Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-24 / 172. szám
Te kér ősök, furuglások, Táborozók a „pengetés” titkairól A borzongatóan hűvös szél élól, mely a fanyódligefci megyed úttörőtáboron is végigsöpört, talán a legvakmerőbb medvék is visszabújtak volna barlangjukba, a dudaiskola jó félszáz részvevőjét azonban nem rettentette meg: még az ideiglenesen fölvert sátrak erősen viszonylagos meteorológiai nyugalmát is csak kevesen vették igénybe közülük a „sorscsapással fölérő” délutánon. A sötét háttér előtt ugyanolyan csendélet rajzolódott ki, mint általában a bágyasztó melegben. Egy fa alól „hosszifurugla” hangja bűvöli a. szemlélődő-fülelő vendéget, odébb a citera, a duda, á tekerő használatának fortélyairól cserélnek eszmét komoly Ifjak, nyurga sihederek és virgonc kisfiúk, másutt a táncházi muzsikálást gyakorolgatják a vonós hangszerek amatőr mesterei. Remek életképpé állhatna össze mindez & századforduló parasztfestőinek modorában, ha az ország minden részéből — Bács- Kiskunból, Szabolcs-Szat- márból, Baranyából, Tolnából, Vasból, Zalából és természetesen szűkebb hazánkból — össze toborzott dudaiskolások nem farmernadrágot és pulóvert viselnének. És szolgálhat bizonyítékul ez az életkép arra a nevezetes kodályi mondásra is, mely szerint „a zene mindenkié”. Olyan közvetlenséggel „konzultálnak” itt a „fújás és pengetés” titkairól magasan művelt kutatók, üzemi mérnökök, pedagógusok, főiskolások és egyetemisták a gyári munkásokkal, középiskolásokkal s a tabor élvezeteit először kóstolgató úttörőkkel, mely az utópista szocialistáknak a demokratikus parlamentarizmusról szőtt legmerészebb álmait is felülmúlja. BiH- nyi József és Csoóri Sándor, a népművészet két ifjú mestere — az utóbbi nemrég tért haza együttesével Ausztráliából egy sikeres vendégszereplés -soroza tról — nem érzi megaláztatásnak, ha egy suttyó gyerektől valamilyen fogást tanulhat. Az alföldi, illetve a dunántúli citerastílus képviselői készséggel sajátítják el a másik „iskola” módszereit — anélkül, hogy saját metódusaik felsőbbrendűségét hangoztatnák. Szívesen fognám föl e tábort akár jövő társadalmunk jelképének is. Persze van azért jóval maibb, gyakorlataiasabb tartalma is. — A folklór, így a népzeríe iránt rohamosan megnőtt igények nincsenek arányban a zeneoktatás lehetőségeivel — mondja Csíkvár József, a Somogy megyei Művelődési Központ munkatársa, a vállalkozás szellemi atyja, menedzsere és mindenese. — Állami zeneiskolánkban részint a tanárhiány, részint a sznobizmus miatt nem tanítanak népzenét; a hiányt tehát a közművelődésnek kell pótolnia. Több hasonló kezdeményezés volt országszerte az utóbbi években, így Bakonyoszlopon, Hajdúszoboszlón és másutt is. A mi dudaiskolánk abban különbözik a többiekétől, hogy a kevésbé „díszes”, viszonylag egyszerű dunántúli nép- zenélést okítjuk, gyakorlatitechnikai „kurzusokon”, a hét közepétől pedig, Olsvai Imre jóvoltából, elméletiesztétikai „fejtágítással” is. Népszerű a bölcsészettudomány A pályázók előtt már ismertek az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgák eredményei, a felvételi bizottságok írásban tájékoztatták a vizsgázókat. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem nappali tagozatára jelentkezett 2404 diák közül 1162 a bölcsészettudományi kama kérte felvételét. Ezen a karon ötször, a kar különböző idegen nyelv szakain hatszor, máshol nyolcszor többen szerettek volna továbbtanulni, mint ameny- nyit felvehettek. Évek óta ez a legnépszerűbb kar, s ezen. belül a magyar—történelem szak. Itt az idea 226-an pályáztak 30 helyre, a magyar—idegen nyelv szakon 170-en pályáztak 20 helyre, s hasonló volt az arány a történelem—idegen nyelv, az orosz—idegen nyelv szakon. A vizsgázók közül 151-et vettek föl a következő tanévre, 32 diáknak adtak fellebbezési jogot, előfelvételt 47-m nyer» tek. A MttäflOtB# U«* 633-an jelentkeztek, csaknem százzal kevesebben* mint tavaly, de még így is sokkal többen, mint amennyit fölvehettek. A természettudományi karra 610 diák jelentkezett, szintén kevesebb, mint tavaly, de csaknem még egyszer annyian, mint’amennyi- en az első évfolyamon, tanulhatnak az 1981—82-es tanévben. A kar 11 szakja iránt különböző az érdeklődés. A biológia-földrajz Szakon például 16 helyre 101- en, a kémia—fizika szakon viszont 10 helyre 9-en jelentkeztek. , A budapesti Műszaki Egyetemen több mint 2000 diák jelent meg a felvételi vizsgákon, megközelítően annyi, mint tavaly. A vizsgázóknak több mint a fele megfelelt a követelményeknek. Az 1981—82-es tanévben körülbelül 1300 hallgató kezdi meg tanulmányait. A legtöbb a villamosmérnöki, a gépészmérnöki, a közlekedto*er»wki karon. Van a tábornak egy másik különlegessége is. A dudaiskola múltjában jártas látogatónak rögvest feltűnik: jóval több a gyerek, mint korábban. Néhányan szüleikkel jöttek, a közeli megyékből, vannak azonban jó néhányan, akik háromnégyszáz kilométert is döcögtek szülői felügyelet nél-, kül, többszöri átszállással — hogy megízleljék a balatoni zenélés gyönyörűségeit. Jó fél tucatnyi fiúcska érkezett a Bács-Kiskun megyei Egyszersmind a közművelődés nagy nyeresége. A résztvevők a napokban táncházat rendeznek a fonyódlige- ti úttörőtábor kis lakóinak, de szórakoztatják majd a siófoki szállodasoron pro- menádozó vendégeket, megpróbálják „lehorgonyoztatni” a Sió Áruház előtt tolongó tömeget, kicsalni szobáikból a földvári Neptun szálló lakóit, s föllépnek a balaton- szemesi kempingben. Lám, milyen egyszerű lehet a Balaton vendégeinek szórakoztatása! Ha van elég ötlet és vállalkozókedv. meg hatvan megszállott, aki „önköltségi alapon” is hajlandó volt eljönni a hegedűsök, bőgősök, citerások, dudások és más, kényelemtől elrugaszkodott, komolyságot nem tisztelő „csörgősipkás” népzenészek fonyódligeti táborozására. L. A. Kiteljesedett a szakrendszerű oktatás Az alsófokú oktatási intézmények múlt tanévi tapasztalatait összegezték a megyei művelődésügyi osztályon. A legfőbb megállapítások útmutatásul szolgálnak a szeptemberben kezdődő munkához: valamennyi pedagógushoz eljuttatják ugyanis az értékelést. A tapasztalatok világosan mutatják, hogy az első ötéves terv idején óvodáink fejlődtek a legdinamikusabban. A helyi tanácsok jelentős áldozatot hoztak az iskolaelőkészítésben fontos szerepet vállaló gyermekintézmény-hálózat érdekében. Az elmúlt öt évben tizenhét százalékkal gyarapodott Somogybán az óvodák száma, s harminchét százalékkal több gyereket tudnak fogadni. Az általános iskolákban a szakrendszerű oktatás sokat lépett előre, a felső taé gozatos tanulók kilencvenkilenc százalék« horaaarű feltételek között tanulhatott.1 Elnéptelenedő falvainkbaa az öt év alatt hatvanöt ki« létszámú iskola szűnt megj Jelenleg még huszonegy tagiskola működik tizenöt vagy ennél kevesebb tanulóval. Az üresen maradt iskolákat elsősorban közművelődési célokra, öregek napközijének. illetve pedagóguslakásnak használják. A tanulók közlekedésének javítása érdekében iskolajáratot terveznek Szentbalázs, Mennye, Gölle körzetében. Az egy iskolára jutó tanulólétszám Somogybán kedvezőbb az országos átlagnál: az országos 320, nálunk 192. Változatlanul magas Somogybán a szükségtantermek száma, minden tizedik ilyen. Az ötödik ötéves terv idején tizenhattal kevesebb lett a tanterem, noha száztíz újat vehettek birtokukba a gyerekek. (Ok: az elnéptelenedő iskolák megszüntetése) Javult a szociális ellátás, szervezett étkeztetésben már a tanulók több mint 55 százaléka részesül; többen vehetik igénybe a napközit is. A tanulószobás csoportok száma ellenben csökkent, s ez azért is figyelmeztető, meid az ötnapos tanítási rend bevezetése során nőni fognak az igények. As általános MMIal nevelő-oktató műnk« tartalmasabbá vált, a nevelők többsége felelősséggel, szakma- szeretettel és szocg a lommal működött közre as új Iskolai dokumentumok sikere« bevezetésében. Javult a pedagógiai munka tervezée«, de néhány Iskolában több energiát fordítottak magára a tervezésre, mint annak megvalósítására — figyelmeztet a jelenségre a megyei művelődésügyi osztály beszámolója. Továbbra is fontos feladatuk a tantestületeknek az iskolai élet demokratizmusának fejlesztése. Nincs egység a demokratizmus értelmezésében és gvakorlatában. A tantestületek nem élnek a rendtartásNagy folklórünmepet tartanak mától vasárnapig Ba- latonföldváron. Néhány eseményt idézünk a balatoni folklórtalálkozó programjából: ma 10-kor a filmszínházban nemzetközi népzenei verseny lesz, 18 órától utcai műsorok zajlanak. Holnap ugyancsak 18 órakor menet- táncban járják be a résztvevők a földvári főútvonalakat, este a nyugat-magyarországi néptáncosok és népzenészek műsorát élvezheti a közönség a szabadtéri színpadon. Vasárnap 20 órától a mozi lesz a gálaműsor Színtere. A folklór háromnapos ünnepét a Somogy megyei Művelődési Központ, a földvári tanács, a Volán kaposvári utazási irodája és a Somogy megyei Moziüzemi Vállalat rendezi. tó, Csákányi Eszter, Beze- rcdy Zoltán alakítja. Képünk az előadásból való: Csonka - Ibolya egy „fantommal” — vajon ki ő? — látható... Vasárnap délelőtt a bogiári sportpályán a budapesti Vasas és Boglárle!!e csapata méri össze tudását, azonkívül a Harmatit Lajos országos teniszverseny döntőjére is sor kerül. Ebéd után a Várdombon színes varieté Bogláron ismét vidám lesz a vasárnap. Bence Péter arról tájékoztatott bennünket, hogy a gazdag program szombaton kiállítások megnyitásával kezdődik. A leilei strand melletti Tóparti Galériában délelőtt 11 órakor nyílik Orosz Mária keramikus művész tárlata, s itt tekinthetők meg a szentendrei művéstztelep alkotóinak grafikái is. A bogiári pincetárlat új kiállítói: Krajtsovits Margit keramikus és Preiser Klára textilművész. Délután 18 órakor Szenes Zsuzsa textilművész mond bevezető szavakat. Mint ismeretes, a Vörös- és a Kék-kápolnában Szabó Vladimír festményei, a szoborparkban pedig Veszprémi Imre alkotásai láthatók. A Vöröskápolna előtt 21 órától minden este a kaposvári Csiky Gergely Színház szabadtéri produkciója várja a közönséget: Moliére A nők iskolája című vígjátékát Ba- barczy László rendezésében. Szegő György díszlet-jel- mezvilágában mutatják be. A főbb szerepeket Rajhona Adám, Spindler Béla. Csonka Ibolya főiskolai hallgaműsort tartanak, fellép Szuhay Balázs, Verebély Iván, Szegedi Molnár Géza és Balassa Tamás együttese. A BM Kaposvár Táncegyüttes műsorának a néptánc kedvelői tapsolhatnak. Este Biró György diszkó- műsora várja a fiatalokat, az idősebb korosztály pedig a Hullámzó Balaton című nótacsokor dallamait hallgathatja. A Platán soron egész napos népi iparművészeti kirakodóvásárt tartanak. Barcsról Krisztián Ferenciül kaptuk a hírt. hogy ma 16 órakor kezdődik a III. országos rézfúvós kamarazenei tábor együtteseinek versenye a művelődési központban. Váczi György könyvkötészeti kiállítása a Dráva Tájmúzeumban nyílik ma 17 óra 30 perckor. Szombaton sváb bált rendeznek a Micado zenekar köziem üköd ésével a művelődési intézmény kamaratermében. Ez 19 órakor kezdődik. Vasárnap a strand melletti szabadtéri színpadon német nemzetiségi folklórbemutatót tartanak 16 órátoL Fellép a bátaszéki nemzetiségi együttes. Este 20 órától a kalocsai Delfin RT zenéje szolgáltatja a talp- alávalót a fiataloknak. nagyközségből, TiBeakécskéről. Zöme — mint ez a tábor benjáminjaira általában is jellemző — mezőgazdasági dolgozók csemetéje. Elsősorban citerások. — A mi vidékünkön igen népszerű hangszer a citera — büszkélkednek, némi megilletődöttség után. — A művelődési házban két felnőtt- és két gyermek-citera - együttes működik. Mi az iskolában, szakkörön tanultunk meg játszani, és alakítottunk egy együttest is. Felléptünk megyénk sok városában és községében. Itt már az első napon rengeteget tanultunk: megismertünk több somogyi népdalt és ellestünk egy csomó fogóst Birinyi Jóska bácsitól. Van köztünk két dudás is: ők a diákotthon által vásárolt hangszereken tanulgattak... Értékes szakmai eszmecserék lehetősége. „oktatáspótlás”, a demokrácia „gyakorlótere” hát a dudaiskola. ban megszabott határozathozatali és véleményezési jogukkal, vagy csak formálisan teszik. A határozatok végrehajtásának értékelése sok esetben elmarad, az igazgatók közül kevesen igénylik, hogy demokratikus vezetési módszerrel érdemi döntésekre késztessék a nevelőtestületet. Tovább veszített presztízséből az igazgatóhelyettesi feladatkör. Ennek egyik fő oka, hogy nagyon sok adminisztrációs munka terheli a vállukat. A tanulók önkormányzata kevés iskolában kap szerepet. Az elmúlt tanévben is jelentős lépések történtek az iskola nyitottá tétele érdekében. Javult az iskola és a szülők kapcsolata, tovább szélesedett a a együttműködés a köemúvelődeai intézményekkel. A napköeib« Járó tanulók szama maga« a megyében, a foglalkozások színvonala csak lassan emelkedik. Sajnos, sok a megfáradt nevelő a napközikben, aki már nem akarja vagy nem tudja megújítani önmagát. A napközis foglalkozások zömét a túlzott irányítottság Jellemzi, a szabad foglalkozások kevésbé adnak lehetőséget a tanulók személy íségfej leszté- sére. * A megyei beszámoló vég® értékeli az iskolák tehetség- gondozó és képessegfejlesBtő tevékenységét. Megállapítja: a pedagógiai munka nem eleg hatékony • térén. f .RL 8* Kőröshegyen ma Peski György orgonaművész lép föl a műemlék templomban, kaposvári kórussal. A kaposvári Killián György Ifjúsági és Üttörő-művelődé- si Központiban ma 10-től 18 óráig, holnap ugyancsak 10- tői 16 óráig játszószobát rendeznek be a gyerekeknek. Ma 1Öntől egyébként a cseri parkban játékos ügyességi versenyt is tartanak, s ezen bárki részt vehet. Kiállításaik: a nagyatádi szob- rásztelep kisplasztikái, Kardzsali — ma, a drávai halászat emlékei. A kaposvári Vörös Csillag moziban az amerikai Kóma című izgalmas ka- lamdfilmet játsszák, melyet Robin Cook regényéből Michael Crichton forgatott. Genevieve Bujold alakítja a főszerepet, partnere a San Francisco utcáin című krimisorozatban megismert Michael Douglas, A Szabad Ifjúság a Vadállatok a fedélzeten című szovjet vígjátékot, illetve a Skalpvadászok című Sidney Lumet- westemt ajánlja. A Latinca mozi műsora szombat—vasárnap a Kramer kontra Knamer című, többszörös Oscar-díjas amerikai alkotás. Ebben Dustin Hoffman alakítja a főszerepet. A Mozimúzeum kínálata hét végére A túlélés ára című NSZK—francia film. JéTAJOLO HÉTVÉGI,