Somogyi Néplap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-02 / 180. szám
A Távol-Kelet az Oroszországi Föderatív Szovjet Szocialista Köztársaság egyhatod része, területe több mint 3 millió négyzetkilométer. A hatalmas földrész és a mérhetetlen óceán találkozása sajátos monszun-jelleget kölcsönöz a vidék éghajlatának, télen a szárazföld felől az óceán felé, nyáron pedig az óceánról a szárazföld belseje felé vonulnak a hatalmas légtömegek. Vlagyivosztok a Tengermellék közigazgatási központsportcsarnokban, augusztus 4-én és 5-én a Diósgyőri Várszínpadon, 8-án és 9-én a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon, 12-én és 13- án Szegeden, az Űjszegedi Szabadtéri Színpadon. — Hogy a közönség tudja, mire vált jegyet: hallhatnánk valamit a mű történetéből? — Előadásunkban megjelennek a Néró-korabeli Kóma ismert és kitalált figurái — mondja Miklós Tibor. — Azt a fikciót fogadjuk el, hogy Nérót a sztárcsináló Agrippina és Seneca azért juttatták a siker csúcsára, mert saját üzleti érdekeiket akarták érvényesíteni. A történetet átszövi egy szökött rabszolga, a szélhámos Kip- rios—Jézus mesterkedése, aki a feltámadott megváltónak adja ki magát. Kiderül, hogy egy mítosszal miképpen tud visszaélni egy kókler. Mindezt sajátos szöveggel és sajátos zenei megfogalmazásban mutatjuk be. Néhányan a szereposztásból: Néró — Szolnoki Tibor, Agrippina — Kárpáti Denise, Seneca — Usztics Mátyás, Kiprios—Jézus — Szakácsi Sándor, Ulrika — Kováts Kriszta. Vendég: a kubai Mi- lagros Desdunes táncm'ű- vésznő. Koreográfus: Sva Keinthaller és Lothar Hanti, a berlini Metropol Theater balettegyüttesének művészeti vezetői. H. A. Nem mimíig a legszebb A szépek szépe Tizenkilenc éves, 177 centiméter magas, 59 kiló. A szeme szürke, haja bronzvörös ... — így mutatták be az újságírók Irene Saez Conde-t, az idei Miss Univerzumot. A 'fölsorolásból már el kellett hagyni a bűvös számokat az egyes testrészek méreteiről,, napjainkig ennyi sikert ért el a nőszervezetek harca a szépségversenyek ellen. Ki- fejezhétik-e egyáltalán a női szépséget a számok? A szépségversenyek tanúsága szerint — igen. Persze, nem az. effélék, mint 167, 50, 91. 5, 44, 6, 91, amelyek az 1973- as királynő adatai, hanem a nagyobbak, az ezresek, amelyek bankókat jelentenek. Az előző számsor és a bájos ard ötvenezer dollárt hozott a fülöpszigeti lánynak. Tavaly húszezer fontot kapott Gabriella Brum, a legszebb nő a világon. S ennyit kapott akkor is, egy titokzatos adakozótól, amikor lemondott a címről. Ezenkívül a bemutatók — persze fürdőruhában —, a gálaestek, a föllépések, mind-mind szép pénzt hoztak. Sokak számára a legnagyobb csábítás: a győztes jutalma lehet filmszerep, fo- tómodell-karrier, „szerencsés” házasság... De kik támadják a szépségversenyeket és — ugyan miért? Elsősorban a feminista mozgalom harcol az „állatvásár” ellen, amelyben a női méltóság megcsúfolását látja. 1970-ben öt lány (hogy szépek voltak-e, nem tudni) síppal, füttyel, kiabálással zavarta meg a választást Londonban a Royal Albert Hallban, tojással és paradicsommal hajigálta meg a résztvevőket. Julia Morley, a verseny szervezője lemondott — röppent föl a hír, s a jóslat: talán a hetvenes világszépeválasztás lesz az utolsó. De a jövendölés nem vált be. A választások túléltek min-, den botrányt. Tíz éve Júlia Morley,' a szépségverseny-szervező, akit 31 éves szépasszonyként’ ót gyermek anyjaként mutatott be a sajtó, még- elgondolkodott a szépségversenyek ha-, nyatlásának jelein. „Ügy látszik, húsz év után ez is SZTÁRCSINÁLÓK Á papírpénz karrierje tásai a papírpénz eredetéről nem egészen helytállóak, hiszen i. e. a 2. század elején már ismerték a papírpénzt Kínában. Schlötzer göttingai tudós 1797-ben hasonló megállapításra jutott: a mongolokat tartotta a papírpénz felfedezőinek. Marco Polo és Schlötzer megállapításait cáfolja az a tény is, hogy Kínában 1264-ben, tehát a mongol uralom előtt nemcsak ismerték a papírpénzt, hanem újabb pénzekkel cserélték ki a régieket. Marco Polo naplója és jelentései viszont Európa népet is megismertették a papírpénzzel. A papírpénz elterjedt az egész világon. Olykor a gazdasági válságot a papírpénz fokozott kiadásával próbálták megoldani, de ez sohasem sikerült. Korunk idős emberei jól emlékeznek az időnként fellépő inflációs időkre (az 1920-as években, vagy pl. a II. világháború befejezése után, a forint bevezetése előtti időszakban). Ekkor a pénz elértéktelenedése felborította az emberek életét, szinte elviselhetetlenné tette. A rohamos pénzel- értéktelenedés erősen próbára tette az emberek számolást ismereteit is, hiszen pl. 1946-ban — a forint megjelenése előtt — egy villamos- jegy ára 10 billió pengő körül mozgott. Előfordult, hogy a mai villamosjegy-ár másnapra kétszeresére emelkedett és maroknyi vadonatúj papírpénzzel kellett megváltani. A villamoskalauzok pedig a tömegnyi, naponta új, előttük eddig elképzelhetetlen értéket kifejező papírpénzeket szinte számolatla- nul gyűrték a magukkal cipelt zsákokba és így adták át az elszámolási helyeken, ahol legtöbbször nem volt ember, aki megszámolja és ellenőrizze e hatalmas pénz- mennyiséget ... A papírpénz használata mg már világszerte általános, az aranypénzek pedig az 1930- as nagy világválság után fokozatosan eltűntek. n. j. véget ért, fejezzük be a dolgot. Húsz év nagy idő, egy ötlet elöregedett, az ízlés változik” — nyilatkozta. Tavaly ez a kérdés már fel sem merült. „Állatvásámak hívnak minket” — méltatlankodott ... „Mutasson nekem még egy állatvásárt, amelyik ötmillió fontot költ jótékonyságra! Mi egy új osztályt rendeztünk be a King’s College Hospital számára”. Majd egy másik vádról.: „A kritikusok soha nem döntik el, mit akarnak. Egyik pillanatban állatvásár, a másikban szextilalom a világ szépeinek. Nekem semmi bajom a szexszel. Sőt, szeretem. Melegség, lágyság, közelség a legfontosabb dolgok számomra. De ezek közül a lányok közül többen is szigorú, régimódi - családból származnak. Sokan még iskolások. Ha bármi történnék, mi lennénk felelősek. Tehát amíg itt vannak, azt mondom nekik, oké lányok, felejtsétek el a romantikus képeket! Két hétig dolgozni fogunk”. Igen. A ezextilalom hozzá tartozik a szépségverseny idilli kepéhez. A puszta szépségben gyönyörködjünk::.? Pedig, ahogy a lányok célja sem pusztán a győzelem, a nézőké sem csupán az esztétikai élmény. De a legfontosabb vádról még nem esett szó, s ez az, hogy nem tiszták a versenyek. Már az első — mitikus — szépség- versenyen sem csak a szépség volt a döntő. Amikor a viszály istennője az istenek közé dobta az aranyalmát, rajta a felirattal: „A legszebb nőnek”, hárman versengtek érte. Héra azt ajánlotta fel Parisnak, a zsűrinek, hogy egész Ázsia urává teszi. Pallas Athéné megígérte, hogy minden háborúban ő lesz a győztes. Aphrodité pedig feleségül ígérte néki a legszebb nőt a világon. Így lett övé az alma. Ma, ha nem is megvesztegetés, de mindenféle politikai, gazdasági érdekek húzódhatnak a döntések mögött. A választásokon nemcsak a lányok vonulnak fel, hanem kozmetikai és divatcégek, producerek és tévétársaságok, sőt politikusok is. Ez háttér. A szépségtapasz rajta a győztes mosolyig T. A. Vlagyivosztokból az utóbbi években jelentős óceánkutató expedíciók indultak ki és érkeztek vissza ide a több hónapos kutatóutakról. A kutatóhajók felkeresték a Japántenger, a Csendes-óceán, sőt az Indiai-óceán kutatási területeit. Az elmúlt években jelentős programot teljesített a Kallíszto nevű szovjet óceánkutató hajó, amely az Indiaióceán fizikai és kémiai jellemzőit mérte, valamint a sekélyebb vizű tengerfenék élővilágat tanulmányozták. Ké-’ púnkon könnyűbúvár-szkafanderben Borisz Preobra- zsenszkijt, az expedíció vezetőjét látjuk az óceán fenekén kisebb mélységben. I A papírpénz, amely az aranypénzt helyettesíti, az állam által kibocsátott pénzjel, melyet az allam elfogadási kötelezettséggel ruház fel. A papírpénz minden valószínűség szerint Kínából származik. I. e. 119-ben U-ti császár idejében fehér szarvas bőréből készített, színes festményekkel díszített, négyszögletes bőrdarabok voltak pénzként forgalomban. Feljegyzések szerint a császári asztalhoz meghívott kínai előkelőségek kötelesek voltak ilyen pénzt beszerezni, hogy arcukat „az ég gyermekeinek” — a császári ház tagjainak — belépésekor ezzel elfedhessék. Egy másik kínai adat közli, hogy i. sz. 605—617 között olyan súlyos gazdasági zavarok keletkeztek a meny-, nyei birodalomban, hogy kényszerűségből sokféle értékes tárgyat használtak papírpénz helyett. így pl. forgalomba kerültek bőr- és papírdarabkák, vaskorongok is. I. sz. 800 körül általános fémhiány keletkezett Kínában, és emiatt elrendelte a császár, hogy fémet semmiféle célra felhasználni és azzal kereskedni nem szabad. Egyidejűleg elkobozták a gazdag kereskedők drága fémkészleteit is, de — hogy a kereskedelemben fennakadás ne keletkezzék, a kincstár ez elkobzott fémek értékének megfelelő utalványokat bocsátott ki, melyeket pénzként lehetett felhasználni- _________mwr.—ú— • A fémek beszolgáltatását még 200 évvel később is megkövetelték. Feljegyezték, hogy i. sz 1021-ben a kincstárnak átadott fémmennyiség elérte a 2 millió uncia súlyt. Ez a készlet aranyból és ezüstből állt. Előbb a gazdag családok foglalkoztak pénzkibocsátással, majd a császár saját magának tartotta fenn ezt a jövedelemforrást, hogy az udvar anyagi igényeit kielégíthesse. Ugyanekkor rendeletet adtak ki a mindinkább elterjedő pénzhamisítás üldözésére és a császári pecsétet meghamisító nyerészkedők szigorú megbüntetésére. A papírpénz használata Időnként megszűnt, majd újra feltámadt. A 13. század közepén mongolok hódították meg Kínát és Kubláj kán újra bevezette a papírpénz használatát. Ebben az időben a pénzeket fa kérgéből készítették és magas értéke volt: egy uncia ezüstöt vagy egy uncia aranynak egytize- dét érte. Marco Polo, a hires velencei kereskedő, aki 17. évet töltött Keleten, főleg Kínában, a 13. század végén feljegyezte, hogy a mongolok voltak Kínában a papírpénz bevezetői, amikor a hatalmas birodalmat megszállták. Véleménye szerint Perzsiába is a mongolok juttatták el a papírpénzt. Mint az előzőekből kitűnik, Marco Polo megállapíBúvár biológus I let Lovas Pál és Bogyó Barna munkája. — A díszletet régiessé, ugyanakkor egyetemessé kívánjuk tenni — mondja Kovácsi János..— A nyáron huszonhat előadásunk lesz. Sportcsarnokokban, szabadtéri színpadon, cirkuszi sátorban játszunk, tehát olyan díszletet igyekszünk kialakítani, amelyik megfelel az aréna félkörívének. A Sztárcsinálókat az óbudai Május 9. park cirkuszi sátrában augusztus 15-től augusztus 30-ig játsszák. Ennek előtte bemutatják néhány nagyvárosban is — augusztus 1-én és 2-án a szombathelyi ja. A város az apró öblöcs- kékkel tagolt Muravjov— Amurszkij-félszigeten fekszik. Jelentős csendes-óceáni kikötő, egyben közigazgatási és művelődési központ. Vlagyivosztokot 1860-ban alapították. Elsősorban kikötőváros. Vezető helyet foglal el a városban a hajógyártás és a gépgyártás, de rádió- és gyógyszergyára is van. Több kutatóintézet is működik Vlagyivosztokban, így a csendesóceáni halgazdálkodási intézet és az oceanográfiai intézet. A Rock Színház — egyelőre nyári „turnészínház”. Tagjai énekesek, zenészek, tehetséges fiatal színészek. Tavaly nyáron a margitszigeti kertmoziban Webber—Prince szerzőpáros Evita című rockoperáját mutatták be. A produkciót a hazai kritika elismerően fogadta. A Sztárcsinálók: az első magyar rockopera. A szövegét Miklós Tibor írta, zenéjét Várkonyi Mátyás szerezte. A mű ősbemutatója június 25-én volt a győri sportcsarnokban. — iviiért éppen Győrben? — Mindenképpen vidéken szereltük volna bemutatni — mondja Kovácsi János rendező. Magyarországnak az egy- centrumü jellegét (ami nyáron Budapest—Balaton centrummá egészül ki) akarjuk megtörni. Miklós Tibor és Várkonyi Mátyás közreműködtek a győri Kisfaludy Színházban bemutatott örvényben című musical színrevitelében. A darab körüli kedvező visszhang, a városi vezetők és a színház támogatása lehetővé tétté, hogy itt legyen az ősbemutató. Az operát a Rock Színház tizenkét fős zenekara kíséri, tagjai a Generál és az Apóstól legjobb zenészei. A díszA Csiky Gergely Színház 1981. augusztus 2-án 20 órakor mutatja be Kaposváron a Killián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központban MOLIERE: Nők iskolája C. VÍGJÁTÉK AT. Jegyek elővételben július 29-től a ’ rendezvényirodaban és a helyszínen válthatók. (85221)