Somogyi Néplap, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-01 / 101. szám
A ndrással megpróbálták úgy rendezni, hogy m gyesek ne vegyen ésare sammit. Hatéves volt a kisfiú, fehérbőrű, kék sesemakkel. Éva újabban hosszabbra hagyta a haját, ettől még kislányo- sabbnak, törékenyebbnek látszott. Éva a krumplit hámozta a konyhában, amikor Ferike jneglkérdezte: — Apu miért nincs itthon? — Dolgozik, kisfiam! A gyerek kedvetlenül forgatta kezében a miniatűr víllanymozdonyt. — Alkkoal csináld meg te a vonatomat! Lerakta a félig hámozott krumplit a mosogató szélére, megtörölte a kezét, elvette Ferikétől a megbénult mozdonyt. — Tudod mit? — mosolygott rá. — Tedd ezt félre most, tó játssz valami mással! — Játsszak, játsszak! Te mindig csak főzöl, mosol, meg --------t akarítasz, apu dolgozik, én meg játsszak egyedül a gyerekszobában. Hiába van sok könyvem is, ha nem értek rá olvasni belőle... Tudta, hogy a gyereknek igaza van, de ha ---------m ost félreteszi, nem készül el a munkájával. Tűnődött, mivel köthetné le a kisfiút, végül félszegen azt ajánlotta, hogy üljön a konyhaasztal mellé, és énekeljenek kettesben. Ferike fanyalgott, de azért odatelepedett az asztalhoz. — Ismered azt, hogy Cinege, cinege kismadár? — Nem. Énekeld el, megtanulom, tőled. — Cinege... cinege... — vékony hangon kezdte a gyerek, aztán elhallgatott — Te miért nem ismered? Nem tanultad az óvodában? Éva ránézett, és azt gondolta, valahogy nincs ez így jól, hogy egész nap nincsenek együtt, csak a délután néhány órájában. Ilyenkor neki megállása sincs, Ferike meg rosszkedvű, unatkozik. Szerette volna boldognak, megelégedettnek látni, de mostanában szívszorítóan kedvetlen volt. — Én nem jártam óvodába, Ferike, a nagymamám vigyázott rám, amíg anyukám dolgozott. — Most hol van a nagymamád ? — Meghalt. Miért kérdezed? « — Énnekem is kellene egy nagymama. Mindenkinek van az óvodában, csak nekem nincs. — Ejnye, miket mondasz! Hát az egri nagymama? Elfelejtetted? Tavaly is voltunk nála. — Ö, az csak olyan mesz- szi nagymama. Olyan kellene, aki értem tud jönni az óvodába, meg játszik velem délután. K is csend lett, Éva hirtelenjében, nem talált semmi újabb vigasztalót. — Vacsora, után mesélek valami szépet... — mondta később. — Jó, de miért vacsora után-? Akkor majd azt mondod, mosogatni kell, felmosni, meg ágyazni. Az is lehet, hogy hajat mosol... — Ma nem mosok hajat, nem mosogatok és nem ... illetve azért megágyazok. Rendben van? így múlt ez a délután is.' Éva megpróbált jókedvű lenni, Feriik* meg mimdenr féle -kiagyalt sérelmekéi* szomorkodott. Nem Igaz, hogy a villanyvonat, a mese, vagy a nagymama miatt. Csak arról lehet szó, hogy ösztönösen megérezte, valami nincs rentdben az anyja meg az apja között, Konkrétan semmit nem tudhatott, de valahonnan veszélyjelzéseKet kapott, ettől volt kedvetlen délutánonként. Éva sejtette, hogy ez az igazság, töprengett, hogyan lehetne elaltatni a gyanakvását, de nem tudott segíteni. Ma délután hazafelé jövet elborult az ég, , a szél is feltámadt, és a néhány éve ültetett gyenge fák majdnem földig bókoltak a lakótelepen. András -korábban ért haza ezen, a napon. Sokáig Bán Zsuzsa toporgofct az előszobában. A kisfiú meghallotta az apja motoszkálásált. Ujjongva kiszaladt hozzá. Ferikének azt mondták, azért hiányzik esténként az apja az asztal mellől, mert sok, munkája van. Holott András és Éva fél éve elváltak. Ügy gondolták, eleinte jobb lesz, ha a kisfiú nem tudja meg. M iután a lakás közös -maradt, persze nem volt könnyű elkerülni az alkalmakat, amikor a gyerek észrevehetett valamit. Ilyen volt a vacsora is. A pénzükkel külön gazdálkodtak, András gyerektartást fizetett Évának. A lakás rezsijén fele-fele alapon osztoztak. Túlságosan is szép lett volna, ha mindezeket veszekedés nélkül bonyolítják le egymás között. Ferike már aludt, amikor hajnalig tartó s-zócsaták zajlottak a másik szobában. — Apu! Gyere, vacsorázzunk! Annyi mindent kell mondanom! Mostanában semmire nem érsz rá. A szülők a konyhában ösz- szenézték. — Jó — mondta András —, hát csak mesélj el mindent! Éva két tányért vett elő, evőeszközöket, az asztalra tette. — Hát apu ? Apu is vacsorázik! A gyerek Ijedten nézett egyikről a másikra, — Persze — mosolygott rá az anyja, — Csak nem tudom, egyáltalán éhes-e. Épp meg akartam kérdezni... — Veletek eszem — mondta András. Éva mindhármuknak kimerte a levest, aiztán hallgatták Feriikét. — ... És képzeld, a vil- lanymozdomy is elromlott megint. A Bálint meg azt mondta az óvodában, hogy énnekem már nincs apukám, mert elváltatok... Egy kanál esett a komy- hakőre éles csörömpöléssel. — Ki... ki mondta ez! a butaságot Bálintnak? — Éva azt hittem mindjárt *1- bőgí magát — Az anyukája. Tudod, akivel egy szobában dolgozol... Bálint azt mondta, hogy apunak el kell mennie a lakásból, és akkor nekem nem lesz apukám, és csonkák leszünk. — Na... — fogta kézbe megint a kanalát András — hát együnk, mert kihűl a leves. Te meg, Ferike, ne hallgass mindenféle buta fecsegésre! — Nem igaz? A kisfiú arcán két piros folt égett. — Mi nem igaz? Éva fölállt, mintha a tűzhelynél volna, teendője. — Hát hogy elváltatok. A gyerek hangja gyanúsan reszketett. András megsimogatta az arcát. — Te Éva! Gyere csak . . lázas ez a gyerek! Az asszony ■ is odalépett, megfogta Ferike homlokát. — Rosszul érzed magad ? — Nem ... csak melegem van a levestől. — Megmérem a lázadat, jó? Addig az ölemben ülsz én meg me- sélek. Tudod, ahogyan szoktuk! Mire ágyba dugták, kúpot adtak neki, már félig aludt Ferike. A gyerekszoba ajtajánál állította meg őket váratlanul a hangja. — De ugye, nem igaz? — Éva érezte, hogy András keze a vállára nehezedik. — Persze hogy nem! — mondta a gyereknek. — Aludj csak nyugodtan! — Jó ... dünnyögte megbékéltem Ferike. — De holnap sem? — Holnap? — Holnap sem váltok el; meg semmikor? Kint tombolt még a vihar, a lépcsőházból hűvös levegő vágott be az ajtó alatt. Éva sápadt volt, és amikor becsukta a gyerekszoba ajtaját, megborzongott. A másik szobában leültek egymással szemben, a dohányzóasztal két oldalán. Éva szólalt meg először. — Annyira sajnálom Ferikét. ( — Talán... — András meggyújitott egy cigarettát — meg kellene beszélnünk újra. Egy idő óta feltehetően csak magunkra gondoltunk. — Ha te komolyan gondolod, amit a múltkor mondtál ... hogy úgy érzed, nem tudsz elszakadni tőlünk... Éva most nem nézett András szemébe, a szövött asztalterítő rojitjait egyengette odaadóan. — Akkor? — Hát akkor próbáljuk meg újba ... nem? Később belopakodtak még Ferikéhez. Nyugodtan* lélegzett, szőke feje félig a