Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-19 / 168. szám
A kaposvári fazékasok kiállítása Habán Balatonszemesen A balatoni programok megbízhatóságába vetett bizalmunkat csorbította, hogy néhány esemény elmaradt, illetve a tervezett időben nem jött létre vagy tartalmában megváltozott. Bala- 'tonszemesen ez időben a terv szerint népibútor-kiál- litást láthatnánk, de mivel nem sikerült az anyagot összegyűjteni. „beugrott” a kaposvári ha bán. (Csupán zárójelben kívánóin megjegyezni: erre az anyagra már a tavaszi tervezéskor is számíthatlak volna a szervezők.) Balalonszetnes művelődési haza ilyenkor nyáron — már évek óta — . azzal hívja föl magára a figyelmet, hogy megyénk népművészetéből nyújt ízelítőt. A tavalyi sikeres kiállítás után igazan biztos a rang: a kaposvári habán „márka” Magyarországon éppúgy, mint külföldön. Huszonegy kaposvári fazekasnak — a háziipari szövetkezet tagjainak — munkait állították ki. Az 1953-ban alakult szövetkezet húsz évig a sárközi fazekashagyományokban kereste útját, illetve a cserépkályha csempe volt a legfőbb terméke. A habánnal csak ezután kezdték foglalkozni, s azóta szinte ' úgy emlegetik a kaposvári fazekasokat, hogy „a . habáno- sok”. Honnan származik ez a sajátos kultúra, a kézművesség e különös fajtája? Száműzött nép hordozta végig csaknem Európán. Az új keresztények, az anabaptisták kézművességét, fazekaskultúráját nevezzük habánnak. A mozgalom az öske- resztény tanokhoz és életformához való visszatérést hirdette, tagjai parasztok voltak, főleg kézművesek. Svájcból, Hollandiából és Belgiumból menekültek a német parasztháború után, és Europa-szerle űj otthonra találtak. Az anabaptista emigráció már a XVI. század harmi ncas éveiben elérte Ausztriát, Csehország és hazánk területét. Az európai szellemiség hatása és a vándorlás rányomta bélyegét a kézművesek tevékenységére, a ha- bánra. Az első edények reneszánsz jellegűek; a koraiakon még nem találunkfigurális ábrázolást, mivel ezt a szekta tiltotta. Eleinte csak monogrammok, babér- koszorúk, címerek és évszámok díszítették edényeiket, majd az 1650-es évektől más hatás is érződik tárgyaikon. A XVIII. század közepe táján a barokkos ízlés jellemzi a habánt. Mint a kiállítás mutatja, kék és fehér habán edények készültek, de ezek nem voltak egyenrangúak. Az asszonyok szobájában fehér mázas habán cserépkályhák állottak, a férfiakéban kekek. A fehér edények reprezentatív igényeket elégítettek ki patikában, könyvtárban — bárhol, ahol elhelyezték őket. A kék edények gyakrabban szolgáltak használati célokat. A habán újabb története összefonódott a kaposvári fazekasok kerámiatermelésével; itt elevenítették föl elsőként a. hagyományt. Vajon mi késztette őket arra, hogy egy ilyen sajátos kulturális örökséget próbáljanak íöltámasztaini, megújítianii ? Az igény — »mit fölismertek! Az értékesítés — itthon és külföldön egyaránt — is kifejezi, hogy a babám megkülönböztetett figyelemnek örvend. A küLföldiek — mondták a szövetkezetben — a herendi porcelánnal azonos értékűnek tartják a habánt E divatos termékekből gazdag választékot nyújt a kaposvári fazekasok kiállítása Balatons/eme.sen. i H. B. Hazánk éf Kelet-Európa ■ Á Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa A kelet-kőzép-európai szocialista országok gazdasági fejlődésében mar kezdettől fogva nagy jelentősege volt az egymással folytatott gazdasági együttműködésnek. Ennek