Somogyi Néplap, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-08 / 82. szám
A meggyőzés az *1*8 Ne formákban gondolkodjunk Holnapi vezetők Lehetővé teszik a közösség ellenőrzését Nem szokványos értekezletet tartattak a napokban a Kefe. és Műanyagipari Vállalatnál. Azokat hívták ösz- sze, akikre vezetőként számít a vállalat. Ezen a káderértekezleten harmincnyolcán vettek részt. A vezetők név szerint értékelték az eddigi munkát. Elmondták azt is, hogy milyen munkakör betöltésére tartják alkalmasnak az illetőt, és közölték, hogy a következő években milyen, állami vagy politikád végzettség megszerzését várják el tőle. A tanácskozáson nem volt hozzászólás, vilta: a tényeket mindenki tudomásul vette, a kötelezettségeket vállalta. A résztvevők jó hangulatban távozták a teremből: a következetes, nyílt káderpolitika megnyilvánulásának minősítették a tájékoztatót Hi-' vatalos vállalati fórumon hangzott el a társadalmi szervekkel egyeztetett értékelés. A résztvevők nemcsak azzal vannak tisztában, hogy rájuk miként számít a vállalat, hanem tudják azt is, hogy kollégáik közül kiket tart irányításra alkalmasnak a vezetőség. Mindehhez hozzá tartozik még a kötelezettség is: azért, hogy új beosztást kapjanak, más munkakörbe kerüljenek, tanulniuk kell. Azzal, hogy ezt előírta a vállalat, kötelezettséget is vállalt a tanulás feltételeinek biztosítására. A módszer, melyet a Kefe- és Műanyagipari Vállalatnál alkalmaztak, még egyáltalán nem általános. Az sem valószínű, hogy ez az egyedüli helyes megoldás. Azt azonban jelzi, hogy igény van a vezetők kiválasztásában, nevelésében a demokratizmus növelésére. Előnyére válik ez az embernek és a közösségnek is. Az irányítók munkája — feleljenek csupán néhány tagú brigádért vagy egy egész üzemért — akkor lehet eredményes, ha tudatosan készülnek rá. Ezt segíti a vállalat, amikor megismerve dolgozóinak képességét, rátermettségét, tudatosan készíti fel őket a nagyobb, bonyolultabb feladatra. A tanulásra fordított idő és energia akkor kamatozik igazán, ha a vállalat érdekeinek, profiljának megfelelő a képzés, ha olyan ismerethez jut az ember, amely későbbi munkakörének ellátását jól segíti. A nyílt, őszinte káderpolitika, az előrelátás ösztönöz erre. A módszer, ahogy a vezetőjelöltekkel közlik a vállalati elképzelést, szinte mindenütt más. Van azonban egy közös vonásuk ezeknek a „jelzéseknek”; megerősítik azt, akit vezetői, irányítói posztra jelöltek, és lehetővé teszik a közösség fokozottabb ellenőrzését, véleménynyilvánítását munkájával, magatartásával kapcsolatban. A káderpolitika elvei világosak. A vezetőkkel szemben támasztott hármas követelmény is közismert. Az elvek valóra váltása, a kiválasztás, a felkészítés módszerei azonban változatosak. A bevált módszerek melleit érdemes odafigyelni az új kezdeményezésekre is. És mint’ a Kefe- és Műanyag- ipari Vállalat esete bizonyítja, érdemes kutatni az új megoldásokat. Az értekezlet — ahol közlik a vállalati döntéseket — csak megnyilvánulása, összegezése vagy elindítója egy állandó folyamatnak, amelyet úgy hívnak, hogy a jelölteikkel való fokozott törődés. Dr. K. L Érdekes vitának voltam tanúja legutóbb az SZMT elnökségének ülésén. A szakszervezetek és a tanácsok együttműködését értékelték. S nyilván arra is szükség volt ennék kenetében, hogy a közös munka módszereit szintén mérlegre tegyék. Egy javaslatot tartalmazott az írásos anyag, hogy a megyei tanács szakigazgatási szervei és az ágazati-iparági megyei bizottságok ne kössenek külön megállapodást, hanem évente egyezzenek meg a közös tennivalókban. Ugyanakkor az értekezletek számának csökkentését is ajánlották, elsősorban a személyes kapcsolatok, a szükség szerinti gyors telefonok kihasználásának lehetőségét szorgalmazva. Elsősorban az tetszett a vitában, hogy a pedagógusok, az egészségügyiek, a közalkalmazottak megyei bizottságának titkára a formák változatossága mellett tette le a voksát. Érvekkel, példákkal bizonyították, hogy az ügy szempontjából szükség van az írásos megállapodásra ott, ahol a szakmai felvilágosításban is sok a tennivaló. Az elnökség tagjai egyetértettek ezzel, hiszen az általános javaslat nem zárja ki az indokolt kivételeket sem. Az együttműködés a megye lakóinak, a szakszervezeti tagoknak az érdekét szolgálja, s a cél a fontos. A szakszervezet is legyen részese a döntéseknek, képviselve a dolgozók véleményét, kérését, ajánlását, majd pedig a határozatok meghozatala után mindenkit mozgósítson a megvalósításra. Az ülés a legcélszerűbb formáknak adott zöld utat. Az alapszervezetek tevékenységével kapcsolatban is elhiangzott előtte néhány megszívlelendő észrevétel. A SZOT egyik osztályvezetőhelyettese részt vett az ülésen, s felhívta a figyelmet egy veszélyre: a kategóriákban való gondolkodásra. Amikor valamilyen fontos feladat áll a mozgalom előtt, mint most a bizalmiak munkájának jó megsizervezése, előfordul, hogy az egész helyett csak a részfeladatokról beszélnek. Most ilyen „sláger” a bizalmiak jog- és hatásköre. A felszólalásokban, az üzemi gyűléseken erről beszélnek. Valóban fontos, hogy a bizalmiak megismerjék e jogkört, sót a gyakorlatban is hatásosan alkalmazzák. A szakszervezeti munka azonban ennél sakkal több, erről sok szó esett a magyar szakszervezetek kongresszusán is. Aki hajlamos arra, hogy kategóriákban gondolkozzon, az a sok ismétlés miatt megfeledkezik például arról, hogy vannak jóval fontosabb politikai és mozgalmi eszközök, így például a meggyőzés, a példamutatás, az ösztönzés. A szakszervezetek sokat tehetnek azért, hogy minden területen megvalósuljon a párt politikája. Határozataikban ez megtestesül; elsősorban a munkahelyen van arra szükség, hogy megmagyarázzák a tagoknak, miért döntöttek így, mit várnak a tagoktól a mozgalmi tevékenységet, a mindennapi munkát illetően. Jogosan A hetvenes évek elejéhez képest csaknem hétszeresére nőtt az iparban a külföldi licencek vásárlására fordított összeg. A műszaki fejlesztésben minden tizedik, forintot licenc vételre költik a vállalatok. Ennek ellenére — amint azt a Minisztertanács nemrégiben megállapította — a fejlődés üteme elmarad feladatainktól. A li- cencgondok okairól a kormány tudománypolitikai bizottságának titkárságán tájékoztatták az MTI munkatársát. A licencforgalom élénkülése csak a hatvanas évek utolsó éveihez képest nagy eredmény. Gazdasági helyzetünk és a hazai kutatóbázis kapacitásának ismerete alapján a licencvásárlásokra fordított összegnek a 2— 2,5-szerese volna indokolt. A hozzánk hasonló adottságú ipari államok példája is ezt mutatja: náluk 1,5—3 -szór' többet fordítanak külföldi ismeretek vásári ására, mint hazánkban. 1977-ben kormányhatározat született a korszerű külföldi eljárások gyors bevezetésére* eredményes honosítására, de gyökeres változás nem történt. A vállalatok túlságosan óvatosan kezelik a licencvásárlásokat, igaz, forrásaik is megcsappantak, egy-egy eljárás bevezetése viszont beruházást is igényel. A gondokat növeli, hogy a kutatóintézetek még nem eléggé kapcsolódnak be a megfelelő licencek kiválasztásába, a megvásárolt eljárások továbbfejlesztésébe. Gyakori, hogy a vállalatok nem végeznek kellő, gazdaságossági számításokat és a műszaki fogadóképességet sem mérik fel. Rendkívül lassú az idegen ismeretek meghonosítása. A licencek egyébként sem a legkorszerűbb ismereteket képviselik, hanem a három-négy évvel ezelőttieket, mert a világ szellemitermék-piacán érthetően sohasem a legújabb eljárást kínálják megvételre. A magyar vállalatok általában hétéves ismereteket vásárolnak, ezeket átlagosan 3— 5 év alatt honosítják meg, így aztán, mire termék lesz egy-egy technológiából, már kevésbé versenyképes. Ha a lehetőségek kihasználásához képest nagy is a lemaradás, a licencvásárlások nyomán bevezetett technológiáik, illetve gyártott termékek piaci sikere általában nagyobb, mint a csupán hazai szellemi termékekre ala- pozottaké. Ennek oka, hogy a licenced időt, energiát, kockázatot, esetleges kudarcot takarítunk meg. Mivel a licencvásárlás elvileg a vállalati fejlesztési stratégia része, a licencforgalom irányítása, koordinálása feltételezi a széles körű piaci informáltságot, * folyamatos piacelemzést is. Emellett az információcserék vállalatközi megszervezése is irányítói feladat, mivel a li- cencförgalom a hazai vállalatok közötti szellemiter- rnék-forgalmat is jelenti, ami azonban jelenleg még nagyon ritka., A hazai műszaki ismeretek külföldi, eladása ma már nem elsőrendű cél. Csak akkor kerülhet rá sor, ha az itthoni széleskörű elemzés azt mutatja, hogy valóban a licenceladás a leggazdaságosabb módja szellemi termékeink hasznosulásának. ostromolja a tagság egy része a szakszervezeti vezetőket, hogy túl sok a papír, inkább a bevált mozgalmi módszereket alkalmazzák, többet beszélgessenek a munkásokkal a gépek mellett, ismerjék meg eredményeiket, gondjaikat, hallgassák meg, javaslataikat, s továbbítsák illetékes helyekre. Mindebből következik, hogy a bizalmiak jog- és hatásköréről akkor legyen szó, amikor az érdekvédelem e jogi eszközéne van szükség. Az élet számtalan területén esünk ilyen hibába, ezért tartom tanulságos útmutatónak mindezt azoknak, akik akár bizalmiként, akár más tisztségben tevékenykednek. A formák ugyanis nem lehetnek fontosabbak a célnál! Lajos Géza Fejes saláta és retek Megkezdték a fólia alatti fejes saláta és retek szedését, szállítását a nagybajomi termelőszövetkezet kertészetében. A Zöldért-nek hatvanezer fej salátát szállítanak Kaposvárra, a retket a környéken adják el A hangnem súlya H a ».szemét-ügynek« jelzem mai témámat, az nem minősítést fejez ki. Csupán azt jelzi, hogy a szemétről, illetve a tisztaságról lesz szó. A közelmúltban egy boglárlellei qajtóankéton rokonszenves észrevételt hallottam. Arról szólt, hogy milliók nélkül is lehetne köz- tisztaságot > teremteni, ha a lakosság — úgy, mint régen — nemcsak a »tisztaszobát«, hanem a járdát, az útpadkát, az árkot is rendben tartaná. (Hát még ha nem szórná el a szemetet, a csikket, a selyempapírt az utcán ...) Egyetértettünk. Olvasónk véleményét azonban mégis egyoldalúnak éreztem. Nem kellett soká várni, hogy a »másik oldal« kézzelfogható (és talán még általánosabb) bizonyítéka jusson el hozzám. „Micsoda dolog az, hogy nem viszik, el a szemetet! Hogy senki sem törődik a város utcájának tisztaságával. Miért van akkor a »városgazdálkodás«? És miért fizetünk szemétpénzt, ha tőlünk várják, hogy rend legyen?” A két vélemény között van az igazság. Azaz.: bármilyen anyagi és egyéb erőfeszítés árán is képtelenség rendet, tisztaságot tartani, esztétikus környezetet teremteni a megyében a lakosság részvétele nélkül. És a lakosság kiteheti a lelkét, akkor sem változik meg gyökeresen a hdy- zet, ha a hivatalos — és erre illetékes — szervek, vállalatok, költségvetési üzemek nem látják el jobban feladatukat, mint eddig. A párhuzamból az is kiderül, hogy nem lehetünk elégedettek környezetünk tisztaságával. Ezt egyébként mindenki szóvá testi Somogybán. Az is, aki sokat fáradozik a tisztaság megteremtéséért, és az is, aki ömlesztve szórja háztartási és egyéb szemetét a járdára, az útra, a virágos kertekre, az út menti árkokba. Nem hallgathatom el — hiszen eredményeinknek magam is örülök —, hogy 1979-ben »megmozdult a föld«. Észrevettük, hogy elborít bennünket a mocsok, ha nem intézkedünk sürgősen. Akkor egy nagy, látványos akció indult, talán tudják: megyei vezetők sora brigádokba osztva ellenőrizte a tisztaságot. Túlzásnak éreztem. De eredmények születtek. Mi ugyanis mindig rendet tudunk tenni, ha jön valaki... És akkor előre tudták a falvakban, hogy mikor érkezik a »brigád«. 1980-ban már csak a »második vonal« ment ellenőrizni. Osztályvezetők és attól »lejjebb«. Nem kajámságból mondom, de kétségtelen, hogy szembetűnően jobb volt a szemlék eredménye, mint az előző évben. Mégis három évre volt szükség ahhoz, hogy belássuk: nem a látványos kampányok, a szemlék, hanem a konkrét intézkedések vezetnek célhoz. És ezek közül most jó néhányat felsorolhatnék. Nem teszem, csak annyit mondok el, hogy a figyelem — amely sokszor milliókban, máskor döntésekben, intézkedésekben nyilvánult meg — csakugyan a köztisztaságra irányult. Ez már valami. 1981-ben — úgy hallottam — megszűnik az irányított köztisztasági ellenőrzés. Lássuk be, ez a legcélszerűbb módszer. Azaz mindenki ott feleljen a tisztaságért, rendért, ahol él és dolgozik, ahol az élet minden, mozzanatáért — a. bizalom alapján — felelősségiét vállalt. Mert ugyebár miért ne ellenőrizhetnék a járások, a városok, a községek önmagukat, és miért ne teremthetnének rendet »odahaza« anélkül is, hogy bejelentett látogatókat várnak? K ét élményemet szeretném megosztani önökkel. Nemrég Hollandiában jártam. A magyar nagykövet rezidenciáján egy levelet mutattak, melyet a polgár- mester írt a lakókhoz. Tudni kell, hogy Wassenar egy 33 ezeres kis kertváros, ahol a leggazdagabb emberek élnek Hága közelében. Milliomosok, bankárok, gyárosok, és itt vannak a követségi rezidenciák. A levél — ha szabad így mondanom — szuper udvarias hangvételű, és közös cselekvésre kéri föl a tisztelt lakót. >>Szíveskedjék együttműködni velünk, hogy a hulladékot gazdaságosan tudjuk felhasználni Hollandia érdekében.« A kiindulási alap tehát nem is a tisztaság, hanem a takarékosság. A polgármester együttműködést kér, és nem utasít. Esze ágában sincs "a hatóság« nevében föllépni. Segíteni akar és partnereket keres. Azt mondja: »Az üvegeket ezután ne'a szeméttároló kukába, hanem az üvegkonténerekbe szíveskedjék dobni, amelyeket az utcasarkokon helyeztünk el. (!) A papírért küldenek szállítókat önökhöz a különböző klubok és jótékonysági szervezetek. Ne vesszen kárba., kérem, hogy ne égessék el. A kerti és konyhai hulladékokat ne dobják a szeméttárolóba. Kár lenne érte.« És mellékel a polgármester egy négyoldalas nyomtatott útmutatót, amelyből a laikus számára is kiderül: hogyan lehet a hulladékból komposzttrágyát készíteni. És leírja: ha nincs szüksége komposztra, szíveskedjék felajánlani a szomszédjának. Ha nekik sem kell, akkor a hét minden napján értesítheti technikai szolgálatunkat, amely kocsit küld önhöz a hulladékért. Műanyag zsákot ingyen adunk hozzá. S ha nagyobb mennyiségű szemetet akar elszállítani, reggel 9-től 16.30-ig hívhatja a következő számot. Egy mázsa szemetet 10 guldenért elszállítunk. És még hozzáteszi: »Ha segít nekünk, akkor tiszta lesz a város, és eszményi környezetben élhet.« Nemrég »Kaposváron jártam-«. (Itt élek vagy ötven éve.) A városgazdálkodási vállalat 9 pontban sűrítve közölte a városi tanács 1/1979. sz. rendeletét. Háromszor olvastam benne, hogy mit nem szabad; háromszor, hogy mi kötelező és mi a kötelességem; kétszer, hogy nekem kell megtennem, s hogy miről kell gondoskodnom. Hogy a tanács ilyen határozatot hozott? Jó. De hogy egy szolgáltató vállalat a hatóság nevében lépjen föl és kötelezzen engem arra, hogy fizessek neki, ráadásul csak tőlem követel, és maga — írásában — semmit sem vállal, ez úgy gondolom, felháborító. így nem juthatunk egymással dűlőre még akkor sem, ha milliókat költ az állam különböző gépek beszerzésére. A köztisztaságban a hangnemnek, a partneri viszonynak súlya van. (Nem mintha másutt nem lenne!) De menjünk tovább. Sok igazán hasznos, célszerű intézkedés történt az utóbbi években. A különbé:» köztisztasági őrjáratokról, lomtalanítási akciókról (évente egyszer!), a sikerekről rendre beszámoltunk Azt is tudjuk már, hogy az oktatási, az egészségügyi intézmények környéke nagyjából megfelel a követelményeknek, s hogy a tsz-ek, áfész-ek, a kereskedelem általában igencsak adósunk. Nevetséges például, hogy Kaposváron a Május 1. utca járdáját más vállalat takarítja, mint az utat. így azután egymásnak szemetelnek. De most már minden településen kijelölték a szemétlerakó telepeket. Ez eredmény. Vajon ki tud róluk? És elviszi-e még egyszer a szemetet az a gépkocsi-tulajdonos, mondjuk a marcali telepre, akinek mindenáron föl akarták számolni a szemé tkezel ési diiat" T udom, a szeméttelepek kialakítására már mindenütt van, fönntartásukra viszont sehol sincs pénz. Pedig ki kellene válogatni az értékesíthető anyagokat (és nemcsak a guberálóknak!), el kellene földelni az értéktelen hulladékot. 1979-ben még úgy volt, hogy a VI. ötéves terv időszakára 273 millió lesz a megye költségvetéséből köztisztaságra fordítható pénz Ma a 21 milliónál tartunk. Érthető. Épp ezért van óriási szerepe a megfontoltságnak, a lakosság jó szándékú együttműködésének. De legyen végre »valaki«, akivel együtt lehet működni... Mindezt csak bevezetésnek szántam. Ne vegyék zokon, ha már holnap egész oldalas összeállításban, s azután gyakran foglalkozunk majd e témával. Jávori Béla Licencvásárlás, hasznosítás
