Somogyi Néplap, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-23 / 94. szám
Egymás rovására nyaralunk? Kis Kedd vonalban Jelszó: Emil J ó Ideje tart, időnként elcsendesül vagy éppen ellaposodik, majd újra felélénkül — mint' az utóbbi hetekben is — a szociálpolitika körüli szakmai vita. Nem kevesebbről van szó, mint az alapelvekről. Másképpen fogalmazva: vajon szociális jcllegü-e az a szociálpolitika, amelyet évtizedek óta annak hiszünk és vallunk? Az egyik munkahelyen teniszpályák, úszómedence, kozmetikai szalon, mosoda vagy — a „fajsúlyosabb” szolgáltatások közül — hegyi és vizparti üdülők, halász- és vadásztanyák, egy kisváros számára is irigylésre méltó lakásépítkezések. A másikon jobb esetben is csupán néhány bérelt szoba vagy sebtében felállított faház nyaraló gyanánt; néhány rozzant zuhany, vagy tucatnyi bádoglavór egy félreeső sufniban, öltöző- és fürdőként. Ilyen szélsőségek jellemzik a munkahelyek szociális szolgáltatásait. A luxus és a szegénység közötti középúttal persze gyakrabban találkozni, de ellentmondások és aránytalanságok szinte mindenütt fölfedezhetek. Már az sem biztosi, hogy az átlagosnál magasabb színvonalú szociális szolgáltatást nyújtó vállalatok' az anyagilag tehetősebbek, a szerényebbek viszont minden esetben a szegényebbek közé sorolhatók... Valószínűleg igaz, hogy egy vállalatnak könnyebb és talán „hasznosabb” is „béren kívüli juttatásban” részesítenie a dolgozók meghatározott körét, mint bérük emelésére törekedni. Többek között ezért sem biztos, hogy általában azok a vállalatok nyújtanak átlagon felüli szociális ellátást, ahol ezt a dolgozók érdekei megkívánják, vagy ahol a vállalat eredményei ezt lehetővé teszik. E feltételezés megalapozottságára utal, hogy — minden idevágó felmérés, vizsgálat és kutatás szerint — éveik óta gyorsaob ütemben, növeltszik. az egy főre jutó vállalati szociális ellátás értéke, mint a munkások és az alkalmazottak havi átlagkeresete, illetve jövedelme. A munkások számára persze tökéletesen mindegy, hogy a vállalat szociális tevékenysége mögött valójában milyen szándék húzódik meg. Az elosztás aránytalanságait azonban észreveszik és szóvá teszik. Mindhiába : a munkahely nem tehet mást, mint hogy válogat, differenciál. Érdem szerint osztja el a szociális támogatást. A dolgozók egy részének ad, másoktól megtagad, attól függően, hogy kiket tart fontosabb, hasznosabb munkatársaknak. Logikus és érthető magatartás, egyetlen szépséghibával: a differenciáltan szétosztott szociális támogatás anyagi alapjait a vállalat valamenyKísérlet Segesden Pedagógusok a közművelődésben Az oktatási és közművelődési intézmények összevonására — természetesen egy- egy településen belül — megyénkben négy helyen került sor az elmúlt években: Mer- nyén, Segesden, Homok- szentgyörgyön és Sávolyon. Az ilyetén létrejött közös irányítás — a komplex intézmény munkájának összehangolása — kísérleti szakaszban van, hiszen a feltételek nem egyformák, A gyakorlat változatosságát a tanácsi irányítású közművelődési és közoktatási intézmények személyi összetételében, tárgyi feltételeiben kell keresnünk. A kísérletről elöljáróban még el kell mondani, hogy nyomós, érv szól az egységes oktatás és közművelődés megteremtése, az intézménytípusok egymást segítő és kiegészítő, gazdaságos működése mellett. Hol tart jelenleg „a komplex” — (így nevezik a „beavatottak”) —, vizsgálódtunk Segesden, ahol 1973- ban vonták össze az intézményeket. Az iskola igazgatónője — a komplex intézmény irányítója — pedagógiailag indokoltnak látszó felelettel mintha el akarta volna vágni a beszélgetés fonalát: — Néhány év múlva a tanulóinkon tudnánk lemérni az eredményt személyiségük alakulásából. A mérésnek — valóban — ez is lehet egy módszere, de ezen keresztül csupán szűk keresztmetszetet kapnánk a kísérletről, hiszen a közoktatás és a-közművelődés egysége — az-intézményi integráció — az egész falu lakosságát érintő tevékenységre hivatott. Ez kitűnik a segesdiek gyakorlatából is. Az iskola tanulóit részben állandóan sejtnek tekinthetjük a közösségi művelődésben, de az eddiginél jobban figyelembe veszik .érdeklődésüket. Az ifjúsági mozgalomba vitt új 'formák azt bizonyítják, hogy a programok kialakításánál ezt fontos szempontnak tekintik. A szabad idő hasznos eltöltése — művelődés, szórakozás — szervesen kapcsolódik a mozgalmi' tevékenységhez. Űj közösségek létxeáozására törekedtek az ifjú és felnőtt lakosság körében. A klubok, a kiscsoportos foglalkozások az egész lakosságra kiterjedő .programot nyújtanak. A kismamák az őket foglalkoztató kérdésekre kapnak választ, s túl ezen, egyéni érdeklődésük, igényük szerint állítják össze a klub tervét. A lányok—asszonyok, az óvodás gyerekek szüleinek klubja, a közéleti, az ifjúsági klub, az öregek klubja valóban az egész falu számára biztosíthatja a művelődési igények, fölkeltését és kielégítését. Segesden tehát kiépültek a művelődő közösségek. Ezt a kísérlet fontos eredményének tartjuk. A háromezerkétszáz lelkes település - oktatási és közművelődési feladatainak megvalósításáért egyre összeszokottabb »csapat« fáradozik. A tantestület, a könyvtáros és a művelődési ház főelőadója. Új vonása az integrációnak a néhány fős falusi közművelődési szakembergárda jelentős személyi megsegítése. Igaz, hagyomány is, hogy a pedagógusok részt vesznek a közművelődés irányításában. (Ezzel az örökséggel azonban nem mindenhol és nem mindenkor bántak megfelelően — ezt hozzá kell tennünk.) Segesden — s a kísérlet egyik legfőbb eredményének mondhatjuk — a tantestület tagjai szinte egy emberként vállalták a többletmunkát, amiért nem jár fizetség. A segesdi pedagógusoknak is tanulni kellett _ a »komplexet«. S, ez szintén többletmunkával járt. A pedagógusok már igényt támasztanak a település más szakembereinek a közreműködésére, bevonására is. Korántsem azért, hogy a terhekből kevesebb jusson nekik, hanem, hogy még inkább érvényre juttassák a közoktatás és közművelődés integrációját. Ezért még sokat kell tenniük. Az intézményi összehangoltság eredményesebbé tétele érdekében javítani szükséges a tárgyi föltételeken. Ennek egyik módja lehetne a közös fenntartásba vétel. Horányi Barna nyi munkása és alkalmazottja teremti elő, aki feltehetőén jól tudja, hogy a végzett' .munka és a szociális szempontok szerinti elosztás között alapvető különbség van. Elméletben. A szociális ellátás, a támogatások és a kedvezmények különböző formái ugyanis ma már egyértelműen bérkiegészítő szerepet töltenek be, s ez jelentős munkahelyi konfliktusokhoz vezethet. E feszültségek egy sokkal mélyebben gyökerező probléma megoldatlanságára utaknak. Nevezetesen arra, hogy a szociálpolitika konkrét irányát megszabó preferenció- lis kritériumokkal sokkal takarékosabban kellene bánni. Illetve: előre tisztában kellene lgnni e preferenciák alkalmazásának származékos következményeivel és mellékhatásaival. Például: ha egy munkahelyen úgy döntenek, hogy a kedvezményes üdülés a legrosszabb anyagi helyzetben-levők számára nyújtandó szociális támogatás, akkor tudniuk kell azt, hogy ezzel a döntéssel a jobb fizetésűek, á munkahely szempontjából fontos vagy éppen kiemelkedő munkát végzők jövedelmét megrövidítik, s föl kell készülni arra is, hogy egyesek közülük netán elégedetlenkedni fognak. . V agyis: nem ártana ld- möndani — még mindig az előbbi példánál maradva —, hogy a kedvezményes üdültetés elsősorban anyagi támogatás azok részére, akik — például családi helyzetük miatt — másképpen nem üdülhetnek. Nem feltétlenül szükséges ugyanis, hogy a munkahelyi beosztást, az átlagosnál magasabb szakértelmet minden lehetséges formában és minden lehetségesi kedvezménnyel díjazzák, honorálják. A beosztás, a szakértelem elismerése — lenne! — a magasabb bér. S ebből az is következnék, hoay a szociálpolitikának egészen más kritériumokat kell — kelle- letie! — alkalmaznia. Olyanokat, melyek a legjobban rászorulók gondjait enyhítenék. Éppen azért, hogy ne ott segítsenek ahol más módon is kielégíthetők bizonyos szükségletek, hanem ott, ahol a szociális támogatásra valóban szükség lenne. Vértes Csaba Erich Kästner színházi rendezőnek készült. Lehet, hogy korszakos nagy rendezőt veszítettünk benne; bizonyos, hogy világirodalmi rangú ifjúsági Íróval gazdagodtunk. „Tanúm” a Két Lotti, A repülő osztály, Az emberke, az Emil és a detektívek, a Május 35 stb. Derűs lírája regényeiben is vezérszólam; Móra Ferenc és a Pál utcai fiúkat író Molnár Ferenc irodalmi „unokatestvére”. Emil és a detektívek című regényének — Uéry Tibor fordította magyarra — színpadi változatát mutatta be kedden délután a CsiKy Gergely Színház a gyermekeknek. Emil eminens, de ettől még vígan asszisztál a könyvbeli „Ferdcképü Károly' nagyherceg — illetve a színpadi Albert főherceg — szobrának karikatúrává torzításához. Vidéki kis vagány, külvárosi proligyerek — anyja a munkásnegyed fodrásznője —, aki a fővárosba indul, de menet közben „elüti” a Nagy Kaland. Gyerekkora legizgalmasabb eseményének lehetünk részeseivé; a vicinálison ellopják a rá bízott pénzt, mellyel nagyanyját , „segélyezte volna” Emil anyja. Emil Tischbein tanuló Berlinben — a Kaiser fasor sarkán — barátokra talál az utcakölyköikbein, akik védőszárnyaik alá veszik a „vidékit”. A gyermekbanda — megannyi Sherlock Holmes — követi a tolvaj nyomát, fondorlatos módon cserkészi be a gyanútlan gazfickót; a korabeli Pfenniges regenvek, „vérfagyasztó” filmek fordulatait használva útmutatóul. Kästner igazi író, aki miközben beteljesíti azt az örök gyermekolvasói igényt, hogy — „jaj, csak velem is történne valami hasonló!”—, egy kisközösség erőviszonyait, érzelmi irányait is felrajzolja; akár szociometriái ábrán szemléltethetnénk ezeket. Mi kell még egy ifjúsági mű sikeréhez? ,Kastner tudta : mindenekelőtt üldözés, nem túl ravasz rendőr és . nyomozó, pénz zizegésére érzékeny bankár, kotkodácsol- va aggódó nagymama, kamaszszerelem, és az, hogy a jó elnyerje jutalmát, a gonosz bűnhődjön tette mértéke szerint. Mindezt most színpadon látjuk megelevenedni. Jelzé- ses, mégis hű és pontos díszletben: Szlávik István munkája szinte „filmes vágásokat” tesz lehetővé, berlini vonatát pedig díjazni lehetne. Mosonyi Aliz átdolgozol tevékenységének ere Iménye lemérhető: a gyermekközon- ség őszinte, „együtt van” a cselekménnyel, ha érdekli, de zavaróan, közömbös, ha üresjáratban „üzemel” a színpad. A nézőtéri figyelem időszakos la.nkadásaban ludasak a társulat rosszul artikuláló, érzelmeket nem közvetítő beszédmodorú tagjai is. Fekete Mária színes jelmezei ugyanis a figura jellemzésének csak egyik részét képezhetik; bármilyen „beszédesek”, mégis a színésznek kell elsősorban beszélnie! Lengyel Pál rendező ötletek tucatjaival segíti a befogadást ismét. (Pantomim és árnyjáték betétje fenséges.) Ám a lelemények sem tarthatják a hintát végig a legmagasabb ponton. Néha- néha mélyponton vesztegel ez a hinta. Tagadhatatlan azonban, hogy a „hintázás” így is jó szórakozás! Különösen, ha Emil Tischbein tanuló — Csákányi Eszter — színen van, és akcióban ... Ha a remek Gőz István mint gazfickó ténykedik..! Ha Tóth Béla mint a bank „szürke eminenciása” közbelép... Ha Hunyadkürti György konyábajszú rendőre nehézkesen mozgásba hozza agyi kerekeit... Ha Komlós István felügyelői minőségben vallatni kezdi a gyanúsítottat... Ha Karácsony Tamás berlini lapokat árul... Ha Dani Lajos féltucat némaszerepben megjelenik ... Ha a gyermekbanda tagjai között ott van a tiszta beszédű, figurát színpadra állító Simány Andrea. És Kis- várday Gyula. S, ha van egy olyan színészi kiugrás, mint az Emil és a detektívek Ne- mecsetk közlegényét — alias Kis Kedd — alakító Tóth Eleonóráé, aki „háttérfigurá- jával” főszereplővé lép elő, a csendesen helytálló, kötelességtudó gyerek tökéletes színpadra teremtésével. Énekelni is tud, s mostani szerepe arra készteti a nézőt, hogy végiggondolja: a fiatal színésznő eddigi — ritka — lehetőségeivel maradéktalanul élt. Csákányi Eszter, Gőz István, Tóth Eleonóra mellett a főszerep Hevesi András — a korabeli berlini melódia- világoit is figyelembe vevő — vérpezsdítő, stílusos muzsikájáé! Leskó László Lánchídi séta Budapest nemcsak főváros, hanem az ország földrajzi középpontja is, egyebek között innen számítjuk az utak távolságát. A nulla kilométernél, a Clark Ádám téren, a Várhegy előtt megállva az ország első dunai hídjára látunk. Legendás híd ez. Gyermekkoromban talán az első modern „harrormesét” a Lánchíd oroszlánjáról hallottam. E történet aképpen szólt, hogy amikor a hidat fölavatták, az építő azt mondta, ha bármi hibát találnak, ő a folyóba veti magát. S valaki azt vette észre: az oroszlánszobroknak nincs nyelvük. A munkája tökéletlensége miatt elkeseredett alkotó öngyilkos lett.., Ennek a történetnek azonban sokkal több a gyen- géje, mint a lánchídi oroszlánnak. A híd ugyanis 1849. november 20-án nyílt meg — az oroszlánok ellenben csak 1852- ben készültek el. A híd építésze, Clark Ádám 1866- ban halt meg — az oroszlánokat viszont Marschalkó János szobrász készítette. (Ö egyébként 1819-ben született és 1877-ben halt meg!) A Lánchíd 380 méteres folyam szélességet ível át a mederben álló két pillér kapuzatán' átfűzött láncokra függesztve. A Pest és Buda közötti állandó híd építésének a gondolata már a XVIII. század vége lété fölmerült, de meg sokáig csak a tavasztól télig álló hajóhíd (s ha a folyó erősen befagyott, szalmával erősített „jéghíd”) kötötte össze a két partot. A reformkor küszöbén már több terv is született a hí iép'féiiv — 1823-ban Bunitz György r.ad- mérnöké, két évvel később Szvoboda Jánosé, 1828-ban Trattner Károlyé, azután az „ördöglovas”, gróf Sándor Móric kérésére Brunei angol mérnöké —, de csak Széchenyi István kezdeményezése vezetett eredményre. ö 1832-ben létrehozta a Hídegyesületet, kijárta József nádor támogatását, és szívós érvelő, népszerűsi tő munkával elérte, hogy a társadalomnak mondhatni az egésze .magáévá" tette az ügyet, mint az ország javát szolgáló, s Pestet és Budát egy fővárossá összekötő létesítményt. E tekintetben különösen jelentős állomás volt az 1836. évi országgyűlés, amelyen azt Is sikerült a megyék, a nemesség képviselőinek részvételével törvénybe foglalni, hogy „hid- vámot kivétel nélkül mindenki fizetni tartozik”, tehát a nemesek is, akik nem adóztak. 1838. szeptember 27-én kötötték meg a szerződést „két oszlopú, mindéin célra és teherre számított, s így a szakadatlan közösülésre (értsd: közlekedésre) alkalmas” híd megépítésére. A szerződés szerint az építtető rószvénvtársaság 78 évig szedheti a vámot, aztán a hid „a Nemzet tulajdona” lesz. William Thiemey Clark angol mérnök (nem rokona a kivitelező, ugyancsak angol Clarknak) tervei szerint 1839-ben megkezdték a munkálatokat, három évvel utóbb, augusztus 24-én a pesti parton ünnepélyesen lerakták az alapkövet. Történelmünk sajátos fordulata, hogy a nemzeti haladás és függetlenség lendületében létrehívott híd csak Jobb mint három hónappal a szabadságharc bukása, Görgey fegyverletétele, továbbá alig másfél hónappal Batthyány Lajos volt miniszterelnöknek s az Aradon elítélt honvédtábornokoknak a kivégzése után, 1849. november 20-án nyílt meg. S a 78 évnél előbb, még 1870- ben állami tulajdonba került. Több mint száznegyven éves fennállása alatt sok minden módosult, cserélődött rajta. Acélszerkezetét először még az első világháború előtt cserélték ki nagyobb teherbírásúra, egyúttal a pályaszélességet is növelve 540-ről 645 cm-re. A két háború között a pesti hídfőnél a közúti aluljáró készült el. S amikor a második világháború után újjáépült, a pillérkapukat is szélesebbre építették föl a korábban megnövelt, 643 cm-es pályaszélességnek megfelelően, hogy két autóbusz jól elférjen agymás mellett. Az újjáépítés a híd- avatás centenáriumára fejeződött be: 1949. november 20-án adták át a forgalomnak az újjászületett lánchidat. Azóta 1973-ban került sor a forgalom lezárása mellett a tüzetes átvizsgálására és időszakos felújítására. N. F.