Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-18 / 167. szám

Gyászjelentés Fájdalommal é* szomorít «sív- rm\ tudatjuk mindazokkal, akik Ismerték e* 'szerették. hogy szó- lefeefct. felejthetetlen édesanyám, feleségem, Leányunk, menyünk é6 kedve« rokonunk GRISNIK ZOLTANNB Nagy Mária i pécsStóbolcsl általános Isii óla tanára, igazgató-hely ette«. volt Kaposvár ísizentjákabi) lakos. o7 éve« korában, hosszantartó, sú­lyos betegségét türelemmel, vi­selve. 3 981. július 12-én elhunyt. Drága halót turuljat 1981. július 31 -én kedden du. fél 2 órakor kívánságának megfelelően a ka­posvári Keleti temetőben he­lyezzük őrök nyugalomra. A gyászoló család. (120018) Fájó szívvel tudatjuk. hogy szeretett édesanyánk, anyósunk és nagymamánk, 5av. SOMOGYI KALMAVNÉ Szabó Margit fiUlus 9-én. tragikus hirtelen­séggel ‘elhunyt; Temetése 1981. július 20-án, hétfőn, fél 1 óra­kor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család \ * • * I Bsúton búcsúzunk SOMOGYI KALMANNB nyugdíjas munkatársunktól, aki több éven át hűséges dolgozója volt vállalatunknak. Temetése 1981. július 20-án 12.30 órakor lesz Kaposváron a Nyugati te­metőben. Somogy megyei Ven­déglátó Vállalat vezetősége, tár- aadalmi szerved, és összes dol­gozója. • • • Megrendültén tudatjuk, hogy &> 8TKFLFR DEZSŐ oy. gyógypedagógiai tanár Példás türelemmel viselt, hosszú szenved éá után f. hó 3 5-én el­hunyt Temetése július 22-én délután fél 1 órakor lesz Ka­posváron a Keleti temetőben. A gyászoló család • • • Fájdalommal tudatjuk, hogy MEZEI LAJOS ny. műszaki postai dolgozó •ihunyt. Temetése július 21-én du. 4 ónakotl lesz,a márcali te­metőben. a gyászoló család • • • Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, Apusom. KASZÁS JÓZSEF hOAAsan tartó, gyógyíthatatlan betegség után, életének 49. évé­ben elhunyt. Temetése július 2fl-án. hétfőn, 15.30 órakor lesz Kaposváron a Nyugati temető­ben. A gyászoló család • •. Mély fájdalommal tudatuk, hogy FÖLDI GYULA IMI. Július 15-én, hosszt! beteg­ség után elhunyt. Temetése Jú­lius 20-an, hétfőn, fél 3 órakor les* a kaposvári Nyugati teme­tőben. Gyászoló leánya és uno­kája. INGATLAN Kapó* mérőben két­szobás családi ház 265 telekkel el­adó. Érdeklődni Kaposmérő. Kossuth L. U. 43. (1902) Siófokhoz 5 kim-re Bala tons zabadiban. a Kos«uth L. u. 27. sz. alatt két szoba, konyha, speiz. nyá­ri konyha, kamrás családi ház 900 r’i-öl területen eladó. Buszmegállóhoz kö­zel. ’ Érdeklődni Molnár Jánosné, Sömogyszil, Sza­bd clság 92. (19Ó7) Látrányban 700 n- öle#> tieLken háróm- «70 b a ö K«zkon \ fo r- tos ház garázzsal f két szobával eladó. Látrány, Rákóczi u. 47. (1950) Kaposváron OTP-s, két szoba ‘összkom­fortos, Kinizsi lakó­telepi lakásomat összkomfortos OTP-s egy szobásra vagy új garzonla- kasira. cserélném megegyezéssel. Ajánlatokat 1991. •zárará a kiadóba, (1991) Eladó Siófok-fii r- dőtelepan a Diófa u. I. köz 5-ben vízközeli új. négy- szobás ház és kü­lönálló, 200-as. köz­műves telek. Érdek­lődni szombat va­sa rnap. ___(33250) T ab nagy község­ben a Fő utcán másfél szobás mo­dern. . • komfortos, erkélye«, harmadik emeleti OTP-s lakás eladó. Irányár: 370 000 Ft, VAgv OTP- átvállalás. ÉrdeR- lődmt .Siófok. Sirály u. 8. Balázsaié, tele­fon: 11-33«^ (53300) Családi ház mel­lék é p ü 1 etekkel 800 n- ölön,. őszi beköltö­zéssel eladó. Irány­ár: 130 000 Ft. Ér­deklődni: Iharos, posta. _ _ _ (8497«) Készpénz es élet­járadék .. fizetéssel családi házat ven­nék Kaposváron. 