Somogyi Néplap, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-10 / 58. szám
Gyászjelentés Méhr fájdalommal tudatjuk, hogy özv. TORMA JÄNOSNÄ Lucz Erzsébet életének 85. évében elhunyt. Temetése március 16-án, hétfőn délután fél 2 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőből. A gyászoló család. Értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy Özv. VARGA PÉTERNÉ Debreczeni Etelka 1961. március 2-án. Budapesten elhunyt. Temetése 1981. március 11-én, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy édesapám, apósom, drága nagyapánk, CSIMA ISTVÁN volt magyaregresá lakos, életének 79. évében elhunyt. Temetése 1981. március 13-án. pénteken du. fél 2 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család. (126234) Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk özv. sardi istvanné Bojtos Rozália 84 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 1981. március 13-án délelőtt 11 órakor lesz a kaposfüredi temetőben. Gyászolják: leánya, veje, unokája, unokaveto. dédunokája. (704) Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, TARRÖ PAl temetésén részt vettek, koszorú- i kka 1. v trágai kktal. fá j da 1 m unkát enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (12595*' Somogyegresen, a Kossuth u. 48. szám alatti családi ház 1400 n-öl teileen, sok melléképülettel eladó. (56935) Tamásiban, Szarkahegyen déli fekvésű szőlő és szántóterület, közel a termálfürdőhöz, parcellázva eladó. Érdeklődni: Tamási, Szabadság u. 7. Soiled. (61fl) Hetesen (Somogy megye) a Vikár Béla u. 46. sz. családi ház, 4 szoba, álla i tartásra a 1 ka lmas épületekkel, kettőezer n-öles. telekkel. beköltözés! lehetőséggel azonnal eladó. Érdeklődni lehet a helyszínen március 10-töl 15-ig. vagy levélben: Laczó Ede, Budapest. Béla u. 48. (1161) _____________(7092) N agykanizsán, a Rákóczi u. 36 a. sz. alatt levő kétszobás, gázfűtéses, összkomfortos családi ház pincével, garázzsal eladó. Érdeklődni : Horváth Gyulánénáü Nagykanizsa, Somogyi Béla u. 13. Telefon: 13-722. (555) Családi ház beköltözhetően eladó. Ádánd. Zrínyi u. 17. (56902) Inkén, a Darvaspusztán téglából épült családi ház eladó. Mindennemű gazdálkodásra alkalmas melléképületekkel és telekkel. Érdeklődni Darvas- pusztán Szép Lajosnál vagy So- mogyszob, Köztársaság U. 2. (58905) Balatonfenyves-alsón, a Dér utcában 380 n-öl ikervilla, vállalati üdülő építésére alkalmas telek eladó. Érdeklődni Horváth Gyulánknál, Nagykanizsa, Somogyi Béla u. 13. Telefon: 18-722. (556) Barcson, a Jóbaráthoz közel, házhely eladó. Érdeklődni: Barcs. Bem u. 1. sz. (125958) Boglárlellén, a Kórház u. 3. számú kétszobás. komfortos, kertes családi ház eladó. (56886) Boglárlellén telek eladó. Érdeklődni Z. Szabó József, So- mogyszob, erdészház. (56875) Balatontól 3 kimre Törekiben a Vo- rosilov u. 32. sz. alatti ház 18^0 n-öl telekkel, megosztva is eladó. Érdeklődni : Töreki, Vorosilov tL 29. (56870) Siófok—Kílitlben egyszobás, családi ház kerttel eladó. Érdeklődni a helyszínen : Takácsaié, Kitüi, Csalogány u. 25. (56869) Családi ház sürgősen eladó. Csákány, Rákóczi u. 32. Érdeklődni ugyanott. (56894) Középrigócon 200 n-öl kordonkarós hazai szőlővel telepített terület eladó. Érdeklődni Horo- nicz László, Barcs, Somogyi Béla u. 25. (56892) ötvös Jkónyi ban 550 négyzetméter terület szőlővel, gyümölcsfákkal eladó. Érdeklődni Nagyatád, Kápolna u — (56891) Eladó BaLatonmá- ria-alsón 136 n-öl telek kis faházzal. Víz. villany van. Érdeklődni: Halászi Jánosné. Kaposvár, Füredi u. 27. fszt. 3. 18 óra után. (125943) Ádándon 800 n-öl szőlő szántóval, présházzal és telles fölszereléssel eladó. Érdeklődni Adánd, Zalka Máté u. 16- (56863) Kaposfüredi szőlőhegyen 330 n-öl terület (szőlő. gyümölcsös, szerszámtároló) eladó. Érdeklődni: hétköznap 16 óra után, szombat. vasárnap egész nap- Kaposvár Kaposfüredi u. 46 (125964) Félig kész, kitűnő fekvésű, modern családi ház építőanyagokkal, gairázs- zsal, 500 n-öl telekkel. gyümölcsössel együtt eladó. Mórit?:, Kaposvár, Szalma köz 5. I. Iph., fszt. 2., 17 óra után. (12583*2) ötvöskónyi szőlőhegyen 750 n-öl telek pincével. présházzal. telepített szőlővel, gyüm öles össeü. eladó. Vasútállomástól 10 perc. A 68-as főútvonalról bejárattal. Érdeklődni ötvöskónyi, vasútállomás megállónál Vida Gábor. (57033) Bogiári eile (Lelle) falu végén a 67-es út mellett gazdálkodásra, kertészkedésre alkalmas két hóid földterület öntözési lehetőséggel, két szoba, kony- hás lakóházzal, gazdasági épületekkel eladó. Érdeklődni : Boglárlelle. Arany J. u. 54. Cs. Biró. (56786) Hároméves Wartburg Lim. . eladó. Érdeklődni Nagyatád. Honvéd u. 78. Koncz. 17 óna> után. (56906) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Befejezés előtt álló 330 férőhelyes siófoki üdülőszállónk vezetésére vendéglátóipari főiskolai végzettséggel és legalább 10 éves üdültetési vagy vendégLá- tóipari vezető gyakorlattal rendelkező szakembert keresünk. A pályázatokat kizárólag írásban, részletes önéletrajzzal március 15-ig kérjük megküldeni a Budapest Fővárosi Tanácsa V. B. Gazdasági Hivatal üdültetési osztály címére (1840 Budapest V. Városház u. 9—11.) (4153) Termékenyítő Állomás tenyészkan-gondozókat keres felvételre. Jelentkezés: Mesterséges Termékenyítő Állomás. Kaposvár, Cseri major. (84281) Az öreglaki Állami Gazdaság pályázatot hirdet szakosított szarvasmarha telepére fejő tehenész munkakör betöltésére. Elsősorban fejő-szakmunkásbi- Zonyítvánnyal rendelkezők jelentkezését várjuk. Előny, ha a családban több dolgozó jelentkezik a fenti munkaikor betöltésére. Jelentkezés levélben vagy személyesen a gazdaság személyzeti vezetőjénél, 8697 öreglaki Állami Gazdaság, öreglak. (84192) A Kaposvár és Vidéke Áfész fölvesz szakképzett vas-műszaki eladót Jelentkezés: Áfész, munkaügyi csoport, Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 9. (84222) Hároméves Zsiguli Combi jó állapotban utánfutóra vizsgáztatva eladó. Érdeklődni, Csehi, Ba- latonőszöd, Szabadig u. 67. Du. 3 óra után. (56896) Négy évnél nem idősebb Zsiguli Combit vennék. Ajánlatokat a 11- 516-os kaposvári telefonra kérek. (1936) 408-as Moszkvics motor eladó. Fonyód. Sárvári u. 17. Fábián. (Ár-’' . után) (56880) ZU-s f.rsz.. hároméves Trabant Special friss műszaki vizsgával eladó. Szántó Ernő. So- mogyegres. Szabadság u. 30. (56879) GOl-es Trabant friss műszakival eladó. Tab, Kossuth U. 95. (50878) 1500-as P. Fiat eladó. Boglárlelle. Fonyód! u. 10. ősze Péter. (56890) Karambolos Zsiguli eladó. Egész nap megtekinthető. Kaposvár, József u. 28. sz. alatt. (126128) iz-s Wartburg Lim. 1982-ig műszakizott eladó/ Érdeklődni: Kaposvár, Füredi u. 7/c, III. em. 1. (666) Balatonbogláron, Várhegy üdülőszövetkezetben 33 négyzetméteres lakrész eladó. Cím: Vida Kálmán, Veszprém, Haszkovó u. 18 L. (024330) Háromszobás, gázfűtéses szövetkezeti lakás