Somogyi Néplap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-16 / 139. szám
Még az idén új szakasszal .bővül az észak-déli metró Jól halad Budapest közlekedésfejlesztésének legfontosabb beruházása, az észak—déli metró 2/b szakaszának építése, a Deák tér és az Élmunkás tér között. Az új vonalon két mélyállomás épül, az Arany János utcánál (a Bazilika mellett) és a Marx téren. A csaknem két kilométeres szakaszon novemberben megkezdik az üzemi próbákat. Jelenleg a már megépült vonalalagu tatot szigetelik. Burkolják az Arany János utcai metróállomás oldalfalait. Itt már elkészült az utasterek világítása is. A legnagyobb építkezés a Nyugati pályaudvari mélyállomásnál van, amelyből a Marx téri aluljárórendszerekhez hét mozgólépcsős kijárat vezet majd. Itt is jól haladnak a munkákkal, rövidesen hozzákezdhetnek a mozgólépcsők szereléséhez. Még az idén át kell adni az új szakaszt az Él munkás térig. 1984 végén pedig már a kiszélesített Árpád hídig .utazhatunk az észak—déli metrón. A középső födém zsaluzása az Élmunkás téren Az Élmunkás téri állomás ki járati csarnoka a Victor Hugó utcánál A Nyugati pályaudvari aluljáró és mozgólépcső csarnok felszín alatti része Az Elmunkás téri felszín alatti metróállomás, itt az oldalfalak szigetelését végzik HÍREK JÚNIUS KEDD Jusztin A nap kél 4.46 érakor, nyugszik 20.43 érakor; a hold kél 1S.M érakor, nyugszik 4.15 érakor. A várható időjárás: Eleinte keleten is csökkenő, m ajd északnyugat felöl ismét megnövekvő fel hözei. Ma elsősorban a Dunántúlon zápor, z Lvatar. Átmenetileg mérséklődő, majd a Du uántúlon időnként viharossá fokozódó szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma északnyugaton 25, délkeleten 30 fok körül lesz. A Balaton vízének hőmérséklete hétfőn M órakor Siófokon 22 fok volt. Űrbiológiai eredmények Speciális feladatok A Szaljut—6 szovjet űrállomáson eddig elvégzett or- vosbíológiai kísérletek eredményeit értékeli a Pravda hétfői számában megjelent terjedelmes cikkében Ave~ tyiic Burnazjan professzor, a Szovjetunió egészségügyi miniszterének helyettese. A Szaljut—6 már , több mint 3 éve és 8 hónapja kering a föld körül, és ez idő alatt 5 huzamos és 11 rövid időtartamú expedíció tagjai dolgoztak fedélzetén. Az űrhajósok programjában ion-, t06 szer-epet töltöttek be az orvosbiológiai kísérletek; a hosszabb-rövidebb ideig tartó súlytalanság hatásának vizsgálata. A Kozmosz-sorozat keretében 1973 óta négy biológiai mesterséges holdat bocsátottak fel a Szovjetunióból. A szputnyikokon különféle élő anyagokon' és Szervezeteken — a sejt- és szövetkultúrák- tól kezdve az egysejtűeken, rovarokon és növényeken keresztül az élő fürjekig és patkányokig — vizsgálták a súlytalanság hatásait, kilenc ország tudósainak részvételével. Az ily módon szerzett adatok felhasználásával a Szaljut—6 űrhajósai ugyanezen tényezőknek az emberi szervezetre gyakorolt hatásait vizsgálták, és az információk feldolgozása alapján bebizonyosodott: a világűrben ugyanazok az általános biológiai törvényszerűségek érvényesülnek, mint bármely más, különleges külső tényező hatásakor. A Szaljut—6-on végrehajtott orvosbiológiai program keretében külön speciális feladatokat kaptak az Inter- kozmosz-expedíciók tagjai: az űrutazás, a kozmikus körülményekhez való alkalmazkodás legnehezebb, kezdeti szakaszában vizsgálták az emberi szervezet és a pszichikum változásait, a sugárzás hatását. A szocialista országok szakemberei különleges új berendezéseket és műszereket dolgoztak ki e feladat végrehajtásához, s ezek olyannyira jónak bizonyultak, hogy többségük azóta a Szaljut—6 berandezé- senez tartozik, s .hatot közülük a földi orvostudományban is alkalmaznak. E műszerek közé tartozik a szövetek oxigénellátásának és -felhasználásának mérésére szolgáló csehszlovák oximéter, a szív- és érrendszer hatékony gyors vizsgálatát lehetqjvé tevő lengyel kardiolider és a román balliszto-kardiográf, valamint két kis méretű magyar berendezés: a munka- képesség változásait vizsgáló Balaton és a sugárzásmérő Pille. Az orvosbiológiai vizsgálatok jelentőségének és meny- myiségének növekedése szükségessé tette az adatfeldolgozás tökéletesítését és meggyorsítását, e célból alakult meg az orvosbiológiai információk összegyűjtésével és feldolgozásával foglalkozó központ. A központban automatizált módon, számítógépek segítségével dolgozzák fel mind a kísérleti adatokat, mind pedig az űrhajósok egészségi állapotával kapcsolatos operatív információkat. Telt ház sz Expressben A hét végén nem volt szabad hely a balatonföldvári Expresis-táborban. A nemzetközi üdülőtelepen 796 fiatal üdült. A szovjet, lengyel, jugoszláv, csehszlovák, NDK és NSZK-csopprtok mellett mé.g Európa számos országából érkeztek egyéni kirándulók a tó partjára. A földvári tábor népszerűségére mi sem jellemzőbb, mint hogy augusztus végéig nincs mar szabad hely. Ezért — főként a hazai fiatalok igényeinek kielégítésére — hétvégeken a baiatanszemesi középiskolai táborban is biztosítanak szállást a tópartra érkezőknek. — Séta Kaposváron a mottója annak a rendezvénynek, amelynek keretében a Somogyi Képtárba is ellátogatnak ma délelőtt a kaposvári Petőfi Sándor-emlékkönyv- tár Ifjú olvasók klubjának tagjai. — ünnepi hangversennyel zárult vasárnap Komlón a Kodály Zoltánról elnevezett nemzetközi gyermekkórus- találkozó. Valamennyi fesztiválkórus — nyolc országból nyolcszáz lány és fiú — fellépett a zárókoncerten. — Bányászati szakemberekből álló küldöttség utazott Fejér megyéből Vorosi- lovgrádba. Ott megtekintik a világhírű Donyec-medence bányáit, tanulmányozzák a használatos technológiákat. A tanulmányút célja a tapasztalatcsere és a látottak hasznosítása a hazai iparban. Földrengés Közepes erősségű földrengést észleltek héttőn, nem sokkal 12 óra után, Ausztria néhány tartofnányában. Ka- rintiában. Grazban és Felső- Stájerország több városában megremegcek az épületek, megmozdultak a bútorok, lehullott a vakolat. A bécsi meteorológiai intézet első értékelése szerint a földmozgás elérte a Mercalii- skála szerinti 6-os erősséget. Sérülésekről vagy súlyosabb anyagi károkról nem érkezett jelentés. — Három nap a Duna-ka- nyarban. Tegnap országjáró útra indultak a nagyatádi 2-es számú általános iskola tanulói. Budapest, Szentendre, Visegrád és Esztergom nevezetességeivel ismerkednek meg. — Névadót rendezett a Kanizsa Bútorgyár kaposvári gyáregységének KISZ- szervezete. A KISZ-esek öt társuknak és . családjaiknak — A Marica grófnő című operettet adták elő a pécsi Nemzeti Színház művészei tegnap este Siófokon, a Délbalatoni Kulturális Központban. Kálmán Imre örökzöld melódiái sok operettrajongónak szereztek örömet. — 4,4 milliárd a föld lakosságúnak száma, a népesség átlagosan 1,73 százalékkal gyarapszik évente — állapította meg az ENSZ New York-i központjában közzétett statisztikai kiadvány. Az ezredfordulóra már 6 milliárd ember népesíti be a földet. A szakértők megállapítása szerint az össznépesség egyre csökkenő ütemben fog nőni, 2100 körül a növekedés meg is állhat. Ekkorra 10,5 milliárdan élnék majd bolygónkon. — Nyolcszáz példányban látott napvilágot a bajai Tóth Kálmán ifjúsági irodalmi klub kiadásában a Tüzes ünnep című költői antológia, amelyben tíz fiatal bajai lírikus jelentkezik verseivel. Az antológia megjelentetését a Szakmaközi Művelődési Ház segítette. Járványos tüdőgyulladás Spanyolországban eddig mintegy 10 ezren betegedtek meg a rejtélyes »járványos tüdőgyulladásban« — jelentette vasárnap az El Pais című spanyol lap különböző egészségügyi fonásokra hivatkozva, A szombaton délután közzétett hivatalos statisztika 2948 megbetegedést regisztrált, és ehhez mintegy 7000 esetet kell hozzászámítani — állítja a lap —, mert legkevesebb ennyien nem kerültek bele az egészségügyi, a munkaügyi és a társadalombiztosítási kimutatasonoa, A betegség, amelynek eredete továbbra is ismeretlen, a felbukkanása óta eltelt másfél hónapban 30 személy életét követelte. — Budapestről és a tizenkilenc megye mindegyikéből több csapat méri össze tudását a kisegítő iskolások V. országos összetett vetélkedőjén, amely vasárnap kezdődött és négy napig tart Fadd—Domboriban, a Tolna megyei KlSZ-bizott- ság vezetőképző táborában. Többek között számot adnak arról, hogy ki ismeri jobban a közlekedés és az egészséges életmód szabályait, előírásait. — Termelési gyakorlatra érkezett a közelmúltban nyolc német tanuló a kanizsai Központi Gázszolgáltató Vállalathoz, ahol tíz napot töltenek el. A Kögáz »diákjai« a látogatást június 21- tol július 21-ig viszonozzák Halléban. Mindez az NDK- beli Halle Bsg Turbina és a Közép-dunántúli Gázszolgáltató Vállalat közötti megegyezés eredménye. Szerkesztőségi ügyelet este 8-íg Telefon: „ 11-510 100 évvel ezelőtt, 1881. június 16-án indult mec — Csukássi József, majd Rákosi Jenő szerkesztésében — a Budapesti Hírlap. Az Egyetem utcai Erzsébet szálló második emeletén volt a szerkesztőség, amely két kis szobából állott. A technikai lehetőségek ehhez hasonlóan szintén igen szegényesek voltak. A szerkesztés, a szedés és a nyomtatás kisipari módszereit az 1880- as évektől váltották fel a nagy példányszámot és gyors megjelenést biztosító modern berendezések. A Budapesti «»Hírlap 1885. május 31-i számában jelenthette büszkén előfizetőinek. hogy munkába állt az új francia körforgógép. 1893 őszén már napi 25—30 ezer példányt továbbítanak a lapból az ország minden részébe. Sajnos Rákosi Jenő az ú.1 technikát és az újságírás korszerű eszközeit is soviniszta demagógiájának szolgálatába állította; lapját a századelő politikai és irodalmi harcaiban szélsőségesen konzervtiv, reakciós álláspontja tette hírhedtté.-Pedig az első szám «äso oldalán a szerkesztőség még azt hirdette: „Kormánypártiak nem leszünk, az ellenzékkel tartunk, de párthoz nem szegődünk, hanem megmaradunk függetlennek, célunk lévén a közönséget szolgálni.’* Szövetkezeti dalosok Vasárnap Szolnokon befejeződött a VIII. országos szövetkezeti dalostalálkozó, amelyen tizenöt megye ezer dalosa lépett föL Kiemelt nívódíjat kapott a szolnoki áfész Kodály-kórusa, a Szekszárdi Szövetkezeti Madrigálkórus, a pécsi áfész Janus Pannonius női kórusa és a mezőkeresztesi Aranykalász Tsz Röpülj páva férfikara. — Építészkongresszus kezdődött tegnap Varsóban. A tanácskozás munkájában há- x’omezer szakember vesz részt. A kongresszus jelmondata egyben meghatározza a tanácskozás legfontosabb témáit is: »Építészet, ember, környezet...« — ŰRI AS SÜLLŐK TANYÁZNAK garmadával a Duna Mohács környéki szakaszán. Legalábbis ezt látszik igazolni az a téivy, hogy a környékbeli sporthorgászok szinte naponta emelnek ki nyolc kilón felüli süllőket, amelyek korábban ritka zsákmánynak számítottak ezen a vidéken. — A gimnáziumi fakultatív oktatás a témája a Köznevelés című oktatáspolitikai hetilapban nemrég megjelent cikknek. A kétrészes tanulmányt az Országos Pedagógiai Intézet szakemberei írták. — A Lenkey tábornokról szóló történelmi drámát is bemutatják Egerben az Ag- r^a ’81 napok keretében. Fekete Sándor színművét a várban július 2-től 12-ig játsszák. A korábban másít ol már nagy sikerrel előadott drámát Valló Péter rendezi. — Széles körű tudományos együttműködés alakult ki magyar és szovjet kutatók között a csonthéjas gyümölcsök nemesítésére. A Kertészeti Egyetem ötéves megállapodást kötött a Jaltában működő nikicki botanikus kerttel. > A program szerint az egyetem kereszte- zési, nemesítés! módszereiért cserében a szovjet intézet olyan vad kajszi-, őszibarack- és szilvafajokat küld, amelyek nemcsak hidegtű- rok, hanem a gombabeteg- segekkel szemben is ellenállók. A kutatásokhoz közös vizsgálati rendszert dolgoznak ki. —A Zselic Áruház keddtől keddig akciójában a műszaki osztályon kaphatók: jk—4-es kazánok, gázrezsók, ET 040 oéajradiátor 2120 Ft helyett 1300 Ft-ért, 120 literes elektromos melegvíz tároló 500 Ft engedménnyel. — IBUSZ HÍREK. Társasutazást indítunk autóbusszal Kaposvárról a jugoszláv tengerpartra PORECS-be. utazással együtt 5 nap 'teljes ellátás szállodai elhelyezés. Részvételi díj: 2010 Ft -|- útevél 4- költőpénz. Időpont: szept. 5—9. Jelentkezés és részletes felvilágosítás június 25-ig. IBUSZ Utazási Iroda, Kaposvár, Tanácsház u. 1—3. Telefon; 13-797. kedveskedtek a városi tanácson megtartott ünnepséggel. Elveszett a Somogy megyei Moziüzemi Vállalat SOMOGY MEGYEI MOZIÜZEMI VÁLLALAT 7401 KAPOSVÁR. Pf.: 119 14. lenyomató bélyegzője. Használata június 11-től érvénytelen. (84858) A tabi töltőállomásunkat június 10-től ismét megnyitottuk ÁFOR Dél-Dunántúli Központ, Kaposvár (84826) \