'Ajánlató kát: • 328832. számra a hirdetőbe Kérek._____(128832) B alatonmárian, 167 n-öl gyümölcsösben nyaraló ‘ eladó. Ér­deklődni lehet: Ke­szeg u. 67. 6(7.. alatt.t 870 m bat. vasárna pi napodon. (128836) Eladnám kaposvári háromszobás, rtssz- konifpptos lskáso- ',hiátr‘,"Jk'p ‘ kevés« OTP-vel. esetleg megegyezéssel csere is érdekel. (Kapós- fűred. Topomár előnyben.) Ugyan­ott egy MZ* TS 1 — luxus eladó. Érdek­lődni: 17 órától. Ka­nizsai u. 16. TII'3. (128878) Kaposváron, Ke­'ceLhegyAljA u. 12. sz. alatti ház Azonnal bek öltözhetnem el­adó. Érdeklődni a helyszínen. (128853) JÁRMŰ IZ-s 1200-as Zsigu­li. megkímélt álla­potban eíado. Ér­deklődni leltet:' hét- * főtől péntekig, dél­után Ifi órától. Ka­posvár, Tóth Lajos iU. 10. Ifi 2. (128399) P D - s re niCLs.za m u 1300-as. Lada új mű­szaki vizsgával el­adói5 Kaposvár, Vö­rösmarty u. 37. Ér- ‘deklődni naponta 18 óra után, vasárnap egész nap. (1994) 1984-ig érvényes műszaki vizsgával Zaporozsec sürgő­sen eladó. (Részlet- fizetés lehetséges.) Kaposvár. Rákóczi ..tér 17. (Felső csen- g 6.1 (HÍ36) UG-s Zsiguli 1200- as eladó. Fábri, Siófok, Bláth.v u. 18. (58407) IV-s. jó állapotban levő Zsiguli el­adó. Kaposvár. Ka­zinczy u. 30. Érdek­lődni 17 órától. _________________n 965) Z X-es Polski Fiat 120-os eladó. Topo- nár. Topomé ri u. 81. 16 óra • után. (128895) ÁLLÁS Poiyos, megbízha­tó fiatalember heti 3 napra elfoglaltsá­got keres Kaposvá­ron. Ajánlatokat: ''Minden érdekel” jeligeire 128874. számra a hirdetőbe kérek. (128874) Elvesztettem Ka­posváron július 15- en este a Dés-i Hu­ber utca—Damjanich utca—Lenij> ut­ca útvonalon aranyláncom kerek, (2 Ft-os nagyságú) érmét, belevésve Alice felirattal. Ké­re m a b ec s ü le les megtalálót, hogy a számomra kedves emléket jutalom el­leneben az alábbi címre adja le. Fe­li érné, Kaposvár, Désl Huber u. 9. II. cm. 3. (28) Négyéves telién és egy választási bika eladó. Hetes, Vörö­st lov u. 11. (1980) Boroshordók, ká­dak még minden méretben kaphatok, vagy megrendelhe­tők. Kapó* var, Ap- rllis 4, U. 31. (1945) japeia, Lak as<l él­sz er el és szaküzletem megnyílt. Külföldi, hazad tapéták nagy választékban; Józsa, Siófok-Szabadi, La- tlnca u.’ 27. (Víz­part)___________(58346) É rtesítem a tisz­telt lakosságot és közületeket, hogy mindennemű vil­la ny s zene lest, villa- mosgépek szerelé­sét. javításán válla­lom. Fair kas Károly villanyszere lő mes­ter. Műhely: Sár­mellék Barát,sau la­kótelep 27. Lakás: 3339 Fen ék p its zta, Vízügyi telep 4. (236336) Bőrgyógyász-koz­ni prológus magán­rendelésemet meg­kezdtem. Dr. Palik o- né dr. Pétervéri Marta. Rendel*??: hétfő—szerda—pén­tek 5-től « óráig. Keszthely. Deák. I’. u. 43. Telefon: 31- 382. (238372) Vennék 