eladó. Kp + OT P-átv á Hálássá 1. Kaposvár, Hegyi u. 3/a. IV. em. 4. Heizer Attila. Megtekinthető : 16—18-ig. (125954) Siófokon, a város központjában két- és fél szobás lakás eladó készpénzért. Érdeklődni reggel 8- tól este 6-ig. Tanácsház u 19/a. Kovács. (56897) EGYEB Eladó fiatad. jól tejelő frissbori as tehén. Toponár, Gagarin u. 5. István o- vics. ____________(125957) L akatosmunkát, karosszéria javítást, rövid határidőre vállalok. Kaposvár, Dobó I. u. 37. ________________(125919) t 'dülők, társasnyaralók ! Kisajátítás •.iatt ezüstfenyők, rózsatövek, tuják kaphatók. Élősö- vénv létesítését garanciával vállalom. Dobák, Boglárlelle (Lelle), Kossuth L. u. 73. Telefon: 674. (S6RC9N NDK elektromos mángorló eladó. Dobák, Boglárlelle (Lelle), Kossuth L. u. 73. Telefon: 674. __________________(56868) Jó állapotban levő NDK panorámás gyermekkocsit vennék. Kacs Szabina, Kaposvár. Sallai u. 37 a._______________(559) K ettő db bika borjú. 7 hónapos, eladó. Visnye. Fő ut- ea 34.__________(125959) M odern vonalú női ^bőrkabát (csau színű), 42-es méretben, valamint új Schell WC-öblító szelep, eladó. Kaposvár. C*ev U. 3. (12596Q) Kulcsmásolás l Mindennemű (amtó- és ajtó-) kulcs másolását vállalom. Fiat 850-es moto- és egyéb alkatrészek e’adők. Ferka Béla, Balatonszemes. F- kötő u. 3. (125950) Televízióantennn k felszerelését és javítását vállalom. Cím: Németh Tibor. Kaposvár. Buzsáki utcai lakótelep 7 2. ________________(125912) S zőlőoltvány kapható : fehér- és vörösbor, valamint ••«bbféle csemege fajták. Államilag ellenőrzött. Kérjen díjtalan árjegyzéket. Cím: Reichert Dezső. 8627 Kötcse, Arany J. u. 38. ____________________(516) Süllyeszthess Singer varrógép eladó. Kaposvár, Hunyadi János u. 30. (125966) Elcserélném kétszobás tanácsi bérlakásomat kisebbre, megegyezéssel. Érdeklődni lehet naponta : 17 óra után, Kaposvár, Honvéd U. 21. V/l. (125962) ÁLLÁS Fonyódligeten gondnoki állást vállalok egész évben. Ajánlatokat: 125917. .számra a hirdetőbe kérek. (125917) Lángossütő pavilon eladó (bérbeadó) Bogláron. Érdeklődni : Kaposvár, Kaposrét sor 14. ____________________(584) E ladó egy 22 kgos gázpalack. Kaposvár, Kapott sor 14. (683) Kulcsmásolás! Mindennemű (autó- és ajtó-) kulcs másolását vállalom. Fiat 850-es motor cs egyéb alkatrészek eladók. Ferka Béla, B a 1 atonsze mes, Kikötő u. 3. (125950) Krizantém anyatő, óriás virágú, több színben 20 Ft, szállítás utánvéttel. Ag- failvi Ferencné, 1147 Budapest. Telepes U. 6. (7135) HÁZASSÁG Egyedül élő nyugdíjas ember vagyok, saját házzal rendelkezem. Nyugdíjas asszony leve-'ét várom 70 éves korig ,, Szeretettel várom” jeligére a siófoki szerkesztőségbe. (56868) 55 éves, nyugdíjas asszony Vagyok. Megismerkednék házasság céljából 66 éves korig olyan férfival, aki hűséges férjem lenne. Leveleket: „Tavasz” i elígér e a barcsi könyvesboltba. (56884) Harmincéves, ke+t.ő gyermekét egyedül nevelő, elvált férfi, rendezett anyagiakkal, összkomfortos lakással, megismerkedne korban hozzáillő leánnyal. elvált vagy özv^orv - szon.nyal házasság céljából. Egy-két gyermek nem ak^- fioiv Leveleket: „Ha megtalálsz, bov leszel” jeligére, 125961. számra a kaposvári Magyar Hirdetőbe kérek. Kaposvár, Kossuth L. u. 15. sz. (125961) BÚTOR Háromrészes antik diófa tálaló és vitrin, valamint cseré pkály ha eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Dimitrov köz 19 B. n. em. 3. 17- töl 18 óráig. Kettő ágynemű- tartós heverő, 1 re- kaimié. 2 fotel, asztal, eladó. Kaposvár, Kinizsi lt. 5. n. lh. IV. em. 14. Néki. 025985) Különböző használt bútorok eladók. Wagner, Kaposvár, Németh I. fasor 3. (126119) ALBÉRLET Albérletet keresek Fonyódon. Leveleket a fonyódi Fő utcai könyvesboltba kérek. (56881) Elcserélném két külön bejáratú szoba-konyha, sipájz, valamint szobakonyha, előszoba, fürdőszoba és mellékhelyiségekből álló házamat másfél szobás tanácsi, gázos lakásra, megegyezéssel . Kaposvár, Arany j. u. 55. (557) A GYÁRÉS GÉPSZERELŐ VÁLLALAT kaposvári kirendeltsége FÖL VESZ hazai és külföldi szerelési munkáira csőszerelő. lakatos, hegesztő szakmunkásokat, valamint betanított munkásokat. Jelentkezés: Kaposvárf Cukorgyár, GYGV- kirendeltség. Telefon: 11-520 196. (158670) Rózsák a legszebb színekben, ezüstfenyők, tuják, kúszófenyők,' díszalmák, díszszilvák, orgonák, díszcserjék, élősövények. A vidéki megrendeléseket postán, pontosan teljesítjük. Kérje díjtalan árjegyzékünket. Szálkái díszfaiskola, 1061 Budapest, Népköztársaság útja 8. (84060) MEGYEI NAGYVÁLLALAT felvételre keres műszaki-ellenőri és kivitelező építőipari gyakorlattal rendelkező építésztechnikust és gépésztechnikust épitész műszaki ellenőri, illetve épületgépész műszaki ellenőri beosztásba. .étkezéseket „Építész” jeligére, 158671. számra, írásban kérünk a Magyar Hirdetőbe. (158671) Felvételre keresünk mélyépítői gyakorlattal rendelkező munkavezetőt és ácsot Fonyód—Marcali térségbe. cientkezés: Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatósa*, felügyelősége, Fonyód, Vágóhíd u. 1. Telefon: 176. (158632) ÖNÖK KÉRNEK! Kaposváron a Csiky Gergely Színházban március 23-án hétion délután 5 és este 8 órakor MŰSOROS DIVATBEMUTATÓ a Somogy megyei Iparcikkkiskereskedelmi Vállat Somogy Áruházának legújabb tavaszi-nyári modelljeivel. Műsorvezető: Tamási Eszter. Közreműködnek: Medveczky Ilona és a tánckar, Voith Ági, Harsányi Frigyes, Kovács Iby, a Kékesi trió, Puskás Sándor, Kovács Erzsi, Erdődy Kálmán, Bujtor István. Jegyek válthatók a Rendezvényirodában és a közönségszervezőknél. (84284) A VBKM KAPOSVÁRI VILLAMOSSÁGI GYÁRA felvételt hirdet VILLAMOSMÉRNÖK VAGY VILLAMOS ÜZEMMÉRNÖK, VALAMINT VILLAMOSIPARI TECHNIKUS RÉSZÉRE kiemelt tervező, szerkesztő beosztásba. Bérezés a kiemelt munkakörnek megfelelően, megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti osztályán. <158656) Csiky Gergely Színház 19.30 órakor: CHICAGO — Dunaújvárosban. Kaposvár, Vörös Csillag du. 3 órakor: OLYAN, MINT OTTHON (14). Du. 5 és este 7 órakor: LÖVÉSEK HOLDFÉNYNÉL. Sza- ban Ifjúság de. 10 és du. 4. 6 órakor: NÉGY BANDITA. TÍZ ÁLDOZAT. Este 6 órakor: A FEKETE FARKASOK ÜVÖLTÉSÉ (14). Dallos Ida mozi du. 6 órakor: FELKAVART VÍZ (16). Siófok este 7 órakor: KÖSZÖNÖM. MEGVAGYUNK (14). Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor: A FEKETE KALÖZ. Marcali: HABFÜRDŐ. Barcs este 7 órakor: ÁRNYAK DUBROVNIK FELETT (18). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.00: Idősebbek is elkezdhetik . . . 8.05—11.00: Iskolatévé. 11.00—111.20: óvodások- filmműsora. 14.00—17.00: Iskolatévé. 16.00— 17.00: Mindenki iskolája. 17.06: Hírek. 17.10: Kertünk — udvarunk. 17.30: „Rock! Jam session!” 18.05: Reklám. 18.15: A nyelv világa. 19.00: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik... 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Játék három percben. 