Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-16 / 165. szám

Értékőrző vállalkozás Hetes község története Nyugati portyán ikrekkel talá Hetes részleges alapfokú központ, azaz községi kö­zös tanácsa két társközséget is irányít. Lakosainak szá­ma alig több ezernél. Neve­zetessége'.' A tájékozottabb olvasók azonnal rávágják: ott született Vikár Béla, a neves néprajztudós. A köz­ségben lakó vagy egykor e tájon gyerekeskedő, majd elszármazott felnőtteknek azonban sokszálú kötődéssel marasztaló, visszahívó, em­lékeztető szülőföld marad. Olyan település, amelynek gazdag, az Árpád-korig visz- szavezethető múltja, értékes művelődéstörténeti, földraj­zi, nyelvi sajátosságai és hagyományai vannak. Mindezt persze sok köz­ség elmondhatja magáról. Az értékek azonban csak ak­kor válnak közkinccsé, ha- gyományozódnak tovább, ha akadnak vállalkozók a nép száján élő, illetve a le­véltári dokumentumokban föllelhető források összegyűjr tésére, elemzésére, rögzítésé­re. Hetes párt-, tanácsi és gazdasági vezetői nem saj­nálták az időt és az anya­giakat községük történeté­nek feldolgozásától. Igaz, eh­hez olyan lelkes, fáradhatat­lan helytörténészre is szük­ség volt, mint amilyen az egykor Somogybán, később Pécsen tanároskodó dr, Hor­váth Imre. A ma már nyug­díjas pedagógus fiatalos len­Egy rózsa volt a dísztáv­iraton, amit az egyik idős asszony küldött a Kaposvári Húskombinát Várnai Zseni szocialista brigádjának. Szép hagyomány, hogy a brigád önállóan szervezi meg a nyugdíjasok búcsúztatását. Persze az üzem gazdasági és társadalmi vezetői is segíte­nek, ajándékról is gondos­kodnak, mindezt azonban úgy teszik, hogy a bábásko­dásnak még a látszatát is kerüljék. Így semmi különös sincs abban, hogy azok kö­zött, akik ünnepélyesen el­búcsúztak az üzemtől, min­dig akad olyan, aki a lelkes közösségnek köszönetét mond. Sokat beszélgettem a hús­kombinát szakszervezeti bi­zottságának munkatársával, s tőle tudom, hogy egyre nagyobb az igény a brigád­tagokban az öntevékenység­re, a közösségi életet elő­mozdító rendezvényekre. S ez megegyezik más vállala­tok, intézmények tapaszta­latával Is. Ahogy megfogal­mazták: az emberek többsé­get. egyre jobban leköti ott­hon a televízió, a rádió, a kiskert a város környékén, s bizony, egy idő után örül­nek, ha kiszakadhatnak e körből. Így aztán • szívesen fogadják, ha társadalmi munkára, kirándulásra, mú­zeumlátogatásra invitálják őket. Példul a húskombinát két brigádja — a Várnai Zseni és a dr. Antos István nevét viselő — annyit hallott Szen­náról, hogy a végén elhatá­rozta: közösen elmennek, s .megnézik a falumúzeumot. Amikor beszámoltak élmé­nyeikről, elsősorban kiemel­ték: azért találták hasznos­nak a közös kirándulást, mert vezetők és beosztottak közelebb kerültek egymás­hoz. S természetesen sok új ismerettel gyarapodtak a falumúzeumban. Ajánlották a többieknek is, hogy gyak­rabban éljenek az ilyen le­hetőségekkel. Nagy élmény volt számom­ra, amikor a brigádnaplókat lapozgattam a Somogy me­gyei Tanács Költségvetési Elszámoló Hivatalában az szb-titkár és a munkaver- seny-felelős segítségével. Az egyikben író-olvasó találko­zóról