Somogyi Néplap, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-18 / 91. szám

Tháliánál a Spree partján Berlin színházi világá­ban szinte nem telik él nap bemutatok, felújítások nél­kül. Igaz, a kortárs hazai irodalom javát e napokban csupán Peter Hacksnak A plunderswilemi búcsú című, 1955-ben készített Goethe- átdolgozása képviseli — a Deutsches Theater színpadán —, a klasszikus literatúna ér­tékeiről azonban nagyszerű keresztmetszetet kaphat az érdekliődő, Thália jó egytu- catnyi berlini templomában. Hasonló a helyzet a zenés színházakban is. A Staatso­per vezetése világhírű művé­szek egész sorát — Casapi- etrát, Büchnert, Neukirohot, Vögelt, Schreiert, Theo Ada- mot, Burmeistert — állítot­ta „csatasorba” a Mozart-, Weber- és Richard Strauss- elöadásokra, s a karmesteri pulpituson olyan világnagy­ságok állnak, mint Heinz Fricke és Helmut Haenchen. Mindenekelőtt pedig a le­nyűgöző Otmar Suitner, aki egy feledhetetlenül szép Fi- delio-előadás zenei irányítá­sával szerzett nagy élményt a napokban a patinás Staats­oper közönségének. Hazai viszonyaink ismeretében egyszerűen felfoghatatlan, hogyan „konzerválhatnak” egy csaknem tízesztendős produkciót ilyen tökéletesen az Unter den Linden gyö­nyörű klasszicista palotájá­ban. A ragyogóan képzett muzsikusokból álló, hibát­lanul összeszokott zenekar játékában nyoma sincs sLam- posságnak, „lötyögés”, ha­misság, pontatlan belépés sem zavarja meg az él­ményt. A csillogó, tömör hangzás, a színek pompás tódolgozása azt bizonyítja: a Staatsoperben ■ változatlanul élnek az úgynevezett nétnet iskola hagyományai, melye­ket Furtwängler, Kleiber, Knappertsbuch honosított meg egykor. Karakteresek; hitelesek a színpadi figurák is: az énekesek még ebben az inkább statikus, mint mozgalmas zenedrámában, is képesek állandó mozgással, számtalan apró gesztussal jellemezni a hűséges asz- szonyt, a gyarló, de ember­séges börtönért; és a vér­szomjas börtön igazgatót A Floresten szerepében lá­tott-hallott, a német tenor eszményét hatalmas, robusz­tus, mégis hajlékony hang­gal megtestesítő Martin Ritzmann fellépése bizonyá­ra nálunk is eseményszámba menne. Az NDK-főváros mostaná­ban kiváltképpen felpezs­dült zenei életébe nagysze­rűen illeszkedett a Bartók- centenárium megünneplése is. Az ismert német közmon­dás — „Wer die Wahl hal; hat auch die Qual”, azaz: szenved is. akinek választan nia lehet — természetesen az újságíró időbeosztására is érvényes, ezért a három kö­zül csupán egy Bartók-kon­oerten lehettem jelen, a Staatsoper Apollo-termében, itt azonban meggyőződhet­tem arról, hogy Bartók mu­zsikája az NDK zenekultú­rájának is szerves vésze. Kü­lönösen meglepett, hogy ezt a sok magyar nemzeti sajá­tosságot tartalmazó stílust nagyszerűen értik errefelé. A Staatsoper Musica Nova kamarazenekara, a. Svájcban élő Gerecz Árpád vezényle­tével, olyan lendülettel, ih­letette éggel, stílushűen ját­szotta a tíz v onós zen ekari darabot, az öt román táncot és a Divertimentót, amely valószínűleg a Bartókon ne­velkedett magyar közönséget is vastapsra késztette volna, akár a Singakademie női ka­rának fellépése. „Emlék­szem, micsoda értetlenséggel fogadták a húszas éveikben Berlinben Bartók muzsiká­ját,' emlékszem arra az 1933. évi nyári napra is, amikor betiltották — mondta a szü­netben Hans Pischner