Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-28 / 175. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Csiker Gyula, Kaposvár, Puskin utca 23. szám alatti lakos 1981. július 15-én megjelent panaszát kivizsgáltam, és az alábbi tájékoztatást adom: Ügyfelünk ama állítása, hogy gépkocsiját március 9-én adta be javításra, valótlan. A munkafelvételi lap alapján melyet ügyfelünk is aláírt — április 13-án garanciális igénybejelentés alapján vállalta szervizünk a,hiba megálla­pítását. A gépkocsi motorját megbontva kiderült, hogy a hibát a nem megfelelő benzin-olaj keverék okozta_ A Szervizvezető közölte, hogy a szükséges alkatrészek­ből csak főtengely van raktáron, henger és dugattyú nincs. A vállalási határidőt azért sem határozhatták meg egy hó­napban —t ahogy azt ügyfelünk írta —, mert azt az anyag beszerzésétől tették függővé. Ekkor kértük, segítsen a be­szerzésben, ugyanis hosszú idő óta országosan hiánycikk a Trabant-alkatrész. Anyagbeszerzőnk örömmel megvenné, ha volna az Autóker-nél. A panasz második fele sem helytálló, mivel a múlt évi javításkor a motorcserén kívül teljes fék- és karosszériaja­vítás és műszaki vizsgáztatás történt. A motort raktárunk­ból építettük be kocsijába. Továbbra is kérjük ügyfelünk türelmét, az alkatrész beszerzését szorgalmazzuk, s beérke­zéstől függően rövid időn belül megjavítjuk kocsiját. Tisztelettel: Kondricz István Ipari osztályvezető, Volán 13. az. Vállalat Tisztelt Szerkesztőségi rA tapsonyi Rákóczi Termelőszövetkezet minden évben pontosan megküldte földjáradékomat. Azonban az 1981-re esedékes összeget még mindig nem kaptam meg, pedig le­vélben is, személyesen is sürgettem. Kérem segítségüket, hogy az ügy elintéződjön. Tisztelettel: Kollár József nyugdíjas, Mesztegnyfl, Dózsa György u. 1. Fokozott védelmet a kizteriileteken levő fáknak! Lakossági bejelentések és saját tapasztalataink alapján kénytelenek vagyunk gyakran foglalkozni azzal az aggasztó és felháborító pusztítással, amelynek során közterülete­ket díszítő fákat, fasorokat- vágnak ki, megfelelő indok nélkül. Az út menti hársfák csonkítása pedig a virággyűj­tés időszakában egyenesen tűrhetetlen méreteket öltött Környezeti értékeink e pusztításának megszüntetése érdekében a megyei tanácsel­nök a közelmúltban utasítást adott ki. Eszerint a fák védel­méről szóló kormányrendelet­ben foglaltak alapján a helyi tanács vb szakigazgatási szer­vének minden év október 1-ig közzé kell tennie a közigazga­tási /területén levő fák kezelé­sének — nyesésének, kivágá­sának stb. — részletes prog­ramját, benne megjelölve a fakivágás indokát. Ehhez elő­zetesen be kell szerezni az ál­lami erdőfelügyelőség szak- véleményét. A munkák irá­nyításával és helyszíni ellen­őrzésével biztosítani kell, hogy csak a bejelentésben megjelölt élő fákat vágják ki. Erre különösen akkor van szükség, ha a helyi tanács más szerv vagy személy szá­mára ad megbízást a kivá­gásra. A műszaki okokból — út-, közműépítés — kivágásra kerülő fákat az építési mun­kák befejezése után előnevelt fákkal, a beruházó költségére, azonnal pótolni kell. A megyei tanács elnöke fel­hívta a helyi tanácsok szak­igazgatási szerveinek figyel­mét arra, hogy a közterületi fák védelme érdekében a je­lenleginél sokkal határozotab- ban és következetesebben al­kalmazzák a hatósági eszkö­zöket a csonkítást végzők, a rongálok ellen. Hőség Moszkvában Nem enyhül az immár több mint hat hete tartó hőhul­lám a szovjet fővárosban és környékén. Vasárnap ismét harminc fok fölött volt a me­leg, s bár a meteorológusok esőt, vihart ígértek, ez csak egy-két helyen, rövid időre következett be, alig enyhítve a hőséget. Tegnap ismét har- minckét-harmincnégy fokos meleg volt Moszkvában, s ez a jóslat mára is. A tartós hőség és szárazság következtében újabb helyeken következett be a Moszkva környéki tőzegvidékeken ön­gyulladás, vagy gondatlanság­ból eredő tűz. A legnehezebb a helyzet a Satura várost öve­ző tőzegvidéken, a szovjet fő­várostól keletre. Itt a hadse­reg alakulatai is közremű­ködnek az oltásban. Megnehe­zítette a munkát, hogy a kör­zetben többször is heves szél­vihar tombolt, s ez újabb és újabb körzetekbe vitte el a parazsat, okozott újabb tőzeg- tüzeket. Mint a Krasznaja Zvezda írja, az egyik ilyen vi­har például alig három óra alatt, a tűzoltók, a katonák és a polgári védelmi alakulatok minden erőfeszítése ellenére 12 kilométeres sávon okozott tüzet. Azóta a lángokat sike­rült megfékezni, de változat­lanul nagy erőfeszítésekre van szükség, hogy a kritikus idő­járás körülményei között megakadályozzák az 1972. évi­hez hasonló nagyszabású tő- zegtüzeket. XXXVII. évfolyam, 175. szám 1981. július 28., kedd Végeladás, nincs maradás Holnap zár a tanszerbörze — Nem is volt hiány? — A bekötőpapír és a füzet­címke nem érkezett be, de augusztusban lesz idő arra, hogy megvásárolják a diákok. Egy nagy rohamra még szá­mítunk. A középiskolásokat általában nem érdekli a leér­tékelés, nem sietnek. Az idén sem kapkodtak az áru után. Majd az évnyitókat követően jönnek — mint általában. Pe­dig csökkentett áron már csak szombatig vihetik. Szer­dán még a börzeboltban is árulunk, azután három napig az írószerboltban tart a vá­sár. Augusztus harmadikán pedig már csak teljes áron le­het megkapni ugyanazt. Tudjuk, hogy a diákoknak nem túl nagy boldogság, ha a szünidő kellős közepén tan­szerekkel riogatják őket, de hasonló bosszúság az is, ha szeptember elsején ott állnak irka és egyebek nélkül. Ezért, ha nem is lesz árengedmény, célszerű minél hamarabb be­vásárolni. Az írószerbolt 'ugyanis nem túl nagy, tola- :odni meg kényelmetlen ... A börzeboltban pedig a tan­szereket fölváltja a vegyi áru ’és az üvegholmi. Csehszlovák kislány az Anna-bál szépe A kaposvári börzeboltban lassan elülnek a tanszervásár hullámai. Egyre kevesebb a vevő, a múlt. hét szombatján már csak 16 ezer forint értékű árut adtak el. Panaszra azért nincs okuk a vásárgazdáknak. Fejes István, az íródeák üz­letvezetője elmondta: — Két hét alatt több mint nyolcszázezer forint volt a bevételünk. Az általános isko­lában szükséges holmik fogy­tak elsősorban. Jelenleg is tel­jes a készlet, bár néhány ke­resett iskolatáskatípus hiány­zik. Helyettük beszereztünk hasonlókat. Balatonfüreden vasárnap délelőtt több mint 50 ezer üdülövendégnek mutatkozott be a híres Anna-bál idei szép­ségkirálynője, Ruszina Merce­des csehszlovák kislány. A bálkirálynő két „udvarhöl­gye”, a második helyezett Acs