Somogyi Néplap, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-15 / 88. szám
a hétszergörbén Mielőtt elindultam volna, e „hétszergörbé”-nek csúfolt úton, próbáltam megismerkedni Somogybükkösd múltjával, s igyekeztem elhelyezni a megyehatárszéli települések között. A negyvenkét éves bédekkel tanúsága szerint ennek az apró településnek egykor 509 lakosa volt. És ma? Benkő Miklós, a zákányi közös községi tanács elnöke lemondóan legyint: — Nyolc éve még azzal büszkélkedhettünk, hogy So- mogybükkösdön négyszázötven lelket számoltunk ösz- sze. Azóta minden megváltozott. Ma jó, ha százötvenen élnek itt... Sötétben tapogatódzunk a falugyűlés színhelye felé: ,J3izony, baj van a közvilágítással..." Az egykori kastély — ma átalakítás alatt álló „mindenes” épület — szomszédságában csak a vegyesbolt meg a kocsma ablaka jelzi az utat. Somogybükkösd távol van mindentől, és közel mindenhez. Hiszen sem Zákány, sem Gyékényes, sem Csurgó, de még Nagykanizsa sincs messze — légvonalban. Az utakon azonban nehéz eljutni bárhová is. Mondják, ezért költözik el majd mindenki. Győrfy Miklós somogy- bükkösdi kőműves, egyben a népfront helyi elnöke lelkesen biztatott: „Figyelje csak meg, aki tud, eljön majd a falugyűlésre. Ezeknek az embereknek van mit mondaniuk!" És valóban. A nappal még kőműveskalapácstól hangos, estére fóliával bélelt ablakú helyiségben a hivatalos embereken kívül harmincötén szoronganak. Minden harmadik somogybük- kösdi eljött erre az estére. Benkő Miklós viszi a szót: — Az idén ötszázezer forintos költségvetéssel folytatjuk a kastély felújítását, jövőre újabb összeggel segítünk. Ha elkészülünk vele, lesz könyvtár és orvosi rendelő is. Csak egy kis türelmet kérünk... A tanácselnök, csakúgy mint a munkatársai, ismerik a bübkösdi gondokat: szilárd út kellene a temetőhöz, s jobb közvilágításra, kedvezőbb buszköziekedesre volna szükség. És hogy még mi minden, felsorolni is nehéz volna. És egyszerre nem lehet mind megoldani. A somogybükkösdiek értik a szót, de nem engednek a huszonegyből. A egyik fiatalember — talán a poharaktól vett bátorság folytán kimondja, mi bántja falubeliéit : — Fölösleges eljönni a falugyűlésre, mert mindig csak ígérnek, történni pedig nem történik semmi. Ha így megy tovább, mindenki el fog menni. A mellettem ülő siheder legényke, bár az igazságot maga is sejti, hogy százötven lélekkel nem sokáig lesz falu a falu, korát meghazudtoló szeretettel beszél Somogybükkösdről: „Nem öregember a mi falunk, akit le kell írni. Igenis kell, hogy építsenek nálunk...” Látom, nehéz helyzetben van a közös községi tanács elnöke: Csodálom, hogy meri vállalni a vitát. — Hogy nem írtuk le So- mogybükkösdöt, arra bizonyíték a kastély felújítása is. Tárgyalunk a Dédásszal, s mihelyt lehet, megoldódik a közvilágítás. A temetői út? A termelőszövetkezet vásárolt egy útjavító gépet, megjavíthatjuk azt is, de ki kell várni a sort. Az autóbuszközlekedés? Megkerestük a Volán vezetőit. ígérték, hogy kijönnek megvizsgálják a panaszt A népfrontelnök azt mondja, maradnának az emberek, de az élet rákényszeríti őket, hogy elmenjenek. Még azok is Nagykanizsa felé néznek, akik Zákányban vagy Gyékényesen dolgoznak. Onnan egyszerűbb az út mint innen — álig néhány kilométerről. Nem tudni, mi lesz a faluval. Itt, túl a „hétszergörbén”, ez a nagyon nagy buktató. Nagy Jenő Juhászati bemutató Osztopánban Juhászati bemutatót tartott tegnap az Oviscoop Somogy megyei Juhtenyésztési Társaság az osztopáni Győzelem Termelőszövetkezetben. A bemutatón a gépi nyírás, a gyapjúválogatás és a helyes tárolás módszereivel ismerkedhettek a résztvevők. A társaság 33 taggazdaságából jöttek a fő- állattenyésztők, a juhászati ágazatvezetők és a gyapjú- válogató brigádok. A bemutató előtt Podma- niczky Péter, a Gyapjú- és Textilnyers anyag-forgalmi Vállalat csoportvezetője tartott tájékoztatást az osztályozás tudnivalóiról, a vállalat minőségi igényeiről. A gyapjú minősége függ a tisztaságtól, a hosszúságtól a finomságtól és a „rende- menit”-től, azaz attól, hogy egy kiló szárított gyapjúból mosás után mennyi tiszta gyapjú marad vissza. A minőségtől függően egy kiló gyapjú ára 20 és 140 forint között változhat Az értékesítési árat lényegesen befolyásolja a gyapjú válogatása, osztályozása, kezelése — ha jól csinálják, kilogrammonként az 15—20 forint többletet jelenthet. Ez nem kis pénz, különösen ha figyelembe vesszük, hogy összesen 27—29 vagon gyapjút adnak el idén az Oviscoop gazdaságai. Somogybán tavaly végezték először szervezetten a nyírást; az idén már két brigád is dolgozik nálunk, egy 11 tagú békési és egy szintén 11 fős szolnoki. A társulás mindkét brigádnak vett egy-egy új szovjet gyártmányú gépet, s így egy ember ötven-hatvan birkát nyír meg naponta — csaknem kétszer annyit, mint kézzel. Gépi nyírással egy állatról 15—25 dekával több gyapjú kerül a válogatóba. Előrelépést jelent a tavalyihoz képest, hogy a brigádokban vannak úgynevezett „fogók” is, akik a nyírok keze alá dolgozva mozgatják a birkát, s ez számottevően meggyorsítja a munkát. A társaság úgy tervezi, hogy jövőre gyapjúválogatókat is alkalmaz, így tovább javíthatják a teljesítményt és a minőséget. Gondot okoz ma még a gyapjú minősítésének szubjektivitása, amely sokszor vált ki vitát. Az Oviscoop ezt is szeretné kiküszöbölni: kapcsolatba lépett a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolával, és jövőre — kísérletképpen — objektív műszeres minősítéssel próbálkozik. M. E. Megváltozott számlázás a Dédásznál Díjbeszedők új munkakörben Rendszeres látogatónk volt az óraleolvasó; föl jegyezte villanyóránk állását, és a díjait is ő szedte be. Márciustól azonban elmaradt. Az évente egyszeri leolvasáson alapuló számlázással ugyanis a Dédász alkalmazottainak ezentúl nem kell fölkeresniük a lakosokat, majd a befizetők fordulnak az üzemigazgatósághoz. — Kéthavonta részszámlát kapnak a fogyasztók, majd egy végszámlát — mondja Szakonyi Gyula, a Dédász kaposvári üzemigazgatóságának vezetője. — Ebből kiderül, hogy kinek mennyi a tartozása, illetve, hogy ki fizetett többet. A túlfizetést tíz forint fölött visszatérítjük, az alatt pedig átvisszük a következő évre. Az új leolvasási rendszernél az óraellenőrzést az üzem szerelői végzik. Beállítják a kapcsolóórákat, hiba esetén azonnal kijavítják, s ezért nem kell külön, kimenniük. A pénzbefizetés intézése, a reklamációs ügyek lebonyolítása a fogyasztók rendelkezésére álló irodák feladata. A községekben a helybeli takarékszövetkezetek kel kő-• töttek megállapodást, ott ők fogadják, illetve továbbítják a villanyszámlával kapcsolatos befizetéseket. így a kisebb települések lakosságának pénzügyei egyetlen intézményhez tartoznak. A dombóvári részen megmaradt a hagyományos óraleolvasás és díjbeszedés: év végén ugyanis szeretnék összehasonlítani az új módszerrel, s megvizsgálják majd a hatékonyságbeli különbségeket. Legegyszerűbben és leggyorsabban az OTP-n keresztül lehetne — átutalási betétszámláról — lebonyolítani a befizetést, de ezt egyelőire kevesen veszik igénybe. — Hogyan, milyen munkakörökben foglalkoztatják az eddigi díjbeszedőket? — Egyes területeken létszámigény van: oda átcsoportosítottuk őket — tájékoztat Várhegyiné Matics Katalin üzemgazdasági osztályvezető. — A pénzbeszedők egy része a fogyasztói irodákba került, illetve villanyszerelőként, segédmunkásként helyezkedett el az üzemigazgatóságnál. Ketten pénzügyi munkát végeznek. Gondoskodni kellett „beugrókról” is, akik szükség esetén elvégzik az óraleolva- sóst. Az évenkénti leolvasással dolgozóinkon is segítettünk, hiszen gyakran kellett nehezen megközelíthető helyekre menniük. És díjbeszedés idején nagyobb összegekkel közlekedni ezeken a területeken, különösen este, nem volt túl biztonságos... Somogy területén harmincezer fogyasztó tartozik hozzánk, s egy-egy alkalommal összesen hat és fél millió forintot fizetnek be. Hatalmas összeg ez, s forgalmát az új rendszer fölgyorsítja. Siófokon és Nagykanizsán most indították el, Keszthelyen már évek óta működik ez a számlázási módszer. Ezekhez az üzemigazgatóságokhoz is tartoznak somogyi fogyasztók. Barcson és környékén — vagyis a szigetvári üzemigazgatóság területén — jövőre térinek át az évi egyszeri leolvasásra, illetve a számlázásnak erre a formájára. A. A. Visszatalálnak... A házat gyönyörű park övezi. Fogalmam sincs, hány tagú volt a család, amely valamikor magáénak tudhatta. De évtizedek óta kit is érdekel, hogy az egykori nyári lakban Széchenyi Frigyesnek hány családtagja pihent. 1951 óta az új életre csodálkozó kismamák csaknem 7600 csecsemőnek adtak életet a barcsi szülőotthonban. Micsoda változás! És most újra. Évek óta nincs már szükség erre az intézményre (csak a régihez, a »miénkhez« való görcsös ragaszkodás tartotta fenn), hiszen a nagyatádi kórház be tudja fogadni a környék kismamáit. Elérkezett hát az idő: váltás tanúi vagyunk, S ahol eddig gyermekek születtek, ott néhány év múlva a testi-szellemi fogyatékos gyermekek találnak otthonra. Nemcsak gondozás céljából, hanem azért is, hogy akit csak lehet, azt hozzáértő kezek és szellemek visszasegítsék a társadalomba. Hiszem, hogy sokan visszatalálnak... A téma azonban sókkal messzebbre vezet. Meghökkentő a szám, de igaz: 450 millió rokkant él a világon, s közülük 140 millió gyermek! Hazánk sem kivétel. Csaknem 700 ezer felnőtt és 300 ezer gyermek vagy fiatalkorú állampolgárt sorolnak a fogyatékosok »kategóriájába«. S hogy pontos megyei számokat nem tudok mondani, az nem a statisztika hibája. Fáziskésésben vagyunk. Ez akkor vált nyilvánvalóvá, amikor az ENSZ 1981-et a rokkantak évének nyilvánította. Oka volt rá, hogy fölhívja a figyelmet; oka, hogy megtudjuk végre, kik és hányán élnek társadalmunkban, akiknek segíteni kötelességünk. Olvashatták a napokban megyénk néhány becsült adatát. Ha azt írtuk: 135 tagja van a hallássérültek szervezetének (nekem 1700-at mondtak), de legalább tízezer ilyen fogyatékoséi a megyében, akkor ebből is tudjuk: hol tarthatunk a törődéssel. Ha azt említem: több ezer mozgássérült él szűkebb határainkon belül, s alig négyszázról tudunk konkrétan, akkor nyilvánvalóak tennivalóink. Ha azt mondom: tavaly novemberben, decemberben alakultak meg országszerte a koordinációs bizottságok a rokkantak nemzetközi éve alkalmából (azóta eredmények sokaságáról számolnak be), s nálunk az idén áprilisban jutottunk el idáig, akkor nyilvánvaló, hogy nincs jogunk a további »vonakodásra-; kényelmeskedésre. Tennünk kell, és nem valamiféle »karitatív« jótékonykodási felfogásból, hanem a szocialista emberi magatartás, a kötelességtudat alapján. Nem ebben az évben! Mindig és mindenütt. Akkor is, ha boldogan gondolunk egészséges gyermekeinkre, ha jövőjüket építgetjük; akkor is, ha hozzátartozóink körében »tartjuk nyilván« az önhibájukon kívül fogyatékosokat, és akkor is, ha a közösségi érzésnek csak a csírája él bennünk. Mert emberek vagyunk! A szűk kis irodában plakátok díszítik a falat. Nem szégyellem, rájuk csodálkoztam. Egy képzőművészeti alkotást, a kifejező grafikai megoldást szavakkal leírni igen nehéz, nem is vállalkozhatom rá. Mégis elmondok róluk annyit, hogy az egyiken egy hatalmas tenyér előtt (talán a társadalmat fejezi ki) szépséges virág látható, hófehér szirmokkal. A természeti rendből azonban három szirom hiányzik, hiába keresem. Az üdezöld levél - is »megszakadt«, hiányzik belőle egy rész. A másik plakát hasonló: ezen csak egy fehér szirom »hullott le-; s a két zöld levél egyike félbetörve ... Az íróasztalnál ülő asszony szeme csillogásában harmatot véltem fölfedezni; harmatot és fényt, amely életre kelti a sérült virágot. A képletes látvány mögött szenvedély izzik; a tenniakarás szenvedélye. És megláttam benne azt a házat, amely valamikor egyetlen család nyári rezidenciája volt. Mert ő is beleálmodta a falak közé azokat az apróságokat, akik ugyanúgy kincseink, mint az egészségesek. A z utcákon szöveges plakátokat láthat a somogyi járókelő, Zöld színű röpcédulák jutottak el hozzám: ugyanazt akarják, amit a plakátok. Azt, hogy elolvassuk és szövetséget kössünk; hogy megértsük lényegüket, s nem egy évre, hanem mindig gondoskodjunk róla, hogy »szereplóik« visszataláljanak ... A Vöröskereszt — a hivatalos szervek és testületek egyetértésével, jóváhagyásával — nagy akcióba kezdett Somogybán. Hiszek a sikerében. Arról az egykori nyári lakról van szó, amelyből a VI. ötéves tervben egészségügyi gyermekotthon lesz Barcson. Átalakítással és bővítéssel hetven személy elhelyezését tudja vállalni, ennyire biztosított pénzt a magyar állam. A Vöröskereszt azonban úgy gondolta: ennél többre vagyunk képesek. A hetven fogyatékos gyermeklétszámot százhúszra akarja kiegészíteni — a lakosság egyetértését és megértését, segíteni akarását bizonyító forintokból. Ez nem kevés: tízmillió! Akciót hirdettek hát, számlát nyitottak, szerveznek és felvilágosítanak, ösz- szefogásra késztetnek hallatlan odaadással, lelkesen, szenvedéllyel. Gondoljuk meg, micsoda nagyszerű eredmény lesz, ha ütvén fogyatékos gyermekkel többről tudunk gondoskodni; erőfeszítések árán többet tudunk ellátni vagy visz- szaadni a somogyi társadalomnak! Ha csak egy, tíz vagy húsz felnövő ember megérezheti: szükség van rá, számítanak létére és képességére, az már óriási siker. Ha megérez- hetik: ez a társadalom csakugyan a szocializmus társadalma, amely nemcsak a nagy tömegek életviszonyaira, életkörülményeire, hanem személy szerint órájuk is gondol, és cselekszik értük. Tudom, hogy a gondolat jó, az akció megalapozott; hiszek abban, hogy senki sem megy el szótlanul és tétlenül e nemes felhívás mellett. Úgy tudom, 24 millió forint már van az átalakításhoz és bővítéshez. »Csupán« tízmilliót kell előteremteni társadalmi úton. Eszembe jut egy nem túlságosan régi élmény. Somogy egyik tehetős falujában arról hallottam, hogy a plébános úr állandóan csak panaszokat hallott a híveitől. Elment a tanácsra, a takarékszövetkezetbe, és — mert a betét összege csak egyénileg titkos, összességében megtudható — rádöbbent, hogy több tízmillió forintja van a lakosságnak. Miért panaszkodnak hát? Egy vasárnapon prédikációba szőtte a véleményét, körülbelül így: »Ne várjatok mindent az államtól, kedves híveim, hiszen sok pénzetek van. Szép utcákat, tiszta környezetet, közösségi épületeket akartok? Csak pénzetek kamatait ajánljátok föl a falunak, és akkor boldogok, elégedettek lesztek környezetetekkel.,« Ez jutott eszembe, amikor a rokkantak évében egy nagyszerű, humánus kezdeményezés tanúja lehettem. És arra gondoltam: (elnézést a plébános űrtől, hogy »kisajátítom« módszerét) csak a kamatokkal vagy azok egy részének fölajánlásával gondoljunk a barcsi gyermekotthonra! Haszna, öröme lesz ebből a szülőknek, akik nehéz körülmények között gondoskodnak fogyatékos gyermekeikről. Haszna a testvéreknek, akiknek életét kedvezőtlenül befolyásolja a kényszerű együttlét; haszna a társadalomnak, hiszen munkaerőt nyer a felszabadult szülők köréből, és úgy is, hogy remélhetően sokan képességeiknek megfelelő értékű tagjai lehetnek a közösségnek. A rokkantság okai különbözőek. Előidézhetik genetikai ártalmak, a terhes nőik helytelen életmódja; kiválthatják a születéskori sérülések. Rokkantságot okozhatnak a munkahelyi, a közlekedési és egyéb balesetek, a betegségek, a túlzott alkoholfogyasztás, az urbanizáció káros hatása és így tovább. Akik »elszenvedik«, azok nagyrészt vétlenek. Ha megértjük és közénk valónak tartjuk őket, azaz, ha mi is úgy akarják, akkor bizonyára sokan visszatalálnak. Jávori Béla