pro­fesszor, a Staatsoper főin- tendánsa. a világhírű csem­balóművész és zenetudós —, így talán érthető, milyen örö­met érzek a Bartók zenéjé­től elragadtatott berlini kö­zönség .láttán.” A jobbára klasszikus érté­kek újraértelmezéséhez szo­kott berlini közönség rend­szerint nagy érdeklődéssel fogadja a-/ újdonságokat, aligha csodálkozhatunk hát azon, hogy a Komische Oper legfrissebb ősbemutatójára csak hosszas kilincseié«, te­lefonálgatás árán szerezhet­nek jegyet a külföldi sajtó munkatársai is. Georg Kat- zer zeneszerző és Köllinger koreográfus balettje, az Egy új szentivánéji álom azon­ban megéri a fáradságot: • Shakespeare-« tértelmezé» valósággal sokkolja még a korábban Walter Felsenstein meghökkentő, polgárpuk­kasztó átlényegítéseihez hoz­zászokott publikumot is. A zenei anyagban semmi sem utal Mendelssohn tündérme­se-világának továbbélésére, s Benjamin Britten felföko- zottan erotikus hangulati! fordulatai sem „köszönnek vissza.”. Parányi dallam töre­dékekkel, tonalitás és ato­nal i tás, zene és zörej hatások fantasztikusain kikevert ele­gyével zúdítja ránk a szo­rongást, a páni félelmet, majd a helytől és időtől tör­vényszerűen meghatározott liappy end boldogságát Georg Katzer. A szerelmesek nászát vadállatok üvöltése, harangkongás, gépkocsik tülkölése, villamosok csilin- gelése, bombák robbanása, re­pülőgépék zúgása, haldoklók sikolya szakítja félbe, ké­sőbb Hermina és Lysander azért nem lehetnek egymá­séi, mert az erdőt, tervezett találkájuk helyszínét, isme­retlen anyag fertőzte meg, vagy légyottjukat egy isme­retlen lesel kedése zavarja meg. A technika emberellenes Aranytól Márquezig Irodalomtörténeti vándorgyűlést rendeznek Kaposváron Jó „ómen” az április Ka­posvár tudományos életében. Az előző években ideggyó­gyászok, nyelvészek tartot­tak tanácskozást megyeszék­helyünkön a tavasz első hó­napjában, tavaly országos diákköri konferenciára ke­rült sor, az idén pedig — a következő hét utolsó három napján — irodalomtörténetj vándorgyűlést rendez a me­gyei könyvtárban a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, a TIT irodalmi választmá­nya ’ és az ismeretterjesztő társaság Somogy megyei szervezete. A konferencián számos neves kutató, egye­temi tanár és pedagógiai szakember vesz részt. A nyilvános üléseken há­rom témát vitatnak meg. Jobbára a szakemberek ér­deklődésére számíthatnak pénteken a Riedl Frigyes irodalomtörténeti és pedagó­giai munkásságát ismertető előadások, a szombati prog­ram. azonban remélhetően az általános és középiskolai tanároknak, a literatúra nem „profi” barátainak is csemegékkel szolgál majd. Á téma: Arany Jánosról al­kotott képünk változásai, az Arany-életmű tanításának gondjai és eredményei az iskolákban. Az ülésein — Pálmai Kálmán, Wéber An­tal és más neves kutatók mellett — felszólal Szegedy- Maszák Mihály, a másodi­kos gimnáziumi tankönyv sokat vitatott Arany-fejeze­tének szerkője is. Vasárnap a huszadik szá­zad regényirodalmának sa­játosságairól, leglényege­sebb áramlatairól rendez­nek kerékasztal-beszélge­tésit. A résztvevők között olyan ismert személyisége­ket találunk, mint Nagy Pé­ter tanszékvehető egyetemi tanár, Kulin Katalin, a kor- társ latin-amerikai regény talán legkiválóbb hazai tu­dora, Márquez fordítója és életrajzírója, valamint Sa- lyámosy Miklós, századunk