Somogyi Néplap, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-27 / 122. szám
Somogybán vágják, Jugoszláviában hasznosítják Bjelováriak az erdőgazdaságban A vendéglátók jóvoltából ■zínes, változatos programban volt része tegnap a bje- lovári pártmunkásküldöttségnek. Vendégeink délelőtt a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolai Tan gazdas ággá 1 ismerkedtek: ellátogattak a gazdaság bőszénfai kerületébe, megtekintették a sza- badtartásos szarvasmarha- telepet és. tanulmányozták a gyepgazdálkodást. Délután olyan „oldaláról” ismerhették meg Somogyot, amely ugyan a természet adománya, de értő emberek: szorgoskodnak róla, hogy még értékesebb, még szebb legyen. A Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság „mutatkozott be” a háromtagú küldöttségnek, amelyet Mato Grbac, a Bjelovári Konferencia elnöke vezet. A vendégeket útjukra elkísérte Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Balassa Tibor, a megyei tanács általános elnökhelyettese. i A Sefag nápolyi erdészhá-’ zálsan Takács László igazgató tájékoztatta őket arról a tevékenységről, amelyet Dráván túlról érkezett barátaink némiképp már ismertek, hi&2en a bjelovári pártmunkásoknak Barcstól Kaposvárig tartó útját szinte végig kísérték az erdők. Mint a beszélgetés során kiderült, a Sefag két fűrészüzeméből különféle áruk jutnák él a jugoszláviai kereskedelmi partnerekhez. — Kapcsolataink egyre bővülnek a Dráván túli üzemekkel. Kölcsönös előnyön alapuló üzleteket kötünk — mondta a gazdaság igazgatója.. Rövid áttekintést adott az 5200 dolgozót foglalkoztató Sefag termelési feladatairól, a gazdálkodás eredményességéről és technikai fejlettségéről, a dolgozók jövedelméről és szociális ellátásáról. Az adatokból jócskán került a jegyzetfüzetek lapjaira; helyenként néhány kérdőjel is odakívánkozott az . információ végére. — Önök 600 ezer köbméter fát termelnek ki évente. Mi lesz ezzel a fával; milyen arányban dolgozzák föl és hogyan értékesítik? — érdeklődött a küldöttség vezetője. — Említette, hogy évente 1100 hektár erdőt telepítenek. Űj erdőket vagy pótlásokat értsünk ez alatt? — hangzott a másik kérdés. S a tájékoztató szinte észrevétlenül „csúszott át” aktív munkatárgyalássá, ahol igazi barátok cserélték ki véleményüket. Szabad utat kapott a szakmai kíváncsiság. Takács László válaszaiból kitűnt, hogy az együttműködést tovább kívánják gyü- mölcsöztetni, s a partnereknek is ez a céljuk. A Sefag- nak például 520 hektárnyi Víztisztító művet építenek Több mint ötmillió forint gazdasági bírságot, fizetett tavaly környezetszennyezésért a nagyatádi cémagyár. Festés előtt ugyanis lúgozni kell a fonalat, s az elhasznált vegyszeres folyadékot mindeddig a Rinyába engedték ... A bírság növekvő összege azonban arra kényszerítette őket, hogy víztisztító művet építsenek. Az Energiagazdálkodási Intézet megfelelő partnernek bizonyult: nemcsak a tervezést, hanem a részbeni kivitelezést is vállalta, így a holland Flash cég licence alapján egy — korábban tengervíz sótalanítására használt — berendezést szerelnek föl. Ez a föl használhatatlan folyadékot elpárologtatja, s így kevésbé szennyezett víz jut majd a Rinyába. E berendezésnek van még egy másik előnye is: a lúgozáshoz használt marónátron hfetven kát visesanyarik as erdeje van a Dráván túli területeken, s előfordult már, hogy — közös megegyezés alapján — az ottani fát a jugoszláv fél termelte ki. Egyszerűbb ez a megoldás. Tavaly így történt, a fát aztán áthozták Barcsra, ott feldolgozták, majd az árut ismét visszautaztatták Jugoszláviába. A múlt évben egyébként Barcsról faapró- lákot, Csurgóról nyílászáró szerkezeteket küldtek déli szomszédainknak. Hétköznapi eset, bárkivel megtörténhet. A fogyasztó két pohár tejfölt vásárol az élelmiszerboltban; megnézi az egyik