Somogyi Néplap, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-19 / 92. szám

A tekintély forrása zedes, hanem szakaszvezető va­gyok .. Olvastam a ka- tonatiú sietve írt, a szülők iránti szeletet, tisztele­tet árasztó sorait — Azonnal vá- laszol tam. Meg­írtam, hogy na­gyon büszkék va­gyunk rá, testvé­rei is örülnek, hogy becsükből jó katona lett Itthon sem volt rá pa­nasz, udvarias, tisztelettudó fiú. Caokonyavison tán járva megkérdeztem az emberek­től, md ad ma valakinek te­kintélyt, rangot a községben. A válaszokból érzékéi,hető a mai falu értékrendjének, fo­kozatos1 alakulása. Nagy István tsz-elnök meg­győződése szerint a „vagyon” — több előítéletté csontoso­dott véleménnyel szemben — már nem ad tekintélyt — A tv, a hűtőszekrény vagy a fürdőszoba ma már annyira általános, hogy sen­ki sem érezheti úgy: ezekál- tal nőtt a többi ember sze­mében. így áll ez gyakran a kocsira is. Minden harmadik háznál van, s nem tudni, holnap ki hoz haza új autót. „Vettél? Vettem!” Ennél több sző nemigen esik róla. A falun végigmenve a ré­gi parasztháztól az egyedi tervezésű kétszintes villáig széles a skála. Föltételezhe­tő, hogy az utóbbiakban la­kók úgy érzik, „rangosab­bak”. — Tapaísztalatóm szerint ez sem áll. Egy egyszerű családi ház, melynek kör­nyéke mindig rendes, tiszta, több tiszteletet ébreszt, mint egy ötször drágább épület, melynek rendetlen a portád ja. Mintha csak ezt egészí­tette volna ki Kovács János traktoros. — A nagy ház legföljebb irigységet kelt, de nem tisz­teletet Ahogy látom, rangot csak az emberség ad. — Igaz ez magasabb be­osztású vezetőkkel kapcso­latban is? Még inkább, mint más­nál — állította társa, Toldi László. — Ha ki kellene vá­lasztanunk a falu húsz leg­tekintélyesebb emberét, azok között bizonyára volna nyolc osztályt végzett állatgondozó, vagy szerelő kombájnos, mint ahogy az egyetemet végzett, magasabb beosztású emberek közül se kerülne mind a közmegbecsülésnek önvendők közé. Volt. például egy agronémusunk, aki még köszönni sem tudott tisztes­ségesen az embereknek. Min­denkivel lekezelően beszélt, nemegyszer ittasan jött ki a határba. Hiába volt egyete­mi végzettsége, vezető beosz­tása és hatalma — senki sem becsülte. Toldi Lászlót arra kértem, mondjon mindenki által el­ismert falubelieket. A külön­böző foglalkozású és beosz­tású emberek között a fiát is megemlítette. — Szerelő a tsz gépműhe­lyében. Jól végzi a dolgát, szorgalmas, mindenkivel tisztességesen beszél. Nincs rászorulva, hogy a Ladájá­val próbáljon bárhol több­nek látszani. A burgomyaválogatónál az eddigiekkel ellentétes véle­ményeket hallottam. — Mi ad a faluban tékám­A fűzfa a mühasztna fák fajtájából« való. Meat tulaj­donképpen mire jó? A réten, lapályon arra, hogy kiszívja a talajból a fölös vizet No, és még valamire. Hogy alá üljön a megfáradt kaszás, a melegtől tikkadt szónagyűj- tő. Tűzre a fűz nem való — el lobban a lángja, akár a szalmáé. Alig akad madár, amelyik ezen rakna fészket. Talán, az odvas odújába, oda igen, azt a síikló is kedveli. Mondják, ennek a fának az üregében is volt egy... — Visszamervnél-e a falu­ba, ha lehetnéd? Nem úgy, látogatóba, hanem végleg? Örökre? Áll még a házatok, ellakhat abban az ember még jó darabig... Hallgatsz. Te­hát mennél is, nem is. Van, ami csalogat, más meg visz- szatart És ez a más, ez az erősebb. Látod, így vagyok én is. Pedig nekem már sen­kim sincs itt, a városban, és igazi munkám sincs tavaly óta, mert leszázalékoltak; ka­pom a nyugdíjat, ötvenéve­sen. Szép lakásom van, az SOMOGYI NÉPLAP télyt egy lánynak vagy asz­szonynak? — Ha tanul és Irodáiban dolgozik — hangzott Ma tők Imréné meglepő válasza. (Né­hány perccel előbb az iro­dán valaki azt panaszolta, hogy az irodistákról általá­ban úgy tartják, nem végez­nek valódi (értsd fizikai) munkát.) — Miért gondolja, hogy az iroda tekintélyt ad? — Mert az sokkal fino­mabb munka, mint a kapá­lás. — Az sem baj, hogy a fi­zetés kevesebb ott, mint pél­dául a tehenészetijén? — Nem. Máshogy néznek az emberre, ha irodai. A két asszony egyetértett abban is, hogy az új házban lakókra „másként néznek”.-r Ügy érzem, többre tartanak, amióta új házba költöztünk — mondta Do­mokos Istvánná —, és bi­zony a kocsi sem mellékes. Aki jobban él, azt többre is tartják. — «Eszerint, ha valaki a falu legszebb házába költö­zik, új kocsit vesz és az iro­dában dolgozik, aiz nyomban köztiszteletben álló ember lesz? Az asszonyok elbizonyta­lanodnak. — Maguk között annak van a legnagyobb szava, aki a legszebb házban lakik? — Nem, hanem aki a leg­több órát teljesíti, aki rend­szeresen jön. Azt is nézik, hogy otthon miként gazdál­kodik. Némi vita után ők is el­ismerték, hogy az emberség, a szorgalom vagy a művelt­ség nagyobb tekintély for­rása lehet, mint a különfé­ötödiken lakom, nincs gon­dom semmire. Amíg dolgoz­tam — no, azért most is van • munkám, portás vagyok —, jól kerestem, berendezked­tem, és mivel magas volt az alapom, most a nyugdíjam tisztességes. Szóval ezt itt eladhatnám, vehetnék belőle otthon valamit. Még marad­na is pénzem. Nem kellene több, csak egy szoba meg konyha, kiskarára, ól a ba­romfinak és egy kertecske. Ilyen ingatlan meg mindig akad. A minap voltam ott­hon, az egykori szomszédok­nál, és láttam, most is árul­nák házat, nem is egyet. Majdnem egészen új a bolt, az autóbusz napjában egy tucatszor átmegy a falun. — Nem kérdezed: hát ak­kor miért nem indulok ? Megmondom neked, hogy mi tart vissza. Tudod, hány fa- lubel.immel találkozom itt, a városban hétről hétre? Mondhatnék nevet nem is egyet, hanem tizet, húszat is. És ők csak azok, akik eb­be a városba jöttek. És há­nyán költöztek Pécsre? Ká­le javak. Kitartottak viszont amellett, hogy mindezek nél­kül is tekintélyt szerezhet a rang és a hatalom. Bertalan Béláné tanítónő szerint az utóbbi nézet első­sorban az idősebbeket jel­lemzi. —. A családlátogatásokon az idősebbek fenntartás nél­kül elfogadják a véleménye­met. Még jellemzőbb ez egy orvosra vagy mérnökre, akiknek a foglalkozás alap­ján előlegezik a megbecsü­lést. — Tekintélyforrás-e a műveltség, az olvasottság? — Egyre inkább az. Ért­hető, hogy az (idősebbek ma is többre becsülik a közvet­len értékteremtő munkát, mint a sok áttételen át hasznosítható olvasottságot. A baj csak az, hogy gyak­ran szembe is állítják a szorgalmat a művelődési igénnyel. Akadnak, akiket épp az tart vissza a rend­szeres könyvtárlátogatástól, hogy környezetük semmit­tevésnek ítéli a könyvek kö­zött töltött időt. A fiatalok körében rangja van a mű­veltségnek, a jó ízlésnek, a nyelvtudásnak. Árnyaltabb volna a kép, ha a falu többi társadalmi rétegének és korosztályának képviselői is véleményt mondtak volna. Ma még két­ségkívül érvényesül a régi értékrend. De egyre többen vannak azok, akik nem érik be a forintokban mérhető értékekkel. Az anyagi jólé­tet alapinak, eszköznek, te­kintik az újfajta javak meg­szerzéséhez. nyaa Szigetvárra és másho­va? ' Panaszkodnak a levegő­re, hogji facsarja orrukat a motorfüst, meg hogy nagy a zaj és emeleteket kell mász­ni napjában többször is, de ők már nem mennek vissza. Akik mennek, azok nem visszatérők: azok a pusztát, a tanyát cserélik föl a falu­val, vagy a városi élet után keresik a csöndet, a pihe­nést. Ha most odatelepülnék, sem,kit sem találnék vagy csak néhányat azok közül, akikkel harminc év után szót érthetnék. Hogy mást ne mondjak, a szomszédok kö­zül is csak az egyik régi. A szüleim, ha élnének, egyidő­sek lentiének ezael a két öreggel, akinek a gyerekei szintén elhagyták a szülő­házat. Hát kivel beszélget­nék ott? Tudom, néhány hét eltelne azzal, hogy megnéz­ném gyerek- és legényko- rom nevezetes eseményeinek színhelyeit, esténként vissza­idézném azokat az időket. És azután? Mit kezdenék ma­gammal meg az időmmel? Gondoltam már rá,- hogy Az anya öröme Kedves arcú, ősz hajú asz- szony Tálján Ferencné. Nem fiatal, egészsége sem a leg­jobb, éppen orvoshoz készü­lődik. A darányi kis csalá­di ház szépen gondozott, dú­san nyíló virágokkal teli az udvara, a fedett verandán a sok zöld, cserepes virág ar­ról vall, hogy nem szeret tétlenkedni. — Tudja, nem volt köny- nyű életem. Tizenkét éves koromtól kapálni jártam nap­számba, mert kelett a pénz. Férjemmel 1940-ben háza­sodtunk össze, egymás után jöttek a gyerekek, állandó munkát emiatt nem vállal­hattam. Hat gyerek, ugye, nem kell mondanom ... Fér­jem a vasútnál volt, kerese­te alacsony, én, sajnos nem adhattam a szereteten kivül mást a gyerekeknek ... Hat gyerek. Ili vezető óvó­nő Barcson, Mária a barcsi fűrészüzemben pénztárosnö, Kati Balatonfűzfőn üzemi dolgozó, Feri tűzoltó Sziget­váron, Ági Drávatamásiba ment férjhez, s a legkisebb: András most huszonöt éves. — Katonaidejét tölti, ép­pen' most kaptam tőle leve­let. Azt írja, lehet, hogy hús- vétra hazajön. Igaz, nemré­gen járt itthon, jutalomsza­badságot kapott. „Drága Szüleim! Én jól ér­zem magam, remélem maguk is. Örömmel közlöm, hogy megkaptam a harmadik csillagot, most már nem ti­Régi fényképeket, névkár­tyákat, jegyzeteket rendez­gettem odahaza a napokban. Volt olyan, amelyikről már nem tudom, honnan került a birtokomba, mások viszont szép emlékeket ébresztettek bennem. így voltam az arany be­tűkkel nyomott Lord Wright, Manchester névkártyával. Lassan másfél évtizede an­nak, hogy életemben először és mind a mai napig utoljára együtt lehettem egy igazi angol lorddal. Már elöljáró­ban megcáfolom azokat a hiedelmeket, amelyeket vala­hogy úgy summáznak ná­lunk, hogy kimért, mint egy angol lord. Erről szó sem volt. Ha az őt vendégül lá­tók, jómagam nem tudtom, hogy kit tisztelhetünk sze­mélyében, bizony nem talál­ták volna ki. Az, hogy a megszokottnál udvariasabb ember — attól még bármi­lyen foglalkozású lehet. meg kellene nősülni. Talán akadna is valaki, aki velem jönne a faluba. Esetleg ta­lálnék ott egy özvegyet vagy elvált asszonyt. Erre viszont ötvenévesen már nem vál­lalkozom. Ha nem élte ve­lem azt az időt, ami miatt visszamennék, csak rontaná az egészet... Látod, ezért maradok. Most veled beszél­gettem a falunkról, holnap mással, aztán megint össze­futok valakivel, aki onnan származik. Hidd el, jobb ez így. De ha te hazamész lá­togatóba, jól nézz körül, hogy elmondhasd, mi újság. A fűzfa a mihaszna fák fajtájából való. Ha még zöld, de ha már korhadt, száraz is, alig akad madár, ame­lyik azon rakna fészket. Ázom a nyáron egy kék szárnyú madár mégis meg­próbálkozott vele. Fészket épített ay egyik fán úgy, hogy a másik fáról hordta hozzá a bontott anyagot. A i sajátját bontotta. Látnivaló I volt, hogy igencsak serény- I ked-ik új otthonának megte- I remiésébem. Naponta jár- ‘unk a patakra fürdeni, s a fa alá bújva láttuk, hogyan alakul a fészek. Amikor el­készült, tulajdonosa büszkén oislogott ránk a magasból. Hernesz Ferenc András kereskedőként dol­gozott, a község ABC-áruhá- zában helyettes vezető volt, ezt folytatja leszerelése után is. Figyelmességéért, udva­riasságáért a vásárlók, a község lakói igen szeretik. Az ifjúsági szervezetben, a köz­ség tánc- és kultúrcsoport- jábam, a sportegyesületben tevékenykedett, mindenütt meg lehetett találni. — Egyike azoknak a fia­taloknak, akik sokat tesznek a közösségért. Valahányszor hazajön, mindig benéz hoz­zánk, érdeklődik a község sorsáról, s arról, mit segít­hetne — mondja dr. Kozma Ákos tanácselnök. Az édesanya piros bőrkö­téses okmányt, a KISZ KB A Balaton partján üdült a SZOT vendégeként, ugya­nis akkor ő volt a brit szak- szervezetek elnöke. Egy na­pot töltött Kaposváron, s mi sem természetesebb, mint hogy az első szocialista nagyüzemet, a textilműve­ket is megmutatták neki. Most jön az, ami ma is élénken él bennem. Sok kül­döttséggel, vendéggel meg­fordultam ebben az üzem­ben, de ahogy visszaemlék- szem, ő volt az egyetlen, aki megemelte azokat a tartá­lyokat, amelyekben .az anya­got tartják, kiváncsi lévén, nem megerőltető-e az ott dolgozó lányoknak és asz- szonyoknak ezek mozgatása. Észrevettem, hogy a körü­löttünk levő munkásoknak is tetszik ez. Egy régi isme­rősöm megfogta a karomat, s néhány pillanatra vissza­tartott: Mondja már meg, ki ez az idős ember? Ma­gam is csodálkoztam, mi­lyen gyorsan kicsúszott a számon: Egy angol lord! A munkás állt egy darabig, csóválta a fejét, majd eny- nyit mondott: Hát nem ár- tanai, ha más is így nézne szét az üzemben. Később ezt valaki megjegyezte a beszél­getés során lord Wrigthnak; ő azon csodálkozott, hogy ezen csodálkozunk. Rendezgetés közben elő­bukkant egy fénykép is. Bajuszos, kucsmás öregem­ber öleli át egy lő fejét. Ho- hó, hát ez rrfeg a Hegedűs Feri bácsi. Egy, kicsit res- tellkedtem is, hogy így a fotón egyből feismentem, a múltkor ugyanis kikaptam tőle. Ott topogtam az Egye­nest úti ABC-áruháznál, ke­restem valamelyik utcát. Öt is megszólítottam, gyorsan útbaigazított. Amikor men­ni akartam, megfogott. — Hát nem emlékszik rám? Itt lakom a Madár utcában. Én vagyok az, aiki a lóval együtt ment 'nyug­díjba. Akkor már fölrémlett előt­tem a különös történet. Ilyennel azóta sem találkoz­tam. Feri bácsi hosszú éve­kig fogatosként dolgozott a villamossági gyár Vasvári dicsérő oklevelét veszi elő fia szekrényéből. „Tálján András tizedesnek kiváló katonai és ifjúsági munká­jáért.” Ezt a szép elisme­rést és a Magyar Néphad­sereg kiváló katonája ki­tüntetést április 4-én vette át András, amikor egysége har­madszor nyerte el a KISZ KB vándorzászlaját. Húsvétra három csontcsil­laggal a zubbonyán megy haza Tálján András a szü­leihez. De nemcsak őt, ha­nem a többi gyereket, a ti­zenegy unokát is látogatóba várják. Az édesanyával bi­zonyára együtt örülnek majd a testvérek is, hogy Andris, az öcsi jó katona lett. Szalai László Pál utcai telepén. Amikor nyugdíjba ment, kapott egy szép boroskészletet, a nyaká­ba akasztottak egy kulacsot. Ekkor jött a meglepetés. Vi­hette jutányos áron a ko­csit meg a banda nevű lo­vat is. A főkönyvelő amúgy is régen morgott, hogy ez a lovas kocsi többe kerül, mint egy autó fenntartása. Amikor az ABC elő- be­szélgettünk, már nem volt meg a ló. Feri bácsi azonban akkor is megemlegette hűsé­ges társát. A legjobban azon tudott nevetni, amikor a tré­fás kedvű festők pirosra má­zolták a patáját. — Tudja, mit mondtak azok a pemahejderok, ami­kor kérdőre fogtam őket!! Mit ugrál papa, a Babát ki­nevezték titkárnőnek. Vannak sikeres, nem sike­res sőt elmaradt találkozá­sok is. Az egyik noteszban följegyzések emlékeztettek arra, hogy milyen kudarcot vallottam két éve az egyik riportalanyommal. Valami­kor íratm a nagy csinnad­rattával megtartott társadal­mi esküvőjükről. Egyszer aztán eszembe jutott, jó vol­na megnézni, mint élnek ma Kiutaztunk a közeli faluba. Csak a három gyereket ta­láltuk otthon meg a riadt szomszédasszonyt. Akkor söpörgették össze a rozzant ház ablakainak szanaszét he­verő cserepeit. Látszott, hogy nagy ramazuri lehetett az éjjel. A szomszédasszony annyit fűzött a látványhoz magyarázatképpen: „Ha egy kicsit iszik ez az ember, ak­kor megrazziázza a család­ját .. Amikor beszálltunk a ko­csiba a dühösen ugató feke­te kutyától kísérve, észre­vettük, hogy meglebbent a függöny a szélső ablaknál. Mégis otthon lehetett a fe­leség, csak nem akart ve­lünk találkozni. Egy emlék azért maradt. A kutya fényképe a riadt szemű gyerekek társaságá­ban. Talán egyszer még be­szélgethetünk erről a jól In­dult házasságról? Ki tudja, Lajos Géza Bíró Ferenc HÍDGERENDÁK A Budapesti Vasbetonipari Művek csepeli gyáregységében többek között hídgerendákat is gyártanak. A korszerű gyár­tósoron háromféle gerincmagasságút — hetven, kilencven és száztíz centiméter — tudnak készíteni. Ezeket használják fel a különböző közúti felüljárók építéséhez. A gyáregységben az idén tizenötezer méter hídgerenda gyártását tervezik Kék szárnyú, szomorú madár Találkozások

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents