Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-11 / 161. szám

HELYŰNK A VILÁGBAN Festő — derűs ecsettel » Szabó Vladimir kiállítása Boglárlellén Ismeret és stratégia Gazdasági • nyitottság-nk az újat, a haladót, a korsze­rűt gyorsan befogadó, elsa­játító gondolkodást igényli. Két neves szerző, Símai Mi­hály é* Kozma Ferenc más- más oldalról, de új szempon­tú és bizonyos értelemben hiánypótló vizsgálódást vé­gez. 1 Könyveikben, új- távla­tokat nyitottak a magyaror­szági -közgazdasági kutatás­nak. Az évek kutatómun­kája során kiérlelt gondo­latokat tartalmazó két könyv útmutatóul is szol­gálhat a mai körülmények között -kissé ' elbizonytalano­dj gazdasági vezetőknek. A bennük megfogalmazott, le­írt problémakör nemcsak olvasmányélményt nyújt — sokak számára ez az a kö­zeg, amelyben, napi mun­kájukat végik. Simái Mihály A fejlődő országok és a gazdasági de­kolonizáció, illetve Kozma Ferenc Az emberi tényező a gazdasági fejlődésben cí­mű könyvének erénye a magas szintű absztrakció­nak a napi gazdasági gya­korlat nyelvén, történő meg­fogalmazása. A fejlődő országok Simái Mihály könyve rninden olvasójában tudato­sítja, hogy az elmúlt két évtizedben valami vissza­vonhatatlanul megválto­zott. Végleg fölbomlott a világgazdaság hagyományos munkamegosztási rendje a gyarmati és a gyarmattar­tó országok között, s a fej­lődés gyökeresen más for­dulatot ■ vett. A születő új világgazdasági rend azon­ban nem kevésbé ellent­mondásos, mint az előző gazdaságtörténeti korok, hi­szen a harmadik világbeli országokra a tömeges éhe­zésen, a természeti kataszt­rófáknak való kiszolgálta­tottságon kívül a nyersanya­gok és az energiahordozók eladásából származó busás haszon fölhasználásával ki- kényszerített — példa nélkül álló — gazdasági fejlődés is jellemző. Sokszínű és vál­tozatos képet nyújt ez az országcsoport. Jelentőségük — . ruég a legszegényebbeké is — évről évre növekszik. A szocialista országok és ha­zánk gazdasági kapcsolatai­ban is fontos szerepet töl­tenek be, sajátos viszonyaik megismerése ezért rendkívül fontos. ' Simái Mihály könyvében átfogó' képet ad a fejlődő országok történeti-gazda­sági fejlődéséről. Az átte­kintés azonban elsősorban a gazdasági szempontokat is­merteti, betekintést nyújt­va az olvasónak, egy világ er öv izzón y a i t iá k a 1 a k u lá­tóba. Részletesen értékeli a -oij társadalmi-politikai erők szerepét és lehetősé­geit is, amelyek a kévéssé fejlett országok életében fejlődést segítő tényezőként léphetnek föl. Ismerteti, h<>gy a szűkös erőforrások közül melyekre alapozhat­ják legszilárdabban fejlő­désüket ezen országcsoport tagjai, tervezési és állami intézményrendszerükkel ho­gyan védekezhetnek leg­eredményesebben a gazda­sági kolonizáció ellen. E harcban számíthatnak a KGST-országokra is. Simái Mihály könyve azt ez országcsoportot mutatja be, amely a század máso­dik felében vont$ magára az érdeklődést, és amely­nek az ismerete az évezred végéig világméretű érdekvi­szonyok módosulásához ve­zethet. Emberi tényezők A gazdasági cselekvés követendő stratégiáját és magatartásformái* állítja elénk Kozma. Ferenc köny­ve. A szerző már régebbi munkáiból ismert gondolat­menetével, a magyar 'gazda­ság termelési tényezőinek értékelésével állítja föl di­agnózisát, miszerint: „...a jelenlegi világgazdasági helyzet csak akkot" vissza­húzó erő, ha a gazdaság nem rendelkezik határozott, célirányos fejlesztési prog­rammal és a megvalósításá­hoz szükséges irányítási rendszerrel Egyébként to­lóerővé válhat, hiszen a kri­tériumok ma tisztábbak, egyértelműbbek. mint tíz évvel ezelőtt.’’ S valóban: a feladatok minden eddiginél gyakorlatiasabban fogal­mazódtak meg — nemcsak hazánkban, hanem az elsőd­leges gazdasági környeze­tünket jelentő többi KGST- tagországban is. A szerző az integrációs fejlődés álta­lános tapasztalatai alapján jut arra a következtetésre, hogy a magyar gazdaság fejlődésének egyik alapvető tényezője a szocialista kül­gazdasági környezet, s a to­vábbfejlődésben döntő a munkamegosztás az úgyne­vezett közbenső termékek területen. E szempontok szerint kell kialakítani gazdaságfej­lesztési stratégiánkat is az évezred végéig. Kozma Fe­renc a könyv második ré­szében mintegy összefogla­ló vázát adja az utóbbi év­tized hazai társadalomtudo­mányi vizsgálódásainak. Ezeknek középpontjában az emberi munkavégző képes­ség - minél teljesebb kibon­takoztatása, a racionális társadalmi értékrend kiala­kítása, az intézmény- és tervezési rendszer közti vi­szony hatékony összhangjá­nak megteremtése állt. Tár­sadalompolitikai céljaink megvalósítása érdekében e három területen — amelyek­nek mindegyikében nyomon követhető és érzékelhető a tudatos emberi beavatkozás hatása — kell előrehalad­nunk, hogy a magyar gaz­daság túlléphessen „a má­sodik fejlődési korszakvál­tás stádiumán.” Kozma Ferenc és Simái Mihály pontosan és mégis nagyvonalúan kezelik a leg­modernebb közgazdasági eszmerendszerek fogalma­it, kategóriáit. Könyvük stí­lusa élvezetes, nyelvük köz­érthető ; a gondolatvezetés izgalmas. Vezérlő elvük az emptrián, a tényeken alapu­ló marxista, dialektikus elemzés és a következteté­sek józan mérlegelése. Cseke László A derű, ralijuk be, sok­szor gyanús. Az őszinteséget ügy keressük benne, mintha törvényszerű álarca lenne csupán a kiegyensúlyozott­ság. Pedig akár a hétközna­pi életben, akár a művésze­tekben igaz örömök gazda­gítanak bennünket. Vannak, akik egyenesen arrra szület­tek, hogy mindig derűsek legyenek — rózsaszín szem­üveg nélkül. Ilyen festővel ismerked­tem meg a bogiári kápol­nabeli kiállításokon Szabó Vladimir művei révén. A hetvenhat éves művész élet­kora sem magyarázat arra, i hogy ilyennek látja a vilá­got A „már túl van minde­nen, ami megpróbáltatáso­kat okoz az ember életében” oldalra kacsintó megjegyzés vagy sunyi ítélet nem állja meg helyét Szabó Vladimír művészetével szemben, mi­vel a festő arcpirítóan le­leplezi a kételyt. Műveit egy életen át érlelte. Sajá­tos világot mutatnak e ké­pek. Meseszernek, a látványt szinte naivan tükrözik vagy — mondhatni — idillien. Képzelet es valóság különös ötvözete ez a festészet. Na­gyobb szerepel kap benne az álomszerüség, de alakjai mégis hús-ver emberek, tün­déitek, s mégis köztünk érezzük őket Lantzenével vagy a test szépségével, és a harmóniával, amit maguk­ból kisugároznak. Ennek a derűnek van egy egészen sajátos „képlete” is: az időskor és a fiatalság együtt van jelen Szabó Vla­dimir festészetében. Nosztal­gia és ellenérzés nélkül. A szatíra sem csíp bele ebbe a harmonikus együttlétbe. Meglepő ezzel szemben az az arc, amely egyik portré­járól néz ránk. Van Gogh- os, lázas tekintet, nyugtalan ecsetvonásokkal formált ön­arckép — mintha másról be­szélne, mint megannyi má­sik vászna. Ez a markáns arc belső tűztél hévül, az égőn kéklő szempár csodá­nak látja a világot. A mű­vészetbe vetett hitét tükrö­zi az Arcképfestő című mű­ve, amely a valóság és an­nak művészi mása közötti hasonlóságot és különböző­séget mutatja be. A modell szürkébb, mint a festő vász­nán a színekkel életre kel­teit nőalak. Hazug lenne ez a művészét? A festő? Aligha tehetjük föl így a kérdést. A valóság, a modell csupán „startpálya” számára, ahon­nan a lényeglátó és tehet­séggel megáldott művész az alkotás útjára léphet. A századforduló világa­ként rögzült „békeidő” is ilyen „startpálya” Szabó Vla­dimír számára, de napjaink emberéhez szól azzal, hogy tudjuk őszintén csodálni és szeretni a világot. Gyakori szereplői .ezeknek a képek­nek a modellek, akik — úgy érzem — azért kapnak ilyen fontos szerepet festé­szetében, hogy számunkra az élet örömeinek forrását hir­dessék. Megtanuljuk így is látni a világot. Vagy leg- •alábbis elfogadná ilyennek — attól, aki számunkra láthatóvá varázsolja a lát­hatatlant. Horányi Barna Kallódó beutalók igaza volt, Pista bácsi! A létszám sosem teljes Pest-Budai Vendéglátó Vál­A szentesi parton piroslik a/. Expressz Ifjúsági és Diákutazási Iroda középis­kolások számára épített üdülőtábora, ahol egy-egy hetet tölthet a beutalt fia­tal. Az idén nyáron már két turnus üdült itt, s látogatá­sunkkor várták az újabb csoportokat. — Eddig Szabolcs, Bor­sod, Csomgrád, Hajdlú-Bihar és Budapest küldött beutal­takat — mondta Cseri Péter táborveaető. — Egy-egy tur­nusban 1600 fiatalra számí­tunk; sajnos jóval keveseb­ben érkeznek. Az első tur­nusban 957-ben, a második­ban 983-an üdültek. Miért mondom 'azt, hogy sajnos? Mert tudom, hogy az Álla­mi Ifjúsági Bizottság 1600 beutalót oszt szét a megyék között, s az az érzésem, hogy jó néhány beutaló az íróasztalfiókokban marad. Ugyanis nem tartom való­színűnek, hogy például egy Heves vagy Tolna megyei fiatal ne jönne szívesen a Balaton mellé, elutasítaná ezt a kedvező lehetőséget. — Mennyibe kerül az egy­hetes üdülés? — Egy-egy beutalt 350 fo­rintod fizet, a többi költsé­get az Állami Ifjúsági Bi­zottság fedezi. Ehhez csak annyit: sokan még ezt a 350 forintot sem a saját zsebük­ből fizetik, hanem lakóhe­lyük KISZ-bizottságától vagy ez iskolától kapják jutalom­ként, példás KISZ-munkáért vagy dicséretes tanulmányi eredményért. Hogy mit kap a fiatal ezért az összegért? Mindenekelőtt a Balaton örömeit (a tabor közvetle­nül a part mellett épült), s reggelit, ebédet, vacsorát) a lalat vállalta az étkeztetést), változatos kulturális, sport- programokat. Nos, mindezek ellenére soha sincs teljes létszám. — Az Állami' Ifjúsági Bi­zottság által kibocsátott be­utalók hová kerülnek? — A megyei tanácsok if­júsági titkáraihoz: ők oszt­ják el az arra érdemes gim­nazisták, szakközépiskolá­sok, ipari tanulók között. Néhány megye, például Sza­bolcs vagy Borsod minden évben teljes mértékben él a lehetőséggel, de Tolna, Fe­jér, Veszprém és Zala megye rendszeresen kevesebb fia­talt küld, mint amennyit küldhetné. Somogy nem kap beutalót a somogyi partra, Veszprém és Zala, a másik két balatoni megye azonban igen. Azt még megértem, ha egy keszthelyi vagy füredi gyereket nem kecsegtet a szemesi üdülés, hiszen ő egész évben a Balaton mel­let él. De miért nem jön pél­dául a szekszárdi vagy a fe­hérvári "’diák? Ezt az említett megyékben ketlene megkérdezni. Mert valóban nehéz elhinni, hogy 350 forintot valaki sajnál ki­fizetni az egyhetes gondta­lan balatoni üdülésért. Ami pedig a tábor körülményeit illeti: „nem erheti szó a ház elejét”. Eddig 15 millió fo­rintot költöttek a nyaraló­hely korszerűsítésére; beton alapokon grabopiasí-sátra- kat állítottak föl, járdákat építettek, s a tábor vala­mennyi sátrába bevezették a villanyt. Jövőre átadják az ftOO negyzet.meter alapterüle­tű mwnetóetesi központot is. S*. A. I A jellegtelen, üres kisvá­rosi étteremben mindössze ketten ültünk. — Most jobb itt? — kérdeztem bosszúsan barátomtól, mert sehogy sem akaródzott eljönni tőlük a hűvös szobából, a hideg fröccs mellől. Vasárnap ko­ra délután volt, a legtelje­sebb vendéglői holtidő. És ahogy jobban körül­néztem, a bejárat melletti sarokban egy apró öregem­bert pillantottam meg. Lá­bát keresztbe rakta, hegyes térde csaknem kibökte szür­ke nadrágját. Fehér csíkos, hosszú ujjú inget viseli. Ke­zében újság, asztalán fehér nagyfröccs vagy hosszúlépés. — Ismerős az öreg — mondom a barátomnak. — Nem tudod a nevét? — Gyakran látom az ut­cán, de a nevét... ne ha­ragudj ... Te születtél itt, nem én. \ Lopva rátekintgetek. He­gyes orr, szigorú tekin­tet még kortyolgatás köz­ben is. Vagy negyven­öt kilónyi az egész ember, fletv-en és nyolcvan között Irallaghat, nehéz len­ne pontosan megállapítani, melyikhez van közelebb. Mindenesetre érdekes jelen­ség így vasárnap délután, egy szál magában, újság és fröccs társaságában. Nem hagy nyugton a ki­léte. Ismernem kell, és nem is csak az utcáról. Jó félóra múlva fölkelt, s in­dult kifelé. Igen, ez a kissé hajlott hát, a fürge mozdu­latok, a magabiztos lépé­sek ... És már látom apró alak­jai a cséplöszekrény »te­tején, ahogy vékony, csu­pa in cs izom jobb karjára dönti a kioldott keret, szakavatott mozdula­tokkal kilazitja. széthúzza és óvatosan, egyenletesen engedi bele a dobba. Bőgve, buhogva harapja a rázkó­dó masina a hosszú szárú rozsot. Persze a búzát is — sót azt még könnyebben nyeli —, de nem véletlen jutott eszembe a rozs. Azzal kín­lódtunk a legtöbbet. Abban az évben, ötvenkettőben ma­gasra nőtt g gabona — „két méter magás a rozs, s az egekig szállnak a tervek" — írta rózsaszínű optimizmus­sal a költő. Szóval, hosszú szárat növesztett a kenyér- nekvaló, és bizony, nem csoda, ha az első napokban az osztagról adogatva rá­léptem a kéve egyik végé­re és csodálkoztam, hogy az istennek se bírom fölemel­ni. Igaz, egy-egy ilyen kö- teg súlya elérte a 15^—20 ki­lót is, ha éppen nem nyo­mott többet. Ezeket kellett föladogatnom a kéverágó lánynak, pontosan a lába mellé; ő fölemelve egy gör­be — e célra készült — kés­sel elmetszette a szalmakö­telet, és az etető kezébe ad­ta a kévét. Én bizony az első napokban — híján a gyakorlatnak — örültem, ha valahogy odajuttattam a sű­rűn oldódó, széteső kötege- ket á cséplöszekrény tetejé­re. Szegény Julika nagyon türelmes lány volt. és ami­kor látta, hogy hiába szól, rongyot tekert a lábszárára, úgy védekezett a szalmaszú­rások ellen. Az öreg etető is leszólt, vigyázzak jobban. Ebédidő­ben meg is *keresett. Szúrós szemmel nézett föl rám: — Óvatosabban dolgozzon, mert ha a lány egyensúlyát vesz­ti a nekidobott kévétől, be­leeshet a dobba. Maga ta­nult ember — abban az év­ben érettségiztem és túl voltam a főiskolai felvételin —, megérti, hogy vvgyazm ke Cl. ' — Elfordult, aztrvn visszalépett: — De nem ha­ragszik, hogy figyelmeztet­tem? Különben látom, igyekszik, nem lazsál. Mi­vel iskolája van, szeretnénk, ha majd maga osztaná el a keresetünket. Az öreg Juhász Pista bácsi volt ugyanis a bandagazda is, amolydn brigádvezetö. Be­osztásához illő ábrázattal járkált és süvítő hangon szólt le a cséplöszekrényröl, ha rendetlenkedtok a gye­rekek — köztük a tizenhat éves lánya is — a „golyvá­nkban". Kemény próbatételnek számított a masina mellett dolgozni — felénk így hin­ták a meghajtó motorból, később traktorból, cséplő- szekrényből és elevátorból álló együttest —, bármilyen beosztásban. A csoport első embere az etető volt, • ami meg is látszott a keresetén: két részt kapott, negyeddel többet, mint a zsákolok és kétszer annyit, mint mi. ké­vések, meg a kazalrakók. A legkevesebbet a polyvahor- dók részeltek: emlékezetem szerint háromnegyed részt kaptak az itt dolgozó lá­nyok, tizennégy—tizenöt éves fiúk. Persze az etetők mun­kája kellő szakértelmet is igényelt, ráadásul veszélyes beosztás is volt. Egy vigyá­zatlan mozdulat és oda a fél láb vagy a kéz. Szóval nem irigyeltük a keresetü­ket, bár ióbban sajnáltuk a polyvahordókdt. Nem a ci­pelt terhük volt nehéz, akár­hogy megrakták is a két rúd közé feszített ponyvát, ha­nem a por volt elviselhe­tetlenül sűrű és csípős, amit a cséplő torka okádott szünet nélkül. Hány éves lehat az öreg? Akkor már csaknem hat­vannak látszott, pedig való­színű, még ötven sem volt. Ahogy betette maga után az ajtót, még egy emlékmoz­zanat tolakszik elő abból a gabonaporos, cséplöcsatto- gós nyárból. Hamisítatlan kánikulá­ban masináltuk végig júli­ust és augusztus első felét — és az etetők • kivételével, akik váltották egymást — egy műszakban. Azaz hajnal­tól, öt órától este nyolc— kilencig, attól függően, ho­gyan végeztünk egy-egy osz­taggal. Háromszor álltunk meg, kétszer fél, illetve délben egy órára. Azt hi­szem, ha jó anyám szelíd, de határozott szavakkal nem ébreszt az éjvégi derengés­ben, aligha tudok erőt gyűj­teni az elinduláshoz. De soha nem késtem. Igaz, nem is tehettem volna meg, mert csak teljes létszámmal in­dulhatott a gép. Szóval mindig rettenetesen fáradt es álmos voltam. — Csak egy fél napot pihen­hetnék! — sóvárogtam egy kis eső után. Talán a har­madik héten aztán arra éb­redtem. hogy tisztességesen nekieredt. Mire azonbaú föl­készültem, eláltí. Nagy nai- vul mégis abban bíztam, hogy amíg a kévék megszá­radnak, alhatunk néhány órát. De alig értem be a portára, már hallottam Pista bácsi pattogó, éles. kissé náthás hangját: — Na, em­berek, a tetejét leszórjuk, aztán reggelig el is verjük ezt a kisebbik kazlat. Ré­szünk csak abból lesz, amit elcsépelünk — tette hozzá, és elindult a cséplöszekrény felé. Akkor — bevallom — egy kicsit haragudtam rá. De azóta már többszörösen tu­dom, milyen igaza van. l’aál lászló SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
Thumbnails
Contents