poharat, s miután meggyőződik róla, hogy tartalmát két nap múlva is nyugodtan fogyaszthatja, a másikat már meg sem nézi. S két nap múlva jön a meglepetés: az egyik pohárban valóban „ép” a tejföl, a másikban nem... Később rájön, hogy a gyártó nem vezette félre, mert ezen a poháron más dátum szerepelt; már akkor el kellett volna fogyasztania, amikor megvette. A boltban tették egymás mellé a néhány napos „kor- különbségű” tejfölt. Itt a kereskedelem módszere int fokozott óvatosságra, máskor az ipar kelt bizalmatlanságot. Gyakori látvány a boltban, amint a vevő forgatja, „fejre állítja” a sörösüveget hogy lássa, mi van az üvegben — a söröm kívül. Amelyik palackon nincs címke, az szinte bizonyos, hogy hazai termék. És logtatás után, és újból fölhasználhatják. Ez pedig jelentős megtakarítást eredményez, hiszen a marónátront jobbára importból saerA véleménycsere után a vendégek és vendéglátók együtt indultak „természetnézőbe”. A tájvédelmi körzet, a Zselic somogyi részének legcsodálatosabb része tárult eléjük a Zsebekisfa- lud határában elterülő erdő- részen. Horváth Zoltán fahasználati ágazatvezető és Helman József kerületvezető erdész töltötte be az „idegenvezető” szerepét. Az erdei munkások — hasznos hogy meddig tartható el, ilyen esetben már tói sem merül... Pedig jó volna tudni! A MÉM egyik illetékesétől megszí vlelésre érdemes tapasztalatokat hallottak nemrég a somogyi szakemberek. Munkakörtől, beosztástól függetlenül ők is fogyasztók, így a problémákkal nemcsak mint „hatósági emberek” találkoznak. Meglehetősen nehéz az élelmiszerek inegfe- lelő jelzése — ezek az eltarthatóságra, a minőségi „él- állóságra”, a íagyaszthalóság- ra vonatkoznak —, de nem lehetetlen. Az, ami jelenleg a hazai fogyasztásra szánt élelmiszerek jelölése körül van, meglehetősen nagy káoszt tükröz. Egyes kivételektől eltekintve a gyártmányok csomagolásáról nem tűnik ki, mi meddig fogyasztható ... Átfogó szabályozásra van szükség S ha a helyzet nem javul, 1981 januárjától a Mévd — a megyei élelmiszerellenőrző és vegyvizsgáló inÁ húszmillió forintos beruházás a tervek szerint m:ég az idén elkészül. A befektetés megtérül két és fél, három ev alatt. gépeiket, korszerű munkaeszközeiket felvonultatva — pedig a kitermelést és a kikózelítés módját mutatták be. Óriási fenyők dőltek, recsegve csapódtak földhöz a szálfák, motorfűrész hangja visszhangzott... Az erdőjárás során látottakat baráti beszélgetésen értékelték s kiegészíthették a tájékoztatón szerzett ismereteket a bjelovári pártmunkásküldöttség tagjai. tézet — muníkatársai kifogást emelhetnek. Rajtuk kívül ellenőriznek a Kenmi és a Köjál dolgozód, a társadalmi ellenőrök széles hálózatáról és más ellenőrző szervekről nem is beszélve. Munkájukat a fogyasztók érdekében, mindannyiunk megnyugtatására végzik; azon fáradoznak, hogy a gyártók betartsák az előírásokat, ne hozzák „zavarba” — és főként ne tévesszék meg — a vásárlót, amikor beszerzi a konyháravalót. Az észrevételek pedig visszahatnak az iparra, változtatásokra ösztönöznek vagy épp „az eredeti helyzet visszaállítását”, sürgetik — ott, ahol eltértek tőle. Az ipar gyártja az élelmiszereket, mi megesszük. És szeretnénk minden falatot jóízűen, gyanú nélkül lenyelni, még ha egyes üzemék a hétnek csak öt napián termelnek is, Mert mi hét napon „fogyasztunk”. S elvárjuk, hogy egyértelműen, világosan tüntessék föl ' a termékeken az eltarthatóság idejét. H. P. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Öt évre szóló együttműködési megállapodást kötött a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat hét konfekcióipari vállalattal, illetve szövetkezettel. A megállapodás értelmében ezentúl az LSZV szovjet megrendelésre gyártott trapper és weekend anyagait a Szegedi és a Salgótarjáni Ruhagyár, a Carbon és a Mohácsi Könnyűipari Vállalat, valamint a Minta Női Szabó Ktsz, a Heves megyei Ruházati Szövetkezet, a Debreceni Minőségi Szabó Szövetkezet konfekcionálja. Ez évente 8 millió rubel értékű, 2 millió négyzetméter trapper és weekend szövet farmer anyag öltözékké való fel- ' dolgozását jelenti. Hiányos címkék az élelmiszereken szilárd százalé- eloáro. - sak be, Apró lépésekkel H idrológiai nyelven .,késleltetésnek” nevezik az árvía visszatartását. Az „apró lépések” kifejezés viszont nem vízgazdálkodási fogantatású. Sokkal inkább kényszerhelyzet szülte, így hát következményei türelemre intenek. De hogy ne beszéljek túl sokáig rébuszokban, elárulom, kincsünkről, a Desedáról lesz ma szó! Azzal a szándékkal mentem el a hidrológiai társaság hétfői ülésére, hogy ha mozdulni látok valamit, ha kézzelfogható jelei mutatkoznak a fejlődésnek, akkor nem hallgatom el. Nos hát örültem is, szomorkodtam is; bizakodtam és mosolyogtam js — nem mindig az elégedettség vonásaival szám szögletében. Érdemes volt meghallgatni öt neves szakember előadását, mert legalább újra bebizonyosodott, hogy amit akarunk, az jó, okos és célszerű. De az is kiderült, hogy kár volna illúziókban élnünk. Miért beszélek illúziókról? Az égjük előadó „történelmi tanúságtételként” olvasott föl egy részletet a Somogyi Néplap 1973. március 13-i számából. A címeket idézem: „Tó a város peremén. Parkerdő, csónakázó-, horgásztó a Deseda- völgyben. Az első szakasz már az idén” Nyolc éve öntötték ólomba nyomdászaink e betűket. Néhány apró lépés csakugyan történt azóta (Hogy meg ne sértsek senkit: néhány nagyobb is. Meg elhibázott is.) Tény viszont, hogy a megyeszékhely pihenöközpontjának ügyében gyorsabb cselekvést vártak az emberek. Amolyan „adjuramistendemind- járt” fölfogás uralkodott el, pedig a megoldáshoz akkor csak a szép táji környezet állt rendelkezésre, meg a víz. Pénz sehol. És hát a szervezőkészséggel, az ötletekkel sem állhattunk volna az olimpiai dobogó legfelső fokára. Megoldásokat várták az emberek, ez igaz; de nem azt jelentette, hogy mindig és mindent mástól vártak. A nagy álmok, tervek felcsigázták érdeklődésüket, türelmetlenkedni kezdtek. Amikor végre nyíltan ki mertük mondani, hogy az V. ötéves tervre egyetlen fillér sincs a város kasszájában erre a célra, akkor vált „bűnbakká” a sajtó. Az irányítók mondták; „Miért teremtett közhangulatot a Deseda mellett, ha egyszer úgy sincs rá pénz”. A vizesek csak az árvizet késleltetik; a gazdák — lássuk be — jó darabig a megoldást odázták el; az újság meg azt, hogy kivesszen az emberek fejéből egy nagyszerű terv gondolata. És néni veszett ki. Sőt most már elárulhatom: a háttérben csendben, harsonaszó és hozsannázás nélkül sok minden történt — azért, hogy egyszer majd előbbre jussunk. Ma már az sem lohaszthatja a kedvünket, hogy ha 1975 és 1980 között nem volt, akkor a VI. ötéves terv időszakában még úgy sincs egy fitying sem a város bukszájában erre a célra. De azért változik a táj képe. Pontosabban: tudjuk, hogy mit akarunk; hogyan kívánunk vállalati és társadalmi összefogással, szervezetten és előrelátóan legalább hozzákezdeni a „Paradicsom” megteremtéséhez. „Az az igény — mondta az előadássorozatot bevezető tanácselnök —, hogy a tervek előkészítése után most már konkrét lépések történjenek.” Bizalomgerjesztő. Végtére is kevés város tudhat magáénak — a központtól mindössze tíz kilométerre — ilyen kitűnő adottságú természeti környezetet. A völgyben 6—10 millió köbméter víz gyönyörködtet és ad nagyszerű alkalmat a pihenésre, szórakozásra. Arborétum és hatalmas erdőterület, lankás völgyek, zöld színek, tiszta levegő és csend vonzza az embereket már most is a környékre. Jól tudjuk, hogy a Deseda tó mindenekelőtt vízgazdálkodási feladatot lát el, és csak másodlagosan