párnába süppedt. Nézték kis ideig a jól ismert, pisze orrocskát, a takarón nyugvó kezét, aztán egymáma mosolyogtak valami kis belső szégyenkezéssel, az ágy fölött. Fazekas Lajos Veletek vagyok Földijeim Itt járnak a metropolisban, olcsó aktatáskájukban hordják i — országhatártól országhatárig — s pályaudvar-zugban falatozzák útravalójukat: kenyeret, szalonnát. mun kás... A munkás reménnyel ébred. Szerszámai közé befogja megmunkálni a vad anyagot, arcába a vas tüze ragyog, — gyönyörű, mert alkotás a dolga. Veletek vagyok Veletek vagyok: ember, nélkületek: semmi. Vágyainkért tenni kell, egymásért cselekedni! Május 1-én. Kerényi Jenő szobra. Az örég öreg ember. Arca csupa ránc. Ül a kispadon, botjára dőlve, a Nap járására föl se néz kalapja alól, csak árnyékára néz, — időtlenül néz a földre. r Életünk és az építészet Kérdések Granasztói Pálhoz- Hetvenkét évéből ön csaknem fél évszázadot az építészetnek szentelt. Jó ismerője városaink sorsának. Milyennek látja településeink arcát a mai építkezési eljárások, a modern technológia és a tervszerű fejlesztés tükrében? — Roppant felemásnak, és ez érthető , is: a városok egy részét alapították, zömük viszont irányító akarat nélkül keletkezett. Az egyik esetben tudatosan, a másikban csak esetlegesen játszott szerepet a tervszerűség. Városaink sorsa cimű könyvemben is kifejtettem, mennyire más a hangulata és emberekhez igazított léptéke például a művészi értékű épületegységekből álló történelmi városmagoknak, mint az újabb keletű negyedeknek. Ez utóbbiakat ugyanis a tömeges lakásigény kielégítésére, meny- nyiségi szempontokat szem előtt tartva hozzák létre. Városépítés helyett modem „házgyártás” alakítja településeink, városrészeink arculatát.- és ennek örülhetünk? — A tervszerűség és modernség számos előnye mellett kiküszöbölhetetlen hátrány az egyhangúság: az Újpalotához hasonló monolitikus házrengetegben nem lehet kialakítani a lakóhelyen szerveződő hagyományos kapcsolatokat, a paneltechnológia jobbára sivár, esztétikailag szegény városképet eredményez. Jellemző, hogy az ott élők lakótelepeknek hívják ezeket az új negyedeket.- A hatvanas években felvirágzó urbanisztika, amelynek ön esztétikai-társadalmi kérdéseivel foglalkozik, nem véletlenül helyezte nagyító alá korunk városépítészetének ellentmondásait, elsősorban a gazdaságosság és emberközpontúság összefüggéseit vizsgálva. E két alapkövetelmény közül vajon melyik a fontosabb? — Amikor még a Fővárosi Tanács városrendezési ügyosztályán dolgoztam, közvetlenül is érzékelhettem, mennyire nehéz gazdasági mutatóikkal és építésügyi előírásokkal bírókra kelve úgy építkeznünk, hogy az elkészült házakban, lakásokban jól is érezzük magunkat. Az ennek érdekében megfogalmazott javaslatok lassan érnek meg, türelmesnek kell lennünk, mert egyik napról a másikra nem várható eredmény. A tervezőkben, az építészekben megvan az igyekezet — az egyhangúság feloldására például csaknem egy évtizede próbálkoznak a külső felületek díszítésével és a homlokzati elemek variálásával —, csakhogy egy-egy elképzelés megvalósítása sokszor az építőipartól függ. Azt mondják, a tízemeletes (Bényi László rajz») Sztanyiszlav Sztratyiev Ünnepélyes megnyitó Elhallgatott a zene, és hangos zakatolással beindult a kotrógép motorja. Mindenki tapsolt. Két népviseletbe öltözött fiatal leány ezüst edényekből vizet locsolt a földre, hogy az építkezés zökkenő- mentesen haladjon, és mihamarább befejeződjék. A könyvtár műkedvelő együttese népies dalokat és táncokat adott elő. Az építésvezető vállalást olvasott föl a létesítmény határidőre való pontos átadásáról. Mindenki tapsolt. Mikor megszűnt a tap», előlépett egy hivatalos személyiség. A népviseletbe öltözött leányok egy csákányt nyújtottak át neki. A hivatalos személyiség a tenyerébe köpött, nekigyűr- kőzött, majd három csákányütést tett a zöld füvön. Ismét odaszaladtak a leányok, és egy üveg pezsgőt adtak át a hivatalos személyiségnek, aki azt lendületesen hozzávágta a kotrógép emelőkarjához. A gépkezelő arcán rosszul leplezett sajnálkozás jelent meg. Mindenki tapsolt. Ezután felbőgött a kotrógép, fémfogai a puha földbe mélyedtek, és kiemeltek belőle egy darabot. Elindult a dömper, és egy elegáns fordulatot téve megállt a kotrógép előtt, amely beleszórta a fekete földet. Mindenki tapsolt. A kotrógép újra belemélyesztette fogait a talajba, markolt egyet, majd a dömperbe ürített... Újabb taps után a tömeg szétoszlott. A kotrógép motorja leállt, a fülkéből kimászott a gépkezelő, és kényelmesen rágyújtott egy cigarettára. A dömper visszaszórta a gödörbe a frissen kiásott földet, majd néhányszor ide-oda tolatott rajta, hogy jól ledöngölje. — Indulnunk kéne már — szólt oda a sofőr a gépkezelőnek. — Hiszen ma még három ünnepélyes megnyitó vár ránk. Az építkezés természetesen megkezdődött. Csak két évvel később. És egészen más helyen. (Grabócz Gábor fordítása) épület gazdaságosabb, mint az öt-haitszintes. Ez a nézet valamilyen rossz beidegződés vagy felületes számítás eredménye lehet, de mert még mindig tartja magát, városrészek egész sora formálódott tíz emelet magasságúra.- On, aki városépítészeti esztétikát tanít a műegyetemen és doktori értekezését a látvány, az ember és a város- építészet kapcsolatáról írta, hogyan vélekedik az építészetnek mindennapi életünkre gyakorolt hatásáról? — Nagyon jelentősnek tartom azt a változást, amelyet az új lakónegyedek lakásai életünk minőségében, százezrek lakáskultúrájában és higiéniai szokásaiban kialakítottak. Csakhogy a városépítészet nem csupán belső terek kialakítását, hanem az épületek külső tömegének megformálását és a tömegek által alkotott terek arányainak létrehozását is jelenti. Ez a környezet — zártságórzetet keltő szögletes formáival, szürke színeivel, rideg anyagszerűségével — olyan várostudatot alakít ki,_ amelynek pszichológiai, szociológiai következményei gyakran, károsak. Hogy a kényelem és a lakáshoz jutás árán szükségszerü-e feláldozni közösségünket és közérzetünket — ezt tartom most az urbanisztika legizgalmasabb kérdésének. A válasz megkeresése azonban már nemcsak tervezők és városépítészek feladata. J. N. J. Barcs János Hidamnak ívein Csak ballagtak mellettem a becsukott szeműek s nem látták meg szememben azt a hatalmas tüzet mely utat világított s új hidakat állított messziről érkezőknek', folyókon átívelőket! Csak követték nyomomat de óvatosan lépve meredek partok alatt nem fértek be a képbe.',', zúgtak terhelt koponyák hidamnak ívein át fürtös csillagok alatt míg folyómban fürdőit a nap. . SOMOGYI NÉPLAP m I HÉTKÖZNAPOK