találtam képes beszá­molót, a másikban arról olvastam, hogyan Látogattak dülettel és buzgalommal gyűjtötte es foglalta egység­be a különböző, jórészt he­lyi szerzők írásait. Írói és szerkesztői tollát a történész tárgyilagossága és a szülő­földnek a múló évtizedek csak erősített szerelete ve­zérelte. A _ Hetes község története című — sokszorosított eljá­rással készített — illusztrált, forrásmunkák sokaságára hi­vatkozó kiadvány iránt élén­ken érdeklődnek a helyi la­kosok és a községből el­származottak. Hiszen a ha­zai táj alakulása, fejlődése, az ott élt emberek sorsának formálódása szorosan kap­csolódik jelenükhöz is. De mit tud nyújtani egy ilyen helytörténeti munka Somogy — esetleg az ország — más vidékein lakóknak? Nem válik-e érdektelenné a ka­posvári vagy — mondjuk — barcsi olvasó kezében e ki­adványban megtestesült ha­gyományőrző igyekezet? Természetesen a néhány hónapja napvilágot látott gyűjteménynek nem minden sora vonzza tartósan azok­nak a figyelmét, akik nem kötődnek Heteshez. De így van ez minden hasonló jel­legű kötettel. A legtöbb dol­gozatban, visszaemlékezés­ben, dokumentumközlésben azonban olyan, egyediségé­ben is általános vonásokat meg a gyermekgondozási segélyen levő kollégájukat. A krónika — amely egyéb­ként tiz—húaz év múlva az Intézmény történetének leg­jobb tárháza Is lesz — nem­csak szép és pontos volt: az Is érződött minden sorából, hogy szívvel írták, . rajzol­ták, nagy gonddal válogat­ták ki a legjobb fényképe­ket, illusztrációkat. S ami­kor az 6zb-tttkár megjegyez­te, hogy tartalom van emö- gött, bennem is visszhangra talált az asszonyokkal való beszélgetés, a naplók átlapo- zása után. Milyen örömet szerez mindenkinek, amikor valami olyanba fog, ami nem köte­lező, s van választási lehe­tősége! Az egyik asszony így fogalmazta ezt meg a költségvetési elszámoló hi­vatalban: „Higgye el, az a legnagyobb dolog, amikor sikerül valamit megszervez­ni munkaidő után. Ilyenkor az asszonyok nem rohannak haza főzni, előtte megbe­szélték a férjükkel, hogy ma ő menjen a gyerekekért az oviba”. S mennyi szerete- tet igényel, amikor valame­lyik brigád vállalja a kis- mamatalálkozóra érkező Vihar készülődilc. Meleg, párás a levegő. Az ember ilyenkor szinte összeroppan a ránehezedő légnyomás sú­lyától: zihál, liheg,- arcáról törölgeti a verítéket. De hiá­ba, a gyöngyöző, sós pseppek csak előbújnak. Rettenetes ez a hőség! Eshetne már! A móló tömve emberek­kel. Meg kellene mártózni a Balatonban, de mire a víz­hez érünk, úgyis esni fog. Az emberek is élőlények: ugyanúgy „jelzik” a vihar közeledtét, mint a legyek, a madarak. Ideges hangyaboly­ként nyüzsög a part; min­denki hangosabb, mint egyébként, le-föl jár, nem találja a helyét. A katamarán útra kéar. Nem bírják az utasok a vá­rakozás perceit; fölugrálnak, az eget kémlelik. Furcsa hangot ad az induló hajó — mérgesen, méltatlankodva húzza el száját a kapitány. Mi volt ez?! Még csak az hiányzik, hogy meghibásod- jon a hajtómű!... A partról alma« sa«m a tavolodo ha­tartalmazó adatra, megál­lapításra, esetleírásra, forrás­ra bukkan az olvasó, amely­nek révén bővebb, árnyal­tabb lesz