20.05: Csendes Don. 21.00: Stúdió ’81. 22.00: Felkínálom. 22.40: Tv-híradó 3. Budapest 2. 20.01: Iskolakerülgető. 21.20: Tv-híradó. 2. 21.40: Autó-Motorsport. 22.00—22.25 : Testünk. Jugoszláv tv 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: A törpéknek fogalmuk sincs. 18.15: A Duna m-euti országok fesztiválja. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 2Ö.00: Belpolitika. 21.05: Az ártatlanság ideje. Angol—kanadai film. Osztrák tv mácsolásóban. 11.39: Az élet komédiásai. 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.31: Reklám. 12.36: Törvénykönyv. 12.50: A Rádió Dalszínháza. 14.31: Végvári Rezső: Népdalszvit. 14.40: Elő világirodalom. 15.00: Hírek. 15.10: Szervánszky Endre: Petőfi-dalok. 15.28: NyiUlikék. 15.58: Hallgatóink figyelmébe! ltí.00: Útközben. 16.05: Könyvpvemier. 16.45: Németalföldi madrigálok. 17.00: Hírek. 17.07: „Adj isten, drága szépségem”. 17.32: Sárdy János két filmdalt énekel. 17.42: Reklám. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin. 19.15: Legszebb stúdiófelvételeinkből. 19.57: Még egyszer az apró településekről. 20.27: Endrédi Mimi, Győri Szabó József és Jákó Vera nótákat énekel. 21.05: Tudomány és gyakorlat. 21.35: Liza Mineili és Danny Kaye zenés játékokból énekei. 22.00: Hírek. 22.16: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Cloe Elmo operaáriákat énekel. 22.50: Késő este . . . 23.00: Régi híres előadóművészek felvételeiből 24.00: Hírek. 0.10: Dzsessz,telvételokből. 0.25: Himnusz. 0.30: Vizjelzőszplgálat. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Nóták gitáron. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Társalgó. 10.30: Hírek. 10.33: Balázs Árpád kórusdalaiból. 10.45: Néhány szó zene közben. 10.50: Délelőtti torna. 11.00: Röpülj páva. 12.30: Hírek. 12.33: Ifjúsági könyvespolc. 12.38: Melódiakoktél. 13.30: Éneklő ifjúság. 18.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig... 18.00: Tip-top parádé. 18.30: Hírek. 18.33: Beszélni nehéz. 18.45: Operettegyüttesek. 19.20: A gyarmati rendszer története. 19.30: Csak fiataloknak! 20.30: Hírek. 20.33: Magyar remekírók. 21.03: A tegnap slágereiből. 22.00: Zeneközeiben a hallgató. 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű váz- jelzőszolgálat. 9.30: Angoi nyelvlecke kezdőknek. 10.00: Iskoiatévé. 10.30: Mackintosh és T. J. Westemfilm. 12.10: Új idők. Filmsorozat. 17.00: Kicsinyek műsora. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: A császárod futára. Filmsorozat. 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 21.15: Languszták. Tévéjáték. 22.25: A piros virág. Tévefilm. 23.35: Hírek. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Mád kulturális programok. 8.27: Kegyeg-e még a biológiai pokolgép? 8.57: Tánc- zane Moszkvából. Prágából. Szófiából. 9.44: Gordonkamuzsika. 30.00: Hírek. 10.05: MR 10—14. 0.35: Lendvay Kamiilo fúvósműveiből. 11.00: Lisztátáratok magyar zongoraművészek tol3. MŰSOR 8.57: A kiállítótermek programjából. 9.00: Iskolarádió. 9.30: Zenekari muzsika. 11.00: Hírek. 11.05: D?sesszf elvételekből. 11.35: Leh-oczky Éva és Simándy József operaáriákat énekel. 12.11: XX. századi kamarazene. 13.00: Hírek. 13.07: Szimfonikus zene. 15.00: Iskolarádió. 15.30: Fúvósmuzsika. 16.30: Mi a véleményed? 16.90: Romantikus szerzők műveiből. 18.11: Régi zene — régi hangszerekkel. 19.00: Hírek. 19.06: Iskolarádió. 19.35: Bizet: Carmen 22.30—22.33: Hírek SOMOGYI NÉPLAP m