10 hl-es bo­roshordót. Ajánla­tokat.: Keszthely. Mátyás király, u. 23. címre.' (236427) Tizenhét db vá­lasztási malac eladó. Kaposvár, Ka pos rét­sor 87. (128386) Eladó J db vá­lasztási bikaborjú. Ka pos fii red Ka pos­füredi út 128. (128902) ALBÉRLET Külön bejáratú bútoroztt sozba fürdőszoba-haszná­lattal kiadó. Kapos­vár, Németh I. fa­sor 6. sz. Telefon: 13-324. Központi fűtése« üres szoba (konyha-, fürdőszoba-haszná­lattal) kiadó. Érdek­lődni: Kaposvár, Búzavirág u. 9. Hor­váth. (666) Különálló szoba­konyha kiadó a Me­zó Imre utcában. Érdeklődni: 12-495. telefonszamon, Sza­bó. (1288/8) Dolgozókat alkalmaznak A Kaposvár Városi Tanács V. B. pénzügyi osztálya adó- ügyintézői munkakörbe közgaz­dasági technikum pénzügyi sza­kán végzett férfi munkaerőt, re­vizori munkakörbe számviteli főiskolai végzettséggel, felsőfokú államháztartási, illetve mérleg­képes könyveiéi szakvizsgával rendelkezőt keres. Jelentkezés az «psztályvezető-helyettesnél. _ _____________. (85019) T emie lő®z ö vetkezetünk köz­műépítési munkák végzéséhez kubikos felvételt hirdet, jó ke­reseti lehetőséggel. Szükség ese­tén -.szállást, vagy szállítást, biz­tosítunk. Jelentkezés a tsz köz­pontjában. a személyzeti'1 Vezető- nél, személyesen vagy írásban. Címünk: CSOPAK Tája Mg Tsz, Nem es vámos, Kossuth u. 20. (155629) Gépkocsivezetőt és kocsikísé­rőt kémesünk' felvételre Ro'bur • gépkocsira. TRITEX Kereskedel­mi Vállalat Kaposvár. Jutái u. (Texmnagyker.) (86000) A Somogy—Zala megyei Élel­miszer és Vegyiáru Nagykeres­kedelmi 'Vállalat boglárlellei fi­ókja felvesz áruszállítót, hen­test. kereskedelmi képesítéssé] rendelkező raktárost. admi­nisztrátort. jelentkezés a fiók­igazgatónál._________________(59002) Felvételre keresünk 10 fős ku­bikos brigádot a kaposvári já­rásban végzendő munkáinkra. Munkásszállítást biztosítunk. Bé­rezés teljesítmény szerint. Je­lentkezni lehet a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Felügyelő­ségén Kaposvár, Május 1. u. 3?—39._____________________.(84975) F elvételre keresünk szakirányú érettségivel rendelkező férfi munkaerőt, kereskedelmi eladói munkakörbe. RŐVIKÖT Nagy­kereskedelmi Vállalat, '^Kaposvári Raktárháza, Kaposvár Jutaf út. ____________________________(202785) A Cslky Gergely Színház fel­vételre 3 takarítónőt keres. Je­lentkezni személyesen a gond­noknál lehet. (202784) A Somogy—Zala megyei Fűszérl ajánlata a KHV termékeiből Védekezés a rovarok ellen A nyári «rték hangú la lát — nyaralás közben vízpar­ton es otthon — egyaránt rontják a mérges vérszívók, a szúnyogok. Az utóbbi né­hány évben a Balatonnál kísérleteztek a repülőgépes szúnyogirtással. A levegőből szórt malathion nevű szer valóban, elpusztította a re­pülő vénszívókat, de számos — környezetvédelmi jellegű­— gondot okozott. » Nem­csak a méhészek tilta­koztak használata ellen, hanem sok más, hasz­nos rovart is elpusztított. Mindenekelőtt a Balaton ví­zi életében fontos szerepet betöltő árvaszúnyogok sorait tizedelte meg a méreg. Ezek igen fontos halíáplálékok és a víz szervesanyagtartalmá­nak tisztításában is komoly szerepük van. Ezért a repü­lőgépe« szúnyogirtást ma már csak igen korlátozottan végzik. Sok. állatnak és embernek kellemetlen szú­nyog is felnövekedhet , ez­után. Az ellenük való véde-. kezest így helyileg kell meg­oldani. Ebben igyekszik se­gítséget adni a'Fűszert, s a Kozmetikai és Háztartás­vegyipari Vállalat. Olyan szereket hoznak forgalomba, amelyek biztonságosan véde­nek a szúnyogok kellemetlen csípésétől, ugyanakkor a szemtelen, egészségre szintért ártalmas legyek irtásában is használhatók. Mindenféle repülő rovar eredménye« irtására alkal­mas ft . CHEMOTOX, ez a könnyen kezelhető, aeroxolos készítmény. 200 grammos dobozokban kap­ható 28,40 forintért. Kezelé­sét a dobozon feltüntetett használati utasítás, részletezi/ Igen gazdaságosan és ered­ményesen használható föl a nem kívánatos rovarok éllen. A KHV új terméke a SZUPER CHEMOTOX, amely korszerűbb összetétel­ben, kellémes illatával, az előzőnél hatékonyabban al­kalmazható. Szobában, s ha­sonló zárt helyiségben hasz­nálata előnyösebb. Alkalma­zási területe megegyezik a CHEMOTOX-éval. Az üzle­tekben 135 grammos kisze­relésben 24 forintért .vásá­rolható. A háztartásokban a repü­lő rovarokon kívül akad még néhány kellemetlen „vendég”. Régi házak repe­déseiben pókok tanyáznak, a sötét sarkokban csótányok bújnak meg. Különösen e rejtett életmódú rovar kelle­metlen. A vadonatúj ház­gyári lakásokban is megbú­jik az etöugoltsarkokban, s a konyhában, vagy más he­lyiségekben a legváratlanabb pillanatban bukkan elő. Ezek irtására szolgál a CHEMOTOX PUFF csótány irtó. 1B0 grammos ki­szerelésben 33,20 fönn tért kapható. Hatásos lehet, ha a rovarok vonulási útjain kiszórunk PYRCITOX pörzószert.. Ez 120 granmiu i»i>zereie.sben 13 forintét' vásárolható. . . E hasznos és eredménye1 rovarölő szerek használaté nak azonban van néhán- fontos' föltétele. Vigyázr kell, hogy gyermekek köze lébe ne kerüljenek. Ügyel­jünk a gondos tarolásra is: élelmiszerektől mindig elkü­lönítve tartsuk és használa­tuk során járjunk el körül­tekintően. Fontos teendő; irtás után ilaposan szellőztessük ki a telyiségeU Az itt fölsorolt vala­mennyi termeket á Somogy —Zala megyei Élelmiszer és Nagykereskedelmi Vállalat lozza forgalomba, s kapha- ók a megye valamennyi háztartási és illatszerboltjá­ban, valamint ABC-aruha iá­ban. (X) Közlemény Értesítjük a T. PB-gázfogyasztóínkat, hogy a kaposvári gázcserefelep NYITVATARTASA 1981. július hu-tói az alábbiak szerint MÓDOSUL: Faros héten: hétfőtől péntekig szombaton Páratlan heten: hétfőtől csütörtökig pénteken szombaton Ebédidő: 12.ÜÜ— 12.30-lg. # (202772) • KÖGÁZ Kaposvári Üzeme 7.13—15.30-1* 7.15— 11.45-ig 7.15— 15.3<M* 7.15— le.oo-hk zárva Balatonkenesén július 17-én. Balafonakarattyán IR-án* Siófokon Jí)-én és 20-án, Budapesten 21-én portyáznak a trapperek. Most naponta 14 órától 20 óráig, közvetlenül «pony­vás szekérről vásárolhat női, férfi, kamasz es gyer­mek Trapper farmereket és Wcek-Lnd öltözékeket — a Balatonnal. A vásár színhelyén naponta kétszer zenés western-show Trapiicrhrn On w njereghen érzi magát (90139) MAI MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 órakoi;: SIVATAGI SHOW. Kste 7 érakor: A KIRÁLYI BIZTOS SZERETŐJE (16). Szabad Ifjúság du. 4 órakor: HYPPOLIT A LAKA.T. du. ti és este 8 órakor: KABARÉ (16). Latinra filmszín­ház du. fel 6 órakor: AZ UTOL­SÓ vA'LCERV Krénusz kertmozi este 9 órakor: TŰZ A FŰBEN (14). Mozi-múzeum du. ti óra­kor: SEBESSÉGLAz (14). Mar­cali este 7 órakor: A NAGY ZSÁKMÁNY. Barcs este 8 óra­kor AKIKET FORRO SZENVE­DÉLY HEVÍT (16). BALATONI MOZIK MŰSORA: Siófok (teremmozi) du. fel fi ’óraikor: A XX. SZAZAD KALÓ­ZAI. Este fel 8 orakor: SOLO SUNNY (16). Siófok (kertmozJ) este 9 órakor: ÜZENET AZ ŰRBŐL. Balalonbnglár este 8 orakor: TŰZHARC (14). Bala­ton föld vár (fedett kertmozi) es­te 8 órakor: HARMADIK TÍPU­SÚ Találkozások mi. (14) Balatonlelle (fedett kertmózi) e*te 9 orakor: MUPPET SHOW. Este ll órakor: SZERELMEIM. Balaton fenyves (fedett kertmozi) este 9 órakor: AZ OLSEN BAN­DA BOLDOGUL. Balalonszemes (fedett kertmozi) este 9 órakor: A TÚLÉLÉS ARA (14). Bala­tonszárszó este 8 órakor: KO­MA (16). Balatonmária este fél 8 óraikor: A POGÁNY MA­DONNA. < Este fél io órakor: MAJMOK BOLYGÓJA (14). Fo­nyód (fedett kerhn/wi) este 9 órakor: ZŰGÜGYVÉD ZAVAR­BAN (14). Zamárd| (fedett kert­mozi) este 9 órakor: MONDD, teOOV MINDENT MEGTESZEL ÉRTEM (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 9.00: Idősebbek is elkezdhe­tik . . . 9.05: A farkas és a nyu­szi. 9;35: Kuckó. 10.05: Autó­motorsport. 10.25: A félelem. NSZK film. 11.45—12.15: A fele sem igaz! 14.50: ’ Magyarország állatai. 15.Ó0: Gólzsák. 15.25: Stop. 15.30: Képzőbűvészet. 15.45: MAFJLM-magazin. 15.55: Hírek. 16.00: Hajótöröttek. Auszt­rál filmsorozat. 16.45: Barátokat várunk. 17.15: Reklám. 17.25: Parabola. 17.55: Háztartás. Csa­ládi magazin. 19.00: Reklám. 19.10: Idősebbek i« elkezdhe­tik... 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers minden­kinek. 20.05: J. gtrauss: Egy éj Velencében. Nagyoperett. 22.05: Nyugodjanak békében . . . Olasz —NSZK westernfilm. 23.5«: Tv- híradó 3. Budapest 2. 17.05: A Sipslríca. Tévéfilm. 18.05: Én vagyok a dalai lá­ma . . . 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers — mindenkinek. 20.05: Bartók: Egynemű kórusok. 20.10: John Gabriel Borkmam. Norvég tévéfilm, ' 21.45: Tv-híradó. 2. 22.05—22.40: A hétf főbűn. Song­opera baléttel. Jugoszláv tv 17.00: Gyermekműsor. 18.05: Tv-haptár. ÍR.15: A fiatalok sza­va. 18/45: Költői színház. 19.13: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 20.00: Éljenek és lássák. Jugoszláv já­tékfilm. 22.00: Éjszakái* zseb. Osztrák tv 9.35: Francia, nyelvlecke. 10.05: Olasz nyelvlecke. 10.35: Római nyár. 12.30: psztrák népdalok. 15.05: Carrie. 17.30: Gyermekmű­sor. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Kétszer hét. 18.25: Nem­zetközi varieté műsor. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Kellemea hétvégét. M.50: Sporthírek. 22.25: Zené» film. 23.10: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25— 7.59: Jó reggelt.! R.ftl): Hírek. 8.20: Kulturali* progra­mok. 8.27: Lányok asszonyok. 8.52: Tipegd. 10.00: Hírek. ío.nő: Útközben. ÍO.IO: Csajkovszkij.: Hattyúk tava. 11.10: Művészié- mezek. 12.00: Déli krónika- 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarén szólva... 12.45: Mem- de Is sóim-k ó ru»mü v ek. 13. OO : Görbe tükör. 14.00: Útközben. 14.05: Egy kis figyelmet kérek! 14.15: Tito Gobbi operaarlákat énekel. 14.30: Szombati beszél­getés — a mai faluképről.'ló .00: Hírek., 15 05: Üj zenei újság. 15.40: Julia.n Bream Dowlan’d- műveket játszik. 15.96: Rekíám- paradé. 16.00: 168 óra. 17.30: Karl Richter Händel- é* Hayd.n- műveket vezényel. 18.16: Hol volt. hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.2/f: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Hírek. 18.40: Útközben. 18.45: Sporthírek. 18.50: Hangok az űr­ben. Hang játék. 19.47: Bangó Margit. Kovács Apollónia. Ko- \ ác.s Lajos és Takács Béla nó­tákat, énekel; 20.28: Mozart: Don Juan. Kétfelvonásos opera. 23.46: Virág énekek. 24.00: Hí­rek. o.io: Melódiákoktól. 1.58: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reg­geli zené* műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Indulók fúvószenekarra. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Útközben. 8.38: Sybül. 9.15: Házszám. 9.30: Hét­vége — halászoknál. li.30: Hí­rek. ,11.33: Orosz nyelvű hírek. 11.35: Reklám. 11.40: Fiatalok­nak • 12.30: Hírek. 12.33: Jé ebedhez szól a nóta. 13.30: Me-' nüettek. 13.45: Időjárás- es víz­állás jelente«. 14.00: - Ritmus! 14.30: Hírek. 14.35 • Orvosi taná­csok — az érszűkületről. 14.40: Különös álmok. 15.05: Suppe e« Millöcker operettjeiből. 15.47: Vilié Vaklemar es aff Utolsó Apacs. 16.28: Hallgatóink figyel­mébe! 16.30: Hírek. 16.33: Ütkőz­ben. 16.35: Pophullám. 17.30: Muinkásigazgatók. 17.58: Cigány­dalok. csárdások. 18.30: Hírek. 18.33: Sanzonalbum. 19.18: Egy rádiós naplójából. 20.30: Hírek. 20.33: Útközben. 20.38: Sporthí­rek. 20 43: A Manno chom-oldat. j 2T.23: Tiszán innen. Tiszán /túl... 22.37: D z,sesszf elvételek­ből. 23.00: Hírek. 23.10: Sláger- múzeum. 24.00: Hírek. 0.10: Ma- gvar és idegen nyelvű vízjelzŐ- «zoleálat. 3. MŰSOR 7.00: A szolnoki stúdió tornán nyelvű műsora. 7.30: A miskol­ci körzeti stúdió szlovák nyelvű műsora. 8.00: Hírek. 8.08: A ki­állítótermek programjából. 8.11: Liszt: Dante-szimfónia. 9.03': Maurizió Pollini zongorázik. 10.25: Slágerlista. 11.00: Hírek. 11.05: A Beatles együttes összes felvételeiből. 11.35: Népzene sztereóban. 12.02: Üj operaleme­zeinkből. 13.00: Hírek. 13.07: Barokk muzsika. 14.27: Kritikus füllel. 15.02: Richard Straus«: Salome. 13.20: Kritikusok fóru­ma. 15.30: Harminc perc beat. 16.OÓ: Fábián Mária hangver­senye. 17.00: a századelő irodal­mának hetei. 17.05: A Fővárosi Tanács Kodály Zoltán női kara énekel. 17.3<): Friss s/él óceán .. 18.23: Richard Tucker opera­áriákat énekel. 19.00: Hírek. 3 9.05 : Szim fon i k us zene. 20.27 : Szombat esti diszkó. 21.27: Pa- ra«ztok. 22.19: Stúdiónk vendege Bodó Árpád pécsi zongoramű­vész. 22.52: Napjaink zenéje. 23.30—23.33: Hírek. Időjárás. SOMOGYI néplap m a Balatonnál

Next

/
Thumbnails
Contents