Somogyi Néplap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-14 / 138. szám
\ \ A> karikatúra határai Bmzélg&fés Kaién Tiborral A-Márx térem Kaján Tibornak Zenit és radír címmel, újabb karika- túrakdtete jelent meg. A címlapon egy árva ceruza- csonk körül haragvó radírok sorakoznak. — A ceruza ennyire fél « radíroktól? — Fél, de nem ijed meg. Különben a munkánknak semmi \ értelme sem lenne. A karikatúra a bírálat eszköze. A dicsőítő karikatúra: abszurdum. Bár sokan azt mondják, hogy a radírra szükség lehet. — No jó. De ennyire? — Egyik korszakban többire,* a másikban kevesebbre. Daamier-t, a híres francia képzőművészt lecsukták egy Lajos Fülöpről készített rajzáért, melyen az uralkodót mindent felfaló Gargantuá- inak ábrázolta. Daumier fél évig ült a börtönben. A múlt század második felében pedig a minisztereket is kigúnyolhatták a Borsszem Jankó hasábjain. Más időjt, más erkölcsök, más politika. — Sokan azzal vádolják a humort, s ezen belül a karikatúrát is, hogy kritikai szerepe látszólagos, és a valóság az, hogy levezetik az indulatokat: nevetésben oldják fel az emberék jogos panaszait. — Karikatúrája válogatja.' Ahogy a giccs, a kommersz irodalom hamis megnyugvást ad, úgy a karikatúra is' elringathat: a problémákkal szemben fölényérzetet adhat. De a valódi karikatúra, amint a valódi művészet is, felerősíti az emberek fejében a lámpást, tudatosítja az ellentmondásokat, a bajokat, és így hozzájárul, hogy az emberekben egységes vélemény alakuljon ki ami elengedhetetlen a közös cselekvéshez. Ha nem így lenne, miért üldözték volna a karikatúrát például a fasizmus éveiben? — Ma sem lehet mindent kigúnyolni. Hogyan találja meg a karikaturista ■ azokat a határokat, ameddig elmehet? — A karikatúra a sajtóval együtt született meg, tehát hétköznapi és politikai művészet. Bizonyos események megítéléséhez azonban szükség van némi időre, és ezért a karikaturista nem tűzhet ceruzavégre mindig mindent és mindenkit. Tulajdonképpen — és ez talán nem csak a karikaturistára, érvényes — örökké a határokat keresgéljük. A lehetséges és a lehetne két pontja között kutatjuk azt, ami megfogalmazható. Daumier is ezt tette. Lecsukták. Szabadulása után már csak a magánélet eseményeit. rajzolgatta. — Az egyik legutóbbi karikatúrán Marx Károly tartja a Marx téri felüljárót, miközben alap és felépítmény viszonyáról elméiken dik. Hogyan született ez a rajz? — Ä Marx tér felé járok haza, és úgy ötödik-hatodik alkalommal — látva a befejezetlen hidat — eszembe jutott, hogy meg kellene rajzolni. Aztán rápillantottam az utcatáblára és tudatosodott bennem, amit eddig is tudtam: a Marx téren vagyok. Ezzel együtt eszembe jutott, amit Marx az alapról és a felépítményről mondott. Persze mindez nem ilyen gyorsan és logikusan történt: a különböző gondolatokból, asszociációkból választódott ki a végső összefüggés. — Ritkán jelenik meg karikatúrakötet. Vajon miért? — A könyvterjesztő vállalatok szerint nem lehet eladni. Ezt nem tudom. De az biztos, hogy a karikatúra „népművészet”. Akárhova megyek: gyárba, iskolába, mindig találok egy-két karikaturistát aki rajzait a faliújságon közszemlére teszi. Jobbító szándékkal megfogalmazzák a helyi problémákat. Gondolatokat termelnek. Ez a dolgunk. Kaján Tibor Munkácsy- díjas karikaturista, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze hatvanéves. N. G. a BöHöNYEi Állami gazdaság traktorost keres felvételre. Feltétel: megfelelő szakiskolai végzettség,.legalább 3 éves szakmai gyakorlat Olyan jelentkezők részére, akinél több családtag is munkát vállal a gazdaságnál, szolgálati lakást biztosítunk. Jelentkezéseket az alábbi címre kérjük: Böhönyei Állami Gazdaság növénytermesztési \ főágazat Böhönye, 8719. \ a58861) A SIÖFOKI BÖLCSŐDÉKBEN gyermekük felvételét az érdekelt szülők 1981. június 30-ig kérhetik. Felvételre jogosultak az 1981. szeptember 1-én 5—29- hónapos gyermekek. Azok a szülők is a jelzett időpontig kérjék gyermekük felvételét, akik 1981. szeptember 1. és 1982. szeptember L között állnak munkába. Siófoki Városi Tanács V. B. Egészségügyi Osztálya ' (84850) Lonőnyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 24. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négyta- lálatos szelvénye 31 fogadónak volt, nyereményük egyenként 246 114 forint, három találata 4365 fogadónak volt, nyereményük egyenként 874 forint, a kéttalála- tos szelvények száma 145 746, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. — Tizennyolc tévéalkotás szerepel a június • végi veszprémi televíziós találkozón. Köztük lesz a Danton halála és az Indul a bakter- ház is. Az előbbiben Jordán Tamás, az utóbbiban Iíoltai Róbert, a Csiky Gergely Színház Jászai-díjas színművésze alakít főszerepet. — Útépítés társadalmi munkában. Csokonyavisoníán harminc házhely kialakításával új lakótelepet jelöltek ki. A község lakossága az ide vezető út, víz- és szenny-, vízvezeték kialakításánál 200 000 forint értékű társadalmi munkát végzett. — Barccsal ismerkedtek a JÚNIUS VASÁRNAP Vazul A nap 4.46 órakor ké! és 20.43 órakor nyugszik; a hold 17.30 órakor kél és 3.17 órakor nyugszik. várható időjárás: Felhőátvonulások elsősorban szombaton el” szórtan zápor, egy-két helyen zivatar. A sok helyen erős, helyenként viharos lökésekkel kísért északi, északkeleti szél csak lassan mérséklődik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma általában 20—23 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál szombaton 11 órakor 22 fok volt. Luft Mennyibe kerül a levegő? A Somogy áruház árkádjai alatt tanyázó alkalmi léggömbárus szerint, két forint egy „adag”. Amikor ugyanis megkérdeztem tőle, mennyiért adja a portékáját, azt a választ kaptam, hogy üresen nyolc, felfújva tíz forint. Persze, lehet, hogy később, amikor lanyhul az „üzletmenet”, engedményt ad az árujából, s nehogy a nyakán maradjon, két forintért is hajlandó odaadni a felfújt léggömböt. Akkor pedig, ugyebár, csak a levegőt kell megfizetni. L. J. kaposvári Kinizsi lakótelepi általános iskola tanulói. A város nevezetességein kívül megnézték a darányi ősbo- rökást is, és kellemes élményeikkel gazdagodva tértek haza. — 630 000 naposcsibét, kacsát és libát adott a háztáji gazdaságoknak a Zala megyei Baromfifeldolgozó és Értékesítő Közös Vállalat kaposvári kirendeltsége. Ebből a csibe — 530 ezer — volt a legtöbb. i Egyre több a nyugdíjas Évről évre nő megyénkben a nyugdíjasok, járadékosok száma; a lakosságnak mintegy 22 százalékát teszik ki. Egy esztendő alatt 1700- zal nőtt a számuk, s a múlt év végére elérte a 76 000-et. A nyugdíjasok, járadékosok részére kifizetett juttatás megközelítette az 1,8 milliárd forintot. — 50 millió forintot fordít meliorációra a VI. ötéves terv során a tótújfalui termelőszövetkezet. A tervciklus során vásárlandó gépek értéke pedig megközelíti a. 20 millió forintot. — Ittasan, figyelmetlenül akart átszaladni Kaposváron, a Vörös Hadsereg útján, a kijelölt gyalogátkelőhelyen a 40 esztendős Szlavati András kaposvári gépkocsivezető, s nekirohant a Papp Miklós Sándor által vezetett motor- * kerékpárnak. Mindketten súlyosan megsérültek. A gyalogos ellen eljárás indult. — Másfél hónap — 600 000 forint forgalom. Május elejétől járja Kaposvár ellátatlan • körzeteit és a környék fal- vait a kaposvári áfész mozgó áruháza. Ez idő alatt 600 000 forint értékű árucikket adott el. Hasznos tanácsok a A megyei Köjál, a kaposvári és a siófoki tanács egészségügyi osztálya Bala- tan-parti egészségügy ’81 címmel tájékoztató kiadványt jelentetett meg. A gazdagon illusztrált füzet hasznos segítséget ad nemcsak a Balaton partján nyaralóknak, hanem mindenkinek egészsége megóvásához a nyári kánikulában. A szerkesztők felhívják a figyelmet a dohányzás, az alkoholfogyasztás veszélyére, és javaslatot tesznek a helyes nyári étrendre. Köz— Két új brigád alakult és küzd a szocialista címért a Csepel kaposvári nehézgépgyárában, ezzel a munka- és szocialista brigádok száma huszonhétre emelkedett. A gyárnak csaknem 400 dolgozója vesz részt ezek munkájában. — „Anyák jutalma” címen évente rendszeresen ad segélyt a nagycsaládosoknak a darányi tanács, hozzájárul az iskoláztatás kiadásaihoz, a napközitérítéshez, illetve az idős emberek étkeztetéséhez. Ezekre és más szociális célokra, segélyekre az idén 363 ezer forintot költenek. Kiránduló iskolások Országjáró kirándulásra indulnak a megye általános iskolásai, jó részük a Volán utazási iroda szervezésében. A kaposvári II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és a somogysámsoni iskola tanulói a Duna-kanyarba, a boglár- lelleiek Észak-Magyarország- ra, a nagybajomiak pedig Budapestre látogatnak. Gazdag élmények várják a ka- darkúti gyerekeket: ók ma indulnak Észak-Magyaror- szágra, s a három nap alatt ellátogatnak a dobsinai jégbarlangba, megtekintik Kassát is. — Totónyeremény. Egy kaposvári totózónak — korábban is volt több, nagy nyereménye — a 22. játékhéten ismét kedvezett a szerencse s jelentős nyereményt vehetett fel. Egy kollektív szelvényen volt egy 13+1-es, nyolc 12-es, huszonhat 11-es és negyvennégy 10-es találata. Ezekre összesen 129 636 forintot kapott. kánikulában lik a gyógyszertárak nyit-, vatartási idejét, az orvosi ellátás rendjét, a nappali és az éjszakai ügyeletek helyét, hova vihetik a nyaralók beteg gyermekeiket, s a fogukra panaszkodik hol kaphatnak segítséget. A nyár egyik veszélye az ételmérgezés. Több figyelemfelkeltő tanács olvasható, hogy az üdülni utazók milyen élelmiszert vigyenek magukkal, mire ügyeljenek vásárláskor, az ételek tárolásakor. — Két szolgálati lakást korszerűsített az idén pedagógusoknak a lakócsai tanács: az egyiket helyben, a másikat Potonyban. A munkákra 400 ezer forintot-költenek. — Közkifolyókra 1,8 milTió. Drávatamásiban és Dráva- gárdonyban az idén a lakosság vízellátásának javítására öt közkifolyót építenek. Erre a célra 1,8 .millió forintot szánnak. — A nyáron felújítják a zákány telepi iskola napközi otthonát. Az egymillió forint értékű munkát a csurgói költségvetési üzem végzi el, hogy szeptembertől ismét birtokukba vehessék a napközit a kisdiákok. Hat nap Kaposváron Szovjet turistacsoport érkezett tegnap Kaposvárra az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda szervezésében. Hat napot töltenek itt, s ez alatt nemcsak a megyeszékhellyel, hanem a megyével is megismerkednek. A Csepel kaposvári gyárában barátsági gyűlésre ker»l sor. — Kedvezően alakul a táppénzes napok száma a Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalatnál, jobb mint az országos átlag. Tavaly naponta átlagosan 89 dolgozójuk volt távol munkahelyétől, egy éWel korábban pedig 103. A táppénzes napok száma a múlt esztendőben 23 975 volt a vállalatnál, 3517-tel kevesebb, mint az előző évben. Tűz gyermekjátékból! Balatonföldvárra hívták a siófoki állami tűzoltókat. A Hegyalja utca 14. szám alatt Birkás Miklós házának a tetőszerkezete, illetve a tetőtérben kialakított két man- zárdszoba berendezése gyulladt ki. A tűz gyermekjáték következtében keletkezett. A becsült kár 60 000 forint. — Ingyenes úszástanfölyamot indítanak'az 1972 és 1975 között született gyermekek részére június 22-től, három turnusban, a kaposvári termálfürdőben. A Rákóczi sportegyesület által szervezett tanfolyamra — melynek időtartama alatt a gyermekekért minden felelősséget vállalnak a szakemberek — naponta este fél hattól hétig lehet jelentkezni Nagy Péter úszóedzőnél a fürdőben. Napvédő hálók a kertészeteknek A Szegedi Kendetrfonó- és Szövőipari Vállalatnál műszálból sodrott és hurkol t,- sűrű, csipkefinom hálókat készítenek arra a célra, hogy a kertészetekben megvédjék a zsenge növényeket a kánikulái napsugárzástól. A négyzetméterenként mindössze néhány gramm súlyú szövet visszaveri a napsugaraik egy részét, ugyanakkor átengedi a levegőt. Megvédi a letakart paradicsomot, paprikát vagy más palántát az esetleges jégveréstől is. Az idén kétezer tonna csipkehálót készítenek. 170 évvel ezelőtt, 1811. június 14-én született, és 85 eves korában, 1896 júliusában halt meg Beecher Stowe eredeti nevén Harriet Elizabeth amerikai írónő. Jellemét a rigorózusan vallásos családi légkör — atyja presbiteriánus lelkész, nagyhatású hitszónok volt — formálta. Ifjúkorában legszívesebben a romantikus történelmi regényeket olvasta. 1834-ben egy pályázaton első díjat nyert Uncle Lot <Lót bácsi) 'című elbeszélésével. Lakóhelyén, Cincinnatiben, a rabszolgatartó és a szabad területek határvárosában, valamint déli utazásai során megismerkedett a néger rabszolgák helyzetével, s 1851—52-ben egy népszerű folyóiratban folytatásokban tette közzé Tamás bátya kunyhója című regényét. Amikor ez 1852-ben könyv alakban is megjelent, országos, sőt rövidesen világhírnevet szerzett számára. 1856-ban megjelent Dred című regényében újra a rabszolgaság eltörléséért szállt síkra, ezúttal bemutatva, milyen romboló erkölcsi hatással van a rabszolgatartás magukra a fehérekre is. Azonban sem 'ezzel, sem későbbi regényeivel nem tudta megismételni, sőt meg sem közelíteni a Tamás bátya kunyhója nagy sikerét. Barcsi hétvége Gazdag programmal várta, illetve várja ezen a hétvégén is a város lakóit a barcsi Móricz Zsigmond Művelődési Ház. Az események pénteken este kezdődtek: Építők napja címmel műsoros családi estet rendeztek a költségvetési üzem, az Építőipari Szövetkezeti Vállalat és a Kemikál dolgozóinak, hozzátartozóinak. Tegnap délután „Hurrá, itt a vakáció!” — címmel több órás tini-diszkó volt sok játékkal. Ma a Hangár együttes közreműködésével ifjúsági táncest lesz. — A társadalombiztosítási kifizetőhelyek száma tíz év alatt 65-tel nőtt Somogybán, s ma már a biztosítottak több mint 91 százaléka a murkahelyén kapja meg a szolgáltatásokat. Nyugdíj- előkészítő albizottság 175 működik a megyében. — Egy nap Veszprémben. Az elektroncsőgyár 90 KISZ- istája utazott két autóbusszal Veszprémbe. Megismerkednek a város nevezetességeivel, s találkoznak ottani fiatalokkal. — Másodvetéshez készítik elő a talajt, ahogy haladnak a borsó betakarításával a berzencei Március 15. Termelőszövetkezetben. Mintegy 170 hektáron vetnek hajdinakását, illetve silókukoricát. H gvárhól a múzeumba ment Az utolsó nagyméretű Mercedes 600-zal, mely á Sindelfingen-művekből egyenesen az untertürkheimi múzeumba került, a Daimler Benz Rt. számára egy korszak zárult le. Tizennyolc éven át, beleértve ezt az utolsó példányt is, 2677 darabot gyártotok e típusból, amelynek normál kivitelű változata is 150 000 nyugatnémet márkába került. A normál kivitelű autókon 11 hétig, a különleges modelleken 20 hétig is dolgoztak. A legendás 600-asok tulajdonosainak listája is sokat mondó: pápák, császárok, királyok, iparmágnások és filmsztárok szerepelnek közöttük. — Ibusz-hirck. Társasutazást indítunk autóbusszal Kaposvárról a jugoszláv tenger-partra, Porecsbe, utazással együtt 5 nap, teljes ellátás, szállodai elhelyezés. Részvételi díj: 2 910 Ft + útlevél + költőpénz. Időpont: szept. 5—9. Jelentkezés és részletes felvilágosítás június 25-ig. Ibusz Utazási Iroda, Kaposvár, Tanácsház u. 1—3. Tel.: 13-797. (81855) t