Somogyi Néplap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-25 / 147. szám
így tátja a szociológus DIPLOMAOSZTÁS A TANÍTÓKÉPZŐBEN A korszerű család Szokások, erkölcsök, személyiségalakító együttélési norma egyik nagyon fontos forrása a család. Nem lehet elégszer beszélni róla, és tenni érte, hogy a társadalom szilárd alappillére legyen — hogy jól szolgálja az egyénnek a társadalomba való beilleszkedését. A mai magyar családok helyzetéről, életéről kérdeztük meg Cseh- Szombathy Lászlót, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetének igazgatóhelyettesét. — A nő és a férfi szövetkezésének a mai viszonyok között általánosan elfogadott kerete a házasság. Mit tesz társadalmunk a harmonikus, korszerű családok életrehivásáért? —■ Á családi életre nevelés újkeletű fogalom: ötven évvel ezelőtt senki sem beszélt róla, hiszen a nevelés a szülők feladata volt automatikusan. Az, hogy előkerült, jelzi: problémák vannak a család „működésével”, s ezekkel a gondokkal a családtagok egyedül képtelenek megbirkózni Senki sem vitatja, hogy a gyerekek családjukban tanulnak, de azt valljuk, hogy emellett általánosabbakra is szükségük van. A mai korban, amiken- a házasságkötés lehetősége mobilabb; .szükségszerű, hogy a fiatalok megismerkedjenek általánosabb, más családokra is jellemző életmódokkal. A hagyományos elképzelésekkel szemben aura keil megtanítani a házasfeleket, hogy az élet bizony, tele van konfliktusokkal, s épp az a korszerű család, amelyik képes ezeket leküzdeni. Számtalan publikáció jelenik meg napjainkban a családok életmódjáról, sőt kötelező foglalkozás az iskolákban is a családi életre való nevelés. Szerintem az effajta oktatás nem lehet eléggé eredményes; olyan eszközökre és alkalmakra lenne szükség, amelyek fölkeltenék a gyermek érdeklődését a családi témák iránt. Hogy melyek lehetnének ezek? Ügy gondolom, egy-egy délutáni foglalkozás az iskolában, egy témához illő film vetítése vagy, mondjuk, egy novella felolvasása, a gyerekek között Ahol a tanár csupán egyik résztvevője a társaságnak. — A családi élet tervezése nagyon összetett dolog, nem lehet pusztán a születésszabályozásra korlátozni. Mi most hazánkban az időszerű tennivaló? — A családi élet tervezése sokrétű feladat. Kiterjed a pályaválasztásra, a munkahelyre, a családi gazdálkodásra, a szórakozásra, a baráti kör megválasztására, a háztartási munkák elvégzésére. Mégis az „alapkérdés” a gyermek. Időszerű feladatunk pedig az, hogy a családok számára olyan körülményeket teremtsünk, amelyek jó alapot szolgáltatnak az életük megtervezéséhez. — ön a közelmúltban egyik cikkében azt írta: a társadalom szempontjából a legégetőbb probléma, hogy a családok többsége immár több mint húsz év óta nem vállal annyi gyermeket, amennyire a népesség rep- rodukációjához szükség volna. Az Ön véleménye szerint milyen társadalmi segítség hozna változást e területen? — Az imént szóltunk a körülményekről. Egyik legalapvetőbb gond a lakáshiány. Mindjárt hozzáteszem azonban, hogy a lakás önmagában kevés a gyermekvállaláshoz. Az utóbbi időben csaknem teljessé vált a nők foglalkoztatása, s ez örvendetes tény, ám egy sor szociálpolitikai kérdés megoldását is követeli, ami a családi terhek társadalmi átvállalását jelenti. Vannak bölcsődéink, óvodáink; jó, hogy van gyermekgondozási segély. Ám el kell mondanunk azt is: sokan csak kényszerűségből maradnak otthon gyermekük hároméves koráig, mert nem tudják elhelyezni gyermeküket a bölcsődében. Ügy gondolom, hogy a gyermekintézmények, fejlesztésével, bővítésével a társadalom többet vállalhat a gyermeknevelésből. Es még valami: nagyon fontosnak tartom, hogy a férj többet vállaljon a családi terhekből, hiszen a gyermeknevelés még kiskorban sem pusztán anyai, hanem szülői felelősség. Ennek az általánossá válásában van nagyon nagy szerepe a társadalomnak. Jól tudjuk: ma még ferde szemmel nézik a munkahelyén azt az apát, aki beteg gyermeke ápolása miatt marad otthon; szükség volna rá, hogy a családokban és a r társadalomban is egyenlő 'jognak és kötelességnek tekintsük a szülői hivatást. Ha ezt elérnénk, bizonyára másként alakulnának a gyermekszületések, mint ma. — Aíi a véleménye azokról az elgondolásokról, amelyek megkérdőjelezik a jelenlegi családszerkezetet? — A 70-es évek elején tetőzött a vita a házasság jelenlegi formája körül; sokan, különösén néhány nyugati országban úgy vélték, hogy a korszerű életvitelnek a kommuna, a csoportháaas- ság felel meg. Csakhamar kiderült azonban, hogy az új családi forma sem képes kiküszöbölni a monogám házasság problémáit. Természetesen ez a fölismerés nem jelenti azt, hogy a több házaspárt összekapcsoló közösségek teljesen elvetendők. Nem, hiszen ez bizonyos életszakaszban, átmenetileg megfelelő lehet az azonos érdeklődési körű, elsősorban fiatal korú embercsoportoknak. Az együttélésnek többféle formája lehet; a házastársi kapcsolatok mellett ma már nálunk is gyakori az úgynevezett élettársi együttélési forma. Az a véleményem, hogy a jövőben ezeknek a száma tovább gyarapodik, különösen ha a „csalk” élettársi viszonyban együtt élők ma még hátrányos megkülönböztetései megszűnnek. — Világjelenség, hogy egyre több házasság végződik válással. Sokan, különösen az idősebb generációhoz tartozók úgy gondolják, hogy az ok elsősorban abban kereshető, hogy jogrendszerünkben túl egyszerű a házasság fölbontása. Mi erről az Ön véleménye? — Egy példával kezdem. Spanyolországban hivatalosan nem engedélyezték a válást, mégis van különélés. Tehát nem lehet megoldás a válás megszigorítása. Értelmetlen lenne az egymáshoz nem illő emberekre rákényszeríteni az együttélést, hiszen úgy mind a házasfelek, mind a gyermekek súlyosan károsodnának. Jogrendszerünk, helyesen, tudomásul veszi, hogy a sikertelen házasságok összetartásának sem az egyén, sem a társadalom szempontjából nincs helye. Tehát a megoldás nem a válás szigorítása, hanem a megfelelő pár- választás, a családi együttélés segítése, helyes befolyásolása. — A család szerkezete, minősége módosult, és ma is változik. Hogyan látja Ön a jövő családban a nő és a férfi szerepét? — A jövő családja csakis az egyenlőségen alapuló közösség lehet. Olyan együttélési forma, amelyben a családtagok számára adottak a családon kívüli érvényesülés és képességkifejtés lehetőségei. Ez azonban nem a teljes kifelé-élést jelenti, hanem az egyén személyiségének a kibontakozását segíti. A külső hatások gazdagítják a családi közösséget is. Ilyen értelemben híve vagyok a nyitott családnak. Ügy gondolom: az állandó megújhodás, egymás vágyainak, terveinek tiszteletben tartása, teljesebbé, gazdagabbá teszi a közös családi életet N. T. E. Tanulmányút az NDK-ba A hallássérültek oktatása A kaposvári siketek általános iskolájából ma hárman az NDK-ba utaznak — tapasztalatot cserélni, T akács Éva igazgatóhelyettes, Jászberényi Márta és Bessenyei Lászlóné egy hetet tölt Lipcsében az ottani testvérintézet meghívására. Bessenyeiék kaposvári otthonában a legapróbb jelekből is kitalálhattuk, hogy valaki hosszabb útra készül: látni ezt az előkészületekből. A fürdőszobában szippog a mosógép, elöl vannak a takarítóeszközök is: egyszóval „fut a ház” — hogy ha majd a háziasszony becsukja maga mögött az ajtót, rendben legyen minden, ne legyen gondja a családnak. 1972 óta tanít a kaposvári intézetben. — Mit tud a lipcsei kapcsolatról ? —Nem sokat; egy hét múlva biztosan többet tudnék mondani. A soproni iskola vette föl a kapcsolatot a lipcseiekkel, de bekapcsolódnak mások is a tapasztalatszerzés e formájába. Az idén Kaposvárra esett a választás, októberben pedig mi várjuk a lipcseieket. — Ügy tudom, ilyenkor még tart a tanév az NDK- ban, tehát megismerkedhetnek az ott folyó munkával. — Igen, még iskolába járnak a gyerekek, bár ott is közeleg a vakáció; azért lesz időnk megismerkedni az ottani „műhellyel”. A házigazdáink, úgy hallottam, nagyon gazdag programot át látottak össze számunkra. — Mi az, amire a legkíváncsibb? — Három éve bátíozok a hallássérült gyerekekkel. Nagyon fontos szerepe van a bábozásnak egeknok a ^kerekeknek az oktatásiNan, s remélem szerzek néhány tapasztalatot NDK-s barátainknál. A kaposvári iskola tevékenységét országosan elismerik abban, hogy fokozatosan áttértünk a „jelelésről” — a mutogatásról — a valódi beszédre. Pár éve már az óvodákban is ezzel az új módszerrel dolgoznak. A gyerekek negyedik — ötödik osztályos korukra teljesen elsajátítják a normális beszédet. Ök szájról olvasnak, de a beszédjük nem különbözik másokétól. Ez a társadalomba való beilleszkedést nagymértékben megkönnyíti azok számára, akik fogyatékosságuk ellenére is megtanulnak beszélni. Sokam járnak szakmunkásképzőbe, héhányan a gimnáziumba is beiratkoznak. A tanulmányi munkájukkal ezekben az iskolákban általában elégedettek. Most utazó kollegáimmá! együtt, a Á főiskola csak szikrát adhatott... leket a végzett hallgatóknak, akiknek olykor mosolygó, többnyire azonban méghatott arcát látva rádöbbenhettünk az „előszóként” elmondott, I Uyés-versből kivilágló peda- gógúsattitüdre: „Csak azok vagyunk, aminek látszunk”. Ily módon tehát nem hat hiú ábrándnak az a vélemény, amit az oktatási irányítás nevében Tröszt Tibor, a megyei tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője így foglalmazott meg: a pedagógus, aki az értékek rohamos változásának, a tudásszerkezet gyors átalakulásának időszakában kezdi pályáját, nem bújhat sohasem a rutin álarca mögé tanítványai szellemi egészségének kockáztatása nélkül, s ugyanez vonatkozik kisebb-na- gyobb „hangsúlyeltolódással” azokra a most végzett hallgatókra is, akik a népműiíg- lői vagy a könyvtárosi pálya mellett döntöttek. Véget ért az éberen töltött, hosszú éjszakák, a gyomoridegességet okozó kollokviumok, szigorlatok sora; emlékek már a szakadatlan körmölésre késztető előadások, az egyéni rátermettség megmutatására kiválóan alkalmas szemináriumok. Elmúlt három izgalmas év. És elmúlt három boldog esztendő: az épülés, a tapasztalat- szerzés, a hajnalig tartó kollégiumi csevegések, a vizsgalázat közömbösítő kedves csoport- és évfolyambulik, a gyönyörű diákszerelmek ideje. Eljött a várva várt és rettegve rettegett nap. A Latin- ca Sándor Művelődési Központ zsúfolásig megtelt színháztermében tegnap tartották a Kaposvári Tanítóképző Főiskola diplomaosztó ünnepségét, melyen megjelent Varga Péter, a megyei párt- bizottság első titkára és Somogy közéletének több más vezetője. Fiatalok között Berzencén nyolc vannyolcan jó rendű oklevelet szereztek. Mindez azonban — amint a főigazgató-helyettes elmondotta — csupán a kezdet: a főiskola csak szikrát adhatott, amelytől jó esetben föllobbanhatott a világ javításának vágya és az a szándék, hogy a fiatal tanítók egy sokféle értékkel áldott és kételyektől, ellentmondásoktól sem mentes világában az apró fejecskékbe igyekezzenek átplántálni á hasznosat és a szépet, a társadalom jobbításának óhajtását. Ezután dr. Várkonyi Imre főigazgató adta át az okleveA tanítóképző főiskola főigazgatója ezután a Jó tanuló-, illetve a Jó tanító- okleveleket és jutalmakat adta át a múlt évben legsikeresebbnek bizonyult végzősöknek. A vörös diplomával végzett Rosta Zsuzsanna mindkét kategóriában az első fokozatot kapta, a másodikban Papp Máriával együtt. Ketten-ketten részesültek a második és a harmadik fokozatban. Végezetül az ifjú tanítók nevében Horváth Andrea búcsúzott a tanároktól, megköszönve fáradozásukat, lelkiismeretes munkájukat. Véleményét, mely szerint a frissen végzett „lámpások” bizonyára sok támogatást kapnak majd a társadalomtól, közvetlen környezetüktől, mi mégis csak jókívánságként tolmácsolhatjuk. Csakúgy, mint annak a nehéz körülmények között, levelező tagozaton végzett 128 hallgatónak, aki ugyancsak tegnap kapta meg tanítói oklevelét. I». A. Az intézet oktatói nevében — a Himnusz és egy szavalat után — dr. Deli István főigazgató-helyettes búcsúzott a hallgatókból pályatársakká előlépett 159 nappali tagozatos lánytól és ifjútól. Szégyenkezni — ezt sugallják az eredmények — nincs okuk a tanároknak a huszadik oklevélosztó ünnepség után: egy hallgató, Rosta Zsuzsanna ■ vörös diplomát kapott, tizenhármán jeles, lipcseiek beszéd tanítási módszereire is nagyon kiváncsi vagyok. Szeretnénk még jobban végezni a munkánkat. — Tanulmányútra mennek, de bizonyára jut egy kis idő majd körülnézni turistaszemmel is az NDK-ban. Mit szeretne látni? — Meisent, Erfurtot, Drezdát elsősorban; ezekben a városokban sok a látnivaló. Ügy is készültem, hogy szabad időmben minél többet lássak. — Még nem járt az NDK- ban? — Nem; most utazom ki először, noha az öcsém kint él már hosszabb ideje. Tanít. A magyar és más nemzetiségű vendégmunkásokat oktatja német nyelvre. Szegeden végzett az egyetemen német—angol szakon, ezt hasznosítja kint. Most spanyolul is tanul, hogy arról a nyelvterületről az NDK-ba érkezetteket is taníthassa. H. B. Mi tesz az ifjúsági klubbal 2 Berzence sajátos helyzetben van: közel a város (Nagyatád), mégis távol van mindentől. A műszakba menetellel nincs gond, utána azonban „sietni kell’; ha bent maradnának egy-egy filmvetítésre vagy színházi előadásra, már csak gyalog bandukolhatnának hazafelé. Hiába kínál a pár kilométerre levő Csurgó is jó programokat, a berzencei fiataloknak messze van — a közlekedés miatt Berzencé- nek — ellentétben a sokkal kisebb társközséggel — nincs művelődési háza, csupán egy pinceklub áll a fiatalok rendelkezésére. Zsír Mária, aki maga is nagyatádi bejáró — a Rinya —Dombó menti Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat műszaki rajzolója — az ifjúsági klub vezetője: — Nyolc éve épült ez a klub az akkori tanácsház alatt. A pince felét alakították át, a másik rész ma is lomtár. Huszonhárom klubtagunk van: ez a mag, amire lehet alapozni. Ök azok, akiket érdekel .minden ismeretterjesztő előadás, beszélgetés. Persze nem szabad azt hinni, hogy csak ennyi fiatal jár ide: hétvégeken jóval többen vagyunk... Máriától, a nagyatádi kórház orvosirnokától hallottam: azért járnak szívesen a klubba a fiatalok, pvert ott barátokra találnak, közös gondokról beszélgethetnek. Két éve kapták meg a dicsérő oklevelet, egy esztendeje lettek kiválóak, most pedig elnyerték, amit Somogybán kevesen: az arany- koszorús ifjúsági klub címet. Mi ennek a titka? Semmi. A berzencei fiatalok egyszerűen igényeik szerint szeretnének kikapcsolódni: s nem riadnak vissza a társadalmi munkától, a közösségi feladatok vállalásától. Ok tehát lenne az elégedettségre, mégis veszélyben van a klub jövője: Kakrik János, a községi tanacs vb- titkára: — Területrendezés, meg a szolgáltatóház építése miatt le kell bontanunk a klub fölött álló épületet. Statikust hívattunk, hogy megmaradhat-e önmagában a pince, s azt mondta: „Talán”. Ha az írásos szakvéleményben is ez áll majd, maradhat; akkor tetőt kap, és a másik felét is átalakítjuk, felújítjuk. Ha nem? Máshol nem tudunk otthont adni nekik .. Zsír Mária: — Ha klub nélkül maradunk, megszűnik a közösség is ... Forgatjuk a naplót, a klubkrónikát. Igen sok bejegyzés tanúskodik arról, milyen pezsgő itt az élet. A határőrök is szívesen látott vendégek, sőt közös programokat szerveznek. Balogh N. J. I
