Somogyi Néplap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-24 / 146. szám
Gondolkodó magyarok könyvespolc | Sofoszor hangoztatjuk, hol jó adag kisebbrendűségi érzéssel, hol az állítólagos gyakorlatiasságunk miatt érzett, alig titkolt büszkeséggel: a magyar nem „filozó- t'usnép”. S valóban, kár volna tagadni: bölcselőink sohasem keltek versenyre a német idealizmus nagy rendszeralkotóival, a francia felvilágosodás racionalista gondolkodóival, a marxizmusnak a polgári világon iskolázott klasszikusaival. Szenvedtük mindig a megkésett fejlődés hátrányait, elbibelődtünk apró-cseprő bajainkkal, elfoglalt bennünket: a küzdelem nemzeti önállóságunkért, s a legkiválóbbak is jobbára a politikai érdekviszonyok útvesztőiben voltak kénytelenek kalandozni, ahelyett, hogy becses lét- és ismeretelméleti rendszereket teremtettek volna. Nekünk, magyaroknak sohasem adatott meg az az állandóság, amely hitelt nyújtott, „fedezetül” szolgált volna az örökkévalóságnak szánt filozófiai teóriákhoz. Nyilván ez az oka, hogy a Magvető kiadó szerkesztői nem ezt a címet adták nemrég útra indított sorozatuknak: Magyar gondolkodók, hanem azt: Gondol~ kodó magyarok. S okozhatja a címválasztást az a — fentebb említett történelmi sajátosságokból származó — tény is, hogy az elmúlt századokban a bölcselő nem számíthatott nálunk „jegyzett” foglalkozásnak, mint ahogy szerte Kö- zép-Európában sem. A filozófia itt szétválaszthatatla- nul összefonódott a gyakorlati politikával, a történet- tudománnyal, az irodalommal. Viszonylag általánosító, kevésbé „korhoz kötött” er- kölcstani fejtegetést csupán egyet találunk az ízléses kiállítású sorozat első hat füzete között, s — mennyire jellemző! — ezt is költő szerzetté, Kölcsey Ferenc. Ám a Parainesis külső rétegeinek lehántása után eljutunk a kedves unokaöccs- nek szánt intelmek nagyon is a politikától mozgatott rugóihoz: a poéta eszménye korántsem a kereszténységnek az eleve elrendeltetésbe beletörődő embere már, hanem a felvilágosult, művelt és tevékeny polgár. Amint a hollandus mintákon okult, majd Erdélyben a II. Rákóczi György fejedelemmel szellemi élethalálharcát megvívni kényszerülő Apáczai Csere János is közműveltségünk javításában -látta az ember felszabadításának legfontosabb módját — az ugyancsak most közrebocsátott, Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról és a magyaroknál való barbár állapotok okairól című beszédének tanúsága szerint. A fejedelem és az egyház kiváltságai elleni nyílt támadásához, a pengeóles gondolati vonalvezetéséhez és e gyilkos szellemességéhez hasonlót csak a francia felvilágosodás száz évvel később keletkezett alkotásaiban lelünk... Széchenyi István a legundorítóbb közép-európai métely, a faji, vallási, nemzetinemzetiségi előítéletek kiirtását állította célként tudós társai elé. A Magyar Akadémia körül címen kiadott, 1842-ben elmondott beszédében. S hiába sejtették sokan a fenségesen gyönyörű szöveg szerzője mögött Bécs ügynökét, hiába bélyegezték mások a pánszláv mozgalmak bérencének a nemzetiségek összefogását hirdető magyar mágnást, hiába hangzott el ezerszer a vád; hogy nemzetének elveszejtésére törekszik: eszméi búvópatakként jutottak a felszínre 1939- ben, Babits Mihálynak A magyar jellemről készített tanulmányában, a dilettáns és féldilettáns fajelméleteknek e lendületes és veretesen szép tagadásában. Remek summázatáért — magyarnak lenni minőség, de nem érdem —, bizony, jó néhányan szívesen megkövezték volna az elfogult „mélymagyarságától” már megszabadult költőt akkor, az irredenta téboly tombolásakor. Például az ilyen megállapításokért: „A magyar nem az eszmék és zászlók népe. Tudott küzdeni Európa változó eszméiért, de ezek nem hatották át annyira, hogy teljesen bennük és értük élt volna. Legfeljebb meghalt értük. Élni akkor is inkább csak azért élt, ami az övé volt, a maga igazáért, magában s maga szerint. Ez okozza az elvtelenség látszatát.” Vagyis a gyakorlatiasság, amelyre évszázadokon át kényszerültünk, és amelynek legnyilvánvalóbb példája történelmünkben — valószínűleg — a kiegyezés. Előnyeit és hátrányait a sorozat legizgalmasabb füzete teszi közhírré ismét, hosszas kiadói mulasztás után. A két beszéd és a levél összehasonlíthatatlanul több egyszerű históriai dokumentumnál. Sebeket sajdítanak, elmulasztott lehetőségekre hívják föl figyelmünket Deák Ferenc országgyűlési felszólalásai, a geopolitikai helyzethez ravaszul alkalmazkodó, az „itt és most” elérhetőt feltétlenül elérni szándékozó bölcs „reálpolitikus” higgadt okfejtései — és Kossuth Lajos híres Cassandra-levele, a számkivetettség, a nemzeti létért érzett aggódás e megindítóan és megtisztító- an szép foglalata. Deákot értjük, tiszteljük, bámuljuk, hálálkodunk neki: tudjuk már, hogy a töméntelen hátrány mellett az a monarchia mentett meg bennünket — ahogyan Hanák Péter fogalmazta meg — a íélbal- kániság állapotából. Kossuthot azonban szeretjük. És sajnáljuk. Amint a nem elsősorban helyzetekben és lehetőségekben, hanem nemes, tiszta eszmékben gondolkodó embereket általában. Deák a közép-európai értelmiségi eszményképe, Kossuth a tökéletes emberi tisztesség időtlen szobra. Ahogyan a Gondolkodó magyarok sorozat a szerkesztői lelkiismeret és lelemény iskolapéldája. Lengyel András Megkezdőinek az egyetemi felvételi vizsgák Megkezdődtek a felvételi vizsgák az ország egyetemein, főiskoláin. Az idén is több mint 33 ezer fiatal jelentkezett a felsőoktatási intézmények nappali tagozatára, s akárcsak tavaly: kétszer annyian szeretnék megkezdeni tanulmányaikat, mint amennyien fölvehetők. Legtöbben a bölcsészettudományi szakokra, a jogi karokra és az orvostudományi egyetemekre jelentkeztek. A pályázók először az írásbeli vizsga követelményeknek tesznek eleget, majd szóbeli vizsgán bizonyítják tudásukat. Azok a diákok, akiknek matematikából, fizikából és biológiából kell vizsgázniuk, májusban az érettségi-egyetemi, főiskolai közös felvételi vizsgán írták meg dolgozataikat. A felvételi vizsgák július első napjaiban befejeződnek, s a bizottságok a hónap közepén írásban közlik az eredményt. A föllebbezésre jogosultak az értesítés kézhez vételétől számított nyolc napon belül fellebbezhetnek — azokhoz az egyetemekhez, főiskolákhoz, amelyek a föllebbezési jogot adták. Kéréseiket augusztus második felében bírálják el a föllebbezési bizottságok. Mondagyűjtemény Az „Üjkigyósi mondák és igaz történetek” című kötetet 2000 példányban adta közre a Békés megyei Tanács. A szerző: Krupa András békéscsabai kutató, akinek korábban két néprajzi munkája jelent meg, a „Jeles napok a Békéscsabán és környékén elő szlovákoknál”, illetve a „Hiedelmek, varázslatok, boszorkányságok” cím alatt. Üj könyve egy alföldi falu teljes mondakincsét fogja össze. A kötetet bevezető tanulmányból az olvasó megismerheti az 1815- ben települt dohánykertész- falu múltját, a mondák gyűjtésének módszerét, és az 59 meséiét is. A 252 mondát és igaz történetet tartalmazó gyűjtemény leggazdagabb része a hiedelem-monda összeállítás. Az igaz történetek közé több tréfa, anekdota és vicc is bekerült. 350 előadás Budapesten Az Opera egy színházban Új bemutatók — Vendégszereplés Az Operát, ahol ebben az évadban még tartottak hangversenyeket, szeptemberben végleg az építők veszik birtokukba. A tervek szerint akkor kezdődik a ciót. A felújított Carment francia vendég, René Terra- son, a strassbourgi Operaház igazgatója rendezi, vezényel Lukács Ervin, Áprilisban kerül sor Ponchielli GioKerámiakiáliítás Kiállítás nyílt Marcaliban az ifjúsági ház galériájában: öszy Béla kerámia használati és dísztárgyait tekinthetik meg az érdeklődők. (Gyertyás László felvételei) nagyszabású felújítás, és majd csak 1984 első félévében fejezik be. Ebben az NDK-beli Szászországi Híd- és Magasacélszerkezet-építő Vállalat és az Intranszmas magyar—bolgár vállalat mellett egész sor hazai tervező és kivitelező is részt vesz. Az átépítés idején az Opera társulata egy helyre, az Erkel színházba kényszerül \ Az időközben fölépült üzemház a Hajós utcában és az Erkel Színház nyújt a művészek számára próbalehetőséget, ám hogy a közönség mégis több operát, balettet lásson, a következő évadiban mindennap — az eddigi hétfői szünnapon is — játszanak, és szombaton délelőtt vagy délután ifjúsági előadásokat is tartanak m.ajd. A győriekkel is megállapodást kötött az Opera: eszerint húsz alkalommal — havonta kétszer — vendégeskedik a győri Kisfaludy Színházban egy-egy opera- előadással. És keresik az alkalmait más vidéki színházzal is — vendégjátékra. Az 1981—82-es évadot szeptember elsején kezdik — e® június 3ft-án zár csak a színház — ezalatt 36 operát és 17 balettet tart majd repertoárján. Az első bemutató 1981 novemberében Offenbach Kékszakáll című dalműve, amit Békés András rendez; a karmester Nagy Ferenc lesz. Decemberben Alberio Mendez koreográfiájával a Kubai balettest ígér- szennaSzent Iván napja északon conda című operájának íöl- újítására, Mikő András beállításában, Giuseppe Patane vezényletével. Új betanulásban láthatja a közönség Gershwvn Porgy és Bess, valamint Wagner Lohengrin című művét. Az évad végén, júniusban újabb balettbemutató színhelye lesz az Erkel Színház. Fodor Antal koreográfiájával, a fiatal magyar zeneszerző, Szu- nyogh Balázs zenéjével állítják színre a Quo vadis? című táncjátékot, amely Henrik Sienkiewicz, a No- bel-díjas lengyel regényíró könyvéből veszi történetét. A balettekről szólva említsük meg: a korábbi operabeli Spartacus és. a Hattyúk tava című balettet új adaptációban láthatjuk. S új változatban kerül színre a Don Carlos, a Rigoletto és a Lammermoori Lucia. Az évenkénti 350 budapesti előadás mellett több külföldi föllépés is vár az Opera társulatára. Április végén Mexikóban — a cer- vantói fesztiválon — a három Bartók-műből álló esttel szerepeltek. Ausztria, NSZK, Chicago. Párizs, Prága a milánói Scala látja vendégül a magyar balett- és operaegyüttest. A magyar operaszínpad is fogad külföldi vendég énekeseket: olyan nevek színesítik a színlapot, mint Boris Christoffé, Luigi Alvaé, Ingrid Bjoneré, Alexandra Mil- cseváé. Többet énekel majd Budapesten llosfalvy Róbert és Sass Szilvia is. A természeti népek nagy ünnepe Szent Iván napja: — június 24-e —, a nyári napforduló. Régi pogány szokás szerint tüzet gyújtottak ilyenkor szerte a világon, északon és délen, finnek és angolok, és olaszok, oroszok és franciák — hogy fényével meghosszabbítsák az attól kezdve rövidülő napot. Csak a Hortobágy környékén nem ünnepük <ki tudja, miért nem?). De a Dunántúlon lehántják a nyírfa kérgét, botokra tűzik és az Iván-nap előtti estén meggyújtva járják vele a falut. Sok helyütt fölújítják napjainkban a tűzug- rást is (milyen szépen megírta Móra Ferenc Négy apának egy leánya című regényében!). Finnországban a legöregebb belvízi hajót vízre bocsátják ezen az estén, földíszítik nyírfaágakkal, s így vonulnak az ünnepi máglyához. A Seura Saarin — a Békesség szigetén — állítják a legnagyobb máglyát. Ahol nemcsak a világ legszebb falumúzeuma van, hanem Kekkonen elnök háza is. Tizenkét hatalmas, kiöregedett, bekátrányozott bárkát raknak gúlába, s meggyújtják este tíz óra tájban. Világos van ilyenkor meg, hiszen ezen az estén a nap alig pihen, és be sem sötétedik. A vízen csónakok százai, s a tűz közelében népünnepély... Másutt már kora délután ég a tűz. Nem mindenütt szokás már, hogy öreg csónakot áldozzanak föl — pogány módra. Egyik helyen kisebb pásztortűz ég, másutt egész éven át gyűjtik a száraz ágat torony formájú állványra téve, s aki arra jár, hozzá tesz egyet-egyet. Vas és Zala megyében is egész éven át készülnek a legények a tűzgyújtásra, öreg seprűk gyűjtögetésével. Suomiban nagy csendben veszi körül öreg és fiatal a máglyát, falun—városban. Nem szervezik, de rend van; és különös áhítattal nézik a lobogó lángot azon az estén, amire annyira vártak, mert a napot, a fényt hozta el számunkra, s amitől ugyanakkor búcsút is kell venniük. Északra, a Lappföldié mennek ilyenkor, ahol amint lemegy a nap, nyomban föl is kel. A rövid, alig kéthónapos nyár delelője ez: kísértetiesen közeledik az ősz. Kegyetlenül szép ünnep Juha- ni ünnepe, vagyis Jánosé (Innen a finn neve: János napja). De Szentiván-éj még Shakespeare-nél isi A finnek számára a napfény többet jelent, mint számunkra. A nap, a fény utáni vágyakozás áthatja egész életüket, kultúrájukat. Mert hiába olvad el a főváros utcáin, járdáin a jég (mért alulról fűtik), hiába még a lappok vigassága is (színekben. sárgákban, kékben, vörösben), hiába a fényt befogadó nagy ablakok a régi parasztházakon, a napot pótolni nem lehet. Délre menekült nagy írójuk, Mika Waltari is regényeiben, és ha másképp nem tehette, hát Rómában és Egyiptomban keresett példát. Furcsa ellentmondás: az európai turisták vándorlása feltűnően megnőtt északra, így Finnországba is, míg a finnek naposabb égtájat keresnek pihenésre, és a lányok szívesen mennek férjhez déliekhez. A napfény, a madárdal, a virág, a gyümölcs utáni vágy életformáid erő a finnekben. Mennyi válogatottan szép zöldség, gyümölcs van a finn piacokon! Már Szent Iván éje előtt görögdinnye, és szinte nemzeti eledelül paradicsom. És virág — éppúgy, mint minálunk, vagy még több és szebb is talán. A mezei virágok, a pipacs, szarkaláb, gyöngyvirág nagyobbra nő. mint a mi rétjeinken, erdőinkben. Hiába hűlnek le az éjszakák még nyáron is (gyakran alig a fagypont fölé), napközben átmelegszik a vékony termőföld alatti gránit, s a pára és a sok fény gyorsan ijeveli a növényeket. A burgonyát június végén vetik, s már augusztus elején fölszedik. A vetés beérik hat hét alatt... A sovány föld, a végtelen szürke tél, a szigorú történelmi sors szerénységre szoktatta a finneket. Hosszú évszázadok tették a kenyeret nemzeti eledellé. A boltokban, előre készítve, szárítva tizenötféle kapható ma is. Éhínség idején — s ez bőven volt: 1542—45-ben. 1601 —1602-ben, 1655—57-ben, 1867—68-ban, hogy csak néhányat említsünk — halomra pusztult az ember, fenyőkéreggel pótolták az árpalisztet s erdei bogyókkal, sóskával, borsóval sokszor. És számolva a mérgezés veszélyével is: pelyvával, szalmával, 1918-ban pedig len-: maggal. Hogyne maradt volna meg még a mai életben is az éltető napfény ünnepe, Szent Iván napja nemzeti ünnepnek... K. A. SOMOGYI NÉPLAP K. M.
