Somogyi Néplap, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-20 / 116. szám
Gyászjelentés Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, »lük is-" merték cs szerették, hogy VIRÁG JOZSEFNS Kaszás Erzsébet kaposvári lakos, életének 47. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 1981. május 26-án, du. fél négy órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Köszönetét. mondunk n?. MSZMP Somogy megyei Bizottságának, az MSZMP járási bizottságának, a nagyközségi tanács MSZMP 1. sz. alapszervezetének, a Bogiári Állami Gazdaság dolgozóinak, a munkásőrségnek, nagyközségi KlSZ-bizottságnak, énekkarnak,1 barátoknak és mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, POZSONYI LÁSZLÓ temetésén részt vettek és részvétünkéi fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család • * * Ezúton köszönjük * kedves rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, LÖKI IMRE temetésén részt vettek, együttérzésükkel fájdalmunkban osztoztak, A gyászoló család Kisebb, különálló nyaralót vennék készpénzért partközeiben. Balaton- fenyvestöl B.-földvárig. Lehet faház is. Ajánlatokat ármegjelöléssel, 1981. számra. a kiadóba kérek. __________(1981) E ladó Ivánfa-lie- gyen 2105 n-öl szántó, gyümölcsös, kis házzal, méhészetre alkalmas terület, megosztva is. Zsob- rák Károlyné, ' Kaposvár, Móricz Zsigmond u. 6. sz. ________ (127639) M ernye központjában kb. 500 n-öl telek eladó. Jelenleg gyümölcsös. Érdeklődni lehet mindennap a plébánián. ______(127644) K ét és fél szobás kertes házrész beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Kaposvár. Szegfű u. 46. egész nap. (127712) Somban, Fő út mellett kétszobás családi ház. Siófokhoz közel, eladó. Pál Férencné. Som, (Somogy megye) Rákóczi u. 1. (127699) Eladó összkomfortos családi ház .300 n- öl telken — 4 szoba, étkező, konyha, szuterén, garázs. Ka- posszek.esö, Pető fi u. 10. (1362) B alatonb ogJ ár on, Velencei-tónál Agárdon szövetkezeti üdülörészek. tagságát szervezi, a 49. sz. Ügyvédi Munkaközösség Budapest, XII., Alkotás u. 11. Telefon: 351-165., 153>- 898. Kérj en táj éko z- tatót! (4597) \ NAGYBAJOMI NAGYKÖZSÉGI KÖZÖS TANACS V. B. SZAKIGAZGATÁSI SZERVE melegvizes 438 n-öl zártakért eladó. H or vith, Kaposvár, Honvéd u, 20 c. X. em. (127668) Sürgősen eladó Kaposvár városközponthoz közel kétszobás, összkomfortos családi ház. Irányár: 509 000 Ft. Érdeklődni mindennap 16 óra után, Kaposvár. Maros utca 27. sz. alatt. (127718) JÁRMŰ ZB-s Trabant Combi friss műszakival eladó. Nagyatád. Honvéd köz 24. (58016) iL-es Zsiguli megkímélt állapotban eladó, vagy ráfizetéssel fiatalabb autóra cserélném. Szántó József. Kaposvár, 48-as Ifjúság u. 58. III. em. 3._____________(127786) I Y-os Zsiguli Combi. piros színű, 1982. májusig vizsgáztatva eladó. Érdeklődni: Horváth István. Kaposvár, Arany J. köz 14. II. lph. I. em. 1.. 18 óra után. (1452) 126-os 650-es Po Isid eladó. Cím : Kaposvá;r, Lenin u. 17. (127707) ZP-s Wartburg Lián us iné eladó. Cser érafa, Kossuth u. 4. (1*27678) Jó állapotban lévő UF-es Wartburg 1983-ig vizsgázott, eladó. Kaposvár, Szántó I. u. 3. Varga ____________(127721) M —21-es Volga gépkocsi rendszám nélküli eladó. Kaposvár, Arany u. 65. _______________(127715) Négyéves fehér Wartburg Lim. eladó. Érdeklődni 17 óra után Kállai. Kaposvár, Laktanya u- 4. (127047) LAKÁS Kaposvár bed.városában nagy méretű, haromszobas. összkomfortos öröklakás eladó. (Balatoni telket beszámítok.) Er- deklőcini: P&rragi, Dési Huber u. 9., ifi óra után. telefon: 11-664. (1467) ÁLLÁS Vegy észtechnikus férfi (24 év gyakorlattal) és közgazdasági technikumot végzett, gyors- és gépírni tudó nő (házaspár) lakhelyvál. to zás miatt állást keres Kaposváron. Aj ánlato Ivat: 127601. számra a hirdetőbe kérek. (127601) EGYÉB Társasnyaralók, üdülők! Muskátlik, aszparágusz, egynyári virág palánták kaphatók, ültetését vállalom. BogLár- lielle (Lelte). Kossuth L. u. 73. Dobák. te-, lefon: 674._____(57793) Eladók: rekamiék, mosógép, 500 kg-os mázs a, Tr abanth oz oktatói ók, kútkáva, Kaposvár. Kassa u. 4. . _____________(1357) 2 8 m2 új tölgyfa mozaikparketta eladó. Kaposvár, Kis- faludy u. 92. (1358) Eladó: 10 db gerenda, 20 db szarufa (fenyő). Kaposvár. Vörös Hadsereg u. 126. sz. Érdeklődni: ll órától — 16 óráig. (127657) Magánosok, ügyelem! Üj kutak ásását. régi kutak fel- új í tását g a ránc iával vállalom. Tóth István, Kaposvár. Hunyadi J. u. 28. (127481) Datolyapálma, 17 levelű, eladó. Kaposvár, Bajcsy-Ze. u. 31, B. II. 13. ____________(ie7691) K anosmér ff. Kossuth L- u- 3fl. szám alatt, választási vöröstarka, üszőborjú eladó. Molnár Jenő. (127716) Idős házaspár eltartási szerződést kötne, háromszobás házáért. Ajánlatokat: 127714. számra a hirdetőbe kérünk. (127714) BÚTOR Két heverő, 1 fotelagy, 1 ágyneműtartó eladó. Ambrus Ferenc, Kaposvár, Gilice u. 45. Cseri sorompónál. ___________(127651) J ó állapotban lévő 8 db-os gyermekszobabútor eladó. Kaposvár, Tóth L. köz 4. iszt. 2. _______________(127717) H árom i darabos szekrénysor, kettő ágyneműtartós heverő, két fotel és dohányzóasztal, plusz két fotel, eladó. Érdeklődni: Kaposvár. Losonc-köz 15. sz. alatt, 18—19 óráig._________(127692) C olonial rekamié, Coloniál franciaágy, fotel, szék, asztal, szekrény. darabonként is, állandóan kap ható készítőnél. 8865 Tó'iS'Z-entmárton (Zala .megye), Rákóczi u. 62. kárpitos. (12771Ö) Platós, négykerekű kis traktor és kör- fűrészgép eladó. Ér- d eklődni: Kapos vár, Kisfaludy u. 76. 16 óira után. (127685) Megnyitottam Nagyatádon a strandon tisztasági és strandfürdőjét 1981. május 15-én megnyitotta Nyitvatartási idő: de. 8-tól este 20 óráig, szünnap: hétfő. Minden kedves vendéget szeretettel várunk! (57849) Siófokon három- szo bás, összkomfortos lakás eladó vagy megegyezéssel kisebbre cserélhető. Érdeklődő lev e Leket 57678. számra a siófoki szerkesztős ég- be. (57678) Másfél szobás összkomfortos lakás eladó .360 000 Ft + OTP-áf vállalással. Érdeklődni: Kaposvár, Füredi út 9. III 2. (127677) Eladó egy db hatéves tehén, kéthetes üszőbor;járni. Bárdudvarnok, Kaposda- da 3. sz. Kövesi. _______________(127690) 2 3 m2 faragott Lapos kő eladó. Kaposvár, Csalogány u. 25. SZ. (127664) Gáztűzhely (fehéT) reduktorral, palackkal, eladó. Érdeklődni egész nap. Kaposvár, Bartók Béla u. 33. (127719) Büfé — falatozómat Friss házi hurka, kolbász, pecsenye, porított sertésmáj, üdítő, kávé, trafikáruval várom a kedves vásárlókat. Somogyi József 7400 Kaposvár, Maró«' u. 3. (127727) Dolgozókat alkalmaznak Kaposvár helyi hálózat bővítésére, valamint Somogy megye ... területén végzendő hálózatépítési . '' munkához 18 évet betöltött férfi dolgozókat — 10 fő szakmunkást • és 10 fő segédmunkást —■ fölvesz a pécsi Posta Hálózatépítő Üzem. Jelentkezés munka könyv( .vei személyesen munkanapokon Pécsen. Rákóczi u. 60. sz. alatt .. az I. emeleten. _________ (84068) A Somogy megyei Tanácsi . Költségvetési Elszámoló Hivatal '• gépkönyvelői munkakörbe érett- L ségizett dolgozót szerződéssel . felvesz. Jelentkezni lehet: Ka-, posvár. Rákóczi tér 7—8. (84665) Az Egyesült Izzó fonyódi sze- ' relőüzeme általános iskolát véglett, tovább nem tanuló leányokat — és 35 év alatti nődolgozókat szerelői munkákra felvesz. Jelentkezés az üzemvezetőnél, Fonyód. Fő u. 63—65. (84671) Férfi segédmunkást keresünk . felvételre. TRITEX Kereskedelmi Vállalat Kaposvár, Jutái út (Textilnagyker.).___________(84654) . . A Somogy—Zala megyei Téglái p'aii Vallalat, Balatonszent• györgy II. sz. téglagyára szer- szamkészítő-lakatos, villanyszerelő és kőműves szakmunkásokat felvesz. Jelentkezni lehet a helyszínen, az üzemvezetőnél. !_____________________________(846 23) A Badacsonyi Állami Gazda- ' sag felvételre keres egyetemi vagy főiskolai végzettségű növényvédő agronómust, számviteli végzettséggel és gyakorlattal rendelkező leíró könyvelőt, építési műszaki képesítéssel rendelkező árkai kulátor-számlázót. Jelentkezni lehet: Badacsonyi Állami Gazdaság személyzeti osztály B.a\a ton világos. (84640) Fafeldolgozó üzemünkbe — ? Balatonszentgyörgy — művezetői munkakörbe faipari technikust keresünk. Jelentkezés: Sárszent- mihályi Állami Gazdaság Balatoni üzeme, Keszthely, Georgi- con u. 3. (84635) Középiskolai diákotthon azonnali belépéssel felvesz két takarítónőt és egy konyhai dolgozót. Jelentkezés a ^diákotthon gondnokságán Kap oávár, Damjanich ü. 17. ___________ (84658) A Badacsonyi Állami Gazda- • ság pályázatot hirdet az alábbi munkakörökbe: anyaggazdálkodási. szállítási osztály vezetőt, közgazdasági egyetemi végzettség ■szükséges. Mezőgazdasági- és élelmiszeripari árképzőt szakirányú képesítés szükséges. Továbbá felvételre, keresünk mér- ; A legképes könyvelői v vizsgával rendelkező belső ellenőrt, valamint közgazdasági és számviteli gyakorlattal rendelkező irodavezetőt. Jelentkezési cím: Badacsonyi Állami Gazdaság személy- * zeti osztály. Balatonvilágos 8171. ____________________________(84<VW_ . v A Somogy megyei Tanácsi Költségvetési Elszámoló Hivatal takarítónőt felvesz. Jelentkezni * lehet; Rákóczi tér 7— n W574) Takarítónőt felveszünk. Somogy megyei Tanács V. B. Csecsemőotthona, Kaposvár. Dimitrov V.. 26. (34667) A KIOSZ Balatonföldvári üdülőjébe a szezon időszakára (három hónapra) keresünk egy éjjeliőrt. Érdeklődni az üdülő vezetőjénél. Balatoni öld vár. József Út 33._______________________(84.V7.T) Egyesült Izzó Elektroncsógyara betanított munkákra női dolgozókat, férfi segédmunkásokat, targoncavezetőket felvesz. Jelentkezés a gyár felvételi irodájában, Kaposvár, Gyár u. 64 —68, SZ.__________________ (84622) Felveszünk egy mérlegképes könyvelőt belső ellenőri munka, körbe részmunkaidős foglalkoztatással, nyugdíjast is. Univerzál Vas- és Faipari Szövetkezet Kaposvár, Achim A. u. 2—6. m______ __(8463 Ü A kaposvári Vörös Csillag filmszínház azonnali -belépéssel jegykezelőt és takarítót keres. Jelentkezni lehet a filmszínház üzemvezetőjénél délután 4 órától. Somogy megyei Moziüzemi Vállalat, Kaposvár. ______(84650) A Dunántúli Vízügyi Építő Vállalat balatonfüredi építésvezetősége felrvételre keres egy „D” vizsgával rendelkező váltó gépkocsivezetőt ROBUR-LO- 3000 autóbuszra. Tregszemcse, An. docs Bálványos telephellyel. Jelentkezni lehet DUVIÉP balatonfüredi építésvezetőségén. Balatoni út. (84<H3) A Somogy megyei Gabona forgalmi és Malomipari V,áHalat .siófoki körzeti üzeme felvételre keres egy terményraktárosit, egy lakatost és raktári munkásokat. Jelentkezés a körzeti üzem vezetőjénél. (84624) A Kaposvári Cukorgyár (elvételre keres 2 mechanikai - műszerészt Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. (158781) A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolai Tangazdaság felvételre keres: I fő középiskolai végzettséggel, gyakorlattal rendelkező építésvezetőt, 1 fő középiskolai végzettséggel és gyakorlattal rendelkező munkaügyi előadót. Felvételre jelentkezni a tangazdaság központjában Kaposvár, Vak Bottyán u. 1. a munkaügyi osztályon lehet. (158831) A Kaposvári Mezőgép Vállalat •habi gyáregysége felvesz hegesztőket lakatosokat és festőket. Jelentkezés a gyáregység munkaügyi, üzemgazdasági csoportjánál. Tab, Munkás u. 14. (84631) A balatomberényi OKISZ-üdülő f e Ív es z id ény j elleg ű m unk á r a felszolgálókat és konyhai segédmunkásokat. Étkezést és munkásszállást kedvezményesen biztosítunk. Jelentkezés: Balaton- berény. OKISZ-üdülő, Balaton U. 2. (84607> Autószerelőket és szakképzett faktárkiadót felveszünk. AFIT 05 Üzeme. Kaposvár, Vár u. f6. (158328) Költségvetési üzem Boglárlel- le, Dózsa Gy. u. 3. felvesz vizes gázszerelő szakmunkásokat, két lakatost, egy építőipari gépszerelőt. (84366) A Somogy megyei Tanács Tüdőgyógyintézete Mosdós, szakképzett laboratóriumi asszisztenst alkalmaz. Részletes felvilágosítást személyes megjelenés esetén ad a személyzeti előadó. ____________ (84606) A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolai Tangazdaság felvételre keres a tátomi üzemegységhez 1 fő mezőgazdasági erőgép és gépjármű szervizelési gyakorlattal rendelkező szervizmestert, a m er ny eszentmiklósi szakosított sertéstelepre 2 fő sertés gondoz ót. 1 karbantartó javítót. Felvételre jelentkezni a Tangazdaság központjában, Kaposvár, Vak Boty- tyán 'u. 1. a munkaügyi osztályon lehet. (158826) A Kaposvári Húskombinát siófoki területi osztálya középiskolai végzettséggel rendelkező adminisztrátort vesz föl. Jelentkezni a siófoki területi osztály vezetőjénél lehet. (158827) Geofizikai Kutató Vállalat érettségivel rendelkező férfi munkaerőt keres diszpécseri munkakörbe barcsi telephelyére. Cím: Barcs, Vasvári Pál u. (57733) A MARCALI ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ igazgatósága értesíti a szövetkezet tagságát, hogy a részjegyek utáni visszatérítési utalványok kiosztását megkezdte Az utalványokat a vidéki községekben a lakhely szerinti áiész boltban, Marcali városban az áfész központi irodáján, Marcali, Rákóczi u. 19. sz. alatt veheti át a szövetkezet tagsága 1981. június 30-ig. (84629) Közlemény A Somogy megyei Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Szolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot és a küzüle- teket, hogy a Somogy megyei Tanács V.' B. ÉKV Osztályának 9044/1981. számú engedélye alapján a kéményíisztításl díjakat módosította Az új árakat a lakosság körében 1981. július 1-től, a közületeknél április I-töl alkalmazzák. Kérjük a díjmódosítás tudomásulvételét, a lakosság megértését, és a díjbeszedést végző dolgozóink munkavégzésének elősegítését. SOMOGY MEGYEI KÉMÉNYSEPRŐ ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT (158844) A Kaposvári Húskombinát és a Somogy megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat A HÚSKOMBINÁT Ú/ TERMÉKEIBŐL 1 Kóstolóval egybekötött J egésznapos bemutatót ■ tart Kaposváron, május 20-án, ma, a Kalinyin városrészben levő 365. sz. ÁBC-ben. Várjuk kedves vásárlóinkat! (158856) széinl nehéz. 9.08: Emil GiLelsz zongorázik. 9.45: Kis magyar néprajz. 9.50: Tarka mese, ku mese. 10.00: Hírek. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50: Zenekari muzsika. 11.50: Tudósítás a Honvéd Kupa nemzeközi öttusa versenyről. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Házunk tája. 12.50: Operaslágerek. 13.20: Dzsesszmelódiák. 14.19: Kritikusok fóruma. 14.29: Liitera-túra. 15.00: Hírek. íS.io: Énekszóval, muzsikával. 15.30: MR 10—14. 16.00: Útközben. 16.05: Reklám. 16.10: Könyvpremier. '16.50: Mihály András—Raics István: 1871 — kantáta. 17.00: Hírek. 17.07: Jobbért-többért. 17.32: Magyar előadóművészek. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin. 19.15: Gondolat. 20.09: Közvetítés a Norvégia— Magyarország labdarúgó VB-selejtező mérkőzés II. félidejéről. 20.50: Gyulai Erzsébet. Kalmár Magda és Mersei Miklós nótákat énekel. 21.30: Háttérbeszélgetés. 22.00: Hírek. 22.15: Sport- frírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A Capricorn együttes hangversenye a Zeneakadémia kisterméből. 24.00: Hűek. 0.10: A Bécsi Hofburgkapelle kórüs gregorián dalokat énekel. 0.25: Himnusz. 0.30: Víz jelzőszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. • 8.00: Hírek. 8.05: Stephanides Károly operettjeiből. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: Népdalok, néptáncok. 10.00: Zenedél- elött. 11.30: Hírek, u.33: A Szabó család. 12.03: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 12.30: Hírek. 12.33: Tánczenei koktél. 13.20: Műsorajánlat. 13.25: Útikalauz üdülőknek. 13.30: Színes szőttes. 13.45: Időjárás- és vízállásjelent és. 14.00: Kettőtől négyig .. . 14.15: Madarász Katalin és Gaál Gabriella ciganyda- lokat énekel. 14.30: Hírek. 14.35: Slágermúzeum. 16.0*0: Mindenki iskolája. 16.3*0: Hírek. 16.33: Útközben. 16.35: Néhány perc tudomány. 16.40: Népzenekedvelőknek. 17.10: Filmdalok. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 18.33: A Fővárosi Operettszínház művészeinek felvételeiből. 18.55: Közvetítés a Norvégia— Magyar- ország labdarúgó VB-seleitez75 mérkőzés I. félidejéről. 19.50: A beat kedvelőinek. 20.35: Hírek. 20.38: Válasz. 21.30: Popműhely. 22.15: Offenbach onerettjeiből. 23.00: Hírek. 23.15: Könnyűzene Jereb Ervin szerzeményeiből. 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű vízi elzőszolgálat. 3. MŰSOR 8.57: A kiállítótermek programjából. 9.00: Lskolarádiö. 9.30: Massenet operáiból. 10.05: Kamarazene. 11,00: Hírek. 11.05: K ö nn y ű z en e Pár i zsbó 1. 11.50: Monteverdi: IV. madrigálkötet.. 12.24: Szimfonikus zene. 13.59: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. 14.19: Operafinálék. 15.10: David Oisztrah hegedül. 16.51: öt földrész zenéie. 17.00: A véges végtelen. 17.30: Magnósok figyelem! 18.15: Híres előadóművészek felvételeiből. 19.00: Hírek. in.05: Műsorajánlat. 19.10: F’otoW Márta. 21.44: Reneszánsz kórus- muzsika. 22.07: A munka dal, 12.30—22.33: Hűek. Idojará«, MŰSOR Csiky Gergely Színház 13 órakor: EMIL ÉS A DETEKTÍVEK. V-bérLet. 15.30 órakor: EMIL ÉS A DETEKTÍVEK. L-bérlet. 19 órakor: KIRÁLYASSZONY LOVAGJA. Szekszárdon. Kaposvár. Vörös Csillag du. 5 és este 7 órakor: RIPACSOK (14).Szabad Ifjúság du. 4 órakor: UTAZÁS A VILÁG VEGÉRE, du. 6 órakor: EGY HOLLAND JÁVA SZIGETÉN I—II. Latinca filmszínház du. fél 6 órakor: FOLYTASSA. COWBOY! Mozimúzeum (Kaposvár, Kossuth L. u. 37.) du. 5 órakor: IFJÚSÁGI FILMKLUB. A mozitörténeti kiállítás de. 10—12- ig és du. 3—5-ig tekinthető meg. A BALATONI MOZIK MŰSORA: Balatonföldvár (fedett kertmozi) este 8 órakor: MONDD, HOGY MINDENT MEGTESZÉL ÉRTEM (14). Balatonlelle (fedett kertmozi) este fél 9 órakor : VÁMMENTES HÁZASSÁG (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.30: Idősebbek is elkezdhetik. . . 8.35—8.50: Iskolatév.é. 8.30: Delta. 9.15: Zenés tereiére. 10.00: Nád és mocsár. 10.55—11.45: Látogatás Kubában. 15.30: Kamera. 16.00: Hírek. 16.05: Duna- delta. 16.35: A siker talizmánja. 17.05: Reklám. 17.10: A történelem Lapjairól. 18.00: Bartók: Gyermekeknek. 18.05: Reklám. 18.10: Staféta. 16.20: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.25: Csali Lali. 18.30: Idősebbek js elkezdhetik . . . 18.35 : Reklám. 18.50: Norvégia'—Magyarország VB -s ele j tez ő 1 a bd a r ú g ó- m érk őzés. A szünetben: Esti mese. 20.45: Tv-híradó. 21.15: A tv-ze- nei klubja. 22.05: Kortársunk: Mesterházi La jós. 22.50: Tv-híradó 3. Budapest 2. 18.25: Televíziós gyermekműsorok és filmek szemléje: Kőszeg, 1981. 20.00: A választ csak a szél ismeri. NSZK—francia bűnügyi film. 21.40: Tv-híradó 2. 21.50—22.50: Olyan diák, aki dolgozik. Dokurnentumf lim. Jugoszláv tv 17.10: Magyar nyevű tv-napló. 17.45: Mi újság a tető alatt? 18.45: Szórakoztató időköz. 19.27: Ma este. 20.00 : Szabad szerda. 21.15: Arcképek. 22.15: Hangverseny a repülönap tiszteletére. Osztrák tv 9.05: Gyermekműsor. 9.35: Francia nyelvlecke. 10.05: Iskolatévé. 10.35: Ne ígéri nekem semmit! Filmvígjáték. 12.15: Teleobjektív. 17.30: Wiclde és az erős emberek. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Egy csodálatos élet. 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.15: európaiak. Film. 21.45: közvetítés az UEFA Kupa mérkőzésről. 23.15: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Mai kulturális programok. 8,27: Világablak. 8.36; Le-