Somogyi Néplap, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-15 / 88. szám
Van még csiszolnivaló Labdarúgó utánpótlásválogatottjaink házatáján Á magyarok még nem győztek A magyar labdarúgó válogatott ma 20.30 óra kezdettel a valenciai stadionban 547. hivatalos országok közötti mérkőzését játssza Az ellenfél az a spanyol csapat, amely ellen a magyar labdarúgók még sohasem győztek. 1925. október 4. és 1980. szeptember 24. között hat mérkőzés zajlott le 2-2 budapesti és madridi, valamint 1-1 vigoi és alicantei színhellyel, négyszer nyertek a spanyolok, két alkalommal pedig döntetlen volt az eredmény. A gólkülönbség 11-6 a spanyolok javára. A múlt héten Kaposvár látta vendégül Vas, Gyór- Sopron, Tolna és Somogy serdülő, illetve ifjúsági labdarúgó-válogatottjait. A serdülőknél a csoportgyőzelmet a somogyi fiúk szerezték meg s egyben a jogot is a június 25—30. között Tatán sorra kerülő oszágos döntőn való indulásra. Ott az öt selejtező csoport győztesei mérik össze erejüket. Szabó Lászlóval, a megyei sporthivatal labdarúgó-szakfelügyelőjével beszélgettünk a torna tapasztalatairól és megyénk utánpótláshelyzetéről. — Szinte minden évben elhangzik a hozzáértők és hozzá nem értők szájából a »vád«, hogy a megyei válogatottakba nem a legjobbak kerülnek be. Van-e alapja ennek? — Természetesen van, hiszen a válogatók sem tévedhetetlenek. Ráadásul nem tökéletes a jelenlegi kiválasztási rendszer sem, mivel főként az egyesületek javaslatai alapján próbáljuk a legjobbakat összegyűjteni. Jó néhány egyesület viszont igyekszik »eltitkolni« a tehetséges fiatalokat, mert attól fél, hogy valamelyik nagyobb csápat elviszi tőle. — Kanyarodjunk vissza a kiválasztáshoz! A játékvezetők segítségére számítanak-e ebben a munkában? — Nem, eddig nem vettük igénybe, de úgy gondolom, hogy a jövőben őket is be kellene kapcsolni a kiválasztási "rendszerbe, hiszen igen sok ifjúsági és serdülő- mérkőzést látnak, sok játékost ismernek — A sok játékos azonban még nem csapat. — Valóban, s ez igen nagy gondunk. Szerintem a jövőben azokat a fiatalokat, akikre az előzetes javaslatok alapján alapozhatunk, havonta össze kellene hívni, majd fölmérve edzettségi állapotot, technikai és taktikai készségüket, következhetne a csapattá alakítás. — A serdülők között nem, de az ifiknél játszhatnak a Rákóczi labdarúgói, tehát elvileg egységesebb, össze- szokottabb gárdára épülhetett az idősebb válogatott. A sikert mégis a kicsik érték el... — E megállapítás csak elvileg igaz: a Rákóczi ifi I- ből csupán kettő, az ifi II- ből pedig ugyanennyi játékos szerepelt. Tehát összeszokottságról nemigen lehetett beszélni. Az viszont tény, hogy ifiválogatottunk két kulcsjátékosát nélkülözte sérülés miatt. Ebben a korban pedig két nagyobb tudású labdarúgó mérkőzéseket dönthet el. Nem tudom, mi lett volna az eredmény, ha ők is játszanak, de a gárdával én így is elégedett voltam. Az első találkozó sikertelensége meghatározta a csapat további szereplését. A serdülőknél az elért eredménnyel elégedettek lehetünk, bár úgy gondolom, hogy az országos döntőig még ki kell egészíteni néhány játékossal a keretet. — Tehát van még »aranytartalék«? — Főként a megyei II. osztályú együttesekben. Onnan ugyanis csak néhányat javasoltak a labdarúgó-valo- gatottba. Pedig biztos, hogy a »hallgatagok« ifijeiben is rúgja a labdát egy-két tehetséges, még serdülő korban levő játékos. — E három nap tapasztalatai alapján hol lehet a helyünk a megyék utánpótlás rangsorában? — Szégyenkezésre nincs okunk: nem rosszabb az