ismerete az elmúlt századok életéről. Megtudja például, hogy miről árulkod­nak a hely-, a dűlő- és a családnevek, milyen volt az ősök életmódja e vidéken, az iker szállások idején; ho­gyan vészelte át a község a török hódoltság időszakát, hol és miként laktak e tá­jon az Árpád-korban, mi­kor' létesült az első iskola, hégvan folyt a tanítás, mi volt a szerepe a két egyház­nak a község irányításában, nyilyen ősi magyar szavak őrződtek meg és mutatha­tók ki a hetesi nyelvjárás­ban — hogy csak néhányat említsek a sok érdekes köz-- és művelődéstörténeti adat közül. Természetesen Vikár Bé­láról is megemlékezik a ki­advány, és olvashatunk az ugyancsak itt született Pete Lajos magyarnótaköltőről is. Külön fejezetben foglalkozik a helyi tsz történetével. Értékes művelődési felada­tot teljesített tehát a hetesi tanács a község történetére jellemző anyagok összegyűj­tésével és kiadásával. Mél-' tán illeti meg az elismerés mindazokat, akik létrehozá­sában közreműködtek. gyermekeinek szórakoztatá­sát. Napokig készülnek előt­te; megbeszélik, hogy ki mi­lyen játékot hoz otthonról. S hogy ez a jövő szempont­jából is fontos? Bizony! A Lendület brigád tagjai tisz­tában voltak azzal, hogy a kismamák most ismerked­nek a számítógépparkkal, s ha majd visszajönnek, ak­kor ez is megkönnyíti beil­leszkedésüket, mert meg­változtak a körülmények. S ha változik a brigádok szemlélete, mi sem termé­szetesebb, mint az, hogy mások is kövessék. A hús­kombinát könyvtárosa pél­dául elhatározta, hogy az ed­diginél jobban segíti a szo­cialista brigádokat. A ta­pasztalatok alapján döntött úgy, hogy szüntessék meg a formális vállalásokat, hiszen senki se azt várja tőlük: pipálják ki a feladatot; nem elég, ha kiviszik a könyve­ket, a fontos az, hogy a könyvtár közreműködésével minél több munkással ked- veltessék meg 1az olvasást, erősítsék bennük a művelő­dés- iránti igényt. S ez nyilván máshol Is visszahat. Érezhető lesz a termelésben, és a közéleti szereplésben is. jót figyeli. Ösztönös mozdu­lat, hogy a távozó jármű után fordulunk, mintha messzi földekre készülő ro­konunkat, szereltünket bú­csúztatnánk. Fáj az elválás. Csak esne már! Talpalatnyi hely sincs a kikötő büféjében. Kólát, traubit kortyolgatnak a mértékletesek, a szomja- sabbja literszámra dönti ma­gába a sört. Ettől sem lesz jobb. de legalább rózsaszí­nűbb a világ, kedvesebbek a felebarátok. Csupa rendes ember. Mindjárt sírva faltad a meghatottságtól. Gyuri, menjünk, eleget ittál! (Ez a feleség, aki viszont egyálta­lán nem .„rendes".) Fiatal párok veszekszenek. Alkalmi — üdülői — sze­relmek szakadnak meg. Ké­pen törli hisztizó fiát az anya. A büfé fehér köpe­nyes dolgozóinak ruháján sötét foltot üt az Izzadság. — Kitörik a fogam ettől a pogácsától — dobja félre a megkezdett falatot egy kö­zépkorú férfi. Az elei nem Is megy ma, a sült hal Il­lata is inkább idegesítő, mint étvágygerjesztő. Fúj, de büdös! (Tegnap ugyanez az illat csalta oda uzsonnáz­ni.) A mólóhoz gürdülő kocsi­nak hiányzik a jobb első lámpája, alapos horpadás éktelenkedik a helyén. Gaz­dája dühöngve vágja be maga után az ajtót, öles léptekkel tart a