biztosít lehetőséget a szabad idő eltöltéséhez. Ez a „másodlagosság” azonban több, mint amennyit a felületes szemlélő elképzelhet. D e hogy ne essek magam is az illúziókeltés hibájába, ezúttal keveset mondok a részletekről. Tetszik viszont az a megfontolt, tudományos és hozzáértő megközelítés, ahogy a különböző szakemberek a „megőrzés és változtatás” egységében álmodtak szabadidő-központot a tó környékére. Hiszem, hogy egyetlen olyan ordító hibát sem követünk el, mint eddig bárhol hazánkban, az üdülő- területek kialakításával. Azt ugyanis, hogy túlzsúfolják építményekkel, kerítésekkel zárják el a partot magánosok és főhatóságok (lásd a Balatont), s éppen pihenésre, kikapcsolódásra, regenerálódásra teszik alkalmatlanná a környéket. Valaki azt mondta: a csendóhajtás korunk népbetegsége. Azt válaszoltam: a csendóhajtás — és kielégítése — az ^ egyetlen gyógyír korunk ezernyi ártalma ellen. A Desedá- nál csak előrelátóan, tervszerűen lehet „berendezkedni”; s az elvekből akkor sem engednek, ha emiatt hosszabb időt vesz igénybe a kibontakozás. Mennyit? Tizenöt, húsz évet? Többet? Nem baj. Addig is, folyamatosan is sok mindent tehetünk. És máris tettek, tesznek azok, akik ismerik a célt, g azok, akikhez eljutott már a hír, hogy mire vállalkozhatnak. Nem beszélek most a — pénz híján — lépésről lépésre épített utakról, az autóparkolóról, a legelőször elkészült és kedvelt parkerdőről, a még meg sem nyitott — de élő! — arborétumról, a horgásztanyák terveiről, a már kijelölt helyről s a vízre épülő sportegyesület innen-onnan „beszerzett” millióiról, amelyekből evezőspálya, kikötő épül; a kis lépésekkel épüléj gyalogutakról, amelyek körbefonják a mintegy nyolc kilométer hosszú tavat. A tervek nem illúziók. Megvalósulásuk mellett azonban mindenütt ott rejtőzködik a „Ha...” Lesz majd szabad strand, ha a vízminőség is megfelelő, épülnek vállalati pihenőházak, ha lesznek rá vállalkozók. Boltok és vendéglátóhelyek, ha lesznek, akik fölismerik a hasznukat; közművesítés is lesz — enélkül elképzelhetetlen egy szabadidő- központ —, ha lesz hozzá pénz; sportpályák és fedett csarnok, ha... Szóval tizenöt-húsz év múlva... De mindenképp értelmes emberi cselekedet színhelye a Deseda környéke. Megismerkedtem a díjnyertes pályaművel is, amelynek alkotói a szabadidő-központot álmodták papírra. Nem álom ez mégsem; előrelátó, figyelemre méltó kísérlet. Ahhoz próbál keretet adni, hogy társadalmi felfogásunkhoz híven miként lehet megvalósítani a közösségi együttlétet, pihenést, feltöltődési, a szabad idő okos felhasználását — együtt, és nem egymástól elzáirtan, „az én házam, az én váram” rögeszméhez menekülve. Szociológiai kutatás, tudományos előretekintés alapozta meg e díjnyertes tervet. Hadd ne beszéljek róla részletesen, hiszen azt ígérték: nyilvános vitára bocsátják majd. És akkor városunk lakói, különböző, kisebb és nagyobb közösségek voksolhatnak majd mellette, részt vállalva a szabadidő-központ kialakításából. Beszéljünk még a pénzről! Mert eszembe jutott egy ellentétpár. Zalai szomszédaink — jól tudom! — egymillióval kezdték Zalakaros kiépítését Mi több százmilliót „igényeltünk” (volna) a Csiszta-pusztai forrás hasznosítására. Zalakaros azóta országos és Európa-hírű fürdő, Csisztából nem lett semmi. Tudom, hogy leegyszerűsített „okfejtés” ez; mégis arra int: a semmiből is el lehet kezdeni valamit. Álmodozni csak arról érdemes, amit két kezünk munkájával, a közösségek előteremtett pénzéből, és nem mindig „állam- nagybácsi” degesz — vagy éppen szegény — bukszájára várva akarunk teremteni, A pró lépésekkel — ez az út, s az ütem megyeszékhelyünk szabadidő-központjának megteremtéséhez. Az ütem iszonyúan felgyorsulhat, ha a város hetvenötezer lakójának csak a fele vállalkozik az apró lépésekre. « Jávori Béla /
