Somogyi Néplap, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-02 / 153. szám

Komfortosabb bérlakások Május nyolcadikon hagy. ta jóvá a városi tanács vég­rehajtó bizottsága a kapos­vári ingatlankezelő válla­lat VI. ötéves tervét Esze­rint ebben az időszakban 1216 lakás vár felújításra. A költség mintegy 340 millió forint. Az idei tervben 213 lakás szerepel — ezt a munkát részben' saját szak­embereikkel, részben más építőipari szövetkezetek, vállalatok dolgozóival vé­geztetnek el. Széki Tibor főmérnöktől kérdeztük: ho­gyan tudják behozni a csaknem féléves „csúszást”? — A tervünket csak má­jusban véglegesítették, de azért addig sem ültünk tét­lenül: a vállalat felújítási terve szerint folyamatosan dolgozunk január óta. Nem A hatodik ötéves terv. ben a lakásvagyon álla­gának megóvása, korsze­rűsítése, felújítása épp j olyan fontos feladat, mint az új lakások építése. A megye építőipari szerveze­teire váró feladatról és a fölkészülésről szól mai ösz- szeállitásunk. Munkatár­saink az első félév végén azt is megkérdezték, hogy mit végeztek már el eddig — időarányosan. A vála. szókból kiderül: a felújí­tást végző szervezeteknek az esztendő második hat hónapján sok pótolniva­lójuk lesz - hogy a felújí­tások rendben és időará­nyosan megvalósuljanak. Korszerűsíteni keS! a középületeket is Nemcsak a lakások, ha­nem az intézmények, köz­épületek fölújítása, átalakí­tása is ’ fontos feladat. E munka nagy szakértelmet, fegyelmet, hosszú előkészü­leteket kíván, s mindenkép­pen gondot jelent a főiként kivitelezői gyakorlattal' ren­delkező vállalatoknál. A me­gye VI. ötéves tervi felújí­tási-korszerűsítési program­jában fontos szerepe van a Somogy megyei Állami Épí­tőipari Vállalatnak: az elő­zetes tervek szerint a követ­kező években négy nagy ob­jektum teljes rekonstrukció­I Május 1. utcai késés A megyeszékhelyen — Em- bersics Sándor igazgató sze­rint — a Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalatra vár a legnehezebb feladat: egye­bek mellett a Májra 1. utca felújítását kell elvégezni. — Miként készültek rá? — Gépesítési pályázatun­kat kedvezően bírálták el; a támogatással vásárolt gépek 40 millió forintos kapacitást jelentenek évente. Elnnél azonban többet kívánunk vé­gezni. A vállalaton belül lét­rehoztunk egy tizenöt tagú tarvezőnészleget. Ez növeli a vállalat rugalmasságát és fe­lelősségét: magunk tervez­zük'a felújításokat, s a me­net közben fölmerülő prob­lémákat gyorsan rendezni tudjuk. A tervezőcsoportnak feladatul szabtuk ki azt is, hogy a műszaki fejlesztési osztállyal együtt keressen új megoldásokat az élőmunka­igény csökkentésére, az elő­készítéssel és a kivitelezés­sel kapcsolatos munkák gyorsítására pedig együtt­működési megállapodást ké­szítünk elő az IKV-val Jú­niusban tanfolyamot szer­veztünk azoknak a dolgozók­nak, akik a gipszmunkákat végzik majd, s foglalkozunk az anyagi érdekeltségi rend­szer korszerűsítésével. A vállalat saját feladatai­nak megoldása mellett az építőipari gazdasági társulás keretében létrejött lakásfel- , újítási céltársulásnak is tag­ja. Az igazgatótanács ülésé­nek határozata alapján szep­temberig megyei kapacitás- mérleget készítenek a fel­újításokra. A társulásban részt vevő tagvállalatok és szövetkezetek tevékenységü­kön belül növelni kívánják a felújítási munkák arányát. A Tanép ebben az évben 20—25 millió forint értékű felújítás elvégzésével szá­mol. A munka még nem kezdődött el. — Egyértelmű, hogy az idei évre tervezett felújítá­sok késve kezdődnek — mondta Embersics Sándor. — Megítélése szerint ez miből adódik? , — Az idei évre szóló ki­vitelezési címjegyzéket a ta- 1 nécson késve hagyták jóvá. — Ha januárban jóvá­hagyták volna, most menne a munka? — Előbbre lehetnénk a tervezesse!. Az eredeti terv­ben rtem az szerepelt, becy a Május L utca felújításá­hoz látunk hozzá, hanem hogy egyedi épületeken kezd­jük a munkát a város kü­lönböző részein. Az elképze­lés, hogy koncentrál tan hasz­náljuk föl a felújításra for­dítható kapacitást, helyes. — De hat hónap eltelt már az évből; s még nincse­nek tervek. — Én úgy gondolom, hogy nem a tervkészítés volt a probléma, hanem a megbízás hiánya. — Mikor készül el a Má­jus 1. utca? — 1982 régére végezni kell vele. — S tudják már, hogy hol kezdik? — Először a 29. és a 31. számú házat kellett volna megcsinálni. Ezek az épüle­tek azonban a SÁÉV ott dol­gozó darujának hatósugará­ban vannak: helyszíni bejá­rásra lesz szükség, hogy el­döntsük miként lehet ott biztonságosan végezni a munkát. — S ha nem lehet, kihasz­nálatlan kapacitása lesz a Tanépnek? — Van még új építkezé­sünk és „tartalékban” fel­újítási munkánk is. Ilyenek a Zalka Máté utcai épüle­tek, az édesipari Szakközép- iskola meg a kórház bőrgyó­gyászati osztálya. Szóval: elmarad a kezdés az első félévben. jára vállalkozik: a megyei bí­róság, az 512. számú szak­munkásképző intézet kollé­giuma, illetve a színház és előreláthatólag a megyei ta­nács épülete is tatarozásra szorul. Persze nem a falak festésére lesz szükség e négy épületben, hanem átalakí­tásra, korszerűsítésre. Idő­ben a megyei bíróság felújí­tásának kezdési határideje van a legközelebb. A műszaki előkészítési osz­tály vezetője, Várlionyi Csa­ba elmondta, hogy az első egyeztető tárgyalást — a bí­róság épületének felújításá­ról — már meg tartották en­nek alapján a munka húsz­harminc millió forint értékű lesz. A kezdés határidejét 1982-ben jelölték meg — ez szerepel a vállalat jövő évi kapacütásmérlegében. A Somogy megyei Tanácsi Tervezővállalat elkészítette a felújítási kiviteli tervet. A teljes rekonstrukció három ütemet tartalmaz, s előrelát­hatólag három évig tart. Az első ütemben kicserélik a teljes tetőszerkezetet, elvég­zik a bádogosmunkáit, s el­helyeznek egy tetőtéri ka­zánt Az épület belsejében mindhárom ütemben sok munkájuk lesz az építőknek: új irodáikat alakítanak Ki, átépítik a kiszolgálóhelyisé­geket Az épületben működő más intézmények kiköltözé­sével felszabaduló területet is át kell alakítaniuk, s rendbe teszik a külső és a belső burkolatokat. A mun­kát nehezíti a sok egyedi ki­vitelezésű munkadarab, köz­tük száznegyven ajtó-ablak. Az épület megközelítése, az anyagitárolás, a szállítás is rengeteg szervezést, jó üte­mezést kíván. Az 512. számú szakmun­kásképző Intézet kollégiumá­nak .teljes átalakítása mint­egy huszonötmillió forintba kerül majd, s a vállalat két év múlva indíthatja a mun­kát. A színház rekonstruk­ciója a tervidőszak vége felé kezdődhet, á megyei tanács épületének felújítása pedig áthúzódik a VII. ötéves terv­re is. Minden szakember azt vallja, hogy a felújítás, kor­szerűsítés külön szakértel­met, föl készültséget követel. Egyetértenek abban is, hogy e munkafolyamatokba ..be kell vinni a technikát”, első­sorban az épületszerkezetek átalakításánál lehet takaré­koskodni az élőmunkával. 