Somogyi Néplap, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-10 / 84. szám

Csodaközpont a Lenin-Alleen intézeti napok Kagyatááon Koszorúzás, szavalóverseny, emléktúra HÉTVÉGI :':T« ••••,* • TAJOLO *!*%¥ fl&gk % ; -■ Ünnepélyes a hangulat a széles, nyílegyenes, a korsze­rű saalagházaktól. határolt Lenim-Allee és a Dimitrov utca sairikáin. Ezrével jönnek ide a berliniek, hogy meg­nézzék azt a vadonatúj sza­badidőközpontot, melyet a párttkontgiresisizus tiszteletére egy nappal korábbam nyitott Kiég Erich Honecker. Hoffmann úr, a szívélyes és udvarias igazgató végig­vezet áz öthektánnyi parkival körülölelt, tölgyekkel és a berliniek kedvenc fáival, a hársakkal övezett, harminc- ötezer négyzetméter alapte­rületű modern palotában. — Nemcsak a kulturális igények kielégítésére törek­szünk, inkább a sport, a já­ték, lehetőségeivel igyek­szünk becsalogatni az em­bereket — világosít fel a di­rektor, és két meghökkentő adatot említ: agg földré­szünknek e bizonyára leg­nagyobb szabadidőközpont­jáé huszonkilenc hónap alatt építették fel, a tervezéskor pedig az építészek pedagógu­sokkal, orvosokkal, pszicho­lógusokkal, jképzőmű vészek­kel együtt döntöttek. Biliárd és szauna Az épületóriás nem nyo­masztó, inkább kedélyes. A tizenhét tágas játékterem­ben gyerekek biliárdoznak, és örülnek a számtalan tech­nikai játéknak. A sarkokban kisfaatanák verik a blattot, öregurak tologatják a sakik- figurákat vagy a dámajáték bábuit. Az ifjú párok jobbá­ra a romantikus zegzugossá formált tetőszerkezet búvó­helyeit választják. A forga­lom a földszinten a legélén­kebb. A kandicioqálóifcerrnek- ben serdülő fiúcskák küzde­nek a medicinlabdáikkal, mi­közben az apukák súlyzóval a nyakukban próbálnak megszabadulni a reáiuk ra­kódott fölösleges kilóktól. A Kétévenként rendezi meg a megyei úttörőelnökség és a kisdobosvezetői szakbizott­ság a kisdobosvezetök mód­szervásárát. Most a tavaszi szünet első napján, tartották. Százötven kisdobos-rajveze- tő vett részt ezen, három munkacsoportban. Délelőtt a kisdobosok tevékenységé­nek megszervezéséről, az iskola és az úttörőmozgalom feladatairól, az osztályfőnö­ki és a rajvezetői munka összehangolásáról hallgattak meg előadást, utána három 'témakörben tartottak külön foglalkozást. Szó volt itt a kezdő kisdobos rajvezetők­ről, az önkormányzatról, a tisztségviselők képzéséről, valamint a hátrányos hely­zetű gyerekek művelődési le­hetőségeiről. Délután mód­szervásárt tartattak: a ma­gukkal hozott forgatóköny­veket, vetélkedőmintákat mutatták be a pedagógusok, és gyakorlati segítséget kap­tak a szakemberektől a kü­lönböző játékok — rongyba­bák, árny játék — készítésé­hez. Amyamyelvből és környe­zetismeretből kedden megyei szaktárgyi versenyt rendez­tek a kisdobosoknak. Itt a járási, városi vetélkedők győztesei — ötvenhatjain — mérték össze tudásukat. Anyanyelvből a Iá boái álta­lános iskola csapata, környe­zetismeretből a somogysárdi .bizonyult a legjobbnak. Az első három helyezett csapat­nak társasjátékokat, a többi gyereknek egyéni jutalmakéi, osztottak ki. Ezen a napon volt a perj­és prózamondók versenye is, ahol 18 kisdobos mutatkozott be. A zsűri kiemelte a gye­rekek szép, tiszta kiejtését, a művek megfontolt kivá­lasztását és a jó pedagógiai hatvamszemélyes szaunát a hölgyek részesítik előnyben. Az 1200 négyzetméteres já- tékcsamokban bárki megta­nulhatja — csekély összegért, szakemberek segítségével — a labdajátékok alapelemeit, a tornacsarnokban. pedig óránként egyetlen márkáért használhatja valamennyi szert a látogató. Nem kevés­bé népszerű az ezer négy­zetméteres fedett korcsolyát pálya. Az egészségügyi ta­nácsadást mindenki ingyen veheti igénybe. Sport, minden mennyiségben Az igazi attrakció mégis az uszodák sora- Látására az is meglepődik, aki tudja: az NDK-ban rendelet írja élő, hogy mindéin, új lakó­telepen uszodát kell építeni. A csodaközpont tervezői egyetlen korosztályról sem feledkeztek meg. A kis ..to­csogóban” még önállóan jár­ni sem képes apróságok gya­korolhatják a kéz- és láb­tempókat. Odébb kisiskolá­sok ébresztenek reményt a kíváncsi tömegben: Cornelia Ender és Roland Mathes utódlása nem okoz gondot. A nagy medencében több­nyire felnőtt hölgyek fára­doznak, alakjukat csinosít­ják. És van itt medence mű- ugróknak, mellette pedig hullámfürdő. Annak sem kell szégyenkeznie, akinek vízijártassága csekélyke. Egy ft órás úszóokitatás díja felnőtteknek huszonöt, óvo­dásoknak és kisiskolásoknak tíz márka. A séta és a jegyzetelés után. töprengve szállók le a villamosról az Alexander - platz közelében, rágyújtok, körülnézek, s rádöbbenek: ameddig a szem ellát, raj­tam kívül, senki sem do­hányzik az utcán. fölkészítést. E vetélkedőn, nem volt vesztes: valameny- nyien könyvjutalmat kaptak, a legjobbak pedig hangle­mezt. A Röpülj, páva! vetélkedő, sorozat egyik adásában deb­receni fiatalok karádi gyűj­tésűként adtak elő dalban egy népmesét. A hozzáértők körében máig is vita folyik arról, hogy valóban Karó­don, vagy esetleg Törökkop- pányban keletkezett a vízi molnár meséje. Az alábbi történet italán segít fényt de­ríteni erre. Már régebb óta tudom, hogy. Törökkoppányban élt egy olyan ember, aki szer e- tett verseket, dalokat iro­gatni, és sok népdalt tudott. Egy éve annak, hogy el­mentem ennek a bácsinak a dédunokájához. Sajnos csak géppel írt verseket tudtak mutatni. De előhoztak né­hány nagyon régi, nemzeti­színű szalagos, Pátria hang­lemezt ezzel a felírással: Tö- rökkioppányi népdalok. A Magyar Rádió és a Néprajzi Múzeum gyűjtése. Föltettem a régi lemezjátszómra. Áhí­tattal hallgattuk a régi da­lokat, azoknak a hangját, akik már rég nem élnek. Holcz György, Györki György, Árvái Pálné és Sü­megi Janosné énekelték. Tö- rökkoppanvban jól emlékez­nek rájuk, hiszen a rokonaik ma is élnek. A dalokat 1938-ban vették lemezre, Árvái Palné unoká­ja pontosan emlékezett rá. Györki György egy éirde- kes népdalt énekelt és furu­lyázott. A többi dal érthe­Nagyatádon a József At­tila kollégiumban nyitották meg az intézeti napok XII. rendezvénysorozatát. Jólle­het, szünidő van, ennyi diák még nem volt egyszerre a kollégium épületében: 380- an érkeztek az ország kü­lönböző tájairól, hogy kö­szöntsék a költészet napját és a tizedik születésnapját ünneplő várost. Az egri, a székesfehérvári és a buda­pesti József Attila kollé­gium képviselői már szer­dán este megérkeztek, s tegnap reggel beállítottak Somogy középiskolai és szakmunkásképző kollégiu­mainak diákjai. Dezső Lászlóné, a városi tanács művelődésügyi osz­tályának vezetője nyitotta meg a diáknapókat; beszé­dében emlékeztetett, arra is, hogy ez a rendezvény is kapcsolódik a forradalmi if­júsági napokkal kezdődött ünnepségsorozathoz. Ezután a kollégiumok képviselői megkoszorúzták az intézet előtt álló József Attilai-szob- rot, majd kezdetét vette a diákok versengése. Elsőként a városi . emléktúrát» tartot­ták meg; az utcákon a szo­borparkig tíz állomás várta a csapatokat, s mindegyik­nél a várossal kapcsolatos kérdésekből vizsgáztak. A vendéglátók • figyelmességét tő volt, de ez az egy nem. Hogyan is lehetne érthető, hiszen csak ez a két szó: „Tangor” és „Andapdóri” szerepel csupán a szövegé­ben. A dallamban valami le- szültség érződik. Mind gyor­sabb és hangosabb a két szó éneklése. Sokat érdek­lődtem e két sízó jelentésé­ről, a dallamról, de pontos felvilágosítást nem kaptam. Egyelőre félretettem ézt a dalt, de nem véglegesen. Sejtettem, hogy van- vala­milyen mondanivalója. Indí­ték nélkül nem keletkezik ilyen dal. Vártam türelme­sen. A közelmúltban megkér­deztem Bódi Ferenc 74 éves nyugdíjas boltvezetőt, ismer­te-e a négy népdalénekest, aki 1938-ban a rádióban is szerepelt. Természetesen ■igen. Sőit, Györki György egy mesét is mondott nett. Ez csak egy közbeszúrt mon­data volt, de fölfigyeltem rá. A beszélgetést folytattuk, közben járt a magnó. Egy­szer visszakanyarodtam Györki ' György meséjére. Kértem Bódi Feri bácsit, mondja él. Szívesen vállal­kozott rá. Élt régein Törökkoppány- bam egy egyedül élő vizes molnár. Kint lakott a falu szélen. A rászorulóknak gyakran adott kisebb-na­gyobb kölcsönöket. Volt olyan eset is, hogy a sze­mutatja, hogy mindenki időben kézbe < vehette a Nagyatád című könyvet, így nem okozott gondot a fölké­szülés. A szavalóversenyt is teg­nap délelőtt tartották; min­den résztvevőnek egy József Attila-verset és egy szaba­don választott költeményt kellett elmondania. Délben húsz kollégista autóbuszra szállt és Balatonszárszóra ment — hogy koszorúval tisztelegjenek a nagy költő emléke előtt. Délután a sportolóik vették birtokukba a pályákat: női és férfikézilabdában, kispá­lyás labdarúgásban verseng­tek Este lángok lobbantak a kollégium udvarán: a há­romszáznyolcvan kollégista. tábortűzzel köszöntötte a KISZ közelgő kongresszusát. Itt Horváth Ferenc, a városi KISZ-bizottság titkára mon­dott ünnepi beszédet, a fia­talok pedig ifjúsági dalokat énekeltek. Ma reggel folytatódnak a nagyatádi versenyek. A sportban a döntőket játsszák le, majd a művelődési ház­ba vonulnak a kollégisták. Ott a szavalóverseny győzte­sének bemutatkozása és a nagyatádi kollégium irodal­mi színpadának műsora után adják át a győzteseknek a díjakat. gényektöl nem kapta vissza. Talán nem is kérte. A ka­matot azonban megfizették a gazdagok. Egy este már jó későre járt, amikor kopogást hal­lott a molnár. Ajtót nyitott. Beengedte az idegent, aki fegyveresen pénzt követelt. A molnár hallotta, hogy a lápaíői erdőben egy betyár tanyázik, Savanyú Jóska a neve. Hát ő jött el. A mol­nár nem volt gyáva ember, és