Somogyi Néplap, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-20 / 195. szám

\ dftl A főszerepben: Medveczky Ilona. A Magyar Televízió szó­rakoztató főosztálya Bednai Nándor rendezésében ötvenper- ces műsort készített Medveczky Ilonával (MTI-fotó — Tóth Bálint felv. — KS) Brigádélet helyett Mai Magazin Mintapéldányokat küldtek A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa a Brigádélet utódjaként indította útjára júliustól a Mai Magazint. Somogy 192 vállalatához, üzemébe, szövetkezetébe, intézményébe szintén meg­küldték már k mintapéldá­nyokat. Az első vélemények szerint a szocialista brigá­dok tagjainak tetszik a tar­talmában és küllemében is megváltozott lap. A szerkesztőség elsősor­ban azt tűzte ki célul, hogy a korábbinál sokkal széle­sebb körhöz szóljon. Az el­ső szám szerkesztőségi cik­ke azt ígéri az olvasóknak, hogy neves szerzők — tudó­sok, politikusok, írók, köl­tők, művészek, műszakiak, művelt munkások — írásait közlik a folyóiratban. A Szaktanács nagy pél­dányszámú magazinja be­kapcsolódik abba az érdek- képviseleti és érdekvédelmi munkába, amelyet a magyar szakszervezetek látnak el. Ezenkívül technikai, és mű­szaki ismereteket is közöl, sőt mindennapi tanácsokat, információkat is terveznek az egyes lapszámokba. Könyvről, filmről, színház­ról, televízióról, munkás­művelődésről, közoktatásról is írnak hogy az olvasókat eligazítsák a kulturális és művészeti életben. A most megjelent augusz­tusi szám átlapozása azzal biztatja az olvasót, hogy a Mai Magazin valóban nép­szerűbb lesz, mint a most megszűnt Brigádélet. Bartók Lengyelországban Bartók Béla születésének századik évfordulójáról Lengyelországban is méltó­képpen megemlékeztek. Mű­vészetéről már a II. világ­háború előtt itt kaptak hírt a lengyelek, de zenéjét csak jóval a háború után ismer­ték meg. Bartók népszerűsí­téséért sokat tettek a varsói ősz modernzenei fesztiválo­kon föllépő művészek. Ze­néje átütő sikert aratott 1958-ban, Az idei évfordulót ország­szerte több koncerttel ünne­pelték. A varsói Nemzeti Filharmónia a II. hegedű- versenyt tűzte műsorára a híres hegedűművész Wanda Wilkomirska közreműködé­sével. Magyar énekesek — Déry Gabriella és Szalma Ferenc — részvételével pe­dig koncertpódiumon hang­zott föl A kékszakállú. . Az ünnepségek egyik köz­pontja a varsói Magyar In­tézet volt; ott kiállítást is rendeztek Bartók életéről és munkásságáról. KENYERKE Sárboglya volt az a hátsó­udvari kemence. Alatta me­legedtek a macskák, oda toj­tak a tyúkok. A négy lábon álló építményben — öreg­anyám szakértelmét dicsérte — sült a kenyérke. Így, ki­csinyítő képzővel mondtuk mindig; talán nem is csak amiatt, hogy gyerekek vol­tunk’ s a gyerekkel mindig így beszélnek — mivel ő maga is kicsi, a nevéhez jár a „ka" vagy a „ke" végző­dés. A kenyér talán azért volt kenyérke, mert nem mindig volt, belőle nagy da­rab azokban az években... A szomszédok it ott sü­tötték a mi kemencénkben. Finom, dombos kenyereket, lapátnyi lángállót. Ha be­sütöttük, már az is öröm volt a gyereknek. Szomszédi .,péknek” persze, nem fizet­tek. Hozták a gallyat, á fát amivel tüzeltek, s a köszö- nömön kívül nem tartoztak semmivel. Azaz-... Azaz mégiscsak „adóz- tak"valamivel. A tészta vé­gét, a maradékot pici ke­nyérgyerekké gyúrták, ebből sült az „adó". Finom rozs- cipók. Mindenhol domború, illatost forró „tized" a ke­mencetulajdonos unokájá­nak ... Nekem. Talán a for­mája miát-t lett a neve „pom­pás”. Milyen nevetséges szó. Gyereknyelvi szó — nem található szótárakban, értel­mező könyvekben. „Hivata­los” elnevezésnek ott van a cipó... Itt, Somogybán hal­lottam: valamelyik faluban bubolának is hívják ezt a kerek, zsemlyénél valamivel nagyobb kenyérkét. De az ízét nem éreztem azóta sem. Az az íz nincs többé. Az az illat, az a me­leg, az a nyálcsorditó íz ma ga volt a gyerekkor. L. L. OGé | NÉPLAP XXXVII. évfolyam, 195. szám 1981. augusztus 20., csütörtök Hétszáz fiatal versengett Befejeződött az if/úgárdisták nyíregyházi szemléje Az ifjúgárdisták XI. szemlé­je tegnap fejeződött be Nyír­egyházán. A város központ­jában — a Kossuth téren — fölsorakozott fiatalok fogad­ták az Ifjú Gárda zászlaját, majd az országos parancs­A CB (Citizen Band, azaz mindenki sávja) nagyon népszerű a rádióamatőrök között. A Posta Rádió Tele­vízió Műszaki Igazgatósága egyre több ilyen CB rádiód engedélyt ad ki. S bár a CB-rádiózás teljesen kötet­len, elkerülhetetlenné válik a forgalomszabályozás. Szükség van arra is, hogy ez a hasznos szenvedély végre megfelelő szervezeti formát kapjon. Meg kellene teremteni például a készülé­kek beszerzésének, javítá­sának feltételeit, s rende­zésre várnak a rádió adó— vevők behozatalával kap­csolatos- vámszabályok is. Rendkívül nagy jelentősége volna annak is, ha a CB- rádiósok többet segíthetné­nek a közérdekű feladatok ellátásában. Szerkezeteik alkalmassá tehetők többek Növényvédőpüáta- taníolyam kezdődőit nők, Móricz István köszön­tését. A Himnusz elhangzása után mondott beszédében az országos parancsnok kiemel­te, hogy a Nyíregyházán tá­bort verő hétszáz gárdista között a mentők, a tűzoltók vagy a rendőrség értesítésé­re. E célokat szem előtt tart­va a napokban alakult meg Balalonaligán egy klub, amely a 9-es csatornán már bekapcsolódott a segélyhívó­rendszerbe. A testvérklubot a KISZ KB irányításával szervezik már Keszthelyen. És szívesen látják minden 16. életévét betöltött, bün­tetlen előéletű, Somogy, Za­la vagy Veszprém megyé­ben lakó magyar állampol­gár jelentkezését. Jelentke­zési lapok a keszthelyi vá­rosi KISZ-bizottságon vagy a keszthelyi Gelka-szerviz- ben kaphatók. A lapokat a leendő CB-amatőrök augusz­tus 30-ig küldhetik el. — a főváros és a megyék legeredményesebb szaka­szainak tagjai — eredmé­nyesen teljesítette az előze­tes kiképzési tervben foglalt tennivalókat, s bizonyította rátermettségét, azt, hogy méltó a gárda egyenruhájá­nak viselésére. Móricz István záróbeszé­dét követően kihirdették az országos szemle különféle versenyeinek eredményeit. A XI. országos ifjúgárda- szemle Összesített versenyét Budapest II. csapata nyerte meg. A második a Szabolcs- Szatmár megyei szakasz lett, a harmadik pedig Buda­pest I. csapata. A további sorrend: 4, Szolnok', 5. Haj- dú-Bihar, 6. Komárom, 7. Tolna, 8. Budapest III. csa­pata... A harci túra legjobbjai a házigazda szabolcsiak vol­tak, az alaki vetélkedésben pedig a hajdú-bihariak vé­geztek az élen. Az országos ifjúgárda- szemle a DlVSZ-induló dal­lamaival és a gárdista sza­kaszok díszmenetével ért véget. Sertéstelep — napenergiával Hőhasznosító berendezést terveznek Mernyeszentmiklósra CB-rádiósklubok a Oalaton-parton "pirító.« SOROK Panasz Silvia panaszkodik a ba­rátnőjének : — Képzeld, megint ki kellett fizetnem egy cso­mó pénzt, pedig a zöld­nél mentem keresztül! — No, és mennyit kell fizetned ? — Azt hiszem, egy ilyen közlekedési lámpa kétezer márkába is belekerül! Körülbelül A nőorvosi rendelőben az asszisztensnő közli: — Most nem zavarhat­ja a doktor urat, nagysá- ' gos asszony. — Magánbetege van? — Körülbelül. — Hogyhogy körülbelül? — Hát magánnak ma­gán, csak éppen nem be­teg. Felháborító! — A diáklány fölhábo- rodottan mondja a tanárá­nak: — Végtére én sem va­gyok megelégedve a tanár úrral... De panaszkodtam valaha a szüleimnek? Konkurrencia A vak koldus figyeli a zsebtolvajt, hogyan dolgo­zik. És fölháborodottan odaszól a kollégájának; — Megint