Somogyi Néplap, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-07 / 105. szám

Akták és emberek Ipari tanulók az aulőszervizben Egy hivatás szépségei rüklhö* kapcsolódó tudomá­nyos tevékenységre, mint más szakmabelieknek. Pályá­zatok sora ösztönzi a fiatalo­kat és a gyakorlottabbakat is kutatásra, illetve tapasztala­taik összegezésére, publikálá­sára. Egyetemekkel, tudomá­nyos intézetekkel vagyunk kapcsolatban, tőlük gyakran kapunk megbízásokat bizo­nyos feladatok elvégzéséire És, itt a jogpropaganda, amely ugyancsak rendszeres szóbeli és írásos lehetősége­ket. kínál az államigazgatási dolgozóknak is., Végül hadd jegyezzem meg: széles körű társadalmi kapcsolatok, sok­oldalú érdeklődés, tájéko­zottság nélkül — akárcsak más pályán — a mienken sem lehet kellően érvényesí­teni az egyéni vonásokat. Dr. Varga László mezőgaz­dasági jogásznak készült Különböző szintű tanácsok­nál eszerint is gyaíkorolta hivatását, míg néhány évvel ezelőtt a Kaposvári Városi Tanács igazgatási osztályá­nak élére került >— A' megyéd tanácson él­sAsorban a szövetkezetek törvényességi felügyeletéivel foglalkoztam. Ennek kapcsán lehetőségein volt a vizsgála­tok átfogó módszerének ki­dolgozására, amit talán te­kinthetek alkotó tevékeny­ség erednjényénék. Ide ke­rülve, e sokrétű feladatot el­látó szervezethez, az első időben bizony nem azon töp­rengtem: van-e szépség, egyéni megoldásokra lehető­séget adó terület, élem új munkatrörömben. A legna­gyobb siker végül is az a számomra, hogy most mái nyugodtan elmehetek akár hosszabb időre, a dolgok „maguktól” is mennék. Ami persze azt jelenti, hogy a csoportvezetők, az ügyinté- ■ zők köréiben — hiszen sok új van közöttük — kialakult az egységes szemlélet. A ml osztályunkon sok a* ütközési lehetőség a lakos­sággal. Hiszen hozzánk tar­toznak a gyámhatósági teen­dők, a lakás- és kisajátítási, szabálysértési ügyék stb. Nagy türelemre, teherbírásra és felelősségre van szükség, hivatalnokszemlél éttel nem lehet tisztességesen elvégez­ni a munkát. Az ügyintézők­nek az nyújt örömet, ha egy-egy kérelmet a fél meg­elégedésére teljesíteni tud­nak. Ebből a jó érzésből köz­vetve nékem is jut De visz- szatérve a kérdés lényegére: alkotási lehetőségre bőven van lehetőségem. Természe­tesen nem elsősorban tanul­mányírásra gondolok. Ha­nem arra, hogy kidolgozzam a különböző ügyintézés egy­szerűsítési módjait Az egyik témát agy-két hőnap múlva föl terjesztem a felettes ha­táságunkhoz, a másikkal kapcsolatban is jórészt ki­alakultak az elképzeléseim. Elfogadásuk, bevezetésük esetén a hozzánk fordulók észre fogiák venni a kedve­ző változást Azt hiszem, ne­künk, tanácsi dolgozóknak elsősorban ez jelenti a si­kert. Kovács Eleknek az elmúlt negyedszázadban volt ideje megismerkedni a hatósági munka formáival, módjaival' Többféle beosztásban dolgo­zott községi tanácsoknál, hosszú ideig vb-titkár volt Jelenleg a kaposmérői ta­nács igazgatási csoportveze­tője Ahogy a szólásmondás tartja, a ..durramós végén” van, naponta közvetlenül foglalkozik az ügyfelekkel. — Másképpen nem is tud­nám elképzelni az életemet iránt igazgatási munkát vé­gezve. Nálunk nincs félfo­gadási idő, akármikor jön valaki, meghallgatjuk a pa­naszát kérelmét Az egész munkakörben az a szép, hogy nincs két egyforma ügy. Mert az emberek, a családok körülményei egye­diek. Ezért nem lehet me­chanikusan alkalmazni még a hasonló esetekre sem ugyanazt a jogszabályt Át kell éraznünk a sorsokat — többek között szociális és gyámügyekkel foglalkozom —, és nélkülözhetetlen a kör­nyezet, az egyéni viszonyok pontos ismerete. Csak ennek birtokéban tudunk helyes határozatokat hozni. Hiszen sok esetben nem kell — nem szabad — megvárnunk, hogy valaki mondjuk elesett- ségóben hozzánk forduljon, hanem nekünk kell kezde­ményeznünk a segélyezés vagy a gondoskodás más for­máját És még valamit: is­merni kell a falusi, főleg idős emberek gondolkodását, és ennek megfelelően saját nyelvükön megmagyaráz­nunk, mit miért és hogyan lehet — vagy nem — elin­tézni. Persze, mindezt nem tartom alkotó jellegű tevé­kenységnek, de az is biztos, hogy egyáltalán nem bürok­ratikus munka, és az ügyin­téző személyisége valahogy mindig ott van az eljárások­ban. Három vélemény azok kö­réből, akik a tanácsi munkát élethivatásuknak tekintik, és éppen ezért megtalálják ben­ne önmaguk megvalósításá­nak lehetőségét is. Természe­tesen az ő munkájukban is számottevő arányban talál­hatók mechanikus, rutinsze­rű elemek, akárcsak más pá­lyákon, és a kudarcok sem kerülik el őket. Mindezeken azonban felülkerekedik a megújulási készség, az alapo­sabb megismerés, a kedve­zőbb ügyintézés őszinte aka­rása. Paál László Előzzük meg a gombabetegségeket! Az április 24-től beköszön­tött esőzések a nedvesség­kedvelő kórokozók élettevé­kenységét felgyorsították, és megteremtették az első fertőzések lehetőségeit. A jelenlegi időjárási viszonyok mellett rövid idő alatt erős fertőzések kirobbanása fe­nyeget. Az alma-, körtefa- yarasodás a mostani körül­mények között 10—14 nap alatt fejlődik ki. A védeke­zéseket ezért ezen a héten feltétlenül el kell végezni, majd a lehullott csapadék hatására tömegesen kisza­baduló és fertőzéseket el­indító aszkospórák miatt az ismételten szárazabbra forduló időjárás esetén is 8—10 nap múlva meg kell ismételni. A betegség eileni kell a védekezést befejezni. A védekezéskor a fertőzés­re leginkább fogékony star- king és golden almafajtákra, illetve ezek változataira kell különös gondoksággal ügyel­ni. Megkezdődött a kajszifák veszélyes betegségének, a gnómóniás levélfoltosság aszkoapóráinak szóródása is. A betegség fertőzése nyo; mán a levelek kanalasan görbülnek és idő előtt le­hullanak. A tünetele későn, a fertőzés bekövetkezése után jelentkeznek, , s akkor már nem lehet hatásosan védekezni. A fertőzési fo­lyamatot csak most lehet A mérnök a tervezésben, a szervezésiben, a pedagógus a tanítás módszerében, a kap­csolatteremtés stílusában, az orvos a gyógyítás legtöbb mozzanatában érvényesítheti személyiségének vonásait, te­heti egyedivé munkájának mechanikus és rutinszerű fo­lyamatait is. És a tanácsi, államigazgatási tevékenység? Kinál-e egyedi megoldásokat, atkatói lehetőségeket azok­nak, akik bizonyítani akar­ják: nem stempliző, aktákat tologató, határozatokat gyár­tó bürokraták azok, akik a hatósági munka p területén dolgoznak. Közülük három, e 'kérdésre választ adó taná­csi dolgozó véleményét adom közre. Dr. Iharos Csabát — mint • jogi pályára készülő fiata­lok többségét — az igazság- szolgáltátás. vonzotta. A me­gyei tanács társadalmi ösz- töndíjkínálatát elfogadva azonban érdeklődése az ál­lamigazgatási munka felé fordult Az elmúlt tizenhét év alatt minden lehető tit­kársági munkakört betöltött köziben ügyvédi és jogtaná­csosi szakvizsgát tett, jelen­lég & megyei tanács jogi és szervezési osztályának he­lyettes vezetője. — E munkakörökben az első időszakban mechanikusnak látszik a tevékenység mind­addig, amíg kellő áttekintést gyakorlatot nem szerez a pá­lyakezdő. Csak ezután nyílik mód az elméleti ismeretek alkotó alkalmazására. Per­sze a külső szemlélőnek aligha mond valamit az ilyen téma: a helyi tanácsok tör­vényességi felügyelete. Igaz, ezt is lehet rutinszerűen vé­gezni, de úgy is, és így ér­demesebb: megvizsgálni, ele­mezni, mennyiben tipikus a feltárt hiba? Elegendő-e fel­hívni a tanácsok figyelmét netán szabályozási útmuta­tót kell szerkeszteni? A ha­tásági belső ellenőrzés során megállapítani, mennyiben törvényesek a határozatok, hogyan válik általuk hatáso­sabbá az igazgatás, mennyi­ben sikerül visszaszorítani a rutinszerű elemeiket a gya­korlatból, azaz elérni: a ha­tósági ügyintézés során min­dig az embert lássa az ál­lamigazgatási dolgozó. Igem sók függ a vizsgála­tot végző felkészültségétől. Igényességétől. Ig^z, az ál­lamigazgatási dolgozó gya­korta — bármennyire be­építi is személyiségét mond­juk egy testületi döntés elő­készítésébe — személytelen marad. Vagyis szétválik az alkötői tevékenység és an­nak eredménye. Az ügyinté­ző tudatában azonban önálló értékképző folyamatként je­lenik meg, melyet sajátjának érez, és ez így is helyes. Arról sem szabad megfeledkez­nünk, hogy az államigazga­tási dolgozóiknak éppen úgy van lehetőségük a munkakö­Gyakorlott, érettségizett gépírót azonnali belépéssel felveszünk Somogyi Néplap Szerkesztősége (84561) Felvételre keresünk CSOPORTVEZETŐI MUNKAKÖRBE EGY NYOMDAI GÉPMESTERT, legalább ötéves szakmai gyakorlattal Lakást biztosítunk. ■ Jelentkezni lehet a kurdi Új Élet Mg. Tsz dobozüzemében, az üzemvezetőnél. (145454) védekezéseket a továbbiak­ban úgy kell időzíteni, hogy az utolsó fertőzés (csapadé­kos nap) időpontjától szá­mított 10—14 napig a lom­bozaton aktiv hatóanyag­fedettséget kell biztosítani, me tv«; eddig az Időpontig megelőzni. A védekezésre mindkét kórokozó ellen a Zíneb 0,2—0,3, a Dilhane M—45 0,2 vagy a Polyram Combi 0,2 százalékos gom- baplő szer valamelyikét ja­vasoljuk. Megnőtt a cseres®- nye- . és meggyfáink moní­liás ágelhalásos és blume- riellás levélfoltosság fertőzé­sének a veszélye U, vala­Szerencsésnek mondják magukat a fonyódi 521. sz. Ipari Szakmunkásképző In­tézet vezetői, ugyanis vala­mennyi vállalattal — aho­va leendő szakembereket ké­peznek — kiváló kapcsola­tuk alakult ki. Az együtt­működés természetesen két­oldalú. A vállalatok saját tanműhelyeket építettek a korszerű gyakorlati oktatás érdekében, az iskola pedig figyelembe veszi igényeiket a felvételinél. Az intézet és az üzemek vezetőt évente egyszer, a be­iskolázás előtt megbeszélésre ülnek össze, a közös' érdek alapozta meg a jó kapcsola­tot. Az iskolában 370 diákot nyolc szakmára oktatnak, a bögláirlellei Vas-Műszaki és Hűftőgépjavító Szövetkezet­nek háztartási gépszerelő­ket, villanyszerelőket éa autószerelőket képeznek. Ez utóbbiakból jelenleg húszán gyakorolják a szakmai fogá­sokat a szövetkezet autószer­vizében, ahol néhány hete vetélkedőt rendeztek az ipari tanulóknak. A vetél­kedő ötlete a Korvin Ottó KlSZ-alapszervezettől szár­mazik, tavaly próbálkoztak vele először. Ezzel a szak­mai tudást kívánják lemér­ni, egyben segítséget is ad­nak a szakmunkásvizsgára való felkészüléshez. Solymo- si Géza telepvezető a zsűri egyik tagja volt. — A gyakorlati vizsga anyagát mi állítjuk össze. Az idén hat ipari tanuló szabadul fel, közülük hár- man-négyen maradnak ná­lunk, azok, akik helybeliek. Az autószerelő szakmával nincs gondunk, bőven van rá jelentkező. Nem mond­hatjuk el azonban ugyanezt a karosszéria-lakatosokról, pedig nagy szükségünk len­ne rájuk. A szülők még mindig ellenkezéssel fogad­ják ezt a szakmát, nem szívesen ajánlják a fiúknak. Ha lenne elég jelentkező, egy teljes osztályt tudnánk indítani, majd elhelyezni. — Milyen az ipari tanu­lók szakmai tudása? — Mint a vetélkedőn is kiderült, elég jó. A KISZ- esek újabb ötlettel álltak elő, s ennek a diákok na­gyon örülnek. A harmadéve­seknek fölkészítő tanfolya­mot szerveznek, hogy minél alaposabb tudással indul­hassanak a szakmunkásvizs­gám A vetélkedőn Horváth Jó­zsef lett az első, a harmad­éves fiú bizonyult tavaly fai a legjobbnak. — A gyakorlónapokat • szervizben töltjük, szinte csak fiatalok között dolgo­zunk. A vetélkedő azért hasznos, mert a felkészülés alatt sok olyan ismeretet szereztünk, amely a tan­könyvekben nincs benne. Ha a szakmunkásvizsgát letet­tem, újra beiratkozom ebbe az iskolába, az érettségit is szeretném megszerezni. Kovács Ferenc, a fonyódi Ipari iskola oktató tanára valamennyi vállalatnál ott­honosan mozog. — Az autószervizzel való jó kapcsolat egyik alapja részünkről, hogy kiváló ok­tatónk dolgozik ott. Egyéb­ként a vállalatoktól szinte nem tudunk olyat kérni, amit meg ne tennének, így természetesen mi is minden­ben segítünk. Nem mindegy, hogy milyen feladatokat ad­nak a tanulóknak. -Nagyon fontos, hogy produktív ter­méket állítanak elő, hasz­nos munkát végeztetnek ve­lük, ők maguk is látják az értelmét. Az ipari tanulóknak csak egy része marad a szövet­kezetnél, hisz a vidékiek inkább saját lakóhelyükön helyezkednek el. A beillesz­kedés, a pályakezdés nem jelent különösebb gondot a fiataloknak, már a tanuló­évek alatt' megismerik a kö­zösséget, részt vesznek a munkaidőn kívül szervezett programokban is. A szak­munkás-bizonyítvány meg­szerzése után egy ideig még külön bérezésben dolgoznak, mivel az első időszakban nem várható tőlük akkora teljesítmény, mint a régi szakemberektől. A vállalatok és az ipari iskola vezetői hamarosan újra összeülnek, s megbeszélik, hogy hol, milyen szakemberekre lenne szükség I. É. Lakócsai beszélgetés Csöndes év elő ff A község végén emelkedő épület körül tucatnyi ember sürgölődik: állványon álló kőművesek falaznak, mások géppel keverik a habarcsot, vödrökben hordják, adogat­ják föl a mestereknek. Vala­mivel odébb kisebb hegynyi kavicsrakás mellett indításra készen áll a betonkeverő. — Ez lesz a hamarosan megépülő vízmű gépháza... Az építkezésen dolgozó emberektől kapott tájékozta­tást & tanács vezetői egészí­tik ki. Az elnök — Fenyősi László — még fiatal ember, néhány hónapi megbízatás védelem mint veszélyeztet a szilva­fák vörös levélfoltosság be­tegsége is. A műit évben erős fertőzéseket okozó kár­okozók ellen is most kell védekezni az Orthocid &,2 vagy az Ortho-Phaltan 0,2 százalékos gombaól ő szer valamelyikével. Az eltelt hosszú, száraz, meleg időszak különösen kedvezett a gyümölcsfa-ta- kácsatkák elettevékenységé- nek, s megyénk szinte min­den gyümölcsösében a kö­zönséges kétfoltos takácsat­ka erős fertőzése észlelhető. A sziromhullást befejező gyümölcsfák védelme során a gombaölő szerhez ezért feltétlenül keverjük a Mitac 20 0,2, a Bi—58 EC 0,1 vagy az Uniíosz 50 EC 0,1 száza­lékos rovarölő »zer valame­lyikét. után a tavalyi választáskor került ebbe a beosztásba. Ám a községet, a gondokat, az igényeket jól ismeri, hi­szen szülei, nagyszülei is tősgyökeres lakócsaiak. Vele és a vb-titkári teendőket csaknem negyedszázada el­látó Pusztai Imrével beszél­getünk terveikről. — Az egészséges, jó ivóvi­zet nálunk is régóta igény­lik. A szükséges kutat már 1979-ben megíurattuk, s elő­készítettük a község lakóit a társulat megalakítására. Több mint hetven százalékuk alá­írta a belépést; készségesen vállalják az aknák kiásását, betemetését társadalmi mun­kában. A munka költségé — a gépház és a 4.7 kilométer hosszú vezetékhálózat kiépí­tése — ^meghaladja majd a tízmillió, forintot. Szeret­nénk, ha ebben az évben a vízmüvet üzembe is helyez­hetnénk, hiszen kétszázötven család várja... Aztán az elnök és a titkár fölváltva sorolja, hogy az idén mi készül majd a szék­hely községben, és a hozzá tartozó Potonyban, Tótújfa­luban. Szentborbáson, illet­ve azt. hogy a megvalósuló községfejlesztési tervek nyo­mán miképp változik a négy településen élő 1700 ember élete. Az idén két pedogógusla- kást — egyet Lakócsán, a másikat Potonyban — kor­szerűsítenek 400 ezer forint költséggel. Most dolgoznak a tanácsháza épületében a köz­pontifűtés-szerelők, utána az orvoslakás és a rendelő kö­vetkezik (400 ezer forintba kerül összesen) Potonyban és i Tótújfaluban sárrázók ké­szülnek, a tervidőszakban Szentborbás kap új kutat közkifolyóval. S persze nem maradhat Id a beszélgetésből a lakócsai művelődési ház sem. Évek óta igen rossz állapotban van. pedig az ott élő, gazdag . kultúráját következetese» ápoló lakosság megérdemel­né, hogy ehhez sokkal meg­felelőbb körülményeket' te­remtsenek. A fiatal elnök jegyzi meg: — Új művelődési ház épí­tésére még gondolni sem me­rünk, így a régi felújításét vettük tervbe. A Budapesti Ipartervező Intézetnél meg­rendeltünk egy felújítási ta­nulmánytervet, ezt várjuk, s hozzákezdünk a társadalmi összefogás megszervezéséhez. A termelőszövetkezettől, a moziüzemi vállalattól, a me­gyei könyvtártól, a KISZ- től, a megyei tanácstól vá­runk és kérünk majd segít­séget. Szeretnénk a munkát jövőre elkezdeni... Ha nincs is túl sok lehető­ségük, azért több százezer forintot fordítanak az idén is a községek gazdagítására. — Csöndes év előtt állunk. Ami anyagival rendelkezünk, az kell majd a vízműhöz — mondja a vb-titkár Ám ebbe — ahogy szavaik­ból kiderül — nem nyug­szanak bele: a központi is­kolához is szeretnének egy sportudvart; ezért látogattak el a Baranya megyei Dobsáé­ba, ahol az iskolánál öt .esz­tendeig tartó társadalmi munkával — mintegy félmil­liós költséggel — létesítettek sportudvart, kispályát labda-* rúgáshoz, kézilabdázáshoz^ valamint futópályákat. Ha­sonlót szeretnének itt is, te­niszpályával kiegészítve. Most szervezik a munkát, s ebben a szülőkre, a terme­lőszövetkezetre meg a spor­tot szerető fiatalokra nagyon számítanak. Az alap már megvan. A szigetvári Dédász szocialista brigádja a leendő iskolai sportudvar- bekeríté­séhez szükséges oszlopok le- ásását, fölállítását társadalmi munkában elvégezte. A ta­nács beszerzi a drótot; an­nak fölrakását és a többi munkát is társadalmi össze­fogással fogják vegezni. a. fa. L

Next

/
Thumbnails
Contents