24 milliós program Mint a vidéki kisvárosok többségében, Barcson is vi­szonylag kevés állami lakás épült harminc év alatt. Ezek egy része már elöregedett, alacsony komfortfokozatú, a többi azonban korszerűnek mondható. A régi és áz új között nincs átmenet, mivel a hetvenes évek elejéig szinte alig épült Barcson állami lakás. Az ötödik öt­éves tervidőszakban három­millió- hétszázhatvann yolc - ezer forintot fordítottak la­káskarbantartásra, A felújítási — korszerű­sítési feladatok előtérbe ke­rülése az e célra fordítható pénzösszegen is látszik. A hatodik ötéves terv éveiben lakásfelújításra, -korszerű­sítésre huszonnégymillió fo- • rintot szán a barcsi tanács. A kétszázhatvankét tanácsi kezelésű lakás közül száz­hetvenkettőnek a felújítását tervezik 1985-ig; ebből het­venegynek a komfortfokoza­tát emelik, vagyis bevezetik a vizet, fürdőszobát és vi­zesblokkot építenek. Ezen felül negyvenhat lakásban csak a fűtést kell korszerű­síteni. A néhány éve épült otthonokban bevezetik az egyedi gázfűtést. A tanács lakáskorszerűsítési program­jában. „Elmaradt” címszó alatt nyolcvanhárom szoba- konyhás lakás is szerepel. Ezeknek a felújítása, kom­fortosítása is a következő évek feladata, ­Az elvégzendő munkák arányeltolódását jelzi, hogy bár a karbantartásra fordí­tandó összeg körülbelül egy­millió forinttal több, mint az előző öt évben, ez csu­pán 4,7 millió forint — a huszonnégy millióból. A korszerűsítési program vég­rehajtása és az előirányzott költségvetés, az ütem tartá­sa megfeszített munkát kö­vetel. A kivitelező, a barcsi költségvetési Ü2em elsődle­ges feladatának tekinti a lakásíelújitási program vég­rehajtását. -Idei feladatterve szerint a 43 milliós építőipa­ri teljesítményből ötmilliót képvisel a második félévben kezdődő lakáskorszerűsítés! program, s ebből több mint másfél millió forintot a komfortosításra, ketmillió- háromszázezret a felújítás­ra, nyolcszázhetvennégyejer forintot a karbantartásra fordrUnak. vagyunk teli át ké­sésben. — Hogyan ér­tesítik az érdekel­teket, hogy laká­suk mikor kerül sorra? — A tervezők általában egy év­vel korábban ki­mennek a laká­sokba, s fölmérik műszaki állapotát. Az idei évtől épp a bérlők kívánsá­gára bevezettük, hogy amikor vég­leges. a felújítás időpontja, értesít­jük a lakóbizott­sági elnököket, azok lakógyűlést hívnak össze, s ezen részt vesz az IKV- megbízottja is. Ott minden szükséges dologról tájékoz­tatjuk az érdekelteket. El­mondjuk például, hogy a felújítás idejére kinek kell kiköltöznie, a lakók pedig elmondhatják egyéni kíván­ságaikat. Ezeket igyekszünk figyelembe venni. Akinek például az az óhaja, hogy színes csempével burkolják be a falat, teljesítjük, a mintás és a fehér csempe közötti árkülönbséget a bér­lőnek meg kell fizetnie. Az építőipari anyagnorma ugyanis számunkra csak a fehér csempe beépítését te­szi lehetővé. Ez vonatkozik egyébként minden beépíten­dő anyagra. — Hol tudják elhelyezni azokat, akiknek a felújítás idejére el kell hagyniuk a lakást? ! — Negyvenhárom átmene­ti lakás áü rendelkezésünk­re; ideiglenesen ott. A köl­töztetést egyébként az IKV végzi. A felújításoknál alap­vető szempont, hogy kom­fortosabbá tegyük a bérla­kásokat; a régebbi épüle­teknél megvizsgáljuk azt is, hol nyílik lehetőség a tető­térbeépítésre vagy az eme­letráépítésre. A tervezés­kor már ezt is figyelembe vesszük. — Mindenki az előző la­kásába költözik vissza? — Ahol a lakás alapte­rülete a felújítás után nem változik meg számottevően, ott igen, de előfordul, hogy egy nagy lakásból alakítunk ki kettőt vagy két kicsiből egy nagyobbat. Abban az esetben, ha az alapterület egyharmaddal nagyobb vagy kisebb lesz a korábbinál, a városi tanács igazgatási osz­tálya dönti el, az igények mérlegelése után, hogy a bérlőnek hol biztosítanak másikat. — Hogyan győzi majd ezt a munkát az IKV? — Mivel a következő öt évben nem számolunk a munkaerő növekedésével, a fejlesztésre rendelkezésünk­re álló 53 millió forint je­lentős részét kisgépek be­szerzésére fordítjuk. Ezzel tudjuk növelni a termelé­kenységet, s ez egyúttal a munkát is gyorsítja. Megszabott pénzből, szoros határidőre Somogybán a VI. ötéves tervben összesen 2322 lakást keil felújítani. Erre több mint fél milliárd forintot költ a megye. — A felújításnak szigorú rendje van a mostani terv­időszakban — mondja Sza­bó Gyula, a megyei tanács építési, közlekedési és víz­ügyi osztályának vezetője. — Jogszabály határozza meg az egy lakásra fordítható' össze­get, és azt is, hogy évente mennyit lehet fölújítani. A lakásonként fölhasználható összeg alapján három kate­góriát állapítottak meg. Az elsőbe a húsz-harminc éve készült lakások tartoznak: ezeknek a komfortosítást is jelentő korszerűsítése 269 ezer forintba kerül. A máso­dik kategóriába az időszerű felújítások tartozna:!, s egy lakásra 184 ezer forintot le­het fordítani, a harmadik csoport a városképi szem­pontból indokolt részleges felújításoké. A pénz összege itt a legalacsonyabb: 44 ezer forint lakásomként. Az az igazság, hogy az előre meg­határozott összeg egyik ka­tegóriában sem sok: csak pontos tervezéssel és jó szer­vezéssel lehet kijönni a pénzből. Ennek az az előfeltétele, hogy a felújítást végzők és az ingatlankezelő ésszerű­ségre törekedjen: cserélje­nek ki mindent a lakásban, ami elhasználódott már, de semmit ne dobjainak ki, ami megfelel a célnak, jó mű­szaki állapotban van. Külö­nösen a burkolóanyagok és fölszerelési cikkek esetében van mól ésszerű takarékos­ságra. Ha egv parkettát, föl lehet csiszolni, fölösleges ki­cserélni. Ehhez azonban gondosabb fölmérésre, pontosabb terve­zésre van szükség. — Az eddigi szemlélettel nem lehet betartani ezeket a szigorú tervszámokat; a folvqpiatos ellenőrzés a srorn- '•;,etvá1tozás növik feltétele. Évente em-szer ml is mer ■ hőz/rd’.-, miként alakult a óén zf öthasználás és menavi kát tele lakást korszerűsítettek, újí­tottak föl. A megyeszékhe­lyen az IKV és a Tanép szerepe döntő: a Tanép évente 30 millió forint érté­kű munkát végez majd Ka­posváron, kapacitásának töb­bi részét a megye más váro­saiban használják föl. A megyeszékhelyen az elha­nyagolt belváros rendbetéte­le lesz a feladata, — Miként készültek föl erre a vállalatok? — A Tanép eddig lakáso­lt épített: a Kinázsi-lakó- lepen befejezi á 192 családi otthon építését, és nem fog újabbhoz. A felújításokhoz viszont teljesen más gépesí­tésre van szükség. A jelen­legi árak mellett a felújítá­sok nyereségtartalma na­gyobb. mint az új létesítmé­nyek kivitelezéséé; a szabá­lyozók lehetővé teszik, hogy nyereségesen gazdálkodja­nak azok, akik a felújítást végzik. Az ingatlankezelő vállalat pedig eszközöket is vásárolhat a felújításra for­dítható összeg eey részéből. — A munkák ütemével aligha lehelünk elégedettek. — A terv végleges szá­mait márciusban hagyták jóvá. A kivitelezők viszont korábban is tudták, hogy milyen munkát kell végezni. Az idei évben hihetetlenül nagy erőfeszítésekre van szükség, ■ hogy a terv időará­nyos lészét teljesítsék, jobb szervezéssel azonban meg­van rá a lehetőség. A Tanép tetvezörés.zlesének révén gyorsítani lehet a munkát. A felúiítások műszaki föltárá­sához úl módszerek beveze­tésére tett javaslatot a pé­csi műszaki főiskola: így le­hetővé válik, hoev a lakók kikö'töztetése nélkül megál­lapíthassák milyen az épü­let.. Várhatóan 1982-től al­kalmazzák már ezt a mód­szert. FELÚJÍTÁSOK

Next

/
Thumbnails
Contents