itt van ez az alak... Az önkiszolgálás tönkreteszi manapság a kis üzletembert! Aforizmák A MÉM repülőgépes nö­vényvédelmi szolgálatának kaposújlaki központjában megkezdődött a repülőgép- vezetők elméleti és gya­korlati képzése. Azok a nyíregyházi repülőgép­vezető főiskolát végzett hallgatók, akik a mezőgaz­dasági repülőgépes növény- védelmi szolgálatnál kíván-, nak dolgozni — számuk mintegy negyven — egyhó­napos átképzésen vesznek részt. Megismerkednek az AN 2-es, valamint az M 18- as típusú, korszerű lengyel gyártmányú repülőgépekkel is. Az utóbbi új típus az eddig alkalmazott gépeknél jóval nagyobb teljesítményű, húsz mázsa a terherbírása. A napenergia üzemi mé­retű hasznosítására tervez korszerű berendezést az Épületgépészeti és Villamos- sági Tervezővállalat. Megbí­zója a Kaposvári Mezőgaz­dasági Főiskolai Tangazda­ság: mernyeszentmiklósi sertéstelepét kívánja ellátni ezzel az energiahasznosító berendezéssel. A cél az, hogy a napsugárzás hőener­giáját hasznosítsák a fiazta- tó- és a malacnevelő-épüle­tek fűtésének kiegészítésére, mert ezekben még éjszaka is 28—32 fokos hőmérséklet­re van szükség, tehát nyá­ron is gondosokodni kell a fűtésről. A hőhasznosító berende­zés legfontosabb része a napkollektor, amelynek fe­ketére festett oldalát hevíti a napsugárzás, s egyúttal fölmelegíti a kollektor cső­kígyójában keringtetett vi­zet. A barcsi ipari szövetke­zetek közös vállalkozása ké­szíti mad a kollektorokat; a tervezők elképzelése szerint 500 négyzetméter felületű tetőszerkezetbe építenek be összefüggő kollektorernyőt, s ez a napsugárzás energiá­jából 40—60 Celsius-fokos vizet állít elő. Az előzetes számítások szerint az 500 négyzetméte­res kollektorernyő naponta 125 liter tüzelőolajat taka­ríthat meg a napenergia hasznosításával. A névtelenlevél-írók jel­szava: „írok. tehát gon­dolkodom”. • • * Kitüntetést kapott, fyíost már csak az a feladata, hogy igazolja is a bizal­mat. • • • Semmi sem távolítja el annyira a szomszédokat, mint az, ha közel vannak egymáshoz. * * • Mindenre képes .'. I — amivel az apja meg tud birkózni. • « * A hazúgnak még akkor sem hisznek, ha becsület­szavát adja, hogy hazudik. Minden férfiban a láb­Szalagátvágás, klubavatás As MSZMP Somogy megyei Bizottságánál; lapja. Főszerkesztőt JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.í Paál László Szerkesztőségi Kaposvár, Latiné: Sándor u. 2. Postacím: Kap *svá Pf.: 3L 7401. Telefon: il-510, 11-511. 11-512 Kiadja a Somogy meg vei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Lattnca Sándor o. 2. Postacím: Kaposvár. Pt.: 31. ^40 Felelős kiadó: Balajcza János. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézhesltő post a híva la lóknál és kézbesítőknél. .Előfizetési dij egy hónapra í4 m. negyedévre IU2 Ft fél évre '1*4 Ft, egy évre 400 Ft Index: 25 907 ISSN 0133—060« Ifjúsági klubot készítettek több ezer óra társadalmi munkával az egykori gépszínből a Mezőgép kaposvári gyárának fiataljai. A KISZ-tagok közül hetvenen szinte állandóan ott szorgoskodtak az építkezésen. A klubot tegnap délután adta át ünnepélyesen Boros Jó­zsef, a vállalat igazgatója. A százszemélyes létesítmény ezentúl baráti találkozókkal, is­meretterjesztő előadásokkal, zenés, táneos összejövetelekkel áll a fiatalok rendelkezésére. A klubot tegnap, színes műsorral vették birtokukba a tagok KészOlt a Somogy megyei Nyom daipart Vállalat kaposvári öze­mébe». Kaposvár. Malus 1. u. 101 Felelős vezető: Farkas Béla Igazgató Kéziratokat Bem őrzőnk még; 6a lets aauajt ylan. darúgó-válogatott beli edzője rejlik. govo­Az állatmeseíró sikeré­nek titka az volt, hogy csak régen kihalt állatok­ról írt. m p

Next

/
Thumbnails
Contents