utánpótlásunk, mint a másik három megyéé. A csapatok kiegyensúlyozott mérkőzéseket vívtak, s a pillanatnyi forma és sokszor a szerencse döntött egyik vagy másik együttes javára. Minden megyénél feltűnt néhány tehetséges fiatal. Érdemes a somogyi serdülők közül kiemelni Baráturit, Vighet, Vargát és Gyuri- csot: végig egyenletes, jó teljesítményt nyújtottak. Vagy Sípost, Kádárt, Richter!: ők időnként »mutogatták oroszlánkörmeiket«. Az ifjúságiaknál végig jól játszott Dombóvári, Pozsego- vics, Varga, de Papp, Hollóst és Radák is megfelelt. — Mit várhatunk a serdülőktől az országos döntőben? — Sajnos, nem ismerem az erőviszonyokat, de azt hiszem, hogy ebben a korban minden lehetséges. Becsületes helytállást és lelkes játékot azonban mindenképpen várhatunk tőlük. Asztalitenisz NB II Nyert a bajnokesélyes Gy. L. Dobogón a siófoki tornászok Hajzer György (az előtérben) a két mérkőzés legeredményesebb versenyzője Két mérkőzést játszott a múlt hét végén a Rákóczi férfi asztalitenisz-csapata. Szombaton a bajnokesélyesnek kikiáltott Győri Elektromost fogadta, s a győriek igazolták a hírüket: biztosan nyertek. A somogyiak másnap' a Pénzügyőr legyőMegyei II. osztály Nagy tömörülés Északt csoport: Nagybe- rény—Balatonfenyves 0:0, Zimány—Lengyeltóti 2:2, Memye—Kéthely 1:1, Pataiam—Tapsony 5:2, Táska— Balaton földvár 0:0, Balaton- keresztúr—Buzsák 2:2, So- mogyvár—Kőröshegy 5:1, K. Közlekedési SE—Balatonbe- rény 1:1. 1. Buzsák 21 11 8 2 50-24 30 2. Zimány 21 10 S 6 57-31 25 3. K. KSE 21 10 5 6 52-38 25 i Kéthely 21 11 3 7 41-31 25 5. B.-keresztúr 21 9 7 5 48-39 25 6. L.-tóti 21 7 10 4 40-27 24 7. Patalom 21 11 2 8 38-30 24 8. Somogyvár 21 7 7 7 38-36 21 9. N.-berény 21 9 3 9 43-42 21 10. Mernye 31 6 9 6 37-38 21 11. B.-berény 21 7 6 8 34-34 20 12. Tapsony 21 9 2 10 35-42 20 IS. B.-földvár 21 7 3 11 28-38 17 14. Kőrösh. 21 6 4 11 44-61 16 15. Táska* 21 4 6 11 23-45 10 16. B.-fenyves 21 3 2 16 10-64 8 • — négy büntetőpont levonva. Déli csoport: Csokonya- visonta—Vízvár 0:2, Somogyi B. SEI—Lábod 2:0, K. Gaz- dász—Somogyszób 5:0, Kapós-mérő—Kaposgép V. L. 1:1, Szabás—Somogysárd 0:3, Nagybajom—Péterhida 3:0, Toponár—Somogytamó- ca 6:1. 1. Kaposg. V. 19 18 5 8 60-85 89 2. S.-sárd 19 13 3 3 49-80 29 3. N.-bajom 18 12 4 2 50-87 28 SOMOGYI NÉPLAP zésével vigasztalódtak. A Kapos-plast női együttese Váradi nélkül is legyőzte a közgazdasági egyetem csapatát. Győri Elektromos—Rákóczi 22:3 Gy.: Hajzer (2), Katona. Az NB I-ből kieseti győriek jelenleg erősebb csapattal rendelkeznek, mint az élvonalban. A spartacusos Kocsis II. és a csepeli Juhász vezérletével biztosan nyerték — esélyeshez méltó játékkal — a találkozót. Rákóczi—Pénzügyőr 19:6 Gy.: Balázs Á. (5), Hajzer, Katona (4-4), Varga, Hayden (3-3). A múlt évben középmezőnyben végző Pénzügyőr ellen már felszabadultan és időnként jól Is játszott a Rákóczi. Kapos-plast—Közgazdasági egyetem 10:6 Gy.: Péntekmé, Németh (S- 3), Gazdag, Auguszt (2-2). Péntekné és Németh vezérletével végig vezetve nyert az újonc fővárosiak ellen a kaposvári csapat. HÚSVÉTRI extra rongyszőnyeg 30 százalékkal olcsóbban több méretben a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat barcsi, nagyatádi, fonyódi, balatonföldvári, siófoki szaküzlcteiben és a Somogy Áruházban. (84524) Szombathely volt a színhelye a középfokú iskolai tornászbajnokság országos döntőjének. A C-kategóriás versenyre 14 csapat utazott el. Szép somogyi siker született: a siófoki Perczel Mór gimnázium hat főnyi leány - csapata bronzérmet nyert. Koltay Istvánná edző és tanár irányításával az alábbi diákok voltak a szép siker részesei: Jakab Katalin, KaMa Tanács-kupa ufmanri Mónika, Kiss Klára, Koltay Katalin, Menyhárt Réka, Mihályi Éva. Az országos döntő dobogójának legmagasabb fokára a békéscsabai szakközépiskola csapata léphetett. 2. a Petőfi gimn., Budapest, 3. a Perczel gimn., Siófok, 4. a Vörösmarty gimn., Budapest, 5. a Varga K. gimn., Szolnok, 6. a Jókai Mór gimh., Komárom. döntő Nagyatádon Nagy előnnyel lép pályára ma a hazai együttes a Tanács-kupa döntőjének visz- szavágójára. A múlt héten ugyanis Kadarkútom az atá- diak meglepő 5:0 arányú győzelmet arattak a Tanácskupa elsőségét eldöntő mérkőzésen. A mai visszavágó esélyese ezután érthetően az atádi csapat Aligha várható a kadarkútiaktól 1 olyan bravúr, amely elütné az ifjú város együttesét a Tanács-kupa megszerzésétől. A mérkőzés 16.30-kor kezdődik. / t NŐKNEK: KÖNTÖS 250 FORINTTÓL, KARDIGÁN 280 FORINTTÓL, PULÓVER 190 FORINTTÓL, BLŰZ 420 FORINT, MELLTARTÓGARNITÜRA 80 FORINT, ERSZÉNY 220 FORINTTÓL a Somogy megyei Iparcikkkiskereskedelmi Vállalat kaposvári, barcsi, marcali, nagy atádi, Balaton-parti divatáru boltjaiban és a Somogy Áruházban. _____________________(84525) H ÍREK ÁPRILIS A nap 5.56 órakor kél és 19.33 órakor nyugszik; A hold 15.33 órakor kél és 4.43 órakor nyugszik. 15 A várható időjárás: Felhőátvonulások egy két hel yen kisebb SZERDA Anasztázia esővel, záporral, a délután már számottevő eső nélkül telik el. Sokfelé élénk, időnként erős, néhány helyen viharos lökésekkel kísért északi, északnyugati szél fog fújni. A nappali fölmelegedés tovább gyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán 12 és 17 fok között alakul. Szovjet küldöttség Kaposváron A TIT vendégeként hazánkban tartózkodik, a Zna- nyije, a Szovjetunió össz- szövetségi Tudományos Ismeretterjesztő Társulatának kéttagú küldöttsége Jurij Konsztantyinovics Fisevsz- kij főtitkár vezetésével. A Kaposvárra látogató szovjet vendégeket tegnap délelőtt fogadta Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára. A küldöttség délután megnézte az épülő kaposvári csillagvizsgálót, majd a TIT-székházban a megyei szervezet munkájával ismerkedett. — Somlyó György és Fodor András költő találkozik az olvasókkal ma este hat órakor a balatonboglári könyvtárban. A rendezvényre Somlyó György 60. születésnapja alkalmából kerül sor. — Alakuló ülését tartotta tegnap a Hazafias Népfront közművelődési munkabizottsága Siófokon. — »Ágyúzás« az alagútban. Újjáépítik az ország egyik leghosszabb vasúti ala.gútját a Dorogi Szénbányák szakemberei. A Pilis- csaba és Vörösvár közötti 800 méter hosszú alagutat különleges bányászati eljárással erősítik meg, nagy mennyiségű acél beépítésével és betonnal. Egy ágyúhoz hasonló berendezésből 6 atmoszféra nyomással gyorsan kötő folyékony betont lőnek az alagút falazatára. Gépkocsiátvételi sorszámok Trabant Wyc. Lim. (Bp.) 10 409 Trabant Lim. (Bp.) 3 018 Trabant Lim. (Győr) 1829 Trabant Lim. (Debr.) 987 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 4 831 Trabant Lim. Spec. (Győr) 4 793 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 2 792 Trabant Combi (Bp.) 1613 Trabant Combi (Győr) 1088 Wartburg Lim. (Bp.) 3 470 Wartburg Lim. (Győr) 3 112 Wartburg de Luxe (Bp.) 3190 Wartburg de Luxe (Győr) 3 067 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 760 Wartburg Lim. tolót. (Bp.) 377 Wartburg Tourist (Bp.) 1 381 Wartburg Tourist (Győr) 1 087 Skoda 105 (Bp.) 3 478 Skoda 105 (Győr) 3 365 Skoda 105 (Debr.) 2 682 Skoda 120 (Debr.) 1 925 Skoda 120 (Bp.) 3 029 Skoda 120 (Győr) 2 063 Lada 1200 (Bp.) 9 427 Lada 1200 (Debr.) 9 351 Lada 1300 (Bp.) 5 517 Lada 1300 (Debr.) 4 562 Lada 1300 (Győr) 565 Lada 1500 (Bp.) 6 150 Lada 1500 (Debr.) 5 406 Lada 1500 (Győr) 1 529 Lada Combi (Bp.) 1716 Lada Combi (Debr.) 769 Lada 1600 (Bp.) 2 049 Lada 1600 (Debr.) 1 030 Moszkvics (Bp.) 10 420 Polski Fiat 126 (Bp.) 4 336 Polski Fiat 126 (Győr) 746 Polski Fiat 126 (Debr.) 1 042 Polski Fiat 1500 (Bp.) 1 503 Dácia (Bp.) 3 124 Dácia (Debr.) 1 372 Zaporoznec (Bp.) 32 367 Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: „ *11-510 115 évvel ezelőtt, 1866. április 15-én született és 67 éves korában, 1933 márciusában halt meg Palá- gyi Lajos költő, szerkesztő. Meghitt barátság fűzte Vajda Jánoshoz és Reviczky Gyulához. Fiatalon lett újságíró, a Pesti Napló és a Magyar Nemzet munkatársa, majd 1894-től a Fővárosi Lapok segédszerkesztője. Bátyjával, Menyhérttel együtt szerkesztette a Jelenkor című hetilapot. írói érdemei elismeréseként — bár nem volt tanari oklevele — 1839- ben kinevezték a sárospataki, két évvel később pedig a budapesti tanítóképző tanárává. A reakció 1920-ban megfosztotta tanári nyugdíjától. Első két kötete alapján egyébként a kortársak benne látták a magyar szocialista költészet elindítóját. Költői munkásságából legsikerültebbek epigrammái. Sok verseskötete jelent meg, írásai közül többet angol francia, német, eszperantó nyelven is kiadtak. — Elkészült az ország első egységes topográfiai térképe — értől tartottak sajtótájékoztatót tegnap a Kartográfiai Vállalatnál. Az új 1:10 000 méretarányú térkép a földrajzi viszonyokkal együtt a műszaki létesítményeket is feltünteti. — Két újabb utcát látnak el szilárd burkolatú úttal ebben az évben Babócsán. A községi közös tanács e két utcába a lakosság segítségével a gázt is bevezetteti. Pályázati felhívás A Pénzügyminisztérium, az Országos Tervhivatal, az Országos Anyag- és Arhivatal és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság az értékelemzés további hazai elterjesztése és rendszeres alkalmazása érdekében pályázatot hirdet; az energiafelhasználást és a termékek energiafogyasztásának csökkentését kutató munkákat várnak. Pályázni olyan, a jelentkezés elfogadásáig meg nem kezdett értékelemzési munkákkal lehet, amelyeknek célja az energiafelhasználás csökkentése a termelőnél és a felhasználónál. A pályázat nyílt — jelentkezhet bármely gazdálkodó szervezet, 1981. április 30-ig. A részletes kiírást a Pénzügyi Közlöny idei 4. száma tartalmazza. — A cigány lakosság élet- körülményeiről tartott fórumot tegnap Karúdon a Hazafias Népfront és a Vörös- kereszt helyi vezetősége. A fórumon a község 36 cigány családja képviseltette magát. — Eleslövészet. A városi tanács értesíti Kaposvár lakosságát. hogy a néphadsereg alakulatai április 15-től 30-ig éjjel-nappal éleslövészetet tartanak a sántosi lőtéren. A fenti időben senki ne tartózkodjon a lőtéren és annak biztonsági területén mert tilos és életveszélyes. — Személygépkocsi- és motorkerékpár-vezetői tanfolyamot indítunk. Jelentkezés: Taszár, helyőrségi művelődési otthon. (158788) — A KIOSZ adóközösség- vezetősége értesíti a kisiparosokat, hogy az adőmegállapítások névjegyzékeit folyó hó 15-től 30-ig a KIOSZ érdekképviseleti szervezet körzeti és helyi csoportjainak helyiségeiben közszemlére bocsátja. Az adóközösség tagjai — a közszemlére tett jegyzékek alapján — május 5-ig bezárólag írásban tehetnek észrevételt a KIOSZ adőközösség felszólamlás! bizottságánál. (Kaposvár, Kossuth L. u. 14.) (84589)