Anikó gyöngyösi, és a „bronz­érmes” Gál Zsuzsa miskolci lakosok kíséretében parádés hintón járta be az üdülőváros utcáit. Az Anna-báli műsor vasár­nap délelőtt folytatódott: a KISZ Központi Művészegyüt­tes tánckara és Rajkó-zeneka­ra adott több órás műsort. Az Anna-bál jegyében két kiállí­tást is rendeztek: Kovács Éva keramikusművész és a mező­túri fazekasok mutatták be alkotásaikat. Békeövezet lesz-e az Indiai-óceán? Megjelent a Béke és Szocializmus „Üjból a világuralmi té­boly” címmel közli a folyó­irat Rodney Arismendinek, Uruguay Kommunista Párt­ja első titkárának cikkét az Egyesült Államok új latin­amerikai politikájának alap­elveit megfogalmazó titkos dokumentumról. Ernst Wim­mer, Ausztria Kommunista Pártja PB tagja azt vizsgál­ja „A leninizmus és a re­formstratégia” című írásá­ban, hogy mi a különbség a régi és az új reformizmus között, milyen objektív bázisa van az opportunizmusnak a munkásmozgalomban. Nureddin Kianuri, az Irá­ni Néppárt KB első titkára áttekinti a jelenlegi iráni helyzetet, ismerteti az iráni kommunisták állásfoglalását a forradalom nagy kérdései­vel kapcsolatban. Radzsa Kollure, a Sri Lanka-i Kommunista Párt KB tagja arra keresi a választ, hogy békeövezet lesz-e az Indiai­óceán, a világ legsűrűbben lakott, stratégiailag egyik legfontosabb körzete. Szí­nes riportot olvashatunk ar­ról, hogyan vált a kubai kommunisták pártja a tár­sadalom vezető erejévé, mi­ként tölti be ezt a szerepét. A Béke és Szocializmus szerkesztősége eszmecserét vezetek önállóságáról, a szak- szervezeti mozgalom tapasz­talatairól, amelyen szó volt egyebek között a szakszer­vezetek önállóságáról, a szak- szervezetek és a szocialista ál­lam közötti kapcsolatokról, az érdekvédelmi funkciókról, az irányításban való részvé­telről és a szakszervezetek nevelő szerepéről. Szécsényben a Palóc Háziipari Szövetkezetnek csaknem hat- százharminc bedolgozó tagja van, aki különböző népművé­szeti termékeket készít évente kb. harmincmillió forint ér­tékben. A termékek nagy részét a Népművészeti Vállalat és a kiskereskedelmi vállalatok értékesítik, mintegy tíz száza­lékát pedig exportálják. Próbatétel Kétfejű borjú Á hír nem „kacsa”: kétfe­jű borjú született a veszpré­mi állatkórházban. A tehe­net kényszerellés miatt vit­ték be az állategészségügyi központba a balatonkenesei Egyetértés Tsz-ből, s a „császármetszés” után az utód, a bikaborjú két fejjel került napvilágra. A veszprémi ólíatkórház orvosai a sikeres műtéti be­avatkozás után is úgy vél­ték, hogy a kétfejű borjú csak néhány óráig élhet, de a jóslat nem vált be. A két fejjel született állat már két napot is túlélt, és anyjával együtt hazaszállították Bala­tonkenesére , ELŐRELÁTÁS — Fürdés előtt viszek egy kis tiszta vizet a Balatonba... (Kiss Ernő rajza) Néhány év óta nálunk csak kkor köthet házasságot a je­gyespár, ha bejelenti szándé­kát a hivatalban, és vár még harminc napot, valamint iga­zolást visz arról, hogy kioktat­ták a házasság előtti tanács­adáson, tehát tudja, hogy a gyereket nem a gólya hozza. Ezek az elővigyázatosságra való megkötöttségek igen hasznosak, ám a teljes bizton­ság érdekében még egy köve­telményt beiktatnék a sorba. Ez pedig a tapétázás lenne. Részletezve: az anyakönyv­vezető elé csak azokat a fe­leket engedném, akik a há­zasságkötés előtt néhány nap­pal kitapétáznak egy garzon­lakást. Ha még ezután is — az időközben elhangzó legsú­lyosabb és egymásnak címzett sértések ellenére — együtt akarnak maradni, akkor ga­rantált a raslakodalom. E recept — a minap gya­korlati próbának vetettem alá — tökéletes. Válópereknél a békéltető tárgyalást is- he­lyettesíthetné. Ha a házaspár verekedés nélkül befejezi a munkát, akkor válásuk elha­markodott. Ha a tapéta alat­tomos hullámai, gyűrődései és szakadásai miatt nemcsak ta­pétaragasztót kennek, hanem egymásnak néhány pofont is — természetesen mindig a másikat okolva a hibáért —, akkor a házasság felbontható. Nagy próbatétel az ilyen közös munka. Feltétlenül a követelményrendszerbe kí­vánkozik. Akad persze hibale­hetőség. Mondjuk, ha tapétázó szakmunkások akarnak össze­házasodni. Viszont van meg­oldás az ilyen különleges al­kalmakra is. Mondjuk a par­kettacsiszolás és a lakko­Gyermekszáj A kis Frederick meg­elégelte kilenchónapos öcsikéjének szüntelen si- valkodását, és megkér­dezte az édesanyjától: — Anyuka, miért ju­tott nekünk egy ilyen ki- abálós kölyök? — Ne beszélj igy róla, kisfiam. Az égből küldték nekünk. — Méghogy küldték! Biztosan ledobták! Levlap-stíl A nagyon „testes” igaz­gató vidékre utazik, s on­nan képeslevelezőlapot küld kuglizó társainak: „A levegő pompás, minden­nap egy órát lovagolok, és csodálatosan érzem ma­gam.” Néhány nap múlva meg­érkezik a válasz: „És hogy érzi magát a ló?” Megszokta Az igazgató érzékeny bú­csút vesz az egyik munka­társtól, aki más beosztásba kerül: — Nagyon sajnálom, hogy elmegy tőlünk. Már úgy megszoktam. Olyan volt, mint az édesfiam: ugyan­olyan felelőtlen, lusta, fe­gyelmezetlen ... Családi élet — Mondd, öregem, milyen a családi életed? — Remek! Már harmad­szor halászijuk el békésen a válást. Nem hülye — Képzeld, fölemelték a fizetésemet, és nem tudom, mitévő legyek. Ha nem mondom el a feleségemnek — akkor biztosan kijelenti, hogy nekem azért nem emelnek, mert ostoba va­gyok. — Hát akkor mondd el neki! — Azt már nem, hülye mégsem vagyok! Osztozkodás — Gratulálok, Kari! Ki­békültél a feleségeddel! Lát­tam, milyen békés egyetér­tésben fűrészeltétek tegnap á fát. — Dehogy, öregem, hiszen a bútort osztottuk szét! Motorosgond — Elégedett vagy a mo­torkerékpároddal ? — Nem nagyon. Kettőnk közül valamelyik állandóan javításra szorul... At MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztői JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár. Latlnca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár PL: 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511« 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor a. 2, Postacím: Kaposvár, PL: 31. 7403 Felelős kiadó: Balajcza János. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hőnapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft; fél évre 204 Ft, egy évre 400 Ft Index: 25 9671 ISSN 0133—'0602 Készült a Somogy megyei Nyom­daipari Vállalat kaposvári tize- néber> Kaposvár Mgius i u. 3űl Felelős vezető: Farkas ^éla igazgató Kéziratokat nem őrzíAnk meg,' és nem adunk vissza. Népművészeti termékek Szécsényil

Next

/
Thumbnails
Contents