Somogyi Néplap, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-10 / 108. szám

Szelek szárnyán Valószínűleg a széltől föl­kapott falevél sugallta a gondolatot — még az ókor elején valamikor — az első vitorlás hajók elkészítésé­hez. A hajóépítés tudomá­nya a XII. századig nem is jutott túl azon, amit a szél sodorta falevél mutat: csak addig lehet a levegőben, amíg a szél irányára merő­legesen áll, mihelyt másfelé fordul, azonnal zuhanni kezd. Az a meglehetősen bonyo­lult és változó mód, ahogy á szél „szárnyára veszi” a vi­torlást, elsősorban a szél­iránytól és egyéb tényezőktől is függ. A hajtás mechaniz­musa csak hátszél esetén egy­szerű: ilyenkor az összes vi­torlát keresztbe állítják, s a szél maga előtt tolja őket. Ez esetben a hajótest — súr­lódása miatt — csak ellen­állást, akadályt jelent. A széllel szemben természete­sen nem lehet haladni, ilyen esetben nincs más megol­dás, csak cikcakkban ara­szolhatunk. A legtöbb bala­toni sporthajón két háromszögle­tű hosszvitorla látható: az alul rúddal ellátott nagyvitorla, előtte pedig az árboc elömerevítő köte­lére szerelt orrvi­torla. Ennek az a 1 szerepe, hogy rá­irányítja a szél­áramot a nagyvi­torlára, amelyen ennek következté­ben nagyobb toló­erő lép fel. A több vitorla al kalmazásával részben kiküszö­bölhető a kormá­nyozás, amely mindig lefékezi a hajót. A valóban jól szerkesztett ha­jónak ugyanis — ha a vitor­lák síkját megfelelően állít­ják be — a kívánt irányba kell haladnia, a kormánynak inkább csak forduláskor van „Viszhangok” a szervezetbő Az agysebészetben, a nő- gyógyászatban, a szívgyógyá­szatban, az urológiában és az orvosi gyakorlat egy sor más területén egyre gya­koribbá válik az ultrahangos vizsgálati módok alkalmazá­sa. A vele elért eredmények egyrészt nagyon pontosak, másrészt — ellentétben egyéb eljárásokkal, pl. a röntgenezéssel — a betegnek nem okoznak semmiféle meg­terhelést, káros mellékhatást. Érthető tehát, hogy először a terhes nők vizsgálatánál, a csecsemő- és gyermekgyó­gyászatban kezdték el al­kalmazni az ultrahangos vizsgálatokat. Segítségével ma már következtetni lehet a magzat korára, nemére, a méhben elfoglalt helyzetere, az ikerterhességre, újszülöt­tek, csecsemők vizsgálatánál az agyon belüli károsodásra, a koponyába sérülés révén bekerült idegen test elhe­lyezkedésére, stb. A belgyógyászok az ultra­hang diagnosztikai segítsé­gével tájékoztatást kaphat­nak a máj, az epehólyag, az epeutak, a hasnyálmirigy, a lép, a vese elváltozásairól. Urológusok számára kirajzo­lódnak az epekövek is, ha legalább 6—7 milliméter át­mér őjűek. Ultrahangoknak egyébként az ember által nem hallha­tó, másodpercenként tizen­hatezernél nagyobb számú mechanikai rezgéseket te­kintjük. Az orvosi diagnosz­tikában másodpercenként egy — húszmillió, 0,1—1,5 milliméter közötti hullám- hosszúságú, élő szövetekben másodpercenkénti ezeröt­száz méteres haladási sebes­ségű rezgéseket használnak, amelyek két közeg érintke­zési felületéről visszaverőd­nek. Képünkön egy japán gyártmányú korszerű ultra­hangos vizsgálóberendezést láthatunk, amelynek műkö­dési elve megegyezik a ra­daréval. Ä letapogató!!'j az általa kibocsátott ultrahang­impulzusokat a visszaverő­dés után is fogja, s az elek- tron-sugárcsöves kijelzőre juttatja, megjelenítvén a vizsgált belső rész körvona­lait. 1981. MÄJUS 12-ÉN 17 ÉS 19 ÓRAKOR koncert Kaposváron az ifjúsági házban. Jegyek elővételben a Rendezvényirodában és helyszínen válthatók. (84645) Konyhabútor­vásárlás 25 %-OS árengedménnyel a Lakberendező Ipari Szövetkezet bútorboltjában. Kaposvár, Berzsenyi u. 4. sz. (158835) szerepe. Persze a szél elég sűrűn változtatja irányát, s így elég gyakran kell for­dulni is. A vitorlásra kerülő ava­tatlanokat leginkább a dő­lés aggasztja, illetve ennek az egyensúlyozása. Az oldal­ról fúvó szél természetesen megdönti a hajót. Ez ellen hat a tőkesúlyos hajók ese­tében a hajótest mélyére le­nyúló gerince, amelybe ólom­nehezéket helyeznek. A tő­kesúly teljesen kiküszöböli az oldalra borulás veszélyét. A tőkesúly nélküli, ún. uszo­nyos kis hajókon a legény­ség veszi át a nehezék sze­repét, a hajó szélére ülve. Itt bizony nemegyszer meg­történik, hogy egy-egy na­gyobb széllökés felborítja a figyelmetlen hajós járművét. Citromfák üvegházban A kazahsztáni Andizsan szovhozban újabb, citromfé­léket termelő üvegházat ad­tak át a rendeltetésnek. A zöldségtermelő állami gazda­ság néhány éve sikerrel fog- lalakozik a citrommal is. Magas terméshozamú fajtát telepítettek, amely a máso­dik-harmadik évben már ér­leli gyümölcseit. Egy-egy fa 500, vagy még több gyümöl­csöt hoz. \ GEP­PÉK A „lisztes áru” címszóba sorolt termékek — kekszek, teasütemények, ostyafélék — világszerte nagyon kere­settek. Néhány évtizeddel ezelőtt még kézi munkával készültek, ily módon azon­ban ma már nem lehetne kielégíteni a megnövekedett igényeket. A mai legkoisze- rűbb kekszgyárak teljesen automatizált, „ember né'.kü- lj” üzemek. Sok országban egyre-másra épülnek a Í0— 15 ezer négyzetméte” alapte­rületű csarnokok, amelyeket az egymással szinkronizált berendezések — a keverő- dagasztó gépektől, a sütés­hűtés berendezésein át egé­szen a/, áru végleges kiké­szítését végző gépsorokig — népesítenek be, s a halkan zakatoló gépek közölt nem hallatszik emberi szó, a mo­noton ritmust nem zavarja meg emberi léptek zaja. Irá­nyítókra, felügyelőkre nincs szükség, a gépek működését műszerek szabályozzak, me­lyek egy központi irányító­Olaj az óceánon Olajszállító hajók kataszt­rófái következtében 1962— 80 között több mint 1,5 mil­lió tonna nyersolaj ömlött a tengerekbe. Ez a szomorú adat egy ENSZ hajózási szervezet által Londonban kiadott tanulmányban olvas­ható. Sajnos ez az olajmeny- nyiség csak §gy részét ké­pezi a tengerek olajszennye­zésének, mert a fúrószigetek krnyékén néha kisebb-na- gyobb arányú szennyezés következik be. Szovjet felmérések sze­rint riasztó méreteket öltött a világtengerek olaj- és iém- szennyezettsége. A Szovjet­unióban a világóceán proo- lémáival számos intézmény foglalkozik. A Szovjet Tu­dományos Akadémia Oceano- lógiai Intézetek kollektí­vája laboratóriumokban és kutatóhajókon áz óceánok fi­zikai, kémiai, geológiai és biológiai jelenségeit vizsgál­ja. Az intézet leningrádi "ta­gozatának munkatársai kü­lönféle módszereket dolgoz­tak ki a tengereken az ipa­ri eredetű szennyezések és olajszennyezések felderíté­sével kapcsolatban. A szovjet óceánkutalók, biológusok nagy gondot for­dítanak saját tengereik tisz­taságának védelmére. A Kászpi-tenger víztükre fe­lett olajfúrótornyok százai emelkednek, és évtizedek óta folyik ezen a tengerszaka­szon a kitermelés. Ennek so­rán azonban a szakemberek nem feledkeztek meg a ten­gervíz tisztaságáról és kü­lönféle programokat dolgoz­nak ki a vízszennyeződés megelőzésére és a tengeri növény- és állatvilág meg­óvására. Tizenegy ezer turistaút A pihenés aktív formáját választó turistákat nem ret­tentik a gyorsvízű folyók, a behavazott hegycsúcsok, a járhatatlan erdők sem. Kü­lönösen ilyenkor, tavasszal kelnek sokan útra. A külön­böző, számukra kínált útvo­nalak között több egzotikus is van a Távol-Keleten, a Sarkkörön, a Kaukázuson tú­li területeken. — Mindez jelentéktelen része annak, amilyen progra­mokat vendégeink idén igénybe vehettek. — mondot­ta a TASZSZ tudósítójának Alekszej Abukov, a szovjet központi turistatanács elnöke. — A különböző igények, telemmel állnak összekötte­tésben. A gép-pékek üzemének ínycsiklandó termékeit ak­kor érinti először emberi kéz, amikor a vevő kibont­ja a csomagolásukat. Minő­ségük mégis kifogastalan, a gépek ugyanis nemcsak meg­bízhatóbb szakácsok, .hanem szigorúbb minőségi ellenőrök is. Jó példa erre az a meg­oldás, amelyet angol szak­emberek dolgoztak ki a kekszgyárak számára. Ko­rábban sok gondot okozott, hogy az alagútkemencéből végtelen szalagon sűrű so­rokban kiáramló kekszla­pocskák magassága nem volt egyöntetű, s ezért az automatikus csomagolásban zavarok mutatkoztak, mivel a kekszekből egymásra ra­kott oszlopok magassága kü­lönbözött egymástól. Ennek kiküszöbölésére született meg az a tv-kamerához ha­sonló sorellenőrző készülék, amely 10 másodpercenként végrehajtott méréseinek eredményét egy központi számítógépegységbe továb­bítja, amely összehasonlítja, átlagolja az adatokat és en­nek alapján szabályozza a kemence pneumatikus ve­zérlő egységét, ekként gon­doskodván a vastagság sza­bályozásáról. A fotodiódás műszert, amely egyébként a képünkön látható, újabban a kemence felé haladó tészta- iszalag vastagságának szabá­lyozására is használják. az érdeklődés, a szakmai is­meretbővítés, az életkor, a családi kívánalmak figye­lembevételével 11 ezer kü­lönböző útvonalat dolgoztunk ki. — A turistaút egyre több embert vonz — folytatja Alekszej Abukov. — Mi pe­dig igyekszünk segíteni őket: bővítjük szálloda hálózatain­kat, kempingjeinket. Az idén mintegy 50 millióan töltik szabadságukat utazással. Fáradtságjelző műszer A bécsi közlekedésbiztonság gi felügyelőség olyan készü­léket próbált ki, amellyel pillanatok alatt megállapít­ható, nem túlságosan fáradt-e egy autóvezető. A készülék a vizsgált sze­mélynek bizonyos ütemben villogó fehér fényt mutat, s neki addig kell egy kis ke- a'eket forgatnia, amíg a fémy- jelet állandó fénypontnak látja. Azt a pillanatot, ami­kor a kísérleti személy egyetlen fehér pontot lát, a készülék feljegyzi, valamint azt is. hogy akkor milyen időközökben villant íel a fény. A kiértékelés azon alapszik, hogy a kipihent ember sza­porább fényfelvilianásokat lát külön fényként, mint a fáradt. Vagyis ez utóbbi a viszonylag ritkán felvillanó fényeket is egyetlen fehér foltként látja. SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
Thumbnails
Contents