Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-14 / 163. szám

Foglalkozása: szurkoló

A lelátókon fel-felcsat- tanó Indulatok tanújaként, zsúfolt buszok utasaként, munkahelyi, baráti vagy „hivatalos” beszélgetések résztvevőjeként egyre gyakrabban csodálkozom el azon, mi mindenre képes a labdarúgás. A válogatott vagy a kedvenc klubcsapat szereplése olykor megsokszorozza a munkakedvet, máskor le- lohasztja hangulatunkat. Sőt, demokratizál is a futball. A tribünön egymás mellett ül a nagyvállalat igazgatója. és a „beosztott” gépkezelő, a tudós és a „hátrányos helyzetű” halandó, a neves művész és a színházban, hangversenyen soha még meg nem fordult tanyasi parasztember. A kétszer negyvenöt percre eltűnik az őket máskor elválasztó íróasztal, párnázott ajtó, zenekari árok emléke is, a szurkolás egyetlen oszthatatlan közösséggé olvasztja össze a társadalmi érték; és te- kintélylétira különböző fokain álló embereket. Munkahelyi, családi feszültségeket, lelki görcsöket is old a jó meccs, főleg ha az eredmény óhajunk szerint alakul. A civilizált társadalmakban szükségszerű „hős- hiány” ugyancsak megszűnik rövidebb-hosszabb időre: a gyors és kőkemény középhátvédre, a jól cselező, erőszakos csatárra időnként Olyan áhítattal nézünk föl, ahogyan három-négyezer esztendeje az egyiptomiak. Ámon és Ozirisz szobraira vagy a középkori keresztények a Krisztus-képekre.

Csak játék az egész, Jól tudjuk. Vagyunk már felnőttek annyira társadalom- tudományi kérdések megítélésében, eljutottunk addig az önelemzésben, hogy nem tagadjuk: a labdarúgás

iránti rajongás nem más, mint „lelki atavizmus”, a, gyermekkorból — szerencsére! — hátramaradt szertelenségünk, szenvedélyeink megnyilvánulása, annak a vágynak a kifejeződése, hogy a kötelező viselkedési normákat, a feszélyező komolyság álarcát félredobva végre őszinték, vidámak, indulatosak, akár agrésszívak lehessünk egy-két órára. Mint a gyermek... S gyer- metegségünket, bár nem hencegünk vele, nem is leplezzük. Mert egy látványos ..kötény”, egy hatalmas „csukafejes”, egy bravúros „ro- binzonád” élményéért bármilyen, az úgynevezett normális emberek által gyermetegnek tekintett tulajdonságunkat készséggel elismerjük. Hiszen mit érne az elet játékosság nélkül?

Létezik azonban egy embertípus — tudományos' felmérésekkel nem igazolt tapasztalataink, miszerint nem

csak szaporodik, de gyarapodik is — melynél a futball, a szurkolás jóval több, mint holmi izgalmas kiruccanás a hétköznapok börtönéből. E típus nem kötődik osztályhoz, réteghez, munkakörhöz, műveltséghez. Bái'hol találkozhatunk vele. Munkapadok mellett, földeken, íróasztalok mögött, elsőosztályú éttermekben és negyedosztályú kocsmákban egyaránt. Az elfogult, a moriomániás, a megszállott szurkolóra gondolunk. Arra, akinek a foci nem csupán egy az életben megszerezhető számtalan élvezet — érdekes munka, szép családi élet, tudomány, művészet, szerelem, termesze; — kö- <ül, hanem minden. Életcél, hivatás, „főfoglalkozás”. Lé- nyegretörőbben: pótcselekvés.

Kovács úr — az említett

típus gyakorisága talán in-, dokolja, hogy e módfelett elterjedt családi nevet adományozzuk neki — egyszóval Kovács úr az időt is másképpen, számítja, mint az átlagos honpolgár. Számára a legnagyobb időegység az egyik világbajnokságtól a másikig húzódó négy év. Már most a spanyolországi mérkőzés-sorozat esélyei izgatják szinte kizáró; lagosan, mit sem törődik a még oly izgalmas nemzetközi eseményekkel. „Magas” mércéjével nem az indiai tömegszerencsétlenséget, az olaszországi földrengést, a brazíliai erdőégetéseket és a tengerek szörnyű elszennyeződését minősíti igazi sorscsapásnak, hanem azt, ha csapata potyagólt kapott a legutóbbi meccsen... S ha' már a mércét említettük: Kovács úr jócskán igényes. Bár maga, szerény képességei vagy renyhesége okán, többnyire „a megyei első osztályban” is csak „bundázással” képes bentmáradni — amiből szintén kitetszik, hogy a focinormákat sajátjainak tekinti —, az istenért sem bocsátja meg csapata balhátvédjének, ha kritikus helyzetben tizenegyest „csinál”. Erkölcsi relativizmusa tehát nyilvánvaló, ö „elfo- cizgat” a munkahelyén, „ki- bekkeli” a munkát, „meg- bundázza” a fizetésemelést és a jutalmat, de nem tűri el, ha őt szórakoztatják középszerű játékkal.

A műveltsége Is sajátos Kovács úrnak. Enyhe gúnynyal azt mondhatnánk: erősen szakosított. A gazdaság- irányítási rendszer reformjáról sejtelme sincs, de önálló, csalhatatlan véleménye van a bajnokság átszervezésének szükségességéről. A francia elnök- és kormányváltozás, s annak összes-várható következménye hidegen hagyja, de ismeri az MLSZTérkép a Zselicről

A kaposvári könyvesboltokban is megvásárolható már a Zselic turistatérképe. E térkép 760 négyzetkilométert ábrázol a mintegy 1140 négyzetkilométer területű Zselicről, valamint 40 négyzetkilométert Kaposvár körzetéből és 100 négyzetkilométert Szigetvár'—Szentlő- rinc térségében a Dráva- mellek területéből.A Zselic szerelmesei bizonyara örülnek az útbaigazító térképnek. Hetvenhét község neve szerepel a térképen, köztük a már kihalt Gyűrűfő is.

.A Zselic hazánk egyik legkiegyenlítettebb, mérsékelten meleg, enyhe telű, elég csapadékos éghajlatú területe, Mintegy a huszonnyolc százaléka inég ma is erdő. Nagyobbrészt gyertyánosokat találunk e vidéken, illetve bükkösök, erdei fenyők övezik a kirándulók útvonalát.

A települések látnivalóit is részletesen közli a térkép hátoldalán közölt ismertető.

A térképét a Kartográfia jelentette meg — sok meglepetéssel. A helytörténet kutatói és ismerői örülnek, hogy a regi földrajzi neveket íölú.jította — s így jelöli- a legtöbb patakot, dűlőt, erdőt, belső területet. ízes hangzásúik, kellemesen

csengenek fülünkben ezek a nevek: Kincses-hegy, Rigó- kútja. Borbély-gödör... Negyvennél több hibát találtak azonban a turisztikai szakértők a térképén. Két Feneketlen kulat jelöl a térkép, pedig csupán' egyet illet ez a név Lipótfa közelében; forrás); mutat a szentjakabi romoknál, ahol az apátsági épületek állottak, s azt is megkérdezhetnénk, hol van a N égy tes t vér - for r ás, mert a térképen nem tudok eligazodni. Töröcskén-e vagy a Gyertyánosban? (Persze tudjuk, hogy az utóbbi válasz a helyes.). A Zselic-patak is visszakapta régi nevét : következésképpen Hó- dos-patakot kellett volna Írni a térképen is.

Az örömbe tehát üröm Is vegyült. Talán nem is tettük volna szóvá e néhány „apró” hibát, ha nem veszünk észre egy jóval nagyobbat: a Zselic térképe nem jelöli Szennát, e táj fontos települését, ahol a hagyományok szemünk előtt szinte megelevenednek.

a. b.

ben' kialakult erőviszonyokat, tudja, ki „szólt rá” a szövetségi kapitányra a kis köpcös középcsatár szerepeltetése érdekében, és fehér asztalnál, öt sör után, fülünkhöz hajolva, hétpecsétes titokként azt is megsúgja, mennyi pénzt „utalt át” a népszerű fővárosi együttes a csóró vidéki csapatnak egy tehetséges ifijátékos átigazolásáért.

Az idegeivel is baj lehet hősünknek. Győztes meccs után még a hajhagymái is derűt sugároznak, mosolygó szemeivel csak a jövőbe mered; hogy csapata egy hete még iszonyúan pocsékul játszott, feledte már. S a következő mérkőzésig munkahelyen és ebédlőasztalnál, vonatfülkében és nászágyban, csak az esélyek tartják lázban: megnyerjük-e a bajnokságot? Kiesünk, vagy nem esünk ki? Ez a refrén ... Bezzeg, ha veszítenek a kedvencek! Kovács úron rögvest eluralkodik a nosztalgia a régi- szép időkiránt, s a következő fordulóig egyfolytában emlékeiben kapirgál. Beh szép is volt, amikor a szélsők még tizenkét másodpercen belül futották a százat; beh gyönyörű is volt húsz esztendeje az a kapáslövés, amelynek következtében a „bogyó” alig fért be a „pipába”!

S így megy ez szakadatlanul, egy életen át. A foci mellett minden más csak unalmas kötelességgé, változtathatatlan állapottá, lényegtelen ténnyé alacsonyodig Kovács urat úgy kerítette hatalmába a szurkolást mánia mint Othellót a féltékenység, Macbethet a hatalomvágy, Gobseck-et a kapzsiság, Hulot bárót a testiség, Mattia Pascalt a kártyaszenvedély.

E

gyszóval: Kovács úr nem egyszerűen szurkoló. Nem egyszerűen kellemes izgalomra, „kikapcsolódásra”, az ötletes, szép játék élvezetere szomjúhozó ember. Kovács úr — beszűkült tudatú monomániás. Megvetni nem érdemes, legföljebb sajnálni, ha torz beidegződése a menekülésvágy kifejeződése, ha munkahelyi vagy családi körülményei kényszerítették arra, hogy céljairól lemondjon, hogy ne az önmegvalósítással ’ erőlködjék, hanem — pót- cselekvésként — csak mások sikereiben lelje örömét. Kiüresedése ily módon nem csupán individuális okokkal magyarázható, hanem — a személyes tulajdonságok mellett — olykor a kibontakozást ösztönző tényezők hiányával is.

I^engyel András

Ú/ hanglemezek

Klemperer mesterdalnohai

Száraz, már-már senrtimtómomdó zenetörténeti tény voit idáig az ifjabb nemzedék számára, , hogy a legendás Otto Klemperer Budapesten működött állandó vendég karmesterként 1948—50 között, s az általa irányított Mozart- és Wagner- előadások nemcsak nálunk számítottak szenzációnak. hanem világviszonylatban is. A véletlen azombagi néhány esztendeje hozzásegített bennünket, hogy a „mítosz” élettel teljen meg, a pályatársaik szóbeli megnyilatkozásai és egy szép könyv mellett hangfelvételek alapján is véleményt alkothassunk Klemperer magyarországi tevékenységéről. Boros Attila, az ismert zenei .szerkesztő és riporter véletlenül néhány poros lakklemezre bukkant a Rádió pincéjében, s hamarosan kiderült: nem mást tartalmaznak a csak néhány lejátszásra szánt alkalmi lemezek, mint a Klemperer vezényelte, páratlan értékű operaházi előadások teljes felvételeit. A hallatlanul ötletesen „menedzselt” Hunga- roton — ennél mi sem természetesebb — azonnal lecsapott az egyedülálló dokumentumokra, s a napokban a Klemperer-sorozat második darabjaként az üzletekbe terült egv nagyszerű albuim. Ennek két lemezéről A nürnbergi mestei'dalnokok legszebb részleteit hallgathatjuk meg.

Igaz, e produkciótól nem kérhetjük számon a korszerű sztereofelvételek technikai tökélyét, a veszteségért azonban kárpótol az 1949 tavaszi előadás élénksége, bái ja, a szellemes zenei megoldások egész sora. Klemperer úgy bontja ki a mitológia komorságától egy időre megcsömörlött, a német reformáció korának utánozhatatlan hangulatába is 'beilleszkedni képes Richard Wagner partitúrájának minden titkát,' annyi ötlettel és finomsággal rajzolja meg zenekarával a fennlkölten suta céh mesterek, polgárok, dalnokok zenei arcképét, a vezérmolívumok színeit, mint talán senki más. Ebben a felfogásban még a nyitány, az éjszakai tömegjelenet vagy a dalnokversenyt megelőző rész fülrepesztő fortisszimói sem ,,ze- neietlenek”, és — mert a

karmester mindig ellenáll

annak a Wagnernél gyakori kísértésnek, hogy a szép hangzás érdekében „széthúzza” a zene szövetét — a csúcspontok is meredeken, szinte nyaktörő kontrasztként emelkednek a racátatívók, monológok, kettősök felé. A tudatosság és kidolgozottság iskolapéldája volt ez az előadás, egyszersmind a báj, a bölcsesség, az olykor fanyar mosolyra, máskor hangos kacagásra késztető operai humor utolérhetetlen példája is.

Hála mindezért. — a dirigens mellett — néhány olyan énekesnek, akit bizony, azóta is visszasírunk, operaházuk mai középszerű Wag- ner-produkcióinak hallatán. Mindenekelőtt a Hans Sachs szólamát gyönyörű, hatalmas basszbairitonna.1 éneklő Lo- sonczy Györgynek. Hangszíneinek száma végtelen, ily módon egy szemernyi gondot sem okoz neki, hogy egyszer kimért, gyakorlatias

mesterember, szorgalmas cipész legyen, másszor az ifjú leány iránti szerelmét rejtegető, bánatát atyai gyengédségbe burkoló idősödő fél-fiú, majd az új idők szelét érző, korszerű gondolkodású művész és tanító. „Ellenlábasa”, a mulatságos-nevetséges, maradi jegyző és dalnok Ma- leczky Oszkár. Tömör és1 hajlékony hangjának hallatám szájunkat tatjuk, Beckmesser ostoba versenydalocskájának hallatán a hasunkat fogjuk. Kiváltképpen ha összehasonlítjuk azzal a lendülettel, kecsességgel, if- jonjl erővel, amellyel az akkor nagyon fiatal Simándy József alakította Stolzingá Walter nehéz szerepét, az előadás Benjáminjaként, oldalán Osváth Júliával, Alias Évával, az elbővölő költői- ség, a lekenyerező, nagy tettekre serkentő nöiség e páratlan megtestesítőjével s a „háttérben” a kemény, puritán. a lutheri protestantizmus szellemét képviselőPog- ner mesterrel — a feledhetetlen Székely Mihállyal. És Dávidnak, a szószátyár, kedvesen fontoskodó inasnak a szerepében a remek Sárdy Jánossal, ezzel a jobb sorsra érdemes, csodálatos operai karaktertenorral. ..

Egyszóval: párját - ritkító albummal ajándékozott meg bennünket a Hungaroton. Szerencsére a folytatás sem ma-rad el. Már készülnek a Klemperer-sorozat következő darabjai — a felejthetetlen Mozart-, Beethoven-, Wagner- és Offenbach-előadások rádiófelvételei alapján.

Lengyel András

Ki> V WtKK |\ M IHl’KSt

«st an«*! *

fi íi»y«i«o^í(í w**í**<íítW&«jk

if#*?.

*«*>.*> ::

«.{>>/> *<!*>>• . - tfHPXft /Kt (',á:w«rójrx;»uirt <>«,» \ >«*<•>v>*

vv<„w«v<vv.

» : W.*í <> k • :x M0Í* x

‘ V«, x **/

******

iV-íd

'> • ».* ■ ÍN * K i*

xtyftfäjk Mfam im**»*# ><* •* *

*» Ó*t«"

i*rm mmrrnm

Új adatok Afanaszij Nyikityin indiai útidról

Schumann versei Oroszországról

Aki már járt Kalinyinban, tudja, milyen büszkeséggel mutatják Afanaszij Nyikityin emlékművét a Volga partján. Az 1955-ben fölavgtott szobor jelképesen fölidézi a nagy utazást a tengereken. A híres tveri kereskedő a távolba tekint, kezében a följegyzéseit tartalmazó füzet. Különösen a lemenő nap fényében hat szépen a lovat mintázó hajóorr.

Afanaszij Nyikityin volt az első, aki az európaiak közül eljutott Indiába a XV. században — egy negyedszázaddal megelőzve Vasco de Gama portugál tengerészt. Htjait nagyon érdekesen fölelevenítő műve, az Utazás három tengeren át egyetemes jelentőségű. A földrajztudósok, a& irodalmárok, a néprajzosok és á művészet- történészek egyre nagyobb érdeklődéssel tanulmányozzák ezt az útleírást. Az első helyen természetesen a történészek állnak.

Kalinyin lakói nagyon büszkék Afanaszij Nyikityin- re. Nagy ünnepséget rendeztek az emlékműnél az indiai utazás 500. évfordulóján. Fél évezred telt el azóta, ez azonban nem jelenti, hogy nincs mit pontosítani. Igen nagy érdeklődést keltettek tehát L. Szem- )onov történész „fölfedezései”. A leningrádi egyetem professzora több mint egy évet töltött Indiában, a delhi egyetem meghívására. Így 'módja nyílt arra, hogy eltanul mányozza azokat az eredeti forrásokat, amelyek Afanaszij Nyikityin XV. századbeli utazásának idejéből valók. A professzornak sikerült eddig ismeretlen tényeket is föltárnia: ígypél- 1 dául azt, hogy elsőként Ro- gyion Kozsuh íródeák, Afanaszij Nyikityin kortársa kutatta a nagy utazás körülményeit. Az ő értesülésein alapul mindaz, amit a Ívovi , és a szófiai krónika megörökített Nyikityin tengeri útjáról. Sajnos, a krónikás nem jelölte meg, melyik évben járt Indiában.

Nagyon értékes 1. Szrez- nyevszkij akadémikus kutatása a múlt század közepéből, ő ugyanis összevetette . a/. Utazás három tengeren át című mű másolatait, s , közvetett adatok alapján összeállította az utazások idejét, azt, hogy mikor hol tartózkodott a tveri kereskedő. Egyet azonban nem vett számításba: ‘ a régi orosz kalendárium évenként változtatta a napokat.

A leningrádi professzor most kijavitotta a hibákat — az indiai krónikák alapján, összevetette az adatokat az orosz krónikákéval. Így sikerült, megállapítania, hogy Afanaszij Nyikityin 1471— 1474-ben tartózkodott Indiában. Így más adatokat is ki kell javítani, többek között azt, hogy mikor halt meg a híres utazó. Az új kutatások szerint a lexikonokban (így a magyarban is!) a halálozási év, 1472nem igaz: Afanaszij Nyikityin 1474 végén, 1475 elején halt meg hazájába visszatérőben, Szmolenszk alatt.

L. Szemjonov a tveri utazó térképét is pontosította Indiában. Sikerült neki a 26 közül 22 helységet fölrajzolnia.

A testvérmegye életét bemutató írásokban gyakran

írok arról, hogy az orosz irodalom szinte minden ’kiemelkedő alkotója megfordult a hajdani Tverben (ma Kalinyin). Most arról számolok be, hogy Robert Schumann szintéin Járt ott Ennek igen érdekes a története. A' zeneszerző és felesége, Clara Schumann zongoraművésznő az 1840-es . évek közepén sok külföldi hang- versenykörutat vállalt, leghosszabb útja az oroszországi volt 1844-ben, s ez sok élménnyel gazdagította.

A családi „munkamegosztás” szerint Clara Schumann készítette a följegyzéseket a négyhónapos kőrútról a naplóban. Először 1954-ben jelentették meg a Szovjetunióban. Ebbői derült ki, hogy Sghumannék Pétervárról Moszkvába menet négy napig Tverben időztek, a zeneszerző nagybátyja ugyanis, aki katonaorvos volt, -Tver közelében élt, a fia, Kari Schnabel pedig Tverben katonatiszt. Ezt csak Pétervá- ron tudták meg, s így nem maradhatott el a házaspár látogatása) ennek köszönhető, hogy a zeneszerző véleménye Tverről szintén bekerült a naplóba. A várost nagynak, rendezéttnek és romantikus fekvésűnek találta- Az élmények hatására még néhány verset is írt Oroszországról,

l. a