pulthoz. Ad­jon egy konyakot! Remeg a keze, amikor a poharat le­teszi. Az az állat; hogy mi­nek adnak jogosítványt az ilyennek! Látja, hogy elő­zöm; nem, neki csakazértis el kell indulnia. Most kez­dődhet a biztosítós herce­hurca... Hajó érkezik a kikötőbe. Lassan, komótosan szeli a vizet. Az érkezők már a palló körül toporognak. Csepp, csepp, csepp... kövér cseppek... Te kedves víz, csakhogy megérkeztél! , Rettenetes dörgés rázza meg az eget. És szakadni kezd az eső. Pillanatok alatt kiürül a kikötő. A. A. jöttek a környező falvakból, s mint a huta favágói keres­ték kenyerüket. A tarra vá­gott erdőből házhelyet, ke­véske főidet, fát kaptak. Kezdetben a község neve a püspöki kocsma után Csár­da, Koncsmáoska volt. Tudja isten, mikor lett Farkasgye­pű, A gyep, gyöp előfordu­lása helyneveinkben min­denesetre a legrégebbi idő­ket sejteti. Hivatalosan 1863- ban ismerték el községnek. Sváb lakossága volt, s leg­alább fele arányban az ma is. Honnan tudom ezeket? Ennek a majdnem icipici te­lepülésnek — szemben a neogótikus templommal — honismereti gyűjteménye van. Kalauzunk, Mayer néni sorra mutatja a kiállított tárgyakat: a répit (sötétkék, elöl hímzet blúz), a tiechet (kendő), a hematót (ing), a khult (szoknya), tehát az egykori viseletét. De vannak itt klumpáik, háztartási esz­közök, sőt egész tanügyi ki- állításrészLet isi Bükfürdői kemping. A kemping majdhogynem erdőben van. Bejáratánál térkép: Koplaló-hegy, Hall­gató-hegy', Peres-erdő, Né­metbánya, Ganna — az Es­terházy-mauzóleummal —, Magyarpolány, Szamárhegy mind környékbeli hely. Meg­szívleljük a bejárati figyel­meztető ■ versikét: „V ándor, ki elhaladsz mellettem, / Ne emelj rám kezet! / Én va­gyok tűzhelyed melege J hi­deg téli éjszakán, / én va­gyok tornácod barátságos fe­dele / melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől, f és gyümölcsöm oltja szomja- dat. / Én vagyok a geren­da, mely házad tartja f én vagyok asztalod lapja, / én vagyok az ágy, melyben fek­szel ... házad ajtaja, böl­csőd fája, koporsód fedele. I Vándor, ki elmégy mellet­tem, hallgasd meg kérésem: Ne bánts!” Sátrat verünk, és megpróbálunk aludni. Másnap már Jakon foly­tatjuk a portyát. Gyönyörű ez a szimmetriátlan hajójú bazilika, XIII. századi épí­tészetünk remeke! Élvezettel hallgatjuk az „idegenfor­galmi lányka” magyarázatát a „családi monostor temp­lom”-ról. Az egykori lapicí- diák — kőfaragók — ugyan szemiméirtékkel dolgoztak, azért mégiscsak sikerült legalább a szép román kapu­zat mellé jobbról-balról oda­szorítaniuk a helyhiány miatt „kiszorult” két apos­tolt is a többihez. Gyi, pej­kó az apád ne sirasson! Persze, hogy megnézzük a 77 ezer lakosú Szombathe­lyen Hefele építész püspöki palotáját; meg a ramíkertef, a barokk Domonkos-temp­lomot), meg a többi neveze­tes épületet. Isis-szentély,, múzeumfalu, Smádit-gyűjte­mény. Járjuk a Gyöngyös mellett épült üzleteket is. Egy apró megfigyelés: itt még kaphatók a könyvhét slágerkönyvei, így B árczy János memoárja, C.soóri Sándor riportja is. Hiába: a főiskolások nyári szüneten vannak! Csepreg apró falu, pejkó. Nyomda működött itt a XVII. században. Miről híres még ez a község? — ezen tanakodunk. Családom egyik tagjának eszébe jutott: a csepregi négyes ikrek! És ilyen az úti szerencse, kiket pillantunk meg az utcán? A Kovács ikrek sétálnak haza­felé édesanyjukkal. Kati, Zsuzsi, Ildikó, Adrienn hat­éves; és legföljebb a mamá­juk tudja megkülönböztet­ni őket. Nem szeretnék szép-' tembertöl a tanítónőjük bő- - rében lenni! A szomszéd falut Büknek hívják. Vas megye legforgal­masabb helye — ezt mondja az útikönyv — Bükfürdő. Valóban imponáló hely, ha­talmas medencéikkel, gyógy­intézettel, sokemeletes épüle­tekkel. A táborhelyen szál­lást kapunk: zsúfolva van külföldi autókkal, lakóko­csikkal. A „sógorok”, sörpo- cakos osztrákok Grazot né­zik kisképemyős színes tévé­jükön. Egye fene, minket az ékszerdoboz-szép kicsi Kő­szeg vár. És a csodálatos Sopron, ahol történelmi fil­mek tucatjait lehetne for­gatni! És Sümeg no meg Sárvár, majd Keszthely — a Festetich-kastély, lám épp filmforgatás miatt zárva . . . És máris „somogyi benzint” abrakolhatsz pejkó! Mintha vidámabban fogynának mö­göttünk a kilométerek. Mi ez annak a keresztúri rendőr­nek a kezében, öreg csataló? Balatoni atyamáiria, csak nem az a pisztoly, amelv- lyel csekkeket lőnek utánad, ha átléped a ..hanghatárt”, a hatvan kilométert? Itthon vágyunk, kedves pejkó... Leskó László SOMOGY! NÉPLAP A brigád vigyázott a gyerekekre Távirat a nyugdíjasoktól Gyű, benzint abrakoló pi­ros pej paripánk! Kalan­dozzuk be a Nyugatot ízi- hen. Így hívják szép ha­zánknak e részát: Nyugat- Magyarország ... Majd pi- heingetsz a mozgó istállóban Szántódtól Ti'hanyig, mi meg etetjük kifli véggel a szemtelen sirályokat. Fel Veszprémibe, hogy letiszte­legjünk elsó királyunk. Ist­ván és hű neje, Gizella mo­numentális gzoboralákja elótt; háj, de építőipari gé­pek állják el utunkat: új köntöst kapnak a környező paloták. Mindegy, látnivalót bőven kínál a gótika apró remeke, a Gizella-kápolna, a Mihályról elnevezett nagy­templom a hűvös, pince jel­legű altemplommal együtt, ahol Márton püspök nyug­szik szarkofágjában; • a pia­rista gimnázium, a levéltár, a püspöki palota... Ki bor­zongani a mélység • fölé a Benedek-hegyre, ahonnan fél Veszprémet belátni, de leg­alábbis a Séd völgyét! Majd egy kávé a csupa műanyag, elhanyagoltság érzetét keltő Várkapu presszóban — az embernek is kell az abrak, Pejkó! —, azrtán hajrá to­vább! Kis faluban kempinghely. Valahol a Bakonyban — lám, bakonyi betyárok let­tünk piros pejkó — egy Far­kasgyepű nevű településen. A „betyárcsérda” éppen zár­va : Borosaién vendéglőnek hívják, akárcsak a kempin­get. Lám, a kevésbé felka­pott hely olykor szebb, mint a nagyharanggal hirdetett! Mondják az itteni öregeik, sok volt errefelé a farkas, innen a község neve. Annyi bizonyos, hogy az ember már a kezdet kezdetén jelen volt ezen a tájon. A honfoglalás után erdőispánság lett ez a vidék, ennék a székhelyé Hölgy Kő várában lehetett. ■ 1753-ban keltezték azt az okiratot, mely megemlíti, hogy a püspökség csárdát építtetett itt; pedig nem mi­sebort mértek... Telepesek A híres csepregl négyes Ikrek. Vihar készülődik

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents