Somogyi Néplap, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-16 / 89. szám

nemzeti Kaszinó Kaposváron szeti irányzatok elterjedésiét. A kor eszmevilágát a ma­kacs és szűk látókörű hazai állásfoglalásokkal állítja szembe. Kunffy a magyar—francia kapcsolatok kiépítésében is sokat tett. 1903-ban Viktor Hugo szobrának avatásan „Borostyán Nándorral én képviseltem a magyarságot, és koszorút helyeztünk el a szobor talapzatán.” A Cle- menceau család ma,gyár kap- csalatairól is sokat meg­tudtunk a Visszaemlékezé­seimből Egy-egy elejtett mondatból pedig kirajzolódik Kunffy véleménye a festé­szetről, illetve önnön érté­keiről. „Rónai pikturájában több volt a közvetlenség, a melegség, a báj. Viszont Va- szary pikturájában az értel­lem dominált” — állapítja meg egy helyütt. Ide tarto­zik az is, ahogy az éledő műkereskedelmet méltatja. Helyteleníti a műértékek amerikai töke hatására meg­kezdődő „kivándorlását” Európából, főleg Párizsból. Kunffy Rippl-Rónai hatá­sára kezdett el új felfogás­ban festeni. „Á ia príma”. Azaz: az egyszerre festés frisseségét sajátította el Gyermektemetés című, ha­talmas méretű képén (1906). „Meg- vagyok győződve, hogy vázlataim kiállításával sok­kal több sikert érhettem volna el, mint a legtöbb nagy képemmel” — írja alább, korántsem megtörtem, inkább szellemesen vála-. szólva szinte önmagának. S hozzáfűzi: „A tehetség mel­lett jellembeli tulajdonságok döntik el a piktori .jelentő­séget.” Sokban hasonlítható a so- tnogytúri festő a niklai re­metéhez, Berzsenyihez. Bár más-más korban éltek, mind a ketten együvé tudtak forr­ni falujuk népével, s az ő hasznukra igyekeztek tevé­kenykedni. Horányi Barna Adalékok a megyeszékhely kultúrtörténetéhez Széchenyi István nemzet- újító és a „kiművelt ember­fők” számát gyarapítani kí­vánó eszméi között igen népszerű volt a kaszi­nó gondolata: „Amidőn a kaszinót, lóversenyeket s más efféléket tervezem... az a fő célom, hogy hazánk erői összpontosuljanak. A megyei, várost, mágnási, ne­mesi, polgári, vallási, nem­zeti stb. elv elkülönülések egy magasabb célra olva- dozzanak össze... elmesúro­lások által, a nemzet legna­gyobb kincse: a kiképzett, előítélet nélküli velő mind­inkább növekedjék, s kellő helyre emeltessék, hogy fel­ébredjen a köziélek s így erősebb legyein a haza.” Széchenyi tehát olyan köz­pontnak szánta a kaszinót, amelyben az uralkodó osz­tályok kiemelkedő tagjai rendszeres együttlétek so­rán megvitatják és kidol­gozzák az ország anyagi és szellemi haladásának módo­zatait. Agitációját az 1825— 27-i pozsonyi országgyűlés résztvevői között kezdte, a kaszinó helyéül , azonban Pestet választotta, ezzel is szolgálni kívánva azt a tö­rekvést, hogy Pest és Buda legyen a megújuló Magyar- ország fővárosa. A kaposvári kaszinó 1838- ban alakult, és hosszú évti­zedekig a város egyik leg­jelentősebb egyesületeként működött. A „Kaposvári Ca- sinó részeseinek névsora be­tűrenddel, annak szabályai s egyéb tudnivalók 1844” című, Pécsen nyomtatott könyvecske az első részletes tudósítás a kaszinó tagjai­ról és feladatairól. A kaszi­nó élén a vármegye reform­kori vezető egyéniségei ál­lottak: Somssich Lőrinc, Somssich Pál, Kacskovics Ágoston, Kapotsfy Mátyás és mások. A 238 „részes” között is számos olyan sze­méllyel találkozunk, aki So­mogy •kulturális — sokszor könyvtári — életében jelen­tős szerepet töltött be, nem­csak olvasással, hanem ado­mányaival is: Bátsmegyei János, Csópán Antal, Feste­tlek Géza, Folly József, In- key Lajos, Mérey József, Sárközy Lajos, Somssich ' Miklós, Tallián Gábor, Vas- dényey Antal, Xántus Ig­nác, Záborszky Imre stb... Kulturális életében a ka­szinó kezdettől fogva jelen­tős szerepet szánt a sajtó­nak: „A Casinó kora reg­geltől késő estig nyitva áll — annak hírlapjai, biliárd­ja és vendéglője a tagok­nak. úgy a vendégeknek használatára vágynak.” (A Rendeleíek 1. pontja.) Az Igazgatók jogai és kötelessé­gei című fejezetben a 6. pont kimondja, „hogy köny­veknek és újságoknak meg­rendelése egyedül az ő tud- tokkaL történhet” és a Ren­deletek 15. pontja is említi a könyveket. („Ha valamely rendes tag könyveit ideig- leni használás végett a Ca­Kameraközelben Á szürke eminenciás — Wallon, meg kell vé­delmeznie a trónt!... Csele­kedjék belátása szerint — utasítja Ferenc József a fó­kamarását. A Televízió pasaréti mű­termében forgatják a Hollós Korvin Lajos műve alapján készülő tv-játékot. „Szürke eminenciás” címmel, Hajdú- fy Miklós rendezésében. — E tévéjáték jól ismert történelmi eseményt dolgoz föl: Rudolf trónörökösnek és szerelmesének, állítólagos szerelmi öngyilkosságát — mondta a címszerepet játszó Szabó Sándor a stúdióban. — Ki ez a Wallon, akit alakít? — Wallon a Metternich herceg „birodalmát” irányí­tó öreg politikus, aki játé­kosan, kezében tartja a csá­szárt, és gyerekkora óta ő irányítja a trónörököst is. Ám Wallon úgy látja, hogy az ifjú Rudolf felnőttként már veszélyezteti a császár­ságot, a birodalom létét, ment összeesküvést készít elő, s forradalmat akar csi­nálni.­— Hogy jutott el odáig Ferenc József császár fia? — Amellett, hogy sokat olvasott, neon neki való könyveket, például Heinét, állandó érintkezésben állt egy *or liberális alakkal: az ellenzékiekkel, s elvei, ideái alapján kézbe akarta ragad­ni a hatalmat, hogy egy másik Ausztriát hozzon lét­re. Wallorvnak azonban tu­domására jut az összeeskü­vés és felgöngyölíti a moz­galmat.., A történelem sze­rint Rudolf „szerelmi ön- gyilkosságot” követett eh Ebben a játékban azonban sejtetni engedik, hogy Wal­lon ölette meg... — Ml a véleménye a szí­nésznek a darabról és a sze­repről? — Hollós Korvin Lajossal nem ez az első találkozásom. Még az 1951—52-es években, játszottam Hunyadi című drámájának főszerepét — mondta Szabó Sándor. — Rendkívül komoly, elmélyült hónak tartottam, Személye­sen Is Ismertem őt, annak idején, özvegye nem is olyan rég küldte el nekem az író egyik legutóbb ki­adott könyvét. Azt írta: „Kérem fogadja el ezt, La­jos emlelwexe.í AJ&og meg nem tudtam, hogy hamaro­san itt találkozom szellemi örökségével, a Televízió stú­diójában. Ezért boldog va­gyok, hogy játszhatom eb­ben a tévéjátékban, s újra emlékezhetem erre a szép, baráti kapcsolatra; arra, hogy az író mennyire sze­rette a színészeket, majd­hogynem alázattal szerényen együtt dolgozva velünk. A szürke eminenciás remek fi­gura a színész számára, hát­térben mozgató erő, egy rendkívül nagy diplomata, akinek egyetlen, konzerva­tív célja van: a birodalom fenntartása. Mindenképpen a politika művésze volt. — Van-e magyar vonatko­zassa a játéknak? — Tudomásom szerint nincs. Ami legfontosabb eb­ben a műben: aiz örök po­litikai harc, amely minden­hol és mindenütt bekövet­kezhet. Általános érvényű, politikai munkának tartom. A nyelvezete is nagyon szép. És én valóban nagy- nagy élvezettel alakítom, játszom ezt a figurát. Sz. B. sinónak átengedné, azokat akár mikor tetszése szerint vissza veheti, minden eset­re mint az ilyetén mint pe­dig a Társaság által szer- zendők külön összeírásba foglaltassanak”.) Természe­tesen ezek csak a könyvtá­ri élet kezdő lépései voltak, a kaszinói könyvtár kiala­kulásáról még nem beszél­hetünk. A „pénztár ál lappijánál” sem találhatók, könyvtári té­telek, a kiadás rovatban vi­szont szép összeg állt a hír­lapok előfizetésére. (1842. november 1-től 1843. novem­ber 1-ig 499 váltóforint.) Bér gél József, a város tu­dós orvosa „Kaposvár 40 év óta” című, 1877-ben megje­lent monográfiájában rész­letesen. írt a kaszinóról, melybe „felvétetett ugyan a nem nemes ú.n. honoratior, de semmiféle polgárnak ab­ban helye nem volt”. A jel­legzetesen. polgári gondol­kodású Berge! ennek elle­nére a kaszinót a „nemze­ti érzület” jelentős eredmé­nyének tartotta. Itt öltöttek leginkább testet a nemzeti nyelv fejlesztéséért és a sza­bad alkotmányért vívott tö­rekvések. A város króniká­sától arról is értesülhetünk, hogy 1840-ben , egy „nem nemesi' Casinó is alapítta- tott” a polgárok számára, ennek azonban. izraeliták nem lehettek tagjai. E pol­gári kaszinó nem volt hosz- szú életű: a korabeli Kapos­vár még nem kedvezett ki­bontakozásának, s pár év múlva beszüntette működé­sét. A Kaposvári Nemzeti Ka­szinó 1878-ban alakult újjá. Közkedvelt és különösen századunk elején virágzás­nak indult könyvtárát azon­ban csak 1889-ben alapította Makfalvay Géza, a későbbi főispán. 1913-ban a kaszinó könyvtárának állománya már csaknem elérte a 2000 kötetet. Könyvtárosa hosszú évekig Prilisauer Adolf fő- gimnáziumi tanár volt, aki előzőleg az iskolai éa a vár­megyei könyvtár rendezésé­nél is kimagasló munkát végzett. Prilisauer amellett, hogy a kaszinó könyvtárát is mintaszerűen, rendbe tet­te, három nyomtatott' kata­lógust (1928, 1931, 1938) is kibocsátott a tagok tájékoz­tatására. A Kaposvári Nem­zeti Kaszinó dualizmus kori történetének jelentős dátu­ma 1911. Ekkor épült fel Márffy Emil 10 000 koronás adománya és a Somogy me­gyei Takarékpénztár 80 000 koronás kölcsöne segítségé­vel az egyesület új, repre­zentatív épülete a mai Baj- csy-Zsilinszky utcában. Az épületet ma felújítják; hosszú évekig biztosította a Killián György Ifjúsági és Úttörő-művelődési Központ működését. Dr. Sipos Csaba Kunffy Lajos memoárja Tollat fogott nyolcvanéves korában Divatos műfajban mélyül­het el az olvasó, aki kezébe veszi Kunffy Lajos Vissza­emlékezéseim című posztu­musz kiadású kötetét, me­lyet a megyei levéltár So­mogyi Almanach sorozatá­ban jelentettek meg,. 1947- ben Gönczi Ferenc, a So­mogy megyei Múzeumok ak­kori igazgatója kérte föl a somogytúri festőt, hogy ves­se papírra életrajzát. A festő csak két év múl­va kerített időt emlékeinek föltárására. A két év: vias- kodás volt. „Tépelődni kezd­tem, hogy nem tartják-e ön­hittségnek vágy szerényte­lenségnek, ha ma valaki ön­életrajzot ír... Ha most 1949-iben mégis hozzáfogok élményeim megírásához, te­szem részben azért, mert jól fog esni emlékezetembe visz- szaidézni az elmúlt szép éve­ket, egyben magamnak szá­mot fogok adni, hogy egy hosszú életen át mit végez­tem.” 1949-ben születtek ezek a mondatok, s az 1953-as, a budapesti Ernst Múzeumiban rendezett kiállításának rö­vid bemutatásával ér véget a visszaemlékezés időrend­be ágyazott történetsora. Kunffy szíve 1962-ben dob­bant utoljára. Csaknem húsz évet várt a kézirat a nyom­dai megjelenésre. Nyolcvannégy évről szól a memoár, amely műfajilag azóta is népszerű, eloszlatja Kunffy aggályát, a szerény­telenség látszatát. A sok szálon futó élet gazdag kin­Háttal a falnak dőlve Szeretek veled így, boroz- gatva beszélgetni. Meghány- juk-vetjük a világ sorát,. mintha rajtunk állna min­den. Ilyenkor mindig meg­hallgatom kedvenc mondá­sodat, amit Kierkegaard vé­leményéből formáltál saját gondolkodásodra: az élet egyszeri és megismételhetet­len, ezért csodálatosan szép. Most is várom fájdal­masan józandó mondatodat Azt hiszem, hiába, mert po­harat ölelő ujjaid merevek az ölelés szigorától: talán többet ittál a megszokottnál, de az biztos, hogy valami nagyon bánt. Azt sem veszed észre, hogy a halványkék hó vékony kérgén milyen fi­noman fut a mókus. A völgy felé figyelsz, pedig nincs ott semmi érdekes. Mocorognak, egymáshoz bújnak a házak. Nemsokára este lesz. Ismered ezeket az estéket: malac visítása hasítja a sű­rűsödő nyugalmat, kutya­ugatás rapszodikus sorozata szaggatja az este csöndjét, a házak ablakainak lassan sza­porodó szerény, sárga hu- nyorgása egyenlőtlen küzde­lembe kezd a sötétséggel. Ismered ezeket az estéket. Itt születtél. S akkor mire figyelsz? Miért figyelsz? — Háttal a falnak dőlve.. Nem tudom, hogy ezzel mit akarsz mondani. —Háttal a falnak dőlve, mint valamikor a búcsúi bál­ban, nehogy hátadba csúsz- szon a kés ... Most már értelek. Tudom, hogy nem a völgyben élő emberektől félsz, hiszen itt születtél. Neked a néhány ház nemcsak egy utcát je­lent. Félsz? Soha senkitől nem féltél! Háttal a falnak dőlve... Igazad lehet, hiszen annyi a kezében késsel törtető. Több mint régen a búcsúi bálban, és veszélyesebbek! Veszélyesebbek, mert szú­rásuk helyén nem olyan seb virága nyílik, amelyikre majd csak fakuló emlék és keskeny, barna forradás em­lékeztet, ha füleled; ütésük ereje bejárja tested minden porcikáját, s félő; hogy fáj­dalmától szembekerülsz ön- magaddal. Háttal a falnak dőlve... Szemeid ragaszkodnak a völgyhöz, pedig már semmit sem látsz: az ablakok sárga hunyoi'gását is eltakarja a vastag sötétség. Te azért lá­tod egy szoba faián a gipsz­ből öntött Utolsó vacsorát, azt is tudod, hogy még né­hány szobáiban ajándékba kapott olajnyomatú Mária vigyázza a pihenők nyugal­mát. Ezek az emberek mindig hittek valamiben, valakiben. Talán benned is. Nem miat­tuk kell háttal a falnak dől­ni. Inkább értük! Vállalod? A te öreg dán filozófusod nemcsak azt mondta, hogy az élet egyszeri és megismé­telhetetlen, hanem azt is, hogy az életet csak hátrate­kintve lehet megérteni, de élni előre nézve kell. Vállalod? ’ Falusi József csesbánya a mai olvasónak. Épp ezért nem is le­het kitérni min­den részletére. „Olyan távlattal írt — állapítja meg Takáts Gyu­la is, aki szemé­lyes emlékei mö­gé rejtette a Visszaemlékezé­seim általánosít­ható summázatát —, hogy nemcsak somogyiak ezek az írások, de országos művelődés- és mű­vészettörténeti érdekű en­nek a könyvnek a kiadása”. Sorakoztassunk föl erre néhány példát! Abban az időben két jelentős központ­ja volt Európában a képző- művészeti életnek: München és Párizs. Oda sereglettek azok a fiatal magyarok is, akik tanulni szerettek volna. Kunffy Hollósy iskolájában kezdett, majd átiratkozott az Akadémiára. A párizsi fes­tők Münchenbe igyekeztek — „most már önállóan akar­tak dolgozni” —, München­ből pedig a francia főváros­ba vitt sokak útja, így Kunffyé is. Szinte filmsze­rűen peregnek az események a visszaemlékezés lapjain. Kunffy személyes hangú el­beszélése tablóként jeleníti meg a forrongó, változó mű­vészeti életet, annak esemé­nyeit. Sok-sok kiválósággal ismerkedett meg, pusztán nevük említésére is fölidé- ződik bennünk az a kor, amely az új festészet hajna­la volt. A garibaldista apa fia. a festő Kunffy mindig őrizte szívében a somogyi föld szeretetét, az itt élő em­berek emlékét. A München­ből. majd Párizsból haza-ha­zajáró fiatalember oázisnak tekintette ezt a vidéket Nemcsak Pasteur-t vagy az ifjabb Dumast csodálta meg, hanem az egyszerű somogyi emberek is rajongással töl­tötték el. A Munkácsy-esté- lyeken otthonosan mozgó Kunffy a szalonok világában éppúgy „fürdőit”, mint Gá- losfa. Őrei szép vidékeinek látványában. Megcsodálta az első automobil útját, érdek­lődéssel figyelte korának minden eseményét. Szemé­lyes ismerősként üdvözöl­hette az első repülőt, Marc Bonn ier-t, aki 1913 őszén Párizsból először repült Bu­dapestre. Itthon Kunffy is bekapcso­lódott a művészeti életbe. Egyik alapító tagja volt a Fészeknek. És harcol Berze- viczky Albert előterjesztése ellen a Parlamentben, mivel olyan állásfoglalást igyekez­tek hozni, amelyik gátolta volna a modem képzőművé;

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents