Somogyi Néplap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-12 / 136. szám

Véget ért a LEMP KB plénuma Vissza kel! verni a szocializmus elleni tevékenységet Csütörtökre virradóra, va­lamivel éjfél után, Stanislaw Kanta első titkár zárszavá­val veget ért a LEMP-Köz­ponti Bizottságának XI. plé­numa. A kétnapos vita zárósza- kaszaban a kb személyi-szer­vezeti kérdésekkel is foglal­kozott. A LEMP vezető tes­tületéinek személyi összeté­telében nem történt válto­zás. A javaslattevő bizottság nevében Kaztmierz Barci- kowski előterjesztette a XI. plénum határozatainak ter­vezetét. Felhatalmazták a politikai bizottságot, hogy a vitában elhangzott észrevé­telek alapján a szükséges módosításokat vezesse' át. Stanislaw Kanta hangsú­lyozta, hogy feltétlenül visz- sza kell verni a szocializ­mus ellen irányuló minden tevékenységet Lengyelor­szágban es teljes következe­A Pravda pénteki száma közli azt a levelet, amelyet az SZKP Központi Bizottsá­ga intézett a Lengyel Egye­sült Munkáspárt Koszponti Bizottságához. Az SZKP KB hangsúlyoz­za : a levelet az diktálta, hogy a szovjet párt elvtársi mó­don érdekelt a lengyel kom­munisták pártja, az egész testvén lengyel nép. a szo­cialista Lengyelország, a Varsói Szerződés és a Köl­csönös Gazdasági Segítség Tanácsának tagja ügyeiben. A szovjet és a lengyel kom­munisták vállvebve harcol­tak a fasiszták ellen, együtt dolgoztak a háború utáni években. „Pártunk, a szov­jet emberek segítettek a len. gyei elvtársaknak az új élet építésében. A Szovjetunió most hatalmas arányú ki­egészítő anyagi segítséget nyújt Lengyelországnak. És nem nézhetjük aggodalom nélkül, hogy a lengyel nép forradalmi vívmányait ha­lálos veszély fenyegeti” — írja az SZKP Központi Bi­zottsága. Lengyelország krijikius ponthoz érkezett. A szocia­lista Lengyelország ellensé­gei nem titkolják különö­sebben szándékaikat. A ha­talomért harcolnak és már meg is szerzik azt, egyik pozíció a másik után kerül ellenőrzésük alá. Az ellen- forradalom a Szolidaritás szélsőséges szárnyát használ­ja fel rohamosztagául, a szakszervezeti egyesülésibe belépett munkásokat becsap­ja, ■ és néphatalom elleni bűnös összeesküvésbe vonja be. Az imperialista erők mind alávalóbb kísérleteket .tesznek arra, hogy beavat­kozzanak a lengyel ügyekbe. A szocializmust Lengyel- országban fenyegető rendkí­vül súlyos veszély egyúttal a független lengyel állam létét is. fenyegeti — hang­súlyozza a levél. Ha bekö­vetkeznék a legrosszabb és a szocializmus ellenségei kerülnének hatalomra, ha Lengyelországot megfoszta­nák a szocialista közösség védelmétől, az imperialisták máris kinyújtanák felé kap­zsi kezüket. És ki tudná ak­kor garantálni Lengyelor­szágnak. mint államnak a függetlenségét, szuverenitá­sát, határait? Senki han­goztatja az SZKP KB le­vele.. Ä levél leszögezi: a len­gyelországi válság által oko­zott nehézségeket kihasznál­tak a szocializmus ellensé­gei, a LEMP azonban nem verte vissza őket határozot­tan. A szocialista-ellenes erőknek adott, véget nem érő engedmények ahhoz ve­zettek, hogy a LEMP lépés­SOMOGYI NÉPLAP tességgel kell harcolni a szovjetellenesség minden megnyilvánulása ellen. Fel­szólított arra, hogy a , tö­megtájékoztatási eszközök lepjenek föl az ellenséges megnyilvánulásokkal szem­ben és reagáljanak az állam ellen irányuló tevékenység­re, ■ amelyet elsősorban • a Szolidaritás szélsőséges szár­nya ösztönöz. A továbbiakban hangsú­lyozta, hogy sokkal hatéko­nyabban kell támogatni az ágazati szakszervezeteket és pontosan meg kell határoz­ni a Szolidaritás alapszabá­lyában foglalt tevékenység határait. Rámutatott, hogy a Szolidaritást a munkások ér­dekeitől idegen erők mani­pulálják. Hozzá tette, hogy a meghatározott keretek kö­zött működő Szolidaritás számíthat a pártvezetés tá­mogatás ára. Hangsúlyozta: a lengyel röl-lépesre meghátrált a belső