Somogyi Néplap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-25 / 147. szám
Gyászjelentés teamorú »rfwel thda^Mte, ho*7 HELLMANN JÖZrSEF Kaposvár, Buzsáki utcai lakó« HA éves korában, váratlanul elhunyt. Temetése június 25-én, ma du. fél 3 ómkor lesz- a Nvusati temetőben. A gyászoló e»alad. (148628) • • « Tudattuk. hogy TÁBORI jözsrf vízvezeték-szerelő ép.-gépésztechnikus Kaposvár, Kandó Kálmán utcái lakó« május 26-án. 58 éves korában. hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása l!>81. július 1-én du. fél 4 órakor lesz Kaposváron a Nyugati temetőben. Gyászolja: felesége és rokonsága. (1807) Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak. barátoknak, munkatársaknak, osartálytársaknak. külön g y enmekeirn tanáradnak, osztálytársainak, a Léva köz I. lh. Lakóinak és mindazoknak a kedves ismerősöknek, akik drága halottunk budai ISTVÄNN« Hollán Ibolya temetésén koszorúikkal, virágaikkal nagy fájdalmunkat enyhít erst igyekeztek. A gyászoló csatód. (126609) 9*0 Hálás srfwel mowtank köszönetét mátödazoknak, akik szeretett. drága halottunk. özv. ESKÜDT ISTVANN« temetésén részt vettek és részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyásookó csatód. (138606) 0 9 # Ezúton szeretnénk megiköszö«- ná mindazoknak, akik felejthetetlen édesanyánk, nagyanyáink, cfcédnagy an yánk, ö»v. HORVATH GYULÁN® szül.: Schäffler Mária, w>tt Kaposvár. Damjanich utcai lakos temebésen részt vettek^ illetve reszvétnyilvánításukkal'fáj- daltmmkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 9 * * Köszönetét mondunk mjnd- «aoknak. akik felejühetetten, drága halottunkat. KOLLIP ISTVÁNT utolsó útjára elkísértek és fáj- dalsmiirvkat enyhíteni igyekeztek. Szerető feles-ege, gyermekei, unokái. 0 • • Hálás szívvel mondunk: köszönetét mind-azoknak. akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk. FORRÁS ISTVÁN tsroeéésen részt vettek, wrágaikkal és léazvéteyiiteáTÚtá sukkal fájdakrvunkiat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló easlád. * • * Köszönetét mondunk a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak a VBKM pánt- es szak- szervezet vezetőségének. dolgozóinak, akik a szeretett férj, édesapa, vő, nagyapa. CSICSKK JENŐ temetésén részt vettek és Mj- daimuiiikat enyhíteni igyetoesübak- A gyászoló család. • • • Wüten mondunk kős^önetet wndsaolon-ak. akik felejthetetlen hatottunk, DOMBOS LA.M». kwtertcuti lakos temetésén r+mrk vettek, együttérzésüket fejelték ki. A gyásaetó csatód. Rj«é* wrfwel mondunk: kössíö- wetet a kedves rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, a kaposvári Ul-ee TÜZÉP telep dolgozódnak az FMV dolgozóinak, valsomint a Kaposvári Húskombinát exportüzem dolgozó mák, akik felejthetetlen halottunk, RÓTH ERNŐ temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, együttérzésükkel. fá i dalműnk ban oszto ztak- . ___ __ G yászoló felefiége. gyermekei és vejei. Kösz önetet mondunk mtmfazoknak a kedves rokonoknak, ismerősöknek.. barátoknak, mun- katársaknak, akik felejthetetlen halottunkId. CSfF.RJÍÍRT JANOS temetésén részt vettek, fájd almunkat megjelenésűikké koszo- rúifkk»!. virágaikkal enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hdliás srfwel mondunk köszönetét írni ívta zokn-ak, akik felejthetetlen halottunk. KÖCS ZSIGMOND temetésen részt vettek és jelenlétükkel, koszorúikká. 1. virágaik - lesd részvétny il vánításaiikka 1, I tóiratótlTlrnl fájdalmunkat enyhítem igyekeztek. A gyászoló család. * * * Hálás szívvel mondtunk köszönetéi mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk. MATE FERENCNt Fekete Rózsa bűefldztelásán meg jelenték, táj- rj a Imi un kát, virágokkal és részvétükkel enyhíteni igyeletetek. A gyászoló család. * * * JCŐsnönetet mondunk mteriazóknak, akik szeretett feleségem édesanyánk. CSULIK PÉTERNfi temetésien részt vettek és ezrei f á irtaim unka t enyhíteni igyekeztek. A gvászoló ma iád. • • • Kóswönétet mondunk ménd- mzotawdk. akik ORBÁN JÁNOS rendőr főtörzsőrmester temetésén részt vettek. A cvászoló maiad. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak az ismerősöknek, barátoknak, rokonoknak, munkatársiaknak. a ház lakó-ima k, osztálytársaknak névelőknek. akik felejthetetlen kisfiúnk. SUDÁR TIBOR temetésen részt vettek és many Mi halmunkban osztoztak és velünk éreztek. Bánatos s'/iil«^. kis testvére es nagyszülei. H*rgá»ztanya eladó a gyökenyesi tőnél. Érdeklődni: Nagykanizsa, Lenin u. 4., 9-töl 17 óráig, gázöngyú j tós. Telefon: 11-010. (58470) Kétszobás öröklakás garázzsal eladó. Kaposvár, Szalma I. köz 1. Bárdosi. (1653) Siófokon eladó 100 n-öl közműves telek víkendházzal, telekbővítési lehetőséggel. Érdeklődni: Aradi vértanúk u. 96. Siófok. ________________(gTKgS) E ladó Balatonlel- lén, a Széchenyi u. 4. számú három szoba összikomfortos ház nagy telekikel. Érdeklődni .lehet mindennap. (58065) Kadarkúton, Árpád u. 34. sz. ház 600 négyszögöl telekkel . gazdálkodás r a a 1 katanas, áron alul eladó. Levélcím: Csordás József, 7621 Pécs, Kazinczy u. 6. (12636.0) Kétszobás, gázfűtéses lakás kp. + OTP átvállalással eladó. Kaposvár, Lé- va-köz 6. I. lph. IV,-3 17 óra után. (1701) Ingyen adok egy emeletes raktárépületet. a területen levő lakóház vétele esetén. Raktár, kereskedelmi és tsz célra alkalmas. Kaposvár, Kisfaludy u. U._______________(1771) Alsóhegyen, mü- úttvoa közel két egymás mellett fekvő 400 n-öles beültetett szőlőterület eladó egyben, vagy külön is. Érdeklődni : Horváth János, Segesd, Szabadság u. 3-_______________(60246) K isméretű. félkész balatoni villát vagy lakrészt vennék ffiOOOO Ft kész- pé«XKtel Fonyódtól Bala tonmáriáig. Ajánlatokat 1772. számra a kiadóba. _________________(1772) C surgón, a Dózsa Gy. u. 3. sz. alatti ketsaobés család i ház eladó. Érdeklődni: Csüngd, Eötvös U. 67. (86287) Zamárditól 5 km-re B a Latonendiréd er\, központban, Tám- csics u. 1. alatt Olcsón eladó 200 négyszögöles telken kétszobás, beköltözhető lakóház mellék- épülettel. Víz, villany van. Érdeklődni lebet helyben, Vörösmarty u. 11. és Budapesten. telerfo- non 574-4)67. (84860) Kétszobás családi ház eladó. Berzence, Hunyadi vl 16. Er- deklódm: zákánytelep, Május 1,. u. 96. Sedobodka fetvánné. ________ (58282) B arcson, a Hunyadi u. 6. sz. alatti családi ház, szép szoba, konyha. éléskamra. előszoba, hozzá tartozó külön épület. n y áriikon y ha, pince, mellék- épületek beköltözhetően eladó. Irán y - ár 300 000 Ft. Érdeklődni a helyszínen özv. Strassze Józseínénál. ________________(56196) E lcserélném 2 szobás. 