francia regényirodalmának neves kutatója. A tanácskozás vendéged irodalmi kiránduláson és a Csiky Gergely Színház elő­adásán is részt vesznek. felhasználásának, a termé­szet szűklátókörű igénybe­vételének, a társadalom agyonszervezettségének, a hierarchia mindenhatóságá­nak veszélyeire figyelmeztet tehát az Egy új szentivánéji álom, az elembertelenedés, a kiüresedés mechanizmusáról ad látleletet, ám sohasem bombasztikus propagandával, szemináriumi színvonalú ’el­idegenítő effektusokkal, ha­nem a félelemkeltés, végül pedig a katarzis fegyverei­vel. E bemutatót egyébként a nyolcvan esztendeje szüle­tett néhai Walter Felsenstein emlékének szentelték a Ko­mische Oper művészei és ve­zetői, s a kongresszus nap­jaiban újabb bemutatóval bizonyították, hogy a szín­ház ma is a nagy re­former-rendező szellemé­ben tevékenykedik. A mű­sorban — melynek címe: Az örök átváltozásról — a leg­sikeresebb Felsenstein-pro- dukciók, a Hoffmann meséi, A varázsfuvola, A ravasz ró- kácska, a Traviata, az Otelló és több más mű részleteit láthatják, hallhatják a ber­lini közönség és — a már­cius végén kapott adatok szerint — jó féltucatnyi kül­földi tévéprograim nézői. Kevésbé fenn költ, de ma­radandó élményt ad a szo­cialista német állam kultu­rális életének másik nagy szenzációja* egy remek po­litikai kabaréműsor, melyet alig egy hónappal a párt­kongresszus előtt mutatott be a nevezetes Distel-tár»u- lat. A Friedrichstrasse • nagy múltú kabanészínházát dühödt sóvárgással emlege­tik a berliniek; a mennyor­szágba bizonyosan egysze­rűbb belépőjegyet váltani, mint ide. Magam is csupán egy véletlennek köszönhetem a Köszönöm, nevethetnek to­vább című program élmé­nyét, s a tapasztalatot: itt a Spree partján éppen olyan szellemességgel és rámenőe- séggel frieskázzák a fogyaté­kosságokat, mint nálunk a Mikroszkóp színpadon. A hallatlanul kép­Bett, remekül éneklő, tánco­ló, a poénok zamatéhoz oly­kor a berlini dialektus fű­szereit is hozzáadó színészek játéka nyomán azonban még ezek a patronok is olybá tűnnek, mintha először hal­lottuk volna őket Egyszó­val a Disfel-nek, azaz kóró­nak nevezett kabarét e mű­sor alapján akár Stachel- nek — tüskének — is el­keresztel hetnék. Lengyel András Az oroszlántrófeától a muflonig Éles kés villan, az asztal­ra kiterített hatalmas nvuí- lonbőr belső oldaláról ionra tűnnek el a oyúzáskor visz- azamaradt húsdiaraíbok. S miközben Tóth Károly lakó" csai preparátor dolgozik, rö­viden ismerteti ritka mester­ségének legfontosabb szabá­lyait — A kikészítésre átvett bórt alaposan megtisztítom. Nem maradhat rajta semmi fölösleges, mindent el kell távolítani. Ha ezzel végez­tem, jön a fejtés, majd a főzés, a sózás, áztatás, utána a szárítás, a konzerválás — külföldi arzént használok —, végül pedig a trófea, össze­állítása. Különleges állatok­nál rajz alapján végzem ezt a munkát. Nagy türelmet igényel, hogy a trófea va­lóban eredetinek látsszon. Itt van például ez a muflon. Még a szarvakról is le kel­let fejteni a bőrt, kifőzni a szarvat, s utána a bőrt visz- szanagasztani, szögeim, a fe­jet gipsszel kitömni Ez fő­leg a ragadozóknál fontos, hogy tulajdonosának, kilövő­jének szép lakásdísze lehes­sen. Vesződséges, nagy fi­gyelmet igénylő feladat ez... Sok évtizedes gyakorlata van ebben Tóth Károlynak. Hogyan kezdődött? — Több