Somogyi Néplap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-04 / 129. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Pál Ferenc, Zimány, Kossuth Lajos u. 116. szám alatti lakos 1981. május 14-én megjelent panaszát megvizsgáltam, arra az alábbi tájékoztatást adom: Panaszos belterülete 3600 négyzetméter, ebből beépített terület és gazdasági udvar, valamint a múlt évben telepített lucernája 3130 négyzetméter. Ezenkívül 470 négyzetméteren szórványtelepítéssel gyümölcsfát és akácfacsoportot talá­lunk, a föld napos része kertként van művelve. A terület a gazdasági udvarból a kertkapun keresztül, a művelő eszkö­zök kézi beszállításával, a lófogat egyenkénti bevezetésével közelíthető meg. A gépi megművelés a fák rendezetlen el­helyezése és a mélyen hajló ágak miatt lehetetlen. Tisztelettel: Baranyai János elnökhelyettes, Kapostáj Termelőszövetkezet Tisztelt Szerkesztőség! Makár István, Kaposújlak, Dózsa György u. 15. szám alatti lakos 1981. április 23-án megjelent panaszát fegyelmi eljárás keretében kivizsgáltuk. Mivel a rendelkezésre álló bizonylatok és a gépkocsive­zető védekezése alapján a vizsgálatot megnyugtatóan lezár­ni nem lehetett, ezért abba belevontuk a bejelentőt és az autóbuszjárat egyik utasát is mint tanút. Az egymásnak ellentmondó állítások miatt a gépjárművezető vétkessége az utasok lemaradásáért nem volt bizonyítható. Az adott hely­telen tájékoztatás jniatt azonban elmarasztaltuk, ugyanis a következő járatnak az elágazóban nincs megállója. A történtekért szíves elnézést kérünk. TisztelettéJi de Sorgo Tibor tgazgatóhely»tte». Veién u. n. Vállalat Üdvözlet az olvasónak ünnepi könyvhét — vetélkedővel XXXVII. évfolyam, 129. szám 1981. június 4., csütörtök Az üzemanyag-ellátásról Új töltőállomásokat építenek Somogy, Zala, Tolna és Baranya közületi és magán­járműveinek üzemanyag-el­látása tartozik az Áfor ka­posvári, Dél-dunántúli Terü­leti Központjához. Pósfai Istvántól, a területi központ vezetőjétől kérdeztük: — Hány töltőállomásuk, té­lepük és üzemanyag-szállító tartálykocsijuk van? — Tizenhat telep, 110 töl­tőállomás és 80 tankautó tartozik hozzánk. A , jármű­vek fele szállít jelenleg, a- többit felkészítjük az őszi csúcsforgalomra. — Miképp alakul az üzem­anyag-forgalom ? — Ezt több tényező befo­lyásolja. A Balaton-parton például az idegenforgalom növekedése. Időben megtet­tük az intézkedéseket. Eddig azt tapasztaltuk, hogy a ta­valyinál lényegesen keve­sebb 86-os oktánszámú ben­zin fogyott. (A tavalyinak 76 százaléka.) Lényegesen emel­kedett a 92-es oktánszámú szuperbenzin és a gázolaj el­adása. Háztartási tüzelőolaj­ból, is kevesebbet vittek ed­dig a múlt évinél, minHö&z- sze 80 százalékát. Segítené a munkánkat, ha a mezőgazda- sági és az ipari fogyasztók már most feltöltenék gáz­olajjal és könnyű, kénmen­tes tüzelőolajjal a tartályai­kat. Az utóbbira májustól Bezárt vendéglők Az SZMT munkavédelmi osztálya komplex vizsgálato­kat végzett a Somogy me­gyei Vendéglátó Vállalat egységeiben. Ennek tapaszta­latairól Böröcz György mun­kavédelmi felügyelő elmond­ta: ban az SZMT munkavédelmi felügyelői nem tartották ki­elégítőnek. Ezért elrendel­tem a négy egység azonnali bezárását. Utasítást adtam, hogy hajtsák végre az SZMT által felsorolt feladatokat, szüntessék meg a hibákat. augusztusig árkedvezményt adunk, sokan mégsem élnek ezzel a lehetőséggel. Külön­féle benzinekből 185 500, gáz­olajból pedig 580 000 tonnát értékesítünk az idén. — Tervezik-e új töltőállo­mások létesítését, illetve szolgáltatásaik bővítését? — A VI. ötéves tervben Szekszárdon és Mohácson építünk új töltőállomásokat. Megkezdtük a pécsi telep korszerűsítését. Dombóváron épül egy központunk, ame­lyet Százhalombattával föld­alatti vezeték köt össze. Min­den balatoni töltőállomá­sunkat elláttuk olasz gyárt­mányú, elektromos fáradt- olaj-leszívó berendezéssel. Ezzel kívánjuk megelőzni a környezetszennyezést, és összegyűjteni a hasznosítható fáradt olajat. Még ebben az évben bővítjük balatonsze- mesi, nagyatádi és Kapos­váron, a Fii redi' úti két töl­tőállomásunkon az autóal­katrészek, illetve -ápolási oikkek választékát. Újdonság az is, hogy balatoni kútja- inknál bevezettük az ünnepi szerelői ügyeletet Sz. L. Feltehetően kétmillióan hallgatták meg tegnap kora délután a rádió ismert és kedvelt vetélkedőjét, melyet az ünnepi könyvhét alkal­mából Üdvözlet az olvasó­nak címmel sugárzott Kapos­várról, a megyei könyvtár­ból. A terem — amelyet nem a műsor kedvéért díszítettek ki szép könyvekkel, hanem a Corvina műhelykiállítása látható itt ezekben a napok­ban — csaknem zsúfolásig megtelt a könyv barátaival, akik szívesen játszottak. Az egyórás műsort — melyben irodalomról volt szó — Rap- csányi László vezette. Az 6 személyisége is garancia volt arra, hogy értelmesen és kedvvel játsszunk. A könyvtár előcsarnokában a műsor előtt még „puskáz­hattunk” is, a pultokon nagy választékot kínáltak az áru­sok az ünnepi hét újdonsá­gaiból. Örömmel hallottuk a műsofban, hogy jó pár kö­Szerelik tét már az első napokban elfogyott országszerte. Műveltségünk próbája volt a vetélkedő, játékkal — és tanulságokkal. Talán a leg­fontosabb tanulság: bizony nem olvashattunk el minden könyvet, melyet az írók ne­künk szántak az ókortól nap­jainkig. A nézők közötti foglalt he­lyet Takáts Gyula József At- tila-díjas költő is; vendég­ként és „kérdésként” is. Egy róla szóló tanulmány Részle­tét kellett fölismernie a já­tékra vállalkozó fiatalem­bernek; helyes válaszát — mint mindannyi# — 100 fo­rintos könyvvásárlási utal­vánnyal díjaztáík. A műsorban közreműkö- i dött: Berek Katalin, Dévai Nagy Kamilla, Kohut Mag~ da, Baranyai Tibor, Löte At­tila és Nagy Attila. Az ismeretek fölújításával, illetve elsajátításával min­denki gazdagabb lett, de Kellner Bemát, a megyei könyvtár nyugdíjas igazgató­ja ezen felül szerencsés sor­számot is kapott: egy táska­rádiót nyert H. B. — Olyan súlyos hibákat ál­lapítottunk meg, hogy a Park, az Erzsébet, az Arany­fácán vendéglők és a Mignon cukrászda néhány elektro­mos berendezésének hasz­nálatát meg kellett tiltani. A vállalatot utasítottuk a hi­bák kijavítására, hogy a bal­eseti veszélyt, esetleg tüzek keletkezését megelőzzük. A határozatban ennek idő­pontja június 1. vőlt. A vál­lalat szakembereket fogadott föl, akik a hét végi munka után jelentették: a hibákat megszüntették. Az ezt köve­tő ellenőrzés viszont kide­rítette: elvégeztek bizonyos javításokat, a baleseti ve­szélyforrások egy része azon­ban továbbra is fennáll. Emiatt a vállalat igazgató­ját — mert az elektromos berendezéseket továbbra is működtették — 3000 forintra bírságolta az SZMT munka- védelmi osztálya. Balogh La­jos Igazgató a következőket mondta: __ — Azt a Jelentést kaptam, hogy mindent elvégeztek. Ha­tósági jegyzőkönyvvel is iga­zolták, hogy a veszélyforrá­sok megszűntek. Ezt azon­Védett fák — védtelenül Örömmel olvastuk a mi­nap, hogy a nagyatádiak leg­kedvesebb parkja, a Széche­nyi tér védett lett. Hovato­vább évszázados fáit — bár eddig is óvták őket — még nagyobb megbecsülés övezi. Unokáink is látják majd, amiben ma mi gyönyörkö­Befejezték a nyomozást ifjú Ákos Súndorné 22 éves budapesti lakos bűnügyében, aki 1980. december 15-én el­vitte a bölcsődéből Csapánsz~ kij Orsolya 2 éves kisgyer­meket. Az igazságügyi elme­orvos-szakértők megállapí­tották, hogy ifj, Ákos San­dámé elmebeteg. Betegsége következtében képtelen arra, hogy cselekményének tár­sadalmi veszélyességét felis­merje. Ifj. Ákos Sándor- né kóros elmeállapotát a vonatkozó jogszabályok sze­rint büntethetőséget kizáró okként kellett értékelni, ve­le szemben a büntetőeljá­rást megszüntették. Szabad­lábra helyezésével egyidejű­leg ideggondozó intézet el­lenőrzése alá kerüli A Nagykanizsai Sörgyár­ban befejeződött az óránként 16 ezer palack kapacitású Pepsi Cola töltő gépsor fel­újítása. Néhány napja a sió­foki fejtőkirendeltségre szál­lították a berendezést, és megkezdték a helyszíni ösz- szeszerelést. Május 25-e óta a Gyár- és Gépszerelő Vál­lalat 25 szerelőjén kívül a kanizsai gyár három szere­lője is segíti a munkát. Je­lentősek az építőipari részleg feladatai is: be kell fejezni a 720 négyzetméteres szigete­lést és az 1000 négyzetméte­res külső terület betonozá­sát. Borára József, a kanizsai gyár beruházási osztályveze­tője azt mondta: „Nehézhe­tek elé nézünk, pedig a géptelepítést és az építőipa­ri munkákat végzők jó tem­póban dolgoznak. A július elsején belépő termelőegy­ségre nemcsak vállalatunk, hanem a Balaton-parti ke­reskedelmi egységek is szá- «aagalf.j ^kl : Jössz velem, kislányt dünki. 1. Csupán egyetlen dolog bosszantja a járókelőt. A park fái védettek, de a parkot övező útszéli fák már védtelenek. Törzsük hirdető- oszlopul szolgál. Nemcsak apró cetlikkel aggatták tele, hanem behemót plakátokkal is! így tudhatjuk meg, hogy az egy cseppet sem ízléses nevű, Maligán Rt. hol szol­gáltatott) zenét, ki mikor és kivel focizik vagy hol fo­gyaszthatunk halvacsorát. Papírok, enyvmaradványok a fán, szögek a fában. Ezek a fák már védtelenek? N. J, a Pepsi Cola töltőt Siótokon JÁTSZÓTÉREN Módosított közmondások Guba gubához, bunda bandához. • • « Aki másnak vermet ás, annak már sikerült a magáéból kimásznia. *.* • Lassan járj, úgyis meg­járod. ... Ha adnak* vedd ed, de vigyázz, rajta ne kapja­nak! • • • Kicsiny a bors, d* ösz- sze is törik. • • • Az ígéret szép sző: so­kan élnek is vele. * * * A lónak csupán négy lába van, a szamárnak négy állása is. • * • A pénznek nincs szaga, mégis messziről megér­zik. * * • Ki a kicsit nem becsü­li, főnök. * • * Nem zörög a kárászt; úgysem hallgatja meg senki. * * • Madarat tolláról, írót fészkéről. • • • A sző elszáll, az írást el kell küldeni. • » • Addig jár a korsó a kútra, míg be nem sze­relik a vízvezetéket. Nincs maradása A vállalat új könyve­lőt vesz föl. Kitűnő fia­talember, nagyon elége­dettek vele. A személy­zetis mindenesetre infor­mációkat szerez be. — Nagyon jók a véle­mények róla — mondja a főkönyvelőnek —, csak az a hibája, hogy sehol sem bírja ki' sokáig. Az egyik helyén öt hónapig volt, a másikon hat hó­napig. Az előző vállalat­nál pedig mindössze négy hónapig. — És hosszabb Ideig sehol sem volt? — Sehol sem! Hiszen még azt is mesélték róla. hogy hót hónapra szüle­tett. Babonás — Pincér! Egy legyet találtaim a levesbein! Mit jelent ez? — Nem tudom, kérem, én nem vagyok babonás. Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő? JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-ta.: Paál László Szerkesztőség: Kanosvár. Latinra Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár PL: 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511 ti-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat Kaposvár, Latinca Sándor cl t Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a híríapkézbesltÖ postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj \ egy hőnapra 34 Ft. negyedévre 102 Ft, fél évre 204 F| egy évre 400 Ft Index 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyom­daipari Vállalat kaposvári üze­mében. Kaposvár, Május L u. 10L Felelős vezető: Farkas Béla Igazgató Kéziratokat nem őrzünk meg»- ás peaa sdtuUs irtások

Next

/
Thumbnails
Contents