2 konyha*, kertes családi házamat kisebb házért. Boglár környékiért. Kardos Gyöngyi, Gyugy. il 3. (58196) Nagyatádon ÓTP-s lakás eladó. Zalka Máté u. 11., Varga. (waofl) Marcaliban 236 n-öl közművesített telek kétszobás lengyel faházzal eladó. Berzsenyi n. 1. Érdeklődni : Vida Endre kőfaragó mefttemél. ______ (58207) B alatonújlakon 750 n-ölön ház sürgősen eladó. Kossuth u. 4. Érdeklődni: Csömend, Jókai u. 24. (58206) Középrigócon .KW) n-öl szőlő terméssel, présház eladó vagy balatoni telekre cserélhető. Barcs. Darányi u. 4. Telefon: 525 . 7-től 12 óráig. ________________(58204) H áromszobás családi ház garázzsal, melléképü letekkel riadó. Nagyberki, Felsiaajbadulás tL- 78. Baksa._____ (1727) P amukon, Petőfi u. 2. sv.. ház. 900 négyszögöl telekkel olcsón eladó. Érdeklődni : Kováét* István, 8698 Paumtik’. _______________(120465) S zoba-konyhás cssa- ládi ház kerttel eladó. Érdeklődni 6 óra után. Kaposvár, Kanizsai u. 86. sz. alatt.__________ V ennék Kaposvártól W—W km-re kisebb gazdaHko- dásra alkalmas falusi házat. Ajánlatoké i á rmegi e 1 ölés- se I. U’fH'ifl. szá m r a a hirdetőbe kerek. (128428) Telek eladó Csurgó® f> Kodály Zoltán utcába». Érdeklődni : Csurgó, Derndró n. Ä. (56271) Tanya eladó gazdálkodásra. vagy lebontásra, Balaton- lellétől 22 krn-re. Tégla ház és a melléképületek iß. 30 éve épült. Hatalmas fenyőfák és nyárfák veszik körül. Üj ház építésére i» nagyon alkalmas. Érdeklődni: Gamás, Fő út 110.___________(126431) E lcserélném egri 3 szoba, összkomfortos, központi fűtés es öröklakásomat kaposvári családi házért, „Őszi csere” jeligére, az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2. _______________(198446) K aposvár közelében, Büssüben, Kossuth u. 98. sz. alatti családi . ház eladó. Buszmegálló a ház előtt, igali fürdőhöz sok buszjárat. Érdeklődni a szomszédban, vagy Kaposvár. Benedek Elek u. 17. alatt. _____________ (1284 35) K é tsz ob a, konyha előszoba, spájz, mellékhelyiségekből álló családi ház, 1300 négyszögöl fenyves, telekkel eladó. Nikla, Szabadság-telep 6. Érdeklődni: NiikLa. Berzsenyi u. 108. sz. alatt, naponta 18 óra után, vasárnap egész nap. (126434) Fonyódligeten, Munkácsy Mihály ti. 35. sz. alatt, 111 négyszögöl területen. nyaraló eladó. Érdeklődni: 18 óra után. Kaposvár, Honvéd u. 24. III. lph. III/l. Telefon: 13-447. _________(138438) K aposváron, az Eger u. 46. sz. alatt 5á0 négyszögöles telek eladó. Érdeklődni lehet egesz nap, ugyanott._____(128448) N agybajomban, Fálmajor 51. seu alaiüti lakóház eladó. Érdeklődni ugyanott. _____ (58217) N agybajomban, a Fő u. 166. sz. alatti kétszobás családi ház 150(0 n—öl telekkel. fizetéei könnyítéssel eladó. Érdeklődni a helyszínen. ________ (58218) N agyberki szőlőhegyen 800 n-öl szőlőterület présházzal, fetezeneléssel. szántóval eladó. Érdeklődni: Nagyberki, Kosauth a. 64. _____________ (58016) K aposvár Szentja- kuabi várhegyen 49/i. sz. alatt eladó szőlő, gyümölcsös, lakható házzal, külön présház, pincével — öregség miatt. Érdeklődni : Ka posvar, Hunyadi János u. 56. Kórház látogatási időben a cukorka árusnál, vagy ' a helyszínen. _____(1734) K aposváron, Kossuth L. u. 83. sz. alatti háromszobás, gázfűtéses családi ház garázzsal, nagy telekkel + szuterén lakással eladó. Érdeklődni 17 órából, szómba t—v asárn aip eg esz n a p L (17 37) Ds szék öltözők, figyelem ! Gazdálkodásra alkalmas, nagy méretű családi ház eladó vagy kisebb családi házra cserélhető. Második emeletig is lehel. Érdek! ődni szó m.ba tan délelőtt. vasárnap egész nap. Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 66. _______ (1731) E ladó íáLuköz- po útban kétszobás családi ház mell ekés gazdasági épületekkel. 3100 négyszögöl gazdálkodásra alkalmas területtel. Gige, Kossuth U. 30._________(128502) K aposváron, Honvéd u. elején lévő V. emeleti, nagy. másfél szobás szövetkezeti lakásomat elcserélném hasonló tanácsira, megegyezéssel. Ajánlatokat.: 128496. s/ámra a hirdetőbe kének. _______ (128496) H ároms/.obás, OTP-s, 71 mi-es lakás készpénz -j- OTP átvállalással beköltözhetően eladó . Éideklő dini du. 5 óra után. Kaposvár, Füredi u. 7. IV. em. 1. __________0746) H áromszobás. kó/- ponti fűtéses családi házat elcserélnék hasonló 4—5 szobás- iá. Ajánlatokat 1747. ft&ámra a ki- adóba, (1747) Eladó kétszobás ház meLlékepüle- tekkeiU 809 n-öl telkien. Kaposméro, Baglag 31. 0757) Eladó PF-es Lada fehér sa€*né!ygép- kocsi, jó műszaki á llaoottoan. Érdeklődni leltet 8—16 óráig a 12-280-as te- lefonon.. vagy Ká- poevár. Gyár h. 33. ____0753) 6 00 n-i'l házhely eladó. K a posmér ő. Kossuds tu 36, 0756) Efcserélném eeH S szoba összikomifor- tos, kfVzfpontifütéses öröklaikésomat kaposvári családi házért. „őszi csere” jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2. (198446) Kaposváron kétszobás, kertes családi ház beköltözhetően eladó. Illésn-é, Bartók Béla utca 69. (128469) Töröcskei „kertbarát” telek betegség miatt átadó. Érdeklődni: 297-es telken, 17 óra után. __________(128470) K aposvár, Maros u. 27. sz. alatt 250 négyszögölön fekvő, kettő szoba, összkomfortos családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni délután 2 órából. vasárnap egész nap. (126479) Eladó Gadácson 3500 négyszögöl zártkerti gyümölcsös és szántó, a falu legszélén, Somogy- szilban. 20 méteres, cserepes ház. kút, villany, kövesút mellett 2500 .négyszögöles telekkel. Ugyanott GS 35-ös Hotter traktor üzemképes, 50 literes prés. 35 mázsa kukorica., szemesen, vagy csútásan Pannónia motorblokk, kerti traktorhoz erős differencial eladó . Somo gyßzil, Tóth u. 396. (128476) Kaposváron, iván- fa hegyen, 12. szám alatt, 400 négyszögöl szőlő eladó. Érdeklődni ugyanott, Szarkánénál. (1284« . Kaposváron 300 000 Ft készpénz + OTP átvállalással kétszobás, lehetőleg új la kást keres ünk. Ajánlatokat: 128459. számra, a hirdetőbe kérjük. _____ (128458) H ázhely 200 n-öl, közjmüves eladó. Érdek lődsni egész nap, Kaposvár. Zrínyi u. 82.. Kovács Béla. ________________ (1749) K aposváron háromszohás, központi fűtéses családi ház, garázzsal, keat- tel, készpénz ■+■ OTP-vei eladó. Érdeklődni: egész nap, Vikár Béla u. 72. (1760) Szövetkezeti lakás eladó. Kaposváron. Érdeklődni: Nagyszeben u. 7. (175Ó) Eladó Kaposváron. Liszt F. U. 29. a la tti. hánomszo bás, szuberinos, közpomti fűbeses ház. Érdeklődni : egész nap. Kies. __________(12*526) B alatonbogláron. Tulipán u. 16. sz. alatt 287 négyszögöl telek, sürgősen eladó. Irányi Csongor. Somogytúr. Táncsics U. 1)7. (128523) JÁRMŰ Fehér, 1200-as Zsiguli, megkímélt állapotban., és iker, mély Hl. sport babakocsi eladó. Nioh- ter János Kaposvár, Arany J. u. 4. III. lh. IV/1.______(128575) R enault 4-es és Erika írógép eladó. Érdeklődni 16.30 óra után, Kaposvár, Bartók: B, u. 128. __________(1673) Z S írsz. Wartburg de Luxe, megkíméljen eladó. Balatonszárszó, Kossuth u. 1. Erdeklődind 17 óra után.____________(1700) Z F-es 180 L Skoda megkímélt állapotban eladó. Darán y, Rákóczi u. 92. ________________(58222) C Z-s Wartburg friss műszáki vizsgával eladó. Érdeklődni : Barcs. Lenin u. 5. I. em. 8. ______ (58220) U B rendszámú Zsiguli 1200-a« eladó. Lábrámy, Rákóczi u. 140.____________^»‘22ß). I K-s Zsiguli vonóhoroggal, másfél éves m úszakiva 1, j ó állapotban eladó. Horváth László, Li- bickozimia. (58193) 1300-as Volkswagen eladó. Érdeklődni : Fonyód, Szent István u. 53. (58200) S iflO-as Skoda eladó. Marcali, Radnóti u. J9. J502(W) ZY-os WaiL*tbui’ig Iáim. 28 006 kim-t futott. vanóhofroggal, utánfutóval — külön is — ebadó. Bog’lár- lelle. Vasúi u. L7. Telefon: 13-56. (1722) Vonóhoroggal, friss műszaki vizsgával, PE-s Trabant Special, újszerű állapotban. eladó. Bu- luez György. Zamár- di. Zalka 5. (128413) CL-es Trabant friss műszaki vizsgával, eladó. Kaposvár, Kapos füredi u, 52. M264J6) ZA-s Trabarat Special eladó. Érdeklőd- ni: Kapos új Lak. Dózsa u. 47. (1284^0) Skoda 110 L de Luxe 1984. áprilisig érvényes .műszaki vizsgával. eladó. Érdeklődni: Nagybajom, Kossuth L. u. 66/b. (128442) 250-es BMW kifogástalan állapotban eladó. Buizsák, Dózsa Gy. utca 5. s?.. (112*444) IN-es Lada eladó. KaposíŐ, Kossuth Lajos u. 114. _______________(128446) N égyéves Láda Combi eladó. Érdeklődni: Kaposfő, Kossuth u. 200. (128447) Zl-s forgalmi rendszámú 601-es Trabant Special eladó. Érdeklődni: 16 óra után. Kaposvár. 48- as ifjúság útja 44. II'1,___________(128455) K anosváion sürgősen eladó egy MZ olaulkocsi. Érdeklődni lehet: Kapós- hegy 4. Pohnék. _______ (12*461) 3 éves 12)0O-as Lada friss műszakival eladó. Nagyatád, Hon- véd köz 8. (58214) Skoda S. 100 L. UV f r sz.. .három éves műszakival eladó. Berzence, István u. 105.______________(1732) ZG írsz., sárga I^ada, jó állapotban eladó. Érdeklődni: egész nap lehet. Sántos. Magyar u. 28. alatt. (128188) IG-s frse. 412-es Moszkvics, teljesen felújított állapotban 1982-ig érvényes műszaki* vizsgával eladó. Érdeklődni: • Toponár. Erdei Ferenc u. 22., du. 4 órától. Tölgyesi Ist- vánéknál. (128545) Wartburg de Luxe eladó. Somogy vámos. Csepregi I^ajos U, 30. __________(128513) I O-s 128-as Fiat Combi. 2 éves. műszaka vizsgával eladó. Taszár, Széchenyi u. 143i/a. _______________(12*499) T rabant 801-ea, hétéves. lS83-ig érvényes műszakival eladó. Kaposvár, Kölcsey n. 48. (1740) UZ-s Skoda S 100- as. friss műszakival eladó. Kaposvár. Kinizsi lakótömb 38. Fazekas. (1752) IT trm. 1500-as Polski Fiat sürgősen eladó. Érdeklődni : Somogyszil, Szabadság u. 323., Jaguar. (128482) . UM-es Trabant LT.M. líWS szeptemberig műszaki vizsgázott eladó. Dr. Takács Lajos, Mező- csokonya. (428457) PS írsz. Zap o rozséi1. 6000 )cm-rel. újszerű állapotban Merkúron keresztül eladó. Kádár János, Kaposvár, Madár u. 55. Mindennap 5 óra után. (128533) Jó állapotban lévő CG-S Moszkvics, 4ö3- as, májusiban ’mü- sr/.aki vizsgázott, eladó. Érdeklődni: szombat. vasárnap kivételével, 17 óra után iá szar. 24. ép. L em. 4. (128630) LAKÁS Garzon la kás Wactó meghatárnziott időre. Cím a kiadóba,n. _______ Elcserélném tanácsi lakásomat 2 és félszobás, összkomfortosat 1 és fél, vagy 2 szoba ös«z- komfortosra. Kaposváron, Nagyatádon, vagy Mao.1 cali- ban. Veszprém. Vörös Csillag u. 9. _______________(038975) E lcserélném TKV-s fő bérleti (déli fekvésű . erkélye«), központi fűtésű lakásomat gázosért. A ián latoikat: 1284 85. számra, a hirdetőbe kérek. (128485) ÁLLÁS Fiatalember elhe- ly ezkedn e j uhás z - nak. lakás szükséges. Ajánlatokat a barcsi könyvesbe It- ba kérem, (58221) Gépkocsielöadő — gépkocsi adminisztrátor. 5 éves gyakorlattal elhelyezkednie. Ajánlatokat 1715. számra, a ki- adóba.______ (1715) K isiparos vagy kiskereskedő alkalmazásában elhelyezkedne érettségizett, gépkocsival rendelkező fiatalember. Mindem megöl elás érdekei, Ajánlatokat 1726. számra, a kiadóba. (1726) EGYÉB Kettő négyéves tehén borjával eladó. Hetes Vorosilov u. 11. ___________(1768) F üredi lábazati kő eladó-. Kiss János, Kaposvár'. Fodor József u. )4. (1773) Balatoni építők, figyelem! Nagy méretű tégla. 1 métertől 10 méterig szarufa, gerenda, deszka, léc, nagy méretű cserép, nád palló, eladó. Hátrányban, a volt magtárnál. (1281i8o) Gyönyörű filodendron olcsón eladó. Boglár lel le, Kossuth u. 69. (1766) 16 m2 új mozaik- parketta eladó. Ugyanott 4x3-as barna-drapp mintás perzsa szőnyeg eladó. Kutas, Táncsics u. 11. (58228) Kettő vöröstetrka üszőborjű, 7 hónaposaik, eladók. Segesd, Vörös Hadsereg útja 110. (58229) Kéthetes magyartarka bikabor.i ú eladó. Ambrus János, Segesd, Vörös Hadsereg útja 29. (58230) Költözködés miatt 2 tehén eladó. Nagybajom. Fő u. 189. (58221) ötéves tehén borjával eladó# Böhö- n/ye, Rákóczi u. 15. (58238) Választási malacok eladók. Kaposvár, Benedek Elek U. 46. (1(712) Feryedü357!ö megbízható nőt keresek bentlakássai, gondozónak. Ajánlatokat : 1204ML számra, a kaposvári hrrdetö- be kérek. (128400) Kilenc hónapos vemhes tehén, eladö. Gamas. Széchenyi u. 3. Zádori Mihály. ________________(58197) E gészségügyben dolgozó fiatal házaspár eltartási szerződést kötne lakásért Marcaliban vagy környékén. Leveleket ..Gondoskodás” jeligére, a marcali kőnyvesboltba. _________(58194) T öröcskén. Fenyves utca 16. se. alatt, márciusi üszőborjú eladó._________(12886-8) E nyvezőbakot vennék ármegjelöléssel. Cím: Balatonszárszó. Szigligeti u. 30. Somogyi Péter asztalos mester. ._____________(50210) E ladó 2 db 85x65- ös dupla ablak. Kaposvár, Nyár u. 89/c. (1719) Eladó 16 méter kömény tűzifa, 2 köbméter kemény rönkfa és másfél köbméter desizka. Beide Fő U. 36. (1721) Kétéves, törzskönyvezett, tenyésztésre is alkalmas dán dog eladó. Cím: Czibor József. Igái, Budavár u. 212. (128424) HÁROMKAROS CASINÖ típusú hab- kávéfőzőgép. üzemképes állapotban sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Zsu- ró György, 7100 SzeJkszárd. Kadarka u. 74/a. cím alatt. Telefon: l»-J40. (<JßßS36) Kaposvárpn idős személy gondozását vállalnám, vagy beteg mellé elmennék. Ajánlatokat: ., Sü rgős 128450.” jeligére, a hirdetőbe kérem. _______________(H23460) N yolc hónapos vemhes üstzo eladó. Hedrehely, Petőfi U. 56._________(128456) G aranciális, programozható stereo rádió + lem«Kjátszó olcsón eladó. Nagyatád Tavasz u. 6/a. ________________(60213) H asznált radiátorok eladók. Kaposvár, Arany J. u. 74. II. lph. HL em. 3. _________________(1735) E ladó kis méretű Lehel hötősvsekrény. Kárpát gáztűzhely, vadonatúj, jótállással. özv. Sörösné, Magyaregres. Kos- suith u. 35. (3S3509) Fiatal nő krógy érmékké! eltartási szerződésit kötne Kaposvár belterületén. Ajánlatokat: 128606. sízámra. a hirdetőbe kerek. ________028506) ö téves. frissbor- jas tehén borjíával, és egy négytoőnaspos bikaborj ú elad ó. Szemtó. Kocwtrth Lajos u. 10. sz. ______ K ettő db 'tótószíta- si üszőborjú eladó. Somogyjád, Petőfi út 3. Csali. (138486) Óriás virágú krizantém, gyökeres dugvány azonnali szállítási» megrendelhető. 89ok színben. halottaknapi viiráigOBhatásra is.) 100 db-tel 2,50—2,30 Ft db. Fajtajegyzéket köldök. vSalgó- tarján, Kiss. Pf. 116. _______________(062428) K ettő db heréit csákó sürgősen eladó. Kaposvár. Nap U. 10. (128467) MAI . MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 és este 7 órakor: ÜZENET AZ ŰRBŐL. Szabad Ifjúság: du. 4 és 6 orakor: CSAK A SZERELEM, este 8 órakor: A SZENTÉV. Dallos Ida mozi; du. 6 órakor : KÖSZÖNÖM, MEGVAGYUNK (14). Mozi-múzeum: du. 3. 5 és este 7 órakor: MAJMOK BOLYGÓJA (14). Marcali: este 7 óraikor: A VERSENYLÓ ELRABLÁSA. Nagyatád: du. 5 ómkor: KEOMA, este fél 8 órakor: FILMBARÁTOK KÖRE: TRÓFEA. Barcs : este 8 óraikor: FELDERÍT ÖK AKCIÓBAN. Balatoni mozik műsoras Siófok (teremmozi): du. fél 6 órakor: START KÉT KEKEKEN, este fél 8 órakor: ÓVAKODJ A TÖRPÉTŐL (16). Siófok (teremmozi) :, este 9 órakor: A JÁTÉKSZER (16). Balaton boglár: du. fél 6 órakor: KICSI A KOCSI, * DE ERŐS, este 8 órakor: A NYOLCADIK UTAS: A HALÁL (18). Balatonfölclvár (fedett kertmozá) ; este 8 órakor: R1PACSOK (14). Balatonlelle (fedett kertmozi): este 9 órakora BÁTORSÁG, FUSSUNK! (14). Baiatonfenyves (fedett kertmozi) : este 9 órakor: A XX. SZAZAD KALÓZAI. Balatonszemes (fedett kertmozi): este- 9 órakor: A XX. SZAZAD KALÓZAI. Balatonszárszó: du. fél 6 órakor: DOT ES A KENGURU, este K órakor: RAGADOZÓ MADARAK (14). Balatonmária: este fél 8 órakor: A POGÁNY MADONNA. Fonyód (fedett kert mozi) : este 9 orakor: KÖM A (16). Fonyód (terem mozi) : este 8 órakor: RALLY. Zamárdi (fedett k ertmozi) : este 9 ó-nakorj mindhalálig zene mu TELEVÍZIÓ Budapest L 14.45—15.45: Pedagógus továbbképzés. 15.50: Tizenötödször. 16.25: Hírek. Nagy folyók a történelem visszfényében. 17.30: Tévebörze. 17.40: HLpp-hopp . . . 18.1«: Reklám. 18.15: Tetesport. 18.40: Szemesnek áfl a világ. 19.00: Reklám, is.10: Idősebbek is elkezdhetik . . . 19.15: Esti miese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kisfilmek. a nagyvilágból. 21 .ifi: R/eklámpanoránm. 21.25: Fiatalok órája, 22.25: Tv-hlradó. 3. 22.36 —23.35: A XXI. miskolci filmfesztivál díjnyertes filmjeiből. Budapest 2. 20.01: Város pódium. 20.40: ön- felszámolás. 21.45: Tv-hínado. 2. 22.05—23.0»: Szemle. Jugoszláv tv Iff.10: Magyar nyelvű fcv-n<apló. ^18.15: A vörös hajú Zk>ra csapata. 18.45: Emberrablás. 19,15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 20.00: Érvek. Külpolitikai műsor. 30.50: Az erősebb nem. 32.00: Komoly zene. Osztrák tv 9,.30: Ország es emberek, 10.00: Iskolatévé. 10.30: Az ideális férj. 12.00: Burleszk filmekből. 13.15: A Waltonok. 17.30: Marco. 17.551 Jó éjszakát, gyerekek! 118.OO: Tv- konyha. 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 20.15: Smaragd vadászat Kolumbiában. Film. 21.50: Esti sportműsor. 23.30: Hírek. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: .Tó reggelt! 8.00: Hírek. időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Mai kulturális programok. 3.25: Arigot. asszony lánya. 9.00: Népdalok, néptáncok. 9.*4: BruimmjacfeaR, a eettebAhóc. 10.00: Hírek, időjárás. 10.06; Thyl Utenspicgel kalandjai. 10.34: Sztravinszkij: Mavra, ll.«; Szovjet íúvó-szone. 11,36c Bevallom magának. 11.40: M ... hogy hosz- »zu életű légy e földön”. 12.00: Déti krónáka. t2.20: Ki nyer ma? 12.3Ö: Reklám. 36.35: Kolozsvári Gnandpieme Emil: Árnyak az alagútban. 12.45: Lend- vay Katmiiló korusdalaibó 1. 13.01: Zeneernuzeum. 13.59: Alul-járók. li.öO: Hír ele, Klójára*. 15J0: Daloló, .muzsi'káíó tájak. 35.25: Magyar remekírók. 15.36: Műsor- ajánlat, 16.00: Útközben. 16.05: Osvatn Júlia operettf elvétel ei- bőL 16.27: 36 éves a Ráchó*zín- ház. 17.00: Hírek, útközibeav. 1/7A7: Közéleti közeUoépek. 17.32: A Magyar Rádió és Tek-vízió énekkara énekek 17.52: Múzeálnsj fel- vételeinkből. l&Jlő: Hói volt. hol nem volt... 18.26; Mai Jcönyv- ajánlatunk. 18.30: Esti magazin- 19.30: Osztálytársak. 30.20: Bnalirns; Változatok egy Haydn- témára. 20.40: Töltsön órát kedveneeivel. 21.40: Adottságok — lehetőségek — a Szegedi Állami Gazdaságban. 22.00: Hírek, időjárás. 22.15: Spoorthwtek. 2«.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Operanégyesek. 22.43: Engedje meg, hogy elmondjuk... 23.13: Baeh- művek korabeli hangszereken. 24.00: Hfrek. időjárás. O.W: David Goloscsekiin felvételeiből. 0.26: Himnufiz. o.30: Viajeizoszol- gálat. PETŐFI RADTÖ 4.25—7.59: A Petőfi rádaó reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek, jdő;hárás. 8.05: Filmdalok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Napközben. lö.OO: zenedél- elött. 12.30: Hírek. 112.33: Meszők, falvak éneke. 12.56: Lombik világ, szellemi exporttal. 13.25 : Látószög. 13.30: Nepek dalai Czjd- ra László feldolgozásában. 13.40: W einer Leó: Változatok egnv magyar népdalra. 13.45: Woiarás- es vízállas.ielentes. 14.00: Válogatott perceink. 16.30: HiíPek-16.33: Útközben. 16-36: idősebbek hullámhosszán. 17.30: Húszas stúdió- 18.20: Rá ez Aladár ciimbal- mozálk- 18.30: Hírek. 16.33: Hétvégi panoráma. 19.52: Reíklam. 19.55: Slágerlista. 20.3HÉrek. 26.33: A t»4, 05. 07 jelenti. 31.05*. Meggy űrűztek. 22.15: Nóták. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Gyulai Gaál János szerzeményeiből. 24.00: Hírek, időjárás- 0.10: idege« nyelvű vizjeizoszolgalait. 3. MttSOB 8.35: Mű sorismertetek. 8.57: A kiállitótermeik programjából. 9,00: Schumann: Jelenet eic Goethe Faustjából. 11.00: Hírek, időjárás. 11.05: Kovács Endwe orgonába ngversenye. liL46: Müsor- a ián lat. 11.50: Titus. 13.00: Hírek, időjárás. 13.05: Műsorismertetés. 13.07: Az 1980. évi frankfurti rizs essz fesztivál felvételeiből. 14.00: Zenekari muzsika. 1S.00: Hangverseny Liszt műveiből. 16.00: Zeatei lexi^koft. 36.20: Muzsikáiról, versben. prózában. 16.48: Pillanatkép. 16.98: Popzene sztereóban. 18.00: Mozgástér. 18.30: Frederic q von. Stade és C. i ^ nm i Raimonri i operaá riákat énekel. 19.0(>: Hírek, időjárás. 19.05: Vladimir Askenazá Beethoven-szonátákat zongoráziík. 19.51: Az Alliami Orosz Énekkar Csajkovszkij - műveket énekei. *>9.06: Parasztok. 20.54: A Bostoni Sziimfonikufl Zenekar Elvételeiből. 22.30—22.33: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek. 17.OS: Fórum Mohácsról. 17.45: Tánedalíkettősök. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Nóták. csárdások. 18.30; Szerb—horvát nyelvű műsor. 19.00—19.30: Németh nyelvű műsor. SOMOGYI K* NÉPLAP K