erő dolgában sem kellett segítséget kérnie. Azonban a fenyegető fegyveres betyár óvatosságra, meggondolás­ra késztette. Tudta, hogy ha a pénzt odaadja, akikor is agyonlövi, nehogy kitudód­jon a dolog. Ezért kérte szé­pén a betyárt, hogy elda­lolhassa és elfurulyázhassa kedvenc dalát. A betyár be­leegyezett. Legalább pihen adóig, és egy jó dalt is szí­vesen meghallgat. A molnár pedig rákezdte előbb dallal, majd furulyával: Andóri, Andandóri. Ezt a két szót ismételgette megállás nél­kül, Majd furulyázta mind hangosabban és gyorsabban. A betyár már kezdte unni, de nem szólt, mert megen­gedte. Art nem tudta, hogy a molnárnak van két hatal­mas komondora. Az egyik neve: Andóri, a másiké: Andandóri. Ez a két hatal­mas kutya kint aludt a kis­kertben, az ablaik alatt. Az első énekhangra felébredtek. Ismét újabb gyereknézők ismerkedhetnek Collodi me- 1 séjének fabábujával, a lel­kes kis lénnyel, Pinokkióval a Magyar Televízió jóvoltá­ból: szombaton délelőtt tíz órakor ugyanis újra láthat­juk a képernyőn. A kapos­vári Csiky Gergely Színház „klasszikus” gyérmekpro­t dukciója ez. Pinokkiót Po­gány Judit Jászai-díjas szín­művész alakítja — ő látha­tó a képen a Gepettót játszó Caray Józseffel. Játszik még az Ascher Tamás rendezte darabban Csákányi Eszter, Lukáts Andor, Gőz István, ifj. Mucsi Sándor és Tóth Éva is. Barcsról Tasnádi Éva tu­dósított bennünket a műve­lődési központ hétvégi prog­ramjáról. Ebből idézünk: va­sárnap 19 órától B. Tóth László, a Magyar Rádió munkatársa szórakoztatja lemezeivel a fiatalokat. S egy előrejelzés: hétfőn 17 árától Foci-nosztalgia cím­mel három filmösszefoglalót vetítenek régi nágy mérkő­zésekről. Siófokiéi a Dél-balatoni Kulturális Központból ér­kezett meghívó ma 15 órá­ra: Ábrán Zoltán festőmű­vész kiállítását dr. Szíj Re­zső művészettörténész nyitja meg. A festmények .május 3-ig láthatóak, kedd kivé­telével naponta 10—12 és 13 —18 óla között. Bálint Ist­ván grafikái ugyanott te­kinthetők meg, az emeleti galérián. Ezt a kiállítást szintén ma nyitják meg, 15 óra 30 perckor. Nagyatádon a Gábor An­dor Művelődési Központban ma délelőtt tíz órától mű­sorral zárulnak a kollégiumi napok. Holnap 18 órától Csikvár József, a megyei és rögtön tudták mit kell tenni. A ház fala tömés volt. A két kutya elkezdte a ház falát kaparni, hogy átfúrja. Azért kellett az éneket és a furulyát hangosítani, hogy a betyár meg ne' hallja a kaparást. A két kutya végre áttörte a falat és lekapta a betyárt. A molnár megmenekült. De bogy a betyárral mi tör­tént, azt már Bódi Feri. bá­csi nem tudta. Nagyon megörültem ennek a mesének, hiszen magyará­zatot kaptam arra a furcsa népdalra. Érdekessége az, hogy a mese éppen attól az embertől ered, att ezelőtt 43 évvel énekelte a rádió­ban. Ezzel a történettel nem azt akarom bizonyítani, hogy az ének és a molnármese kizárólagosan törökkoppá- nyi eredetű. Tudvalevő, hogy a népdal és a mépmonda szájról szájra terjed. Főként rokonlátogatás, házasság révén jut el a környező fal­vakba. Aztán kibővül, szi- nezödik es száll aparól fiú­ra. Eredetét lehetetlen pon­tosan megállapítani. így van ez a vizes molnár mesével is. így nem is érdemes vi­tatkozni azon. hogy Karó­don vagy Törölk'koppámyban keietkezett-e a mese, illet­ve a dal. Egyforma esélye van erre mindkét falunak. Bősze Gábor művelődési központ főelő­adója táncházait vezet. A nagyatádi gyermekkönyvtár­ban ma 9 órakor vensmon» dóverseinyt rendeznek a köl­tészet napja alkalmából. Ma 17 órakor egyébként — mint már hírt adtunk róla — Szabados János kaposvári Munkácsy-díjas festőművész kiállítása nyílik meg a mű-' velődési házban. Mészáros Balázs, a megyei múzeumok igazgatója méltatta a kiállí­tott műveket. Lábodon az Univerzum if­júsági klubban holnap Dom­bi József lemezlovasi minő­ségben vezényli a diszkópa­rádét. Nagykorpádon költők könyveit rendezik kiállítás­sá a könyvtárban a költészet napja alkalmából, Rinyabe- senyön Simon István költé­szetéről hallgatnak előadást az érdeklődők. Húsvéti/ játszóházat ren­dez a gyerekeknek nolaap lü órától a kaposvári Killian György Ifjúsági és Úttörő- művelődési Központ. Lesz tojásfestés, tojáspackolás __ I tt ia Lható egyébként a somogyi képzőművészeti tár­lat, a Munkásmozgalom — munkásművelődés című ki­állítás, illetve a tizenkilen­cedik országos ifjúsági Lé- lyegkiállitás. Irodalmi mű­sort rendeznek ma 15 óra­kor a költészet. ünnepe al­kalmából a városi könyvtár­ban. A Petőfi emlékkönyv- tárban Tájak, korok, mú­zeumok címmel kezdődik program az ifjúsági klub tagjai részére. Ugyanitt Jó­zsef Attila műveiből kiállí­tást szerveztek. A kaposvári mozik közül a Vörös Csillagban két .filmet is játszanak. A korai előadá­son a Start két keréken cí­mű színes, szinkronizált ame­rikai alkotás szerepel. A másik film az Egy másik férfi és egy másik nő című színes, szinkronizált a me -i- kai—francia alkotás, Claude Lelouche munkája. Ez két részes. A Szabad Ifjúságban a délutáni vetítésen Munchau­sen báró csodálatos kaland- . jaival ismerkednek majd a fiatalok és a rajzfilmek ked­velői. Az esti két előadáson Jean Paul Belmondöval a főszerepben a Félejem a vá­ros felett című színes fran­cia—olasz krimi ígér izgal­mat. A Latinca mozi hétvégi programja a Férj és feleség című lengyel film, 16 éven. felülieknek. ' Lapzártakor érkezett: a bogiári Vilkár Béla művelő­dési házban 13-án vendég­szerepei a Népszínház társu­lata. Délután 15 órától a gye­rekeknek Stanislaw Lem-no- vellákat ad elő a bábtársu­lat Malgot István átírásában, rendezésében Kalandok a világűrben címmel. Este Bí­ró Lajos háromfelvonásos színművét, a Sárga liliomot játsszák. Ezt Patrik József rendezte. A főbb szerepeket Eszes Sándor, Beregi Péter, Réti Szilvia, Szigeti Géza, V.ereczkey Zoltán, Szőke Pál alakítja. A történet 19K2-ben játszódik, kisvárosban. A frivol és unatkozó főherceg — ha csak egyetlen éjszaká­ra is — a „sárga liliomot” akarja: Juditot, akit bátyja, a politikus zsurnaliszta a zárdából vett magához... SOMOGYI v NÉPLAP I/fn^yel And rás Versmondó kisdobosok Kittenberger-emlékkiáilítás ^ Természettudomíinyi Múzeumban mutatták be a Kitten- berger Kálmán születésének 10«. évfordulója tiszteletére rendezett kiállítást. Képünkön: vadászatának kellékei és eredmény« (MTl-fotó — Ruzsonyi Gábor felv, — KS) Hol keletkezett a vízi molnár meséje? Két község vallja magáénak

Next

/
Thumbnails
Contents