ellenforradalom nyo­mása előtt,-amely a külföl­di imperialista felforgató központok segítségére tá­maszkodott Annak ellenére, hogy a LEMP Központi Bi­zottságának legutóbbi ülései anyagában elismerik az el­lenforradalmi fenyegetés té­nyét a gyakorlatban mind­eddig nem tettek intézkedé­seket az ellene vívott harc érdekében, s még csak meg sem nevezik nyíltan az el­lenforradalom szervezőit. A legutóbbi időben külö­nös aggodalomra ad okot az á helyzet, amely magán a LBMP-en L»elül alakult ki. A párt kongresszusáig alig több, mint egy hónap van hátra. A választási kam­pányban azonban mindin­kább a szocializmussal szemben ellenséges erők válnak hangadóvá. A helyi pártszervezetek vezetőségé­be, a pártkonferenciák és a kongresszus küldötteinek sorába gyakran olyan em­berek kerülnek, akik nyíltan opportunista nézeteket hir­detnek. A LEMP ellenségei, a revizionisták és az oppor­tunisták különböző mester­kedéseinek következtében, kiszorítják a tapasztalt, oda­adó pártmunkásokat. Az SZKP levele megállapítja, hogy az elkövetkező kong­resszus küldöttei között rendkívül alacsony a imm- káskömyezetből származó kommunisták száma. A kongresszus előkészítésének menetét méginkább bonyo­lulttá teszi az úgynevezett horizontális struktúra ' moz­galma, amely a párt megosz­tásának eszköze. Nem lehet kizárni, hogy magán a kongresszuson kísérletet tesrnek arra, hogy döntő vereséget mérjenek a párt marxista—leninista erőire, s ezzel elérjék a párt likvidá­lását. A szocialista-ellenes erők szadr jövőjéről, bár a poli­tikust „elnökként” említi. Baniszadr szerdáin este, Khomeini határozatának nyilvánosságra hozatalakor, éppen az iraki—iráni fron­ton tett szokásos ellenőrző körutat Nem fűzött meg­jegyzést leváltásához, csu­pán szóvivője idézte föl Banis2adrnak- azt a korábbi kijelentését, hogy az elnök pártvezetés minden lehetőt megtesz, hogy helyreálljon a LEMP iránti bizalom az SZKP, ,a szocialista orszá­gok pártjai és a kommunis­ta világmozgalom részéről. Aláhúzta, hogy ez a LEMP Központi Bizottságának nemcsak a szocialista közös­ség előtti, hanem saját né­pe előtti kötelessége is. Befejezésül megállapítot­ta, hogy a politikai bizott­ság iránti bizalom, kérdésé­ben — bár sokan bírálták a testületet — a központi bi­zottság ülésén végül célsze- . r űrnek ; találták, hogy jjt je- ' lenlegi összetételében bízzák meg a -politikai bizottságot a pártvezetés gyakorlásával. Hangsúlyozta, hogy a teljes ülés után a pártvezetés még inkább tisztában van fele­lősségével és azokkal a ve­szélyekkel, amelyek Len­gyelországban a szocializ­must fenyegetik. támadása Lengyelországban veszélyezteti az egész szo­cialista közösséget, a közös­ség összeforrottságát. integ­ritását. határainak biztonsá­gát, közös biztonságunkat — hangoztatja a levél. — Az imperialista reakció, amely támogatja es búj fo­gatja a lengyel ellenforradal­mat, nem titkolja el, hogy arra számít: ily módon nagy mértékben megváltoztatja a saját javára az erőviszonyo­kat Európában és az egész világon. A lengyelországi válságot az imperializmus arra is kihasználja, hogy be­feketítse a szocializmus esz­méit és elveit, hogy új tá­madást intézzen a nemzeLkö- z-i kommunista mozgalom el­len. Ily módon a Lengyel Egyesült Munkáspártra nem­csak saját hazája sorsa, a szocializmus lengyelországi ügye iránt hárul történelmi felelősség, hanem rendkívül nagy a felelőssége a szocia­lista közösség ügye iránt is — írja az SZKP KB levele, amely ugyanakkor leszöge­zi: van még lehetőség arra, hogy ne engedjék még a legrosszabb bekövetkeztét, megakadályozzák Lengyel- országban a nemzeti kataszt­rófát. A megoldást az jelen­ti, ha a társadalom vala­mennyi egészséges erejét mozgósítják az osztályellen­ség visszaverésére, az ellen­forradalom elleni harcra. A levél kifejezésre juttat­ja a szovjet nép szolidaritá­sát a szocialista Lengyelor­szág iránt. ..Álláspontunkat pontosan juttatja kifejezésre Leonyid Brezsnyev kijelen­tése az SZKP XXVI. kong-i resszusán: „A szocialista Lengyelországot, a' testvéri Lengyelországot nem hagy­juk el a bajban, nem en­gedjük bántani!” — írja az SZKP KB levele. (MTI) helyettes vezérkari főnököt bízta riieg a hadseregtöpa- rancsnoki teendők ellátásá­val, miután Baniszadr köz­társasági elnököt leváltotta e tisztségről. Teheráni hír­magyarázók Khomeini dön­tését annak jeleként értéke­lik, hogy a vallási vezető a jelenlegi helyzetben a had­sereget nem akarja beleke­verni a Baniszadr és az isz­A Politikai Bizottság tagjainak látogatásai Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának főtitkára kétnapos látogatást tett Ba­ranyában. Szerdán Pécsen, a pártbizottság székházában Lukács János, a megyei pártbizottság első titkára fo­gadta és tájékoztatta Bara­nya életéről. Ezt követően Sarlós István a város veze­tőinek társaságában felkeres­te az új pécsi baromfifel­dolgozót. A Politikai Bizottság tag­ja délután a pártbizottság épületében aktívaülésen idő­szerű bel- és külpolitikai kérdésekről tájékoztatta a város kommunistáinak kép­viselőit. Csütörtökön Komlón foly­tatódott a program. A váro­si pártbizottságom Gallusz József első titkár számolt be a várossá nyilvánításának harmincadik évfordulójá­hoz érkezett mecseki bá­nyásztelepülés fejlődéséről. Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja- a Központi Bizottság tit­kára csütörtökön Csongrád megyébe látogatott. Szege­den. a megyei pártbizottság székházában Komócsin Mi­hály, az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának első titkára fogadta és tájékoz­tatta a terület politikai, gaz­dasági, kulturális helyzeté­ről, a megye fejlesztésében elért eredményekről. Korom Mihály ezután a József Attila, Tudományegye­temet kereste fel. A látogatás a város hatá­rában kialakított 2500 méter hosszú és 90 méter széles mesterséges tó megtekintésé­vel fejeződött be. Waldheim Pekingben Kurt Waldheim, az ENSZ Pekingben tartózkodó főtit­kára csütörtökön befejezte Huang Hua miniszterelnök­helyettessel, külügyminisz­terrel folytatott tárgyalásait. Elsősorban az észak—dél párbeszédről, az iraki—iráni háborúról, a namibiai és a ciprusi helyzetről, Kam­bodzsáról és Afganisztánról cseréltek véleményt. A világszervezet főtitkára a nap folyamán Teng Hsziao- pinggel, a Kínai Kommunis­ta Párt KB alelnökével ta­lálkozott, akit tájékoztatott arról, hogy New Yorkban jú­lius 13-án kezdődik meg az úgynevezett nemzetközi Kambodzsa-konferencia. Mint ismeretes, a tanács­kozást az Asean-országok szorgalmazták. Az érintettek — mindenekelőtt Kambodzsa és Vietnam — kategoriku­san elutasították a kambod­zsai helyzet megvitatásának „nemzetközivé tételét”. hogy bekerültek a katonai vezetésbe. Fallahi egyébként a szárazföldi erők parancs­noka. Alt Akhar Hasemi Raf­szandzsani, az iráni parla­ment elnöke csütörtökön Teheránban bejelentette, hogy a törvényhozás a jövő héten zárt ajtók mögött rendkívüli' ülést fog tártani. Az SZKP levele a LEMP KB-hez Baniszadr leváltása Nem fűzött megjegyzést... lám vezetők közötti ellenté­tekbe. Megjegyzendő, hogy Vali- ollah Fallahi tábornok a hadsereg főparancsnokságá­nak azon tagjai közé tarto­zik, akik végeredményben Baniszadrnak köszönhetik, Khomeini ajatollah szer­dán leváltotta hadseregfő- parancsnoki tisztéről Abol- hasszán Baniszadr köztársa­sági elnököt. A Khomeini által, aláírt szűkszavú dön­tés nem rendelkezik Bani­„sohasem fog szembeszállni az imámmal (Khomeinivel)^ * * * e Khomeini ajatollah, Irán vallási vezetője csütörtökön — ideiglenes jelleggel — Vnlintlnh VaUahi tahornok­Csao Ce-jang körútja A fókuszban: India Ha valaki rárajzolja Dél- Ázsta térképére Csao Ce- jang minapi utazását, azon­nal észreveszi, hogy a kínai miniszterelnök útja a térség legnagyobb országa, India körül vezetett. Három or­szágban, Pakisztánban, Ne­pálban, és Bangladesban járt a kínai kormány vezetője, és nem akadt egyetlen meg- ügyelő. aki ne emlékeztetett volna rá: Pekingnek régóta területi és politikai követe­lései vannak Üj-Delhivel lek, hogy Peking kétfelé célra használható” felszere­lést ezután korlátlanul vá­sárolhat Washingtonban — ez azt jelenti, hogy lényegé­ben korlátlanul kap fegyvert is. A kínai kormányfő ennek tudatában ígérhette meg az< eddig is folyamatos fegy­verszállítás növelését Pa­kisztánnak. KatmandUban. mindenek­előtt politikai kérdésekről esett szó a kínai vendég és a királyság vezetői között Csao' Ce-jang kínai kormányfő Ziaul Hak pakisztáni el­nök (jobbra) társaságában szemben. Art is hozzátették: a meglátogatott országok egyike, Pakisztán, többször is fegyveres harcot vívott Indiával; mások arra utal­tak, hogy Ziaur Rahman bangladesi elnök meggyilko­lásában is szerepe lehet Pe­kingnek. Alighanem azoknak van igaza, akik a három látoga­tás közül az iszlamabadit tartják a legfontosabbnak. Itt gazdasági, politikai és katonai kérdésekről " egyaránt ' tár­gyaltak. A kínai—pakisztáni együttműködésnek tavaly óta egyik fő eleme azoknak a közösen fenntartott, ameri­kai pénzzel és fegyverrel tá­mogatott kiképzőtáboroknak a továbbfejlesztése, amelyek­ből a pakisztáni—afganisztá­ni határon át ellenforradal­mi csoportok indulnak a tör­vényes kabuli kormány el­leni terrorcselekmények végrehajtására, zűrzavarkel- 'tésre. Arról még vita folyik a világsajtóban, hogy a kí­naiak közreműködnek-e a pakisztáni nukleáris ku­tatásban is. azt azonban im­már' kétségtelennek tartják, hogy- Ziaul Hak katonai re- zsimjét ' legfeljebb féllépés- nyi távolság választja el az atomfegyver gyártásától. A kínai miniszterelnök: körútja nem sokkal . előzte meg Alexander Haig ameri­kai külüp'miniszter pekingi látogatását. A legtöbb hely­zetértékelő szoros kapcsola­tot lát a két utazás között. Az amerikaiak (mindenek­előtt Weinberger hadügymi­niszter) jóideje világossá tet­De a nepáli—kínai kapcso­latoknak is van szélesebb nemzetközi veiülete; a Kat­mandu és Tibet határa kö­zött húzódó ősrégi utat már esztendőkkel ezelőtt újjá­építették a kínaiak, az utób­bi időben pedig Sigacén ke­resztül olyan újabb útsza­kaszt hoztak létre, amely Lhassaáig nehéz járművek számára is használható. Kat­mandu tói pedig már csak egy ugrás India egyik legné­pesebb és szüntelenül nyug­talan állama. Bihar, ahol a pekingi politika támogató­kat remél a központi kor­mány, Üj-Delhi ellen... A bangladesi látogatás egyik látványos pillanata volt, amikor a kínai mi­niszterelnök lehajtott fővel állt meg , a nemrég megölt Ziaur Rahman sírjánál. E tiszteletadás különlegesen akkor érdekes, ha tudjuk:az elnök gyilkosát, Manzur tá­bornokot,' a puccsista bang­ladesi erők vezetőjét általá­ban Kína politikájának fel­tétlen támogatójaként tar­tották számon. Ezt jelzi, hogy a lázadók az elnök­gyilkosság után alig másfél órával már nyilvánosságra hozták, hogy felmondják az Indiával huszonöt évre kö­tött barátsági szerződést. Az ív, amelyet Csao re­pülőgépe végigrepült, Iszlá­mábádtól Daccáig ér; a Hi­malája magasságából dél fe­lé pillantó kínai utasok a gépablakból azonban mindig Indiát látták. G. M A Kaposvári FMV Vasas SC teniszszakosztálya tenisztaníoiyamot szervez 8—10 évesek részére. Jelentkezni lehet: kedden, szerdán és pénteken 16 órától a Vasvári Pál utcai tenisztelepen. (84513) Gyakorlott gépírót — azonnali belépéssel — esti munkára fölveszünk (Mellékfoglalkozás, 17-től 20 óráig.) Somogyi Néplap . Szerkesztősége ' (84834) Reklámár! Női és bakfis Nyári blúz 125,— Ft a Somogy megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat kaposvári, barcsi, nagyatádi. Balaton-parti készruhabolljaiban és a Somogy Áruházban. (84835)

Next

/
Thumbnails
Contents