legfontosabb szerve az 1949 januárjában megalakult Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST). A hidegháború, miatt a térség országai es a fejlett tőkés országok közötti gazdasági kapcsolatok úgyszólván megszűntek, így az iparosítás végrehajtásában a saját erőforrásokon kívül csak a KGST-re lehetett támaszkodni. Az ötvenes években az együttműködés fő formája a kétoldalú külkereskedelmi kapcsolatok fejlesztése, a műszaki-tudományos együttműködés fejlesztése és a szakemberképzés volt. A tagállamok a műszaki dokumentációkat és a gyártási eljárásokat ingyen adták át egymásnak; a tagállamok a/uitairchiás gazdaságpolitikája, a párhuzamos kapacitások kiépülése miatt a külkereskedelmi árucsere csak egyes ágazatokra terjedt ki. Az ötéves tervek bevezetésekor áttértek a hosszú lejáratú gazdasági-kereskedelmi egyezményekre. A KGST sikerrel biztosította tagállamai számára a legfontosabb beruházási javakat és nyers0 SOMOGYI NÉPLAP ; anyagokat. Az együttműködés során a Szovjetunió hitel- egyezmenyek keretében szállított, szakértőket 1 küldött, műszaki-tudományos kádereket képzett ki a többi tagállam számára. A KGST-n belüli együttműködés kiszelesiiese es intenzivebbe tételé érdekében 1956—60 kozott tizennégy állandó bizottságot hoztak létre, 1958-ban kidolgozták a nemzetközi specializáció és a többoldalú termelési együttműködés, valamint az egymás közötti kereskedelmi forgalomban résztvevő termékek árképzésének elveit. Bevezették a sokoldalú tervegyeztetést. 1962-ben létrejöttek * KGST különböző szervei. 1964 szeptemberétől Jugoszlávia a KGST tizenhárom bizottságának munkájában teljes jogú tagként vagy megfigyelőként vesz részt. A KGST működésének első tíz éve alatt a tagállainok egymás közötti kereskedelmi forgalma három-ötszörösére növekedett. A hatvanas években több közös beruházás valósult meg (például; Béke elektromos távvezeték, a Barátság kőolajvezeték stb.), közös szervezetek jöttek létre (Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank, Közös Tehervagon Park stb.). Előrehaladás történt a termelés szakosodásában is, elsősorban a gépgyártásban, á vegyiparban es az elektronikában. A külkereskedelmi együttműködés változatlanul a kétoldalú árucsere alapjan folyt, s ez fékezte a forgalom dinamikusabb növekedését, mivel a kiegyenlített mérlegre való törekvés miatt a szintet a kisebb kapacitású partner teljesítőképessége határozta meg. (Az esetleges aktívumot harmadik országban igen nehez érvényesíteni.) A KGST 1969. április 23-i ülésszaka az együttműködés hatékonyságának fokozása, a tudományos és műszaki fejlődés meggyorsítása, az új követelményeknek való rrtegíe- lelés érdekében elhatározta a szocialista országok gazdasági integrációja hosszú távú komplex programjának kidolgozását; ezt 1971 júliusában fogadták el. A KGST mint gazdasági egység rendkívül dinamikusan fejlődött. Az ipari termelés 1950—70 között megnyolc- szorozódott. Ugyanezen idő alatt a világ ipari termeléséből való részesedése 18 százalékról 34 százalékra nőtt, a világon megtermelt nemzeti jövedelemben pedig 15 százalékról 25 százalékra emelkedett. A világkereskedelmi részarany változatlanul alacsony (tíz százalék körüli) maradt. A húsz év során az évi átlagos növekedés nyolc százalék volt (a fejlett tőkés országokban kb. öt százalék). A KGST kétségkívül jelentősen hozzájárult a tagállamok gazdasági eredményeihez. 1951— A nagyberényi órás kovács Kilencvennégy évvel, ezelőtt megállt a nagyberényi templom toronyórája. Több mint félévszázadig feléje sem néztek. Akkor a plébános szólt a fiatal kovácssegédnek: „Fiam, neked ügyes kezed van, nézd meg mit lehet veJe kezdeni!” — ..Megnézhetem plébános úr, így a kovács —, de élelemben nem láttam órát belülről. nemhogy ekkorát . . .” Végül mégis sikerült megjavítani — meséli a nagy- berényi kovácsmester. Babos Ferenc. ■— Ha kiállók az udvarra vagy kinézek a szobám ablakán, látom a toronyórát. Minden ezzel kezdődött . . . S a toronyóra harmincnégy éve jár pontosan; igaz, naponta föl kell húzni. Most gondoltam arra, átszerelem, úgy! hogy egy hétig járjon. Magas ez a torony ahhoz, hogy az ember mindennap felmásszon ... Általában nem ilyennek képzeljük a kovácsműhelyt motor a nehéz munkát — bök a mellére. — Tíz éve infarktust kaptam, le is szó. zalékoltak. Mi az ebben, a műhelyben, ami nem „illik” ide? Az órák! Legalább húsz darab. Polcon, állványon, falon mindenütt. Motor, csava.rhú- zók, üllő és kalapács társaságában — ketyegnek. s ünnepélyes ütésekkel jelzik az idő múlását. sem. Hihetetlenül sok ott a szerszám, s minden, a helyén van. A fúrógép és a hatalmas esztergapad is. — Mikor patkóit utoljára lovat ? — Mikor is? Lassúk csak... Amikor a tsz szervezése volt Berenyben; az ötvenes erek elejen. Most gepa lka I részeket keszi tek, javítok, a téesznék es magánosoknak. Nem bírja a — Valamennyi rossz volt, amikor hozzám került, most mind pontosan jár. Ezt . meg — mutat egy Ids szerkezetet — elektromosra alakítom. A lakásban üveg mögött egy egész .,órásszakü zlet Kétszáz darab biztosan van, de inkább több: körömnagysá- gú karóráktól a faliórákig mindenféle méret és típus. A legrégibb százhárom éves. Cizellált kis zsebóra, igazi remekmű. S természetesen pontosan jár. — Ezek nem működtek? — Egyik sem. Ki vált volna meg a szép hibátlan órától, hogy ha hibátlan ? így sem kis munkába került, amíg sikerült megvásárolnom. Akárhová mentem. mindenütt kérdeztem, van-e eliadó óra. Nem baj. ha nem működik... — Hát ezzel | kezdődött, a toronyórával — f mondja. — Ami- . f kor azt megjaví- i tot tűm, . vettem I egy órasszak- t könyvet. S az ! csak a/, első lépes volt, mert >. még a kovács- I mestert is a g.va- I korlat teszi órásmesterré. A'belső szobában a kis műhely. Az asztal tele felig kész, javításra váró ketyegő alkalmatosságokkal, Kartondobozban darabokra szedett órák — kettőből, háromból lesz egy új. A légi radioba is ébresztőóra került; rejtély, hogy miként lehetett megoldani ... 71 közolt -a nemzeti jövedelem Bulgáriában 6,3-szorosara, Csehszlovákiában 3,3-szoro- sara, Lengyelországban négyszeresére, Magyarországon 3.2- szeresére, az NDK-ban 4.2- szereséré, Romániában 6 7-szeresére (a Szovjetunióban 5,8-szorosára) nőtt. A nyugat-európai országoknak amerikai irányítás mellett az 1949-ben létrejött NATO-ba való katonai-politikai integrálódási folyamata 1954-ben zárult le, amikor az NSZK-t felvették a szervezetbe. A kollektív európai biztonsági rendszer és a nemet kérdés megoldására irányuló erőfeszítések ismét sikertelenek maradtak. Az űj európai helyzet követelményeinek megfelelően a Szovjetunió és a többi ke- let-közép-európai szocialista ország (Jugoszlávia kivételével) 1955 májusában — az osztrák államszerződés megkötésével és a külföldi csapatok Ausztriából való kivonásával egyidejűiéig — Varsóban kollektív barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést (Varsói Szerződés) kötött. Az Európa területére érvényes szerződés egyesített fegyveres erőt hozott létre közös katonai irányítással. A szervezet legfelsőbb szerve a Politikai Tanácskozó Testület. A tagállamok 1960 óta rendszeresen tartanak közös hadgyakorlatokat. Albánia 1962 óta gyakorlatilag nem vett részt- a szervezet munkájában, 1968 szeptemberében pedig — azt követően, hogy öt szocialista ország katonai segítséget nyújtott Csehszlovákiának — formálisán kilépett. Molnár Tamás (Folytatjuk.) — Nem emlékszem,- hogy harmincnégy év alatt lett volna olyan estéim, amit nem az árék szerelésével töltöttem ... Szétszedni, keresni a hibát, összerakni, beállítani; ez az en szenvedélyem. , Van itt óra szép számmal, mindenféle. Csak egy nincs: kvarcóra. — Elismerem, a technika hallatlan fejlődését, de a kvarcóra az ón. szememben nem komoly dolog. Hol van annak olyan finoman, kidolgozott szerkezete, mint ezeknek? Neon hiszem, hogy van olyan órás, aki szívesen foglalkozna vele. Az a tudomány, ez pedig a - mesterség. A szekrény tetején ott áll Babos Ferenc főműve: a világóra. Háromféle szerkezet összehangolt működése teszi lehetővé, hogy az ember leolvassa, melyik országban hány óra van. Egyszerű a dolog, csupán a kis földgömbön levő mutatót kell a megfelelő helyre állítani, aztán az alatta levő órát megnézni. Nagyberénv egyik házában mindig tudják, hogy a Kanári-szigeteken épp ebédhez vagy alváshoz készülödnek-e az emberek. A földgömb kőiül pingponglabdából készült világító hold forog, percre pontosan követve a valóságost. Egy kapcsolás — és a nagyberényi házban megjelenik a világegyetem. — Egy éviig dolgoztam rajta; nagy munka volt. És mekkora az öröm amikor elkészült! Ezért aztán fáj is a szívem, mert hiába töröl- geti naponta az ember, a rárakódó por csak árt neki, üvesbúrát azonban se égen, se földön nem lehet kapni. Tudom, nein attól óra az óra, hogy üvegbúra legyen rajta, de hát sajnálja az ember, ha a keze munkája a szeme láttára megy tőnkre... Babos Ferenc középkorú férfi. A szoba falain levő kének — szinte kivétel nélkül — két kisgyereket ábrázolnak. Először azt gondoltam, hogy unokák. De nem! A szöszke ikrek — eay fiú és eav lány — Babos Ferenc gyermekei, — Későn nő«ir1tem. ennek is az óra az oka — teszi hozzá nevelve. — Kilenc- éáések a. avereWk. * o-vo- 5őre semmi ha il odóvá-ot nem mutatnak, sem a kovács-, sem az órásmesterség iránt. Feri ke azért csak-csak ott láhatlankodik apja műhelyében, s erősen/ segít gondolkodni, hogy hány éve is készült el a szemben levő templom toronyórája. Ki tudja? Talán mégis órás lesz belőle... Ambrus Agnes A VAS-MtISZAKI SZOLGÁLTATÓIT ARI SZÖVETKEZET egy-két műszakos munkahelyre lelvesz — tmk-lakalosokat, — géplakatosokat, — villanymotor-tekercselőket, — autófényezőket, — gépkezelőnek női és férfi betanított munkásokat. Továbbá egy gyakorlattal rendelkező anyagbeszerzőt. Jelentkezni lehet a szövetkezet munkaügyi osztályán, Kaposvár, Achim A. u. 12—16. Telefon: 11-275,'9-es mellék. (84990) Értesítjük Kaposvár Léva és Arany J. közben lakó t. fogyasztóinkat, hogy vezetékátkötési munkák miatt 1981. július 21-én, kedden reggel 7 órától délután 16 óráig a vízszolgáltatás szünetel Az ideiglenes vízellátást az érintett területeken tartálykocsikkal biztosítjuk. DRW Km. Üzem igazgatósága Kaposvár