mint fél évszáza­da, 1928-ben kezdtem tanul­ni a preparatorl mestersé­get a neves Lendl Adolf dél- amerikai utazó, ornitológus professzor iskolájában. Há­rom esztendeig tanultaim. Nagybátyám, Császár La­jos, Lakócsán volt erdészet- vezető ebben az időben, és elhívott magához gyakornok­nak. Dolgoztam erdészként, közben preparátorként is. Trófeákat, bőröket készítet­tem ki, madarakat tömtem. Szép ez a mesterség... A fél óvsizázad alatt kap­csolatba került Kittenberger Kálmánnal és gróf Széche­nyivel is* Számukra főként afrikai trófeáikat dolgozott ki. Oroszlán-, gazella-, zsi­ráfbőrt es egy hatalmas ele­ién tfeuet, amelyet csak da­ruval tudtak megemelni. Ti- zesnketten dolgoztak rajta, amíg elkészült. A sok ezer trófea, madár között emlékezetes egy tizenkét mé­teres kék cápa preparálása, ez jó néhány heti munkájá­ba került. — Nem ritkaság ez a muf­lon? — De igen. Évtizedekkel élőbb telepítették hazánkba, a második világháború ide­jén csaknem teljesen kipusz­tult, megtiltották a vadásza­tát. Az elmúlt évtizedek so­rán szerencsére elszaporod­tak, most már újból engedé­lyezik: egy-egy kilövését. Munkaasztalán kitömött szarka — mintha élne, ■ ép­pen fölrepütni akarna — , mellette különleges, barma fácánok, egy kakas és egy tyúk. — Ml a nehezebb: a ma­dártömés vagy a preparálás? — A madarak tömése sok­kal könnyebb, Csak az a fontos, hogy nyomban elej­tésük után megkapjam, mi­előtt még a szárnyak telje­sen elimerevednénék. Negyvenhárom esztendeig volt erdész. Járta a somo­gyi, a mecseki és a Dráva menti erdőket, s szabad ide­jében preparált. Előszobája erről a kettős hivatásról, szenvedélyről árulkodik. Nagyobbik fia erdész lett, most ő járja nyugdíjas apja útjait a közeli erdőségek­ben. Kisebbik fia, a hatesz­tendős István csillogó szem­mel hallgatja édesapja sza­vait, mikor a híres vadá­szokról, Afrika-ikutatókról, illetve az elejtett és prepa­rált vádakról beszél. Köz­ben figyelmesen nézi a muf­lon kikészítését, szemléli a kitömött madarakat. — István, te mi leszel, ha megnősz? Határozottan válaszol: — Erdész és preparátor.: Szalai László Hézagok a tankönyvekben Papírízű „hősök” helyett hús-vér embereket Egyre több szó esik mos­tanában arról, milyen a mozgalmi hagyományok sze­repe a fiatalok nevelésében, s egyáltalán: hol és hogyan szerezhetik meg például a középiskolások a hagyomá­nyok ápolásához szükséges ismereteket. Dr. Miklós Endre, a kaposvári Táncsics Mihály 'gimnázium történe­lemtanára sok tapasztalatot gyűjtött össze iskolájában, aztán középiskolai szakfel­ügyelőként a megyében is arról, milyen a mozgalmi hagyományok szerepe a fia­talok történelemszemléleté­ben. — Szerintem nagy a moz­galmi hagyományok szerepe a fiatalok szemléletének ala­kításában — mondta. — Természetesen úgy kell ta­nítanunk, hogy a hagyomá­nyok segítségével cselekvés­re késztessük a tanulókat. ök egyébként a mozgalmi hagyományokkal több síkon találkoznak, így a tanórá­kon, a diákkörökben. Sorol­hatom tovább is: az iskolai ünnepélyeket, a KlSZ-fog- lalkozásokat, az osztályfőnö­ki órákat... A felsoroltak természetesen csak lehető­ségek. Érzékét a nevelőknek o tanulókkal együttesen kell megtölteniük tartalommal. — Milyen a fiatalok ér­deklődése? — A tapasztalataim sze­rint tudatosabb a tanulóif­júság példaképválasztása, elég, ha megnézzük az egyes KISZ-szervezetek névadóit A fialtalak tevékenysége fo­kozódott a hagyományok tiszteletében, ápolásában és továbbadásában, a politikai események pozitív visszhan­got váltanak ki köreikben* E „jegyeket” természetesein, nem tekinthetjük végleges eredménynek. Az ifjúság szemléletében mindig volt és lesz hullámzás, örvende­tes viszont, hogy az utóbbi években csökkent a hullám­zás amplitúdója; ennek az az oka, hogy a tanulók nap­jainkban több és helyesebb ismerettel jönnek otthonról, ■az általános iskolákból. Per­sze ennék is van következ­ménye: most meg több a korrigálni való. Néha a ro­mantikus jegyek okoznak gondot, máskor a túlzottan, is objektív tényismeret te­remt fejtörést. Bátran mond­hatom, hogy ma ott tartunk: nincs olyan diákunk, aki ne ismerné el és n.e vallani magáénak a munkásmozga­lom minden haladó hagyo­mányát. — Így talán túl szép n kép. Mit tapasztalt a már említett eredményeken kí­vül? — Vannak kedvezőtlen je­lenségek is. Például sajátos értékrendet alakítanak ki; túlzottan aktualizálnak és sokféleképpen értelmeznek dolgokat. Nem erényük pél­dául* hogy tudomásul ve­gyék az úgynevezett elkerül­hetetlen kompromisszumo­kat. Aztán nem számolnak kellően a reális lehetőségek­kel, nem szívesen követnék békés, hétköznapi hősöket. Ariról ne is szóljak, hogy a mártírok cselekedeted mel­lett, akármilyen nagyszerű cseleíkedet is, teljesen elhal­ványulnak a túlélők tettel. A diákok ismereteinek bő­vülésével. növekedésével* úgy tetszik, nem áll arány­ban az erkölcsükben bekö­vetkezett változás. Még fá­jóbb, hogy szemléletben változással nem növekszik öntevékenységük. A cselek­vések elindításához nagyon is várják, hogy a nevelők „súgjanak”. Olyat hogy se­gítsenek az öreg és magate­hetetlen embereken, szer­vezzenek közhasznú társa­dalmi munkát... Miért van ez így? önkritikusan meg kell mondani, hogy oka nagymértékben oktatási munkánk hiányosságaiból faliad. Még ma sem tudjuk a mozgalom hőseit hús-vér emberként bemutatni, as adott hős egyéni vonásait megfogni. Nem szólunk nagyszerű cselekedeteik mellett emberi gyarlóságaik­ról, tévedéseikről. — Kielégítő-e mindaz, ami például a tankönyvekben található a munkásmozga­lom eseményeiről? — A hagyományok ápolá­sa mindenképpen föltételez személyeket. Szerintem soha ne maradjon ki aiz egyes ember. Itt aztán van mit pótolnunk! Például a KMP újjáalakuló kongresszusa, a Békepárt létrehozása és feloszlatása, az MKP újjá­szervezése, a szociáldemok­rata párt 1919 és 1945 kö­zötti története teljesen sze­mélytelen eseményként ke­rült a középiskolai tanköny­vekbe. Ha említenek, akkor az egy Szakasits Árpádon kívül csak negatív személy neve fordul elő. Az ered­mény nem kétséges. Min­den egyéb helyreigazító tö­rekvésünk ellenére a szoci­áldemokrata párt negatív pántként él a tanulók tuda­tában. Nagyon fontos, hogy a hagyományok teremtése ne záruljon le 1919-cel. A hagyományok ápolása ne jelentsen csak ünnepségek­hez, évfordulókhoz való kö­tődést; a névadó személye hassa át a KlSZ-alapszerve- zet egész évi munkáját. Ma ugyanis az esetek több­ségében kimerül abban, hogy aíz év elején ismertetik az elsősökkel a névadó élet­művét... Az a legfontosabb, hogy a hagyományok tovább éljenek a mindennapok cse­lekvéseiben. L. G, SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents