus-napjairól sem szokott hányozni. Hamburgtól Helsinkiig, Párizstól Kaliforniáig feszülnek a kaposvári Bajcsy-Zsilinszky utcai lakástól a barátság szálai, melyek a nyitottság szellemében szö­vődtek. Egyszer — még az ötvenes évek derekán — üdülői beutalót kaptak. Akkor ejtette rabul őket a Balaton; 1958-ban telket vásároltak a fonyódligeti parton. Minden téglának, min­den töltésbe épített kockakőnek története van. Ez a ha­talmas ablakú, nyílt vízre „látó”, puri­tánságában gyönyörű fe­hér ház — így is nevezik: Fehér Ház — annak a há­romszögnek az egyik csúcsa, melynek má­sik két hegyét s kaposvári lakás és a műterem ké­pezik ... Éle­tük színterei. — A vilá­gunkat magunknak kell megteremteni — mondja Erzsi néni a fonyódligeti villa pázsit- udvarán. És ennek a mondatnak háttere, de távlata is van, jelentése az életműre is ért­hető. — Látod azt a nyárfát? — kérdezi Bandi bácsi. — Amikor összefogtunk, hogy feltölt­sük a partot, az egyik védő vaslapnak neki- tamasztottam egy dorongot. Abból a dorong­ból lett ez a gyönyörű fa ... Friss gyümölccsel kínálnak. És a festő­pedagógus életének szellemi gyümölcsével: — Az én tevékenységemnek, munkámnak célja ugyanaz, ami harminc éven át tanári tevékenységemnek is célja volt: munkálkodni azon, hogy szebb és jobb legyen életünk; hogy az emberi kapcsolatok tisztességeseb­bek, őszintébbek legyenek, mert szerintem ez a leglényegesebb minden ember életében. Jó közérzetemet az adja, hogy sohasem érzem magam kívülállónak, hanem egy nagy közös­ségben, amelynek hasonló szándékai felerősí­tik energiámat, erőt adnak. Örömet szerezni az embereknek, mindazoknak, akikkel szót válthatok, akikre hatni tudok, s akik hatnak rám! A művészet, az igazi mű­vészet egy emelkedettebb létbe segít eljutni az embereket, ezt sokszor magam is- éreztem s ezek az élmények kitörölhetet­lenül élnek, munkálnak ben­nem. De: mérhető-e a művészi teljesítmény? Nyilvánvaló, hogy arról kell megbizonyosod­nom: munkáim képesek-e úgy hatni a közönségre, amilyen szándékkal, inspirációval fes­tem „őket” ... Sok emberhez szeretnék szólni, ezért vagyok realista festő. Alapvető igazság számomra, hogy ne csak a ma­gam, de sok ember életérzését fogalmazzam meg eszközeim­mel. Ezért tölt el őszinte öröm­mel, ha egy-egy kiállításon a visszajelzés pozitív, baráti hangnemű, igenlő. A művész­nek minden bemutatkozás vizs­gát jelent. Ilyen „exámen” lesz számomra az a szeptember lS-i siófoki kiállítás is, amelyre fo­kozott energiával, ambícióval készültem, hiszen itthon, So­mogybán mutatkozhatok be is­mét. Milyen tisztán ragyognak a fel Hágok l . Leská Mii'. ..‘3 -'.sC'fkíiiiiíV

Next

/
Thumbnails
Contents